Politika

64 feliratkozó

26 perce
Lúdas Solymi New England Patriots 9 569
Lehet Pankotai Lili lettem, de nála jött szembe:
topin
Igen.

Nagyon remélem, hogy a Tisza belátja végre, amiről beszélek már jó ideje, hogy a részvételi demokrácia (vagy bázis) demokrácia az egyik legrosszabb ötlet valaha. Ezt tökéletesen bizonyítja ez a topik, a Facebook és úgy általában a demokratikus diskurzus egésze.

Gondoljunk már bele egy percig, egy annyira mellékes dologban, mint hogy ki legyen Magyarország következő KE-nek, akinek igazán sok szerepe tényleg nincs, nem vagyunk képesek megállapodni, akkor mi lenne, ha olyan kérdésekben kellene megállapodni, mint hogy mennyi legyen a társasági adó kulcsa. Vagy hogy mi legyen Magyarország 15 éves vízstratégiája. Vagy vannak ennél még bonyolultabb kérdések is.

Nem való ez ennek a fiatal demokráciának. Főleg, hogy még ki sem jöttünk egy masszívan bántalmazó kapcsolatból.

Megértem, amit írsz topin, de ugyanazt mondom, mint amit tegnap is írtam: az internet hajlamos a statáriumra, és most is ez történik. Amit mosakodásnak látsz, azt válságkezelési kommunikációnak hívják. Magyar Péter elbaszta, ezt ő is tudja. Az elmúlt 36 évben talán ő az első regnáló miniszterelnök, aki akármiért is azt mondja, hogy "elbasztam". Az, hogy közben újrakeretezi a történetet, megint egy másik dolog.

Ami Lili ír az pedig annak a társadalmi PTSD-nek az újabb megjelenési formája, ami alól nehéz lesz szabadulni: mindent a NER nézőpontjából ítél meg a közvélemény. 72 nap telt el a kormányzásból. Ebben ez a sokadik eset, amikor a kormány reagál a közvéleményre, és korrigálja a pályát.
Gyurma Pappa
Valójában a társadalmi egyeztetés az mi?
Én már azzal sem értek egyet, hogy egyenlő szavazatom van azokkal akik pl egy-két felesért oda szavaznak ahova kérik, és szabolcsi vagyok eredetileg, szóval tudom mennyi ilyen van. Kritikus gondolkodás az alig létezik egy hatalmas %-nál...

Én alapvetően villamosenergetikához, vezérlésekhez értek, és nagyon nem örülnék, ha egy ehhez segghülye jogász akarná nekem pl megmondani, hogy merre megyen az áram.
Miért nem lehet szakértői választott egyeztetéseket végezni inkább?

Nem tudom, hogy pl a KE választásban ki a szakértő, de vagy legyen ott is szavazás, vagy amúgy nem vesztegessünk időt erről a lényegtelen témáról beszélgeni tovább, mint hogy ne legyen pártkatona, és viszonylag rendes értékrendet képviseljen.
Eazzy
Ami most hiányzik a magyar társadalom nagy részéből az a kompromisszumkészség, a másik véleményének elfogadása, mert jelenleg csak végletek vannak a politikát tekintve.

Pedig nem lenne olyan nehéz senkinek sem az, hogy készítsenek egy listát, hogy a KE-nek milyen szempontoknak kellene megfelelni és aztán azt priorizálni majd megnézni, hogy a jelölt megfelel-e a legfontosabbaknak.

Erre most van kezdeményezés, de valóban MP ezt most elcseszte, nemtom, hogy a nagy VB láz miatt-e vagy azért mert túlpörgött, de ezzel most kiütött egy jó jelöltet.
Ha mondjuk egy hónapig pörgették volna a neveket, akkor nem ez lett volna, mert ugyan mit számít, hogy a nyár hátralévő részében van-e KE vagy nincs, nem ezzel foglalkoznak az emberek.
48 perce
Eazzy Philadelphia Eagles 5 284 — No one likes us, cause no one like us
Lehet Pankotai Lili lettem, de nála jött szembe:
topin
Igen.

Nagyon remélem, hogy a Tisza belátja végre, amiről beszélek már jó ideje, hogy a részvételi demokrácia (vagy bázis) demokrácia az egyik legrosszabb ötlet valaha. Ezt tökéletesen bizonyítja ez a topik, a Facebook és úgy általában a demokratikus diskurzus egésze.

Gondoljunk már bele egy percig, egy annyira mellékes dologban, mint hogy ki legyen Magyarország következő KE-nek, akinek igazán sok szerepe tényleg nincs, nem vagyunk képesek megállapodni, akkor mi lenne, ha olyan kérdésekben kellene megállapodni, mint hogy mennyi legyen a társasági adó kulcsa. Vagy hogy mi legyen Magyarország 15 éves vízstratégiája. Vagy vannak ennél még bonyolultabb kérdések is.

Nem való ez ennek a fiatal demokráciának. Főleg, hogy még ki sem jöttünk egy masszívan bántalmazó kapcsolatból.

Megértem, amit írsz topin, de ugyanazt mondom, mint amit tegnap is írtam: az internet hajlamos a statáriumra, és most is ez történik. Amit mosakodásnak látsz, azt válságkezelési kommunikációnak hívják. Magyar Péter elbaszta, ezt ő is tudja. Az elmúlt 36 évben talán ő az első regnáló miniszterelnök, aki akármiért is azt mondja, hogy "elbasztam". Az, hogy közben újrakeretezi a történetet, megint egy másik dolog.

