Politika
44 feliratkozó
több mint 3 éve
azt írtad, hogy Obama úgy használta ki az elektori rendszert, mint Trump, ami így nem igaz. Trump megnézte, hogy mely helyeket kell behúzni akár minimális különbséggel is, Obamanak erre nagyon nem volt szüksége, mert simán nyert mindkétszer. Trum meg nem, ráadásul Hillary ritka nagy balfasz is volt, tutiba ült be, és sikerült elcsesznie.popular vote-nak ott aztán semmi jelentősége nincsen plusz Obama mindig is megnyerte: 2008ban közel 10 millióval, 2012ben meg több, mint 5 millióval szóval ő aztán minden tekintetben nyert, nem úgy, mint Trump, és nem használt ki semmit jobban, mert semmit sem kellett kihasználnia.Dehogynem használta ki, mert mindent ki kellett hasznánia, hogy nyerjen.
csebi
www.technologyreview.com/2012/12/19/114510/how-obamas-team-used-big-data-to-rally-voters/
Azért nyert, mert az ellenfelei nem használták ki, hogy ott mozgosítsanak, ahol szükséges. Trump kampánycsapata nem találta fel a spanyolviaszt, csak szorult helyzetben voltak, és ezért niche marketokra koncentráltak a nagy piac helyett. Bármennyire nárciusztikus Trump, a csapat sosem akarta megnyerni a popularity vote-t.
Az, hogy Obama mennyivel nyert, sokkal többet mondd el az ellenfeleiről, mint róla.
A popularity vote-nak semmi jelentősége nincs - politikai szempontból. Statisztikailag kb. jól mértek (nyilván a shameful vote-k nem tudták jól lemérni).
Gyurma Pappa
Obamaval szemben meg lehetett volna bárhogy mozgósítani, nem lett volna nagy siker akkor sem ellene. azért a tényeket ne hanyagoljuk 10 millióval és 5 millióval kapott több szavazatot, ezt kb lehetetlen lett volna bárhogyan is átfordítani sztem, és azért az elektori számai is elég markánsak.
Mi vagyunk a homok a gépezetben, a bot a küllők között, a tüske a köröm alatt. Mi vagyunk, akikbe beletörik a fog és a bicska, és beleszorul a fejsze is. Mi vagyunk az a Dávid, akit jobb, ha elkerül, a Góliát. A párttal, a néppel egy az utunk, a jelszavunk munka és béke.
több mint 3 éve
???????Én egyébként tényleg kíváncsi lennék egy átlag amerikai véleményére, mert simán el tudom képzelni, hogy megint úgy járnak az emberek mint a kinti választások előtt, hogy a hangos média által szöges ellentétben van az emberek véleménye és ha teszem azt Trump erélyesebben leverni ezt az egészet, tapsolnának is hozzá és Trump népszerűsége nőne!Mit érdekel egy amerikai véleménye? Nyilván a egy magyar sokkal jobban ért ehhez is. Mint a vírusokhoz, politikához, gazdasághoz és persze a focihoz is. Elég ezen a fórumon olvasni, mennyire szar világ ez...
NB2
Klaci79
A többieknek kösz...
több mint 3 éve
Sigorúan spectator üzemmódban, lehet átbillent a mérleg nyelve, és ezt már mérni tudjákindex.hu/sport/amerikaifutball/2020/06/08/nfl_donald_trump_roger_goodell_tuntetesek_rasszizmus_elnyomas/
több mint 3 éve
Látják a rendőrség problémáit, viszont erre a reakció nem lehet az, hogy bármennyire is meggyengítik a rendőrséget, a Minneapolisi helyzetről ne is beszéljünk.miért nem lehet? nem arról beszélek hogy mindenhol az kell, de igenis el lehetne venni dolgokat a rendőrségtől parkolás pl : www.chicagotribune.com/sports/ct-spt-sterling-brown-sues-police-arrest-20180619-story.html
pfefe8
Brown egy fasz volt, de a rendőr is legalább akkora kretén hogy nem volt képes kiosztani a bírságot és elsétálni
www.forbes.com/sites/anaswanson/2014/08/19/tanks-to-nowhere-why-the-us-is-losing-the-domestic-investment-game/#79c7e304cbeb
ez is egy probléma, a rendőrségek nagy részének semmi szüksége ezekre a cuccokra, és kurva drágák is
de mivel, a fegyverlobbi erős és jó pénz van benne így megéri
a tüntetések során látjuk hogy a rendőrök nem képesek eldönteni hogy mikor kell és mikor nem kell erőszakot és a katonai felszerelés használni, nem az a logikus lépés hogy akkor tanítsuk meg őket? vagy hogy vegyük el?
