Politika
65 feliratkozó
több mint 4 éve
Majd holnap írok bővebben h mit látok kívülállóként, ami minimális infót osszeszedek.annyiranemoff:voxpopuli.444.hu/2022/02/20/valasztasi-meglepetes-keszul-1-reszOff:
Jó kis vasárnapi újságok vannak.
Gyurma Pappa
Mivel említetted h figyeled majd a máltai választást a 16 évesek miatt: Abela most jelentette be h március 26 lesz a nap. Kb élőben hallottam mert épp be mentünk sétálni Vallettaba, ment az üdvrivalgás is …
csebi
Köszi. Nézegetem a közvéleménykutatásokat egy ideje.
Az a bajom, hogy Máltán még nem látom azt az előretörést, hogy kínálati oldalon a pártok felnőttek volna a feladathoz. Gyanítom, hogy elég passzív lesz most a még a 16-20 éves korosztály. Bár ott is eléggé ki van a fasza mindenkinek a váltógazdasággal, gyanítom, hogy hamarosan megjelennek a "vicc" pártok. De az is igaz, hogy angolszász rendszer van, és sokat számít az egyéni.
Izland sokkal érdekesebb, ott 4 generáció nőtt fel a korhatár leszállítás tv. tervezete óta, csak a parlamenti többség blokkolta 12 éven át. Lassan akinek ehhez köze volt, falusi önk-nál sem lesz majd képviselő.
Gyurma Pappa
De egy merész tippem már most van: lesz képviselő aki nem munkás vagy nacionalista.
Addig is itt egy összegzés egy viszonylag friss közvélemény kutatásból:
www.maltatoday.com.mt/news/data_and_surveys/114799/maltatoday_survey_pn_cuts_gap_10000_election_repeat_of_2017
Nacionalisták jönnek fel ezért is írta ki gyorsan márciusra.
Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 4 éve
voxpopuli.444.hu/2022/02/20/valasztasi-meglepetes-keszul-1-reszSzokásosan minőségi cikk Tókától, habár azt azért megjegyezném, hogy ez a “lehet 19% a Fidesz előnye vagy 10% az ellenezéké is jelen pillanatban” típusú közvélemény-kutató ekéző cikkek valahogy mindig akkor jönnek, amikor az egyik oldal szarul áll. De nemcsak most, 18ban meg 14ben is így volt.
Jó kis vasárnapi újságok vannak.
Gyurma Pappa
Olyankor a közvélemény-kutatók túl tág hibahatárral dolgoznak, rossz az alappopuláció, félremérnek stbstb.
Ez egyébként nem von le semmit a cikk értékéből, csak érdekes.
“A kiábrándult idealistákból lettek a cinikusok”
több mint 4 éve
Igen, ezért is van az a mondás hogy amelyik étteremben eszel annak a konyhájára inkább ne menj be 😊Na mondjuk elég sok minden van, amit jobb, ha nem tudunk, mibűl készül...Dolgoztam gyros készítéssel is foglalkozó cégnél, ráadásul az árubeszerzés is a munkaköröm része volt. Nem akarsz csirkés gyrost enni.van.....Ma vagy 4-5 helyen próbáltam a városban (Győr) csirkés gyrost venni, mindenütt csak bárányhúsos volt. Akkor húztam fel a szemöldököm, amikor a kedvenc lángososomnál se volt csirkés lángos. Picit gyanús. Lehet ennek az árszabályozáshoz köze? Ezekben úgy tudom nincs farhát 😊 (Grill csirke se volt a Spar-ban, ahol venni szoktam, de azt végül kaptam a Tesco melletti grillcsirkésnél.)Alapszabàly: csirkegyrost nem veszünk. (Örülj, ha csak foszfát van benne)
peterk2005
Amadeus
Mármint csirkét nem veszünk?
A gyrosba rakják a foszfátot vagy a csirkébe?
Lecsó
davemayer
csi77
BEARS BABY!
Sir Alex immortal
több mint 4 éve
Ez nem igaz, a probléma nem ez, inkább nem részletezném mi, de ez nem nuggets.Csirke.Mármint csirkét nem veszünk?Ma vagy 4-5 helyen próbáltam a városban (Győr) csirkés gyrost venni, mindenütt csak bárányhúsos volt. Akkor húztam fel a szemöldököm, amikor a kedvenc lángososomnál se volt csirkés lángos. Picit gyanús. Lehet ennek az árszabályozáshoz köze? Ezekben úgy tudom nincs farhát 😊 (Grill csirke se volt a Spar-ban, ahol venni szoktam, de azt végül kaptam a Tesco melletti grillcsirkésnél.)Alapszabàly: csirkegyrost nem veszünk. (Örülj, ha csak foszfát van benne)
peterk2005
Amadeus
A gyrosba rakják a foszfátot vagy a csirkébe?
