Politika

52 feliratkozó

több mint 2 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 61 392 — The Mathematician
Mondjuk egy Gyurcsány-MP vita már necces lehet az utóbbi számára, de ez meg egy olyan kihívás amit vállalnia kell.
Bár Fletó meg küldheti maga helyett Klárát.
Lúdas Solymi
Feri már közölte tán hogy skippeli

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 2 éve
Lúdas Solymi New England Patriots 9 770
Az elmúlt pár évben 2 dolog biztos folyamatosan elhangzott:
1.le kell váltani az ellenzéket!
2. Amíg van Gyurcsány vezető szerepben, addig Vikinek csak hátra kell dőlni.

Erre most jön valaki, aki most ezt szeretnè vlhogy, látható támogatottsága is van, nem csak a párszáz fős pártjának szónokol, de az meg menjen inkább a pics@ba, miért bántja a szegény ellenzéket.
Fene sem érti ezt 🙈
ozibozi
Nemtom, ki mondta ezt a két dolgot, de akárki is volt, biztos nem arra gondolt, hogy egy fideszes legyen a messiás 😉
ender1112
Reichert Janó mondta a mai Kötöttfogásban, hogy a kereszténységet is az durrantotta be, amikor Saul "átállt", és Pál apostol lett belőle, illetve a komcsi Nagy Imre is 56-ban hiteles volt.
De persze te ezeket úgy értelmezed, ahigy akarod.
Aki a jövőt nézi, annak el kell fogadnia, hogy ilyen az emberi természet, benne van a változás, (Orbán is volt liberális) és nem is az a fontos, hogy ki mi volt, hanem az, hogy mi lesz.
Őszentsége Sobri Jóska
Az meg aki nem csak a jövőt, de múltat is nézi, az óvatos az efféle pálfordulásokat (höhö) látva.
ender1112
Itt nem mondta senki, hogy dobjunk be mindent MP-ért, de azért azt jó és furcsa látni, hogy ekkora befásult tömeget meg tud mozdítani.
Már MZP-nél látszott, hogy volt fideszes vagy ilyen érzelmű embernek is lehet sikere a baloldalon, mert benne megvan az, ami más jelöltekben nincs, hogy jobbról jön.
A balos embereket a jobbon állók nem fogják elfogadni viszont fordítva ez nem igaz.

Nézzük meg h mit tud most, mit tud később, aztán majd eldől, hogy lesz-e belőle valami.

Amúgy nekem ez tetszik, hogy frankón összegyurcsányozza orbánt és összeorbánozza gyurcsányt, emellett rámegy arra a témára, amiről mindenki tudja h OV kerüli és az a TV vita.

Mert paneleket tud puffogtatni amit megírnak neki meg ha alákérdeznek akkor is elmondja amit kell, de egy tv vitában az ő habitusával, stílusával nem biztos h nyerő lenne, főleg Gyurcsány ellen.

Mondjuk egy Gyurcsány-MP vita már necces lehet az utóbbi számára, de ez meg egy olyan kihívás amit vállalnia kell.
Bár Fletó meg küldheti maga helyett Klárát.
több mint 2 éve
ender1112 Kansas City Chiefs 2 902 — Víí veeer dö cseempjönsz.
Az elmúlt pár évben 2 dolog biztos folyamatosan elhangzott:
1.le kell váltani az ellenzéket!
2. Amíg van Gyurcsány vezető szerepben, addig Vikinek csak hátra kell dőlni.

Erre most jön valaki, aki most ezt szeretnè vlhogy, látható támogatottsága is van, nem csak a párszáz fős pártjának szónokol, de az meg menjen inkább a pics@ba, miért bántja a szegény ellenzéket.
Fene sem érti ezt 🙈
ozibozi
Nemtom, ki mondta ezt a két dolgot, de akárki is volt, biztos nem arra gondolt, hogy egy fideszes legyen a messiás 😉
ender1112
Reichert Janó mondta a mai Kötöttfogásban, hogy a kereszténységet is az durrantotta be, amikor Saul "átállt", és Pál apostol lett belőle, illetve a komcsi Nagy Imre is 56-ban hiteles volt.
De persze te ezeket úgy értelmezed, ahigy akarod.
Aki a jövőt nézi, annak el kell fogadnia, hogy ilyen az emberi természet, benne van a változás, (Orbán is volt liberális) és nem is az a fontos, hogy ki mi volt, hanem az, hogy mi lesz.
Őszentsége Sobri Jóska
Az meg aki nem csak a jövőt, de múltat is nézi, az óvatos az efféle pálfordulásokat (höhö) látva.
több mint 2 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 38 519 — #NoStress

Volt már emeszpés is, de egy hónap alatt megbuktatták belülről a Botkát, mikor nekiment gyurcsánynak.
ozibozi
volt előtte bajnai
botka óta momentum meg mzp

aztán mindig kiderül hogy meztelen a király

btw látható támogatottság:
 hvg.hu/itthon/20121012_bajnai_milla_szolidaritas_lmp

Szerkesztette: Negritis, a vajda

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 2 éve
ozibozi New York Giants 22 521
Az elmúlt pár évben 2 dolog biztos folyamatosan elhangzott:
1.le kell váltani az ellenzéket!
2. Amíg van Gyurcsány vezető szerepben, addig Vikinek csak hátra kell dőlni.

Erre most jön valaki, aki most ezt szeretnè vlhogy, látható támogatottsága is van, nem csak a párszáz fős pártjának szónokol, de az meg menjen inkább a pics@ba, miért bántja a szegény ellenzéket.
Fene sem érti ezt 🙈
ozibozi
Nemtom, ki mondta ezt a két dolgot, de akárki is volt, biztos nem arra gondolt, hogy egy fideszes legyen a messiás 😉
ender1112
Volt már emeszpés is, de egy hónap alatt megbuktatták belülről a Botkát, mikor nekiment gyurcsánynak.
több mint 2 éve
ender1112 Kansas City Chiefs 2 902 — Víí veeer dö cseempjönsz.
Az elmúlt pár évben 2 dolog biztos folyamatosan elhangzott:
1.le kell váltani az ellenzéket!
2. Amíg van Gyurcsány vezető szerepben, addig Vikinek csak hátra kell dőlni.

Erre most jön valaki, aki most ezt szeretnè vlhogy, látható támogatottsága is van, nem csak a párszáz fős pártjának szónokol, de az meg menjen inkább a pics@ba, miért bántja a szegény ellenzéket.
Fene sem érti ezt 🙈
ozibozi
Nemtom, ki mondta ezt a két dolgot, de akárki is volt, biztos nem arra gondolt, hogy egy fideszes legyen a messiás 😉
több mint 2 éve
ozibozi New York Giants 22 521
Az elmúlt pár évben 2 dolog biztos folyamatosan elhangzott:
1.le kell váltani az ellenzéket!
2. Amíg van Gyurcsány —vezető szerepben—addig Vikinek csak hátra kell dőlni.