Ami Lili ír az pedig annak a társadalmi PTSD-nek az újabb megjelenési formája, ami alól nehéz lesz szabadulni: mindent a NER nézőpontjából ítél meg a közvélemény. 72 nap telt el a kormányzásból. Ebben ez a sokadik eset, amikor a kormány reagál a közvéleményre, és korrigálja a pályát.
Gyurma Pappa
Valójában a társadalmi egyeztetés az mi?
Én már azzal sem értek egyet, hogy egyenlő szavazatom van azokkal akik pl egy-két felesért oda szavaznak ahova kérik, és szabolcsi vagyok eredetileg, szóval tudom mennyi ilyen van. Kritikus gondolkodás az alig létezik egy hatalmas %-nál...

Én alapvetően villamosenergetikához, vezérlésekhez értek, és nagyon nem örülnék, ha egy ehhez segghülye jogász akarná nekem pl megmondani, hogy merre megyen az áram.
Miért nem lehet szakértői választott egyeztetéseket végezni inkább?

Nem tudom, hogy pl a KE választásban ki a szakértő, de vagy legyen ott is szavazás, vagy amúgy nem vesztegessünk időt erről a lényegtelen témáról beszélgeni tovább, mint hogy ne legyen pártkatona, és viszonylag rendes értékrendet képviseljen.

Don't talk the walk, Walk the talk!
1 órája
Gyurma Pappa New Orleans Saints Tulane Green Wave 16 118 — zászló zászló szív
Lehet Pankotai Lili lettem, de nála jött szembe:
topin
Igen.

Nagyon remélem, hogy a Tisza belátja végre, amiről beszélek már jó ideje, hogy a részvételi demokrácia (vagy bázis) demokrácia az egyik legrosszabb ötlet valaha. Ezt tökéletesen bizonyítja ez a topik, a Facebook és úgy általában a demokratikus diskurzus egésze.

Gondoljunk már bele egy percig, egy annyira mellékes dologban, mint hogy ki legyen Magyarország következő KE-nek, akinek igazán sok szerepe tényleg nincs, nem vagyunk képesek megállapodni, akkor mi lenne, ha olyan kérdésekben kellene megállapodni, mint hogy mennyi legyen a társasági adó kulcsa. Vagy hogy mi legyen Magyarország 15 éves vízstratégiája. Vagy vannak ennél még bonyolultabb kérdések is.

Nem való ez ennek a fiatal demokráciának. Főleg, hogy még ki sem jöttünk egy masszívan bántalmazó kapcsolatból.

Megértem, amit írsz topin, de ugyanazt mondom, mint amit tegnap is írtam: az internet hajlamos a statáriumra, és most is ez történik. Amit mosakodásnak látsz, azt válságkezelési kommunikációnak hívják. Magyar Péter elbaszta, ezt ő is tudja. Az elmúlt 36 évben talán ő az első regnáló miniszterelnök, aki akármiért is azt mondja, hogy "elbasztam". Az, hogy közben újrakeretezi a történetet, megint egy másik dolog.

Ami Lili ír az pedig annak a társadalmi PTSD-nek az újabb megjelenési formája, ami alól nehéz lesz szabadulni: mindent a NER nézőpontjából ítél meg a közvélemény. 72 nap telt el a kormányzásból. Ebben ez a sokadik eset, amikor a kormány reagál a közvéleményre, és korrigálja a pályát.

1 órája
Negritis, a vajda Denver Broncos 59 774 — The Mathematician
Iszom a kávét, olvasgatom az este óta született postokat. Lássuk be urak, hogy az elmúlt nap itt ebben a topicban is inkább azt bizonyította, hogy alkalmatlanok vagyunk társadalmi egyeztetésre, nem pedig az ellenkezőjét. 😊

Kíváncsi leszek, hogy ki lesz a következő jelölt, és az vajon Polgár Juditot követi-e és átmegy majd korrupt / zsidó / vótneres / oligarcha / óellenzéki / tanulatlan / érdemtelen tolvajba ... vagy pedig valami csoda folytán sikerül bekerülnie a "mi emberünk" kasztba, és akkor kurvára mindegy, hogy ki volt és mit csinált, hősként lesz megválasztva az új nemzetegyesítőnek. 😀 😀

(Csak annyit akartam egyébként mondani, hogy le se tagadhatnánk, hogy még tanuljuk a demokráciát. 😉 )
peterk2005 udvari bolond
Mondjuk itt sem a jelölt személye a baj
Hanem az egész metódus ami történt az elmúlt 4 napban

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
1 órája
csi77 Chicago Bears Illinois Fighting Illini 9 485 — Bears & Illinois fan
fantasztikus, hogy egy ilyen szűklátókörű pronyó faszt 134 hsz-ben győzködtök jobb belátásra, amikor az az alapállása, hogy el van lopva a FIDESZES pénz. 700 milliót 13 perc alatt lehet bármilyen sportra vagy kulturális projektre értelmesen elkölteni (ha megvan hozzá az akarat és hozzáértés), nemhogy 3 év alatt, pláne ha pedagógiai célja van
fake.id
Ahogy látom te vagy a második agyhalott a kistársad után. Egyébként csak beszélgetünk szerintem tök vállalható formában , ki hogy látja a dolgokat, még lehet hogy egyet is értünk bizonyos dolgokban. Jó ez rád és a kistársadra nem vonatkozik.
pfefe8
Önreflexív asszertivitást tanúsítva sajnálom, hogy így beakadt neked, hogy a fröcsögő, fideszpénzező, juditkázó, nagymesterező vitaindító tudatlanságod és inkompetenciád bemutatására tett kisérletedet félreértettem, és még burkolt zsidózásra utaló jeleket is detektáltam, de az azóta általad leírtak meggyőztek arról, hogy nem zsidózni akartál, csak tényleg ennyire fogalmatlan vagy a sakkozással és elvakultan szemellenzős az állami működéssel kapcsolatban.
Őszentsége Sobri Jóska
Csakhogy óriási különbség van aközött, hogy hülyének, tudatlannak , inkompetensnek stb tartasz engem a hozzászólásaim alapján (jogosan vagy jogtalanul), vagy teljesen hazug módon zsidózással vádolsz. Erre az sem mentség hogy utána jópofán úgy teszel mint ha mi sem történt volna. Szerencsére bebizonyítottad ezzel a viselkedéssel hogy egy fillért sem mérsz. Szeretnélek megkérni hogy ezt a zsidózós dolgot velem kapcsolatban engedd el, sosem adtam rá okot és sosem fogok ezután sem. Ha másokkal kapcsolatban csinálod ezt, akkor az az ő dolguk. Remélem értetted amit leírtam.
pfefe8
Nyugi, rólam egyszer tényként közölte, hogy DK-s vagyok.🙂 | Tudom, hogy nem ugyanaz a kategória, csak próbálom oldani a feszkót. |
nagylaza, főpohárnok
Na és? Az vagy? Nyugtass meg, hogy nem, mert az a Green Bay drukkerségeddel együtt már túl sok lenne........

