Politika

47 feliratkozó

több mint 2 éve
Lúdas Solymi New England Patriots 8 105
 telex.hu/direkt36/2022/05/17/ilyen-volt-belulrol-az-ellenzeki-kampany-osszeomlasa

Vezetőként ez borzasztóan tanulságos cikk. Mindenkinek ajánlom, akinek 3-nál több embert kell irányítania: ÍGY NE.
Gyurma Pappa
Nagyon jó, alapos cikk. Gondolkoztam, hogy melyik részt emeljem ki, de egyszerűen nem lehet, annyi baj volt. (Megjegyzem, amikor Jóska, te, csebi, dave, vagy én is , szinte ugyanezeket a problémákat leírtuk itt a kampánnyal, külsős szemmel, meg ilyen olyan pletykák, félinformációk alapján, akkor a fórum népe nem győzőtt hülyézni itt minket , MzP a félisten és elég a kampányra két hónap - hát, nem jött be, nagyon nem, de leglább kiderült, hogy mégse mi voltunk akik szembe mentünk az autópályán)
MC12
vicces, hogy mikor megírtam, hogy ez egy napofájú, nárcisztikus senkiházi, akinek nem szabad hatalmat adni, akkor én lettem a "beábrándult" fideszes a fórumon.

Imádom, hogy szinte mindig igazam van most már.
Amadeus
Nem is volt ezzel baj, szerintem levágta mindenki, hogy milyen, első körben az volt a gondolat, hogy tartsák kontroll alatt, legyen meg a választás és utána, ha nem alkalmas rá, akkor takarítsák el.
De már az első részénél megbukott a dolog és önjáró lett MZP.
több mint 2 éve
Amadeus the Young Las Vegas Raiders West Virginia Mountaineers 33 074
 telex.hu/direkt36/2022/05/17/ilyen-volt-belulrol-az-ellenzeki-kampany-osszeomlasa

Vezetőként ez borzasztóan tanulságos cikk. Mindenkinek ajánlom, akinek 3-nál több embert kell irányítania: ÍGY NE.
Gyurma Pappa
Nagyon jó, alapos cikk. Gondolkoztam, hogy melyik részt emeljem ki, de egyszerűen nem lehet, annyi baj volt. (Megjegyzem, amikor Jóska, te, csebi, dave, vagy én is , szinte ugyanezeket a problémákat leírtuk itt a kampánnyal, külsős szemmel, meg ilyen olyan pletykák, félinformációk alapján, akkor a fórum népe nem győzőtt hülyézni itt minket , MzP a félisten és elég a kampányra két hónap - hát, nem jött be, nagyon nem, de leglább kiderült, hogy mégse mi voltunk akik szembe mentünk az autópályán)
MC12
vicces, hogy mikor megírtam, hogy ez egy napofájú, nárcisztikus senkiházi, akinek nem szabad hatalmat adni, akkor én lettem a "beábrándult" fideszes a fórumon.

Imádom, hogy szinte mindig igazam van most már.

criminal lawyer or criminal lawyer?
több mint 2 éve
somoskovig Jacksonville Jaguars 10 380 — 49ers GM
Pedig igaza van Jóskának játékelméleti szempontból mindenképp. Mivel nem volt más induló csak MZP és OV, ezért a kettőből a kevésbé rosszat választotta meg a nép. Én is azt mondta, hogy orrbefogva lehet és kell szavazni az EM listára, és vállalom is, megvannak rá az indokaim továbbra is, amiért nem fogok a Fideszre szavazni - sosem.

Tök jól jellemzi az ellenzéki szavazók lelki és idegi állapotát, hogy a kormánypártisággal nem vádolható Filipov G. cikkre is csak a sikító ellenállás és a kognitív disszonancia érkezik. Pedig ez az apátia csak konzerválja a rendszert, ahogy a nem szembenézés, a külső segítségre/eseményre várás

Azt kell felismerni, ahogy korábban is írtam, hogy a politikai aktivizmus nem csak az utcai kukarombolás. Ez is az, amit csinálok. Én is írtam, hogy elég lehet két hónap kampány (a számok ezt mutatták, amit én láttam, nyilván kijózanító volt a kiszivárgott adat), én is írtam, hogy van értelme MZP mondatainak (hittem benne, hogy a koszon kívül mást is hozott USA-ból, meg ugye a előválasztásban működött), de szembe kell nézni a tévedésekkel. Az önreflexióra nekünk, választóknak is szüksége van.