Lecsó
Plusz a csirkéből minden bele van darálva a tolltól kezdve a szarig. Szóval hard pass, gyrost/kebabot csak és kizárólag borjút. Az eredeti kebab is borjú, nem csirke és nem véletlen.
Amadeus
BEARS BABY!
Sir Alex immortal
több mint 4 éve
annyiranemoff:voxpopuli.444.hu/2022/02/20/valasztasi-meglepetes-keszul-1-reszOff:
Jó kis vasárnapi újságok vannak.
Gyurma Pappa
Mivel említetted h figyeled majd a máltai választást a 16 évesek miatt: Abela most jelentette be h március 26 lesz a nap. Kb élőben hallottam mert épp be mentünk sétálni Vallettaba, ment az üdvrivalgás is …
csebi
Köszi. Nézegetem a közvéleménykutatásokat egy ideje.
Az a bajom, hogy Máltán még nem látom azt az előretörést, hogy kínálati oldalon a pártok felnőttek volna a feladathoz. Gyanítom, hogy elég passzív lesz most a még a 16-20 éves korosztály. Bár ott is eléggé ki van a fasza mindenkinek a váltógazdasággal, gyanítom, hogy hamarosan megjelennek a "vicc" pártok. De az is igaz, hogy angolszász rendszer van, és sokat számít az egyéni.
Izland sokkal érdekesebb, ott 4 generáció nőtt fel a korhatár leszállítás tv. tervezete óta, csak a parlamenti többség blokkolta 12 éven át. Lassan akinek ehhez köze volt, falusi önk-nál sem lesz majd képviselő.

több mint 4 éve
Mi az hogy nem eszik húst?üjjélleCsirke.Mármint csirkét nem veszünk?Ma vagy 4-5 helyen próbáltam a városban (Győr) csirkés gyrost venni, mindenütt csak bárányhúsos volt. Akkor húztam fel a szemöldököm, amikor a kedvenc lángososomnál se volt csirkés lángos. Picit gyanús. Lehet ennek az árszabályozáshoz köze? Ezekben úgy tudom nincs farhát 😊 (Grill csirke se volt a Spar-ban, ahol venni szoktam, de azt végül kaptam a Tesco melletti grillcsirkésnél.)Alapszabàly: csirkegyrost nem veszünk. (Örülj, ha csak foszfát van benne)
peterk2005
Amadeus
A gyrosba rakják a foszfátot vagy a csirkébe?
Lecsó
Plusz a csirkéből minden bele van darálva a tolltól kezdve a szarig. Szóval hard pass, gyrost/kebabot csak és kizárólag borjút. Az eredeti kebab is borjú, nem csirke és nem véletlen.
Amadeus
bárány vagy birka -
sutianap
Nem baj, majd csinálunk bárányt.

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
"I don't break the horizon
I erase it when I'm born"
több mint 4 éve
JogosüjjélleCsirke.Mármint csirkét nem veszünk?Ma vagy 4-5 helyen próbáltam a városban (Győr) csirkés gyrost venni, mindenütt csak bárányhúsos volt. Akkor húztam fel a szemöldököm, amikor a kedvenc lángososomnál se volt csirkés lángos. Picit gyanús. Lehet ennek az árszabályozáshoz köze? Ezekben úgy tudom nincs farhát 😊 (Grill csirke se volt a Spar-ban, ahol venni szoktam, de azt végül kaptam a Tesco melletti grillcsirkésnél.)Alapszabàly: csirkegyrost nem veszünk. (Örülj, ha csak foszfát van benne)
peterk2005
Amadeus
A gyrosba rakják a foszfátot vagy a csirkébe?
Lecsó
Plusz a csirkéből minden bele van darálva a tolltól kezdve a szarig. Szóval hard pass, gyrost/kebabot csak és kizárólag borjút. Az eredeti kebab is borjú, nem csirke és nem véletlen.