Erre most jön valaki, aki most ezt szeretnè vlhogy, látható támogatottsága is van, nem csak a párszáz fős pártjának szónokol, de az meg menjen inkább a pics@ba, miért bántja a szegény ellenzéket.
Fene sem érti ezt 🙈

Szerkesztette: ozibozi
több mint 2 éve
ender1112 Kansas City Chiefs 2 902 — Víí veeer dö cseempjönsz.

😀

kurva nagy, az elmút 2 napban az összes megafos/tónis profil napi 30 posztot tol a létszámról, meg hogy lehülyézett valakit MP. istentelenül nagy a zavar ezeknél te, beléjük van hűlve a szar.
petey
Szóval megpróbálja összegyurcsányozni Orbánt, ha jól értem. Érdekes lesz figyelni, sikerül e 😊
több mint 2 éve
petey San Francisco 49ers Iowa State Cyclones 22 242 — Csodabogár

😀

kurva nagy, az elmút 2 napban az összes megafos/tónis profil napi 30 posztot tol a létszámról, meg hogy lehülyézett valakit MP. istentelenül nagy a zavar ezeknél te, beléjük van hűlve a szar.

több mint 2 éve
Kampman Green Bay Packers Wisconsin Badgers 33 225
A populista tömegdemokrácia pont arról szól, hogy nem azt akarod kitalálni mit akar a nép, hanem az közbeszédet és uralod le úgy, hogy folyamatosan érzelmekre hatsz az ész helyett. Ezt bármelyik álkeresztény vadparaszt felfogja. Pláne, ha a NER részéről folyamatosan a kábító moslékot kapja.
FLZOLI
Szerintem ennek ellentmondanak azok a források, amelyek szerint a NER folyamatosan monitorozza a közvéleményt (ebben szerintem nincsenek egyedül, minden pártnak vannak belső használatra szánt közvélemény-kutatásai) és az eredményeknek megfelelően kommunikálnak. A 2015-16-os migránskampány és az azóta néha történő felmelegítése tipikusan ilyen eset, állítólag lemérték, hogy ezt érzi a társadalom a legnagyobb problémának, és azóta periodikusan ebbe állnak bele.

Nem erőltetnek olyan témát, amire nem rezonál a szavazóbázis, kifarolnak a kellemetlen topikokból, mint pl. a vasárnapi boltzár és a választási regisztráció, amik még a fideszeseket is megosztották, vagy pl. megküldik a selyemzsinórt a kínossá vált köztársasági elnököknek, amikor lemérik, hogy már a saját támogatóiknak sem szimpatikusak. Pedig eleinte Schmitt és Novák botrányát is megpróbálták úgy beállítani, hogy "ugyan már, szarni bele", de nem jött be, ezért reagáltak.

Szóval a NER érzésem szerint sokkal inkább kiszolgálja a tömegigényt, mintsem formálja. A ballib propagandára inkább jellemző, hogy népnevelő módon hozza be a témákat és megpróbálja meggyőzni a választókat, hogy ezek fontosak, mostanság már elég sikertelenül.

Szerkesztette: Kampman
több mint 2 éve
Dzsokijuing Dallas Cowboys Texas Longhorns 11 867 — Saturday Night Lights
1. Tegye fel a kezét, aki képes meggyőződéssel hinni egy olyan emberben, aki egészen 2024-ig jól beépült fidesznyik volt, és jó eséllyel még ma is az lenne, ha nem válik el a feleségétől. Na, innen indulunk.
2. Ha félreteszem a személyes véleményemet és érzéseimet, akkor engem továbbra is csak az érdekel, hogy MP színre lépése közelebb visz-e a kormányváltáshoz. Spekulációkkal, jóslatokkal és hipotézisekkel Dunát lehet rekeszteni, de erre a kérdésre pillanatnyilag egyetlen tisztességes válasz létezik: egyelőre fogalmunk sincs. Lehet, hogy igen, lehet, hogy nem. Bár mind a kettő mellett szólnak érvek, bizonyosság nincs.
3. Nemhogy bizonyosság nincs, még azt is nehéz megtippelni, hogy egyik vagy másik változatnak mennyi a valószínűsége. Elmondom újra: ha MP nem lesz képes megbontani a Fidesz-tábor külső rétegeit (túl azokon a százezreken, akik már leszakadtak onnan) és/vagy nem lesz képes megszólítani a bizonytalanokat, akkor ott vagyunk, ahol a part szakad.
Ettől még el kell ismerni, hogy a faszi már eddig is bravúros politikai teljesítményt tett le az asztalra. Hasonlóra még senki nem volt képes az elmúlt 34 évben. Lehet hozni példákat (a Jobbik 2009-ből, esetleg LMP, aztán Momentum, MZP), de egyik áttörés sem ilyen rövid idő alatt és nem ekkora intenzitással történt.
4. Tömegpszichózis van, amiről nem tudjuk, hogy meddig tart, másrészt azt sem tudjuk, hogy milyen hatásai és következményei lesznek.
5. Azonban: ha egy konszolidált Fidesszel való együttműködés is MP céljai között szerepel, akkor teljes tévúton jár. Olyan, hogy "konszolidált Fidesz", nem létezik. A Fidesz nem így van kitalálva és felépítve, nem erre van kondicionálva. Ha valaki ezt nem ismeri fel 14 év után, akkor teljesen vak a politikában. A Fideszt nem lehet konszolidálni. Egyetlen dolgot lehet vele csinálni: elzavarni.
nagylaza, főpohárnok
(Utólagos engedelmeddel beszámzoztam a témáidat, kérdéseidet, hogy követhetőbbek legyenek a válaszok.)

1. Én nem vagyok hívő típus, de fenn a kezem, mert komolyabb és tartósabb motivációnak gondolom a személyes bosszúvágyat, mint bármiféle politikusi elköteleződést. Az előbbi elmegy a végsőkig, nincs vesztenivalója, az utóbbi megvehető, csak az ár kérdéses.

2. MP bizonyosan közelebb visz a változáshoz, mert beindított valamit, jól összeszervezte, szintetizálta, belebaszta a képünkbe. Visszakérdezhetnék: ismerve az elmúlt 14 év politikai közéletét ugyan kinek a színre lépése vinne inkább közelebb?
Távolabb csak akkor visz, ha ez kiváltja Orbán putyinizálódását, és kilövik MP-t, de akkor ezt nem MP személye indukálta, hanem a státusza, és akkor ez már most is opció, vagyis nem MP-n múlik, hanem Orbánon, hogy már elszánta e magát erre a hatalomtechnikai lépésre, csak eleddig nem volt olyan, aki aktiválta volna.

