NCAA eredménykövetés NCAA eredménykövetés - 1 aktív topik

Politika

47 feliratkozó

több mint 2 éve
peterk2005 udvari bolond Indianapolis Colts Stanford Cardinal 23 724 — The only discipline that lasts, is self discipline
De miért gondoljatok hogy Dobrev ellen nem lett volna 2/3?
Melyik országrész ami átszavazott volna Gyurcsány nejere?
Max azért nem lett volna mert bal oldal inkább leszavaz a kutyakra akik így bekerülnek csak hogy ne Gyurcsányra kelljen.
Toca
Mert Dobrev mögött lett volna egységes ellenzéki kampány - ami nem volt MzP mögött, hogy csak egyet mondjak. Dk - Jobbik paktum, DK - Lmp paktum stb. Az előválasztás le volt zsírozva a hat párt között. Mindenki úgy tudta, hogy Klára vagy Geri nyer és nagyjából az is tudható volt a paktumok után, hogy a DK-nak lesz a legnagyobb frakciója. Na ebbe köpött bele MzP 😀

Fentebb felsoroltam pár megyét, ahol a potencionálisan ellenzéki szavazók nem mentek el MzP-re szavazni, ez szimpla matek. A törzsszavazók a legtöbb helyen ott voltak - ezért is lett 2 millió szavazat - de a nem elkötelezett ellenzéki szavazók és a bizonytalanok akiket saját bevallása szerint is dolga lett volna megszólítani - nem szavaztak rá. A nem elkötelezett, alapvetően baloldali érzelmű szavazók egy Gerire, vagy Klárára simán leszvazanak, mert nekik elhiszik ezt a baloldali izét és rühellik Orbánt. Egy neokon héjának, aki mögé nem áll be még a helyi ellenzéki jelölt sem - nem.MC12
Ez jól hangzik, de akkor magyarázd meg az előválasztást. Hogy nyerhette meg a párt nélkül, kampányteam nélkül induló MZP? Ha nem elkötelezett és bizonytalan szavazók nem szavaztak rá, akkor a DK és Jobbik meg MSZP szavazók voksoltak rá a saját jelöltjük ellenében? Nemá... Ha meg nem ők, akkor csak a nem elkötelezettek lehettek, és abban mi a logika, hogy a kevésbé fontos előválasztásra elmennek, de a fontosabb valódi választást meg skippelik? Nekem ez erőltetett logika.

Ha voltak otthon maradók - tudjuk, hogy voltak? vannak már erről elemzések? a részvételi arány elég magas volt -, akkor értelemszerű, hogy őket MZP nem tudta megszólítani, de ebből nem következik, hogy Klárika meg tudta volna. Bőven lehet, hogy még kevésbé is sikerült volna neki, mint MZP-nek.

Egyetértek eaglesmcnabb-al. Ebben az egészben ami megy - beleértve a minapi hosszú cikket MZP karakteréről meg az együttműködési képtelenségéről - én nem szembenézést látok, hanem Gyurcsány kottájának fújását. A vitessük el MZP-vel a balhét megy teljes hangerővel. Egyszerre vicces is meg szomorú is, hogy az egyik postban azon sápadozunk, hogy a kurva Gyurcsánytól nem tudunk megszabadulni, aztán a következő postban mi magunk is az ő kottáját fújjuk. Hát így nem is csoda, hogy nem tudunk megszabadulni tőle.

“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 2 éve
Gyurma Pappa New Orleans Saints Tulane Green Wave 14 337 — Egyéb témák lakó
 m.hvg.hu/itthon/20220518_nagy_europai_lakossagcsere_Orban

Kivancsi vagyok meg iden jonnek-e a rendeletek, hogy a nem keresztenyek, nem feherek, nem heteroszexualisak nem jarhatnak felsooktatasba, szinhazba/moziba, nem lehet tulajdonukban vallalkozas, nem tolthetnek be szellemi munkat stb.
Borbinho
Jajj ne....