Hajrá Bad Bones!
A lányos apukáknak a legjobb!!
http://orig08.deviantart.net/fa61/f/2015/248/f/d/matt_forte_by_anyegin-d98fqaw.png
1 órája
peterk2005 udvari bolond Indianapolis Colts Stanford Cardinal 25 054 — The only discipline that lasts, is self discipline
Orbán Krisztiánt bedobta már valaki?
dawyd728
Ezzel a vezetéknévvel?

“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
1 órája
StormST Denver Broncos 13 168 — SB 50 Champion @ Grund
Orbán Krisztiánt bedobta már valaki?
dawyd728
Esélytelen, az egyik aktuális miniszter ex-férjeként...

THIS ONE'S FOR PAT!!!!!!!!
A gyász első fázisaRuff Bálint
1 órája
peterk2005 udvari bolond Indianapolis Colts Stanford Cardinal 25 054 — The only discipline that lasts, is self discipline
Iszom a kávét, olvasgatom az este óta született postokat. Lássuk be urak, hogy az elmúlt nap itt ebben a topicban is inkább azt bizonyította, hogy alkalmatlanok vagyunk társadalmi egyeztetésre, nem pedig az ellenkezőjét. 😊

Kíváncsi leszek, hogy ki lesz a következő jelölt, és az vajon Polgár Juditot követi-e és átmegy majd korrupt / zsidó / vótneres / oligarcha / óellenzéki / tanulatlan / érdemtelen tolvajba ... vagy pedig valami csoda folytán sikerül bekerülnie a "mi emberünk" kasztba, és akkor kurvára mindegy, hogy ki volt és mit csinált, hősként lesz megválasztva az új nemzetegyesítőnek. 😀 😀

(Csak annyit akartam egyébként mondani, hogy le se tagadhatnánk, hogy még tanuljuk a demokráciát. 😉 )

“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
1 órája
topin New England Patriots 2 459
 telex.hu/belfold/2026/07/20/amnesty-international-polgar-judit-allamfo-jeloles-koztarsasagi-elnok-kritikak

"Az kell az Amnesty szerint, hogy „a ki- és megválasztási folyamat is a lehető legtisztább és legátláthatóbb legyen”, és a mostani nagyon messze van ettől. Végül azt írják:

„Részben azért is szavaztak annyian a Tiszára, mert elegük lett az Orbán-kormány mindenki más szempontjait félresöprő módszereiből.”"

Mintha pont ezt a transzparenciát hiányoltam volna korábban, amikor tematizáltam meg túltoltam a biciklit. Most is lett volna lehetőség ezt tálalni, transzparensen előadni, nem utólag kiszólni a mutyiból magyarázva a bizit csak azért mert elégedetlenséget váltott ki azokban akik a transzparencia és átláthatóság miatt szavaztak rájuk.
topin
És igazad is van. Csak nem lesz jobban igazad, ha nyolcszor írod le. Nem? De!
És annak is igaza van, aki szerint igazad van, de attól még momentán mégis MP a legjobb opció. Ezért szavaztal rá te is, mágha többet/mást is vártál tőle. Majd ha 4 év múlva lesz jobb opció, akkor arra szavazol.
Amúgy ha most vasárnap lenne választás, és MP-re, Toroczkaira, Orbánra (persze "álneven", a bábjára), meg egy kdnp-s gigászra lehetne szavazni, akkor nem MP-re szavaznál?
Őszentsége Sobri Jóska
A NER elleni kommunikáció is úgy indult, hogy pár ember leírta mi történik, mások szerint meg nem volt hatással az életünkre, nem kell vele foglalkozni. Nem hiszem hogy annyi egy társadalom felelőssége hogy 4 évente szavaz és addig meg figyel és azt mondja, hogy nem volt jobb opcióm.

Ez ugyanis nem a múltbeli döntésről szól, hanem a jelenről meg a jövőről. És pont az a baj, hogy a társadalom a szabályok szerint csak 4 év múlva tud belenyúlni, ellenben MP úrral, aki meg naponta többször átírhatja ha nincsen fék a környezetében.

Minél hangosabb a kritika, annál több ember veszi észre az apró jelet is, mert nem az van belekódolva hogy minden jól van mert valaki azt mondta. És mivel tematizálok meg túltolom biciklit, miközben csak felhívtam a figyelmet döntési folyamatok abszolút rossz meglétére, amik már tendenciákban köszönnek vissza, addig alá is fogom támasztani mindig.

Engem nem zavar ha emiatt némít vagy nem olvas pár olyan ember, mert untatom őket, akit ez nem érdekel mert az életére nincs hatással, vagy mert számára irreleváns témákban van hiba, az nyugodtan ugorjon át. Ők majd 4 év múlva kinyilvánítják a véleményüket.
1 órája
dawyd728 4 288
Orbán Krisztiánt bedobta már valaki?
1 órája
topin New England Patriots 2 459
 www.facebook.com/share/v/1B9vF5JEMh/?mibextid=wwXIfr

Nahát..

