Politika
52 feliratkozó
3 hónapja
Annak aki tényleg szereti a szakmáját és szenvedéllyel csinálja, hát szerintem pont annak kellene ebből a leginkább “erkölcsi kérdést” csináljon. Az ő szakmáját és munkáját ne használják fel aljas és hazug politikai célokra.Szamos szerkesztoseg, medium van, ahol mar 16+ eve is ott voltak sokan, akik egyebkent megeltek x rendszert, es soha egyikhez sem bujtak, hanem csak probalva politikamentesen, csondben tettek a feladatukat, ami nem is politikahoz kototte oket. Tehat nem olyan munkahelyre epitettek fel, hanem beleestek, mert a fejuk felett felvasarolta valaki a lapot/portalt, vallalatot, etc. Es igen, sokan meg lesznek ezzel belyegezve a szakmaban, mikozben valoszinuleg kozuk nem volt a maniakus Fidesz-hivo fonokok amokfutasaihoz. A maniakus fonokok megis maradnak es folytatjak, ok meg ki vannak baszva, es a vicc, hogy pont azert, mert a fonokeik szar munkat vegeztek. 😀Elorebb lett volna az orszag, ha fogom, kiverem a balhet M4-eskent az M1 miatt, amihez kozvetlenul egyaltalan semmi kozom sincs, es eletemben meg csak nem is beszeltem onnan senkivel, de en megis erre mutogatva felmondok, aztan meg allast nem talalok sehol sem a szakmaban?Nekem ezzel csak az a bajom, hogy akkor akiket most kirúgnak az Origo-tól, a szakmájukban soha többé nem fognak tudni elhelyezkedni?
Stez
Magyarul ezek az emberek az egész életüket egy olyan munkahelyre építették fel, ahol kvázi bármit megtehetnek velük, mert nem tudnak onnan felmondani?
Üvöltözhetnek veled a főnökeid, üvöltözhetnek veled a beosztottjaid, beleköphetnek a kávédba, megehetik a bevitt ebédedet, nem engednek ki a mosdóba ha épp úgy tartja kedvük?
Csak mert ha nincs más munkahely a szakmán belül akkor A) bármit el kell tűrnöd ha nem akarsz éhenhalni B) el kell menned más szakmába dolgozni.
Magyarországon olyan szinten belénk van kódolva ez a "jajj úristen ha elvesztem az állásom egy földönfutó senki leszek" mentalitás, hogy az valami félelmetes, ellenben amikor megkérdem, hogy hány %-át rakja félre a dolgozó a fizetésének bármilyen váratlan kiadásra akkor meg pislogás van...
bobi0092
Ez egy tok jo gondolat amugy, hogy „majd elmegyek mashova”, csak ez korulbelul az a szintu naivitas a mai Magyarorszagon, minthogy „aki dolgozni akar, az fog is tudni”. Mikozben tele vannak diplomasokkal a McDonaldsok meg a hasonlo helyek, ha nagyon gecik akarunk lenni, es abban az orszagban elsz, ahol a seggedbe feldughatod a sok diplomadat is, mert hiaba vagy ezerszer kepzettebb egy poziciora, helyetted sok esetben azt fogjak valasztani, akinek kapcsolata van. Tehat kurvara nem fair. Na most az ujsagiroi szakma aztan foleg ilyen. Es foleg annyira at lett itatva a rendszer narancsra, hogy ha egy hozzajuk kotheto lapnal/portalnal felmondtal, akkor kb. ki voltal kozositve, es tenyleg csak nagyon jo kapcsolatok altal tudtal maradni a szakmaban.
Es tudom, furcsa, de igenis sok olyan ember van, aki imadja csinalni, amit csinal, neki az az elete es ugy gondolkodik, hogy nem is akar mast csinalni, meg ha elmehetne kasszazni a lidlbe, vagy arut pakolni az auchanba. Dolgoztam olyan helyen, helyeken, amiket szivbol utaltam es tudom, hogy ez a mindennapokban mekkora stresszt adott, pont ezert fogadtam meg egy dolgot az eletemben cca 15 eve, hogy inkabb dolgozom kevesebb penzert, de abban, amit imadok, amit elvezek es amit nem is kotelezonek meg munkanak fogok fel.
Es igen, abszolut igazad van, hogy rengeteg ember fel felmondani, fosik az ismeretlentol es inkabb kiteszi maganak a stressznek, a megalazasnak es az abuzalasnak. Sok ilyen van a kozelemben is. Sot, en is rengeteg ideig feltem, mert egyet tudok, ezt akarom csinalni, de ebben a szakmaban lepdelni ide-oda... kurva nehez. Aztan megis siman azt mondtam, hogy en nem viselem el a toxikus szar kornyezetet, es leleptem a fonok miatt, most pedig, ot ev utan rohogve elkoszonok itt is, miutan a fonok egy narcisztikus gyoker, aki lelkileg megalazza es leamortizalja az embereit, es meg sorolhatnam. 😀 Szoval nekem irod ezt, de en pont az vagyok, aki siman feladja a jol fizeto allasat is a lelki nyugalmaert es a teljes jovobeli kerdojelert. Ettol fuggetlenul ismetlem, abszolut igazad van, hogy mennyien es mennyire felnek belevagni az ujba, de azert ne felejtsd el, hogy en 37 evesen, szinglikent, egy szem alberlettel ezt talan megtehetem, de ha lenne egy-ket-harom gyerekem, csaladom, felesegem, netalantan hitelem meg egyeb ilyen befolyasolo tenyezok, akkor haromszor is valoszinuleg meggondolnam, hogy a csaladom erdekeben meghuzzam-e a felmondast. Ezt azert irom, mert nem egy ismerosom, akar kollegam is van, akik nincsenek ilyen egyszeru helyzetben, mint en. Es igy viszont nem tudom oket hibaztatni. Ha engem barmelyik megkerdez, en is azt mondom, hogy ne varjon, lepjen a fenebe, mert nem eri meg felemeszteni magad, de nekik akkor sem csak a maguk kenyelme jar az eszukben, hanem a csalad es egyebek.
De igazabol az a vicces, hogy azon vitatkozunk tovabbra is – amire Sobrira is utalt –, hogy „hu de jo, bassza meg az origo, vegre normalisabb lesz” alapon gondolkozva orulunk x szaz ember kirugasanak, mikozben az a valosag, hogy nem, az origo, a mediaworks es tarsai pontosan ugyanugy nem lesz semmivel sem normalisabb, mert pont nem azokat basszak ki, aki felelosek az elmult evekert, a mediaworks meg minden egyes oldala ezek utan is pontosan ugyanugy ontani fogja a szart magabol.