számomra igen, de odaát tudom hogy "nem", mert akkor a fegyvertartást is szabályozták volna már
( mérések szerint a népesség 60-70%a támogatja a background check-t )
és nem akarok most a fegyvertartási vitába is belemenni
a rendőrséget az is gyengítené hogy ha a "prosecutorok" függetlenek lennének és nem azokat kéne vegzálniuk akikkel naponta együtt dolgoznak
www.vox.com/identities/2016/8/13/17938234/police-shootings-killings-prosecutions-court
direkt nem idei eseteket hozok és direkt nem olyat aminél a bőrszín számít bármit is, mivel a rendőrség problémáinak a megoldására olyan válasz kell szerintem ami se pozitív se negatív irányba nem különböztet meg
ahogy Sobri is mondta már, ez szociális probléma
és azért a feketék lázadtak fel ellene mert a szociásan érintett rétegben sokkal nagyobb reprezentációjuk van
a Minny rendőrség feloszlatása baromság, más néven vissza fogjuk kapni, de ha nem kap rendes reform-t akkor az almát mától körtének hívod, de attól az még alma
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
több mint 3 éve
Valaki hozzáértő írja már le hogy tulajdonképpen mit akarnak elérni a tüntetésekkel. Oké figyelem felhívás és hasonlóak, de van valami törvény tervezet, norma, szervezet vagy bármi, amit ha megszavaznak, létrehoznak, pénzelnek abba marad ez az egész...Általában véve ezek a dolgok úgy működnek (ahol van rá lehetőség) hogy van egy -a nép egy részének nem tetsző- alaphelyzet, amin az illetékesek tudnának változtatni, de nem teszik.
Vagy ha holnap fellógatják az első fára a 4 rendőrt megnyugszik mindenki?
FLZOLI
Először jön az otthoni dünnyögés, aztán a kocsmában-pincebuliban a haverokkal, majd nagyobb társaságban nyilvánosan. Aztán jönnek az ilyen Kaep-féle térdeléses, nagy nyilvánosság előtt történő, de békés megmozdulások, majd az amit most látsz. Esetlegesen folytatódhat úgy, hogy az illetékesek engednek, és lesz valami békés megoldás (Tunézia) Vagy nem engednek és a lámpavasról szemlélik a továbbiakat, (Líbia), vagy ha az illetékesek egyáltalán nem akarnak engedni, és a hátterük is megvan hozzá, akkor fegyveres összecsapás, polgárháború, (Szíria).
Nem olyan nagyon régen volt az arab tavasz, ott gyönyörűen le lehet követni a lehetséges forgatókönyveket.
több mint 3 éve
popular vote-nak ott aztán semmi jelentősége nincsen plusz Obama mindig is megnyerte: 2008ban közel 10 millióval, 2012ben meg több, mint 5 millióval szóval ő aztán minden tekintetben nyert, nem úgy, mint Trump, és nem használt ki semmit jobban, mert semmit sem kellett kihasználnia.Dehogynem használta ki, mert mindent ki kellett hasznánia, hogy nyerjen.
csebi
www.technologyreview.com/2012/12/19/114510/how-obamas-team-used-big-data-to-rally-voters/
Azért nyert, mert az ellenfelei nem használták ki, hogy ott mozgosítsanak, ahol szükséges. Trump kampánycsapata nem találta fel a spanyolviaszt, csak szorult helyzetben voltak, és ezért niche marketokra koncentráltak a nagy piac helyett. Bármennyire nárciusztikus Trump, a csapat sosem akarta megnyerni a popularity vote-t.
Az, hogy Obama mennyivel nyert, sokkal többet mondd el az ellenfeleiről, mint róla.
A popularity vote-nak semmi jelentősége nincs - politikai szempontból. Statisztikailag kb. jól mértek (nyilván a shameful vote-k nem tudták jól lemérni).
több mint 3 éve
VanillaSky
1 505
Szerencsére sem Európa, sem Amerika nem osztja álláspontodat! Néhány iszlám állam esetleg a vallási fanatizmusával egyetértene veled. A véleményszabadság - mint alapjog -csakis más alapjog megsértése esetén korlátozható, de akkor sem mindig! Az amerikai jogrendben pedig a 'clear and present danger' elv megsértéséhez sokkal több kell, mint egy rendőr-csuklya kombo!Számomra addig terjed a véleményszabadság, amíg az mások jogait és jogos érdekeit nem sérti. Pont.Csakhogy a szólásszabadság micsoda? Ha nem a bejáratott pc szerint beszélsz, akkor egyből támadnak a liberális véleményvezérek.Teljesen egyetértünk. Csak épp te szorgalmaztál cenzúrát 20 hsz-szel ezelőtt. Ez én bajom a ti szólásszabadságotokkal, hogy csak addig fontos, amíg PC ellen lehet vele vitatkozni (amivel én sem értek egyet, kicsit sem). Az alt-right mozgalom általánosan a szólásszabadság érvét arra használja hogy ezzel helyezze magát szembe a PC-vel. Ami már önmagában azért jött létre, mert teljesen nem tudták kezelni pl. a kisebbségek kérdését vagy akár a nemek közti különbséget. Szóval visszakanyarodunk oda, hogy alapjaiban vannak problémák.
