Politika
47 feliratkozó
több mint 2 éve
Amadeus the Young
33 074
24.hu/belfold/2022/05/18/marki-zay-peter-ellenzeki-osszefogas-egysegben-magyarorszagert-direkt-36-kampany/önmaga paródiája 😀
criminal lawyer or criminal lawyer?
több mint 2 éve
andree
1 744
MZP legalább annyit bizonyított, hogy ezt az ellenzéki brancsot bárki és bárhol megveri. Persze most lehet építeni a mítoszt, hogy szegény Feriék, hogyan küzdöttek ezzel az idiótával, hátha megint be lehet húzni az ellenzéki oldalt a csőbe, de azért vegyük észre, hogy még a saját táborukon belül is elverte őket egy piacfundamentalista jobbos.
több mint 2 éve
Azzal egyetértek, hogy Dobrevvel vagy Karácsonnyal valószínűleg nem lett volna kétharmad. (Bár: ha Dobrev a jelölt, akkor Ferink is ezerrel pörgött volna.) Viszont azt is gondolom, hogy a kétharmad akkor se lett volna meg, ha a pártok beállnak MZP mögé. Persze, ez már tyúk-tojás probléma. Azért nem álltak be, mert MZP fafejű volt, vagy MZP azért volt ennyire fafejű, mert a pártok (főleg a DK és a Jobbik, de az MSZP is) kiütést kaptak tőle? Gyanítom, hogy is-is.Ha már tévedések és igazságok: bár az itteni tippjátékban az ellenzéket húztam be, valójában fideszes W-re számítottam. Nekem a kétharmad volt a nagy tévedésem. Teljesen kizártnak tartottam, hogy megint összejön.Ez lesz a következő nagy felismerése a mainstream sajtónak. Hogy lehet - sőt, biztos - hogy kikaptak volna Dobrevvel és Karácsonnyal is. De 2/3 nem lett volna.
MZP-től lényegesen többet vártam, amikor megnyerte az előválasztást. Tény, hogy aztán rosszul szerepelt. De! Ki lett volna a nyerő ember ebből a kínálatból? Senki. Dobrev is kikapott volna és Karácsony is (Fegyőr vagy Jakab szót sem érdemel). Karácsony ráadásul megtépázottan kulloghatott volna vissza főpolgármesternek: minden ellenkező híreszteléssel szemben okosan tette, hogy visszalépett.
A kormányellenes választók racionális döntést hoztak, amikor MZP-t jelölték miniszterelnöknek. Benne volt a legtöbb potenciál. Az előválasztáskor még nem lehetett tudni, hogy csődtömeg lesz a kampány, MZP pedig ennyire a maga feje után megy, és komolyan elhiszi, hogy egyedül, izomból képes legyűrni a Fideszt.
Konklúzió: basszameg.
nagylaza
Egészen sok kutatás jött már ki, ami közvetetten, vagy lényegében de cáfolja, hogy az emberek a háború iránti félelemből szavaztak volna a Fideszre. Ez egy nagyon, nagyon kényelmes ellenzéki narratíva, hiszen ez azt jelentené, hogy csinálhattak volna bármit, a háború mindent felülír. Csak nem igaz. A fideszesen kívüli réteg azért szavazott a Fideszre, mert az ellenzék képtelen volt kormányzóképességet és ezáltal biztonságot felmutatni a szavazóknak - ez pedig az ő hibájuk, nem a háborúé. Valamelyik cikk - talán a Telexes - nagyon jól írta: Az emberek végignézték a választékot és befogott orral leszavaztak - a Fideszre. (Vagy otthon maradtak)
Vissaztérve az első részhez. A választást nem nyerhették meg, de a a 2/3 simán elkerülhető lett volna. Ezt mi sem bizonyítja jobban, hogy este negyed 8kor még a Fideszes eredményvárón se számítottak rá ("122 mandátummal is kényelmesen tudunk kormányozni"). A 2/3 múlt MzP sorozatos, amatőr, kezdő, triviális hibáin. A nagyon billegő körzeteket ez billentette át. Az inkább ellenzékhez húzó 100ezreket ez tartotta otthon. Számtalanszor leírtam én is, az elsővonalbeli, folyamatosan szerepelni kénytelen politikus (idehaza ez kb. 20-30 ember, pl. Rogán már nem) az egy szakma. Annak vannak ugyanolyan megtanulandó részei, mint az asztalosnak vagy a hídépítőnek és ezt nem lehet megúszni. MzP - a Telex cikkből is látszik - meg akarta úszni ezt a részt, nem ment el a felkészítőkre, nem figyelt, nem halgatott senkire stb. Az ösztönös zsenialitás - ami szerintem egyébként benne nagyon nincs meg de mindegy - egy darabig elég, de utána kevés. És ez különbözteti meg KariGeritől vagy Klára asszonytól. Gerit nem tartom sokra, de politikusnak vérprofi, ő biztos nem mondott volna olyat, hogy össze kell fogni a fasisztákkal is, vagy hogy szükség esetén katonai segítséget is ad. (Most egedjük el, hogy szövegkörnyzetből lett kiragadva, ha nem mondja, nincs miből kiragadni) Klára meg még nála is profibb.
