Politika

65 feliratkozó

több mint 4 éve
Cuchulain82 New England Patriots 985
A Dodikos kavarás meg szóba se került még, pedig csak az lenne a szép, ha a káoszban úgy gondolnák ideje leválasztani az ország muszlim részét.
andree
amúgy számomra ez érdekes, egyetlen újságíró sem teszi fel a kérdés vityának hogy putyinnal és dodikkal tovább dolgoznak-e egy új délszláv háborún
több mint 4 éve
andree Arizona Cardinals 1 788
Egyébként én látok olyan forgatókönyvet, hogy Viktor mocskosul jól fog kijönni ebből a háborúból, ha nyernek az oroszok, mert akkor azt fogják érezni az emberek, hogy milyen faszán kimaradtunk az egészből és bár az itteniek nagy része a nyílt segítséget szerette volna Ukrajnának, de ez lehet nagyon nem fogja tükrözni az a többségi társadalom véleményét és akár ismét kétharmaddal megválasztják Viktort.
NB2
Nekem most, hogy a háború a városok lövéséig fajult, az az érzésem, ha Oroszország elfogadható üzleti partner is lesz valamikor a jövőben, az már nem Putyin Oroszországa lesz. Ha 2 napos lett volna a háború, és némi szájhúzogatás után a nyugat pár új látszatszankció meghozása után tovább élné az életét, akkor jól is kijöhetett volna belőle, de szerintem ezen a ponton már túl vagyunk. Egy demokratikusan megválasztott európai vezetőre vadásznak, miközben háborús bűnök sokaságát követik el. Ha meg is lesz az oroszok forgatókönyve egy bábkormánnyal, Ukrajna akkor is egy robbanásra váró régió marad, az EU vezetők meg már nem fognak visszatáncolni abból ameddig eljutottak Putyin ellen. A választásig nincs esély rá, hogy rendeződjön ez a helyzet. Persze ettől még lehet ezt kommunikálni.

Számomra rettenetes csalódás lenne egy kétharmad. Valami következménye legyen már egy alapjaiban elhibázott külpolitikának. Tragédia, hogy Mo történetének legnagyobb beruházása és amellett még 1000 szál köt minket egy ilyen hatalomhoz(és a lassan megszűnő gazdaságához). A Dodikos kavarás meg szóba se került még, pedig csak az lenne a szép, ha a káoszban úgy gondolnák ideje leválasztani az ország muszlim részét. Viktor meg ott állna a 100 milliós átutalás nyugtájával(meg a beígért EU vétókkal). Gyurcsányt elhajtotta az ország miután azt csinálta amit, Viktornak is kéne a pofon. Ha visszajönnek 4 év múlva, visszajönnek, csak könyörgöm ne üzenjük már meg neki, hogy nem tudja úgy elrontani a dolgokat, hogy ne válasszuk meg.
több mint 4 éve
VanillaSky 1 642
Telexes kerdesek olyan bénák
Janek
Hogy merészelsz leírni ilyet az itteni mérvadó,leghitelesebb médiumról?
Te fidesznyik Lölö bérenc. 😒
JoeyPorter
Tudod miket kérdezett ma?
Janek
Nem,szerencsére.
JoeyPorter
Hmm érdekes, hogy ennyire elzárkózol a telextől, ha én Fideszes lennék szerintem örülnék, ha lenni ilyen. 😊 Legalábbis én abból indulok ki, hogy ellenzékiként én nagyon örülnék egy hasonló jobboldali lapnak, ha lenne, de sajnos jelenleg nálunk nincs kritikus jobboldali lap (de ha létezik persze jelezzétek).
Jughead
 www.valaszonline.hu/

konzervativ, nem osszetevesztendo a fidesz 'jobb oldalisagaval'.
csebi
Köze nincs a kettőnek egymáshoz! Az egyik egy napilap a másik meg jó esetben heti, ami aktuálpolitikával közvetlenül nem is foglalkozik. Interjúkat közöl meg néha gyönyörködik/szörnyülködik a magyar kulturális örökség helyzetén, de napi 1 cikk az nem híroldal.
VanillaSky
igen, de ez legalabb konzervativ. tudsz normalis konzervativ napilapot emliteni meg?
csebi
Nem, de nem is azzal volt gondom, hogy normális vagy sem, hanem azzal, hogy fixen nem napilap és híroldal. Egyébként valódi igény sincs rá, hogy legyen ilyen! Ahol az origo még mindig top10 elérésű netes oldal, ott nem jobboldali napilap kell, hanem egy baromi nagy állatkert, rengeteg ketreccel!

