Politika
65 feliratkozó
több mint 4 éve
Amikor Peti Malajziában volt, akkor ugye be kellett zárni a COVID-ja miatt egy fiú középiskolát, amit meglátogatott, ahol a hivatalos hírek úgy fogalmaztak, hogy vele kapcsolatba került diákokat karanténba zárták. Ez különösen vicces, a hallott pletykák fényében. Aki nem érti, annak sem fogom ennél jobban elmagyarázni.

több mint 4 éve
Ennyi pletykás vénasszonyt egy rakáson, bazzeg 😀

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
"I don't break the horizon
I erase it when I'm born"
több mint 4 éve
Írd be közösbe akkor már 😊
több mint 4 éve
kicsi a rakás? csak vigyázzunk nehogy jöjjön a mikulás az ereszen 😀Igen, igen. Én is. léccilegyen csoportos PM akkor 😊Mik a durvábbak? Jöhet PM-be is, ha ide nem írnád be. 😀Ez egy nagyon régi történet. Petikével kapcsolatban ennél sokkal durvábbakat is hallottam.Mehh, akkor már egy Szíjjártó, Kunhalmi, Demeter Márta, Donáth Anna összegabalyodás sokkal pikánsabb lenne 😀Szijjártó kapcsán egyébként az utóbbi időben többször hallottam h közte és Dzsudzsák között több van, mint barátság 😊
warr_b
empty taxi
Ez az a pletyka, ami ha igaz, akkor tényleg kurva nagy gondok lehettek a számokkal, amikor kitalálták a meleghibáztatást..
Gyurma Pappa
Vrij6
csebi
zinedine5
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
több mint 4 éve
Igen, igen. Én is. léccilegyen csoportos PM akkor 😊Mik a durvábbak? Jöhet PM-be is, ha ide nem írnád be. 😀Ez egy nagyon régi történet. Petikével kapcsolatban ennél sokkal durvábbakat is hallottam.Mehh, akkor már egy Szíjjártó, Kunhalmi, Demeter Márta, Donáth Anna összegabalyodás sokkal pikánsabb lenne 😀Szijjártó kapcsán egyébként az utóbbi időben többször hallottam h közte és Dzsudzsák között több van, mint barátság 😊
warr_b
empty taxi
Ez az a pletyka, ami ha igaz, akkor tényleg kurva nagy gondok lehettek a számokkal, amikor kitalálták a meleghibáztatást..
Gyurma Pappa
Vrij6
csebi
több mint 4 éve
legyen csoportos PM akkor 😊Mik a durvábbak? Jöhet PM-be is, ha ide nem írnád be. 😀Ez egy nagyon régi történet. Petikével kapcsolatban ennél sokkal durvábbakat is hallottam.Mehh, akkor már egy Szíjjártó, Kunhalmi, Demeter Márta, Donáth Anna összegabalyodás sokkal pikánsabb lenne 😀Szijjártó kapcsán egyébként az utóbbi időben többször hallottam h közte és Dzsudzsák között több van, mint barátság 😊
warr_b
empty taxi
Ez az a pletyka, ami ha igaz, akkor tényleg kurva nagy gondok lehettek a számokkal, amikor kitalálták a meleghibáztatást..
Gyurma Pappa
Vrij6
Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 4 éve
Mik a durvábbak? Jöhet PM-be is, ha ide nem írnád be. 😀Ez egy nagyon régi történet. Petikével kapcsolatban ennél sokkal durvábbakat is hallottam.Mehh, akkor már egy Szíjjártó, Kunhalmi, Demeter Márta, Donáth Anna összegabalyodás sokkal pikánsabb lenne 😀Szijjártó kapcsán egyébként az utóbbi időben többször hallottam h közte és Dzsudzsák között több van, mint barátság 😊
warr_b
empty taxi
Ez az a pletyka, ami ha igaz, akkor tényleg kurva nagy gondok lehettek a számokkal, amikor kitalálták a meleghibáztatást..
Gyurma Pappa
'csak az maradt tiéd, mit homlokod megett viselsz.'