Nem nyertek volna sokkal többet, de elég ránézni a választási térképre. Pest megyében, Somogyban, Borsodban több Fideszes jelölt kevesebb szavazatot kapott, vagy közel ugyanannyit, mint négy éve és mégis nyert. Mert a bizonytalanok és az ellenzéki szavazók ilyen jelöltre nem szavaztak. És igen, Gerire vagy Klárára leszavaztak volna. Nem sokkal többen, de 4-6 vk-t látatlanba beírnék nekik. Volt MzP-hatás, csak nem úgy ahogy gondolták.
MC12
MZP-nek hiába magyaráztad volna, hogy ez egy szakma, ha egyszer ő – marketingesként, aki nyert két választást – abban a hiszemben volt, hogy már elsajátította ennek a szakmának a csínját-bínját. Utólag talán másként látja, de őszintén szólva ebben se vagyok biztos.
több mint 2 éve
Szerintem MZP mellett az ellenzék fele eenergiát se fektetett bele mondván,ha nyernek kurvajó,ha vesztenek Mzp elviszi a balhét,ők ujjal mutogatnak és maradnak a baloldal élén nagyobb kockázat nélkül,ami látszik is. Azzal persze nem számoltak,hogy ez az ujjal mutogatás,dráma meg kétszínűség miatt a még valamirevaló ellenzéki,de bizonytalan szavazóban/nem szavazóban megerősítést nyert,hogy elég nagy csűrhe az ellenzék.Ha már tévedések és igazságok: bár az itteni tippjátékban az ellenzéket húztam be, valójában fideszes W-re számítottam. Nekem a kétharmad volt a nagy tévedésem. Teljesen kizártnak tartottam, hogy megint összejön.Ez lesz a következő nagy felismerése a mainstream sajtónak. Hogy lehet - sőt, biztos - hogy kikaptak volna Dobrevvel és Karácsonnyal is. De 2/3 nem lett volna.
MZP-től lényegesen többet vártam, amikor megnyerte az előválasztást. Tény, hogy aztán rosszul szerepelt. De! Ki lett volna a nyerő ember ebből a kínálatból? Senki. Dobrev is kikapott volna és Karácsony is (Fegyőr vagy Jakab szót sem érdemel). Karácsony ráadásul megtépázottan kulloghatott volna vissza főpolgármesternek: minden ellenkező híreszteléssel szemben okosan tette, hogy visszalépett.
A kormányellenes választók racionális döntést hoztak, amikor MZP-t jelölték miniszterelnöknek. Benne volt a legtöbb potenciál. Az előválasztáskor még nem lehetett tudni, hogy csődtömeg lesz a kampány, MZP pedig ennyire a maga feje után megy, és komolyan elhiszi, hogy egyedül, izomból képes legyűrni a Fideszt.
Konklúzió: basszameg.
nagylaza
Egészen sok kutatás jött már ki, ami közvetetten, vagy lényegében de cáfolja, hogy az emberek a háború iránti félelemből szavaztak volna a Fideszre. Ez egy nagyon, nagyon kényelmes ellenzéki narratíva, hiszen ez azt jelentené, hogy csinálhattak volna bármit, a háború mindent felülír. Csak nem igaz. A fideszesen kívüli réteg azért szavazott a Fideszre, mert az ellenzék képtelen volt kormányzóképességet és ezáltal biztonságot felmutatni a szavazóknak - ez pedig az ő hibájuk, nem a háborúé. Valamelyik cikk - talán a Telexes - nagyon jól írta: Az emberek végignézték a választékot és befogott orral leszavaztak - a Fideszre. (Vagy otthon maradtak)
Vissaztérve az első részhez. A választást nem nyerhették meg, de a a 2/3 simán elkerülhető lett volna. Ezt mi sem bizonyítja jobban, hogy este negyed 8kor még a Fideszes eredményvárón se számítottak rá ("122 mandátummal is kényelmesen tudunk kormányozni"). A 2/3 múlt MzP sorozatos, amatőr, kezdő, triviális hibáin. A nagyon billegő körzeteket ez billentette át. Az inkább ellenzékhez húzó 100ezreket ez tartotta otthon. Számtalanszor leírtam én is, az elsővonalbeli, folyamatosan szerepelni kénytelen politikus (idehaza ez kb. 20-30 ember, pl. Rogán már nem) az egy szakma. Annak vannak ugyanolyan megtanulandó részei, mint az asztalosnak vagy a hídépítőnek és ezt nem lehet megúszni. MzP - a Telex cikkből is látszik - meg akarta úszni ezt a részt, nem ment el a felkészítőkre, nem figyelt, nem halgatott senkire stb. Az ösztönös zsenialitás - ami szerintem egyébként benne nagyon nincs meg de mindegy - egy darabig elég, de utána kevés. És ez különbözteti meg KariGeritől vagy Klára asszonytól. Gerit nem tartom sokra, de politikusnak vérprofi, ő biztos nem mondott volna olyat, hogy össze kell fogni a fasisztákkal is, vagy hogy szükség esetén katonai segítséget is ad. (Most egedjük el, hogy szövegkörnyzetből lett kiragadva, ha nem mondja, nincs miből kiragadni) Klára meg még nála is profibb.