Amadeus
bárány vagy birka -
sutianap
több mint 4 éve
üjjélleCsirke.Mármint csirkét nem veszünk?Ma vagy 4-5 helyen próbáltam a városban (Győr) csirkés gyrost venni, mindenütt csak bárányhúsos volt. Akkor húztam fel a szemöldököm, amikor a kedvenc lángososomnál se volt csirkés lángos. Picit gyanús. Lehet ennek az árszabályozáshoz köze? Ezekben úgy tudom nincs farhát 😊 (Grill csirke se volt a Spar-ban, ahol venni szoktam, de azt végül kaptam a Tesco melletti grillcsirkésnél.)Alapszabàly: csirkegyrost nem veszünk. (Örülj, ha csak foszfát van benne)
peterk2005
Amadeus
A gyrosba rakják a foszfátot vagy a csirkébe?
Lecsó
Plusz a csirkéből minden bele van darálva a tolltól kezdve a szarig. Szóval hard pass, gyrost/kebabot csak és kizárólag borjút. Az eredeti kebab is borjú, nem csirke és nem véletlen.
Amadeus
bárány vagy birka -

Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 4 éve
Kőbányai tipikusan ilyen. Volt egy “sörész” haverom, ő járt a főzdében. Mesélte, hogy a nevezett sörben minden van a kukoricapor mellett, ami nem elég életerős, hogy elmásszon a kombájn elől.Na mondjuk elég sok minden van, amit jobb, ha nem tudunk, mibűl készül...Dolgoztam gyros készítéssel is foglalkozó cégnél, ráadásul az árubeszerzés is a munkaköröm része volt. Nem akarsz csirkés gyrost enni.van.....Ma vagy 4-5 helyen próbáltam a városban (Győr) csirkés gyrost venni, mindenütt csak bárányhúsos volt. Akkor húztam fel a szemöldököm, amikor a kedvenc lángososomnál se volt csirkés lángos. Picit gyanús. Lehet ennek az árszabályozáshoz köze? Ezekben úgy tudom nincs farhát 😊 (Grill csirke se volt a Spar-ban, ahol venni szoktam, de azt végül kaptam a Tesco melletti grillcsirkésnél.)Alapszabàly: csirkegyrost nem veszünk. (Örülj, ha csak foszfát van benne)
peterk2005
Amadeus
Mármint csirkét nem veszünk?
A gyrosba rakják a foszfátot vagy a csirkébe?
Lecsó
davemayer
csi77
több mint 4 éve
Na mondjuk elég sok minden van, amit jobb, ha nem tudunk, mibűl készül...Dolgoztam gyros készítéssel is foglalkozó cégnél, ráadásul az árubeszerzés is a munkaköröm része volt. Nem akarsz csirkés gyrost enni.van.....Ma vagy 4-5 helyen próbáltam a városban (Győr) csirkés gyrost venni, mindenütt csak bárányhúsos volt. Akkor húztam fel a szemöldököm, amikor a kedvenc lángososomnál se volt csirkés lángos. Picit gyanús. Lehet ennek az árszabályozáshoz köze? Ezekben úgy tudom nincs farhát 😊 (Grill csirke se volt a Spar-ban, ahol venni szoktam, de azt végül kaptam a Tesco melletti grillcsirkésnél.)Alapszabàly: csirkegyrost nem veszünk. (Örülj, ha csak foszfát van benne)
peterk2005
Amadeus
Mármint csirkét nem veszünk?
A gyrosba rakják a foszfátot vagy a csirkébe?
Lecsó
davemayer
Hajrá Bad Bones!
A lányos apukáknak a legjobb!!
http://orig08.deviantart.net/fa61/f/2015/248/f/d/matt_forte_by_anyegin-d98fqaw.png
több mint 4 éve
Csirke.Mármint csirkét nem veszünk?Ma vagy 4-5 helyen próbáltam a városban (Győr) csirkés gyrost venni, mindenütt csak bárányhúsos volt. Akkor húztam fel a szemöldököm, amikor a kedvenc lángososomnál se volt csirkés lángos. Picit gyanús. Lehet ennek az árszabályozáshoz köze? Ezekben úgy tudom nincs farhát 😊 (Grill csirke se volt a Spar-ban, ahol venni szoktam, de azt végül kaptam a Tesco melletti grillcsirkésnél.)Alapszabàly: csirkegyrost nem veszünk. (Örülj, ha csak foszfát van benne)
peterk2005
Amadeus
A gyrosba rakják a foszfátot vagy a csirkébe?
Lecsó
Plusz a csirkéből minden bele van darálva a tolltól kezdve a szarig. Szóval hard pass, gyrost/kebabot csak és kizárólag borjút. Az eredeti kebab is borjú, nem csirke és nem véletlen.
több mint 4 éve
voxpopuli.444.hu/2022/02/20/valasztasi-meglepetes-keszul-1-reszOff:
Jó kis vasárnapi újságok vannak.
