Politika
44 feliratkozó
több mint 3 éve
ACB első napos meghallgatása igen mókásra sikeredett szerintem: a republikánusok mindenáron azt akarták, hogy a demokraták kezdjék el szidni Barrett-t a hite miatt, a demokraták meg az egészségügyről meg a COVID-ról beszéltek helyette. Nem akkora idióták ők sem, hogy még egy Kavanaugh féle shit show csináljanak a confirmation hearingből, 3 héttel a választások előtt. Az egész nap jobban tűnt egy kampányeseménynek, mint meghallgatásnak, de úgy tűnt egyik oldal sem hibázott komolyat (/irónia_on csak összefoglalót néztem, most mindjárt jön undi, és leírja, hogy a Fox News talált a 43. percben egy kommentet, ami az év botránya, csak a baloldali média agyonhallgatja 😉 /irónai_off)
több mint 3 éve
Valahogy nem is izgat Rogán Tojás Tóbiás eredettörténete és meséje.Rogan... Még az asszonyt se tudta meggyőzni otthon semmiről..Lárom, sokat nem tudsz az "elit" belső ügyeiről, a valódi sztorikról.
FLZOLI
Így jártál. 😊
Sobri Jóska
több mint 3 éve
Negatív persze, mert a családi körben szépen gazdagodik mindenki, de neki valami belülről jövő tumor szerű sugallal alapján ő az erkölcsi mérce a politikusok között, így nem szennyezi a kezét ilyesmikkel. Persze félrenéz, álszentül prédikál, amikor pontosan tudja mi zajlik a háttérben meg kb lincselést és pogromot bújt fel folyamtosan a sajátos borgőzös sudri bunkó stílusában.Kövér egy sült bolond, még lopni se lop amikor a többi kakas a szemétdombon már degeszre kereste magát.Ez most pozitív vagy negatív vonás?
FLZOLI
Komolyan kérdezem, mert ha ez egy általánosan negatív vélemény, akkor nem kell csodálkozni, hogy a magyarok egyébként olyan politikusokat favorizálnak, amilyeneket.
Kampman
több mint 3 éve
Rogan... Még az asszonyt se tudta meggyőzni otthon semmiről..Lárom, sokat nem tudsz az "elit" belső ügyeiről, a valódi sztorikról.
FLZOLI
Így jártál. 😊
több mint 3 éve
Kampman
25 509
Kövér egy sült bolond, még lopni se lop amikor a többi kakas a szemétdombon már degeszre kereste magát.Ez most pozitív vagy negatív vonás?
FLZOLI
Komolyan kérdezem, mert ha ez egy általánosan negatív vélemény, akkor nem kell csodálkozni, hogy a magyarok egyébként olyan politikusokat favorizálnak, amilyeneket.
Szerkesztette: Kampman
több mint 3 éve
Orbán oké, Varga nem politikus de jó szakember, Pintér még mindig maffia főnök, semmi politikai véna nincs benne."Hagyd fiam, csak éhesebbek jönnek"Nem éhesebbek, hanem bénábbak, szervezetlenebbek, ostobábbak, kevésbbé megfontoltak, Lackner félék.
Bár OV csapatától éhesebbet nehéz elképzelni
bcsarli
Kérdem én kik azok a nagy formátumú politikusok többes számban?Orbán, Pintér, Lázár, Rogán, Kövér, Varga Mihály mondjuk első körben.
Balfasz módon csak kicsit lehet lopni általában.
FLZOLI
Tudják mit akarnak, hogy akarják, meddig mehetnek el.
Nyilván mást értünk nagy formátum alatt. Belefér.
Nem a lopás mennyisége a lényeg, hanem a járulékos kár, a dúlás, a rendszerszintű működőképesség.
És mint kiderült, ebben nem igazán értünk egyet.
Szerintem az Orbán-rezsim a lehető legjobban működik, szerinted, sokak szerint nem. Nekem ez is belefér.
Sobri Jóska
Kövér egy sült bolond, még lopni se lop amikor a többi kakas a szemétdombon már degeszre kereste magát.
Lázár is oké, benne van potenciál.
Rogan... Még az asszonyt se tudta meggyőzni otthon semmiről..
Ha már tehetség és összkép, messze Vona volt a legjobb Orbán kihívó. Ferenc testvér pszichiátriai eset, de ő Yin és Yang V. Iktor királlyal.
több mint 3 éve
Engem emocionálisan kielégítene ha látnám ezeknek a gennyes önelégült alakoknak a remegő száját báyerzsótitól a hutgergőkikg stb vagy az M1 bagázs megszűnését. És végtelen aKöszönjük az időkapszula kiásását...elásását 😉
Lista.
Már Csak e miatt is qrvára jó lenne ha kicsit kapnának a pofájukra.
Ideje hogy a vissza lopjanak vlmt az országból. Nem véletlen működik a világon a simicska által itthon is bevezetett 70-80 /30-20% -os leosztást.
Hogy picsban lehet annak örülni hogy pár család ellopja az országot mint egy banánköztársaságban?
Szarok én a politikusokra hogy milyen kaliberű meg mit hazudik.
A Gazdasági hatalmat kell állami hatalommal /erővel visszaszerezni, és újra elosztani. Ez a bolsi kisgömböc kombó tempó látható hogy hová vezet.
Megmutatták hogy kell ezt csinálni, semmi újat nem kell kitalálni.
ozibozi
több mint 3 éve
index.hu/belfold/2020/10/12/beszall_a_partpolitikaba_palinkas_jozsef_a_magyar_tudomanyos_akademia_korabbi_elnoke/Nincsenek illúzióim, de hátha
több mint 3 éve
Erre most úgy adódna az a keresztény mondás, hogy boldogok a lelki szegények, mint a huzat, de inkább nemszótam. 😀Ez az USA választás közben egyre érdekesebb fordulatokat vesz. A pollok szerint az első debate óta komolyat nyít az olló Biden javára, ami eleve szokatlan. Erre - az egyébként covidos - Trump lemondja a következő debate-et azzal, hogy ő csak személyesen hajlandó vitázni. Értem én, hogy a saját tábornak már mindegy mit mond, és most a lelkesítésen, fülkébe ráncigáláson van a hangsúly, de így se világos, hogy miért jó az neki, ha Biden majd egyedül lesz ott, gyakorlatilag ingyen országos reklám időt kapva.