"Száz ismétlés, heti három éjszaka, négy éven keresztül gondolta Bernard Marx, a hipnopédiaspecialista. Hatvankétezer-négyszáz ismétlés, és az állítás igazsággá válik. Idióták!"
több mint 4 éve
eaglesmcnabb Baltimore Ravens Virginia Tech Hokies 23 147 — je suis poloska
Telexes kerdesek olyan bénák
Janek
Hogy merészelsz leírni ilyet az itteni mérvadó,leghitelesebb médiumról?
Te fidesznyik Lölö bérenc. 😒
JoeyPorter
Tudod miket kérdezett ma?
Janek
Nem,szerencsére.
JoeyPorter
Hmm érdekes, hogy ennyire elzárkózol a telextől, ha én Fideszes lennék szerintem örülnék, ha lenni ilyen. 😊 Legalábbis én abból indulok ki, hogy ellenzékiként én nagyon örülnék egy hasonló jobboldali lapnak, ha lenne, de sajnos jelenleg nálunk nincs kritikus jobboldali lap (de ha létezik persze jelezzétek).
Jughead
 www.valaszonline.hu/

konzervativ, nem osszetevesztendo a fidesz 'jobb oldalisagaval'.
csebi
Köze nincs a kettőnek egymáshoz! Az egyik egy napilap a másik meg jó esetben heti, ami aktuálpolitikával közvetlenül nem is foglalkozik. Interjúkat közöl meg néha gyönyörködik/szörnyülködik a magyar kulturális örökség helyzetén, de napi 1 cikk az nem híroldal.
VanillaSky
igen, de ez legalabb konzervativ. tudsz normalis konzervativ napilapot emliteni meg?
csebi
Jobboldali konzervatívként én örülnék neki ha lenne.
Addig jobb híján marad a Telex meg a Zindex. egyik sem tökéletes, sőt, de legalább olvasható.
Origo hányadék, de azt is el kell olvasni néha, hogy lássuk hogy olyan is van, és hogy milyen ne legyen a többi 😀.
persze ott is vannak olvasható cikkek, azon kevés közül amelyek nem foglalkoznak politikával/közélettel.

No 1. Kyle Pitts, Jordan Mailata, Myles Garrett, Jerry Jeudy, Tre Harris, Jayden Higgins és Nick Chubb fan!!!
több mint 4 éve
csebi New York Giants Notre Dame Fighting Irish 26 823 — Lucas Scott
Telexes kerdesek olyan bénák
Janek
Hogy merészelsz leírni ilyet az itteni mérvadó,leghitelesebb médiumról?
Te fidesznyik Lölö bérenc. 😒
JoeyPorter
Tudod miket kérdezett ma?
Janek
Nem,szerencsére.
JoeyPorter
Hmm érdekes, hogy ennyire elzárkózol a telextől, ha én Fideszes lennék szerintem örülnék, ha lenni ilyen. 😊 Legalábbis én abból indulok ki, hogy ellenzékiként én nagyon örülnék egy hasonló jobboldali lapnak, ha lenne, de sajnos jelenleg nálunk nincs kritikus jobboldali lap (de ha létezik persze jelezzétek).
Jughead
 www.valaszonline.hu/

konzervativ, nem osszetevesztendo a fidesz 'jobb oldalisagaval'.
csebi
Köze nincs a kettőnek egymáshoz! Az egyik egy napilap a másik meg jó esetben heti, ami aktuálpolitikával közvetlenül nem is foglalkozik. Interjúkat közöl meg néha gyönyörködik/szörnyülködik a magyar kulturális örökség helyzetén, de napi 1 cikk az nem híroldal.
VanillaSky
igen, de ez legalabb konzervativ. tudsz normalis konzervativ napilapot emliteni meg?

Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.

Jughead Dallas Cowboys 6 382

NB2 New England Patriots 28 237 — nabege2@yahoo.com
Egyébként én látok olyan forgatókönyvet, hogy Viktor mocskosul jól fog kijönni ebből a háborúból, ha nyernek az oroszok, mert akkor azt fogják érezni az emberek, hogy milyen faszán kimaradtunk az egészből és bár az itteniek nagy része a nyílt segítséget szerette volna Ukrajnának, de ez lehet nagyon nem fogja tükrözni az a többségi társadalom véleményét és akár ismét kétharmaddal megválasztják Viktort.
több mint 4 éve
JoeyPorter Pittsburgh Steelers 2 649 — Volt egy kis zápor
Telexes kerdesek olyan bénák
Janek
Hogy merészelsz leírni ilyet az itteni mérvadó,leghitelesebb médiumról?
Te fidesznyik Lölö bérenc. 😒
JoeyPorter
Tudod miket kérdezett ma?
Janek
Nem,szerencsére.

több mint 4 éve
Cuchulain82 New England Patriots 985
Juhúú, emailt kaptam személyesen a főnitől!

warr_b
remeljuk Lolo is megkapta, mert azt mondta akkor segit, ha felkerik erre.
csebi
lehet már utalt is putyinnak
több mint 4 éve
csebi New York Giants Notre Dame Fighting Irish 26 823 — Lucas Scott
Juhúú, emailt kaptam személyesen a főnitől!

warr_b
remeljuk Lolo is megkapta, mert azt mondta akkor segit, ha felkerik erre.

Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 4 éve
Janek Philadelphia Eagles Florida Gators 16 906 — Apu ökölbeszorított keze
Telexes kerdesek olyan bénák
Janek
Hogy merészelsz leírni ilyet az itteni mérvadó,leghitelesebb médiumról?
Te fidesznyik Lölö bérenc. 😒
JoeyPorter
Tudod miket kérdezett ma?

több mint 4 éve
warr_b Washington Commanders 29 226 — Ő álla halála vérmosta fokán, Diadallal várta be végét.
Juhúú, emailt kaptam személyesen a főnitől!

Tisztelt Honfitársam!

Bekövetkezett az, amit mindannyian szerettünk volna elkerülni: a szomszédunkban háború zajlik. Mindent elkövetünk azért, hogy hazánk ne sodródjon bele a fegyveres konfliktusba, mert most is a magyar emberek biztonsága az első.

A békéért dolgozunk, és közben segítő kezet nyújtunk a bajbajutottaknak. Az orosz-ukrán háború miatt százezrek menekültek el otthonaikból: kárpátaljai magyarok és ukránok.

Büszkék lehetünk arra, hogy hazánkban példaértékű összefogás jött létre, hogy megsegítse őket. Ismét bizonyíthatjuk, hogy ez egy jó ország, amelyet jó emberek laknak.

Külön segélyakciót indítottunk, hogy segítsünk azoknak, akik Ukrajnában maradtak, és azoknak is, akik hazánkban menedékre szorulnak.

Ön is részt vehet a Híd Kárpátaljáért segélyprogramban. Elindult a 1357-es nemzeti segélyvonal, emellett számlaszám is nyílt az adományok gyűjtésére.

Kérem, lehetőségeihez mérten Ön is támogassa az összefogást!

Őrizzük meg hazánk békéjét, és nyújtsunk segítő kezet azoknak, akiknek most a legnagyobb szükségük van rá!