 www.youtube.com/watch?v=VUbxVfSqtt8&ab_channel=Shaun

Négy éves videó. De linkelhetek még 1000 másikat. A Great Replacement az egyik legostobább jobbos elmélet, ever, pedig már majd 50 éves. (Shaun hangja elég monoton, a beszédstílusa lassú, szóval nyugodtan lehet nézni 2-szeres sebességgel)

több mint 2 éve
thebeke Pittsburgh Steelers 500 — Steelers fan
De miért gondoljatok hogy Dobrev ellen nem lett volna 2/3?
Melyik országrész ami átszavazott volna Gyurcsány nejere?
Max azért nem lett volna mert bal oldal inkább leszavaz a kutyakra akik így bekerülnek csak hogy ne Gyurcsányra kelljen.
Toca
a belső feszültség ami az egész kampányt jellemezte nagyon érződött ami ugye MZPből adódott
az ő sikere az előválasztáson nagyrészt az online hype és a fiatalok mozgósításából adódott ami nem tudta egyensúlyozni az egyébként bukott szavazatokat az elbaszott kampány miatt

Klárika vagy Geri esetében az együttműködés és a hierarchia tisztább lett volna így egy kompetensebb kampányt látunk, összességében profibbat

győzelemhez ez sem lett volna elég, de a 2/3ad ellen igen
Negritis
Ne vicceljetek már 😀

Kárikámmal annyi lett volna a különbség, hogy az összefogás kb fele ennyi mandátumot kapott volna, mert osztoznának rajta a kutyákkal.

Hihetetlen, hogy racionális érveket próbáltok felhozni gyurcsányné mellett.
Ha mzpt ennyire könnyű volt összegyurcsányozni, akkor az hogy járt volna akit össze sem kell kenni, mert ő maga gyurcsány?

plusz Klárikám felépítette ezt az európai minimálbér dolgot. azt vihette volna a kampányban tovább, ergó lett volna egy egyszerű, szociális üzenet, ami akár vmennyire rezonálhatott is volna pár helyen, csoportban.
csebi
Hol építette fel? Ki hallott erről azokon kívül akik napi szinten foglalkoznak politikával? Ilyen propaganda zajban semmi sem megy át, és szerintem ezért nem fog itthon soha semmi változni. Ebben már 100ra olyanok vagyunk mint az oroszok. Annak ellenére, hogy épp 1 évszázadra hazavágja az országukat, valszeg 1 holnapi választáson is putykót választanák meg, mert ők úgy tudják ő Jézus. Nálunk is ez van.
több mint 2 éve
nagylaza, főpohárnok Green Bay Packers 14 636 — beers & Packers
 m.hvg.hu/itthon/20220518_nagy_europai_lakossagcsere_Orban

Kivancsi vagyok meg iden jonnek-e a rendeletek, hogy a nem keresztenyek, nem feherek, nem heteroszexualisak nem jarhatnak felsooktatasba, szinhazba/moziba, nem lehet tulajdonukban vallalkozas, nem tolthetnek be szellemi munkat stb.
Borbinho
gondolkoztam hogy belinkeljem-e, de inkább nem
szánalmas az a vergődés amit a fox is csinál, főleg hogy a Buffaloi lövöldöző ugye pont arra hivatkozott mikor ment lövöldözni
aztán persze jött a szokásos "videójáték a felelős" mantra

Negritis
Miféle aljas Packers elleni hadjárat ez?
több mint 2 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 46 399 — The Mathematician

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 2 éve
gabokocka Carolina Panthers North Carolina Tar Heels 25 729 — Keep pounding
 hvg.hu/itthon/20220518_Elkaszalta_az_Alkotmanybirosag_az_ellenzek_nepszavazasat?fbclid=IwAR2ERCNSeCFkz1sm1TvaeAymT-l08T9KRji4FDQcrQq0M5SS2y-7ml_NnqI
empty taxi
na elmennek a p-ba.
csebi
Pedig jogos.
Ezzel az erővel arról is lehetne akkor népszavazni, hogy mennyi a minimálbér vagy ne épüljön Paks2. Sőt, akár arról is, hogy kapcsolják ki Paks1-t és kapjon mindenki azonnali állampolgársági bónuszként százezer eurót.
A költségvetést és nemzetközi szerződést érintő témák népszavazásilag tabuk.
Sobri Jóska
igazából jelenleg arról lehet népszavazni, amiről Orbán akar.
Amadeus
Es meg az se lesz ervenyes
Szoval ezzel csak jol jar az ellenzek
Nem lesz megtartva egy nepszavazas ami garantaltan ervenytelen lett volna, es meg micsoda igazsagtalansag is erte oket