3. MP képes megbontani a Fidesz-szavazókat, az ellenzékieket is, még bizonytalanokat is. Negyedmilliós tüntetést rittyentett össze kb. a semmiből, kizárt, hogy ne lett volna a tömegben mindhárom fajta ember. Márpedig az eddigi nullához képest ez plusz negyedmillió MP kváziszavazó, ez eléggé egyértelmű és vitathatatlan.

4. A politikai siker elengedhetetlen feltétele a tömegpszichózis, kár tagadni. Pláne a posztmodern turbopopulista identitáspolitikában. Évekig eltarthat, hiszen a rendszer ugyanolyan. Ha önmagát konszolidálná, rendezgetné, azzal venne el muníciót MP-től, mással nem. Szerinted ez lesz a NER frappáns válasza? Hogy megjavul? Hogy elkezdenek jól menni a dolgok? Meglepne.

5. Nem jár tévúton. 90-ben is a konszolidált emeszempésekkel, potentátokkal való együttműködés volt a siker záloga, szocialista nagyvállalatvezetőkkel, szövetkezeti elnökökkel, pártfunkcikkal, intézményvezetőkkel, kiszesekkel, stb. Nem lesz ez másként a NER-el se. Túl nagy, túl átfogó, mindenki benne van, benne volt, nincs más opció. Se jogilag, se társadalmilag. Egy forradalom után is 90 százalékban ugyanazok lennének a harmadik-hatodik vonalban, pláne demokratikus úton, de forradalom az EU-ban nem is lehetséges, nem legitim.
Nem létezik konszolidált Fidesz - most.
De létezhet, ahogy lett MSZP is, úgy a mostani második vonal lelkesen részt fog venni a konszolidációban, ha úgy alakul. Csak az élcsapat az, akiknek menniük kell, de még ők is belenyulványulnak majd gazdasági vonalon az új koncepcióba, kivédhetetlen.
A Fidesz képes magát konszolidálni, ha rákénszerül, mert mi mást tehetne? Elhalni nem akar. Még az MSZMP is képes volt. Ráadásul most nyíltan a pénzről szól minden, ideológiákkal se kell pöcsölni.
Őszentsége Sobri Jóska
+ Külön tetszik, hogy a szimpatizánsok azt mondják, hogy nincsen vesztenivalójuk, ezzel a mentalitással csak nyerni lehet.
Június 9-én minden kiderül, persze lehet csalódás is.

Nézz egyenesen előre. Mi van ott?
Ha annak látod, ami,
Sohasem hibázol.
(Bassui Tokusho zen mester tanácsa a Line of Scrimmage-en)
több mint 2 éve
FLZOLI Denver Broncos 12 796 — farkas.l.zoltan@gmail.com
Ettől még el kell ismerni, hogy a faszi már eddig is bravúros politikai teljesítményt tett le az asztalra. Hasonlóra még senki nem volt képes az elmúlt 34 évben. Lehet hozni példákat (a Jobbik 2009-ből, esetleg LMP, aztán Momentum, MZP), de egyik áttörés sem ilyen rövid idő alatt és nem ekkora intenzitással történt.
nagylaza, főpohárnok
2009 elején a Jobbikot 2-3%-ra mérték, a radikális jobb kb. konstansan ezen a szinten állt 2002 óta.
Ebből lett nyárra egy 15%-os EP-választási eredmény.
Őket a gyurcsányi megszorítások (kicsit tágabb értelemben a 2008-as válsággal a neolib kapitalizmusból végleg kiábránduló vidéki MSZP-sek dühe) meg a februári Cozma-gyilkosság emelte be az EP-be szerintem.
Kampman
A Cozma gyilkosság, ahol fél ország vért akart, aztán valaki bedobta, hogy egy szerb hadúr jönne megbüntetni a gyilkosokat, és mindenki megnyugodott, hogy el lesz intézve az ügy. Az arc valószínűleg benne volt a top 50 szar emberben a világon, de minden magánhadseregéről szóló videó kommentfala tele volt könyörgő magyarokkal, hogy induljon el és vágjon rendet. Tanulságos volt...
andree
Nekem ez a mellékszáll nem volt meg, de simán elhiszem. Mondjuk szerintem inkább az olaszliszkai cigány csőcselék tanár lincselése volt az a trigger ami elindította a szélsőjobb szerveződést. A Cozma gyilkosság már csak benzin volt egy már gyengén de égő parázsra.

Ahogy mondani szokták, hogy itt rasszizmus az nincs, de igény volna rá.

több mint 2 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 38 519 — #NoStress
1. Tegye fel a kezét, aki képes meggyőződéssel hinni egy olyan emberben, aki egészen 2024-ig jól beépült fidesznyik volt, és jó eséllyel még ma is az lenne, ha nem válik el a feleségétől. Na, innen indulunk.
2. Ha félreteszem a személyes véleményemet és érzéseimet, akkor engem továbbra is csak az érdekel, hogy MP színre lépése közelebb visz-e a kormányváltáshoz. Spekulációkkal, jóslatokkal és hipotézisekkel Dunát lehet rekeszteni, de erre a kérdésre pillanatnyilag egyetlen tisztességes válasz létezik: egyelőre fogalmunk sincs. Lehet, hogy igen, lehet, hogy nem. Bár mind a kettő mellett szólnak érvek, bizonyosság nincs.
3. Nemhogy bizonyosság nincs, még azt is nehéz megtippelni, hogy egyik vagy másik változatnak mennyi a valószínűsége. Elmondom újra: ha MP nem lesz képes megbontani a Fidesz-tábor külső rétegeit (túl azokon a százezreken, akik már leszakadtak onnan) és/vagy nem lesz képes megszólítani a bizonytalanokat, akkor ott vagyunk, ahol a part szakad.
Ettől még el kell ismerni, hogy a faszi már eddig is bravúros politikai teljesítményt tett le az asztalra. Hasonlóra még senki nem volt képes az elmúlt 34 évben. Lehet hozni példákat (a Jobbik 2009-ből, esetleg LMP, aztán Momentum, MZP), de egyik áttörés sem ilyen rövid idő alatt és nem ekkora intenzitással történt.
4. Tömegpszichózis van, amiről nem tudjuk, hogy meddig tart, másrészt azt sem tudjuk, hogy milyen hatásai és következményei lesznek.
5. Azonban: ha egy konszolidált Fidesszel való együttműködés is MP céljai között szerepel, akkor teljes tévúton jár. Olyan, hogy "konszolidált Fidesz", nem létezik. A Fidesz nem így van kitalálva és felépítve, nem erre van kondicionálva. Ha valaki ezt nem ismeri fel 14 év után, akkor teljesen vak a politikában. A Fideszt nem lehet konszolidálni. Egyetlen dolgot lehet vele csinálni: elzavarni.
nagylaza, főpohárnok
(Utólagos engedelmeddel beszámzoztam a témáidat, kérdéseidet, hogy követhetőbbek legyenek a válaszok.)