MZP, GYF, Jakab, mind átbasztak minket. És a legrosszabb az egészben, hogy mindannyian. MZP nem tartotta meg a választói akaratot (nem azért nyerte meg az előválasztást, hogy leüljön tárgyalni a Ferivel, hanem hogy tegye ki az ajtón), GYF átbaszott újra mindenkit, Karácsony félrelavírozta magát, Jakab meg egy gyenge pöcs. A többiek csak mellékszereplők voltak...
Gyurma Pappa
Tudom, hogy igaza van, nekem is végtelen sok tanulsággal szolgált ez a választás arról, hogy meddig érdemes egy általam vélt nagyobb jóért a saját elveket, meggyőződéseket félretéve szavazni. Most annyi eredményt sikerült ezzel elérni, hogy leszavaztam erre az ellenzéki bohóckodásra, ugyanúgy lett 2/3, de még közben a saját szavazatom miatt is szarul érzem magam.

Szóval nekem annyi a személyes "take-out", hogy bár a Fideszre sem fogok szavazni soha, de még egyszer olyan tömörülésre sem, ami annyit tud felmutatni, hogy 2010 előtti bukott arcok GYF-fel az élen, meg hogy fujjj Orbán. Az is lehet, hogy nem lesz olyan parlamenti bejutásra képes, esélyes induló, aki megfelel ezeknek a feltételeknek, nem tudom.

több mint 2 éve
somoskovig Jacksonville Jaguars 10 380 — 49ers GM
... Ehhez add hozzá, a cikkből abszolút kiérezhető "én Ámerikából jöttem parasztok" attitűdöt, nagyon mély nárcizmust és szerepléskényszert, voilá, kész is a tragédia.
MC12
Miért tragédia, ha nem lesz miniszterelnök egy hozzá nem értő, nárcisztikus, extrovertált lúzer?
Én speciel örülök, hogy előbb derült ki a választasok (vagy akár már a kampány) során, hogy MZP pöcs és alkalmatlan, minthogy miniszterelnökként balfaszkodott volna 4 évet.
És ez ráadásul azt is eredményezte, hogy mostanra már az is tudja, hogy Orbán a legjobb opció, aki egyébként nem is kedveli Orbánt. Így sokaknak azért könnyebb, és nem veszteségként élik meg MZP (és az ellenzék) bukását, Orbán újabb kétharmadát, hanem legfeljebb szükséges vagy legkisebb rosszként.
Vagyis nemhogy tragédia, hanem kimondottan szerencse, hogy így történt.
Sobri Jóska
Szerencsére megúsztad a híg fost, edd tovább a szart.

Egyébként miért van arra késztetésed, hogy teljesen normális beszélgetésekbe belemássz ilyen Orbán-dicsőítéssel?
somoskovig
Ha csak a híg fos és a kemény szar közül választhatsz, akkor tulajdonképpen csak ízlésbéli különbség van, hogy ki mit szeret jobban, kortyolgatni vagy harapdálni, nem?

Nem tudom ki mennyire érzékeny, és mely kifejezések alatt pontosan mit ért, de elárulod, hogy az miért dicsőítés, ha Orbánról úgy ír valaki, mondjuk most pont én, hogy "szükséges vagy legkisebb rossz"?
Sobri Jóska
De ettől a szar még nem lesz finom. Ettől még a bejegyzésed elejével egyetértek, ami MZP-re vonatkozik.

A második része kapcsán én magát a tényt nem értem, hogy miért kell egy ellenzéki kampányt elemző eszmecseréhez beírni azt az általad már kétszázszor leírt eszmefuttatást Orbánról 201-edszer is . Mit ad ez hozzá a témához, amiről szó van?

több mint 2 éve
Gyurma Pappa New Orleans Saints Tulane Green Wave 14 337 — Egyéb témák lakó
 telex.hu/direkt36/2022/05/17/ilyen-volt-belulrol-az-ellenzeki-kampany-osszeomlasa

Vezetőként ez borzasztóan tanulságos cikk. Mindenkinek ajánlom, akinek 3-nál több embert kell irányítania: ÍGY NE.
Gyurma Pappa
Nagyon jó, alapos cikk. Gondolkoztam, hogy melyik részt emeljem ki, de egyszerűen nem lehet, annyi baj volt. (Megjegyzem, amikor Jóska, te, csebi, dave, vagy én is , szinte ugyanezeket a problémákat leírtuk itt a kampánnyal, külsős szemmel, meg ilyen olyan pletykák, félinformációk alapján, akkor a fórum népe nem győzőtt hülyézni itt minket , MzP a félisten és elég a kampányra két hónap - hát, nem jött be, nagyon nem, de leglább kiderült, hogy mégse mi voltunk akik szembe mentünk az autópályán)
MC12
A vicces, hogy a publikus kutatók így is mértek 20% esélyt a FiveFortyFive Vox Populi szerint. Ez is megér egy misét. Nincs időm arra, hogy ezzel foglalkozzak most, de ha megyek úgy Bp-re, hogy lesz időm kávézgatni/sörözgetni, pár kutató haverommal leülök azért, hogy mi ment félre.