"A világ igazságtalan. Ha elfogadod ezt, cinkos lesz a neved, ha pedig megváltoztatnád, hóhér." (Sartre)
Never forget Bucha, Borodyanka, Hostomel, Irpen, Kramatorszk, Mariupol, Rubizne, Popasna, Kremenchuk, Sievierodonetsk, Chasov Yar, Vinnytsia, Mikolajiv, Olenivka, Chaplyny, Izjum, Zaporizzsja, Kijiv, Bakhmut, Pravdyne, Marinka, Kherson, Dnipro, Soledar, Avdijivka, Slovyansk, Uman, Nova Kakhovka, Kryvyi Rih, Odessa, Pervomajszkij,Lviv, Pokrovsk, Chernihiv, Kostyantynivka, Hroza, Harkiv, 2023.12.29., Odessa, Chernihiv, Vovchansk, Harkiv, Okhmatdyt, Poltava, Lviv, Sumi, Ternopil
több mint 4 éve
Ez egy nagyon régi történet. Petikével kapcsolatban ennél sokkal durvábbakat is hallottam.Mehh, akkor már egy Szíjjártó, Kunhalmi, Demeter Márta, Donáth Anna összegabalyodás sokkal pikánsabb lenne 😀Szijjártó kapcsán egyébként az utóbbi időben többször hallottam h közte és Dzsudzsák között több van, mint barátság 😊
warr_b
empty taxi
Ez az a pletyka, ami ha igaz, akkor tényleg kurva nagy gondok lehettek a számokkal, amikor kitalálták a meleghibáztatást..

több mint 4 éve
jó hát mindenkinek más az izlése 😊en nem, de ezt ki tudod jelenteni mindenkirol?azokkal a kurvákkal nem akarsz kezdeni semmit amik ott vannak 😀biztos jo kereszteny emberkent csak qvazni jarnak oda.györökre kettesbe járnak tudtommalMehh, akkor már egy Szíjjártó, Kunhalmi, Demeter Márta, Donáth Anna összegabalyodás sokkal pikánsabb lenne 😀Szijjártó kapcsán egyébként az utóbbi időben többször hallottam h közte és Dzsudzsák között több van, mint barátság 😊
warr_b
empty taxi
Negritis
csebi
Negritis
csebi
csak arra próbáltam utalni hogy elég sokszor látni őket arra és általában kettesben vannak (én is van hogy haverral lemegyünk ketten itókázni)
és a "felhozatal" az nem túl magas szinvonalú
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
több mint 4 éve
en nem, de ezt ki tudod jelenteni mindenkirol?azokkal a kurvákkal nem akarsz kezdeni semmit amik ott vannak 😀biztos jo kereszteny emberkent csak qvazni jarnak oda.györökre kettesbe járnak tudtommalMehh, akkor már egy Szíjjártó, Kunhalmi, Demeter Márta, Donáth Anna összegabalyodás sokkal pikánsabb lenne 😀Szijjártó kapcsán egyébként az utóbbi időben többször hallottam h közte és Dzsudzsák között több van, mint barátság 😊
warr_b
empty taxi
Negritis
csebi
Negritis
Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 4 éve
azokkal a kurvákkal nem akarsz kezdeni semmit amik ott vannak 😀biztos jo kereszteny emberkent csak qvazni jarnak oda.györökre kettesbe járnak tudtommalMehh, akkor már egy Szíjjártó, Kunhalmi, Demeter Márta, Donáth Anna összegabalyodás sokkal pikánsabb lenne 😀Szijjártó kapcsán egyébként az utóbbi időben többször hallottam h közte és Dzsudzsák között több van, mint barátság 😊
warr_b
empty taxi
Negritis
csebi
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
több mint 4 éve
Frakcióvezetőként miniszteri jogállású.de akkor a 3 miniszter akiről MZP beszélt Gulyás, Süli és Varga Judit, nem? mert Kocsis Máté nem miniszter. mindenesetre ez így kevés, lehet bedobni a nevüket, de konkrétum nélkül nem tudnak ütni rajtuk.Suli nem tenyezo, Kocsis Materol mar regota lehet tudni (per is volt emiatt). Gulyas meg ugysem kap ujabb megbizatast sztem. de ha rola igaz, akkor uj megvilagitasba helyezi a 3 miniszteres tagados valaszat. ezek szerint vagy tobbrol tud vagy magaban felhaborodott, hogy a tobbiek nem vallottak szint neki.pedig az ördög ügyvédje csak Gulyást, Kocsis Mátét és Süli Jánost "nevezte meg"Mehh, akkor már egy Szíjjártó, Kunhalmi, Demeter Márta, Donáth Anna összegabalyodás sokkal pikánsabb lenne 😀Szijjártó kapcsán egyébként az utóbbi időben többször hallottam h közte és Dzsudzsák között több van, mint barátság 😊
