Politika

52 feliratkozó

több mint 2 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 38 525 — #NoStress
Ennyire hősiesen, elegánsan és elvszerűen senki nem tud úgy kivonulni a teremből, mint a mi Viktorunk.
nagylaza, főpohárnok
Erre mondják a zsidó viccben, hogy "ügyes".

több mint 2 éve
nagylaza, főpohárnok Green Bay Packers 18 466 — beers & Packers
Ennyire hősiesen, elegánsan és elvszerűen senki nem tud úgy kivonulni a teremből, mint a mi Viktorunk.
több mint 2 éve
zacknorb Green Bay Packers Cincinnati Bearcats 25 910 — Egy ember vagyok tesó meg egy bankkártya
A magyar miniszterelnök még a nap elején úgy fogalmazott, hogy a bővítés nem elméleti kérdés, hanem érdemeken alapul, emellett kijelentette, hogy a magyar kormány hét előfeltételt fogalmazott meg a csatlakozási tárgyalás megkezdéséhez, azonban azzal érvelt a magyar vétó mellett, hogy ebből még az Európai Bizottság szerint is három nem teljesült.

Ennek ellenére a helyszínen tartózkodó Indexnek egy uniós hivatalnok azt mondta, „az Európai Tanács határozatot hozott ebben a kérdésben, amelyet az Európai Tanács egyetlen tagja sem ellenzett”.

UGYANAKKOR A DÖNTÉS ANNAK KÖSZÖNHETŐ, HOGY AMIKOR A TAGÁLLAMOK ERRŐL DÖNTÖTTEK, ORBÁN VIKTOR INKÁBB KIVONULT A TEREMBŐL.
Az Index a helyszínen úgy értesült egy uniós diplomatától, hogy Orbán távolmaradása egy előre egyeztetett, konstruktív döntés eredménye volt, az Európai Tanács döntése pedig így is érvényes, hiszen senki sem ellenezte azt.

Később Charles Michel is erről beszélt újságíróknak a helyszínen, miután megjelent az újságíróknak fenntartott sajtóteremben. Mint fogalmazott,

fontos volt, hogy egyetlen tagállam se ellenezze a döntést, és ezért volt lehetőségünk ma este megtenni ezt a bejelentést

– zárta rögtönzött sajtótájékoztatóját Michel.
több mint 2 éve
MC12 New Orleans Saints Kennesaw State Owls 7 803
 hvg.hu/gazdasag/20231213_EB_EU_engedely_Budapest_Airport_felvasarlas_Corvinus_Vinci

Na akkor támogatjuk Ukrajnát?
Amadeus von Dollárbaloldal
😊)))))))))))))))
Amadeus von Dollárbaloldal
Kezdődött a Fradi-meccs, azért ment ki.
csipkelli
Vagy pisilnie kellett, és a többiek addig szavazták meg orvul.

“Kafka nem kitalálta az abszurdot, hanem először írta le, hogy működik a modern világ”
több mint 2 éve
csipkelli 4 010
 hvg.hu/gazdasag/20231213_EB_EU_engedely_Budapest_Airport_felvasarlas_Corvinus_Vinci

Na akkor támogatjuk Ukrajnát?
Amadeus von Dollárbaloldal
😊)))))))))))))))
Amadeus von Dollárbaloldal
Kezdődött a Fradi-meccs, azért ment ki.
több mint 2 éve
resistance is futile Las Vegas Raiders Michigan Wolverines 35 166
 hvg.hu/gazdasag/20231213_EB_EU_engedely_Budapest_Airport_felvasarlas_Corvinus_Vinci

Na akkor támogatjuk Ukrajnát?
Amadeus von Dollárbaloldal
😊)))))))))))))))
több mint 2 éve
empty taxi Atlanta Falcons Georgia Bulldogs 37 456 — NFL bracket champion '26
📸 Nézd meg ezt a bejegyzést a Facebookon!
 m.facebook.com/story.php?story_fbid=pfbid02v5aM4K6MDZbdyZHqrVa1HENCwQ6Eab3VR5bZBLV2UDopJgGAjLwCsosMuuNKyZpHl&id=100064522070923

Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
több mint 2 éve
Lúdas Solymi New England Patriots 9 771
Na, jön a lóvé...
nagylaza, főpohárnok
Mert helyreállt a jogállamiság, nincs már miért aggódniuk...
Ennyit arról, hogy az EU mennyire elvszerű, és mennyire lehet tőlük (vagy bármilyen külső entitástól) várni, hogy rendbe tegyék Magyarországon amit Orbán elbarmolt.
Számukra is jólvanezígy.
Most jön az, hogy akinek ez így nem tetszik, talán azon fog ügyködni, hogy ne így legyen. Vagy szembenéz a valósággal, és megbarátkozik azzal a pszichológiai, de még inkább addiktológiai alapvetéssel, hogy mindenki a saját életén tud változtatni, arra bír érdemi befolyással.
Vagy persze ha ez a szembenézés túl fájdalmas, még ott a hit, lehet bizakodni, imádkozni, reménykedni, hogy majd a dolgok maguktól, spontán a kedvező irányba fordulnak.
Őszentsége Sobri Jóska
Szerintem is a legfontosabb üzenete ennek a történetnek az az - már megint -, hogy nem az EU, nem az USA, nem a Mikulás tud segíteni ezen az országon, hanem a benne élő emberek. Kicsit úgy járt az ország fele az EU-val, mint anno Simicska atombombájával. Várták a nagy ledobást, csak azt felejtette el mindenki, hogy Simicskának/EU-nak saját érdekei vannak, amelyek nem ekvivalensek az ellenzékével okvetlenül.
Amadeus von Dollárbaloldal
Oké, érthető, hogy nekünk kellene ezen változtatni, de ki is hunyt szemet OV stiklijei fölött és kötögették a politikai alkukat addig amíg nekik jó volt, meg amíg azt hitték, hogy majd "kordában" tudják tartani, mint Putyint, stb.?

Az EU politikusai ugyanúgy sárosak ebben az esetben mint mi, csak amíg mi itt szopunk, addig ők szépen távolról intézik a dolgokat a kis nyugati kényelmükben.

Ne csodálkozzanak majd azon, hogyha a megítélésük úgy minden csoportban a béke segge alatt lesz, mert segget csináltak a szájukból az üzlet miatt.
Gerinctelen és elvtelen szolgák, akik egy kis hatalomért meg pénzért bármit megtesznek, mert amúgy egy büdös nagy nullák.
Meglátszik ez Scholtzon is...

Úgyhogy elmegy az EU a kurva anyjába.
Lúdas Solymi
De miért is? Mit kene csinálnia az EU-nak szerinted? Zsinórban 2/3al nyeri a választásokat a Fidesz, vagyis ennek az országnak ez kell. Innentől kezdve tényleg nem értem mit kene csinálniuk. Bevonulni tankokkal?

Az EU politizál a saját érdekei mentén és pont leszarja, h ez az ellenzéknek tetszik-e vagy sem. Ne érts félre, nekem sem feltétlen tetszik, de ez van.
rob3r7o
Nem most lett ez elbaszva általuk, hanem már korábban.
Most csak mentik magukat...komolyan, ezek az eljárások is...azt hinné az ember, hogy csinálnak valamit, aztán amikor rájönnek h nem elég, akkor nem h odacsapnának és csinálnák a dolgokat rendesen, hanem nekiállnak maszatolni, tologatni a felelősséget, mert félti az összes a pozícióját.

Tisztára mint egy multi...úgy is viselkednek, ezeket a tulajdonságokat viszik mindenhova.
Felelősségvállalás, gerinc az nulla...
több mint 2 éve
Dzsokijuing Dallas Cowboys Texas Longhorns 11 878 — Saturday Night Lights
Na, jön a lóvé...
nagylaza, főpohárnok
Mert helyreállt a jogállamiság, nincs már miért aggódniuk...
Ennyit arról, hogy az EU mennyire elvszerű, és mennyire lehet tőlük (vagy bármilyen külső entitástól) várni, hogy rendbe tegyék Magyarországon amit Orbán elbarmolt.
Számukra is jólvanezígy.
Most jön az, hogy akinek ez így nem tetszik, talán azon fog ügyködni, hogy ne így legyen. Vagy szembenéz a valósággal, és megbarátkozik azzal a pszichológiai, de még inkább addiktológiai alapvetéssel, hogy mindenki a saját életén tud változtatni, arra bír érdemi befolyással.
Vagy persze ha ez a szembenézés túl fájdalmas, még ott a hit, lehet bizakodni, imádkozni, reménykedni, hogy majd a dolgok maguktól, spontán a kedvező irányba fordulnak.
Őszentsége Sobri Jóska
Szerintem is a legfontosabb üzenete ennek a történetnek az az - már megint -, hogy nem az EU, nem az USA, nem a Mikulás tud segíteni ezen az országon, hanem a benne élő emberek. Kicsit úgy járt az ország fele az EU-val, mint anno Simicska atombombájával. Várták a nagy ledobást, csak azt felejtette el mindenki, hogy Simicskának/EU-nak saját érdekei vannak, amelyek nem ekvivalensek az ellenzékével okvetlenül.
Amadeus von Dollárbaloldal
Oké, érthető, hogy nekünk kellene ezen változtatni, de ki is hunyt szemet OV stiklijei fölött és kötögették a politikai alkukat addig amíg nekik jó volt, meg amíg azt hitték, hogy majd "kordában" tudják tartani, mint Putyint, stb.?