Én az első "kiszivárgott" kutatásnál engedtem el fejben (írtam is, hogy tévedtem a korábbi kijelentéseimmel). És még azt a mai napig komolyan gondolom, hogy a lista-osztogatós, politizálós időszak nem lett volna baj, ha ez olyan irányba halad, ahogy mondjuk a Ruff felvázolta.

Miért tragédia, ha nem lesz miniszterelnök egy hozzá nem értő, nárcisztikus, extrovertált lúzer?
Én speciel örülök, hogy előbb derült ki a választasok (vagy akár már a kampány) során, hogy MZP pöcs és alkalmatlan, minthogy miniszterelnökként balfaszkodott volna 4 évet.
És ez ráadásul azt is eredményezte, hogy mostanra már az is tudja, hogy Orbán a legjobb opció, aki egyébként nem is kedveli Orbánt. Így sokaknak azért könnyebb, és nem veszteségként élik meg MZP (és az ellenzék) bukását, Orbán újabb kétharmadát, hanem legfeljebb szükséges vagy legkisebb rosszként.
Vagyis nemhogy tragédia, hanem kimondottan szerencse, hogy így történt.
somoskovig
Szerencsére megúsztad a híg fost, edd tovább a szart.

Egyébként miért van arra késztetésed, hogy teljesen normális beszélgetésekbe belemássz ilyen Orbán-dicsőítéssel?
Sobri Jóska
Pedig igaza van Jóskának játékelméleti szempontból mindenképp. Mivel nem volt más induló csak MZP és OV, ezért a kettőből a kevésbé rosszat választotta meg a nép. Én is azt mondta, hogy orrbefogva lehet és kell szavazni az EM listára, és vállalom is, megvannak rá az indokaim továbbra is, amiért nem fogok a Fideszre szavazni - sosem.

Tök jól jellemzi az ellenzéki szavazók lelki és idegi állapotát, hogy a kormánypártisággal nem vádolható Filipov G. cikkre is csak a sikító ellenállás és a kognitív disszonancia érkezik. Pedig ez az apátia csak konzerválja a rendszert, ahogy a nem szembenézés, a külső segítségre/eseményre várás

Azt kell felismerni, ahogy korábban is írtam, hogy a politikai aktivizmus nem csak az utcai kukarombolás. Ez is az, amit csinálok. Én is írtam, hogy elég lehet két hónap kampány (a számok ezt mutatták, amit én láttam, nyilván kijózanító volt a kiszivárgott adat), én is írtam, hogy van értelme MZP mondatainak (hittem benne, hogy a koszon kívül mást is hozott USA-ból, meg ugye a előválasztásban működött), de szembe kell nézni a tévedésekkel. Az önreflexióra nekünk, választóknak is szüksége van.

MZP, GYF, Jakab, mind átbasztak minket. És a legrosszabb az egészben, hogy mindannyian. MZP nem tartotta meg a választói akaratot (nem azért nyerte meg az előválasztást, hogy leüljön tárgyalni a Ferivel, hanem hogy tegye ki az ajtón), GYF átbaszott újra mindenkit, Karácsony félrelavírozta magát, Jakab meg egy gyenge pöcs. A többiek csak mellékszereplők voltak...

Szerkesztette: Gyurma Pappa

több mint 2 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 32 728 — #NoStress
... Ehhez add hozzá, a cikkből abszolút kiérezhető "én Ámerikából jöttem parasztok" attitűdöt, nagyon mély nárcizmust és szerepléskényszert, voilá, kész is a tragédia.
MC12
Miért tragédia, ha nem lesz miniszterelnök egy hozzá nem értő, nárcisztikus, extrovertált lúzer?
Én speciel örülök, hogy előbb derült ki a választasok (vagy akár már a kampány) során, hogy MZP pöcs és alkalmatlan, minthogy miniszterelnökként balfaszkodott volna 4 évet.
És ez ráadásul azt is eredményezte, hogy mostanra már az is tudja, hogy Orbán a legjobb opció, aki egyébként nem is kedveli Orbánt. Így sokaknak azért könnyebb, és nem veszteségként élik meg MZP (és az ellenzék) bukását, Orbán újabb kétharmadát, hanem legfeljebb szükséges vagy legkisebb rosszként.
Vagyis nemhogy tragédia, hanem kimondottan szerencse, hogy így történt.
Sobri Jóska
Szerencsére megúsztad a híg fost, edd tovább a szart.