http://www.youtube.com/watch?v=BwwrLgAuvUE&feature=related
Ron Rivera: We were trying to make them systematically beat us.
több mint 2 éve
Lúdas Solymi New England Patriots 8 105
azért a háború is nagyon belerondított a képbe
NB2
persze, de ez nem ment fel senkit
MZP-t se menti fel
és a 6 pártot se menti fel

mindenki elbaszott mindent amit lehet
Negritis
nyilván, de megnéztem volna azért az eredményeket háború nélkül is
MZP idióta kijelentése nélkül ez nagyon más lett volna
NB2
Tok mindegy, le kellett volna normalisan reagalnia a helyzetet.
Ha figyelt volna arra amit mondanak neki, akkor nem lett volna ez a barom nyilatkozata, onnantol meg a Fidesznek is egyszeru volt a dolga.

Tobb szinten elkurodott ez az egesz, de remeljetoleg levonjak ebbol a tanulsagot es ha legkozelebb jon valami kozos jelolt, akkor az ne kezdjen el maganakciozni.

Mindegy, meglatjuk mi lesz.
Az en eletemen ez mar nagyon nem valtoztat (remelem), a gyerekeimen (ha lesznek) akkor meg igen.
több mint 2 éve
Amadeus the Young Las Vegas Raiders West Virginia Mountaineers 33 074
 444.hu/2022/05/18/kerpel-fronius-gabor-is-elindul-a-momentum-elnoki-posztjaert

Gyurma Pappa
tedd el a humorosba

criminal lawyer or criminal lawyer?
több mint 2 éve
Amadeus the Young Las Vegas Raiders West Virginia Mountaineers 33 074
 hvg.hu/itthon/20220518_Elkaszalta_az_Alkotmanybirosag_az_ellenzek_nepszavazasat?fbclid=IwAR2ERCNSeCFkz1sm1TvaeAymT-l08T9KRji4FDQcrQq0M5SS2y-7ml_NnqI
empty taxi
na elmennek a p-ba.
csebi
Pedig jogos.
Ezzel az erővel arról is lehetne akkor népszavazni, hogy mennyi a minimálbér vagy ne épüljön Paks2. Sőt, akár arról is, hogy kapcsolják ki Paks1-t és kapjon mindenki azonnali állampolgársági bónuszként százezer eurót.
A költségvetést és nemzetközi szerződést érintő témák népszavazásilag tabuk.
Sobri Jóska
igazából jelenleg arról lehet népszavazni, amiről Orbán akar.

criminal lawyer or criminal lawyer?
több mint 2 éve
Borbinho Indianapolis Colts Old Dominion Monarchs 11 506 — Rent Free - Megrögzött Colts Fan
 m.hvg.hu/itthon/20220518_nagy_europai_lakossagcsere_Orban

Kivancsi vagyok meg iden jonnek-e a rendeletek, hogy a nem keresztenyek, nem feherek, nem heteroszexualisak nem jarhatnak felsooktatasba, szinhazba/moziba, nem lehet tulajdonukban vallalkozas, nem tolthetnek be szellemi munkat stb.

"Overjoyed, the wolf devours his leg that's been torn off by a trap. Praised be the day that gave me food, he cries."
több mint 2 éve
NB2 New England Patriots 25 243 — nabege2@yahoo.com
azért a háború is nagyon belerondított a képbe
NB2
persze, de ez nem ment fel senkit
MZP-t se menti fel
és a 6 pártot se menti fel

mindenki elbaszott mindent amit lehet
Negritis
nyilván, de megnéztem volna azért az eredményeket háború nélkül is
MZP idióta kijelentése nélkül ez nagyon más lett volna
több mint 2 éve
r.baggio Detroit Lions Wake Forest Demon Deacons 62 876 — no es importante
És az állítsuk meg gyurcsányt petícióval mi lesz?

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 2 éve
Zsellér van de Vrij Baltimore Ravens 13 482 — Слава Україні! Героям слава!
Ilyen úri huncutságokkal ne foglalkozzunk, az óvodás nemváltó műtétek problémája az sokkal fontosabb téma volt.