warr_b
empty taxi
deyell
csebi
deyell
“A kiábrándult idealistákból lettek a cinikusok”
több mint 4 éve
Megfogtál, néhány biztos van, elfelejtettem, hogy mennyire pontosan kell fogalmazni, különben rögtön jön az Origo stílus. Akkor szavazzunk inkább a Fideszre, ott legalább azok akik kifeszítik a soha többé baloldalt molinót, büszkén mocskos zsidóznak az MTK-ZTe meccsen. Mert az a mi fasisztánk, nem az ellenzéké..Vaó, egy se ? Egyetlen darab se? Bíró László, tudod a tetűcsúszdás, a mai napig ellenzéki színekben képviselő meg az ózdi karlengető lájkolja ezt 😊 Jakab pár éve még bőszen zsidózott-cigányozott Miskolcon, de hát nyilván azóta belátta súlyos tévedéseit és megtért a balliberális mainstream elveihez. Ja nem.Kérlek, idézz már be ilyenkor, hogy tudjam válaszolni kellene 😊Számomra elég érdekes hogy ennyivel elintézitek azt amit mondott. Hanyadik ilyen "elszólása" volt ez már?Tetszik, vagy nem. A "kihívó", úgynevezett baloldaról volt kénytelen importálni egy jobbolali miniszterelnökjelöltet, s kitenni az ablakba. :- ) Pikáns.FungusEz nem pikáns, hanem praktikus. Rájöttek, hogy egy balos populista ellen csak jobbos jelölttel van esély nyerni.
A fasisztázás meg olyan, mint amikor a komcsi elkezd piacgazdaságról beszélni. Baleset, a hülye is látja, hogy köze nincs hozzá, fogalma nincs róla.
| sarkasm off |
peterk2005
Klaci te meg teljesen megbízol benne mert tudod hogy hülyeséget mondott. Tehát ha bevall egy ilyet te akkor is inkább annak hiszel amit te gondolsz, mert a felsorolt egyének (khm Jakabbal pl) nem engednének úgysem olyat 🤣 pont arról beszélt, azzal érvelt (!!!) a fidesz ellen hogy amíg a fidesz egybeolvasztotta (szerinte) a jobboldalon levő komcsikat meg nácikat addig mennyivel jobb a helyzet a baloldalon mert ott ugyanezek (!!!) pártokra vannak bontva...
Ez nem egy egyszerű elszólás, az az útelá....gazódás volt, ez egy felépített, több összetett mondatból álló gondolat volt, ezáltal a hitelessége erősen nem megkérdőjelezhető (több mondaton átivelő gondolatmenet nem születik egy kis agyi kihagyásból).
Persze ettől még szavazz rá bátran ha az neked jó de kicsit elgondolhatnál/tok hogy kit szektáztok meg buborékoztok meg vallási áhítatról beszéltek...
davemayer
Az, hogy valaki gyorsan okosat akar mondani és nem sikerül, mert hülyeség lesz belőle, számomra nem jelent semmit, olykor magam is beleesek ebbe a hibába, amikor előadást tartok. Persze nyilván jobban ki tudok jönni belőle, mert a téma nem ennyire érzékeny. Ha a kérdés az lenne, hogy zavar e, hogy időnként butaságokat mond, a válasz: igen, zavar. Ugyanakkor nem rúgózok ezen, mert tisztában vagyok vele, hogy nincs senki aki fasiszta lenne az ellenzéknél, pláne kommunista. Az ilyen dolgok nem ezekből a beszédekből szoktak kiderülni. Főképp ha valaki elég régóta a politikában van. Szerintem ne is menjünk le a hír tv szintjére, értelmesebbnek gondollak annál, hogy az ilyeneknek túl nagy feneket keríts és elkezdj félni attól, hogy ha nyer az ellenzék akkor itt fasiszta vagy kommunista módszerek jönnek.