Egyébként miért van arra késztetésed, hogy teljesen normális beszélgetésekbe belemássz ilyen Orbán-dicsőítéssel?
somoskovig
Ha csak a híg fos és a kemény szar közül választhatsz, akkor tulajdonképpen csak ízlésbéli különbség van, hogy ki mit szeret jobban, kortyolgatni vagy harapdálni, nem?

Nem tudom ki mennyire érzékeny, és mely kifejezések alatt pontosan mit ért, de elárulod, hogy az miért dicsőítés, ha Orbánról úgy ír valaki, mondjuk most pont én, hogy "szükséges vagy legkisebb rossz"?

több mint 2 éve
somoskovig Jacksonville Jaguars 10 380 — 49ers GM
... Ehhez add hozzá, a cikkből abszolút kiérezhető "én Ámerikából jöttem parasztok" attitűdöt, nagyon mély nárcizmust és szerepléskényszert, voilá, kész is a tragédia.
MC12
Miért tragédia, ha nem lesz miniszterelnök egy hozzá nem értő, nárcisztikus, extrovertált lúzer?
Én speciel örülök, hogy előbb derült ki a választasok (vagy akár már a kampány) során, hogy MZP pöcs és alkalmatlan, minthogy miniszterelnökként balfaszkodott volna 4 évet.
És ez ráadásul azt is eredményezte, hogy mostanra már az is tudja, hogy Orbán a legjobb opció, aki egyébként nem is kedveli Orbánt. Így sokaknak azért könnyebb, és nem veszteségként élik meg MZP (és az ellenzék) bukását, Orbán újabb kétharmadát, hanem legfeljebb szükséges vagy legkisebb rosszként.
Vagyis nemhogy tragédia, hanem kimondottan szerencse, hogy így történt.
Sobri Jóska
Szerencsére megúsztad a híg fost, edd tovább a szart.

Egyébként miért van arra késztetésed, hogy teljesen normális beszélgetésekbe belemássz ilyen Orbán-dicsőítéssel?

több mint 2 éve
MC12 New Orleans Saints 6 499
... Ehhez add hozzá, a cikkből abszolút kiérezhető "én Ámerikából jöttem parasztok" attitűdöt, nagyon mély nárcizmust és szerepléskényszert, voilá, kész is a tragédia.
MC12
Miért tragédia, ha nem lesz miniszterelnök egy hozzá nem értő, nárcisztikus, extrovertált lúzer?
Én speciel örülök, hogy előbb derült ki a választasok (vagy akár már a kampány) során, hogy MZP pöcs és alkalmatlan, minthogy miniszterelnökként balfaszkodott volna 4 évet.
És ez ráadásul azt is eredményezte, hogy mostanra már az is tudja, hogy Orbán a legjobb opció, aki egyébként nem is kedveli Orbánt. Így sokaknak azért könnyebb, és nem veszteségként élik meg MZP (és az ellenzék) bukását, Orbán újabb kétharmadát, hanem legfeljebb szükséges vagy legkisebb rosszként.
Vagyis nemhogy tragédia, hanem kimondottan szerencse, hogy így történt.
Sobri Jóska
Neki az 😊 műfajilag értettem a tregédiát, nem érzelmileg. Az ellenzéki kampány egy tragédia volt, MzP szereplése is tragikusan gyenge volt stb. Egyébként egyetértünk.

“A kiábrándult idealistákból lettek a cinikusok”
több mint 2 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 32 728 — #NoStress
... Ehhez add hozzá, a cikkből abszolút kiérezhető "én Ámerikából jöttem parasztok" attitűdöt, nagyon mély nárcizmust és szerepléskényszert, voilá, kész is a tragédia.
MC12
Miért tragédia, ha nem lesz miniszterelnök egy hozzá nem értő, nárcisztikus, extrovertált lúzer?
Én speciel örülök, hogy előbb derült ki a választasok (vagy akár már a kampány) során, hogy MZP pöcs és alkalmatlan, minthogy miniszterelnökként balfaszkodott volna 4 évet.
És ez ráadásul azt is eredményezte, hogy mostanra már az is tudja, hogy Orbán a legjobb opció, aki egyébként nem is kedveli Orbánt. Így sokaknak azért könnyebb, és nem veszteségként élik meg MZP (és az ellenzék) bukását, Orbán újabb kétharmadát, hanem legfeljebb szükséges vagy legkisebb rosszként.
Vagyis nemhogy tragédia, hanem kimondottan szerencse, hogy így történt.