pfefe8
Gyurma Pappa
Fast Willie
"Száz ismétlés, heti három éjszaka, négy éven keresztül gondolta Bernard Marx, a hipnopédiaspecialista. Hatvankétezer-négyszáz ismétlés, és az állítás igazsággá válik. Idióták!"
több mint 3 éve
hagyomány.Én azt nem értem, hogy Amerikában miért van még mindig elektori rendszer, miért nem volt igény - akár népszavazás - az eltörlésére? Az én szememben szöges ellentétben áll a demokrácia felfogással...popular vote-nak ott aztán semmi jelentősége nincsen plusz Obama mindig is megnyerte: 2008ban közel 10 millióval, 2012ben meg több, mint 5 millióval szóval ő aztán minden tekintetben nyert, nem úgy, mint Trump, és nem használt ki semmit jobban, mert semmit sem kellett kihasználnia.Én egyébként tényleg kíváncsi lennék egy átlag amerikai véleményére, mert simán el tudom képzelni, hogy megint úgy járnak az emberek mint a kinti választások előtt, hogy a hangos média által szöges ellentétben van az emberek véleménye és ha teszem azt Trump erélyesebben leverni ezt az egészet, tapsolnának is hozzá és Trump népszerűsége nőne!Ne élj tévedésben, a választások előtti mérések pontosan visszaigazolást nyertek a végeredményben: Hillary 3 millióval több szavazatot kapott, mint Trump. Csak ott elektori rendszert látta át és használta ki jobban Trump - ahogy Obama is 2008-ban és 2012-ben.
NB2
Jelenleg az én nem reprezentatív felmérésem, vegyesen dem és rep szavazók között: mindenki egyetért azzal, hogy reformra szorul a rendőrség, elítélik, hogy valakin 20 percig térdelnek, de az erőszakos tüntetéseket elítélik. A repik szerint helyi ügy, egyedi eset, a demokratát szerint rendszerszintű probléma.
Szóval a "nép hangja", az én ismerőseim között, megegyezik azzal, ami a médiából lejön.
Az én véleményem az, hogy most épp nagyon felfokozott a hangulat, sok az érzelmi kinyilatkoztatás, a tiszta képet majd akkor látjuk, amikor magyarázza a bizonyítványt a két oldal.
Gyurma Pappa
csebi
Viszont ha nem volt igény, akkor illik elfogadni az eredményét is, akármelyik oldal használja ki...
Fast Willie
egész USA-ra kiterjedő népszavazást sztem nem is lehet kiírni, mert az tagállami hatáskör, ilyesmi nincsen az Alkotmányban. ugye akkor úgy gondolkoztak, hogy már az is elég nagy dolog, hogy négy évente megkérdezzük a népet arról ki legyen a főnök.
Mi vagyunk a homok a gépezetben, a bot a küllők között, a tüske a köröm alatt. Mi vagyunk, akikbe beletörik a fog és a bicska, és beleszorul a fejsze is. Mi vagyunk az a Dávid, akit jobb, ha elkerül, a Góliát. A párttal, a néppel egy az utunk, a jelszavunk munka és béke.
több mint 3 éve
- JC6
6 353
Számomra addig terjed a véleményszabadság, amíg az mások jogait és jogos érdekeit nem sérti. Pont.Csakhogy a szólásszabadság micsoda? Ha nem a bejáratott pc szerint beszélsz, akkor egyből támadnak a liberális véleményvezérek.Teljesen egyetértünk. Csak épp te szorgalmaztál cenzúrát 20 hsz-szel ezelőtt. Ez én bajom a ti szólásszabadságotokkal, hogy csak addig fontos, amíg PC ellen lehet vele vitatkozni (amivel én sem értek egyet, kicsit sem). Az alt-right mozgalom általánosan a szólásszabadság érvét arra használja hogy ezzel helyezze magát szembe a PC-vel. Ami már önmagában azért jött létre, mert teljesen nem tudták kezelni pl. a kisebbségek kérdését vagy akár a nemek közti különbséget. Szóval visszakanyarodunk oda, hogy alapjaiban vannak problémák.
pfefe8
Gyurma Pappa
Nos - véleményem szerint - a rendőrös karikatúra mások jogait súlyosan sérti, ahogy anno a Charlie Hebdo karikatúrája is sértette mások (vallás)szabadságát. Különösen vicces, ha a KKK maszk alá egy afro-amerikai rendőrt képzelek, egészen más képzettársításhoz vezet.