Klaci79
De ha a következő pár hétben kibukik még néhány nácicska a jobbik szárnyai alól akkor a fentebbi mondat hogy lesz? 😊
Mindig a kormánypártiakat basztatod te is meg a többiek is, hogy nem kellemetlen már ez meg az, nem ciki ez meg az? De akkor én is megkérdezném, nem kellemetlen folyton ilyen proli nácikat magyarázni, mentegetni? Azt állítani, hogy nincsenek itten semmiféle fasiszták aztán meg tényszerűen vannak? Nem is úgy volt, nem is azt mondta, nem is úgy értette.
A jobbik a mai napig tele van szeljobbos csürhével alapszervezet szinten, csak az önkori helyek meg az öltöny némi önmérsékletre késztette őket, de óriási tévedés azt hinni, hogy mert felül kitalálták, hogy mi mától konzervatív néppárt vagyunk, akkor a tagság hirtelen az lett. Egy része elment a mi hazánkba de egy jó része a mai napig ugyanolyan ordas eszmékben hisz, csak a pénz miatt - jó esetben - visszafogja magàt.
Nekem doszt mindegy, hogy rájuk szavazol vagy sem, de bemondani, hogy egy darab fasiszta nincs az ellenzéknél az egyszerűen a valóság eltagadása.
MC12
több mint 4 éve
baráti sajtó is lehozta a dolgot (MNemzet stb.) majd SOS-ben fújták le a dolgot, ahogy utolérték OV-t, aki mondta, hogy egy rohadt szó sem lehet róla hogy Borkai visszalépjen, Győrt meg kell tartani mindenáron... és 44%-ot kapott a faszi, nem azt mondom, hogy simán de azért behúzta.jo h meg kellett tartani. nem olyan regen lattam Kozlonyben, hogy megint atminositettek fold teruleteket ipariva. gondolom, ha vki ennek a hatternek utanamennenek akkor megint lenne 1-2 erdekes dolog.
bobi0092
Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 4 éve
de akkor a 3 miniszter akiről MZP beszélt Gulyás, Süli és Varga Judit, nem? mert Kocsis Máté nem miniszter. mindenesetre ez így kevés, lehet bedobni a nevüket, de konkrétum nélkül nem tudnak ütni rajtuk.Suli nem tenyezo, Kocsis Materol mar regota lehet tudni (per is volt emiatt). Gulyas meg ugysem kap ujabb megbizatast sztem. de ha rola igaz, akkor uj megvilagitasba helyezi a 3 miniszteres tagados valaszat. ezek szerint vagy tobbrol tud vagy magaban felhaborodott, hogy a tobbiek nem vallottak szint neki.pedig az ördög ügyvédje csak Gulyást, Kocsis Mátét és Süli Jánost "nevezte meg"Mehh, akkor már egy Szíjjártó, Kunhalmi, Demeter Márta, Donáth Anna összegabalyodás sokkal pikánsabb lenne 😀Szijjártó kapcsán egyébként az utóbbi időben többször hallottam h közte és Dzsudzsák között több van, mint barátság 😊
warr_b
empty taxi
deyell
csebi
built for this shit
több mint 4 éve
Suli nem tenyezo, Kocsis Materol mar regota lehet tudni (per is volt emiatt). Gulyas meg ugysem kap ujabb megbizatast sztem. de ha rola igaz, akkor uj megvilagitasba helyezi a 3 miniszteres tagados valaszat. ezek szerint vagy tobbrol tud vagy magaban felhaborodott, hogy a tobbiek nem vallottak szint neki.pedig az ördög ügyvédje csak Gulyást, Kocsis Mátét és Süli Jánost "nevezte meg"Mehh, akkor már egy Szíjjártó, Kunhalmi, Demeter Márta, Donáth Anna összegabalyodás sokkal pikánsabb lenne 😀Szijjártó kapcsán egyébként az utóbbi időben többször hallottam h közte és Dzsudzsák között több van, mint barátság 😊
warr_b
empty taxi
deyell
Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 4 éve
Ez a baloldalba kódolt messiásvárás, ami olyan kényelmes: Jön majd valaki, aki egy csapásra megváltoztatja az esélyeket, nekünk meg nem kell csinálnunk semmit.Az a baj ez az "atombobázás" szintű erős dolgok, már 2018-ban sem működött, aztán 2019-ben amikor a Borkai videó után - amikor a hír és a videó még frissen melegen élt a köztudatban - simán megválasztották polgármesternek a faszit, az én értelmezésemben bebizonyosodott, hogy tényleg jöhet itt akármilyen cucc, nem attól kell várni a csodát...