Hacsak tényleg nem az van, hogy a meccsnek ezt a részét már föladta, és már csak a put in "poll watchers" => attack everything on court => revoke / stop voting ballots jogi csatára koncentrál.
“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 3 éve
ozibozi
15 572
Engem emocionálisan kielégítene ha látnám ezeknek a gennyes önelégült alakoknak a remegő száját báyerzsótitól a hutgergőkikg stb vagy az M1 bagázs megszűnését. És végtelen aLista.
Már Csak e miatt is qrvára jó lenne ha kicsit kapnának a pofájukra.
Ideje hogy a vissza lopjanak vlmt az országból. Nem véletlen működik a világon a simicska által itthon is bevezetett 70-80 /30-20% -os leosztást.
Hogy picsban lehet annak örülni hogy pár család ellopja az országot mint egy banánköztársaságban?
Szarok én a politikusokra hogy milyen kaliberű meg mit hazudik.
A Gazdasági hatalmat kell állami hatalommal /erővel visszaszerezni, és újra elosztani. Ez a bolsi kisgömböc kombó tempó látható hogy hová vezet.
Megmutatták hogy kell ezt csinálni, semmi újat nem kell kitalálni.
Szerkesztette: ozibozi
több mint 3 éve
Szuper.Mesélj már nekem azokról a racionális dolgokról, kíváncsivá tettél.Szar lehet ilyen emocionálisan állni a világhoz es a racionális dolgokhoz.Szerintem nincs az országban jelenleg 1 olyan kibaszott párt sem, amelyik alkalmas lenne arra, hogy elvezessen 1 országot. Mit 1 országot...20 tyúkot nem bíznék a gondjaikra, azokkal is meggyűlne a bajuk (már ha tudják egyesek ott, hogy hogy néz ki egy tyúk élőben).Ha 22-ben kormányváltás lesz, majd fogadunk.Mondanam h fogadjunk de úriember nem fogad biztosra. Nem fogom vissza sírni őket sőt sztem az az állapot sem jöhet be 2025ben h visszasirhatom őket. Én úgy gondolom h ilyen könnyített pályán ami jelenleg van még mindig nehezebb elveszteni mint megnyerni a Fidesznek a választást. Ráadásul ha látják h van esély vereségre, biztos vagyok benne h átírják a játékszabályokat."Hadházy Ákos eddigi hallgatását megtörve arról ír, hogy Bíró László nemcsak rasszista indulatú, de alighanem 50 millió forintnyi EU-s támogatást is magukra költöttek társaival. Erről a Bírót támogató ellenzéki pártok elnökeinek is tudnia kellett, mivel tájékoztatta őket."Én szoktam az ellenzéket "védeni" azzal, hogy ilyen politikai helyzetben nem lehet potensnek kinézni, és úgy gondolom, hogy joggal. Mert tényleg nem lehet, ha az arculatot a média jelenlét határozza meg. Ott, ahol az ellenzéknek van összemérhető média jelenléte, ott meg is veri a Fideszt. Ahol nincs, ott nincs esélye.Ezert írtam h következtetés az kell h legyen h mérsékeltebb hangvételű jelölt kell. Vasarhelybol Orbán leszűrte a megfelelő következtetést vajon az ellenzék most le fogja-e?
De. Azért a győzelem esélyéhez nem ártana, ha nem olyan jelöltekkel indulnának, akik két éve még nyilvánosan zsidóztak, vagy éppen Gyurcsány szekerét tolták. Akkor se, ha a dolognak fele sem igaz, csak azért zsidóztak, amiért Orbán migránsozik. Muszáj "levedlett" politikusokra is építeni, mert egyébként nincs elég erő / szervezeti háttér ésatöbbi, de akkor is ki kell válogatni a normálisabbját. Nincs nagy véleményem a Momentumról sem, de drukkolok nekik, hátha nekik sikerül kipukkasztani a DK buborékot. Ha Bajnaival, akkor vele. Ezerszer inkább vele, mint Gyurcsánnyal.
peterk2005
csebi
index.hu/belfold/2020/10/12/hadhazy_akos_szerencs_valasztas_borsod_biro_laszlo_koncz_zsofia_osszellenzek_idokozi_valasztas/
Próbálom meglátni a különbséget kormánypártok, ellenzéki pártok között emberi minőségben, de úgy látszik, csak annyi a különbség, hogy az ellenzék bénább, forráshiányosabb, még egymással is marakodik a koncon.
Te is az elsők között leszel, aki visszasírod Orbánt 2025-ben, ha ezek rászabadulnak az országra. Ha nekifognak a kifosztásához központi irányítás, koncepció, nagy formátumú politikusok nélkül, ráadásul tudva, hogy csak 4 évük van a begyűjtésre.
Vagy akkor majd örülni fogsz, hogy legalább a fékek és ellensúlyok jól működnek? (Ügyészség, bíróságok, Számvevőszék, stb.)
Sobri Jóska
Abban van vmi h az értek ítéletemnek nehezen fog megfelelni bmeik új ero is, de látva azt ami az utóbbi 10 évben történt, nem fogom vissza sírni Orbant.
csebi
Úriember csak biztosra fogad. Bizonytalanra meg a gamblerek.
Sobri Jóska
Az ellenzékre ha azt mondom, hogy gyenge, akkor igen kedves voltam hozzájuk. Szélkakas kb mind.
A kormány erősebb, nem hülyék, de kb kivétel nélkül fellógatnám mindet. És nem lenne bűntudatom miattuk.
Nem tudom, hogy melyik ellenzéki lenne a legkevésbé teher az országnak, valószínűleg nem is fogom megtudni, ehhez hasonló információk nem igazán láthatnak napvilágot, azt a propaganda média elintézi. Vagy az ügyészség, ez most nem is fontos.
shagi0206
Sobri Jóska
Az, hogy érzelmileg hogy állok - mondjuk - a fideszhez, az legyen az én gondom. Feléjük 1 komoly érzelmet táplálok, és az a már-már nem emberi gyűlölet. És nem, ettől nem érzem magam rosszabbul.
shagi0206
De attól még szar lehet emocionálisan állni a politikához, gazdasághoz, hatalomtechnikához.