Nem nyertek volna sokkal többet, de elég ránézni a választási térképre. Pest megyében, Somogyban, Borsodban több Fideszes jelölt kevesebb szavazatot kapott, vagy közel ugyanannyit, mint négy éve és mégis nyert. Mert a bizonytalanok és az ellenzéki szavazók ilyen jelöltre nem szavaztak. És igen, Gerire vagy Klárára leszavaztak volna. Nem sokkal többen, de 4-6 vk-t látatlanba beírnék nekik. Volt MzP-hatás, csak nem úgy ahogy gondolták.
MC12
Főleg úgy hogy semmi következetesség semmi újraszerveződés,jó az úgy,aztán 4 év múlva ugyanígy gatya.
Nem tudom ki fogalmazta meg talán Puzsér,de addig amíg Gyurcsány Ferenc és köre a politikában forog addig betonbiztos marad OV halálig. Én pedig egyetértek.
Egy jéghideg mit kérsz?
több mint 2 éve
MC12
6 499
Ezt pedig csak úgy, alacsony vérnyomás elleni szerként hagyom itt 😀 :hypeandhyper.com/bababolt-az-egesz-csaladnak-megnyitja-kapuit-az-odu-store/
Pár egészen szórakoztató idézet:
"Nagy a nyomás abban a tekintetben, hogy szeretnénk a lehető legjobb döntést meghozni, hiszen a nulláról kell berendezkedni az új jövevény érkezésére, ami első körben sok kiadással jár."
"Persze ez azzal jár, hogy Berci fiam szegény néha rózsaszín sportcipőben jár (nevet). Ugyanakkor büszke voltam arra, hogy akár 3-4 gyerek is hordta ugyanazokat a ruhákat."
"Én is nagy családból jövök, mi is egymás ruháit hordtuk, egymás játékaival játszottunk, ugyanabban a kiságyban aludtunk."
"Nem szerettem volna fölösleges dolgokat venni, nem tartom célravezetőnek a „fast fashion”-felfogást."
Ehhez az utolsóhoz annyit, hogy akkor miért eldobható pelenkát használt? Az ilyen kurvaökotudatos anyuk mosiznak csak mondom....
“A kiábrándult idealistákból lettek a cinikusok”
több mint 2 éve
MC12
6 499
Ha már tévedések és igazságok: bár az itteni tippjátékban az ellenzéket húztam be, valójában fideszes W-re számítottam. Nekem a kétharmad volt a nagy tévedésem. Teljesen kizártnak tartottam, hogy megint összejön.Ez lesz a következő nagy felismerése a mainstream sajtónak. Hogy lehet - sőt, biztos - hogy kikaptak volna Dobrevvel és Karácsonnyal is. De 2/3 nem lett volna.
MZP-től lényegesen többet vártam, amikor megnyerte az előválasztást. Tény, hogy aztán rosszul szerepelt. De! Ki lett volna a nyerő ember ebből a kínálatból? Senki. Dobrev is kikapott volna és Karácsony is (Fegyőr vagy Jakab szót sem érdemel). Karácsony ráadásul megtépázottan kulloghatott volna vissza főpolgármesternek: minden ellenkező híreszteléssel szemben okosan tette, hogy visszalépett.
A kormányellenes választók racionális döntést hoztak, amikor MZP-t jelölték miniszterelnöknek. Benne volt a legtöbb potenciál. Az előválasztáskor még nem lehetett tudni, hogy csődtömeg lesz a kampány, MZP pedig ennyire a maga feje után megy, és komolyan elhiszi, hogy egyedül, izomból képes legyűrni a Fideszt.