Es nekem ez utobbi a bajom ezzel az egesszel. Hogy hullanak az emberek, csak magas szazalekban nem a fergese, es nem az, akinek kene.
Stez
Aki lapít, meg jovanezígy mód tűr, az pont hogy nem azért nem lép mert annyira imádja amit csinál hanem mert kényelmes a langyos fosban.
The ring dang doo, now what is that?
Its soft and round like a pussy cat!
Got a hole in the middle, and it's split in two
and that's what you call the ring dang doo!
3 hónapja
Szamos szerkesztoseg, medium van, ahol mar 16+ eve is ott voltak sokan, akik egyebkent megeltek x rendszert, es soha egyikhez sem bujtak, hanem csak probalva politikamentesen, csondben tettek a feladatukat, ami nem is politikahoz kototte oket. Tehat nem olyan munkahelyre epitettek fel, hanem beleestek, mert a fejuk felett felvasarolta valaki a lapot/portalt, vallalatot, etc. Es igen, sokan meg lesznek ezzel belyegezve a szakmaban, mikozben valoszinuleg kozuk nem volt a maniakus Fidesz-hivo fonokok amokfutasaihoz. A maniakus fonokok megis maradnak es folytatjak, ok meg ki vannak baszva, es a vicc, hogy pont azert, mert a fonokeik szar munkat vegeztek. 😀Elorebb lett volna az orszag, ha fogom, kiverem a balhet M4-eskent az M1 miatt, amihez kozvetlenul egyaltalan semmi kozom sincs, es eletemben meg csak nem is beszeltem onnan senkivel, de en megis erre mutogatva felmondok, aztan meg allast nem talalok sehol sem a szakmaban?Nekem ezzel csak az a bajom, hogy akkor akiket most kirúgnak az Origo-tól, a szakmájukban soha többé nem fognak tudni elhelyezkedni?
Stez
Magyarul ezek az emberek az egész életüket egy olyan munkahelyre építették fel, ahol kvázi bármit megtehetnek velük, mert nem tudnak onnan felmondani?
Üvöltözhetnek veled a főnökeid, üvöltözhetnek veled a beosztottjaid, beleköphetnek a kávédba, megehetik a bevitt ebédedet, nem engednek ki a mosdóba ha épp úgy tartja kedvük?
Csak mert ha nincs más munkahely a szakmán belül akkor A) bármit el kell tűrnöd ha nem akarsz éhenhalni B) el kell menned más szakmába dolgozni.
Magyarországon olyan szinten belénk van kódolva ez a "jajj úristen ha elvesztem az állásom egy földönfutó senki leszek" mentalitás, hogy az valami félelmetes, ellenben amikor megkérdem, hogy hány %-át rakja félre a dolgozó a fizetésének bármilyen váratlan kiadásra akkor meg pislogás van...
bobi0092
Ez egy tok jo gondolat amugy, hogy „majd elmegyek mashova”, csak ez korulbelul az a szintu naivitas a mai Magyarorszagon, minthogy „aki dolgozni akar, az fog is tudni”. Mikozben tele vannak diplomasokkal a McDonaldsok meg a hasonlo helyek, ha nagyon gecik akarunk lenni, es abban az orszagban elsz, ahol a seggedbe feldughatod a sok diplomadat is, mert hiaba vagy ezerszer kepzettebb egy poziciora, helyetted sok esetben azt fogjak valasztani, akinek kapcsolata van. Tehat kurvara nem fair. Na most az ujsagiroi szakma aztan foleg ilyen. Es foleg annyira at lett itatva a rendszer narancsra, hogy ha egy hozzajuk kotheto lapnal/portalnal felmondtal, akkor kb. ki voltal kozositve, es tenyleg csak nagyon jo kapcsolatok altal tudtal maradni a szakmaban.
Es tudom, furcsa, de igenis sok olyan ember van, aki imadja csinalni, amit csinal, neki az az elete es ugy gondolkodik, hogy nem is akar mast csinalni, meg ha elmehetne kasszazni a lidlbe, vagy arut pakolni az auchanba. Dolgoztam olyan helyen, helyeken, amiket szivbol utaltam es tudom, hogy ez a mindennapokban mekkora stresszt adott, pont ezert fogadtam meg egy dolgot az eletemben cca 15 eve, hogy inkabb dolgozom kevesebb penzert, de abban, amit imadok, amit elvezek es amit nem is kotelezonek meg munkanak fogok fel.
Es igen, abszolut igazad van, hogy rengeteg ember fel felmondani, fosik az ismeretlentol es inkabb kiteszi maganak a stressznek, a megalazasnak es az abuzalasnak. Sok ilyen van a kozelemben is. Sot, en is rengeteg ideig feltem, mert egyet tudok, ezt akarom csinalni, de ebben a szakmaban lepdelni ide-oda... kurva nehez. Aztan megis siman azt mondtam, hogy en nem viselem el a toxikus szar kornyezetet, es leleptem a fonok miatt, most pedig, ot ev utan rohogve elkoszonok itt is, miutan a fonok egy narcisztikus gyoker, aki lelkileg megalazza es leamortizalja az embereit, es meg sorolhatnam. 😀 Szoval nekem irod ezt, de en pont az vagyok, aki siman feladja a jol fizeto allasat is a lelki nyugalmaert es a teljes jovobeli kerdojelert. Ettol fuggetlenul ismetlem, abszolut igazad van, hogy mennyien es mennyire felnek belevagni az ujba, de azert ne felejtsd el, hogy en 37 evesen, szinglikent, egy szem alberlettel ezt talan megtehetem, de ha lenne egy-ket-harom gyerekem, csaladom, felesegem, netalantan hitelem meg egyeb ilyen befolyasolo tenyezok, akkor haromszor is valoszinuleg meggondolnam, hogy a csaladom erdekeben meghuzzam-e a felmondast. Ezt azert irom, mert nem egy ismerosom, akar kollegam is van, akik nincsenek ilyen egyszeru helyzetben, mint en. Es igy viszont nem tudom oket hibaztatni. Ha engem barmelyik megkerdez, en is azt mondom, hogy ne varjon, lepjen a fenebe, mert nem eri meg felemeszteni magad, de nekik akkor sem csak a maguk kenyelme jar az eszukben, hanem a csalad es egyebek.