Fast Willie
több mint 3 éve
Willie Parker
13 824
Én azt nem értem, hogy Amerikában miért van még mindig elektori rendszer, miért nem volt igény - akár népszavazás - az eltörlésére? Az én szememben szöges ellentétben áll a demokrácia felfogással...popular vote-nak ott aztán semmi jelentősége nincsen plusz Obama mindig is megnyerte: 2008ban közel 10 millióval, 2012ben meg több, mint 5 millióval szóval ő aztán minden tekintetben nyert, nem úgy, mint Trump, és nem használt ki semmit jobban, mert semmit sem kellett kihasználnia.Én egyébként tényleg kíváncsi lennék egy átlag amerikai véleményére, mert simán el tudom képzelni, hogy megint úgy járnak az emberek mint a kinti választások előtt, hogy a hangos média által szöges ellentétben van az emberek véleménye és ha teszem azt Trump erélyesebben leverni ezt az egészet, tapsolnának is hozzá és Trump népszerűsége nőne!Ne élj tévedésben, a választások előtti mérések pontosan visszaigazolást nyertek a végeredményben: Hillary 3 millióval több szavazatot kapott, mint Trump. Csak ott elektori rendszert látta át és használta ki jobban Trump - ahogy Obama is 2008-ban és 2012-ben.
NB2
Jelenleg az én nem reprezentatív felmérésem, vegyesen dem és rep szavazók között: mindenki egyetért azzal, hogy reformra szorul a rendőrség, elítélik, hogy valakin 20 percig térdelnek, de az erőszakos tüntetéseket elítélik. A repik szerint helyi ügy, egyedi eset, a demokratát szerint rendszerszintű probléma.
Szóval a "nép hangja", az én ismerőseim között, megegyezik azzal, ami a médiából lejön.
Az én véleményem az, hogy most épp nagyon felfokozott a hangulat, sok az érzelmi kinyilatkoztatás, a tiszta képet majd akkor látjuk, amikor magyarázza a bizonyítványt a két oldal.
Gyurma Pappa
csebi
Viszont ha nem volt igény, akkor illik elfogadni az eredményét is, akármelyik oldal használja ki...
több mint 3 éve
Ez a magas ló kombinálva a "bagoly mondja verébnek" dologgal. Szemet szúrt.Ettől még vagy igaza van vagy nincs.Mókás ezt tőled olvasni, aki gyakran üt meg bicskanyitogató hangnemet.Esetleg ha kultúráltabb hangnemet ütnél meg a fröcsögés helyett még érdemben is reagálnék erre a böfögésre.No és a 2006os tüntikének mi volt a célja, mijen törvénytervezetet készítettek épp elő erről is mesélj?????A céltalan tüntikézés már itthon sem működött. Lehetett bármekkora tömeg a NER végső soron tudta kezelni a helyzetet nagyobb arcvesztés nélkül. Előbb utóbb kifogy a szufla az egészből, mert most is csak az egymásra tromfolás pörgeti az egészet, ki tud minnél nagyobbat mondani alapon.Valaki hozzáértő írja már le hogy tulajdonképpen mit akarnak elérni a tüntetésekkel. Oké figyelem felhívás és hasonlóak, de van valami törvény tervezet, norma, szervezet vagy bármi, amit ha megszavaznak, létrehoznak, pénzelnek abba marad ez az egész...mivel nincs igazán vezetőjük (ha lenne Trump már lecsukatta volna sztem)
Vagy ha holnap fellógatják az első fára a 4 rendőrt megnyugszik mindenki?
FLZOLI
így nincs megoldásuk sem, csak a faszuk tele az egésszel
és a mostani demokraták is amit láttam csak PR masírozást vállalnak igazából nem állnak az élére
szóval az megy hogy ez a rendszer szar, oldjátok meg hogy jó legyen
Negritis
Killer Mike-ot megválaszzák a BLM párt elnökének, Hámesz és Kevin Hart pedig az alelnökök lesznek és mehet ami a csövön kifér 😊
FLZOLI
mer a már a kispöcsöm ki van, mer azt a telibefosott ablaktörlőn tövignyomja a nemzeti republikánus oldal, azt még véletlenül se csinálhatja meg más, azt mi a retkes valagért nem, ti szartátok a világegyetemet? A "helyes" oldalnak többet lehet mint a nem "helyesnek", ki a helyes, ki a nem helyes - és világvége van, összeomlik a világegyetem, ha nem a konzervatívok nyernek?
lehet éppen érted vannak kinn, hogy a populista Macskajancsikat megfékezzék, ezt az egész demokrácia hekket, a Sobri-szerinti országvállalkozás játékot, lehet épp ennek a hangja ez, hogy elég volt a hülyéneknézésből
sutianap
FLZOLI
empty taxi
Nem?