Konklúzió: basszameg.
nagylaza
Egészen sok kutatás jött már ki, ami közvetetten, vagy lényegében de cáfolja, hogy az emberek a háború iránti félelemből szavaztak volna a Fideszre. Ez egy nagyon, nagyon kényelmes ellenzéki narratíva, hiszen ez azt jelentené, hogy csinálhattak volna bármit, a háború mindent felülír. Csak nem igaz. A fideszesen kívüli réteg azért szavazott a Fideszre, mert az ellenzék képtelen volt kormányzóképességet és ezáltal biztonságot felmutatni a szavazóknak - ez pedig az ő hibájuk, nem a háborúé. Valamelyik cikk - talán a Telexes - nagyon jól írta: Az emberek végignézték a választékot és befogott orral leszavaztak - a Fideszre. (Vagy otthon maradtak)
Vissaztérve az első részhez. A választást nem nyerhették meg, de a a 2/3 simán elkerülhető lett volna. Ezt mi sem bizonyítja jobban, hogy este negyed 8kor még a Fideszes eredményvárón se számítottak rá ("122 mandátummal is kényelmesen tudunk kormányozni"). A 2/3 múlt MzP sorozatos, amatőr, kezdő, triviális hibáin. A nagyon billegő körzeteket ez billentette át. Az inkább ellenzékhez húzó 100ezreket ez tartotta otthon. Számtalanszor leírtam én is, az elsővonalbeli, folyamatosan szerepelni kénytelen politikus (idehaza ez kb. 20-30 ember, pl. Rogán már nem) az egy szakma. Annak vannak ugyanolyan megtanulandó részei, mint az asztalosnak vagy a hídépítőnek és ezt nem lehet megúszni. MzP - a Telex cikkből is látszik - meg akarta úszni ezt a részt, nem ment el a felkészítőkre, nem figyelt, nem halgatott senkire stb. Az ösztönös zsenialitás - ami szerintem egyébként benne nagyon nincs meg de mindegy - egy darabig elég, de utána kevés. És ez különbözteti meg KariGeritől vagy Klára asszonytól. Gerit nem tartom sokra, de politikusnak vérprofi, ő biztos nem mondott volna olyat, hogy össze kell fogni a fasisztákkal is, vagy hogy szükség esetén katonai segítséget is ad. (Most egedjük el, hogy szövegkörnyzetből lett kiragadva, ha nem mondja, nincs miből kiragadni) Klára meg még nála is profibb.
Nem nyertek volna sokkal többet, de elég ránézni a választási térképre. Pest megyében, Somogyban, Borsodban több Fideszes jelölt kevesebb szavazatot kapott, vagy közel ugyanannyit, mint négy éve és mégis nyert. Mert a bizonytalanok és az ellenzéki szavazók ilyen jelöltre nem szavaztak. És igen, Gerire vagy Klárára leszavaztak volna. Nem sokkal többen, de 4-6 vk-t látatlanba beírnék nekik. Volt MzP-hatás, csak nem úgy ahogy gondolták.
“A kiábrándult idealistákból lettek a cinikusok”
több mint 2 éve
Ha már tévedések és igazságok: bár az itteni tippjátékban az ellenzéket húztam be, valójában fideszes W-re számítottam. Nekem a kétharmad volt a nagy tévedésem. Teljesen kizártnak tartottam, hogy megint összejön.MZP-től lényegesen többet vártam, amikor megnyerte az előválasztást. Tény, hogy aztán rosszul szerepelt. De! Ki lett volna a nyerő ember ebből a kínálatból? Senki. Dobrev is kikapott volna és Karácsony is (Fegyőr vagy Jakab szót sem érdemel). Karácsony ráadásul megtépázottan kulloghatott volna vissza főpolgármesternek: minden ellenkező híreszteléssel szemben okosan tette, hogy visszalépett.
A kormányellenes választók racionális döntést hoztak, amikor MZP-t jelölték miniszterelnöknek. Benne volt a legtöbb potenciál. Az előválasztáskor még nem lehetett tudni, hogy csődtömeg lesz a kampány, MZP pedig ennyire a maga feje után megy, és komolyan elhiszi, hogy egyedül, izomból képes legyűrni a Fideszt.
Konklúzió: basszameg.
több mint 2 éve
Lúdas Solymi
8 105
Nyugdijemeles. Megint. Arrol miert nincs hir, hogy a munkavallalok bérét is emelik?De legalább boldogan halnak meg, hogy ők milyen csudás országot hagytak az onokákra, ilyen snájdig, jóképű és fiatal vezetővel mint a Viktor 😊
Gyaszba teszik az orszagot a nyugdijasok.
Ventura
több mint 2 éve
Nyugdijemeles. Megint. Arrol miert nincs hir, hogy a munkavallalok bérét is emelik? Gyaszba teszik az orszagot a nyugdijasok.