Gyurma Pappa
Mivel említetted h figyeled majd a máltai választást a 16 évesek miatt: Abela most jelentette be h március 26 lesz a nap. Kb élőben hallottam mert épp be mentünk sétálni Vallettaba, ment az üdvrivalgás is …
Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 4 éve
Dolgoztam gyros készítéssel is foglalkozó cégnél, ráadásul az árubeszerzés is a munkaköröm része volt. Nem akarsz csirkés gyrost enni.Mármint csirkét nem veszünk?Ma vagy 4-5 helyen próbáltam a városban (Győr) csirkés gyrost venni, mindenütt csak bárányhúsos volt. Akkor húztam fel a szemöldököm, amikor a kedvenc lángososomnál se volt csirkés lángos. Picit gyanús. Lehet ennek az árszabályozáshoz köze? Ezekben úgy tudom nincs farhát 😊 (Grill csirke se volt a Spar-ban, ahol venni szoktam, de azt végül kaptam a Tesco melletti grillcsirkésnél.)Alapszabàly: csirkegyrost nem veszünk. (Örülj, ha csak foszfát van benne)
peterk2005
Amadeus
A gyrosba rakják a foszfátot vagy a csirkébe?
Lecsó
BEARS BABY!
Sir Alex immortal
több mint 4 éve
Hát ja. A borjút viszont csak én szeretem. (Pontosabban a _borjút_)Ma vagy 4-5 helyen próbáltam a városban (Győr) csirkés gyrost venni, mindenütt csak bárányhúsos volt. Akkor húztam fel a szemöldököm, amikor a kedvenc lángososomnál se volt csirkés lángos. Picit gyanús. Lehet ennek az árszabályozáshoz köze? Ezekben úgy tudom nincs farhát 😊 (Grill csirke se volt a Spar-ban, ahol venni szoktam, de azt végül kaptam a Tesco melletti grillcsirkésnél.)Alapszabàly: csirkegyrost nem veszünk. (Örülj, ha csak foszfát van benne)
peterk2005
Amadeus
több mint 4 éve
telex.hu/komplex/2022/02/20/nincs-ertelme-annak-a-kerdesnek-hogy-mikor-erjuk-utol-ausztriatVan erről egy jó TGM-Szelényi beszélgetés a YT-on. Kicsit hosszú, de akit érdekel a szovjet rendszer politikai gazdaságtana, államkapitalista értelmezése, annak érdemes meghallgatni.
Ő sokkal okosabban elmondja, amit én is gondolok kishazánkról. (Amit explicit említ, de én mindig erről beszélek: sosem létezett működő államszocializmus gazdasági értelemben, tehát a XX. századi "működő" kommunizmus sosem volt kommunizmus. Szóval amikor kommunistákat szidja valaki, igazából érdemben nem szidja...)
Gyurma Pappa
több mint 4 éve
voxpopuli.444.hu/2022/02/20/valasztasi-meglepetes-keszul-1-reszJó kis vasárnapi újságok vannak.

több mint 4 éve
Mármint csirkét nem veszünk?Ma vagy 4-5 helyen próbáltam a városban (Győr) csirkés gyrost venni, mindenütt csak bárányhúsos volt. Akkor húztam fel a szemöldököm, amikor a kedvenc lángososomnál se volt csirkés lángos. Picit gyanús. Lehet ennek az árszabályozáshoz köze? Ezekben úgy tudom nincs farhát 😊 (Grill csirke se volt a Spar-ban, ahol venni szoktam, de azt végül kaptam a Tesco melletti grillcsirkésnél.)Alapszabàly: csirkegyrost nem veszünk. (Örülj, ha csak foszfát van benne)
peterk2005
Amadeus
A gyrosba rakják a foszfátot vagy a csirkébe?
több mint 4 éve
telex.hu/komplex/2022/02/20/nincs-ertelme-annak-a-kerdesnek-hogy-mikor-erjuk-utol-ausztriatŐ sokkal okosabban elmondja, amit én is gondolok kishazánkról. (Amit explicit említ, de én mindig erről beszélek: sosem létezett működő államszocializmus gazdasági értelemben, tehát a XX. századi "működő" kommunizmus sosem volt kommunizmus. Szóval amikor kommunistákat szidja valaki, igazából érdemben nem szidja...)