vpi
Egyébként volt itt pár hónapja belinkelve egy interjú cikk, amikor elhangzott, hogy nem vezérelvű az irányítás... nah az a Borkai miatt összehívott sajtótájékoztató volt az állatorvosi lova annak, hogy mi van ha épp baj van... OV kint volt valami nemzetközi tárgyaláson nem tudták elérni telefonon sehogyan sem, Kövér irányításával / utasításával (akinél azért öregebb motorost nehéz találni) meg összehívták a sajtótájékoztatót, ahol Borkai visszalépését bejelenti... baráti sajtó is lehozta a dolgot (MNemzet stb.) majd SOS-ben fújták le a dolgot, ahogy utolérték OV-t, aki mondta, hogy egy rohadt szó sem lehet róla hogy Borkai visszalépjen, Győrt meg kell tartani mindenáron... és 44%-ot kapott a faszi, nem azt mondom, hogy simán de azért behúzta.
Egyébként őszintén kíváncsi lennék arra, hogy OV nélkül mit tudna a NER, mi történne ha kivennénk a személyét az egész rendszerből. Tudom, hogy nincs ilyen, de szerintem egy nagyon érdekes "MI LENNE HA" téma lehet, hogy nélküle milyen módon menne tovább a rendszer, akár választási szinten, akár úgy, hogy mondjuk egy 4 éves ciklus legelején szállna ki. (Nem, nem akarom a halálát, és nem azon van a hangsúly, hogy hogyan lépne le / tűnne el, hanem a következményekről ).
Amúgy ugyanez igaz lenne, ha GYF kiszállna már végre a buliból, de ez annyira nem izgalmas kérdés szvsz, ahogy MZP-re tudnak mindennel lőni a revolvermédia által, úgy GYF nélkül is ki tudnának találni további témákat a meglévők mellé.
Szerkesztette: bobi0092
több mint 4 éve
pedig az ördög ügyvédje csak Gulyást, Kocsis Mátét és Süli Jánost "nevezte meg"Mehh, akkor már egy Szíjjártó, Kunhalmi, Demeter Márta, Donáth Anna összegabalyodás sokkal pikánsabb lenne 😀Szijjártó kapcsán egyébként az utóbbi időben többször hallottam h közte és Dzsudzsák között több van, mint barátság 😊
warr_b
empty taxi
built for this shit
több mint 4 éve
biztos jo kereszteny emberkent csak qvazni jarnak oda.györökre kettesbe járnak tudtommalMehh, akkor már egy Szíjjártó, Kunhalmi, Demeter Márta, Donáth Anna összegabalyodás sokkal pikánsabb lenne 😀Szijjártó kapcsán egyébként az utóbbi időben többször hallottam h közte és Dzsudzsák között több van, mint barátság 😊
warr_b
empty taxi
Negritis
Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 4 éve
györökre kettesbe járnak tudtommalMehh, akkor már egy Szíjjártó, Kunhalmi, Demeter Márta, Donáth Anna összegabalyodás sokkal pikánsabb lenne 😀Szijjártó kapcsán egyébként az utóbbi időben többször hallottam h közte és Dzsudzsák között több van, mint barátság 😊
warr_b
empty taxi
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
több mint 4 éve
Mehh, akkor már egy Szíjjártó, Kunhalmi, Demeter Márta, Donáth Anna összegabalyodás sokkal pikánsabb lenne 😀Szijjártó kapcsán egyébként az utóbbi időben többször hallottam h közte és Dzsudzsák között több van, mint barátság 😊
warr_b

Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
több mint 4 éve
megjelent az ITELET, 360+ para. ami wtf terjedelem 😊erdekes, hogy eddig danul, franciaul, magyarul es angolul jelent meg. ami azert erdekes, mert Brexit ota az angol hivatalos iteletek nagyon lassan erkeznek, volt olyan menekultugyi itelet, aminel majdnem fel evet kellett varnom mig feldolgozhattam. raadasul fura, hogy a lengyel nincs benne, ami szinten az eljaras nyelve volt a magyar mellett.
szerk.: elnezest, a lengyel "csupan" beavatkozo felek voltak igy ertheto, hogy miert nincs meg leforditva lengyelre.