De igazabol az a vicces, hogy azon vitatkozunk tovabbra is – amire Sobrira is utalt –, hogy „hu de jo, bassza meg az origo, vegre normalisabb lesz” alapon gondolkozva orulunk x szaz ember kirugasanak, mikozben az a valosag, hogy nem, az origo, a mediaworks es tarsai pontosan ugyanugy nem lesz semmivel sem normalisabb, mert pont nem azokat basszak ki, aki felelosek az elmult evekert, a mediaworks meg minden egyes oldala ezek utan is pontosan ugyanugy ontani fogja a szart magabol.
Es nekem ez utobbi a bajom ezzel az egesszel. Hogy hullanak az emberek, csak magas szazalekban nem a fergese, es nem az, akinek kene.
3 hónapja
Nem lesz ilyen. Én nem is ítélnélek el sem téged, sem akárki kisembert, akinek fizetnie kell a hiteleit, etetni a gyerekét, és orvoshoz vinni a szüleit. Lehet, hogy én sem cselekedtem volna másképp. De ezzel együtt azért ne csináljunk úgy, mintha ez valami erkölcsös cselekedet lenne. Emberileg érthető és védhető, de beszéljünk róla őszintén.Rendben. Akkor szolj kerlek, ha majd ebben a valosagban elunk, es biztosithatlak afelol, hogy az elsok kozott ott is leszek. 😊Elorebb lett volna az orszag, ha fogom, kiverem a balhet M4-eskent az M1 miatt, amihez kozvetlenul egyaltalan semmi kozom sincs, es eletemben meg csak nem is beszeltem onnan senkivel, de en megis erre mutogatva felmondok, aztan meg allast nem talalok sehol sem a szakmaban?Igen. Ha mindenki megcsinálta volna, akkor előrébb. De ilyen persze a valóságban nincs.
Stez
És nem, nem olyan, mintha az összes németet vádolnánk. Hanem olyan, mintha az összes olyan németet vádolnánk, aki ott dolgozott a táborban. És azokat bizony joggal vádoljuk. De ennek is csak valami utópisztikus világban van jelentősége.
Assurbanapli
Stez
3 hónapja
Elorebb lett volna az orszag, ha fogom, kiverem a balhet M4-eskent az M1 miatt, amihez kozvetlenul egyaltalan semmi kozom sincs, es eletemben meg csak nem is beszeltem onnan senkivel, de en megis erre mutogatva felmondok, aztan meg allast nem talalok sehol sem a szakmaban?Nekem ezzel csak az a bajom, hogy akkor akiket most kirúgnak az Origo-tól, a szakmájukban soha többé nem fognak tudni elhelyezkedni?
Stez
Magyarul ezek az emberek az egész életüket egy olyan munkahelyre építették fel, ahol kvázi bármit megtehetnek velük, mert nem tudnak onnan felmondani?
Üvöltözhetnek veled a főnökeid, üvöltözhetnek veled a beosztottjaid, beleköphetnek a kávédba, megehetik a bevitt ebédedet, nem engednek ki a mosdóba ha épp úgy tartja kedvük?
Csak mert ha nincs más munkahely a szakmán belül akkor A) bármit el kell tűrnöd ha nem akarsz éhenhalni B) el kell menned más szakmába dolgozni.
Magyarországon olyan szinten belénk van kódolva ez a "jajj úristen ha elvesztem az állásom egy földönfutó senki leszek" mentalitás, hogy az valami félelmetes, ellenben amikor megkérdem, hogy hány %-át rakja félre a dolgozó a fizetésének bármilyen váratlan kiadásra akkor meg pislogás van...
Szerkesztette: bobi0092
3 hónapja
Rendben. Akkor szolj kerlek, ha majd ebben a valosagban elunk, es biztosithatlak afelol, hogy az elsok kozott ott is leszek. 😊Elorebb lett volna az orszag, ha fogom, kiverem a balhet M4-eskent az M1 miatt, amihez kozvetlenul egyaltalan semmi kozom sincs, es eletemben meg csak nem is beszeltem onnan senkivel, de en megis erre mutogatva felmondok, aztan meg allast nem talalok sehol sem a szakmaban?Igen. Ha mindenki megcsinálta volna, akkor előrébb. De ilyen persze a valóságban nincs.
Stez
És nem, nem olyan, mintha az összes németet vádolnánk. Hanem olyan, mintha az összes olyan németet vádolnánk, aki ott dolgozott a táborban. És azokat bizony joggal vádoljuk. De ennek is csak valami utópisztikus világban van jelentősége.
Assurbanapli
3 hónapja
Azért azt se feledjük, hogy a Mediaworksnél ezeket az elbocsájtásokat nem Ruff Bálint meg a kormányzat intézi erkölcsi vagy igazságossági alapon.Hanem a fideszes vezetés gazdasági, pénzügyi alapon.
Vagyis nem a rendszerváltás része, hanem a bukás félredelegált következménye.
Aki ehhez tapsikol, ennek örül, az a NER-t tapsikolja miközben az még utórángásként is NERkedik tovább.
3 hónapja
Facsiga
15
Sziasztok! Korrupciókutatást végzek, légyszi segítsetek 😀 van egy sportág ami szintén a Nemzeti Versenysport Szövetség tagja. Mi is kapunk központi támogatást, de szinte semmi nem csapódik le hozzánk, a válogatott kap pólót pár évente, de hogy rendes mezünk legyen, már húzzák a szájukat.A kérdés, hogy a fociban mik érződnek a gyakorlatban? A nyilvános beszámolóban látom, hogy állták a felkészüléseket, bíróképzést, versenyszervezéseket. A felkészülés pl. miben valósult meg, fizették a szállást, kiutazást, étkeztetést, edzőtáborozást? Milyen egyéb dolgok jutnak el a sportolókhoz?
Jöhetnek mérföldes kommentek is.Elsődleges célom, hogy a kapott pénz hasonló mértékben jusson el a célig, de ha nem megy, inkább vonják meg tőlünk és kapja olyan sport, ahol rendesen elszámolnak.
3 hónapja
Elorebb lett volna az orszag, ha fogom, kiverem a balhet M4-eskent az M1 miatt, amihez kozvetlenul egyaltalan semmi kozom sincs, es eletemben meg csak nem is beszeltem onnan senkivel, de en megis erre mutogatva felmondok, aztan meg allast nem talalok sehol sem a szakmaban?Igen. Ha mindenki megcsinálta volna, akkor előrébb. De ilyen persze a valóságban nincs.