Ezekről "meséltem" az elmúlt években, ha érdekel, akkor olvasd vissza nyugodtan az utolsó párezer hsz.-em, erről szól. 😉
több mint 3 éve
shagi0206
9 581
Mesélj már nekem azokról a racionális dolgokról, kíváncsivá tettél.Szar lehet ilyen emocionálisan állni a világhoz es a racionális dolgokhoz.Szerintem nincs az országban jelenleg 1 olyan kibaszott párt sem, amelyik alkalmas lenne arra, hogy elvezessen 1 országot. Mit 1 országot...20 tyúkot nem bíznék a gondjaikra, azokkal is meggyűlne a bajuk (már ha tudják egyesek ott, hogy hogy néz ki egy tyúk élőben).Ha 22-ben kormányváltás lesz, majd fogadunk.Mondanam h fogadjunk de úriember nem fogad biztosra. Nem fogom vissza sírni őket sőt sztem az az állapot sem jöhet be 2025ben h visszasirhatom őket. Én úgy gondolom h ilyen könnyített pályán ami jelenleg van még mindig nehezebb elveszteni mint megnyerni a Fidesznek a választást. Ráadásul ha látják h van esély vereségre, biztos vagyok benne h átírják a játékszabályokat."Hadházy Ákos eddigi hallgatását megtörve arról ír, hogy Bíró László nemcsak rasszista indulatú, de alighanem 50 millió forintnyi EU-s támogatást is magukra költöttek társaival. Erről a Bírót támogató ellenzéki pártok elnökeinek is tudnia kellett, mivel tájékoztatta őket."Én szoktam az ellenzéket "védeni" azzal, hogy ilyen politikai helyzetben nem lehet potensnek kinézni, és úgy gondolom, hogy joggal. Mert tényleg nem lehet, ha az arculatot a média jelenlét határozza meg. Ott, ahol az ellenzéknek van összemérhető média jelenléte, ott meg is veri a Fideszt. Ahol nincs, ott nincs esélye.Ezert írtam h következtetés az kell h legyen h mérsékeltebb hangvételű jelölt kell. Vasarhelybol Orbán leszűrte a megfelelő következtetést vajon az ellenzék most le fogja-e?
De. Azért a győzelem esélyéhez nem ártana, ha nem olyan jelöltekkel indulnának, akik két éve még nyilvánosan zsidóztak, vagy éppen Gyurcsány szekerét tolták. Akkor se, ha a dolognak fele sem igaz, csak azért zsidóztak, amiért Orbán migránsozik. Muszáj "levedlett" politikusokra is építeni, mert egyébként nincs elég erő / szervezeti háttér ésatöbbi, de akkor is ki kell válogatni a normálisabbját. Nincs nagy véleményem a Momentumról sem, de drukkolok nekik, hátha nekik sikerül kipukkasztani a DK buborékot. Ha Bajnaival, akkor vele. Ezerszer inkább vele, mint Gyurcsánnyal.
peterk2005
csebi
index.hu/belfold/2020/10/12/hadhazy_akos_szerencs_valasztas_borsod_biro_laszlo_koncz_zsofia_osszellenzek_idokozi_valasztas/
Próbálom meglátni a különbséget kormánypártok, ellenzéki pártok között emberi minőségben, de úgy látszik, csak annyi a különbség, hogy az ellenzék bénább, forráshiányosabb, még egymással is marakodik a koncon.
Te is az elsők között leszel, aki visszasírod Orbánt 2025-ben, ha ezek rászabadulnak az országra. Ha nekifognak a kifosztásához központi irányítás, koncepció, nagy formátumú politikusok nélkül, ráadásul tudva, hogy csak 4 évük van a begyűjtésre.
Vagy akkor majd örülni fogsz, hogy legalább a fékek és ellensúlyok jól működnek? (Ügyészség, bíróságok, Számvevőszék, stb.)
Sobri Jóska
Abban van vmi h az értek ítéletemnek nehezen fog megfelelni bmeik új ero is, de látva azt ami az utóbbi 10 évben történt, nem fogom vissza sírni Orbant.
csebi
Úriember csak biztosra fogad. Bizonytalanra meg a gamblerek.
Sobri Jóska
Az ellenzékre ha azt mondom, hogy gyenge, akkor igen kedves voltam hozzájuk. Szélkakas kb mind.
A kormány erősebb, nem hülyék, de kb kivétel nélkül fellógatnám mindet. És nem lenne bűntudatom miattuk.
Nem tudom, hogy melyik ellenzéki lenne a legkevésbé teher az országnak, valószínűleg nem is fogom megtudni, ehhez hasonló információk nem igazán láthatnak napvilágot, azt a propaganda média elintézi. Vagy az ügyészség, ez most nem is fontos.
shagi0206
Sobri Jóska
Az, hogy érzelmileg hogy állok - mondjuk - a fideszhez, az legyen az én gondom. Feléjük 1 komoly érzelmet táplálok, és az a már-már nem emberi gyűlölet. És nem, ettől nem érzem magam rosszabbul.
több mint 3 éve
Szar lehet ilyen emocionálisan állni a világhoz es a racionális dolgokhoz.Szerintem nincs az országban jelenleg 1 olyan kibaszott párt sem, amelyik alkalmas lenne arra, hogy elvezessen 1 országot. Mit 1 országot...20 tyúkot nem bíznék a gondjaikra, azokkal is meggyűlne a bajuk (már ha tudják egyesek ott, hogy hogy néz ki egy tyúk élőben).Ha 22-ben kormányváltás lesz, majd fogadunk.Mondanam h fogadjunk de úriember nem fogad biztosra. Nem fogom vissza sírni őket sőt sztem az az állapot sem jöhet be 2025ben h visszasirhatom őket. Én úgy gondolom h ilyen könnyített pályán ami jelenleg van még mindig nehezebb elveszteni mint megnyerni a Fidesznek a választást. Ráadásul ha látják h van esély vereségre, biztos vagyok benne h átírják a játékszabályokat."Hadházy Ákos eddigi hallgatását megtörve arról ír, hogy Bíró László nemcsak rasszista indulatú, de alighanem 50 millió forintnyi EU-s támogatást is magukra költöttek társaival. Erről a Bírót támogató ellenzéki pártok elnökeinek is tudnia kellett, mivel tájékoztatta őket."Én szoktam az ellenzéket "védeni" azzal, hogy ilyen politikai helyzetben nem lehet potensnek kinézni, és úgy gondolom, hogy joggal. Mert tényleg nem lehet, ha az arculatot a média jelenlét határozza meg. Ott, ahol az ellenzéknek van összemérhető média jelenléte, ott meg is veri a Fideszt. Ahol nincs, ott nincs esélye.Ezert írtam h következtetés az kell h legyen h mérsékeltebb hangvételű jelölt kell. Vasarhelybol Orbán leszűrte a megfelelő következtetést vajon az ellenzék most le fogja-e?