1. Én nem vagyok hívő típus, de fenn a kezem, mert komolyabb és tartósabb motivációnak gondolom a személyes bosszúvágyat, mint bármiféle politikusi elköteleződést. Az előbbi elmegy a végsőkig, nincs vesztenivalója, az utóbbi megvehető, csak az ár kérdéses.

2. MP bizonyosan közelebb visz a változáshoz, mert beindított valamit, jól összeszervezte, szintetizálta, belebaszta a képünkbe. Visszakérdezhetnék: ismerve az elmúlt 14 év politikai közéletét ugyan kinek a színre lépése vinne inkább közelebb?
Távolabb csak akkor visz, ha ez kiváltja Orbán putyinizálódását, és kilövik MP-t, de akkor ezt nem MP személye indukálta, hanem a státusza, és akkor ez már most is opció, vagyis nem MP-n múlik, hanem Orbánon, hogy már elszánta e magát erre a hatalomtechnikai lépésre, csak eleddig nem volt olyan, aki aktiválta volna.

3. MP képes megbontani a Fidesz-szavazókat, az ellenzékieket is, még bizonytalanokat is. Negyedmilliós tüntetést rittyentett össze kb. a semmiből, kizárt, hogy ne lett volna a tömegben mindhárom fajta ember. Márpedig az eddigi nullához képest ez plusz negyedmillió MP kváziszavazó, ez eléggé egyértelmű és vitathatatlan.

4. A politikai siker elengedhetetlen feltétele a tömegpszichózis, kár tagadni. Pláne a posztmodern turbopopulista identitáspolitikában. Évekig eltarthat, hiszen a rendszer ugyanolyan. Ha önmagát konszolidálná, rendezgetné, azzal venne el muníciót MP-től, mással nem. Szerinted ez lesz a NER frappáns válasza? Hogy megjavul? Hogy elkezdenek jól menni a dolgok? Meglepne.

5. Nem jár tévúton. 90-ben is a konszolidált emeszempésekkel, potentátokkal való együttműködés volt a siker záloga, szocialista nagyvállalatvezetőkkel, szövetkezeti elnökökkel, pártfunkcikkal, intézményvezetőkkel, kiszesekkel, stb. Nem lesz ez másként a NER-el se. Túl nagy, túl átfogó, mindenki benne van, benne volt, nincs más opció. Se jogilag, se társadalmilag. Egy forradalom után is 90 százalékban ugyanazok lennének a harmadik-hatodik vonalban, pláne demokratikus úton, de forradalom az EU-ban nem is lehetséges, nem legitim.
Nem létezik konszolidált Fidesz - most.
De létezhet, ahogy lett MSZP is, úgy a mostani második vonal lelkesen részt fog venni a konszolidációban, ha úgy alakul. Csak az élcsapat az, akiknek menniük kell, de még ők is belenyulványulnak majd gazdasági vonalon az új koncepcióba, kivédhetetlen.
A Fidesz képes magát konszolidálni, ha rákénszerül, mert mi mást tehetne? Elhalni nem akar. Még az MSZMP is képes volt. Ráadásul most nyíltan a pénzről szól minden, ideológiákkal se kell pöcsölni.

több mint 2 éve
FLZOLI Denver Broncos 12 796 — farkas.l.zoltan@gmail.com
Igazából most jön a neheze, most kellene jönnie annak a fázisnak amikor elkezdenek a vidék felé tendálni, el kell jutni az elmaradott helyekre, mert ott a fidesz fő bázisa és ez minden szempontból kurva nehéz lesz, viszont enélkül lehetetlen áttörést elérni.
Szesze
Ez szerintem hülyeség lenne, amikor sürget az idő, mert meg kell lovagolni a hypeot rohadtul nincsen értelme a mucsai vadparasztok miatt szétaprózódni. Pláne, hogy ott ész érvekkel vagy az általános iskola fölé lőtt kommunikációval eleve nem is tudsz érvényesülni.

7x0-24 propaganda ellen tök mindegy mit csinálsz prosztófalván és suttyódűlőn
FLZOLI
A 106 körzetből 57 klasszikus vidéki, nem budapesti, nem megyeszékhelyi, nem is megyei jogú városi.
Lehet az ottani embereket a legkülönfélébb módon minősíteni, mucsázni, parasztozni, de ez kb. az SZDSZ sorsának garanciája.
Budapestről soha nem lehet választást nyerni, ilyen a matek. Félreértés ne essék, ilyen volt mindig is, ezt nem a NER találta ki.
Kampman
Ez sima Pareto elv, az emberek 80%-a elérhető az összes befektetett munka 20%-ával. A maradék 20%-hoz már a maradék 80-at kéne elégetni.

Én se feltétlen only Budapest kampányt mondok, de teljesesen felesleges a megyeszékhelyeken vagy fontosabb városokon kívűl erőlködni. Azt a sok évnyi agymosást és korlátozott sötétséget nem tudod 1 beszéddel vagy rendezvénnyel megváltoztatni.
FLZOLI
De a választók kb. 60-65%-a olyan településeken él, ahova te nem akarnál elmenni, lakóhelyük alapján nem is tarod érdemesnek megszólítani őket.
Kampman
Ez nem lakóhely kérdése igazából, aki akar és nyitott rá tud tájékozódni a világról kb bárhol. Nem értem miért kellene sokadjára azzal vesződni, hogy a meggyőződésből köpködőkkel értelmes párbeszéded vagy vitát összehozni. Akinek missziós vagy világmegváltó szándékai vannak azoknak hajrá, csinálják, de egy ilyen helyzetben, amikor egy konkrét bűnszervezet ellen próbálnak valamit csinálni rohadtul nem számít, hogy az alkesz Józsi két asszonyverés között amúgy mit gondol a világról (=semmit)

A populista tömegdemokrácia pont arról szól, hogy nem azt akarod kitalálni mit akar a nép, hanem az közbeszédet és uralod le úgy, hogy folyamatosan érzelmekre hatsz az ész helyett. Ezt bármelyik álkeresztény vadparaszt felfogja. Pláne, ha a NER részéről folyamatosan a kábító moslékot kapja.