Stez
És nem, nem olyan, mintha az összes németet vádolnánk. Hanem olyan, mintha az összes olyan németet vádolnánk, aki ott dolgozott a táborban. És azokat bizony joggal vádoljuk. De ennek is csak valami utópisztikus világban van jelentősége.
3 hónapja
Ha nem is vesszük figyelembe a konkrét tevékenységet amit végeztek az adott mediumnál, azt persze egyik sem tudta, hogy nem piaci alapon működnek, hanem állami csöcsön lógnak...
Nolite iudicare, ut non iudacemini. Ne ítélj, hogy ne ítéltess!
3 hónapja
Nem sok nyilvan, de ezert is repulnek ok. Meg most ez egy kozeleti ujsagnal/portalnal ilyen, hogy kellenek ezek, sot, sok helyen kotelezoek, mert a kattintasokat ezek hozzak. Meglepodnel, de a csocsokre nagyon sokszor annyian kattintanak ra, mint nagyjabol minden masra, es ugye a kattintas meg a latogatottsag a lenyeg.mondjuk ezzel meg belemegyunk abba a vitaba, hogy vajon mennyi a hozzaadott erteke az ilyen ujsagirasnak ...Személy szerint nem fújok az NS-nél dolgozókra, mint a PS bármelyik alkalmazottjára. Nyilván normális ember tud különbséget tenni egy politikai újság és egy sport újság között.Oke, de az mas. Egy politikai ujsag hulljon, de az origo az noha az emberekben egybol politikai hulladekkent ugrik be, mert a legdurvabb propagandak mentek rajta, de attol meg nem politikai portal, es soha nem is volt az. Es en pont erre gondolok, hogy az origonal is 80-90 szazalekban nem a politikai kontentekhez barmit is hozzaado, segedkezo embereket basztak ki, hanem peldaul a bulvar rovat jo reszet, akik arrol irtak, hogy Palvin Barbinak most epp 97 centis mellbosege van, meg hogy Szabo Zsofi pentek este kivetelesen negy faszt engedett magaba, mert az uj milliardos ferje itt szabta meg a hatart az eddigi het helyett.
Szerintem megbeszéltük, hogy Kiss József vágót nem akarják kivágni az mtv-től, ő csak megvágta az anyagot, mégha nem is értett egyet vele. DE a PS-nél azért nem ilyenek dolgoztak!
NB2
Tehat olyanok repulnek fokent, akiket te amugy „nem is nagyon vettel eszre”, es amivel neked bajod van, a politikai oldallal, a propaganda szarokkal meg a hireket atiro foszerkesztokkel, na ok pont hogy meg ott maradnak magas szazalekban, mert nem ok viszik el az elmult honapok balhejat, hanem a „kicsik”, akik eletukben nem irtak politikat. Es pont ezert ugye logikusan kb. abban a reszben, ami a legtobbeket zavarja, abban meg nagyjabol ugyanaz lesz az origon, mint eddig is, igy beloled is pont ugyanazt fogja kivaltani.
Valojaban amire te gondolsz, es amugy tok helyesen, az az, hogy kompletten a teljes origo vezetest, a foszerkesztot es a full politikai rovatot kellene eltavolitani, mert akkor valtozna valami. Az, hogy most a Geza kibaszasa miatt nem fogod megtudni, hogy akkor most a Zsofi hany pelot is nyelt epp be, mert az ilyen remek informaciokra mar kevesebb ember lesz, az valtoztatni nem fog az origo azon oldalan, amire ki van akadva a fel orszag.
Stez
csebi
Csak ok akarmennyire is irnak jelentektelennek tuno anyagokat (en is nagyon bulvar, meg csocskontent ellenes vagyok, ugyhogy megertem, amikor sokan huzzak a szajukat ezekre), ettol meg nem „szar emberek”, meg nem erdemlik meg azert, mert az origonal voltak vagy vannak. Mi semmivel nem leszunk kevesebbek a jovoben, hogy kevesebb csocs szurja ki a szemunket, ha felmegyunk az origora, de ugye elorebb sem leszunk magaval az „origo-problemaval”, mert ezeket a bulvar meg hasonlo, kevesbe fontos temakkal foglalkozo szerkesztoket bedobva a busz ala a portal pont azt oldja meg, hogy cserebe a retek emberek, meg a retek politika rovat meg megmaradjon. Es ugye ez bassza ki a biztositekot.
3 hónapja
mondjuk ezzel meg belemegyunk abba a vitaba, hogy vajon mennyi a hozzaadott erteke az ilyen ujsagirasnak ...Személy szerint nem fújok az NS-nél dolgozókra, mint a PS bármelyik alkalmazottjára. Nyilván normális ember tud különbséget tenni egy politikai újság és egy sport újság között.Oke, de az mas. Egy politikai ujsag hulljon, de az origo az noha az emberekben egybol politikai hulladekkent ugrik be, mert a legdurvabb propagandak mentek rajta, de attol meg nem politikai portal, es soha nem is volt az. Es en pont erre gondolok, hogy az origonal is 80-90 szazalekban nem a politikai kontentekhez barmit is hozzaado, segedkezo embereket basztak ki, hanem peldaul a bulvar rovat jo reszet, akik arrol irtak, hogy Palvin Barbinak most epp 97 centis mellbosege van, meg hogy Szabo Zsofi pentek este kivetelesen negy faszt engedett magaba, mert az uj milliardos ferje itt szabta meg a hatart az eddigi het helyett.
Szerintem megbeszéltük, hogy Kiss József vágót nem akarják kivágni az mtv-től, ő csak megvágta az anyagot, mégha nem is értett egyet vele. DE a PS-nél azért nem ilyenek dolgoztak!
NB2
Tehat olyanok repulnek fokent, akiket te amugy „nem is nagyon vettel eszre”, es amivel neked bajod van, a politikai oldallal, a propaganda szarokkal meg a hireket atiro foszerkesztokkel, na ok pont hogy meg ott maradnak magas szazalekban, mert nem ok viszik el az elmult honapok balhejat, hanem a „kicsik”, akik eletukben nem irtak politikat. Es pont ezert ugye logikusan kb. abban a reszben, ami a legtobbeket zavarja, abban meg nagyjabol ugyanaz lesz az origon, mint eddig is, igy beloled is pont ugyanazt fogja kivaltani.