De. Azért a győzelem esélyéhez nem ártana, ha nem olyan jelöltekkel indulnának, akik két éve még nyilvánosan zsidóztak, vagy éppen Gyurcsány szekerét tolták. Akkor se, ha a dolognak fele sem igaz, csak azért zsidóztak, amiért Orbán migránsozik. Muszáj "levedlett" politikusokra is építeni, mert egyébként nincs elég erő / szervezeti háttér ésatöbbi, de akkor is ki kell válogatni a normálisabbját. Nincs nagy véleményem a Momentumról sem, de drukkolok nekik, hátha nekik sikerül kipukkasztani a DK buborékot. Ha Bajnaival, akkor vele. Ezerszer inkább vele, mint Gyurcsánnyal.
peterk2005
csebi
index.hu/belfold/2020/10/12/hadhazy_akos_szerencs_valasztas_borsod_biro_laszlo_koncz_zsofia_osszellenzek_idokozi_valasztas/
Próbálom meglátni a különbséget kormánypártok, ellenzéki pártok között emberi minőségben, de úgy látszik, csak annyi a különbség, hogy az ellenzék bénább, forráshiányosabb, még egymással is marakodik a koncon.
Te is az elsők között leszel, aki visszasírod Orbánt 2025-ben, ha ezek rászabadulnak az országra. Ha nekifognak a kifosztásához központi irányítás, koncepció, nagy formátumú politikusok nélkül, ráadásul tudva, hogy csak 4 évük van a begyűjtésre.
Vagy akkor majd örülni fogsz, hogy legalább a fékek és ellensúlyok jól működnek? (Ügyészség, bíróságok, Számvevőszék, stb.)
Sobri Jóska
Abban van vmi h az értek ítéletemnek nehezen fog megfelelni bmeik új ero is, de látva azt ami az utóbbi 10 évben történt, nem fogom vissza sírni Orbant.
csebi
Úriember csak biztosra fogad. Bizonytalanra meg a gamblerek.
Sobri Jóska
Az ellenzékre ha azt mondom, hogy gyenge, akkor igen kedves voltam hozzájuk. Szélkakas kb mind.
A kormány erősebb, nem hülyék, de kb kivétel nélkül fellógatnám mindet. És nem lenne bűntudatom miattuk.
Nem tudom, hogy melyik ellenzéki lenne a legkevésbé teher az országnak, valószínűleg nem is fogom megtudni, ehhez hasonló információk nem igazán láthatnak napvilágot, azt a propaganda média elintézi. Vagy az ügyészség, ez most nem is fontos.
shagi0206
több mint 3 éve
shagi0206
9 581
Szerintem nincs az országban jelenleg 1 olyan kibaszott párt sem, amelyik alkalmas lenne arra, hogy elvezessen 1 országot. Mit 1 országot...20 tyúkot nem bíznék a gondjaikra, azokkal is meggyűlne a bajuk (már ha tudják egyesek ott, hogy hogy néz ki egy tyúk élőben).Ha 22-ben kormányváltás lesz, majd fogadunk.Mondanam h fogadjunk de úriember nem fogad biztosra. Nem fogom vissza sírni őket sőt sztem az az állapot sem jöhet be 2025ben h visszasirhatom őket. Én úgy gondolom h ilyen könnyített pályán ami jelenleg van még mindig nehezebb elveszteni mint megnyerni a Fidesznek a választást. Ráadásul ha látják h van esély vereségre, biztos vagyok benne h átírják a játékszabályokat."Hadházy Ákos eddigi hallgatását megtörve arról ír, hogy Bíró László nemcsak rasszista indulatú, de alighanem 50 millió forintnyi EU-s támogatást is magukra költöttek társaival. Erről a Bírót támogató ellenzéki pártok elnökeinek is tudnia kellett, mivel tájékoztatta őket."Én szoktam az ellenzéket "védeni" azzal, hogy ilyen politikai helyzetben nem lehet potensnek kinézni, és úgy gondolom, hogy joggal. Mert tényleg nem lehet, ha az arculatot a média jelenlét határozza meg. Ott, ahol az ellenzéknek van összemérhető média jelenléte, ott meg is veri a Fideszt. Ahol nincs, ott nincs esélye.Ezert írtam h következtetés az kell h legyen h mérsékeltebb hangvételű jelölt kell. Vasarhelybol Orbán leszűrte a megfelelő következtetést vajon az ellenzék most le fogja-e?
De. Azért a győzelem esélyéhez nem ártana, ha nem olyan jelöltekkel indulnának, akik két éve még nyilvánosan zsidóztak, vagy éppen Gyurcsány szekerét tolták. Akkor se, ha a dolognak fele sem igaz, csak azért zsidóztak, amiért Orbán migránsozik. Muszáj "levedlett" politikusokra is építeni, mert egyébként nincs elég erő / szervezeti háttér ésatöbbi, de akkor is ki kell válogatni a normálisabbját. Nincs nagy véleményem a Momentumról sem, de drukkolok nekik, hátha nekik sikerül kipukkasztani a DK buborékot. Ha Bajnaival, akkor vele. Ezerszer inkább vele, mint Gyurcsánnyal.
peterk2005
csebi
index.hu/belfold/2020/10/12/hadhazy_akos_szerencs_valasztas_borsod_biro_laszlo_koncz_zsofia_osszellenzek_idokozi_valasztas/
Próbálom meglátni a különbséget kormánypártok, ellenzéki pártok között emberi minőségben, de úgy látszik, csak annyi a különbség, hogy az ellenzék bénább, forráshiányosabb, még egymással is marakodik a koncon.
Te is az elsők között leszel, aki visszasírod Orbánt 2025-ben, ha ezek rászabadulnak az országra. Ha nekifognak a kifosztásához központi irányítás, koncepció, nagy formátumú politikusok nélkül, ráadásul tudva, hogy csak 4 évük van a begyűjtésre.
Vagy akkor majd örülni fogsz, hogy legalább a fékek és ellensúlyok jól működnek? (Ügyészség, bíróságok, Számvevőszék, stb.)
Sobri Jóska
Abban van vmi h az értek ítéletemnek nehezen fog megfelelni bmeik új ero is, de látva azt ami az utóbbi 10 évben történt, nem fogom vissza sírni Orbant.
csebi
Úriember csak biztosra fogad. Bizonytalanra meg a gamblerek.