Az EU politikusai ugyanúgy sárosak ebben az esetben mint mi, csak amíg mi itt szopunk, addig ők szépen távolról intézik a dolgokat a kis nyugati kényelmükben.

Ne csodálkozzanak majd azon, hogyha a megítélésük úgy minden csoportban a béke segge alatt lesz, mert segget csináltak a szájukból az üzlet miatt.
Gerinctelen és elvtelen szolgák, akik egy kis hatalomért meg pénzért bármit megtesznek, mert amúgy egy büdös nagy nullák.
Meglátszik ez Scholtzon is...

Úgyhogy elmegy az EU a kurva anyjába.
Lúdas Solymi
Tegnap este ugyanez fogalmazódott meg bennem is. És igen az EU elmehet a picsába.
NB2
Vannak magasabb szempontok is, mint kis hazánk rongyos 10 milliárdja.

Nézz egyenesen előre. Mi van ott?
Ha annak látod, ami,
Sohasem hibázol.
(Bassui Tokusho zen mester tanácsa a Line of Scrimmage-en)
több mint 2 éve
rob3r7o Denver Broncos 4 992
Na, jön a lóvé...
nagylaza, főpohárnok
Mert helyreállt a jogállamiság, nincs már miért aggódniuk...
Ennyit arról, hogy az EU mennyire elvszerű, és mennyire lehet tőlük (vagy bármilyen külső entitástól) várni, hogy rendbe tegyék Magyarországon amit Orbán elbarmolt.
Számukra is jólvanezígy.
Most jön az, hogy akinek ez így nem tetszik, talán azon fog ügyködni, hogy ne így legyen. Vagy szembenéz a valósággal, és megbarátkozik azzal a pszichológiai, de még inkább addiktológiai alapvetéssel, hogy mindenki a saját életén tud változtatni, arra bír érdemi befolyással.
Vagy persze ha ez a szembenézés túl fájdalmas, még ott a hit, lehet bizakodni, imádkozni, reménykedni, hogy majd a dolgok maguktól, spontán a kedvező irányba fordulnak.
Őszentsége Sobri Jóska
Szerintem is a legfontosabb üzenete ennek a történetnek az az - már megint -, hogy nem az EU, nem az USA, nem a Mikulás tud segíteni ezen az országon, hanem a benne élő emberek. Kicsit úgy járt az ország fele az EU-val, mint anno Simicska atombombájával. Várták a nagy ledobást, csak azt felejtette el mindenki, hogy Simicskának/EU-nak saját érdekei vannak, amelyek nem ekvivalensek az ellenzékével okvetlenül.
Amadeus von Dollárbaloldal
Oké, érthető, hogy nekünk kellene ezen változtatni, de ki is hunyt szemet OV stiklijei fölött és kötögették a politikai alkukat addig amíg nekik jó volt, meg amíg azt hitték, hogy majd "kordában" tudják tartani, mint Putyint, stb.?

Az EU politikusai ugyanúgy sárosak ebben az esetben mint mi, csak amíg mi itt szopunk, addig ők szépen távolról intézik a dolgokat a kis nyugati kényelmükben.

Ne csodálkozzanak majd azon, hogyha a megítélésük úgy minden csoportban a béke segge alatt lesz, mert segget csináltak a szájukból az üzlet miatt.
Gerinctelen és elvtelen szolgák, akik egy kis hatalomért meg pénzért bármit megtesznek, mert amúgy egy büdös nagy nullák.
Meglátszik ez Scholtzon is...

Úgyhogy elmegy az EU a kurva anyjába.
Lúdas Solymi
De miért is? Mit kene csinálnia az EU-nak szerinted? Zsinórban 2/3al nyeri a választásokat a Fidesz, vagyis ennek az országnak ez kell. Innentől kezdve tényleg nem értem mit kene csinálniuk. Bevonulni tankokkal?

Az EU politizál a saját érdekei mentén és pont leszarja, h ez az ellenzéknek tetszik-e vagy sem. Ne érts félre, nekem sem feltétlen tetszik, de ez van.

„History is a set of lies agreed upon.”