Szerkesztette: Ventura
több mint 2 éve
Amadeus the Young
33 074
SobritEzer meg ezer hasonló sztorit lehetne írni amúgy a kormányzati döntéshozatali procedúrákról, utána kit kell(ene) megkövetni?És akkor már csak davemayert, Charlie Firpót, clbasst, és még néhány betévedő és kurva gyorsan elüldözött/kigúnyolt Orbán-szavazót kell megkövetni, és mindenki megnyugodhat. (Fungust nem, ő egy DK-s troll volt, az ergyább fajtából.)Imádom, hogy szinte mindig igazam van most már.Igen én is mit kaptam, mert le mertem írni ha hülyeséget csinál vagy mond.
Amadeus
csebi
Sobri Jóska
r.baggio
criminal lawyer or criminal lawyer?
több mint 2 éve
Ezer meg ezer hasonló sztorit lehetne írni amúgy a kormányzati döntéshozatali procedúrákról, utána kit kell(ene) megkövetni?És akkor már csak davemayert, Charlie Firpót, clbasst, és még néhány betévedő és kurva gyorsan elüldözött/kigúnyolt Orbán-szavazót kell megkövetni, és mindenki megnyugodhat. (Fungust nem, ő egy DK-s troll volt, az ergyább fajtából.)Imádom, hogy szinte mindig igazam van most már.Igen én is mit kaptam, mert le mertem írni ha hülyeséget csinál vagy mond.
Amadeus
csebi
Sobri Jóska
Szerkesztette: r.baggio
---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 2 éve
Amadeus the Young
33 074
még soha nem kaptam képzeld! 😃te is kaptál bírságot, mint anno én? 😊Egyébként valahol igen.Imádom, hogy szinte mindig igazam van most már.Példakép?
Amadeus
www.youtube.com/watch?v=wHx9VoVPLNg
empty taxi
Ma pl. majdnem megkérdeztem a bírótól, hogy "hogy nóóóóómális?"
Amadeus
csebi
criminal lawyer or criminal lawyer?
több mint 2 éve
telex.hu/direkt36/2022/05/17/ilyen-volt-belulrol-az-ellenzeki-kampany-osszeomlasaA cikk szerzőinek van a Tilos Rádióban egy műsora, ott is erről beszélnek ma.
Vezetőként ez borzasztóan tanulságos cikk. Mindenkinek ajánlom, akinek 3-nál több embert kell irányítania: ÍGY NE.
Gyurma Pappa
tilos.hu/episode/forgoszinpad/2022/05/17
több mint 2 éve
te is kaptál bírságot, mint anno én? 😊Egyébként valahol igen.Imádom, hogy szinte mindig igazam van most már.Példakép?
Amadeus
www.youtube.com/watch?v=wHx9VoVPLNg
empty taxi
Ma pl. majdnem megkérdeztem a bírótól, hogy "hogy nóóóóómális?"
Amadeus
Mi vagyunk a homok a gépezetben, a bot a küllők között, a tüske a köröm alatt. Mi vagyunk, akikbe beletörik a fog és a bicska, és beleszorul a fejsze is. Mi vagyunk az a Dávid, akit jobb, ha elkerül, a Góliát. A párttal, a néppel egy az utunk, a jelszavunk munka és béke.
több mint 2 éve
Amadeus the Young
33 074
Egyébként valahol igen.Imádom, hogy szinte mindig igazam van most már.Példakép?
Amadeus
www.youtube.com/watch?v=wHx9VoVPLNg
empty taxi
Ma pl. majdnem megkérdeztem a bírótól, hogy "hogy nóóóóómális?"
criminal lawyer or criminal lawyer?
több mint 2 éve
Imádom, hogy szinte mindig igazam van most már.Példakép?
Amadeus
www.youtube.com/watch?v=wHx9VoVPLNg
Szerkesztette: empty taxi
Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
több mint 2 éve
ja engem nem kell megkövetni, csak megállapítottam egy tényt.És akkor már csak davemayert, Charlie Firpót, clbasst, és még néhány betévedő és kurva gyorsan elüldözött/kigúnyolt Orbán-szavazót kell megkövetni, és mindenki megnyugodhat. (Fungust nem, ő egy DK-s troll volt, az ergyább fajtából.)Imádom, hogy szinte mindig igazam van most már.Igen én is mit kaptam, mert le mertem írni ha hülyeséget csinál vagy mond.