több mint 4 éve
Ma vagy 4-5 helyen próbáltam a városban (Győr) csirkés gyrost venni, mindenütt csak bárányhúsos volt. Akkor húztam fel a szemöldököm, amikor a kedvenc lángososomnál se volt csirkés lángos. Picit gyanús. Lehet ennek az árszabályozáshoz köze? Ezekben úgy tudom nincs farhát 😊 (Grill csirke se volt a Spar-ban, ahol venni szoktam, de azt végül kaptam a Tesco melletti grillcsirkésnél.)Alapszabàly: csirkegyrost nem veszünk. (Örülj, ha csak foszfát van benne)
peterk2005
több mint 4 éve
ez lesz még pár napig....Ma vagy 4-5 helyen próbáltam a városban (Győr) csirkés gyrost venni, mindenütt csak bárányhúsos volt. Akkor húztam fel a szemöldököm, amikor a kedvenc lángososomnál se volt csirkés lángos. Picit gyanús. Lehet ennek az árszabályozáshoz köze? Ezekben úgy tudom nincs farhát 😊 (Grill csirke se volt a Spar-ban, ahol venni szoktam, de azt végül kaptam a Tesco melletti grillcsirkésnél.)En banant nem talaltam semmilyen boltban tegnap.igaz nem gyorben neztem.csiiipp hiany itt is.
peterk2005
YoungZeeZee
több mint 4 éve
YoungZeeZee
9 513
Ma vagy 4-5 helyen próbáltam a városban (Győr) csirkés gyrost venni, mindenütt csak bárányhúsos volt. Akkor húztam fel a szemöldököm, amikor a kedvenc lángososomnál se volt csirkés lángos. Picit gyanús. Lehet ennek az árszabályozáshoz köze? Ezekben úgy tudom nincs farhát 😊 (Grill csirke se volt a Spar-ban, ahol venni szoktam, de azt végül kaptam a Tesco melletti grillcsirkésnél.)En banant nem talaltam semmilyen boltban tegnap.igaz nem gyorben neztem.csiiipp hiany itt is.
peterk2005
több mint 4 éve
Ma vagy 4-5 helyen próbáltam a városban (Győr) csirkés gyrost venni, mindenütt csak bárányhúsos volt. Akkor húztam fel a szemöldököm, amikor a kedvenc lángososomnál se volt csirkés lángos. Picit gyanús. Lehet ennek az árszabályozáshoz köze? Ezekben úgy tudom nincs farhát 😊 (Grill csirke se volt a Spar-ban, ahol venni szoktam, de azt végül kaptam a Tesco melletti grillcsirkésnél.)


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 4 éve
meg nem is oltatták magukat...kicsit elmérték magukat, mert úgy számolták, hogy a tanárok akciózását a népesség nagy része úgyis elutasítással fogadja a szokásosnak vélt indokok miatt ("egész nyáron szabadságon vannak", "úgyse tanítanak semmi fontosat", ilyenek). előfordul.Mert most megy a pénz a kilopása.Hát jah, eddig is ezt csinálták az oktatással, ebben nincs meglepetés, csak ez az egyértelmű geciskedés amit most csinálnak a tanárokkal nekem kicsit öngólnak tűnik, holott viszonylag könnyen kijöhettek volna ebből jobban is, ahogy csebi is írta, de ők most valamiért úgy döntöttek, hogy még jobban belerúgnak a tanárokba, mint eddig.
Ha buknak, nem az ő problémájuk, ha nem buknak, akkor meg lesz oda ember úgyis, nem fog számítani a minőség vagy a tudás. A gyárakba kellenek az emberek, nem az irodákba.
Solymi
Szesze
slowmotion

Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 4 éve
kicsit elmérték magukat, mert úgy számolták, hogy a tanárok akciózását a népesség nagy része úgyis elutasítással fogadja a szokásosnak vélt indokok miatt ("egész nyáron szabadságon vannak", "úgyse tanítanak semmi fontosat", ilyenek). előfordul.Mert most megy a pénz a kilopása.Hát jah, eddig is ezt csinálták az oktatással, ebben nincs meglepetés, csak ez az egyértelmű geciskedés amit most csinálnak a tanárokkal nekem kicsit öngólnak tűnik, holott viszonylag könnyen kijöhettek volna ebből jobban is, ahogy csebi is írta, de ők most valamiért úgy döntöttek, hogy még jobban belerúgnak a tanárokba, mint eddig.
Ha buknak, nem az ő problémájuk, ha nem buknak, akkor meg lesz oda ember úgyis, nem fog számítani a minőség vagy a tudás. A gyárakba kellenek az emberek, nem az irodákba.
Solymi
Szesze
több mint 4 éve
444.hu/2022/02/18/be-kell-vezetni-az-egynapos-autopalya-matricat-az-egesz-europai-uniobanez egy jó hír