több mint 2 éve
andree Arizona Cardinals 1 807
Ettől még el kell ismerni, hogy a faszi már eddig is bravúros politikai teljesítményt tett le az asztalra. Hasonlóra még senki nem volt képes az elmúlt 34 évben. Lehet hozni példákat (a Jobbik 2009-ből, esetleg LMP, aztán Momentum, MZP), de egyik áttörés sem ilyen rövid idő alatt és nem ekkora intenzitással történt.
nagylaza, főpohárnok
2009 elején a Jobbikot 2-3%-ra mérték, a radikális jobb kb. konstansan ezen a szinten állt 2002 óta.
Ebből lett nyárra egy 15%-os EP-választási eredmény.
Őket a gyurcsányi megszorítások (kicsit tágabb értelemben a 2008-as válsággal a neolib kapitalizmusból végleg kiábránduló vidéki MSZP-sek dühe) meg a februári Cozma-gyilkosság emelte be az EP-be szerintem.
Kampman
A Cozma gyilkosság, ahol fél ország vért akart, aztán valaki bedobta, hogy egy szerb hadúr jönne megbüntetni a gyilkosokat, és mindenki megnyugodott, hogy el lesz intézve az ügy. Az arc valószínűleg benne volt a top 50 szar emberben a világon, de minden magánhadseregéről szóló videó kommentfala tele volt könyörgő magyarokkal, hogy induljon el és vágjon rendet. Tanulságos volt...
több mint 2 éve
Kampman Green Bay Packers Wisconsin Badgers 33 225
Ettől még el kell ismerni, hogy a faszi már eddig is bravúros politikai teljesítményt tett le az asztalra. Hasonlóra még senki nem volt képes az elmúlt 34 évben. Lehet hozni példákat (a Jobbik 2009-ből, esetleg LMP, aztán Momentum, MZP), de egyik áttörés sem ilyen rövid idő alatt és nem ekkora intenzitással történt.
nagylaza, főpohárnok
2009 elején a Jobbikot 2-3%-ra mérték, a radikális jobb kb. konstansan ezen a szinten állt 2002 óta.
Ebből lett nyárra egy 15%-os EP-választási eredmény.
Őket a gyurcsányi megszorítások (kicsit tágabb értelemben a 2008-as válsággal a neolib kapitalizmusból végleg kiábránduló vidéki MSZP-sek dühe) meg a februári Cozma-gyilkosság emelte be az EP-be szerintem.
több mint 2 éve
vpi New England Patriots Rutgers Scarlet Knights 4 824 — Patriot
Igazából most jön a neheze, most kellene jönnie annak a fázisnak amikor elkezdenek a vidék felé tendálni, el kell jutni az elmaradott helyekre, mert ott a fidesz fő bázisa és ez minden szempontból kurva nehéz lesz, viszont enélkül lehetetlen áttörést elérni.
Szesze
Ez szerintem hülyeség lenne, amikor sürget az idő, mert meg kell lovagolni a hypeot rohadtul nincsen értelme a mucsai vadparasztok miatt szétaprózódni. Pláne, hogy ott ész érvekkel vagy az általános iskola fölé lőtt kommunikációval eleve nem is tudsz érvényesülni.

7x0-24 propaganda ellen tök mindegy mit csinálsz prosztófalván és suttyódűlőn
FLZOLI
A 106 körzetből 57 klasszikus vidéki, nem budapesti, nem megyeszékhelyi, nem is megyei jogú városi.
Lehet az ottani embereket a legkülönfélébb módon minősíteni, mucsázni, parasztozni, de ez kb. az SZDSZ sorsának garanciája.
Budapestről soha nem lehet választást nyerni, ilyen a matek. Félreértés ne essék, ilyen volt mindig is, ezt nem a NER találta ki.
Kampman
Dehogynem a NER találta ki. Ki más találta volna ki?
Megszüntették a városi választókerületeket, hogy prosztófalva és városi ficsúr együtt szavazzon. És így tudják biztosítani a többséget.
Így néz ki ez pl Szegeden:

A szegedi városi szavazatokhoz hozzácsapják az ásotthalmi és egyéb sötét tirpákokat, így rögtön úgy néz ki, hogy még a várost sem tudja behúzni ez a béna ellenzék.

Tisztán prosztófalvi körzet persze maradt, hisz az a Fidesz érdeke.

Egyszerű a matek:
Van 2,5 millió Fidesz szavazód, akik 76 körzetről dönthetnek és van 2,5 millió Fidesz-utáló szavazód, ők 30 körzetről dönthetnek. A 30 körzetből megnyernek 25-t nagy fölénnyel, de az ugyanúgy csak 30 körzet, és te máris zsenizheted Orbánt és bénázhatod az aktuális ellenzéket vagy a vezérét (Széll Detti / Mesterházy, Vóna Gábor, MZP).

Szóval a Fidesz zsenije abból áll, hogy 2010-ben behúzták a 2/3-ot és onnantól meghackelték a választási rendszert. Azóta nincs zseni húzás, de nincs is rá szükség.
vpi
Nem szűntek meg a városi választókerületek, az egyik pécsi körzetet (konkrétan most én is ott élek) is simán behúzza Mellár annak ellenére, hogy néhány falu is hozzátartozik. Gerrymandering nyilván van, mindenhol, a Fidesz is él ilyesmivel, ezt nem tagadom.

Nincs egyenlő létszámú fideszes és összefogásos szavazó, ez 2022-ben már kiderült. Az ellenzék nem 25 körzetet nyer nagy fölénnyel, hanem már csak néhányat.

A körzetek továbbra sem egy elérhetetlen éterben lebegő valamik, amiknek most már örökre olyan a preferenciája, ami most. 1994-ben, 2002-ben és 2006-ban az MSZP igencsak jól tudott teljesíteni "prosztófalván", meg lehet nézni az akkori választási eredménytérképeket. Lehet, hogy Horn Gyulának még nem derogált szóba állni velük, nem tudom.
A Fidesz sem csak a gerrymandering miatt nyer mostanság Salgótarjánban, Komlón meg ilyen helyeken.
Kampman
1. Áltathatod magad, hogy ez így demokratikus, de sajnos a nagy része megszűnt a városi választókerületeknek, még ha te egy kivételben is élsz. Nézz utána.
2. Áltathatod magad, hogy más is így csinálta de a Fideszen kívül senki nem Gerrymanderingelt Magyarországon. Eleve ha volt kb 5 szavazókörzet változtatás 90 és 2010 között, majd a Fidesz rögtön hozzányúlt 176-hoz, és egy db módosítót nem fogadott el.
3. Magyarázhatod magadnak, hogy csak az ellenzék hibája, de ha nem látod meghackelve a rendszert, akkor szemellenződ van. Legutóbb az önkormányzati választási rendszerhez nyúltak hozzá 6 hónappal a választás előtt. De biztos az Szdsz tempójú elenzék tehet erről is.
4. Felmentheted folyamatosan a Fideszt, hogy nincsenek antidemokratikus lépései, hisz Tűzföldön, Venezuelában, Észak-Koreában és Moldovában még rosszabb a helyzet, nekem az EU a mérce.

2002-ben és 2006-ban Horn Gyulának már semmi sem derogált…
vpi
a rendszer segít a fidesznek, de ettől még maga a választási rendszer senkit nem gátol meg abban hogy meghackelje
minden rendszert meg lehet

javaslom ezt:
 youtu.be/OMo5zosovpY?si=d8LY2zcE9s5HFBOX
Negritis, a vajda
Oh, köszi ezt még sose láttam. Akkor vissza az egész…

Szerinted ha a rendszeren módosítani kéne, mert már az ellenzéknek segít, akkor a Fidesz biztosan nem nyúlna hozzá, ugye?