Sobri Jóska
Érdemben nem szállnék bele a vitába.
Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
több mint 3 éve
Willie Parker
13 824
Számomra addig terjed a véleményszabadság, amíg az mások jogait és jogos érdekeit nem sérti. Pont.Csakhogy a szólásszabadság micsoda? Ha nem a bejáratott pc szerint beszélsz, akkor egyből támadnak a liberális véleményvezérek.Teljesen egyetértünk. Csak épp te szorgalmaztál cenzúrát 20 hsz-szel ezelőtt. Ez én bajom a ti szólásszabadságotokkal, hogy csak addig fontos, amíg PC ellen lehet vele vitatkozni (amivel én sem értek egyet, kicsit sem). Az alt-right mozgalom általánosan a szólásszabadság érvét arra használja hogy ezzel helyezze magát szembe a PC-vel. Ami már önmagában azért jött létre, mert teljesen nem tudták kezelni pl. a kisebbségek kérdését vagy akár a nemek közti különbséget. Szóval visszakanyarodunk oda, hogy alapjaiban vannak problémák.
pfefe8
Gyurma Pappa
Nos - véleményem szerint - a rendőrös karikatúra mások jogait súlyosan sérti, ahogy anno a Charlie Hebdo karikatúrája is sértette mások (vallás)szabadságát. Különösen vicces, ha a KKK maszk alá egy afro-amerikai rendőrt képzelek, egészen más képzettársításhoz vezet.
több mint 3 éve
pfefe8
1 203
Én egyébként tényleg kíváncsi lennék egy átlag amerikai véleményére, mert simán el tudom képzelni, hogy megint úgy járnak az emberek mint a kinti választások előtt, hogy a hangos média által szöges ellentétben van az emberek véleménye és ha teszem azt Trump erélyesebben leverni ezt az egészet, tapsolnának is hozzá és Trump népszerűsége nőne!Az átlag amerikai meg sem mer mukkanni a választási témában, a mostani helyzetről alkotott véleményét sem meri elmondani. Látják a rendőrség problémáit, viszont erre a reakció nem lehet az, hogy bármennyire is meggyengítik a rendőrséget, a Minneapolisi helyzetről ne is beszéljünk.
NB2
Steelers fan
több mint 3 éve
popular vote-nak ott aztán semmi jelentősége nincsen plusz Obama mindig is megnyerte: 2008ban közel 10 millióval, 2012ben meg több, mint 5 millióval szóval ő aztán minden tekintetben nyert, nem úgy, mint Trump, és nem használt ki semmit jobban, mert semmit sem kellett kihasználnia.Én egyébként tényleg kíváncsi lennék egy átlag amerikai véleményére, mert simán el tudom képzelni, hogy megint úgy járnak az emberek mint a kinti választások előtt, hogy a hangos média által szöges ellentétben van az emberek véleménye és ha teszem azt Trump erélyesebben leverni ezt az egészet, tapsolnának is hozzá és Trump népszerűsége nőne!Ne élj tévedésben, a választások előtti mérések pontosan visszaigazolást nyertek a végeredményben: Hillary 3 millióval több szavazatot kapott, mint Trump. Csak ott elektori rendszert látta át és használta ki jobban Trump - ahogy Obama is 2008-ban és 2012-ben.
NB2
Jelenleg az én nem reprezentatív felmérésem, vegyesen dem és rep szavazók között: mindenki egyetért azzal, hogy reformra szorul a rendőrség, elítélik, hogy valakin 20 percig térdelnek, de az erőszakos tüntetéseket elítélik. A repik szerint helyi ügy, egyedi eset, a demokratát szerint rendszerszintű probléma.
Szóval a "nép hangja", az én ismerőseim között, megegyezik azzal, ami a médiából lejön.
Az én véleményem az, hogy most épp nagyon felfokozott a hangulat, sok az érzelmi kinyilatkoztatás, a tiszta képet majd akkor látjuk, amikor magyarázza a bizonyítványt a két oldal.
Gyurma Pappa
Mi vagyunk a homok a gépezetben, a bot a küllők között, a tüske a köröm alatt. Mi vagyunk, akikbe beletörik a fog és a bicska, és beleszorul a fejsze is. Mi vagyunk az a Dávid, akit jobb, ha elkerül, a Góliát. A párttal, a néppel egy az utunk, a jelszavunk munka és béke.