Amadeus
csebi
Sobri Jóska
Mi vagyunk a homok a gépezetben, a bot a küllők között, a tüske a köröm alatt. Mi vagyunk, akikbe beletörik a fog és a bicska, és beleszorul a fejsze is. Mi vagyunk az a Dávid, akit jobb, ha elkerül, a Góliát. A párttal, a néppel egy az utunk, a jelszavunk munka és béke.
több mint 2 éve
És akkor már csak davemayert, Charlie Firpót, clbasst, és még néhány betévedő és kurva gyorsan elüldözött/kigúnyolt Orbán-szavazót kell megkövetni, és mindenki megnyugodhat. (Fungust nem, ő egy DK-s troll volt, az ergyább fajtából.)Imádom, hogy szinte mindig igazam van most már.Igen én is mit kaptam, mert le mertem írni ha hülyeséget csinál vagy mond.
Amadeus
csebi
több mint 2 éve
Soha nem értettem, mi ez a "szavazzunk a legkisebb rosszra"-magatartás. Egyrészt lehet érvénytelenül is voksolni, másrészt most is volt a szavazólapon olyan párt, aki átláthatóan, világos elvek mentén vezeti az elszámolását, értelmes dolgokra költi az adófizetői pénzünket, kvázi az egyetlen megmaradt önálló polgári párt.Pedig igaza van Jóskának játékelméleti szempontból mindenképp. Mivel nem volt más induló csak MZP és OV, ezért a kettőből a kevésbé rosszat választotta meg a nép. Én is azt mondta, hogy orrbefogva lehet és kell szavazni az EM listára, és vállalom is, megvannak rá az indokaim továbbra is, amiért nem fogok a Fideszre szavazni - sosem.Tudom, hogy igaza van, nekem is végtelen sok tanulsággal szolgált ez a választás arról, hogy meddig érdemes egy általam vélt nagyobb jóért a saját elveket, meggyőződéseket félretéve szavazni. Most annyi eredményt sikerült ezzel elérni, hogy leszavaztam erre az ellenzéki bohóckodásra, ugyanúgy lett 2/3, de még közben a saját szavazatom miatt is szarul érzem magam.
Tök jól jellemzi az ellenzéki szavazók lelki és idegi állapotát, hogy a kormánypártisággal nem vádolható Filipov G. cikkre is csak a sikító ellenállás és a kognitív disszonancia érkezik. Pedig ez az apátia csak konzerválja a rendszert, ahogy a nem szembenézés, a külső segítségre/eseményre várás
Azt kell felismerni, ahogy korábban is írtam, hogy a politikai aktivizmus nem csak az utcai kukarombolás. Ez is az, amit csinálok. Én is írtam, hogy elég lehet két hónap kampány (a számok ezt mutatták, amit én láttam, nyilván kijózanító volt a kiszivárgott adat), én is írtam, hogy van értelme MZP mondatainak (hittem benne, hogy a koszon kívül mást is hozott USA-ból, meg ugye a előválasztásban működött), de szembe kell nézni a tévedésekkel. Az önreflexióra nekünk, választóknak is szüksége van.
MZP, GYF, Jakab, mind átbasztak minket. És a legrosszabb az egészben, hogy mindannyian. MZP nem tartotta meg a választói akaratot (nem azért nyerte meg az előválasztást, hogy leüljön tárgyalni a Ferivel, hanem hogy tegye ki az ajtón), GYF átbaszott újra mindenkit, Karácsony félrelavírozta magát, Jakab meg egy gyenge pöcs. A többiek csak mellékszereplők voltak...
Gyurma Pappa
Szóval nekem annyi a személyes "take-out", hogy bár a Fideszre sem fogok szavazni soha, de még egyszer olyan tömörülésre sem, ami annyit tud felmutatni, hogy 2010 előtti bukott arcok GYF-fel az élen, meg hogy fujjj Orbán. Az is lehet, hogy nem lesz olyan parlamenti bejutásra képes, esélyes induló, aki megfelel ezeknek a feltételeknek, nem tudom.
somoskovig
Nézz egyenesen előre. Mi van ott?
Ha annak látod, ami,
Sohasem hibázol.
(Bassui Tokusho zen mester tanácsa a Line of Scrimmage-en)
több mint 2 éve
A második része kapcsán én magát a tényt nem értem, hogy miért kell egy ellenzéki kampányt elemző eszmecseréhez beírni azt az általad már kétszázszor leírt eszmefuttatást Orbánról 201-edszer is . Mit ad ez hozzá a témához, amiről szó van?Lehetőséget a szemléletmódváltásra.
somoskovig
Hogy nem kell ahhoz fideszesnek lenni, hogy az ember akceptálja Orbán (hatalomtechnikai vagy akármilyen) sikereit, megértse azok okait, következményeit, és nem kell ellenzékinek lenni, hogy ezt keveselje és valaki támogasson egy jobbra való cserét.
De ha megmaradsz pl. te is abban az ellenzéki mantrában, hogy Orbánnál minden és mindenki jobb, meghogy a sátánnal is össze kell fogni, vagy abban, hogy bármi, ami más, arra érdemes lecserélni, akkor ez nem fog menni.