Én értem, hogy rohadt kényelmes pozíció az ellenzékfikázás, magam is sűrűn élek vele, de… tehát én bírom Ruff Bálintot, de a gyakorlatban is megmutatta, hogy is kellene csinálni? Vagy neki már az első szembejövő akadályba beletört a bicskája? Vagy akkor nem az impotens/kollaboráns ellenzéken múlt a dolog? Az csak azóta van, mióta őt elutálták?

Zsebi, Pilla, Szuszi, Pizsi, Pulcsi, Bolka, Bendegúz, Tihamér, Lolka és Pacsi
több mint 2 éve
andree Arizona Cardinals 1 807
Fenntartom a tévedés jogát, sőt remélem nincs igazam, de továbbra is úgy érzem, hogy továbbra is abban bízik mindenki, hogy meg tudjuk spórolni azokat a keserves éveket amíg felépül valami. Megtaláltuk az új szuperfegyvert, amivel túlorbánkodjuk az Orbánt, aztán majd lesz valahogy. Ha meg lenne fáradva az öreg, akkor működhetne a dolog, de én ezt nem látom. A választási realitás az, hogy meg kell nyerni egy csomó egyéni körzetet ahhoz, hogy ne legyen 2/3. Ehhez valami alternatívát kéne mutatni, jobb ajánlatot adni mint a Fidesz. Ennek semmi köze a jobb vagy baloldalisághoz. Szerintem nem ezen múlik. MZP is érdekesnek tűnt, rá szavaztam az előválasztáson, de aztán rögtön megjelent egy olyan szakértői listával, hogy az ember legszívesebben el se ment volna szavazni. Letagadhatatlan, hogy MP megragadta az emberek fantáziáját, sokkal több van benne, mint pl. én személyesen gondoltam, de eddig minden konkrét kérdésre annyit mondott nem vagyok szakpolitikus, de kéne strukturális átalakítás, meg Finnország. Fasza! Ezt nagyjából mindenki elmondta Donáthtól Dobrevig. Nagyon kéne valami tényleges áttekinthető, megítélhető, terv, névsor, roadmap, mert ez így csak egy jól időzítő csávó, aki fürdőzik a népszerűségben.
több mint 2 éve
Dzsokijuing Dallas Cowboys Texas Longhorns 11 867 — Saturday Night Lights
Tegye fel a kezét, aki képes meggyőződéssel hinni egy olyan emberben, aki egészen 2024-ig jól beépült fidesznyik volt, és jó eséllyel még ma is az lenne, ha nem válik el a feleségétől. Na, innen indulunk.
Ha félreteszem a személyes véleményemet és érzéseimet, akkor engem továbbra is csak az érdekel, hogy MP színre lépése közelebb visz-e a kormányváltáshoz. Spekulációkkal, jóslatokkal és hipotézisekkel Dunát lehet rekeszteni, de erre a kérdésre pillanatnyilag egyetlen tisztességes válasz létezik: egyelőre fogalmunk sincs. Lehet, hogy igen, lehet, hogy nem. Bár mind a kettő mellett szólnak érvek, bizonyosság nincs.
Nemhogy bizonyosság nincs, még azt is nehéz megtippelni, hogy egyik vagy másik változatnak mennyi a valószínűsége. Elmondom újra: ha MP nem lesz képes megbontani a Fidesz-tábor külső rétegeit (túl azokon a százezreken, akik már leszakadtak onnan) és/vagy nem lesz képes megszólítani a bizonytalanokat, akkor ott vagyunk, ahol a part szakad.
Ettől még el kell ismerni, hogy a faszi már eddig is bravúros politikai teljesítményt tett le az asztalra. Hasonlóra még senki nem volt képes az elmúlt 34 évben. Lehet hozni példákat (a Jobbik 2009-ből, esetleg LMP, aztán Momentum, MZP), de egyik áttörés sem ilyen rövid idő alatt és nem ekkora intenzitással történt.
Tömegpszichózis van, amiről nem tudjuk, hogy meddig tart, másrészt azt sem tudjuk, hogy milyen hatásai és következményei lesznek.
Azonban: ha egy konszolidált Fidesszel való együttműködés is MP céljai között szerepel, akkor teljes tévúton jár. Olyan, hogy "konszolidált Fidesz", nem létezik. A Fidesz nem így van kitalálva és felépítve, nem erre van kondicionálva. Ha valaki ezt nem ismeri fel 14 év után, akkor teljesen vak a politikában. A Fideszt nem lehet konszolidálni. Egyetlen dolgot lehet vele csinálni: elzavarni.
nagylaza, főpohárnok
Az MP-pszichózishoz: ha el tudja hitetni, hogy a rá adott voks a kormányváltás esélyét hordozza és nem egy újabb reménytelen ikszet egy reménytelen ellenzéki kispártra, már megérte.
A Fideszt lehetetlen konszolidálni, de egy MP 20 százalékkal az ellenzékkel együtt kompromisszumokra lehet kényszeríteni.