Ma egyeztetést folytattam Polgár Judittal, Magyarország élő legendájával. Judit elmondta, hogy a kialakult körülményekre tekintettel nem vállalja a jelöltséget.
Sajnálom, de tisztelettel tudomásul veszem a döntését.

Köszönöm neki, hogy komolyan vette a felkérést! Köszönöm a nyitottságát, az egyenes beszédét és azt a méltóságot, amellyel ezt a helyzetet kezelte.

Sajnálom, ha az örömömből
és a feltétlen bizodalmamból fakadó lelkesedésem okozta kommunikációs hibák hozzájárulhattak a kialakult helyzethez és a döntéséhez. A hibákért a felelősség kizárólag engem
terhel.

Köszönöm Polgár Juditnak, hogy megfontolta a felkérést! Köszönjük, amit a magyar nemzetért tett!Magyarország miniszterelnöke
Gyurma Pappa
Ez mosakodás. Ahogy utólag eddig is mindig mosakodtak minden hibánál. Ha tanultak volna belőle, akkor nem követik el ugyanazokat a dolgokat, vagyis kinevezni egyből MP első gondolatát. Ráadásul a mosi is ugyanaz, ÉN, csak ÉN, engem terhel. De egyhangúlag támogatták. A többiek dísznek vannak ott? Engedjünk már teret a közösségnek, ha egyhangúlag van az éj leple alatt a dolog és nyugodtan toljuk ki a felelősséget rájuk is. Meg ugye a jó szándék vezérelte, bár azt mondta pénteken kéri a neveket, meg hétfőn majd egyeztet a Tisza, erre szombati alvás annyira jól sikerült hogy vasárnap közli PJ lesz és kész, amit gyorsan 100%-os támogatottság bólintásával validál. Már akkor is ezt írtam, nem volt egy ember se, aki FELMERTE volna vállalni hogy ez így nem jó? Tehát a döntési folyamatok a rosszak, tendencia mentén.

És akkor utólag azt mondja jött 10 név aki értékelhető volt. Ki ez a 10? Miért nem erről beszélt, hogy kik ők, hogy melyik mitől lenne jó jelölt? A frakció minden tagja is tudott a jelöltek meglétéről vagy ez csak MP vagy egy szűk kör reszortja volt? Ez utóbbi azért fontos, mert akkor nem kell széles kört meg 100%-os támogatottságot kommunikálni. A fékek hol vannak már megint, ahogy a transzparencia sem látható, csak egy darab személyes döntés.

Lehet Pankotai Lili lettem, de nála jött szembe:

Polgár Juditot tartja a legalkalmasabbnak, és egyhangúlag támogatja jelölését a TISZA frakciója – jelentette be nemrég Bujdosó Andrea, a TISZA Párt frakcióvezetője.
Ahogy azt is hozzátette, hogy Polgár Judit hazaszerető, tisztességes, bátor, valamint a szakmájában kiemelkedő és elhivatott. Szerinte Polgár Judit a legalkalmasabb arra, hogy kifejezze a nemzet egységét, ezért a következő frakcióülésen a végső döntést a frakció meghozza.
Sajnos a nemzet egységének kifejezése melletti egyik legfontosabb elnöki feladatról, a demokrácia őrzéséről és védelméről, valamint arról, hogy Polgár Judit miért tudna mindennek garanciája lenni, illetve az erre irányuló kritikákról nem beszélt.
Mindeközben a kommentszekciók a tegnapi nap óta forronganak. És nem azért, mert bárki is vitatná Polgár Judit tehetségét vagy tisztességét.
Sokkal inkább azért, mert társadalmi egyeztetésre lett bocsátva a kérdés, majd alig telt el egy nap, és a miniszterelnök bejelentette, hogy felkéri Polgár Juditot a pozícióra, amennyiben elvállalja.
Magyar Péter először ezt a felhívást intézte mindannyiunkhoz:
„Döntsünk együtt! Nem szivarszobákban szeretnénk a legmegfelelőbb jelöltet megtalálni. Javasoljanak a pártok, a közélet szereplői, civilek és magánemberek! Mondják el, kit és milyen értékek alapján tartanak méltónak arra, hogy a magyar köztársaságot képviselje, a magyar embereket képviselje. Én is összehívom hétfőre a TISZA elnökségét és a frakcióját egyeztetésre.”
Majd fél napra rá már bejelentette, hogy felkéri Polgár Juditot.
A mai napon pedig az egész TISZA-frakció beállt Magyar Péter jelöltje mögé, megkérdőjelezés nélkül, miközben láthatóan a véleményüket kifejtő emberek többségében vagy maga a jelölt, vagy a jelölt kiválasztásának ellentmondásossága erős ellenérzést váltott ki.