Sobri Jóska
Az ellenzékre ha azt mondom, hogy gyenge, akkor igen kedves voltam hozzájuk. Szélkakas kb mind.
A kormány erősebb, nem hülyék, de kb kivétel nélkül fellógatnám mindet. És nem lenne bűntudatom miattuk.
Nem tudom, hogy melyik ellenzéki lenne a legkevésbé teher az országnak, valószínűleg nem is fogom megtudni, ehhez hasonló információk nem igazán láthatnak napvilágot, azt a propaganda média elintézi. Vagy az ügyészség, ez most nem is fontos.
több mint 3 éve
Ha 22-ben kormányváltás lesz, majd fogadunk.Mondanam h fogadjunk de úriember nem fogad biztosra. Nem fogom vissza sírni őket sőt sztem az az állapot sem jöhet be 2025ben h visszasirhatom őket. Én úgy gondolom h ilyen könnyített pályán ami jelenleg van még mindig nehezebb elveszteni mint megnyerni a Fidesznek a választást. Ráadásul ha látják h van esély vereségre, biztos vagyok benne h átírják a játékszabályokat."Hadházy Ákos eddigi hallgatását megtörve arról ír, hogy Bíró László nemcsak rasszista indulatú, de alighanem 50 millió forintnyi EU-s támogatást is magukra költöttek társaival. Erről a Bírót támogató ellenzéki pártok elnökeinek is tudnia kellett, mivel tájékoztatta őket."Én szoktam az ellenzéket "védeni" azzal, hogy ilyen politikai helyzetben nem lehet potensnek kinézni, és úgy gondolom, hogy joggal. Mert tényleg nem lehet, ha az arculatot a média jelenlét határozza meg. Ott, ahol az ellenzéknek van összemérhető média jelenléte, ott meg is veri a Fideszt. Ahol nincs, ott nincs esélye.Ezert írtam h következtetés az kell h legyen h mérsékeltebb hangvételű jelölt kell. Vasarhelybol Orbán leszűrte a megfelelő következtetést vajon az ellenzék most le fogja-e?
De. Azért a győzelem esélyéhez nem ártana, ha nem olyan jelöltekkel indulnának, akik két éve még nyilvánosan zsidóztak, vagy éppen Gyurcsány szekerét tolták. Akkor se, ha a dolognak fele sem igaz, csak azért zsidóztak, amiért Orbán migránsozik. Muszáj "levedlett" politikusokra is építeni, mert egyébként nincs elég erő / szervezeti háttér ésatöbbi, de akkor is ki kell válogatni a normálisabbját. Nincs nagy véleményem a Momentumról sem, de drukkolok nekik, hátha nekik sikerül kipukkasztani a DK buborékot. Ha Bajnaival, akkor vele. Ezerszer inkább vele, mint Gyurcsánnyal.
peterk2005
csebi
index.hu/belfold/2020/10/12/hadhazy_akos_szerencs_valasztas_borsod_biro_laszlo_koncz_zsofia_osszellenzek_idokozi_valasztas/
Próbálom meglátni a különbséget kormánypártok, ellenzéki pártok között emberi minőségben, de úgy látszik, csak annyi a különbség, hogy az ellenzék bénább, forráshiányosabb, még egymással is marakodik a koncon.
Te is az elsők között leszel, aki visszasírod Orbánt 2025-ben, ha ezek rászabadulnak az országra. Ha nekifognak a kifosztásához központi irányítás, koncepció, nagy formátumú politikusok nélkül, ráadásul tudva, hogy csak 4 évük van a begyűjtésre.
Vagy akkor majd örülni fogsz, hogy legalább a fékek és ellensúlyok jól működnek? (Ügyészség, bíróságok, Számvevőszék, stb.)
Sobri Jóska
Abban van vmi h az értek ítéletemnek nehezen fog megfelelni bmeik új ero is, de látva azt ami az utóbbi 10 évben történt, nem fogom vissza sírni Orbant.
csebi
Úriember csak biztosra fogad. Bizonytalanra meg a gamblerek.
több mint 3 éve
Mondanam h fogadjunk de úriember nem fogad biztosra. Nem fogom vissza sírni őket sőt sztem az az állapot sem jöhet be 2025ben h visszasirhatom őket. Én úgy gondolom h ilyen könnyített pályán ami jelenleg van még mindig nehezebb elveszteni mint megnyerni a Fidesznek a választást. Ráadásul ha látják h van esély vereségre, biztos vagyok benne h átírják a játékszabályokat."Hadházy Ákos eddigi hallgatását megtörve arról ír, hogy Bíró László nemcsak rasszista indulatú, de alighanem 50 millió forintnyi EU-s támogatást is magukra költöttek társaival. Erről a Bírót támogató ellenzéki pártok elnökeinek is tudnia kellett, mivel tájékoztatta őket."Én szoktam az ellenzéket "védeni" azzal, hogy ilyen politikai helyzetben nem lehet potensnek kinézni, és úgy gondolom, hogy joggal. Mert tényleg nem lehet, ha az arculatot a média jelenlét határozza meg. Ott, ahol az ellenzéknek van összemérhető média jelenléte, ott meg is veri a Fideszt. Ahol nincs, ott nincs esélye.Ezert írtam h következtetés az kell h legyen h mérsékeltebb hangvételű jelölt kell. Vasarhelybol Orbán leszűrte a megfelelő következtetést vajon az ellenzék most le fogja-e?
De. Azért a győzelem esélyéhez nem ártana, ha nem olyan jelöltekkel indulnának, akik két éve még nyilvánosan zsidóztak, vagy éppen Gyurcsány szekerét tolták. Akkor se, ha a dolognak fele sem igaz, csak azért zsidóztak, amiért Orbán migránsozik. Muszáj "levedlett" politikusokra is építeni, mert egyébként nincs elég erő / szervezeti háttér ésatöbbi, de akkor is ki kell válogatni a normálisabbját. Nincs nagy véleményem a Momentumról sem, de drukkolok nekik, hátha nekik sikerül kipukkasztani a DK buborékot. Ha Bajnaival, akkor vele. Ezerszer inkább vele, mint Gyurcsánnyal.
peterk2005
csebi
index.hu/belfold/2020/10/12/hadhazy_akos_szerencs_valasztas_borsod_biro_laszlo_koncz_zsofia_osszellenzek_idokozi_valasztas/
Próbálom meglátni a különbséget kormánypártok, ellenzéki pártok között emberi minőségben, de úgy látszik, csak annyi a különbség, hogy az ellenzék bénább, forráshiányosabb, még egymással is marakodik a koncon.