Nézz egyenesen előre. Mi van ott?
Ha annak látod, ami,
Sohasem hibázol.
(Bassui Tokusho zen mester tanácsa a Line of Scrimmage-en)
több mint 2 éve
nagylaza, főpohárnok Green Bay Packers 18 462 — beers & Packers
Tegye fel a kezét, aki képes meggyőződéssel hinni egy olyan emberben, aki egészen 2024-ig jól beépült fidesznyik volt, és jó eséllyel még ma is az lenne, ha nem válik el a feleségétől. Na, innen indulunk.
Ha félreteszem a személyes véleményemet és érzéseimet, akkor engem továbbra is csak az érdekel, hogy MP színre lépése közelebb visz-e a kormányváltáshoz. Spekulációkkal, jóslatokkal és hipotézisekkel Dunát lehet rekeszteni, de erre a kérdésre pillanatnyilag egyetlen tisztességes válasz létezik: egyelőre fogalmunk sincs. Lehet, hogy igen, lehet, hogy nem. Bár mind a kettő mellett szólnak érvek, bizonyosság nincs.
Nemhogy bizonyosság nincs, még azt is nehéz megtippelni, hogy egyik vagy másik változatnak mennyi a valószínűsége. Elmondom újra: ha MP nem lesz képes megbontani a Fidesz-tábor külső rétegeit (túl azokon a százezreken, akik már leszakadtak onnan) és/vagy nem lesz képes megszólítani a bizonytalanokat, akkor ott vagyunk, ahol a part szakad.
Ettől még el kell ismerni, hogy a faszi már eddig is bravúros politikai teljesítményt tett le az asztalra. Hasonlóra még senki nem volt képes az elmúlt 34 évben. Lehet hozni példákat (a Jobbik 2009-ből, esetleg LMP, aztán Momentum, MZP), de egyik áttörés sem ilyen rövid idő alatt és nem ekkora intenzitással történt.
Tömegpszichózis van, amiről nem tudjuk, hogy meddig tart, másrészt azt sem tudjuk, hogy milyen hatásai és következményei lesznek.
Azonban: ha egy konszolidált Fidesszel való együttműködés is MP céljai között szerepel, akkor teljes tévúton jár. Olyan, hogy "konszolidált Fidesz", nem létezik. A Fidesz nem így van kitalálva és felépítve, nem erre van kondicionálva. Ha valaki ezt nem ismeri fel 14 év után, akkor teljesen vak a politikában. A Fideszt nem lehet konszolidálni. Egyetlen dolgot lehet vele csinálni: elzavarni.
több mint 2 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 61 392 — The Mathematician
Igazából most jön a neheze, most kellene jönnie annak a fázisnak amikor elkezdenek a vidék felé tendálni, el kell jutni az elmaradott helyekre, mert ott a fidesz fő bázisa és ez minden szempontból kurva nehéz lesz, viszont enélkül lehetetlen áttörést elérni.
Szesze
Ez szerintem hülyeség lenne, amikor sürget az idő, mert meg kell lovagolni a hypeot rohadtul nincsen értelme a mucsai vadparasztok miatt szétaprózódni. Pláne, hogy ott ész érvekkel vagy az általános iskola fölé lőtt kommunikációval eleve nem is tudsz érvényesülni.

7x0-24 propaganda ellen tök mindegy mit csinálsz prosztófalván és suttyódűlőn
FLZOLI
A 106 körzetből 57 klasszikus vidéki, nem budapesti, nem megyeszékhelyi, nem is megyei jogú városi.
Lehet az ottani embereket a legkülönfélébb módon minősíteni, mucsázni, parasztozni, de ez kb. az SZDSZ sorsának garanciája.
Budapestről soha nem lehet választást nyerni, ilyen a matek. Félreértés ne essék, ilyen volt mindig is, ezt nem a NER találta ki.
Kampman
Dehogynem a NER találta ki. Ki más találta volna ki?
Megszüntették a városi választókerületeket, hogy prosztófalva és városi ficsúr együtt szavazzon. És így tudják biztosítani a többséget.
Így néz ki ez pl Szegeden:

A szegedi városi szavazatokhoz hozzácsapják az ásotthalmi és egyéb sötét tirpákokat, így rögtön úgy néz ki, hogy még a várost sem tudja behúzni ez a béna ellenzék.

Tisztán prosztófalvi körzet persze maradt, hisz az a Fidesz érdeke.

Egyszerű a matek:
Van 2,5 millió Fidesz szavazód, akik 76 körzetről dönthetnek és van 2,5 millió Fidesz-utáló szavazód, ők 30 körzetről dönthetnek. A 30 körzetből megnyernek 25-t nagy fölénnyel, de az ugyanúgy csak 30 körzet, és te máris zsenizheted Orbánt és bénázhatod az aktuális ellenzéket vagy a vezérét (Széll Detti / Mesterházy, Vóna Gábor, MZP).

Szóval a Fidesz zsenije abból áll, hogy 2010-ben behúzták a 2/3-ot és onnantól meghackelték a választási rendszert. Azóta nincs zseni húzás, de nincs is rá szükség.
vpi
Nem szűntek meg a városi választókerületek, az egyik pécsi körzetet (konkrétan most én is ott élek) is simán behúzza Mellár annak ellenére, hogy néhány falu is hozzátartozik. Gerrymandering nyilván van, mindenhol, a Fidesz is él ilyesmivel, ezt nem tagadom.

Nincs egyenlő létszámú fideszes és összefogásos szavazó, ez 2022-ben már kiderült. Az ellenzék nem 25 körzetet nyer nagy fölénnyel, hanem már csak néhányat.

A körzetek továbbra sem egy elérhetetlen éterben lebegő valamik, amiknek most már örökre olyan a preferenciája, ami most. 1994-ben, 2002-ben és 2006-ban az MSZP igencsak jól tudott teljesíteni "prosztófalván", meg lehet nézni az akkori választási eredménytérképeket. Lehet, hogy Horn Gyulának még nem derogált szóba állni velük, nem tudom.
A Fidesz sem csak a gerrymandering miatt nyer mostanság Salgótarjánban, Komlón meg ilyen helyeken.
Kampman
1. Áltathatod magad, hogy ez így demokratikus, de sajnos a nagy része megszűnt a városi választókerületeknek, még ha te egy kivételben is élsz. Nézz utána.
2. Áltathatod magad, hogy más is így csinálta de a Fideszen kívül senki nem Gerrymanderingelt Magyarországon. Eleve ha volt kb 5 szavazókörzet változtatás 90 és 2010 között, majd a Fidesz rögtön hozzányúlt 176-hoz, és egy db módosítót nem fogadott el.
3. Magyarázhatod magadnak, hogy csak az ellenzék hibája, de ha nem látod meghackelve a rendszert, akkor szemellenződ van. Legutóbb az önkormányzati választási rendszerhez nyúltak hozzá 6 hónappal a választás előtt. De biztos az Szdsz tempójú elenzék tehet erről is.
4. Felmentheted folyamatosan a Fideszt, hogy nincsenek antidemokratikus lépései, hisz Tűzföldön, Venezuelában, Észak-Koreában és Moldovában még rosszabb a helyzet, nekem az EU a mérce.

2002-ben és 2006-ban Horn Gyulának már semmi sem derogált…
vpi
a rendszer segít a fidesznek, de ettől még maga a választási rendszer senkit nem gátol meg abban hogy meghackelje
minden rendszert meg lehet

javaslom ezt:
 youtu.be/OMo5zosovpY?si=d8LY2zcE9s5HFBOX

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 2 éve
vpi New England Patriots Rutgers Scarlet Knights 4 824 — Patriot
Igazából most jön a neheze, most kellene jönnie annak a fázisnak amikor elkezdenek a vidék felé tendálni, el kell jutni az elmaradott helyekre, mert ott a fidesz fő bázisa és ez minden szempontból kurva nehéz lesz, viszont enélkül lehetetlen áttörést elérni.
Szesze
Ez szerintem hülyeség lenne, amikor sürget az idő, mert meg kell lovagolni a hypeot rohadtul nincsen értelme a mucsai vadparasztok miatt szétaprózódni. Pláne, hogy ott ész érvekkel vagy az általános iskola fölé lőtt kommunikációval eleve nem is tudsz érvényesülni.