Így jutottunk el oda, hogy a frakció egyhangú támogatásának bejelentése után sokakban felmerült az a vélemény, hogy a TISZA frakciója követi Magyar Pétert, és nem ellensúlyozza a vezetőjét akkor sem, amikor szemmel látható az emberek véleménye.
Jogos-e, hogy az emberek a véleményük kifejezésével próbálják érvényesíteni az érdekeiket? Jogos-e a felháborodás, amennyiben nem azt látják, hogy a többség akarata érvényesül? Jogos-e a jelölésbe való beleszólás akkor is, ha papíron a parlament jelöli és választja meg a köztársasági elnököt, nem pedig az emberek közvetlenül?
Véleményem szerint a helyes válasz az, hogy teljes mértékben jogos. És nem azért, mert szerintem Polgár Judit jó jelölt-e vagy sem, hanem azért, mert pontosan erre kérte Magyar Péter az embereket és a saját frakcióját is. Azt kérte, hogy a társadalom mondja el a véleményét, adjon ötleteket, vitázzon és segítsen a választásban.
Ezért sincs szerintem semmi meglepő abban, hogy az emberek ezt meg is tették, és teszik most is azzal, hogy a véleményüket képviselik, még akkor is, ha fél napra rá Magyar Péter már “döntött”.
Továbbá Magyar Péter a saját frakcióját is arra kérte, hogy amennyiben nem hallaná meg az emberek véleményét, hibázna, elsietne valamit vagy a saját feje után menne, akkor a frakció ellensúlyozza őt. Most viszont az emberek azt látják, hogy a párt egyszemélyben Magyar Péter.
Nem kiáltok farkast, mert hiába jelentik ki, hogy Polgár Judit a legalkalmasabb, az a frakcióülés, ahol véglegesítik a döntést, még nem jött el, és a TISZA jellemzően az utolsó pillanatban korrigál és visszarántja a kormányt.
Mindenesetre én büszkén figyelem az emberek érdekérvényesítését, vitáját, Magyar Péter és a párt megkérdőjelezését. Nem azért, mert minden érv és vita világszínvonalú lenne, vagy mert mindegyikkel én magam is egyetértenék, hanem mert ez a hozzáállás tud garanciája lenni annak, hogy a rendszerváltás ne csak intézményi szinten történjen meg, hanem a választópolgárok hozzáállásában is.
Azoknak pedig, akik most csalódottságot éreznek, hogy „nem erre szavaztak”, annyit tudok üzenni, hogy egy négyéves kormányzás nem egyetlen szavazással lesz jó vagy helyes. Egyetlen vezető sincs, és nem is lesz, aki pontosan azt fogja csinálni, amit egy az egyben ígért, vagy amit te vártál volna tőle. Ez nem egy leadott szavazattal dől el, hanem azzal, hogy négy éven keresztül ott vagy, segíted, ellensúlyozod és megkérdőjelezed a politikai közösségedet és annak vezetőjét. A választónak nem négy évente egyszer van felelőssége, a politikusnak pedig minden egyes pillanatban. Mindannyiunk kell ahhoz, hogy ez jól működjön. Hogy a rendszerváltás valódi legyen, és az intézményeken, törvényeken és a parlamenten is túlmutasson.
És azt kell mondjam, hogy eddig ez egészen jól megy. Úgyhogy akár Polgár Judit lesz a jelölt, akár nem, senki kedvét ne vegye el attól, hogy beleszóljon az ország alakításába. Mert ahogy a bukott főni mondta egyszer: „Egész jól nézünk ki.”
2 órája
Negritis, a vajda Denver Broncos 59 774 — The Mathematician
Tehát a személyesből az általánosba átfordítva összefoglalhatjuk és tanulságba eltehetjük, hogy MP az egyszemélyes társadalmi egyeztetésen azért választott rosszul, mert | a zsidók pénzesek, amit ellopnak, ezért nem jönnek ki a fényre, mert lebukhatnak, hiába a mosolygós álca és a megtévesztésből bedobott normális, kedves nyilatkozat, most már tudjuk. |
Köszönöm, hogy meghallgattak.
(Ebből hogyan lesz elnök?)
Dzsokijuing
MZP majd addig fröcsög mindenkire hogy csak ő marad ...

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
2 órája
Dzsokijuing Dallas Cowboys Texas Longhorns 11 261 — Saturday Night Lights
Tehát a személyesből az általánosba átfordítva összefoglalhatjuk és tanulságba eltehetjük, hogy MP az egyszemélyes társadalmi egyeztetésen azért választott rosszul, mert | a zsidók pénzesek, amit ellopnak, ezért nem jönnek ki a fényre, mert lebukhatnak, hiába a mosolygós álca és a megtévesztésből bedobott normális, kedves nyilatkozat, most már tudjuk. |
Köszönöm, hogy meghallgattak.
(Ebből hogyan lesz elnök?)

Nézz egyenesen előre. Mi van ott?
Ha annak látod, ami,
Sohasem hibázol.
(Bassui Tokusho zen mester tanácsa a Line of Scrimmage-en)
7 órája
vpi New England Patriots Rutgers Scarlet Knights 4 713 — Patriot
fantasztikus, hogy egy ilyen szűklátókörű pronyó faszt 134 hsz-ben győzködtök jobb belátásra, amikor az az alapállása, hogy el van lopva a FIDESZES pénz. 700 milliót 13 perc alatt lehet bármilyen sportra vagy kulturális projektre értelmesen elkölteni (ha megvan hozzá az akarat és hozzáértés), nemhogy 3 év alatt, pláne ha pedagógiai célja van
fake.id
Ahogy látom te vagy a második agyhalott a kistársad után. Egyébként csak beszélgetünk szerintem tök vállalható formában , ki hogy látja a dolgokat, még lehet hogy egyet is értünk bizonyos dolgokban. Jó ez rád és a kistársadra nem vonatkozik.
pfefe8
Önreflexív asszertivitást tanúsítva sajnálom, hogy így beakadt neked, hogy a fröcsögő, fideszpénzező, juditkázó, nagymesterező vitaindító tudatlanságod és inkompetenciád bemutatására tett kisérletedet félreértettem, és még burkolt zsidózásra utaló jeleket is detektáltam, de az azóta általad leírtak meggyőztek arról, hogy nem zsidózni akartál, csak tényleg ennyire fogalmatlan vagy a sakkozással és elvakultan szemellenzős az állami működéssel kapcsolatban.
Őszentsége Sobri Jóska
Csakhogy óriási különbség van aközött, hogy hülyének, tudatlannak , inkompetensnek stb tartasz engem a hozzászólásaim alapján (jogosan vagy jogtalanul), vagy teljesen hazug módon zsidózással vádolsz. Erre az sem mentség hogy utána jópofán úgy teszel mint ha mi sem történt volna. Szerencsére bebizonyítottad ezzel a viselkedéssel hogy egy fillért sem mérsz. Szeretnélek megkérni hogy ezt a zsidózós dolgot velem kapcsolatban engedd el, sosem adtam rá okot és sosem fogok ezután sem. Ha másokkal kapcsolatban csinálod ezt, akkor az az ő dolguk. Remélem értetted amit leírtam.
pfefe8
Nyugi, rólam egyszer tényként közölte, hogy DK-s vagyok.🙂 | Tudom, hogy nem ugyanaz a kategória, csak próbálom oldani a feszkót. |
nagylaza, főpohárnok
Engem békává változtatott. | De már elmúlt. |