több mint 2 éve
Lúdas Solymi New England Patriots 8 105
 telex.hu/direkt36/2022/05/17/ilyen-volt-belulrol-az-ellenzeki-kampany-osszeomlasa

Vezetőként ez borzasztóan tanulságos cikk. Mindenkinek ajánlom, akinek 3-nál több embert kell irányítania: ÍGY NE.
Gyurma Pappa
Alapos cikk, de ez a vidéki suttyó bőven nem ér már ennyi karaktert. Attól még mert sokadjára veszik elő a hibákat még a hibák maguk (Gy. Ferenc, Jakab, Fegyőr....) megmaradnak.
FLZOLI
Abszolút nem érted akkor a cikket.

Tedd mellé a múlt havi Ruff interjút, és teljesen összeáll, hogy (bassza meg) Jakabnak igaza volt. Nyilván a stílus továbbra is vállalhatatlan, de MZP totálisan félrevezette ezt a kampányt. A 0. percben megmondták neki, hogy mit kellene csinálni, mire ő nem válaszolt túl jól.

Vezetőként a legfontosabb dolgod, hogy legyen kire hallgatnod, nevezz ki középvezetőket, majd rájuk hallgass. Ja és igen: a sok munka nem egyenlő a jó munkával. Aludni, pihenni és feltöltődni is kell, mert egyébként a Gulyás Marci szétszed.

GYF ez alapján egyébként nem csinált annyi hibát, mint elsőre látszik, azon kívül, hogy nem vonult még vissza.
Gyurma Pappa
Amúgy nem értem h ő h lehetett észak-Amerikában manager. Vagy elfelejtett volna mindent???
csebi
Inkább csak azt hitte, hogy tényleg ő itt a Jani.
Elhitte, hogy egy ismert környezetben megszerzett vezetői tapasztalat szimplán átültethető bármi másba.

Ha nem hallgatott az ellenzékre, akkor valóban okozta a katasztrófát, de az is vicces, hogy mindenki más meg a DK-tól félt.

Elég rossz így a helyzet az összefogás jövőjére nézve...
több mint 2 éve
MC12 New Orleans Saints 6 499
 telex.hu/direkt36/2022/05/17/ilyen-volt-belulrol-az-ellenzeki-kampany-osszeomlasa

Vezetőként ez borzasztóan tanulságos cikk. Mindenkinek ajánlom, akinek 3-nál több embert kell irányítania: ÍGY NE.
Gyurma Pappa
Alapos cikk, de ez a vidéki suttyó bőven nem ér már ennyi karaktert. Attól még mert sokadjára veszik elő a hibákat még a hibák maguk (Gy. Ferenc, Jakab, Fegyőr....) megmaradnak.
FLZOLI
Abszolút nem érted akkor a cikket.

Tedd mellé a múlt havi Ruff interjút, és teljesen összeáll, hogy (bassza meg) Jakabnak igaza volt. Nyilván a stílus továbbra is vállalhatatlan, de MZP totálisan félrevezette ezt a kampányt. A 0. percben megmondták neki, hogy mit kellene csinálni, mire ő nem válaszolt túl jól.

Vezetőként a legfontosabb dolgod, hogy legyen kire hallgatnod, nevezz ki középvezetőket, majd rájuk hallgass. Ja és igen: a sok munka nem egyenlő a jó munkával. Aludni, pihenni és feltöltődni is kell, mert egyébként a Gulyás Marci szétszed.

GYF ez alapján egyébként nem csinált annyi hibát, mint elsőre látszik, azon kívül, hogy nem vonult még vissza.
Gyurma Pappa
Amúgy nem értem h ő h lehetett észak-Amerikában manager. Vagy elfelejtett volna mindent???
csebi
Semmit sem felejtett, csak semmit nem tanult. Te felejted el, hogy mikor volt manager 😊 2000-es évek eleje-közepe, republikánus - neokon csúcsidőszak az USA-ban - MzP pedig mind gazdaságilag, mind személyiségileg egy neokon héja.
Teljesen más volt azért akkor a vezetési kultúra a magánszektorban nyugaton is, mint akárcsak 10 évvel később (elég egy szervezetfejlesztési tankönyvet megnézni 2006-ban meg 2018-ban). Ehhez add hozzá, a cikkből abszolút kiérezhető "én Ámerikából jöttem parasztok" attitűdöt, nagyon mély nárcizmust és szerepléskényszert, voilá, kész is a tragédia.