Szerkesztette: Zsellér van de Vrij

"Minél messzebb sodródik egy társadalom az igazságtól, annál jobban fogja gyűlölni azokat, akik kimondják azt." (George Orwell)

"A világ igazságtalan. Ha elfogadod ezt, cinkos lesz a neved, ha pedig megváltoztatnád, hóhér." (Sartre)

Never forget Bucha, Borodyanka, Hostomel, Irpen, Kramatorszk, Mariupol, Rubizne, Popasna, Kremenchuk, Sievierodonetsk, Chasov Yar, Vinnytsia, Mikolajiv, Olenivka, Chaplyny, Izjum, Zaporizzsja, Kijiv, Bakhmut, Pravdyne, Marinka, Kherson, Dnipro, Soledar, Avdijivka, Slovyansk, Uman, Nova Kakhovka, Kryvyi Rih, Odessa, Pervomajszkij,Lviv, Pokrovsk, Chernihiv, Kostyantynivka, Hroza, Harkiv, 2023.12.29., Odessa, Chernihiv, Vovchansk, Harkiv, Okhmatdyt, Poltava, Lviv
több mint 2 éve
csebi New York Giants Notre Dame Fighting Irish 23 131 — Lucas Scott
 hvg.hu/itthon/20220518_Elkaszalta_az_Alkotmanybirosag_az_ellenzek_nepszavazasat?fbclid=IwAR2ERCNSeCFkz1sm1TvaeAymT-l08T9KRji4FDQcrQq0M5SS2y-7ml_NnqI
empty taxi
na elmennek a p-ba.
csebi
Pedig jogos.
Ezzel az erővel arról is lehetne akkor népszavazni, hogy mennyi a minimálbér vagy ne épüljön Paks2. Sőt, akár arról is, hogy kapcsolják ki Paks1-t és kapjon mindenki azonnali állampolgársági bónuszként százezer eurót.
A költségvetést és nemzetközi szerződést érintő témák népszavazásilag tabuk.
Sobri Jóska
ha vizitdíjról lehetett akkor nekem ne mond, hogy az álláskeresési járadékról nem lehet.
Fudan: nem a nemzetközi szerződésről volt szó hanem arról, hogy a törvényt helyezzék hatályon kívül. magát a szerződést nem érinti.

Mi vagyunk a homok a gépezetben, a bot a küllők között, a tüske a köröm alatt. Mi vagyunk, akikbe beletörik a fog és a bicska, és beleszorul a fejsze is. Mi vagyunk az a Dávid, akit jobb, ha elkerül, a Góliát. A párttal, a néppel egy az utunk, a jelszavunk munka és béke.
több mint 2 éve
Törölt felhasználó
 hvg.hu/itthon/20220518_Elkaszalta_az_Alkotmanybirosag_az_ellenzek_nepszavazasat?fbclid=IwAR2ERCNSeCFkz1sm1TvaeAymT-l08T9KRji4FDQcrQq0M5SS2y-7ml_NnqI
empty taxi
Most írhatom h micsoda meglepetés, de számítani lehetett rá ebben a k*rva országban.
több mint 2 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 32 727 — #NoStress
 hvg.hu/itthon/20220518_Elkaszalta_az_Alkotmanybirosag_az_ellenzek_nepszavazasat?fbclid=IwAR2ERCNSeCFkz1sm1TvaeAymT-l08T9KRji4FDQcrQq0M5SS2y-7ml_NnqI
empty taxi
na elmennek a p-ba.
csebi
Pedig jogos.
Ezzel az erővel arról is lehetne akkor népszavazni, hogy mennyi a minimálbér vagy ne épüljön Paks2. Sőt, akár arról is, hogy kapcsolják ki Paks1-t és kapjon mindenki azonnali állampolgársági bónuszként százezer eurót.
A költségvetést és nemzetközi szerződést érintő témák népszavazásilag tabuk.

több mint 2 éve
csebi New York Giants Notre Dame Fighting Irish 23 131 — Lucas Scott
 hvg.hu/itthon/20220518_Elkaszalta_az_Alkotmanybirosag_az_ellenzek_nepszavazasat?fbclid=IwAR2ERCNSeCFkz1sm1TvaeAymT-l08T9KRji4FDQcrQq0M5SS2y-7ml_NnqI
empty taxi
na elmennek a p-ba.