Te is az elsők között leszel, aki visszasírod Orbánt 2025-ben, ha ezek rászabadulnak az országra. Ha nekifognak a kifosztásához központi irányítás, koncepció, nagy formátumú politikusok nélkül, ráadásul tudva, hogy csak 4 évük van a begyűjtésre.
Vagy akkor majd örülni fogsz, hogy legalább a fékek és ellensúlyok jól működnek? (Ügyészség, bíróságok, Számvevőszék, stb.)
Sobri Jóska
Abban van vmi h az értek ítéletemnek nehezen fog megfelelni bmeik új ero is, de látva azt ami az utóbbi 10 évben történt, nem fogom vissza sírni Orbant.
Mi vagyunk a homok a gépezetben, a bot a küllők között, a tüske a köröm alatt. Mi vagyunk, akikbe beletörik a fog és a bicska, és beleszorul a fejsze is. Mi vagyunk az a Dávid, akit jobb, ha elkerül, a Góliát. A párttal, a néppel egy az utunk, a jelszavunk munka és béke.
több mint 3 éve
"Hagyd fiam, csak éhesebbek jönnek"Nem éhesebbek, hanem bénábbak, szervezetlenebbek, ostobábbak, kevésbbé megfontoltak, Lackner félék.
Bár OV csapatától éhesebbet nehéz elképzelni
bcsarli
Kérdem én kik azok a nagy formátumú politikusok többes számban?Orbán, Pintér, Lázár, Rogán, Kövér, Varga Mihály mondjuk első körben.
Balfasz módon csak kicsit lehet lopni általában.
FLZOLI
Tudják mit akarnak, hogy akarják, meddig mehetnek el.
Nyilván mást értünk nagy formátum alatt. Belefér.
Nem a lopás mennyisége a lényeg, hanem a járulékos kár, a dúlás, a rendszerszintű működőképesség.
És mint kiderült, ebben nem igazán értünk egyet.
Szerintem az Orbán-rezsim a lehető legjobban működik, szerinted, sokak szerint nem. Nekem ez is belefér.
több mint 3 éve
Kérdem én kik azok a nagy formátumú politikusok többes számban?"Hagyd fiam, csak éhesebbek jönnek""Hadházy Ákos eddigi hallgatását megtörve arról ír, hogy Bíró László nemcsak rasszista indulatú, de alighanem 50 millió forintnyi EU-s támogatást is magukra költöttek társaival. Erről a Bírót támogató ellenzéki pártok elnökeinek is tudnia kellett, mivel tájékoztatta őket."Én szoktam az ellenzéket "védeni" azzal, hogy ilyen politikai helyzetben nem lehet potensnek kinézni, és úgy gondolom, hogy joggal. Mert tényleg nem lehet, ha az arculatot a média jelenlét határozza meg. Ott, ahol az ellenzéknek van összemérhető média jelenléte, ott meg is veri a Fideszt. Ahol nincs, ott nincs esélye.Ezert írtam h következtetés az kell h legyen h mérsékeltebb hangvételű jelölt kell. Vasarhelybol Orbán leszűrte a megfelelő következtetést vajon az ellenzék most le fogja-e?
De. Azért a győzelem esélyéhez nem ártana, ha nem olyan jelöltekkel indulnának, akik két éve még nyilvánosan zsidóztak, vagy éppen Gyurcsány szekerét tolták. Akkor se, ha a dolognak fele sem igaz, csak azért zsidóztak, amiért Orbán migránsozik. Muszáj "levedlett" politikusokra is építeni, mert egyébként nincs elég erő / szervezeti háttér ésatöbbi, de akkor is ki kell válogatni a normálisabbját. Nincs nagy véleményem a Momentumról sem, de drukkolok nekik, hátha nekik sikerül kipukkasztani a DK buborékot. Ha Bajnaival, akkor vele. Ezerszer inkább vele, mint Gyurcsánnyal.
peterk2005
csebi
index.hu/belfold/2020/10/12/hadhazy_akos_szerencs_valasztas_borsod_biro_laszlo_koncz_zsofia_osszellenzek_idokozi_valasztas/
Próbálom meglátni a különbséget kormánypártok, ellenzéki pártok között emberi minőségben, de úgy látszik, csak annyi a különbség, hogy az ellenzék bénább, forráshiányosabb, még egymással is marakodik a koncon.
Te is az elsők között leszel, aki visszasírod Orbánt 2025-ben, ha ezek rászabadulnak az országra. Ha nekifognak a kifosztásához központi irányítás, koncepció, nagy formátumú politikusok nélkül, ráadásul tudva, hogy csak 4 évük van a begyűjtésre.
Vagy akkor majd örülni fogsz, hogy legalább a fékek és ellensúlyok jól működnek? (Ügyészség, bíróságok, Számvevőszék, stb.)
Sobri Jóska
Bár OV csapatától éhesebbet nehéz elképzelni
bcsarli
Balfasz módon csak kicsit lehet lopni általában.
több mint 3 éve
"Hagyd fiam, csak éhesebbek jönnek""Hadházy Ákos eddigi hallgatását megtörve arról ír, hogy Bíró László nemcsak rasszista indulatú, de alighanem 50 millió forintnyi EU-s támogatást is magukra költöttek társaival. Erről a Bírót támogató ellenzéki pártok elnökeinek is tudnia kellett, mivel tájékoztatta őket."Én szoktam az ellenzéket "védeni" azzal, hogy ilyen politikai helyzetben nem lehet potensnek kinézni, és úgy gondolom, hogy joggal. Mert tényleg nem lehet, ha az arculatot a média jelenlét határozza meg. Ott, ahol az ellenzéknek van összemérhető média jelenléte, ott meg is veri a Fideszt. Ahol nincs, ott nincs esélye.Ezert írtam h következtetés az kell h legyen h mérsékeltebb hangvételű jelölt kell. Vasarhelybol Orbán leszűrte a megfelelő következtetést vajon az ellenzék most le fogja-e?