“A kiábrándult idealistákból lettek a cinikusok”
több mint 2 éve
csebi New York Giants Notre Dame Fighting Irish 23 131 — Lucas Scott
 telex.hu/direkt36/2022/05/17/ilyen-volt-belulrol-az-ellenzeki-kampany-osszeomlasa

Vezetőként ez borzasztóan tanulságos cikk. Mindenkinek ajánlom, akinek 3-nál több embert kell irányítania: ÍGY NE.
Gyurma Pappa
Alapos cikk, de ez a vidéki suttyó bőven nem ér már ennyi karaktert. Attól még mert sokadjára veszik elő a hibákat még a hibák maguk (Gy. Ferenc, Jakab, Fegyőr....) megmaradnak.
FLZOLI
Abszolút nem érted akkor a cikket.

Tedd mellé a múlt havi Ruff interjút, és teljesen összeáll, hogy (bassza meg) Jakabnak igaza volt. Nyilván a stílus továbbra is vállalhatatlan, de MZP totálisan félrevezette ezt a kampányt. A 0. percben megmondták neki, hogy mit kellene csinálni, mire ő nem válaszolt túl jól.

Vezetőként a legfontosabb dolgod, hogy legyen kire hallgatnod, nevezz ki középvezetőket, majd rájuk hallgass. Ja és igen: a sok munka nem egyenlő a jó munkával. Aludni, pihenni és feltöltődni is kell, mert egyébként a Gulyás Marci szétszed.

GYF ez alapján egyébként nem csinált annyi hibát, mint elsőre látszik, azon kívül, hogy nem vonult még vissza.
Gyurma Pappa
Amúgy nem értem h ő h lehetett észak-Amerikában manager. Vagy elfelejtett volna mindent???

Mi vagyunk a homok a gépezetben, a bot a küllők között, a tüske a köröm alatt. Mi vagyunk, akikbe beletörik a fog és a bicska, és beleszorul a fejsze is. Mi vagyunk az a Dávid, akit jobb, ha elkerül, a Góliát. A párttal, a néppel egy az utunk, a jelszavunk munka és béke.
több mint 2 éve
Gyurma Pappa New Orleans Saints Tulane Green Wave 14 337 — Egyéb témák lakó
Én azt nem értem h mit akarnak csinálni az ossz ellenzéki oldalon mikor még a belső signal csoportban is admin jogot adnak Ferinek.
csebi
Csodálatos újságírói bravúr ez a lezárás. Az a bajom a magyar sajtóval, hogy szarul végszavaz sokszor, de ez sajtótörténelmi pillanat, amit én konkrétan lementettem és elraktam biztos helyre.

több mint 2 éve
csebi New York Giants Notre Dame Fighting Irish 23 131 — Lucas Scott
 telex.hu/direkt36/2022/05/17/ilyen-volt-belulrol-az-ellenzeki-kampany-osszeomlasa

Vezetőként ez borzasztóan tanulságos cikk. Mindenkinek ajánlom, akinek 3-nál több embert kell irányítania: ÍGY NE.
Gyurma Pappa
Kész részben azzal a céllal szervezte a találkozót, hogy meggyőzze Márki-Zayt, bízza rá a kampányának irányítását a tanácsadókra. Tóth közölte, hogy ő ingyen vállalja a munkát, de az a feltétele, hogy az ellenzéki lista befutó helyein nem szerepelhetnek olyan emberek, akik 2010 óta úgy kerültek be a parlamentbe, hogy csak listán, tehát nem egyéni választókerületi győzelemmel szereztek mandátumot. Ezek között az ellenzéki pártok meghatározó szereplői is ott voltak, például a DK-elnök Gyurcsány Ferenc vagy az MSZP egyik vezető politikusa, Molnár Zsolt. Tóth szerint róluk kiderült, hogy nincs mögöttük érdemi választói támogatás, és nem képesek a fideszes kétharmad lebontására.

Ezt amugy megis hogy gondoltak a tanacsadok? 😀
rokaur
Az a vicces, hogy abban a pillanatban ez nem lett volna lehetetlen kérés. Főleg a Molnár. A Ferivel nyilván lettek volna fennakadások, de van benne logika.
Gyurma Pappa
Én azt nem értem h mit akarnak csinálni az ossz ellenzéki oldalon mikor még a belső signal csoportban is admin jogot adnak Ferinek.