Valojaban amire te gondolsz, es amugy tok helyesen, az az, hogy kompletten a teljes origo vezetest, a foszerkesztot es a full politikai rovatot kellene eltavolitani, mert akkor valtozna valami. Az, hogy most a Geza kibaszasa miatt nem fogod megtudni, hogy akkor most a Zsofi hany pelot is nyelt epp be, mert az ilyen remek informaciokra mar kevesebb ember lesz, az valtoztatni nem fog az origo azon oldalan, amire ki van akadva a fel orszag.
Stez
Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
3 hónapja
Személy szerint nem fújok az NS-nél dolgozókra, mint a PS bármelyik alkalmazottjára. Nyilván normális ember tud különbséget tenni egy politikai újság és egy sport újság között.Oke, de az mas. Egy politikai ujsag hulljon, de az origo az noha az emberekben egybol politikai hulladekkent ugrik be, mert a legdurvabb propagandak mentek rajta, de attol meg nem politikai portal, es soha nem is volt az. Es en pont erre gondolok, hogy az origonal is 80-90 szazalekban nem a politikai kontentekhez barmit is hozzaado, segedkezo embereket basztak ki, hanem peldaul a bulvar rovat jo reszet, akik arrol irtak, hogy Palvin Barbinak most epp 97 centis mellbosege van, meg hogy Szabo Zsofi pentek este kivetelesen negy faszt engedett magaba, mert az uj milliardos ferje itt szabta meg a hatart az eddigi het helyett.
Szerintem megbeszéltük, hogy Kiss József vágót nem akarják kivágni az mtv-től, ő csak megvágta az anyagot, mégha nem is értett egyet vele. DE a PS-nél azért nem ilyenek dolgoztak!
NB2
Tehat olyanok repulnek fokent, akiket te amugy „nem is nagyon vettel eszre”, es amivel neked bajod van, a politikai oldallal, a propaganda szarokkal meg a hireket atiro foszerkesztokkel, na ok pont hogy meg ott maradnak magas szazalekban, mert nem ok viszik el az elmult honapok balhejat, hanem a „kicsik”, akik eletukben nem irtak politikat. Es pont ezert ugye logikusan kb. abban a reszben, ami a legtobbeket zavarja, abban meg nagyjabol ugyanaz lesz az origon, mint eddig is, igy beloled is pont ugyanazt fogja kivaltani.
Valojaban amire te gondolsz, es amugy tok helyesen, az az, hogy kompletten a teljes origo vezetest, a foszerkesztot es a full politikai rovatot kellene eltavolitani, mert akkor valtozna valami. Az, hogy most a Geza kibaszasa miatt nem fogod megtudni, hogy akkor most a Zsofi hany pelot is nyelt epp be, mert az ilyen remek informaciokra mar kevesebb ember lesz, az valtoztatni nem fog az origo azon oldalan, amire ki van akadva a fel orszag.
3 hónapja
Személy szerint nem fújok az NS-nél dolgozókra, mint a PS bármelyik alkalmazottjára. Nyilván normális ember tud különbséget tenni egy politikai újság és egy sport újság között.Szerintem megbeszéltük, hogy Kiss József vágót nem akarják kivágni az mtv-től, ő csak megvágta az anyagot, mégha nem is értett egyet vele. DE a PS-nél azért nem ilyenek dolgoztak!
3 hónapja
Olyan ez, mintha azt mondanad, hogy a holokauszt miatt irtsuk ki kivetel nelkul az osszes nemet embert. Vagy szeptember 11 miatt dogoljon meg az osszes iraki. Mert ott voltak. Vagy mert tudtak rola.mondjuk ez picit melle. Irakiak epp nem voltak ott, sot a fo kitervelok kozott sem.
Stez
Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
3 hónapja
1, Honnan tudod, hogy ki allt ki es ki nem allt ki?Azokra az emberekre gondolsz, akik egyetlen egyszer sem alltak ki a kollegaik egzisztencialis ellehetetlenitese ellen, ugye? Akik tovabbra is irtak egy lapba, amelyik nyilvanvaloan es tagadhatatlanul allamparti celoknak rendelte ala letezeset, titkosszolgalati eszkozokkel keszitett lejaratoanyagoknak megjelenest vagy legitimaciot biztositva, ugye? Tudom, csaladjuk van. Valamibol elni kell. Csakhogy a kicsinalt exkollegaiknak vagy a kollegaik altal halalba szekalt embereknek is volt csaladja es kellett valamibol elnie. Volt valasztasa mindenkinek, ezt valasztottak, nem lesz szar ember az, aki minimalis sajnalatot sem erez a tettek es dontesek kovetkezmenyeivel most szembesulok irant.Pedig tok nyugodtan elhiheted, hogy a ketszazbol eleg magas szazalek kb bulvarral meg hasonlo szarsagokkal foglalkozott, alig talalkozott politikaval a sajat tollabol, es nem ahhoz az egy-ket rovathoz nyulnak eloszor, amik a propagandat gyartjak. Es igen, egy kicsit sem fair modon vannak elbiralva ezek a kirugasok, hogy ki repuljon es ki nem.telex.hu/belfold/2026/06/16/mediaworks-irodahaz-csoportos-kirugasok-origotelex.hu/belfold/2026/06/16/elbocsatjak-a-pesti-sracok-osszes-munkavallalojatHála a jó istennek, remélem a megafon is következik hamarosan
Beki
kapitnono
"Szerinte az Origónál mindenki a maximumot tette a munkába a kampányidőszakban és azon kívül is, ezért úgy gondolja, biztosan nem a munkaminőséggel volt bajuk a vezetőknek."
MUHAHAHA
„A 200 kirúgott emberből 198-nak köze nem volt semmilyen propagandához. Azokat a cikkeket nem ők írták”
Ühüm, oké.
A koncentrációs táborok őreinek se volt köze a tömeggyilkosságokhoz, hisz nem ők hajtották végre.
Épp csak ott voltak.
Lúdas Solymi
Stez
dankodavid
2, „Nyilvanvaloan es tagadhatatlanul allamparti celoknak rendelte ala letezeset, titkosszolgalati eszkozokkel keszitett lejaratoanyagoknak megjelenest vagy legitimaciot biztositva” – miert tette volna? X szaros recepteket irt az origora, y bulvar szarokkal foglalkozott, Z csocskontenteket, de egyik sem ment semmifele politikai hir kozelebe. Tehat nem volt a gepezet reszese.