És mivel én magamat pragmatikusnak, utilitaristának és objektivistának tartom, ezért igaza van Gyurma Pappának, valóban játékelméleti megközelítésekből írtam, mondhatni elemzem a helyzetet, és nem mondjuk politikai, erkölcsi, etikai vagy személyes aspektusokból.
Ha mondjuk nem úgy választjuk ketté a társadalmat, vagy akár ezt a fórumot, ezt a topicot, hogy ellenzéki meg fideszes, Orbánt kedvelő, meg Orbánt utáló, hanem úgy, hogy racionálisan elemző, szemlélődő és irracionálisan, álmok, vágyak mentén (és te is tudnál rengeteg nevet tenni mindkét csoportba, a közéletből, privát életedből, ebből a topicból egyaránt), akkor én azoknak igyekszem hozzátenni a témához, akiknek érzelmi, személyes okokból nehéz átlépni az irracionális, vágyvezérelt oldalról a racionális, gyakorlatias oldalra, de belül már érzik a késztetést, hogy ez lenne a helyes.
több mint 2 éve
Igen én is mit kaptam, mert le mertem írni ha hülyeséget csinál vagy mond.vicces, hogy mikor megírtam, hogy ez egy napofájú, nárcisztikus senkiházi, akinek nem szabad hatalmat adni, akkor én lettem a "beábrándult" fideszes a fórumon.telex.hu/direkt36/2022/05/17/ilyen-volt-belulrol-az-ellenzeki-kampany-osszeomlasaNagyon jó, alapos cikk. Gondolkoztam, hogy melyik részt emeljem ki, de egyszerűen nem lehet, annyi baj volt. (Megjegyzem, amikor Jóska, te, csebi, dave, vagy én is , szinte ugyanezeket a problémákat leírtuk itt a kampánnyal, külsős szemmel, meg ilyen olyan pletykák, félinformációk alapján, akkor a fórum népe nem győzőtt hülyézni itt minket , MzP a félisten és elég a kampányra két hónap - hát, nem jött be, nagyon nem, de leglább kiderült, hogy mégse mi voltunk akik szembe mentünk az autópályán)
Vezetőként ez borzasztóan tanulságos cikk. Mindenkinek ajánlom, akinek 3-nál több embert kell irányítania: ÍGY NE.
Gyurma Pappa
MC12
Imádom, hogy szinte mindig igazam van most már.
Amadeus
Mi vagyunk a homok a gépezetben, a bot a küllők között, a tüske a köröm alatt. Mi vagyunk, akikbe beletörik a fog és a bicska, és beleszorul a fejsze is. Mi vagyunk az a Dávid, akit jobb, ha elkerül, a Góliát. A párttal, a néppel egy az utunk, a jelszavunk munka és béke.
több mint 2 éve
Jó de h a Vadainak legyen igaza h a rohadt nyíl dőlésszögét is ő határozza meg??? Egy dolog h a feleségem ilyen h nem tud nagyon melot delegálni pár dologban nekem de MZP sem ismeri ezt fel? Hodmezon is ő osztja be a hulladekszedoket h ki melyik körzetet mikor csinálja?Semmit sem felejtett, csak semmit nem tanult. Te felejted el, hogy mikor volt manager 😊 2000-es évek eleje-közepe, republikánus - neokon csúcsidőszak az USA-ban - MzP pedig mind gazdaságilag, mind személyiségileg egy neokon héja.Amúgy nem értem h ő h lehetett észak-Amerikában manager. Vagy elfelejtett volna mindent???Abszolút nem érted akkor a cikket.telex.hu/direkt36/2022/05/17/ilyen-volt-belulrol-az-ellenzeki-kampany-osszeomlasaAlapos cikk, de ez a vidéki suttyó bőven nem ér már ennyi karaktert. Attól még mert sokadjára veszik elő a hibákat még a hibák maguk (Gy. Ferenc, Jakab, Fegyőr....) megmaradnak.
Vezetőként ez borzasztóan tanulságos cikk. Mindenkinek ajánlom, akinek 3-nál több embert kell irányítania: ÍGY NE.
Gyurma Pappa
FLZOLI
Tedd mellé a múlt havi Ruff interjút, és teljesen összeáll, hogy (bassza meg) Jakabnak igaza volt. Nyilván a stílus továbbra is vállalhatatlan, de MZP totálisan félrevezette ezt a kampányt. A 0. percben megmondták neki, hogy mit kellene csinálni, mire ő nem válaszolt túl jól.