több mint 3 éve
úgy látszik nem kaptad meg Jóska memóját, hogy Trump annyira jó, hogy akár "reageni magasságokba" is emelkedhet.Akkor Trumpnak volt egy populista üzenete, ami megragadta a szavazók egy jelentős részét, de azóta eltelt négy év, az ígéreteiből szinte semmit nem tartott be, és gyakorlatilag generic republikánus elnökként kormányzott.Ahogy csebi is írta a NYT kapcsán, pont azt teszi most a bal, mint amit eleddig tett a jobb. Ráéreztek a módszerre, átvették a stílust, pragmatizálódnak, radikalizálódnak, hiszen a siker mindenekelőtt, a cél szentesíti az eszközt.Én a szólásszabadság pártján vagyok, de azért kiválóan látszik mégis, hogy a nagy jobbos "elnyomják a véleményünk és pfujj" csak a saját véleményre terjed ki.Jó teszt lesz a lipsi csőcseléknek a Minneapolisi kísérlet😊Szégyen, hogy ilyet írsz, és örülök, hogy hagyják.www.instagram.com/p/CA-gtbkgY-E/Szégyen ,hogy ilyet megosztasz és hogy hagyják is.
sutianap
pfefe8
Gyurma Pappa
pfefe8
Gyurma Pappa
Sobri Jóska
Cubehor
Mi vagyunk a homok a gépezetben, a bot a küllők között, a tüske a köröm alatt. Mi vagyunk, akikbe beletörik a fog és a bicska, és beleszorul a fejsze is. Mi vagyunk az a Dávid, akit jobb, ha elkerül, a Góliát. A párttal, a néppel egy az utunk, a jelszavunk munka és béke.
több mint 3 éve
Ettől még vagy igaza van vagy nincs.Mókás ezt tőled olvasni, aki gyakran üt meg bicskanyitogató hangnemet.Esetleg ha kultúráltabb hangnemet ütnél meg a fröcsögés helyett még érdemben is reagálnék erre a böfögésre.No és a 2006os tüntikének mi volt a célja, mijen törvénytervezetet készítettek épp elő erről is mesélj?????A céltalan tüntikézés már itthon sem működött. Lehetett bármekkora tömeg a NER végső soron tudta kezelni a helyzetet nagyobb arcvesztés nélkül. Előbb utóbb kifogy a szufla az egészből, mert most is csak az egymásra tromfolás pörgeti az egészet, ki tud minnél nagyobbat mondani alapon.Valaki hozzáértő írja már le hogy tulajdonképpen mit akarnak elérni a tüntetésekkel. Oké figyelem felhívás és hasonlóak, de van valami törvény tervezet, norma, szervezet vagy bármi, amit ha megszavaznak, létrehoznak, pénzelnek abba marad ez az egész...mivel nincs igazán vezetőjük (ha lenne Trump már lecsukatta volna sztem)
Vagy ha holnap fellógatják az első fára a 4 rendőrt megnyugszik mindenki?
FLZOLI
így nincs megoldásuk sem, csak a faszuk tele az egésszel
és a mostani demokraták is amit láttam csak PR masírozást vállalnak igazából nem állnak az élére
szóval az megy hogy ez a rendszer szar, oldjátok meg hogy jó legyen
Negritis
Killer Mike-ot megválaszzák a BLM párt elnökének, Hámesz és Kevin Hart pedig az alelnökök lesznek és mehet ami a csövön kifér 😊
FLZOLI
mer a már a kispöcsöm ki van, mer azt a telibefosott ablaktörlőn tövignyomja a nemzeti republikánus oldal, azt még véletlenül se csinálhatja meg más, azt mi a retkes valagért nem, ti szartátok a világegyetemet? A "helyes" oldalnak többet lehet mint a nem "helyesnek", ki a helyes, ki a nem helyes - és világvége van, összeomlik a világegyetem, ha nem a konzervatívok nyernek?
lehet éppen érted vannak kinn, hogy a populista Macskajancsikat megfékezzék, ezt az egész demokrácia hekket, a Sobri-szerinti országvállalkozás játékot, lehet épp ennek a hangja ez, hogy elég volt a hülyéneknézésből
sutianap
FLZOLI
empty taxi
Nem?
több mint 3 éve
Én egyébként tényleg kíváncsi lennék egy átlag amerikai véleményére, mert simán el tudom képzelni, hogy megint úgy járnak az emberek mint a kinti választások előtt, hogy a hangos média által szöges ellentétben van az emberek véleménye és ha teszem azt Trump erélyesebben leverni ezt az egészet, tapsolnának is hozzá és Trump népszerűsége nőne!Ugyanúgy nincs átlagamerikai mint ahogy nincs átlagmagyar, hiszen szinte mindenki markánsan polarizált, és a százak és nullák átlaga ugyanúgy ötven körül lesz, mint a negyvenötök, ötvenötöké.