Ez olyan, mintha szerinted az egesz NSO-t be kene rombolni SzGy maniakus amokfutasa miatt, mikozben te, aki nem dolgozol ott vagy ismersz onnan valakit, valoszinuleg nem tudod, mekkora balhek vannak ott napi-heti szinten, es a SPORTUJSAGIROK folyamatosan tagadjak meg a politikai tartalmu anyagok publikalasat a foszerkesztoi keres ellenere, pontosan ezert szuletik ennyi cikk „munkatarsunk” szerzo alatt, mert nem hajlando kiadni senki sem, igy maga az illetekes csinalja meg. Neked fogalmad sincs, hogy egynehany ember ott milyen abuzus alatt van (igen, szo szerint), mit el at stressz es kulonfele nyomas alatt, es ez nem csak ott van, hanem szamos szerkesztosegben.
Mondjon fel, menjen el mashova? Igen, alapesetben ez igy van, csak tudod, aki imadja a sportot es ebben a szakmaban akar maradni, mert EZ AZ ELETE, annak egeszen mostanaig nem lett volna ilyenekre lehetosege, mert az egesz szakma az orszagban egyazon kor iranyitasa alatt volt, tehat ha valahonnan elmesz, akkor nagyjabol elbucsuszhattal volna a lehetosegtol, hogy egy masik helyen elhelyezkedsz.
Mar bocs, de peldaul basszanak ki engem az M4 Sporttol, amikor alapbol x eve ugy irtam ala, hogy egyaltalan nem nyulik semmifele politikai temahoz, csak sporttal foglalkozom sportujsagirokent, es amugy az elmult ot ev alatt is csak es kizarolag azzal foglalkoztam? Kocsog vagyok, mert az M1-ben bezzeg egy hazugsaggyar van? Elorebb lett volna az orszag, ha fogom, kiverem a balhet M4-eskent az M1 miatt, amihez kozvetlenul egyaltalan semmi kozom sincs, es eletemben meg csak nem is beszeltem onnan senkivel, de en megis erre mutogatva felmondok, aztan meg allast nem talalok sehol sem a szakmaban? Nem hiszem. Az en dolgom a sport, azzal foglalkozom, az en gondolkodasom az, hogy en nem megyek politika kozelebe, ezt meg is mondtam a fonoknek, tartottam magam hozza, ezzel en a sajat elveimet nem adtam fel, nem leptem at a sajat magam altal megjelolt hatarvonalat.
Tipikusan ezek azok a hozzaszolasok, hogy baromi konnyu mutogatni az ismeretlenekre, hogy „mondjanak fel, hogy igy jartak, hogy megerdemlik”, de valojaban a legkisebb fogalmad sincs valoszinuleg arrol, hogy mondjuk a tizbol het-nyolc ember ezeken a helyeken milyen helyzetben volt es van. Es ha te lennel ugyanabban a helyzetben (vagy jobaratod, csaladtagod, ismerosod, akit tisztelsz es akirol tudod, hogy ertekes munkat vegez), valoszinuleg ketszer is atgondolnad ezt a temat. Hogy a masik ketto-harom megerdemli-e? Hat hogy a faszba ne erdemelne, hulljon is a fergese, tamogatom! De a fergese az lehetoleg legyen a fergese, es ne az, aki magahoz a politikahoz kotve egyaltalan nem publikalt, nem dolgozott a hatterben. Sajnalom az origot? Hat persze, hogy nem, bennem is pont ugyanaz az elsodleges erzes van, ha barki megemliti azt a portalt, es az nem az, hogy fuh mennyire szinvonalas. Ettol fuggetlenul az repuljon, aki kocsog modon a hatterbol atirogatott meg teljesen fuggetlen sportcikkeket is politikai celra (igen, ilyen peldabol annyi, mint egen a csillag), be pedig az, aki abszolut sportalapon megirta, hogy Szoboszlai goljaval legyoztuk Argentinat.
Olyan ez, mintha azt mondanad, hogy a holokauszt miatt irtsuk ki kivetel nelkul az osszes nemet embert. Vagy szeptember 11 miatt dogoljon meg az osszes iraki vagy arab. Mert ott voltak. Vagy mert tudtak rola. Mert ha ott voltak, akkor szerinted amugy kozuk is volt hozza. Szoval igen, akinek koze volt hozza, az hulljon. De akinek kozvetlenul nem, az ne feltetlenul hulljon. Foleg ne, ha nem egy bizalmi poziciorol van szo, nem foszerkesztot cserelsz, nagy felelosseggel, hanem a napi bulvarszarok gyartojat, akinek a munkaja nem olyan erteket kepvisel, es aki nem kulcspozicioban lesz melletted.
Szerkesztette: Stez
3 hónapja
Nalam jobban aztan senki nem utal papagajt jatszani, de ha ujra meg ujra elokerul ez az infernalis legitimacios erveles, kenytelen vagyok. Pontosan errol beszel mindenki, tudtak, hol dolgoznak, tudtak, MIERT dolgoznak es ugy voltak vele, ugysem lesz valtas, foleg nem ketharmados, mi baj lehet. Valojaban ilyen patoszos “csak a munkajat akarta vegezni” helyett sokkal egyszerubb a magyarazat: azt gondoltak, meg tizenevig ner lesz es akkor inkabb megalkudnak azon az aron is, hogy szemet hunynak a sajat kollegaik kicsinalasa, valamint az ujsagiroi etika fejfajanak modszeres lehugyozasa felett. Tettek mindezt ugy, hogy irni, kontentet gyartani sosem volt liberalizaltabb, millio es egy lehetoseg lett volna megprobalni mashol, maskepp, ha valoban fontos lett volna, amire most igenyt tartanak.Ezt a vitát sok esetben lefolytattátok már, akár a Majka TV2 kapcsolatánál is.Azokra az emberekre gondolsz, akik egyetlen egyszer sem alltak ki a kollegaik egzisztencialis ellehetetlenitese ellen, ugye? Akik tovabbra is irtak egy lapba, amelyik nyilvanvaloan es tagadhatatlanul allamparti celoknak rendelte ala letezeset, titkosszolgalati eszkozokkel keszitett lejaratoanyagoknak megjelenest vagy legitimaciot biztositva, ugye? Tudom, csaladjuk van. Valamibol elni kell. Csakhogy a kicsinalt exkollegaiknak vagy a kollegaik altal halalba szekalt embereknek is volt csaladja es kellett valamibol elnie. Volt valasztasa mindenkinek, ezt valasztottak, nem lesz szar ember az, aki minimalis sajnalatot sem erez a tettek es dontesek kovetkezmenyeivel most szembesulok irant.Pedig tok nyugodtan elhiheted, hogy a ketszazbol eleg magas szazalek kb bulvarral meg hasonlo szarsagokkal foglalkozott, alig talalkozott politikaval a sajat tollabol, es nem ahhoz az egy-ket rovathoz nyulnak eloszor, amik a propagandat gyartjak. Es igen, egy kicsit sem fair modon vannak elbiralva ezek a kirugasok, hogy ki repuljon es ki nem.telex.hu/belfold/2026/06/16/mediaworks-irodahaz-csoportos-kirugasok-origotelex.hu/belfold/2026/06/16/elbocsatjak-a-pesti-sracok-osszes-munkavallalojatHála a jó istennek, remélem a megafon is következik hamarosan
Beki
kapitnono
"Szerinte az Origónál mindenki a maximumot tette a munkába a kampányidőszakban és azon kívül is, ezért úgy gondolja, biztosan nem a munkaminőséggel volt bajuk a vezetőknek."