Vezetőként a legfontosabb dolgod, hogy legyen kire hallgatnod, nevezz ki középvezetőket, majd rájuk hallgass. Ja és igen: a sok munka nem egyenlő a jó munkával. Aludni, pihenni és feltöltődni is kell, mert egyébként a Gulyás Marci szétszed.
GYF ez alapján egyébként nem csinált annyi hibát, mint elsőre látszik, azon kívül, hogy nem vonult még vissza.
Gyurma Pappa
csebi
Teljesen más volt azért akkor a vezetési kultúra a magánszektorban nyugaton is, mint akárcsak 10 évvel később (elég egy szervezetfejlesztési tankönyvet megnézni 2006-ban meg 2018-ban). Ehhez add hozzá, a cikkből abszolút kiérezhető "én Ámerikából jöttem parasztok" attitűdöt, nagyon mély nárcizmust és szerepléskényszert, voilá, kész is a tragédia.
MC12
Mi vagyunk a homok a gépezetben, a bot a küllők között, a tüske a köröm alatt. Mi vagyunk, akikbe beletörik a fog és a bicska, és beleszorul a fejsze is. Mi vagyunk az a Dávid, akit jobb, ha elkerül, a Góliát. A párttal, a néppel egy az utunk, a jelszavunk munka és béke.
több mint 2 éve
Amadeus the Young
33 074
Az „Elnökök” elnevezésű Signal-csoportban április 4-én Márki-Zay kapott egy olyan értesítést, hogy "Gyurcsány Ferenc eltávolította önt ebből a csoportból.”Én azt nem értem h mit akarnak csinálni az ossz ellenzéki oldalon mikor még a belső signal csoportban is admin jogot adnak Ferinek.Csodálatos újságírói bravúr ez a lezárás. Az a bajom a magyar sajtóval, hogy szarul végszavaz sokszor, de ez sajtótörténelmi pillanat, amit én konkrétan lementettem és elraktam biztos helyre.
csebi
Gyurma Pappa
Én konkrétan felröhögtem, ez kurva nagy csattanó a végére.
criminal lawyer or criminal lawyer?
több mint 2 éve
Amadeus the Young
33 074
Hidd el, legijesztőbbnek én találom.Ijesztő, hogy képtelen vagy tévedni.vicces, hogy mikor megírtam, hogy ez egy napofájú, nárcisztikus senkiházi, akinek nem szabad hatalmat adni, akkor én lettem a "beábrándult" fideszes a fórumon.telex.hu/direkt36/2022/05/17/ilyen-volt-belulrol-az-ellenzeki-kampany-osszeomlasaNagyon jó, alapos cikk. Gondolkoztam, hogy melyik részt emeljem ki, de egyszerűen nem lehet, annyi baj volt. (Megjegyzem, amikor Jóska, te, csebi, dave, vagy én is , szinte ugyanezeket a problémákat leírtuk itt a kampánnyal, külsős szemmel, meg ilyen olyan pletykák, félinformációk alapján, akkor a fórum népe nem győzőtt hülyézni itt minket , MzP a félisten és elég a kampányra két hónap - hát, nem jött be, nagyon nem, de leglább kiderült, hogy mégse mi voltunk akik szembe mentünk az autópályán)
Vezetőként ez borzasztóan tanulságos cikk. Mindenkinek ajánlom, akinek 3-nál több embert kell irányítania: ÍGY NE.
Gyurma Pappa
MC12
Imádom, hogy szinte mindig igazam van most már.
Amadeus
nagylaza
criminal lawyer or criminal lawyer?
több mint 2 éve
Ijesztő, hogy képtelen vagy tévedni.vicces, hogy mikor megírtam, hogy ez egy napofájú, nárcisztikus senkiházi, akinek nem szabad hatalmat adni, akkor én lettem a "beábrándult" fideszes a fórumon.telex.hu/direkt36/2022/05/17/ilyen-volt-belulrol-az-ellenzeki-kampany-osszeomlasaNagyon jó, alapos cikk. Gondolkoztam, hogy melyik részt emeljem ki, de egyszerűen nem lehet, annyi baj volt. (Megjegyzem, amikor Jóska, te, csebi, dave, vagy én is , szinte ugyanezeket a problémákat leírtuk itt a kampánnyal, külsős szemmel, meg ilyen olyan pletykák, félinformációk alapján, akkor a fórum népe nem győzőtt hülyézni itt minket , MzP a félisten és elég a kampányra két hónap - hát, nem jött be, nagyon nem, de leglább kiderült, hogy mégse mi voltunk akik szembe mentünk az autópályán)
Vezetőként ez borzasztóan tanulságos cikk. Mindenkinek ajánlom, akinek 3-nál több embert kell irányítania: ÍGY NE.
Gyurma Pappa
MC12
Imádom, hogy szinte mindig igazam van most már.
Amadeus