De. Azért a győzelem esélyéhez nem ártana, ha nem olyan jelöltekkel indulnának, akik két éve még nyilvánosan zsidóztak, vagy éppen Gyurcsány szekerét tolták. Akkor se, ha a dolognak fele sem igaz, csak azért zsidóztak, amiért Orbán migránsozik. Muszáj "levedlett" politikusokra is építeni, mert egyébként nincs elég erő / szervezeti háttér ésatöbbi, de akkor is ki kell válogatni a normálisabbját. Nincs nagy véleményem a Momentumról sem, de drukkolok nekik, hátha nekik sikerül kipukkasztani a DK buborékot. Ha Bajnaival, akkor vele. Ezerszer inkább vele, mint Gyurcsánnyal.
peterk2005
csebi
index.hu/belfold/2020/10/12/hadhazy_akos_szerencs_valasztas_borsod_biro_laszlo_koncz_zsofia_osszellenzek_idokozi_valasztas/
Próbálom meglátni a különbséget kormánypártok, ellenzéki pártok között emberi minőségben, de úgy látszik, csak annyi a különbség, hogy az ellenzék bénább, forráshiányosabb, még egymással is marakodik a koncon.
Te is az elsők között leszel, aki visszasírod Orbánt 2025-ben, ha ezek rászabadulnak az országra. Ha nekifognak a kifosztásához központi irányítás, koncepció, nagy formátumú politikusok nélkül, ráadásul tudva, hogy csak 4 évük van a begyűjtésre.
Vagy akkor majd örülni fogsz, hogy legalább a fékek és ellensúlyok jól működnek? (Ügyészség, bíróságok, Számvevőszék, stb.)
Sobri Jóska
Bár OV csapatától éhesebbet nehéz elképzelni
több mint 3 éve
"Hadházy Ákos eddigi hallgatását megtörve arról ír, hogy Bíró László nemcsak rasszista indulatú, de alighanem 50 millió forintnyi EU-s támogatást is magukra költöttek társaival. Erről a Bírót támogató ellenzéki pártok elnökeinek is tudnia kellett, mivel tájékoztatta őket."Én szoktam az ellenzéket "védeni" azzal, hogy ilyen politikai helyzetben nem lehet potensnek kinézni, és úgy gondolom, hogy joggal. Mert tényleg nem lehet, ha az arculatot a média jelenlét határozza meg. Ott, ahol az ellenzéknek van összemérhető média jelenléte, ott meg is veri a Fideszt. Ahol nincs, ott nincs esélye.Ezert írtam h következtetés az kell h legyen h mérsékeltebb hangvételű jelölt kell. Vasarhelybol Orbán leszűrte a megfelelő következtetést vajon az ellenzék most le fogja-e?
De. Azért a győzelem esélyéhez nem ártana, ha nem olyan jelöltekkel indulnának, akik két éve még nyilvánosan zsidóztak, vagy éppen Gyurcsány szekerét tolták. Akkor se, ha a dolognak fele sem igaz, csak azért zsidóztak, amiért Orbán migránsozik. Muszáj "levedlett" politikusokra is építeni, mert egyébként nincs elég erő / szervezeti háttér ésatöbbi, de akkor is ki kell válogatni a normálisabbját. Nincs nagy véleményem a Momentumról sem, de drukkolok nekik, hátha nekik sikerül kipukkasztani a DK buborékot. Ha Bajnaival, akkor vele. Ezerszer inkább vele, mint Gyurcsánnyal.
peterk2005
csebi
index.hu/belfold/2020/10/12/hadhazy_akos_szerencs_valasztas_borsod_biro_laszlo_koncz_zsofia_osszellenzek_idokozi_valasztas/
Próbálom meglátni a különbséget kormánypártok, ellenzéki pártok között emberi minőségben, de úgy látszik, csak annyi a különbség, hogy az ellenzék bénább, forráshiányosabb, még egymással is marakodik a koncon.
Te is az elsők között leszel, aki visszasírod Orbánt 2025-ben, ha ezek rászabadulnak az országra. Ha nekifognak a kifosztásához központi irányítás, koncepció, nagy formátumú politikusok nélkül, ráadásul tudva, hogy csak 4 évük van a begyűjtésre.
Vagy akkor majd örülni fogsz, hogy legalább a fékek és ellensúlyok jól működnek? (Ügyészség, bíróságok, Számvevőszék, stb.)
több mint 3 éve
Én szoktam az ellenzéket "védeni" azzal, hogy ilyen politikai helyzetben nem lehet potensnek kinézni, és úgy gondolom, hogy joggal. Mert tényleg nem lehet, ha az arculatot a média jelenlét határozza meg. Ott, ahol az ellenzéknek van összemérhető média jelenléte, ott meg is veri a Fideszt. Ahol nincs, ott nincs esélye.Ezert írtam h következtetés az kell h legyen h mérsékeltebb hangvételű jelölt kell. Vasarhelybol Orbán leszűrte a megfelelő következtetést vajon az ellenzék most le fogja-e?
De. Azért a győzelem esélyéhez nem ártana, ha nem olyan jelöltekkel indulnának, akik két éve még nyilvánosan zsidóztak, vagy éppen Gyurcsány szekerét tolták. Akkor se, ha a dolognak fele sem igaz, csak azért zsidóztak, amiért Orbán migránsozik. Muszáj "levedlett" politikusokra is építeni, mert egyébként nincs elég erő / szervezeti háttér ésatöbbi, de akkor is ki kell válogatni a normálisabbját. Nincs nagy véleményem a Momentumról sem, de drukkolok nekik, hátha nekik sikerül kipukkasztani a DK buborékot. Ha Bajnaival, akkor vele. Ezerszer inkább vele, mint Gyurcsánnyal.
peterk2005
Mi vagyunk a homok a gépezetben, a bot a küllők között, a tüske a köröm alatt. Mi vagyunk, akikbe beletörik a fog és a bicska, és beleszorul a fejsze is. Mi vagyunk az a Dávid, akit jobb, ha elkerül, a Góliát. A párttal, a néppel egy az utunk, a jelszavunk munka és béke.
több mint 3 éve
Én szoktam az ellenzéket "védeni" azzal, hogy ilyen politikai helyzetben nem lehet potensnek kinézni, és úgy gondolom, hogy joggal. Mert tényleg nem lehet, ha az arculatot a média jelenlét határozza meg. Ott, ahol az ellenzéknek van összemérhető média jelenléte, ott meg is veri a Fideszt. Ahol nincs, ott nincs esélye.De. Azért a győzelem esélyéhez nem ártana, ha nem olyan jelöltekkel indulnának, akik két éve még nyilvánosan zsidóztak, vagy éppen Gyurcsány szekerét tolták. Akkor se, ha a dolognak fele sem igaz, csak azért zsidóztak, amiért Orbán migránsozik. Muszáj "levedlett" politikusokra is építeni, mert egyébként nincs elég erő / szervezeti háttér ésatöbbi, de akkor is ki kell válogatni a normálisabbját. Nincs nagy véleményem a Momentumról sem, de drukkolok nekik, hátha nekik sikerül kipukkasztani a DK buborékot. Ha Bajnaival, akkor vele. Ezerszer inkább vele, mint Gyurcsánnyal.