Tisztelettel:

Orbán Viktor

miniszterelnök

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
"I don't break the horizon
I erase it when I'm born"
több mint 4 éve
JoeyPorter Pittsburgh Steelers 2 649 — Volt egy kis zápor
Telexes kerdesek olyan bénák
Janek
Hogy merészelsz leírni ilyet az itteni mérvadó,leghitelesebb médiumról?
Te fidesznyik Lölö bérenc. 😒

több mint 4 éve
somoskovig Jacksonville Jaguars 12 202 — Chiefs GM
Nekem ez a kedvencem a mai napról:

Gulyás elmagyarázta, miért szavazták meg a fideszes EP-képviselők Paks 2-t is érintő uniós állásfoglalást
A kedden elfogadadott uniós állásfoglalásról kérdezte az ATV Gulyást. Ebben az is szerepel, hogy felbontják a megállapodást a Roszatommal folytatott kapcsolatokat.
Gulyás elmondja, hogy a fideszes EP-képviselők elfogadtak egy határozatot, amely elítéli Oroszország katonai beavatkozását, és ennek számos részlete van. Ha 15 állításból 13 állítással egyetértenek, 2-vel meg nem, megszavazzák. Fontosabb volt szerinte, hogy Európa egységet mutasson ebben az ügyben. A magyar kormány álláspontja azonban változatlan: atomenergiára szükség van.

Ezek azt hiszik, hogy ez a lista egy kib*szott étlap, amiről minden tagország kedve szerint válogathat?

több mint 4 éve
Cuchulain82 New England Patriots 985
szegeny Vlagyimir szive osszetort:

Putyin elnök ma partnere Magyarországnak? – kérdezték Gulyást, mire úgy válaszolt, annyit tud mondani, Putyin tetteit Magyarország elítéli, de Oroszország stratégiai partner. „Eddig sem szerelmi kapcsolat volt, hanem érdekkapcsolat” – mondta.
csebi
tehát nem azért szopták putyin f@szát mert szeretik hanem mert fizetett érte, milyen szakma is ez?
több mint 4 éve
csebi New York Giants Notre Dame Fighting Irish 26 823 — Lucas Scott
szegeny Vlagyimir szive osszetort:

Putyin elnök ma partnere Magyarországnak? – kérdezték Gulyást, mire úgy válaszolt, annyit tud mondani, Putyin tetteit Magyarország elítéli, de Oroszország stratégiai partner. „Eddig sem szerelmi kapcsolat volt, hanem érdekkapcsolat” – mondta.

Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 4 éve
Brouwerij van de Vrij Baltimore Ravens 14 102 — Слава Україні! Героям слава! Vreugde van eeuwigheid
"Ha visszatekintünk a kormányzásunkra, akkor volt itt már minden 2010 óta: pénzügyi válság, vörösiszap, árvíz, krími háború, migrációs krízis, koronavírus, orosz–ukrán háború. Ez a mi elmúlt tizenkét évünk. Ha válságkezelésből járna diploma, nekünk, magyaroknak már lenne négy-öt. A veszélyek korát éljük, a békés alkotás időszaka még nem adatott meg nekünk– fogalmazott."
Vrij6
Először azt hittem ezt te írod, de hogy ez kormányoldalról így elhangzott...
r.baggio
Van ennél jobb: "Az áprilisi választásról Orbán azt mondta, azért beszélt Márki-Zay Péter helyett Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon visszatéréséről az évértékelő beszédében, mert

"A kommunista szívós fajta. Azt remélem, hogy a negyedik vereséget már nem élik túl a kommunisták. Másrészt egy újabb győzelemmel ki tudjuk kényszeríteni az ellenzék radikális átalakulását, ezzel pedig új fejezet kezdődhet a magyar belpolitikában."

Hatósági árak bevezetése után esik csak igazán jól egy kis kommunistázás.

'csak az maradt tiéd, mit homlokod megett viselsz.'