Zsebi, Pilla, Szuszi, Pizsi, Pulcsi, Bolka, Bendegúz, Tihamér, Lolka és Pacsi
10 órája
Gyurma Pappa New Orleans Saints Tulane Green Wave 16 118 — zászló zászló szív
Off: Északi országoknak (angolul Nordic) hívják magukat Izlandtól Finnországig pont emiatt.
dancogo
Re-off: alapvetően Pogátsa használati módját vettem át, a skandináv-modell alá ő a négy kontinensen lévő országot veszi, és nem a földrajzi vagy nép szerint, hanem a hasonló társadalmi fejlődés miatt. Izland még tőlük is különlegesebb utat járt be, annyira egyedi és talán megismételhetetlen a sziget társadalmi fejlődése, hogy összehasonlító elemzésekbe felesleges belevenni. Persze, sokszor belekerül, meg lehet nézni GDP per Capita értékeket stb., de szerintem relevánsan a négy ország érdekes. Én pl. gondolatban néha Norvégiát is kihagyom, több okból: nem EU tagok és az olajipar miatti gazdagság (ami ugye speciális országgá teszi, ahol a legnagyobb foglalkoztató az állami tulajdonú olajvállalat).
Szóval a skandináv modell alatt leginkább a svéd-dán-finn politikát és társadalmat értem, másodsorban a norvégokat, és csak nagyon kivételes esetekben Izlandot, de olyankor a jövőben a Nordicot fogom használni.

Köszönöm, érdekes volt ezen kicsit gondolkodni, hogy mire is használom, mert oké hogy én értem, mit akarok, de így végiggondolva még jobban fogok figyelni, hogy el is tudjam mondani.

Off vége.

10 órája
nagylaza, főpohárnok Green Bay Packers 18 057 — beers & Packers
fantasztikus, hogy egy ilyen szűklátókörű pronyó faszt 134 hsz-ben győzködtök jobb belátásra, amikor az az alapállása, hogy el van lopva a FIDESZES pénz. 700 milliót 13 perc alatt lehet bármilyen sportra vagy kulturális projektre értelmesen elkölteni (ha megvan hozzá az akarat és hozzáértés), nemhogy 3 év alatt, pláne ha pedagógiai célja van
fake.id
Ahogy látom te vagy a második agyhalott a kistársad után. Egyébként csak beszélgetünk szerintem tök vállalható formában , ki hogy látja a dolgokat, még lehet hogy egyet is értünk bizonyos dolgokban. Jó ez rád és a kistársadra nem vonatkozik.
pfefe8
Önreflexív asszertivitást tanúsítva sajnálom, hogy így beakadt neked, hogy a fröcsögő, fideszpénzező, juditkázó, nagymesterező vitaindító tudatlanságod és inkompetenciád bemutatására tett kisérletedet félreértettem, és még burkolt zsidózásra utaló jeleket is detektáltam, de az azóta általad leírtak meggyőztek arról, hogy nem zsidózni akartál, csak tényleg ennyire fogalmatlan vagy a sakkozással és elvakultan szemellenzős az állami működéssel kapcsolatban.
Őszentsége Sobri Jóska
Csakhogy óriási különbség van aközött, hogy hülyének, tudatlannak , inkompetensnek stb tartasz engem a hozzászólásaim alapján (jogosan vagy jogtalanul), vagy teljesen hazug módon zsidózással vádolsz. Erre az sem mentség hogy utána jópofán úgy teszel mint ha mi sem történt volna. Szerencsére bebizonyítottad ezzel a viselkedéssel hogy egy fillért sem mérsz. Szeretnélek megkérni hogy ezt a zsidózós dolgot velem kapcsolatban engedd el, sosem adtam rá okot és sosem fogok ezután sem. Ha másokkal kapcsolatban csinálod ezt, akkor az az ő dolguk. Remélem értetted amit leírtam.
pfefe8
Nyugi, rólam egyszer tényként közölte, hogy DK-s vagyok.🙂 | Tudom, hogy nem ugyanaz a kategória, csak próbálom oldani a feszkót. |
10 órája
pfefe8 Pittsburgh Steelers 1 313

Szerkesztette: pfefe8

Steelers fan
10 órája
Lúdas Solymi New England Patriots 9 569
 www.atv.hu/belfold/20260720/polgar-judit-orban-kormany-tamogatas/

Most kerül rá fókusz, aztán kiderül, hogy minden tiszta volt-e, de remélem igen, elég nagy blama lenne neki és nem hinném, hogy egy ilyenen elcsúszna mint ember, de láttunk már hasonlót.
Lúdas Solymi
Azert ezt böngészgesd, aztán el tudod dönteni, hogy MZP megint a szokásos, elvakult, egybites, fekete-fehér ostobaságait puffogtatja csak, vagy van e valami valid alapja, hogy beleáll Polgár Juditba.

 www.parlament.hu/irom41/17188/adatok/fejezetek/20_2.pdf
Őszentsége Sobri Jóska
Nem tudom mit írt MZP, nem olvastam.
A pdf-et én hiába böngészem, nem értek hozzá, csak azt látom, hogy valamikor 10 millió alatti összegek repkednek, aztán 100-500 milliók, majd milliárdok.