NB2
Így sokra nem mesz az “átlaggal”.
több mint 3 éve
Én egyébként tényleg kíváncsi lennék egy átlag amerikai véleményére, mert simán el tudom képzelni, hogy megint úgy járnak az emberek mint a kinti választások előtt, hogy a hangos média által szöges ellentétben van az emberek véleménye és ha teszem azt Trump erélyesebben leverni ezt az egészet, tapsolnának is hozzá és Trump népszerűsége nőne!Ne élj tévedésben, a választások előtti mérések pontosan visszaigazolást nyertek a végeredményben: Hillary 3 millióval több szavazatot kapott, mint Trump. Csak ott elektori rendszert látta át és használta ki jobban Trump - ahogy Obama is 2008-ban és 2012-ben.
NB2
Jelenleg az én nem reprezentatív felmérésem, vegyesen dem és rep szavazók között: mindenki egyetért azzal, hogy reformra szorul a rendőrség, elítélik, hogy valakin 20 percig térdelnek, de az erőszakos tüntetéseket elítélik. A repik szerint helyi ügy, egyedi eset, a demokratát szerint rendszerszintű probléma.
Szóval a "nép hangja", az én ismerőseim között, megegyezik azzal, ami a médiából lejön.
Az én véleményem az, hogy most épp nagyon felfokozott a hangulat, sok az érzelmi kinyilatkoztatás, a tiszta képet majd akkor látjuk, amikor magyarázza a bizonyítványt a két oldal.
több mint 3 éve
Cubehor
310
A corporate média elnyomó többsége már 2016-ban is anti-Trump, de inkább anti Trump supporter és anti white working class volt, a kampány utolsó heteiben már tényleg nulla különbség volt egy átlagos liberális aktivista és corporate riporter tweetjei között.Ahogy csebi is írta a NYT kapcsán, pont azt teszi most a bal, mint amit eleddig tett a jobb. Ráéreztek a módszerre, átvették a stílust, pragmatizálódnak, radikalizálódnak, hiszen a siker mindenekelőtt, a cél szentesíti az eszközt.Én a szólásszabadság pártján vagyok, de azért kiválóan látszik mégis, hogy a nagy jobbos "elnyomják a véleményünk és pfujj" csak a saját véleményre terjed ki.Jó teszt lesz a lipsi csőcseléknek a Minneapolisi kísérlet😊Szégyen, hogy ilyet írsz, és örülök, hogy hagyják.www.instagram.com/p/CA-gtbkgY-E/Szégyen ,hogy ilyet megosztasz és hogy hagyják is.
sutianap
pfefe8
Gyurma Pappa
pfefe8
Gyurma Pappa
Sobri Jóska
Akkor Trumpnak volt egy populista üzenete, ami megragadta a szavazók egy jelentős részét, de azóta eltelt négy év, az ígéreteiből szinte semmit nem tartott be, és gyakorlatilag generic republikánus elnökként kormányzott.
több mint 3 éve
Mókás ezt tőled olvasni, aki gyakran üt meg bicskanyitogató hangnemet.Esetleg ha kultúráltabb hangnemet ütnél meg a fröcsögés helyett még érdemben is reagálnék erre a böfögésre.No és a 2006os tüntikének mi volt a célja, mijen törvénytervezetet készítettek épp elő erről is mesélj?????A céltalan tüntikézés már itthon sem működött. Lehetett bármekkora tömeg a NER végső soron tudta kezelni a helyzetet nagyobb arcvesztés nélkül. Előbb utóbb kifogy a szufla az egészből, mert most is csak az egymásra tromfolás pörgeti az egészet, ki tud minnél nagyobbat mondani alapon.Valaki hozzáértő írja már le hogy tulajdonképpen mit akarnak elérni a tüntetésekkel. Oké figyelem felhívás és hasonlóak, de van valami törvény tervezet, norma, szervezet vagy bármi, amit ha megszavaznak, létrehoznak, pénzelnek abba marad ez az egész...mivel nincs igazán vezetőjük (ha lenne Trump már lecsukatta volna sztem)
Vagy ha holnap fellógatják az első fára a 4 rendőrt megnyugszik mindenki?
FLZOLI
így nincs megoldásuk sem, csak a faszuk tele az egésszel
és a mostani demokraták is amit láttam csak PR masírozást vállalnak igazából nem állnak az élére
szóval az megy hogy ez a rendszer szar, oldjátok meg hogy jó legyen
Negritis
Killer Mike-ot megválaszzák a BLM párt elnökének, Hámesz és Kevin Hart pedig az alelnökök lesznek és mehet ami a csövön kifér 😊
FLZOLI
mer a már a kispöcsöm ki van, mer azt a telibefosott ablaktörlőn tövignyomja a nemzeti republikánus oldal, azt még véletlenül se csinálhatja meg más, azt mi a retkes valagért nem, ti szartátok a világegyetemet? A "helyes" oldalnak többet lehet mint a nem "helyesnek", ki a helyes, ki a nem helyes - és világvége van, összeomlik a világegyetem, ha nem a konzervatívok nyernek?