“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 3 éve
Az ellenzék meg igyis komolyabb programokat tesz le az asztalra 4 évente hogyan akarnak kormányozni mint a Fidesz. De igen ok nem mondanak semmit míg a Fidesz terveibe belefulladunk a választások előtt. Hagyjuk már ...Nem elég az, hogy Orbán geci.Az ellenzéktől a potentátok vettek részt a kampányban, a kormány részéról meg a potato-k. És a jelek szerint a választók jobban szeretik a sült krumplit, mint a sült Jobbikost...87,27 százalékos feldolgozottságnál Koncz Zsófia már 15571 szavazatot tudhat magáénak, Bíró László 14600-at. 981 voks a különbség.Hát eddig tragikus a részvétel Borsodban. De gyaníthatóan ezt behúzza Zsófika, mert ugye ez a nép szeret szenvedni.azért ez az eredmény nem tudom mennyire megnyugtató a pártnak
444.hu/2020/10/11/itt-dol-el-a-fideszes-ketharmad-sorsa?fbclid=IwAR0pW9TQX2bTyF05BILQdqlr6goR-owaUvw6VbN7TwTmYtJr1A1QM-VVWj8
petey
zinedine5
a többi 3 jelölt kb 1100 voksot vitt el.
de egyértelmű, minnél többen mennek el szavazni, annál nagyobb az esélye a fidesz vereségnek. ezért nem tudom hova tenni, hogy tényleg csinálták a road show-t Jakabék és mégis ez lett.
petey
somoskovig
Ezen felül a teljes ellenzék nem mond semmit, amit meg a konkrét jelölt mondott, azt jobb lett volna, ha nem mondja.
22-ben vagy elveszti Orbán a covid miatt, vagy nem.
Az ellenzék nem fog nyerni a saját képességeiből kifolyólag.
A szavazók nagyrésze nem fog egy gyurcsányos nácira, vagy egy jobbikos komcsira szavazni, inkább marad otthon, míg a fideszesek meg elmennek.
Sobri Jóska
Amúgy a tények megint nem a barátaid: 2 éve az ellenzéki jelölt alig kapott több szavazatot mint most. Közel 18 ezer kevesebb szavazatból szerezte ezt. Ráadásul míg 2 éve a jelölt 31%t ért el addig most 45t ...
Amúgy a dunaújvárosi választásnál a Fidesz annyira nem tudott semmit sem mondani h még jelöltet sem állított. Mégsem láttalak itt ezt írogatni.
Sztem ebből azt a következtetést kell levonni h mérsékeltebb karakterű jelölt kell állítani, valamint mostantól minden jelölt dobjon oda vkinek egy laptopot 😊
De amúgy amíg ilyen szinten teljesen más súlycsoportban van a Orbán és az ellenzék addig épp hipokratakus bmit is számon kérni az ellenzéken. Majd ha tényleg szabad, független és demokratikus választások lesznek akkor beszélhetünk arról h mit szúrt el az ellenzék. Vajon 22ben minden miniszter le tud menni és kampányolni mind a 106 körzetbe? Kötve hiszem ... most könnyű volt erre az egyre koncentrálni.
Mi vagyunk a homok a gépezetben, a bot a küllők között, a tüske a köröm alatt. Mi vagyunk, akikbe beletörik a fog és a bicska, és beleszorul a fejsze is. Mi vagyunk az a Dávid, akit jobb, ha elkerül, a Góliát. A párttal, a néppel egy az utunk, a jelszavunk munka és béke.
több mint 3 éve
Az igazán szomorú az hogy erre az ellenzékre a kutya se szavazni, mégis együtt mint a hányás meccsben vannak mert akkora az elégedetlenség. Ha meg véletlen Gyurcsány 2006 után valahogy újra hatalmon lesz akkor az egész ország felmondhat. Nála nem tudnak jobbat találni közülük az meg szomorú (Dobrev Klára ugyanaz).
NFL : Denver Broncos / NCAA : Oregon Ducks, BYU, Penn State, Iowa / Peyton Manning, Marcus Mariota
Soccer : Arsenal, Levante, Lazio, Millwall, Stuttgart
National Teams : HUN, ESP, Players : Håland, Vardy, Szoboszlai, Bardhi, Kroos, Ramsdale, Saka, Zaccagni
NBA : Mavericks [Doncic] / NHL : Ducks, Maple Leafs / MLB : Twins, Astros
F1 : Lewis Hamilton / MotoGP : Marc & Alex Marquez, Pedro Acosta (és igazából mindenki más) / NASCAR : #22 Joey Logano
Cycling : Pogacar, Meintjes, Valter, Quintana, Contador, Cras, Juan Ayuso
Darts : Nathan Aspinall, Chris Dobey, Gerwyn Price, Ricky Evans
UFC : Justin Gaethje, Cody Garbrandt, Nate Diaz, Brandon Moreno
Euroleague : Valencia Basket / Tennis : Federer, Alcaraz
több mint 3 éve
Szerintem igazából tök mindegy, hogy ki mit mond, Orgán geci, Soros geci, Brüsszel geci, meg Mészáros Lőrinc, meg a migráncsok, egyik se mond semmit. Jó helyre kell kiosztani 1000 zsák krumplit, azzal lehet nyerni simán egy körzetet. 😊Nem elég az, hogy Orbán geci.Az ellenzéktől a potentátok vettek részt a kampányban, a kormány részéról meg a potato-k. És a jelek szerint a választók jobban szeretik a sült krumplit, mint a sült Jobbikost...87,27 százalékos feldolgozottságnál Koncz Zsófia már 15571 szavazatot tudhat magáénak, Bíró László 14600-at. 981 voks a különbség.Hát eddig tragikus a részvétel Borsodban. De gyaníthatóan ezt behúzza Zsófika, mert ugye ez a nép szeret szenvedni.azért ez az eredmény nem tudom mennyire megnyugtató a pártnak