Mi vagyunk a homok a gépezetben, a bot a küllők között, a tüske a köröm alatt. Mi vagyunk, akikbe beletörik a fog és a bicska, és beleszorul a fejsze is. Mi vagyunk az a Dávid, akit jobb, ha elkerül, a Góliát. A párttal, a néppel egy az utunk, a jelszavunk munka és béke.
több mint 2 éve
csebi New York Giants Notre Dame Fighting Irish 23 131 — Lucas Scott
A baloldali szavazókat egyáltalán nem érdekelte ez a "feleség" dolog, szóval 2 milliót biztosan hozott volna ő is, DE mögötte állt volna egy egységes stáb, egységes üzenet, profizmus, az pedig önmagában hozott volna pár vk-t - és az teljesen nyilvánvaló az eredményekből, hogy vinni, semennyit nem vitt volna. Ez egyébként Gerire is kb. igaz. Lásd. a főpolgármestrei kampánya, az egy jó kampány volt szakmailag.
MC12
plusz Klárikám felépítette ezt az európai minimálbér dolgot. azt vihette volna a kampányban tovább, ergó lett volna egy egyszerű, szociális üzenet, ami akár vmennyire rezonálhatott is volna pár helyen, csoportban.

Mi vagyunk a homok a gépezetben, a bot a küllők között, a tüske a köröm alatt. Mi vagyunk, akikbe beletörik a fog és a bicska, és beleszorul a fejsze is. Mi vagyunk az a Dávid, akit jobb, ha elkerül, a Góliát. A párttal, a néppel egy az utunk, a jelszavunk munka és béke.
több mint 2 éve
empty taxi Atlanta Falcons Georgia Bulldogs 36 544 — Lájkold a zsűrit!
 hvg.hu/itthon/20220518_Elkaszalta_az_Alkotmanybirosag_az_ellenzek_nepszavazasat?fbclid=IwAR2ERCNSeCFkz1sm1TvaeAymT-l08T9KRji4FDQcrQq0M5SS2y-7ml_NnqI

Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
több mint 2 éve
Gyurma Pappa New Orleans Saints Tulane Green Wave 14 337 — Egyéb témák lakó
 444.hu/2022/05/18/kerpel-fronius-gabor-is-elindul-a-momentum-elnoki-posztjaert

több mint 2 éve
r.baggio Detroit Lions Wake Forest Demon Deacons 62 876 — no es importante
Szerintem szórakoztató, de Klárát sokkal nehezebb lett volna karaktergyilkolni mint MzP-t, főleg Gyurcsányozással. Baszki - A FELESÉGE 😀 ezt még a hülye is tudta. Mit írsz a plakátra? Klára is miniferi? Vagy, hogy úgy mondjam, ha valakinek nincs meg a fél lába, arról hiába teszed ki mindenhova, hogy féllábú senkit nem érdekel, mert nyilvánvaló.MC12
Na hagyjuk már...

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 2 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 46 399 — The Mathematician
Azért a nagy okoskodás közben nézzétek csak meg, hogy fejlesztette tökélyre a csodás és tökéletes vezetőnk által irányított kormányunk a "blame game"-t

 m.hvg.hu/ingatlan/20220518_Rozsdaovezetek_a_kormany_az_onkormanyzatokkal_kitolt_az_ingatlanpiacnak_kedvez

"A kormány kedvezményes feltételekkel engedélyez egy beruházást, ám például óvodai férőhelyeket ehhez kapcsolódóan a helyi önkormányzatnak kellene biztosítania, a tömegközlekedést pedig a fővárosi önkormányzat alá tartozó közlekedési vállalatnak kellene fejlesztenie. Utóbbi szereplők nemhogy fejlesztésekben nem tudnak gondolkozni, az elmúlt évek forráselvonásai után az önkormányzatok jelentős része a működés biztosításával is küszködik."