Mi vagyunk a homok a gépezetben, a bot a küllők között, a tüske a köröm alatt. Mi vagyunk, akikbe beletörik a fog és a bicska, és beleszorul a fejsze is. Mi vagyunk az a Dávid, akit jobb, ha elkerül, a Góliát. A párttal, a néppel egy az utunk, a jelszavunk munka és béke.
több mint 2 éve
MC12 New Orleans Saints 6 499
 telex.hu/direkt36/2022/05/17/ilyen-volt-belulrol-az-ellenzeki-kampany-osszeomlasa

Vezetőként ez borzasztóan tanulságos cikk. Mindenkinek ajánlom, akinek 3-nál több embert kell irányítania: ÍGY NE.
Gyurma Pappa
Nagyon jó, alapos cikk. Gondolkoztam, hogy melyik részt emeljem ki, de egyszerűen nem lehet, annyi baj volt. (Megjegyzem, amikor Jóska, te, csebi, dave, vagy én is , szinte ugyanezeket a problémákat leírtuk itt a kampánnyal, külsős szemmel, meg ilyen olyan pletykák, félinformációk alapján, akkor a fórum népe nem győzőtt hülyézni itt minket , MzP a félisten és elég a kampányra két hónap - hát, nem jött be, nagyon nem, de leglább kiderült, hogy mégse mi voltunk akik szembe mentünk az autópályán)

“A kiábrándult idealistákból lettek a cinikusok”
több mint 2 éve
FLZOLI Denver Broncos 12 174 — farkas.l.zoltan@gmail.com

Körzetük az autópálya, tempójuk halálos
Gyurma Pappa
Együtt erő vagyunk....
Méghozzá elég nagy F.... valóban

több mint 2 éve
dande2 Philadelphia Eagles Penn State Nittany Lions 42 458 — Így remélem megfelelek nektek.....
Végül úgy tűnik Amadeusnak igaza volt/van MZPvel kapcsolatban 😜😉🤪
több mint 2 éve
FLZOLI Denver Broncos 12 174 — farkas.l.zoltan@gmail.com
 telex.hu/direkt36/2022/05/17/ilyen-volt-belulrol-az-ellenzeki-kampany-osszeomlasa

Vezetőként ez borzasztóan tanulságos cikk. Mindenkinek ajánlom, akinek 3-nál több embert kell irányítania: ÍGY NE.
Gyurma Pappa
Alapos cikk, de ez a vidéki suttyó bőven nem ér már ennyi karaktert. Attól még mert sokadjára veszik elő a hibákat még a hibák maguk (Gy. Ferenc, Jakab, Fegyőr....) megmaradnak.
FLZOLI
Abszolút nem érted akkor a cikket.

Tedd mellé a múlt havi Ruff interjút, és teljesen összeáll, hogy (bassza meg) Jakabnak igaza volt. Nyilván a stílus továbbra is vállalhatatlan, de MZP totálisan félrevezette ezt a kampányt. A 0. percben megmondták neki, hogy mit kellene csinálni, mire ő nem válaszolt túl jól.

Vezetőként a legfontosabb dolgod, hogy legyen kire hallgatnod, nevezz ki középvezetőket, majd rájuk hallgass. Ja és igen: a sok munka nem egyenlő a jó munkával. Aludni, pihenni és feltöltődni is kell, mert egyébként a Gulyás Marci szétszed.

GYF ez alapján egyébként nem csinált annyi hibát, mint elsőre látszik, azon kívül, hogy nem vonult még vissza.
Gyurma Pappa
Szerintem szimplán ócska kampánnyal takarózni ugyan akkora önámítás, mint amikor MZP és sleppje elhitte, hogy one man showal és karizmával legyőzheti a NER-t.

Pont, hogy nem hibákat kéne elemezni hanem az alapokról felépíteni az egészet újra. Ugyan azokkal a sutyerákokkal ugyan az is lesz az eredmény mint eddig.

több mint 2 éve
Zsellér van de Vrij Baltimore Ravens 13 482 — Слава Україні! Героям слава!

Körzetük az autópálya, tempójuk halálos
Gyurma Pappa
Kakadu már megint úgy tett, mintha telefonálna.