MUHAHAHA
„A 200 kirúgott emberből 198-nak köze nem volt semmilyen propagandához. Azokat a cikkeket nem ők írták”
Ühüm, oké.
A koncentrációs táborok őreinek se volt köze a tömeggyilkosságokhoz, hisz nem ők hajtották végre.
Épp csak ott voltak.
Lúdas Solymi
Stez
dankodavid
Választása mindig van az embernek, de amíg nem aktív kiszolgálója a rendszernek, addig a meghurcoltatás indokolatlan. Nyilván azt a kockázatott minden ott dolgozó vállalta, hogyha kormányváltás lesz, akkor az ő állásuk is meg fog szűnni.
ervinator
Pulvis et umbra sumus.
3 hónapja
Ezt a vitát sok esetben lefolytattátok már, akár a Majka TV2 kapcsolatánál is.Azokra az emberekre gondolsz, akik egyetlen egyszer sem alltak ki a kollegaik egzisztencialis ellehetetlenitese ellen, ugye? Akik tovabbra is irtak egy lapba, amelyik nyilvanvaloan es tagadhatatlanul allamparti celoknak rendelte ala letezeset, titkosszolgalati eszkozokkel keszitett lejaratoanyagoknak megjelenest vagy legitimaciot biztositva, ugye? Tudom, csaladjuk van. Valamibol elni kell. Csakhogy a kicsinalt exkollegaiknak vagy a kollegaik altal halalba szekalt embereknek is volt csaladja es kellett valamibol elnie. Volt valasztasa mindenkinek, ezt valasztottak, nem lesz szar ember az, aki minimalis sajnalatot sem erez a tettek es dontesek kovetkezmenyeivel most szembesulok irant.Pedig tok nyugodtan elhiheted, hogy a ketszazbol eleg magas szazalek kb bulvarral meg hasonlo szarsagokkal foglalkozott, alig talalkozott politikaval a sajat tollabol, es nem ahhoz az egy-ket rovathoz nyulnak eloszor, amik a propagandat gyartjak. Es igen, egy kicsit sem fair modon vannak elbiralva ezek a kirugasok, hogy ki repuljon es ki nem.telex.hu/belfold/2026/06/16/mediaworks-irodahaz-csoportos-kirugasok-origotelex.hu/belfold/2026/06/16/elbocsatjak-a-pesti-sracok-osszes-munkavallalojatHála a jó istennek, remélem a megafon is következik hamarosan
Beki
kapitnono
"Szerinte az Origónál mindenki a maximumot tette a munkába a kampányidőszakban és azon kívül is, ezért úgy gondolja, biztosan nem a munkaminőséggel volt bajuk a vezetőknek."
MUHAHAHA
„A 200 kirúgott emberből 198-nak köze nem volt semmilyen propagandához. Azokat a cikkeket nem ők írták”
Ühüm, oké.
A koncentrációs táborok őreinek se volt köze a tömeggyilkosságokhoz, hisz nem ők hajtották végre.
Épp csak ott voltak.
Lúdas Solymi
Stez
dankodavid
Választása mindig van az embernek, de amíg nem aktív kiszolgálója a rendszernek, addig a meghurcoltatás indokolatlan. Nyilván azt a kockázatott minden ott dolgozó vállalta, hogyha kormányváltás lesz, akkor az ő állásuk is meg fog szűnni.
"If you don't believe in yourself then why is anyone else going to?"
3 hónapja
Remélem többen megnyílnak majd névetelenül Panyinak vagy valamelyik médiának és elmondják, hogy mi vezette őket erre a döntésre vagy hogy mit éreztek, mit láttak, hogyan tudtak napi szinten ezzel elszmáloni a saját lelkiismeretük felé.Azokra az emberekre gondolsz, akik egyetlen egyszer sem alltak ki a kollegaik egzisztencialis ellehetetlenitese ellen, ugye? Akik tovabbra is irtak egy lapba, amelyik nyilvanvaloan es tagadhatatlanul allamparti celoknak rendelte ala letezeset, titkosszolgalati eszkozokkel keszitett lejaratoanyagoknak megjelenest vagy legitimaciot biztositva, ugye? Tudom, csaladjuk van. Valamibol elni kell. Csakhogy a kicsinalt exkollegaiknak vagy a kollegaik altal halalba szekalt embereknek is volt csaladja es kellett valamibol elnie. Volt valasztasa mindenkinek, ezt valasztottak, nem lesz szar ember az, aki minimalis sajnalatot sem erez a tettek es dontesek kovetkezmenyeivel most szembesulok irant.Pedig tok nyugodtan elhiheted, hogy a ketszazbol eleg magas szazalek kb bulvarral meg hasonlo szarsagokkal foglalkozott, alig talalkozott politikaval a sajat tollabol, es nem ahhoz az egy-ket rovathoz nyulnak eloszor, amik a propagandat gyartjak. Es igen, egy kicsit sem fair modon vannak elbiralva ezek a kirugasok, hogy ki repuljon es ki nem.telex.hu/belfold/2026/06/16/mediaworks-irodahaz-csoportos-kirugasok-origotelex.hu/belfold/2026/06/16/elbocsatjak-a-pesti-sracok-osszes-munkavallalojatHála a jó istennek, remélem a megafon is következik hamarosan
Beki
kapitnono
"Szerinte az Origónál mindenki a maximumot tette a munkába a kampányidőszakban és azon kívül is, ezért úgy gondolja, biztosan nem a munkaminőséggel volt bajuk a vezetőknek."
MUHAHAHA
„A 200 kirúgott emberből 198-nak köze nem volt semmilyen propagandához. Azokat a cikkeket nem ők írták”
Ühüm, oké.