7x0-24 propaganda ellen tök mindegy mit csinálsz prosztófalván és suttyódűlőn
FLZOLI
A 106 körzetből 57 klasszikus vidéki, nem budapesti, nem megyeszékhelyi, nem is megyei jogú városi.
Lehet az ottani embereket a legkülönfélébb módon minősíteni, mucsázni, parasztozni, de ez kb. az SZDSZ sorsának garanciája.
Budapestről soha nem lehet választást nyerni, ilyen a matek. Félreértés ne essék, ilyen volt mindig is, ezt nem a NER találta ki.
Kampman
Dehogynem a NER találta ki. Ki más találta volna ki?
Megszüntették a városi választókerületeket, hogy prosztófalva és városi ficsúr együtt szavazzon. És így tudják biztosítani a többséget.
Így néz ki ez pl Szegeden:

A szegedi városi szavazatokhoz hozzácsapják az ásotthalmi és egyéb sötét tirpákokat, így rögtön úgy néz ki, hogy még a várost sem tudja behúzni ez a béna ellenzék.

Tisztán prosztófalvi körzet persze maradt, hisz az a Fidesz érdeke.

Egyszerű a matek:
Van 2,5 millió Fidesz szavazód, akik 76 körzetről dönthetnek és van 2,5 millió Fidesz-utáló szavazód, ők 30 körzetről dönthetnek. A 30 körzetből megnyernek 25-t nagy fölénnyel, de az ugyanúgy csak 30 körzet, és te máris zsenizheted Orbánt és bénázhatod az aktuális ellenzéket vagy a vezérét (Széll Detti / Mesterházy, Vóna Gábor, MZP).

Szóval a Fidesz zsenije abból áll, hogy 2010-ben behúzták a 2/3-ot és onnantól meghackelték a választási rendszert. Azóta nincs zseni húzás, de nincs is rá szükség.
vpi
Nem szűntek meg a városi választókerületek, az egyik pécsi körzetet (konkrétan most én is ott élek) is simán behúzza Mellár annak ellenére, hogy néhány falu is hozzátartozik. Gerrymandering nyilván van, mindenhol, a Fidesz is él ilyesmivel, ezt nem tagadom.

Nincs egyenlő létszámú fideszes és összefogásos szavazó, ez 2022-ben már kiderült. Az ellenzék nem 25 körzetet nyer nagy fölénnyel, hanem már csak néhányat.

A körzetek továbbra sem egy elérhetetlen éterben lebegő valamik, amiknek most már örökre olyan a preferenciája, ami most. 1994-ben, 2002-ben és 2006-ban az MSZP igencsak jól tudott teljesíteni "prosztófalván", meg lehet nézni az akkori választási eredménytérképeket. Lehet, hogy Horn Gyulának még nem derogált szóba állni velük, nem tudom.
A Fidesz sem csak a gerrymandering miatt nyer mostanság Salgótarjánban, Komlón meg ilyen helyeken.
Kampman
1. Áltathatod magad, hogy ez így demokratikus, de sajnos a nagy része megszűnt a városi választókerületeknek, még ha te egy kivételben is élsz. Nézz utána.
2. Áltathatod magad, hogy más is így csinálta de a Fideszen kívül senki nem Gerrymanderingelt Magyarországon. Eleve ha volt kb 5 szavazókörzet változtatás 90 és 2010 között, majd a Fidesz rögtön hozzányúlt 176-hoz, és egy db módosítót nem fogadott el.
3. Magyarázhatod magadnak, hogy csak az ellenzék hibája, de ha nem látod meghackelve a rendszert, akkor szemellenződ van. Legutóbb az önkormányzati választási rendszerhez nyúltak hozzá 6 hónappal a választás előtt. De biztos az Szdsz tempójú elenzék tehet erről is.
4. Felmentheted folyamatosan a Fideszt, hogy nincsenek antidemokratikus lépései, hisz Tűzföldön, Venezuelában, Észak-Koreában és Moldovában még rosszabb a helyzet, nekem az EU a mérce.

2002-ben és 2006-ban Horn Gyulának már semmi sem derogált…

Zsebi, Pilla, Szuszi, Pizsi, Pulcsi, Bolka, Bendegúz, Tihamér, Lolka és Pacsi
több mint 2 éve
ozibozi New York Giants 22 521
Kit érdekelnek jelen pillanatban a libsik, szadeszesek, komcsi maradványok?
Azok már kb a magyar zászlók tömeges látványától is rosszul vannak, nem hogy a többi fideszes által használt szimbólumtól, toposztól amit’ vissza vesz ‘most tőlük.
Csinálni kell tovább, azok meg majd ‘befogott orral’ szavazni fognak vagy rá vagy azorbánra.
Aki meg nem bírja a köpcöst az majd behódól később.
Jelenleg csak szarni rájuk, ők már bizonyítottak.
Kevesebb libsi a színpadon, több vidéki majd később.
Idegesek is a tömeg miatt mindkét oldalon.
ozibozi
Én azt nem értem, hogy miért gondolja bárki, hogy ebben a maszkulin, sovén, individualista, a történelmi sértetti romantikára fogékony, neo-feudális társadalomban majd baloldali alternatívája lesz a fidesznek.

A magyar társadalom történelmi tapasztalatai az egyén általi túlélés felé mutattak minden korban és a tartós politikai berendezkedések is erre alapultak. Ugye túlélni a török uralmat, betagozódni a szpáhi-rendszerbe, okosba túlélni a habsburg abszolutizmust, okosba tolni a kiegyezést, okosba tolni a Horthy alatt, maszekolni Kádár elftárs engedélyével.

Itt a balos szoci nyuggerek egy része is zsiger szinten jobbos. A NER meg ugye zsigeri szinten kommunikál.
Amadeus von Dollárbaloldal
igyvan, hogya faszba ne érne többet egy pirosfehérződfing
mintaszondani, hogy
a jogviszonyszerődéseket megszüntetjük, a közalkalmazotti vállalást a eü, oktatás területén kiemelkedő szerepüknek megfelelően tartjuk
a rendőrség és hadsereg fizetését és kiemelt munkáját jobban honoráljuk

ejj az millió nem számít, inkább egy szines fing, föderális jurópa, emészapicsába kis sértődött udvaronc
sutianap
Itt komplett politikai karrierek épültek a sértett udvaronc szerepre.
Amadeus von Dollárbaloldal
Ez Pontosan így van, azorbán pl annyira be akart épülni a szadesz kultúrális, politikai, üzleti szervezetébe, hogy még a gyerekeit is úgy nevezte el, hogy megfeleljen, majd miután kiröhögték, megalázták a belpesti akkori nagyok, hirtelen feleszmélve oldalt váltott, és bosszúból üti őket azóta is, ahogy csak tudja.
Ő csak egy a sértődött egykori udvaroncok közül, a lista végtelen…
több mint 2 éve
resistance is futile Las Vegas Raiders Michigan Wolverines 35 163