"A világ igazságtalan. Ha elfogadod ezt, cinkos lesz a neved, ha pedig megváltoztatnád, hóhér." (Sartre)

Never forget Bucha, Borodyanka, Hostomel, Irpen, Kramatorszk, Mariupol, Rubizne, Popasna, Kremenchuk, Sievierodonetsk, Chasov Yar, Vinnytsia, Mikolajiv, Olenivka, Chaplyny, Izjum, Zaporizzsja, Kijiv, Bakhmut, Pravdyne, Marinka, Kherson, Dnipro, Soledar, Avdijivka, Slovyansk, Uman, Nova Kakhovka, Kryvyi Rih, Odessa, Pervomajszkij,Lviv, Pokrovsk, Chernihiv, Kostyantynivka, Hroza, Harkiv, 2023.12.29., Odessa, Chernihiv, Vovchansk, Harkiv, Okhmatdyt, Poltava, Lviv, Sumi, Ternopil
több mint 4 éve
r.baggio Miami Dolphins Indiana Hoosiers 64 891 — no es importante
"Ha visszatekintünk a kormányzásunkra, akkor volt itt már minden 2010 óta: pénzügyi válság, vörösiszap, árvíz, krími háború, migrációs krízis, koronavírus, orosz–ukrán háború. Ez a mi elmúlt tizenkét évünk. Ha válságkezelésből járna diploma, nekünk, magyaroknak már lenne négy-öt. A veszélyek korát éljük, a békés alkotás időszaka még nem adatott meg nekünk– fogalmazott."
Vrij6
Először azt hittem ezt te írod, de hogy ez kormányoldalról így elhangzott...

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 4 éve
Janek Philadelphia Eagles Florida Gators 16 906 — Apu ökölbeszorított keze
Telexes kerdesek olyan bénák

több mint 4 éve
slowmotion Dallas Cowboys 27 370 — Cowboys fan
"Ha visszatekintünk a kormányzásunkra, akkor volt itt már minden 2010 óta: pénzügyi válság, vörösiszap, árvíz, krími háború, migrációs krízis, koronavírus, orosz–ukrán háború. Ez a mi elmúlt tizenkét évünk. Ha válságkezelésből járna diploma, nekünk, magyaroknak már lenne négy-öt. A veszélyek korát éljük, a békés alkotás időszaka még nem adatott meg nekünk– fogalmazott."
Vrij6
azt elfelejtette, hogy mindezt állandó, nyomasztó baloldali médiatúlsúly mellett
több mint 4 éve
Brouwerij van de Vrij Baltimore Ravens 14 102 — Слава Україні! Героям слава! Vreugde van eeuwigheid
Kormanyinfo elso 25 perc az baloldal hülyézése.
Janek
Kampány van.
Gyurma Pappa
Meg valami orosz ukran haboru 🤩😁
Janek
Kampány van.

Prioritások barátom, prioritások.
Gyurma Pappa
Nem értem miért nem idéznek Bödőcstől.

"(Kövér László, zsűrielnök) beszédében elmondta, hogy a baloldal okozta az összes jégkorszakot, a liberálisokkal összefogva fejlesztették ki az AIDS-et, a koronavírust, az ebolát, és a rozskenyeret is."

'csak az maradt tiéd, mit homlokod megett viselsz.'

"A világ igazságtalan. Ha elfogadod ezt, cinkos lesz a neved, ha pedig megváltoztatnád, hóhér." (Sartre)

Never forget Bucha, Borodyanka, Hostomel, Irpen, Kramatorszk, Mariupol, Rubizne, Popasna, Kremenchuk, Sievierodonetsk, Chasov Yar, Vinnytsia, Mikolajiv, Olenivka, Chaplyny, Izjum, Zaporizzsja, Kijiv, Bakhmut, Pravdyne, Marinka, Kherson, Dnipro, Soledar, Avdijivka, Slovyansk, Uman, Nova Kakhovka, Kryvyi Rih, Odessa, Pervomajszkij,Lviv, Pokrovsk, Chernihiv, Kostyantynivka, Hroza, Harkiv, 2023.12.29., Odessa, Chernihiv, Vovchansk, Harkiv, Okhmatdyt, Poltava, Lviv, Sumi, Ternopil
több mint 4 éve
Gyurma Pappa New Orleans Saints Tulane Green Wave 15 606 — zászló zászló szív