Tehát a haverok megkapják az adókedvezményeket a brutál beruházásokhoz, a helyiek meg szidhatják karigerit és a kerület polgármesterét, hogy nem épülnek óvodák és szar a tömegközlekedés.
r.baggio
gödön már van is ebből balhé, mer a lakópark ott van, televan
óvoda meg ilyenek sehol

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 2 éve
r.baggio Detroit Lions Wake Forest Demon Deacons 62 876 — no es importante
Azért a nagy okoskodás közben nézzétek csak meg, hogy fejlesztette tökélyre a csodás és tökéletes vezetőnk által irányított kormányunk a "blame game"-t

 m.hvg.hu/ingatlan/20220518_Rozsdaovezetek_a_kormany_az_onkormanyzatokkal_kitolt_az_ingatlanpiacnak_kedvez

"A kormány kedvezményes feltételekkel engedélyez egy beruházást, ám például óvodai férőhelyeket ehhez kapcsolódóan a helyi önkormányzatnak kellene biztosítania, a tömegközlekedést pedig a fővárosi önkormányzat alá tartozó közlekedési vállalatnak kellene fejlesztenie. Utóbbi szereplők nemhogy fejlesztésekben nem tudnak gondolkozni, az elmúlt évek forráselvonásai után az önkormányzatok jelentős része a működés biztosításával is küszködik."

Tehát a haverok megkapják az adókedvezményeket a brutál beruházásokhoz, a helyiek meg szidhatják karigerit és a kerület polgármesterét, hogy nem épülnek óvodák és szar a tömegközlekedés.

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 2 éve
MC12 New Orleans Saints 6 499
.
nagylaza
.
MC12
.
nagylaza
De miért gondoljatok hogy Dobrev ellen nem lett volna 2/3?
Melyik országrész ami átszavazott volna Gyurcsány nejere?
Max azért nem lett volna mert bal oldal inkább leszavaz a kutyakra akik így bekerülnek csak hogy ne Gyurcsányra kelljen.
Toca
Mert Dobrev mögött lett volna egységes ellenzéki kampány - ami nem volt MzP mögött, hogy csak egyet mondjak. Dk - Jobbik paktum, DK - Lmp paktum stb. Az előválasztás le volt zsírozva a hat párt között. Mindenki úgy tudta, hogy Klára vagy Geri nyer és nagyjából az is tudható volt a paktumok után, hogy a DK-nak lesz a legnagyobb frakciója. Na ebbe köpött bele MzP 😀

Fentebb felsoroltam pár megyét, ahol a potencionálisan ellenzéki szavazók nem mentek el MzP-re szavazni, ez szimpla matek. A törzsszavazók a legtöbb helyen ott voltak - ezért is lett 2 millió szavazat - de a nem elkötelezett ellenzéki szavazók és a bizonytalanok akiket saját bevallása szerint is dolga lett volna megszólítani - nem szavaztak rá. A nem elkötelezett, alapvetően baloldali érzelmű szavazók egy Gerire, vagy Klárára simán leszvazanak, mert nekik elhiszik ezt a baloldali izét és rühellik Orbánt. Egy neokon héjának, aki mögé nem áll be még a helyi ellenzéki jelölt sem - nem.

Szerintem szórakoztató, de Klárát sokkal nehezebb lett volna karaktergyilkolni mint MzP-t, főleg Gyurcsányozással. Baszki - A FELESÉGE 😀 ezt még a hülye is tudta. Mit írsz a plakátra? Klára is miniferi? Vagy, hogy úgy mondjam, ha valakinek nincs meg a fél lába, arról hiába teszed ki mindenhova, hogy féllábú senkit nem érdekel, mert nyilvánvaló. Mondom, vele is kikaptak volna, de az emberek alapvetően nem gyurcsány miatt nem szavaztak MzP-re, bármennyire is szeretné ezt Péter, hanem mert szarul teljesített mint miniszterelnök-jelölt.

A baloldali szavazókat egyáltalán nem érdekelte ez a "feleség" dolog, szóval 2 milliót biztosan hozott volna ő is, DE mögötte állt volna egy egységes stáb, egységes üzenet, profizmus, az pedig önmagában hozott volna pár vk-t - és az teljesen nyilvánvaló az eredményekből, hogy vinni, semennyit nem vitt volna. Ez egyébként Gerire is kb. igaz. Lásd. a főpolgármestrei kampánya, az egy jó kampány volt szakmailag.

“A kiábrándult idealistákból lettek a cinikusok”