Én csak annyit írtam, hogy ez egy átlag ember számára jelentős tétel, de nem tudom mekkora szervezet, milyen költségei vannak. Ha PJ el tud vele számolni akkor jó, ha meg nem, hát az meg csalódás.

Ha Fásy Ádám illetve bocsánat, ha a cég aki kapta a pénzt, be tudja mutatni a dokumentumfilmet amire sok-sok pénzt kaptak és azt mondják a hozzáértők, hogy az előállított produktum és a kapott összeg reális viszonyban van egymással, akkor azt mondatjuk, hogy nincs itt semmi látnivaló, max. hőzöngünk, hogy miért erre kellett az a pénz.
Lúdas Solymi
Az általad linkelt gagyi atv-s cikk szól arról, amit MZP mondott.
Őszentsége Sobri Jóska
Ooo, melyik resze? Ahogy nezem a 24.hu-tol vettek at, ok leirtak mi volt a kormanyhatarozatban meg az osszegeket es ideztek h MZP is keitikat fogalmazott meg.

Az meg, ahogy neztem, zanzasitva kb. annyit mondott tobbek kozott h hat penzt kapott a fidesztol, fujj.
10 órája
pfefe8 Pittsburgh Steelers 1 313
Nincs itt valaki sakknagymester aki meg tudná saccolni , hogy mennyit rakott zsebre Juditka a 700 millóból? 700 millió sakk utánpótlás nevelésre a fidesztől😊 Mészáros csak óvodás kezdő juditkához képest.
pfefe8
Már megbocsáss, de ez ugyanaz a fideszes szintű faszság, mint mikor Gajdost jelölte a Tisza és a fidesz szavazók azzal támadták, hogy "hát mennyi pénzt kapott a fidesztől". Attól még, hogy valaki valamire támogatást szerzett az előző rendszerben, attól még nem volt fideszes és/vagy nem biztos, hogy ellopta...

700 millió meg 3 év alatt elkölteni? Több ezer gyerekre és oktatókra? Iszonyat könnyű elkölteni. Csak pár dolgot vetnék fel:
- bérleti díjak (lehet, hogy nincs eszközigény, de területigény viszont van és az bizony pénzbe kerül)
- utazási költségek
- bérek/óradíjak edzőknek

3 év 700 millió, az nincs 20 millió havonta, ha fizetsz havi fél milliót 40 tanárnak/edzőnek, az már el is vitte...
StormST
Sajnálom , de nálam ez az elmúlt 16 év és a benne történtek teljesen elutasítóvá tettek minden pénzosztással kapcsolatban. Biztos hogy ez nem jó dolog, de ez van.
pfefe8
Attól még nem kell "Juditkázni", meg Mészároshoz hasonlítani bármilyen valós alap nélkül egy olyan embert, aki rengeteget tett azért, hogy ennek az országnak a jó hírét keltse a világban. Én értem az indulatot néha, benne is meg van sok ügyben, de ezt szerintem most nagyon félrelőtted, a célpontot és a stílust is...
StormST
ugyanez a nick ugyanebben a stílusban védte a szegény magyar futballklubokra és kiemelve a fradikájára öntött újabb milliárdokat 2-3 napja, de ő nagyon gyanakodó minden osztogatással. aha
fake.id
Nem ezt írtam ,de látszik hogy ezt téged ez eme zavar.

Steelers fan
10 órája
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 37 930 — #NoStress
Önreflexív asszertivitást tanúsítva sajnálom, hogy így beakadt neked, hogy a fröcsögő, fideszpénzező, juditkázó, nagymesterező vitaindító tudatlanságod és inkompetenciád bemutatására tett kisérletedet félreértettem, és még burkolt zsidózásra utaló jeleket is detektáltam, de az azóta általad leírtak meggyőztek arról, hogy nem zsidózni akartál, csak tényleg ennyire fogalmatlan vagy a sakkozással és elvakultan szemellenzős az állami működéssel kapcsolatban.
Őszentsége Sobri Jóska
Új átok született: kérjen tőled bocsánatot Sobri!
nagylaza, főpohárnok
Írtam volna, hogy "oké, konkrétan nem zsidóztál, csak faszágot írsz faszparaszt módjára"? Az a kistársam reszortja, én a baromarcú vagyok.

10 órája
pfefe8 Pittsburgh Steelers 1 313
Nincs itt valaki sakknagymester aki meg tudná saccolni , hogy mennyit rakott zsebre Juditka a 700 millóból? 700 millió sakk utánpótlás nevelésre a fidesztől😊 Mészáros csak óvodás kezdő juditkához képest.
pfefe8
Már megbocsáss, de ez ugyanaz a fideszes szintű faszság, mint mikor Gajdost jelölte a Tisza és a fidesz szavazók azzal támadták, hogy "hát mennyi pénzt kapott a fidesztől". Attól még, hogy valaki valamire támogatást szerzett az előző rendszerben, attól még nem volt fideszes és/vagy nem biztos, hogy ellopta...