“Auf dem Weg zurück nach Europa kann Ungarn auf Deutschland zählen.”
több mint 2 éve
NB2 New England Patriots 30 078 — nabege2@yahoo.com
Na, jön a lóvé...
nagylaza, főpohárnok
Mert helyreállt a jogállamiság, nincs már miért aggódniuk...
Ennyit arról, hogy az EU mennyire elvszerű, és mennyire lehet tőlük (vagy bármilyen külső entitástól) várni, hogy rendbe tegyék Magyarországon amit Orbán elbarmolt.
Számukra is jólvanezígy.
Most jön az, hogy akinek ez így nem tetszik, talán azon fog ügyködni, hogy ne így legyen. Vagy szembenéz a valósággal, és megbarátkozik azzal a pszichológiai, de még inkább addiktológiai alapvetéssel, hogy mindenki a saját életén tud változtatni, arra bír érdemi befolyással.
Vagy persze ha ez a szembenézés túl fájdalmas, még ott a hit, lehet bizakodni, imádkozni, reménykedni, hogy majd a dolgok maguktól, spontán a kedvező irányba fordulnak.
Őszentsége Sobri Jóska
Szerintem is a legfontosabb üzenete ennek a történetnek az az - már megint -, hogy nem az EU, nem az USA, nem a Mikulás tud segíteni ezen az országon, hanem a benne élő emberek. Kicsit úgy járt az ország fele az EU-val, mint anno Simicska atombombájával. Várták a nagy ledobást, csak azt felejtette el mindenki, hogy Simicskának/EU-nak saját érdekei vannak, amelyek nem ekvivalensek az ellenzékével okvetlenül.
Amadeus von Dollárbaloldal
Oké, érthető, hogy nekünk kellene ezen változtatni, de ki is hunyt szemet OV stiklijei fölött és kötögették a politikai alkukat addig amíg nekik jó volt, meg amíg azt hitték, hogy majd "kordában" tudják tartani, mint Putyint, stb.?

Az EU politikusai ugyanúgy sárosak ebben az esetben mint mi, csak amíg mi itt szopunk, addig ők szépen távolról intézik a dolgokat a kis nyugati kényelmükben.

Ne csodálkozzanak majd azon, hogyha a megítélésük úgy minden csoportban a béke segge alatt lesz, mert segget csináltak a szájukból az üzlet miatt.
Gerinctelen és elvtelen szolgák, akik egy kis hatalomért meg pénzért bármit megtesznek, mert amúgy egy büdös nagy nullák.
Meglátszik ez Scholtzon is...

Úgyhogy elmegy az EU a kurva anyjába.
Lúdas Solymi
Tegnap este ugyanez fogalmazódott meg bennem is. És igen az EU elmehet a picsába.
több mint 2 éve
Lúdas Solymi New England Patriots 9 771
Na, jön a lóvé...
nagylaza, főpohárnok
Mert helyreállt a jogállamiság, nincs már miért aggódniuk...
Ennyit arról, hogy az EU mennyire elvszerű, és mennyire lehet tőlük (vagy bármilyen külső entitástól) várni, hogy rendbe tegyék Magyarországon amit Orbán elbarmolt.
Számukra is jólvanezígy.
Most jön az, hogy akinek ez így nem tetszik, talán azon fog ügyködni, hogy ne így legyen. Vagy szembenéz a valósággal, és megbarátkozik azzal a pszichológiai, de még inkább addiktológiai alapvetéssel, hogy mindenki a saját életén tud változtatni, arra bír érdemi befolyással.
Vagy persze ha ez a szembenézés túl fájdalmas, még ott a hit, lehet bizakodni, imádkozni, reménykedni, hogy majd a dolgok maguktól, spontán a kedvező irányba fordulnak.
Őszentsége Sobri Jóska
Szerintem is a legfontosabb üzenete ennek a történetnek az az - már megint -, hogy nem az EU, nem az USA, nem a Mikulás tud segíteni ezen az országon, hanem a benne élő emberek. Kicsit úgy járt az ország fele az EU-val, mint anno Simicska atombombájával. Várták a nagy ledobást, csak azt felejtette el mindenki, hogy Simicskának/EU-nak saját érdekei vannak, amelyek nem ekvivalensek az ellenzékével okvetlenül.
Amadeus von Dollárbaloldal
Oké, érthető, hogy nekünk kellene ezen változtatni, de ki is hunyt szemet OV stiklijei fölött és kötögették a politikai alkukat addig amíg nekik jó volt, meg amíg azt hitték, hogy majd "kordában" tudják tartani, mint Putyint, stb.?