A koncentrációs táborok őreinek se volt köze a tömeggyilkosságokhoz, hisz nem ők hajtották végre.
Épp csak ott voltak.
Lúdas Solymi
Stez
dankodavid
Bár úgyis tudom a választ, könnyen, hisz csak a pénz számít.
"Más is ezt tette volna a helyemben."
3 hónapja
Azokra az emberekre gondolsz, akik egyetlen egyszer sem alltak ki a kollegaik egzisztencialis ellehetetlenitese ellen, ugye? Akik tovabbra is irtak egy lapba, amelyik nyilvanvaloan es tagadhatatlanul allamparti celoknak rendelte ala letezeset, titkosszolgalati eszkozokkel keszitett lejaratoanyagoknak megjelenest vagy legitimaciot biztositva, ugye? Tudom, csaladjuk van. Valamibol elni kell. Csakhogy a kicsinalt exkollegaiknak vagy a kollegaik altal halalba szekalt embereknek is volt csaladja es kellett valamibol elnie. Volt valasztasa mindenkinek, ezt valasztottak, nem lesz szar ember az, aki minimalis sajnalatot sem erez a tettek es dontesek kovetkezmenyeivel most szembesulok irant.Pedig tok nyugodtan elhiheted, hogy a ketszazbol eleg magas szazalek kb bulvarral meg hasonlo szarsagokkal foglalkozott, alig talalkozott politikaval a sajat tollabol, es nem ahhoz az egy-ket rovathoz nyulnak eloszor, amik a propagandat gyartjak. Es igen, egy kicsit sem fair modon vannak elbiralva ezek a kirugasok, hogy ki repuljon es ki nem.telex.hu/belfold/2026/06/16/mediaworks-irodahaz-csoportos-kirugasok-origotelex.hu/belfold/2026/06/16/elbocsatjak-a-pesti-sracok-osszes-munkavallalojatHála a jó istennek, remélem a megafon is következik hamarosan
Beki
kapitnono
"Szerinte az Origónál mindenki a maximumot tette a munkába a kampányidőszakban és azon kívül is, ezért úgy gondolja, biztosan nem a munkaminőséggel volt bajuk a vezetőknek."
MUHAHAHA
„A 200 kirúgott emberből 198-nak köze nem volt semmilyen propagandához. Azokat a cikkeket nem ők írták”
Ühüm, oké.
A koncentrációs táborok őreinek se volt köze a tömeggyilkosságokhoz, hisz nem ők hajtották végre.
Épp csak ott voltak.
Lúdas Solymi
Stez
Pulvis et umbra sumus.
3 hónapja
jaja idobe telik mig Marika iktatja az anyagot.szatyor fing egyelőre csak az állami tisztviselők fizucsökkentését írta alá, a miniszterelnök ciklus korlátozását nem.Kissé túlgondoljátok. A fizetéscsökkentéses törvény múlt héten lett elfogadva és tegnap írta alá, pedig semmi oka nem volt húzni az időt. Egyszerűen csak ez a szar bürokratikus rendszer így működik (legalábbis jelenleg).
Beki
Jughead
Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
3 hónapja
Ezt áthozom ideNagyon hamar ki lesz vezetve a hatósági ár, végre.
Már akartam is írni erről, hogy amúgy szépen visszacsökkentek az üzemanyag árak, már olyan 635 körül van átlagban a 95-ös, de pl. itt tőlünk pár száz méterre a MP kúton (khm, véletlen lenne?) 590 most, tehát olcsóbban adják, mint a védett ár 😀Nem lehet alulbecsülni, hogy 16 év alatt milyen károkat okoztak az élet minden területén, és rád is rohadtul haragszom, mert alamizsnával a te szavazatodat is nem egyszer megvették.OFF
r.baggio
Bátyám és felesége, akik alapvetően tanult és életrevaló 40 év körüli emberek, még mindig sokkban és tagadásban élnek. Nekünk most rossz lesz, jönnek a migránsok, jönnek Brüsszelből a gyerekeiket átoperálni, mindenkinek adott volt eddig is a lehetőség hogy jól keressen, viszont most majd jól elszállnak az üzemanyagárak, elveszik a mindenféle családtámogatásokat.
Itt tartanak. Én rájuk haragszom nagyon emiatt.
ON
Mikey
warr_b
3 hónapja
Ezt áthozom ide Már akartam is írni erről, hogy amúgy szépen visszacsökkentek az üzemanyag árak, már olyan 635 körül van átlagban a 95-ös, de pl. itt tőlünk pár száz méterre a MP kúton (khm, véletlen lenne?) 590 most, tehát olcsóbban adják, mint a védett ár 😀Nem lehet alulbecsülni, hogy 16 év alatt milyen károkat okoztak az élet minden területén, és rád is rohadtul haragszom, mert alamizsnával a te szavazatodat is nem egyszer megvették.OFF
r.baggio
Bátyám és felesége, akik alapvetően tanult és életrevaló 40 év körüli emberek, még mindig sokkban és tagadásban élnek. Nekünk most rossz lesz, jönnek a migránsok, jönnek Brüsszelből a gyerekeiket átoperálni, mindenkinek adott volt eddig is a lehetőség hogy jól keressen, viszont most majd jól elszállnak az üzemanyagárak, elveszik a mindenféle családtámogatásokat.
Itt tartanak. Én rájuk haragszom nagyon emiatt.
ON
Mikey

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
"I don't break the horizon
I erase it when I'm born"
3 hónapja
szatyor fing egyelőre csak az állami tisztviselők fizucsökkentését írta alá, a miniszterelnök ciklus korlátozását nem.Kissé túlgondoljátok. A fizetéscsökkentéses törvény múlt héten lett elfogadva és tegnap írta alá, pedig semmi oka nem volt húzni az időt. Egyszerűen csak ez a szar bürokratikus rendszer így működik (legalábbis jelenleg).
Beki
3 hónapja
Négy évig csak nem tudjaszatyor fing egyelőre csak az állami tisztviselők fizucsökkentését írta alá, a miniszterelnök ciklus korlátozását nem.nem tudja az AB elé küldeni, politikai vétónak nincs értelme.
Beki
Húzza az időt.
resistance is futile
3 hónapja
Pankotainal láttam hogy a híres bré szakértő hatalmas 360 fokos fordulattal levedlette a párt hűséget és "független politológusként" szórja az igét MP fejére 🤣 imádom, hogy még mindig azt hiszik hogy nyeregben vannak és bárki érdekel az amit mondanak 🤣