lehet éppen érted vannak kinn, hogy a populista Macskajancsikat megfékezzék, ezt az egész demokrácia hekket, a Sobri-szerinti országvállalkozás játékot, lehet épp ennek a hangja ez, hogy elég volt a hülyéneknézésből
sutianap
FLZOLI
Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
több mint 3 éve
Klaci79
21 372
Én egyébként tényleg kíváncsi lennék egy átlag amerikai véleményére, mert simán el tudom képzelni, hogy megint úgy járnak az emberek mint a kinti választások előtt, hogy a hangos média által szöges ellentétben van az emberek véleménye és ha teszem azt Trump erélyesebben leverni ezt az egészet, tapsolnának is hozzá és Trump népszerűsége nőne!Mit érdekel egy amerikai véleménye? Nyilván a egy magyar sokkal jobban ért ehhez is. Mint a vírusokhoz, politikához, gazdasághoz és persze a focihoz is. Elég ezen a fórumon olvasni, mennyire szar világ ez...
NB2
több mint 3 éve
Én egyébként tényleg kíváncsi lennék egy átlag amerikai véleményére, mert simán el tudom képzelni, hogy megint úgy járnak az emberek mint a kinti választások előtt, hogy a hangos média által szöges ellentétben van az emberek véleménye és ha teszem azt Trump erélyesebben leverni ezt az egészet, tapsolnának is hozzá és Trump népszerűsége nőne!undi olvasott olyat hogy 60% támogatja a katonaság bevetését
NB2
viszont a tábornokok egy része pont akkor kezdett beleállni amikor elkezdte magyarázni hogy jöjjön a katonaság
valamint a biblia fotó is elég sok negatív hangot szűlt a saját táborában is
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
több mint 3 éve
Én egyébként tényleg kíváncsi lennék egy átlag amerikai véleményére, mert simán el tudom képzelni, hogy megint úgy járnak az emberek mint a kinti választások előtt, hogy a hangos média által szöges ellentétben van az emberek véleménye és ha teszem azt Trump erélyesebben leverni ezt az egészet, tapsolnának is hozzá és Trump népszerűsége nőne!
több mint 3 éve
pfefe8
1 203
A szélsőséges, hazug ábrázolás ellen tiltakoztam, ahogy a rendőröket láttatta. Ugyan így az sem tetszene, ha valaki bőszen helyeselné a rendőr tettét, vagy a fekete lakosságot komplett bűnözőknek állítaná be.Csakhogy a szólásszabadság micsoda? Ha nem a bejáratott pc szerint beszélsz, akkor egyből támadnak a liberális véleményvezérek.Teljesen egyetértünk. Csak épp te szorgalmaztál cenzúrát 20 hsz-szel ezelőtt. Ez én bajom a ti szólásszabadságotokkal, hogy csak addig fontos, amíg PC ellen lehet vele vitatkozni (amivel én sem értek egyet, kicsit sem). Az alt-right mozgalom általánosan a szólásszabadság érvét arra használja hogy ezzel helyezze magát szembe a PC-vel. Ami már önmagában azért jött létre, mert teljesen nem tudták kezelni pl. a kisebbségek kérdését vagy akár a nemek közti különbséget. Szóval visszakanyarodunk oda, hogy alapjaiban vannak problémák.
pfefe8
Gyurma Pappa
Steelers fan
több mint 3 éve
Én nem bánom....Ahogy írtam, nem vagyok naív, értem a világot. De tetszeni nem muszáj, hogy tetszedjen (csodás magyar mondat lett).
Sobri Jóska
A gond ott van, amit undi írt, hogy olyan szinten erodálódik a médiába vetett bizalom, hogy ez hosszútávon beláthatatlan lesz. Az, hogy erről ki tehet, az egy megint másik kérdés.
Gyurma Pappa
A média, egyes orgánumok jelentősége jócskán túlértékelt, túlreprezentált. Ennek nagy részét belülről is láttam.
Én 97 óta tudom és itt is vagy 10 éve mondom, hogy nincs független orgánum (soha nem is volt, csak régebben jobban adtak a látszatra, itthon is, másutt is), most talán nyilvánvaló lesz, és az értelmiségi se veszi készpénznek, amit a kedvencében olvas, lát, nem tekint objektívként a neki tetsző szubjektivitásra.
Vagy elindul egy tisztulási folyamat, vagy marad minden ahogy van.
Vagyis csak javulni tud a helyzet, romlani nem.
Arról nem is beszélve, hogy minden bizalomvesztést támgatok, ahogy a “ne bízz senkiben” attitűdöt is.
Ha nem bízol senkiben, akkor jobban utánamész a dolgoknak, nem veszed készpénznek, csak mert X vagy Y mondta, írta.