Az EU politikusai ugyanúgy sárosak ebben az esetben mint mi, csak amíg mi itt szopunk, addig ők szépen távolról intézik a dolgokat a kis nyugati kényelmükben.

Ne csodálkozzanak majd azon, hogyha a megítélésük úgy minden csoportban a béke segge alatt lesz, mert segget csináltak a szájukból az üzlet miatt.
Gerinctelen és elvtelen szolgák, akik egy kis hatalomért meg pénzért bármit megtesznek, mert amúgy egy büdös nagy nullák.
Meglátszik ez Scholtzon is...

Úgyhogy elmegy az EU a kurva anyjába.

Szerkesztette: Lúdas Solymi
több mint 2 éve
vpi New England Patriots Rutgers Scarlet Knights 4 828 — Patriot

Ülésrend alapján ő Dr. Molnár Zsolt MSZP-s képviselő.
Vagyonnyilatkozata alapján mindössze 1 autóval, egy Zsiguli 1500-al rendelkezik.
zacknorb
A vagyonnyilatkozatában nem szerepel a 100e Ft-os tablet? Na de ilyet!

Zsebi, Pilla, Szuszi, Pizsi, Pulcsi, Bolka, Bendegúz, Tihamér, Lolka és Pacsi
több mint 2 éve
zacknorb Green Bay Packers Cincinnati Bearcats 25 910 — Egy ember vagyok tesó meg egy bankkártya
Lehet beégek, de nem lehet, hogy fotoshop?
NB2
Akár az is lehet, de ha az, akkor nagyon profi
több mint 2 éve
NB2 New England Patriots 30 078 — nabege2@yahoo.com
Lehet beégek, de nem lehet, hogy fotoshop?
több mint 2 éve
Dzsokijuing Dallas Cowboys Texas Longhorns 11 878 — Saturday Night Lights

Ülésrend alapján ő Dr. Molnár Zsolt MSZP-s képviselő.
Vagyonnyilatkozata alapján mindössze 1 autóval, egy Zsiguli 1500-al rendelkezik.
zacknorb
Mintha magamat látnám a melóban, vasárnap este 🤣
Klaci79
Legalább telefonon nézné az istenbarma.

Nézz egyenesen előre. Mi van ott?
Ha annak látod, ami,
Sohasem hibázol.
(Bassui Tokusho zen mester tanácsa a Line of Scrimmage-en)
több mint 2 éve
Klaci79 Pittsburgh Steelers Pittsburgh Panthers 24 273

Ülésrend alapján ő Dr. Molnár Zsolt MSZP-s képviselő.
Vagyonnyilatkozata alapján mindössze 1 autóval, egy Zsiguli 1500-al rendelkezik.
zacknorb
Mintha magamat látnám a melóban, vasárnap este 🤣
több mint 2 éve
Klaci79 Pittsburgh Steelers Pittsburgh Panthers 24 273

Ez valóban megtörtént?
vpi
Nem tudom, vajon tényleg azt gondolták, hogy Ovi-t nem a | nem kormányzati repüléseket végző | gép ajtajáig fogják kocsival vinni?
Klaci79
Mert ha meglátja, nyomban magába száll? 😀
Ezt nem neki szánták, hanem a népnek, aki arra jár.
ender1112
Ennyi erővel akkor bárhol lehetne. Pont talán ott látja a legkevesebb magyar és talán onnan viszik el leghamarabb. Valamelyik felüljáróra jobb lett volna kilógatni.
több mint 2 éve
zacknorb Green Bay Packers Cincinnati Bearcats 25 910 — Egy ember vagyok tesó meg egy bankkártya

Ülésrend alapján ő Dr. Molnár Zsolt MSZP-s képviselő.
Vagyonnyilatkozata alapján mindössze 1 autóval, egy Zsiguli 1500-al rendelkezik.
több mint 2 éve
Dzsokijuing Dallas Cowboys Texas Longhorns 11 878 — Saturday Night Lights

Ez valóban megtörtént?
vpi
Nem tudom, vajon tényleg azt gondolták, hogy Ovi-t nem a | nem kormányzati repüléseket végző | gép ajtajáig fogják kocsival vinni?
Klaci79
Mert ha meglátja, nyomban magába száll? 😀
Ezt nem neki szánták, hanem a népnek, aki arra jár.
ender1112
Ráadásul így méretre bele se fér.

Nézz egyenesen előre. Mi van ott?
Ha annak látod, ami,
Sohasem hibázol.
(Bassui Tokusho zen mester tanácsa a Line of Scrimmage-en)
több mint 2 éve
ender1112 Kansas City Chiefs 2 902 — Víí veeer dö cseempjönsz.