"Minél messzebb sodródik egy társadalom az igazságtól, annál jobban fogja gyűlölni azokat, akik kimondják azt." (George Orwell)

"A világ igazságtalan. Ha elfogadod ezt, cinkos lesz a neved, ha pedig megváltoztatnád, hóhér." (Sartre)

Never forget Bucha, Borodyanka, Hostomel, Irpen, Kramatorszk, Mariupol, Rubizne, Popasna, Kremenchuk, Sievierodonetsk, Chasov Yar, Vinnytsia, Mikolajiv, Olenivka, Chaplyny, Izjum, Zaporizzsja, Kijiv, Bakhmut, Pravdyne, Marinka, Kherson, Dnipro, Soledar, Avdijivka, Slovyansk, Uman, Nova Kakhovka, Kryvyi Rih, Odessa, Pervomajszkij,Lviv, Pokrovsk, Chernihiv, Kostyantynivka, Hroza, Harkiv, 2023.12.29., Odessa, Chernihiv, Vovchansk, Harkiv, Okhmatdyt, Poltava, Lviv
több mint 2 éve
Gyurma Pappa New Orleans Saints Tulane Green Wave 14 337 — Egyéb témák lakó

Körzetük az autópálya, tempójuk halálos

több mint 2 éve
rokaur 870
 telex.hu/direkt36/2022/05/17/ilyen-volt-belulrol-az-ellenzeki-kampany-osszeomlasa

Vezetőként ez borzasztóan tanulságos cikk. Mindenkinek ajánlom, akinek 3-nál több embert kell irányítania: ÍGY NE.
Gyurma Pappa
Kész részben azzal a céllal szervezte a találkozót, hogy meggyőzze Márki-Zayt, bízza rá a kampányának irányítását a tanácsadókra. Tóth közölte, hogy ő ingyen vállalja a munkát, de az a feltétele, hogy az ellenzéki lista befutó helyein nem szerepelhetnek olyan emberek, akik 2010 óta úgy kerültek be a parlamentbe, hogy csak listán, tehát nem egyéni választókerületi győzelemmel szereztek mandátumot. Ezek között az ellenzéki pártok meghatározó szereplői is ott voltak, például a DK-elnök Gyurcsány Ferenc vagy az MSZP egyik vezető politikusa, Molnár Zsolt. Tóth szerint róluk kiderült, hogy nincs mögöttük érdemi választói támogatás, és nem képesek a fideszes kétharmad lebontására.

Ezt amugy megis hogy gondoltak a tanacsadok? 😀
rokaur
Az a vicces, hogy abban a pillanatban ez nem lett volna lehetetlen kérés. Főleg a Molnár. A Ferivel nyilván lettek volna fennakadások, de van benne logika.
Gyurma Pappa
De, az lett volna. Logika persze, hogy van benne, ilyeneket mi irunk a forumon, de ennek semmi kivitelezhetosege nem volt.
több mint 2 éve
warr_b Washington Commanders 24 861 — Ő álla halála vérmosta fokán, Diadallal várta be végét.
 telex.hu/direkt36/2022/05/17/ilyen-volt-belulrol-az-ellenzeki-kampany-osszeomlasa

Vezetőként ez borzasztóan tanulságos cikk. Mindenkinek ajánlom, akinek 3-nál több embert kell irányítania: ÍGY NE.
Gyurma Pappa
Huhh, hát nagyon szép történet így összeszedve.

Mennyire nyomorult már az a helyzet, ahol a Jakab meg a Feri tűnik megfontoltnak és értelmesnek...? 😆😕

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
több mint 2 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 46 399 — The Mathematician
 telex.hu/direkt36/2022/05/17/ilyen-volt-belulrol-az-ellenzeki-kampany-osszeomlasa

Vezetőként ez borzasztóan tanulságos cikk. Mindenkinek ajánlom, akinek 3-nál több embert kell irányítania: ÍGY NE.
Gyurma Pappa
Kész részben azzal a céllal szervezte a találkozót, hogy meggyőzze Márki-Zayt, bízza rá a kampányának irányítását a tanácsadókra. Tóth közölte, hogy ő ingyen vállalja a munkát, de az a feltétele, hogy az ellenzéki lista befutó helyein nem szerepelhetnek olyan emberek, akik 2010 óta úgy kerültek be a parlamentbe, hogy csak listán, tehát nem egyéni választókerületi győzelemmel szereztek mandátumot. Ezek között az ellenzéki pártok meghatározó szereplői is ott voltak, például a DK-elnök Gyurcsány Ferenc vagy az MSZP egyik vezető politikusa, Molnár Zsolt. Tóth szerint róluk kiderült, hogy nincs mögöttük érdemi választói támogatás, és nem képesek a fideszes kétharmad lebontására.

Ezt amugy megis hogy gondoltak a tanacsadok? 😀
rokaur
Az a vicces, hogy abban a pillanatban ez nem lett volna lehetetlen kérés. Főleg a Molnár. A Ferivel nyilván lettek volna fennakadások, de van benne logika.
Gyurma Pappa
sőt a "népnek" ez tök jól jött volna le a megújulás címén

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!