700 millió meg 3 év alatt elkölteni? Több ezer gyerekre és oktatókra? Iszonyat könnyű elkölteni. Csak pár dolgot vetnék fel:
- bérleti díjak (lehet, hogy nincs eszközigény, de területigény viszont van és az bizony pénzbe kerül)
- utazási költségek
- bérek/óradíjak edzőknek

3 év 700 millió, az nincs 20 millió havonta, ha fizetsz havi fél milliót 40 tanárnak/edzőnek, az már el is vitte...
StormST
Sajnálom , de nálam ez az elmúlt 16 év és a benne történtek teljesen elutasítóvá tettek minden pénzosztással kapcsolatban. Biztos hogy ez nem jó dolog, de ez van.
pfefe8
Attól még nem kell "Juditkázni", meg Mészároshoz hasonlítani bármilyen valós alap nélkül egy olyan embert, aki rengeteget tett azért, hogy ennek az országnak a jó hírét keltse a világban. Én értem az indulatot néha, benne is meg van sok ügyben, de ezt szerintem most nagyon félrelőtted, a célpontot és a stílust is...
StormST
Egy szóval sem vontam kétségbe a tehetségét és amit elért Polgár Judit. Viszont nekem ez a 700 millió sok. ott van Mága Zoltán, a tehetségét ott sem lehet szerintem kétségbe vonni, viszont amennyi pénz kapott azt már igen. Ha holnap bemutatja a számlákat a megkapott milliárdok elköltéséről és akkor is azt mondom hogy kapja be. támogassuk a művészeteket, a sportot, de nem ilyen formában.

Steelers fan
10 órája
fake.id 2 090 — sixseveeeeeen
Nincs itt valaki sakknagymester aki meg tudná saccolni , hogy mennyit rakott zsebre Juditka a 700 millóból? 700 millió sakk utánpótlás nevelésre a fidesztől😊 Mészáros csak óvodás kezdő juditkához képest.
pfefe8
Már megbocsáss, de ez ugyanaz a fideszes szintű faszság, mint mikor Gajdost jelölte a Tisza és a fidesz szavazók azzal támadták, hogy "hát mennyi pénzt kapott a fidesztől". Attól még, hogy valaki valamire támogatást szerzett az előző rendszerben, attól még nem volt fideszes és/vagy nem biztos, hogy ellopta...

700 millió meg 3 év alatt elkölteni? Több ezer gyerekre és oktatókra? Iszonyat könnyű elkölteni. Csak pár dolgot vetnék fel:
- bérleti díjak (lehet, hogy nincs eszközigény, de területigény viszont van és az bizony pénzbe kerül)
- utazási költségek
- bérek/óradíjak edzőknek

3 év 700 millió, az nincs 20 millió havonta, ha fizetsz havi fél milliót 40 tanárnak/edzőnek, az már el is vitte...
StormST
Sajnálom , de nálam ez az elmúlt 16 év és a benne történtek teljesen elutasítóvá tettek minden pénzosztással kapcsolatban. Biztos hogy ez nem jó dolog, de ez van.
pfefe8
Attól még nem kell "Juditkázni", meg Mészároshoz hasonlítani bármilyen valós alap nélkül egy olyan embert, aki rengeteget tett azért, hogy ennek az országnak a jó hírét keltse a világban. Én értem az indulatot néha, benne is meg van sok ügyben, de ezt szerintem most nagyon félrelőtted, a célpontot és a stílust is...
StormST
ugyanez a nick ugyanebben a stílusban védte a szegény magyar futballklubokra és kiemelve a fradikájára öntött újabb milliárdokat 2-3 napja, de ő nagyon gyanakodó minden osztogatással. aha

what do you need right now?
i need a bag of weed nigga, wassup?!
10 órája
nagylaza, főpohárnok Green Bay Packers 18 057 — beers & Packers
Önreflexív asszertivitást tanúsítva sajnálom, hogy így beakadt neked, hogy a fröcsögő, fideszpénzező, juditkázó, nagymesterező vitaindító tudatlanságod és inkompetenciád bemutatására tett kisérletedet félreértettem, és még burkolt zsidózásra utaló jeleket is detektáltam, de az azóta általad leírtak meggyőztek arról, hogy nem zsidózni akartál, csak tényleg ennyire fogalmatlan vagy a sakkozással és elvakultan szemellenzős az állami működéssel kapcsolatban.
Őszentsége Sobri Jóska
Új átok született: kérjen tőled bocsánatot Sobri!
10 órája
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 37 930 — #NoStress
 www.atv.hu/belfold/20260720/polgar-judit-orban-kormany-tamogatas/

Most kerül rá fókusz, aztán kiderül, hogy minden tiszta volt-e, de remélem igen, elég nagy blama lenne neki és nem hinném, hogy egy ilyenen elcsúszna mint ember, de láttunk már hasonlót.
Lúdas Solymi
Azert ezt böngészgesd, aztán el tudod dönteni, hogy MZP megint a szokásos, elvakult, egybites, fekete-fehér ostobaságait puffogtatja csak, vagy van e valami valid alapja, hogy beleáll Polgár Juditba.

 www.parlament.hu/irom41/17188/adatok/fejezetek/20_2.pdf
Őszentsége Sobri Jóska
Nem tudom mit írt MZP, nem olvastam.
A pdf-et én hiába böngészem, nem értek hozzá, csak azt látom, hogy valamikor 10 millió alatti összegek repkednek, aztán 100-500 milliók, majd milliárdok.

Én csak annyit írtam, hogy ez egy átlag ember számára jelentős tétel, de nem tudom mekkora szervezet, milyen költségei vannak. Ha PJ el tud vele számolni akkor jó, ha meg nem, hát az meg csalódás.

Ha Fásy Ádám illetve bocsánat, ha a cég aki kapta a pénzt, be tudja mutatni a dokumentumfilmet amire sok-sok pénzt kaptak és azt mondják a hozzáértők, hogy az előállított produktum és a kapott összeg reális viszonyban van egymással, akkor azt mondatjuk, hogy nincs itt semmi látnivaló, max. hőzöngünk, hogy miért erre kellett az a pénz.
Lúdas Solymi
Az általad linkelt gagyi atv-s cikk szól arról, amit MZP mondott.

11 órája