Szerkesztette: csebi
Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 4 éve
Vaó, egy se ? Egyetlen darab se? Bíró László, tudod a tetűcsúszdás, a mai napig ellenzéki színekben képviselő meg az ózdi karlengető lájkolja ezt 😊 Jakab pár éve még bőszen zsidózott-cigányozott Miskolcon, de hát nyilván azóta belátta súlyos tévedéseit és megtért a balliberális mainstream elveihez. Ja nem.Kérlek, idézz már be ilyenkor, hogy tudjam válaszolni kellene 😊Számomra elég érdekes hogy ennyivel elintézitek azt amit mondott. Hanyadik ilyen "elszólása" volt ez már?Tetszik, vagy nem. A "kihívó", úgynevezett baloldaról volt kénytelen importálni egy jobbolali miniszterelnökjelöltet, s kitenni az ablakba. :- ) Pikáns.FungusEz nem pikáns, hanem praktikus. Rájöttek, hogy egy balos populista ellen csak jobbos jelölttel van esély nyerni.
A fasisztázás meg olyan, mint amikor a komcsi elkezd piacgazdaságról beszélni. Baleset, a hülye is látja, hogy köze nincs hozzá, fogalma nincs róla.
| sarkasm off |
peterk2005
Klaci te meg teljesen megbízol benne mert tudod hogy hülyeséget mondott. Tehát ha bevall egy ilyet te akkor is inkább annak hiszel amit te gondolsz, mert a felsorolt egyének (khm Jakabbal pl) nem engednének úgysem olyat 🤣 pont arról beszélt, azzal érvelt (!!!) a fidesz ellen hogy amíg a fidesz egybeolvasztotta (szerinte) a jobboldalon levő komcsikat meg nácikat addig mennyivel jobb a helyzet a baloldalon mert ott ugyanezek (!!!) pártokra vannak bontva...
Ez nem egy egyszerű elszólás, az az útelá....gazódás volt, ez egy felépített, több összetett mondatból álló gondolat volt, ezáltal a hitelessége erősen nem megkérdőjelezhető (több mondaton átivelő gondolatmenet nem születik egy kis agyi kihagyásból).
Persze ettől még szavazz rá bátran ha az neked jó de kicsit elgondolhatnál/tok hogy kit szektáztok meg buborékoztok meg vallási áhítatról beszéltek...
davemayer
Az, hogy valaki gyorsan okosat akar mondani és nem sikerül, mert hülyeség lesz belőle, számomra nem jelent semmit, olykor magam is beleesek ebbe a hibába, amikor előadást tartok. Persze nyilván jobban ki tudok jönni belőle, mert a téma nem ennyire érzékeny. Ha a kérdés az lenne, hogy zavar e, hogy időnként butaságokat mond, a válasz: igen, zavar. Ugyanakkor nem rúgózok ezen, mert tisztában vagyok vele, hogy nincs senki aki fasiszta lenne az ellenzéknél, pláne kommunista. Az ilyen dolgok nem ezekből a beszédekből szoktak kiderülni. Főképp ha valaki elég régóta a politikában van. Szerintem ne is menjünk le a hír tv szintjére, értelmesebbnek gondollak annál, hogy az ilyeneknek túl nagy feneket keríts és elkezdj félni attól, hogy ha nyer az ellenzék akkor itt fasiszta vagy kommunista módszerek jönnek.
Klaci79
De ha a következő pár hétben kibukik még néhány nácicska a jobbik szárnyai alól akkor a fentebbi mondat hogy lesz? 😊
Mindig a kormánypártiakat basztatod te is meg a többiek is, hogy nem kellemetlen már ez meg az, nem ciki ez meg az? De akkor én is megkérdezném, nem kellemetlen folyton ilyen proli nácikat magyarázni, mentegetni? Azt állítani, hogy nincsenek itten semmiféle fasiszták aztán meg tényszerűen vannak? Nem is úgy volt, nem is azt mondta, nem is úgy értette.
A jobbik a mai napig tele van szeljobbos csürhével alapszervezet szinten, csak az önkori helyek meg az öltöny némi önmérsékletre késztette őket, de óriási tévedés azt hinni, hogy mert felül kitalálták, hogy mi mától konzervatív néppárt vagyunk, akkor a tagság hirtelen az lett. Egy része elment a mi hazánkba de egy jó része a mai napig ugyanolyan ordas eszmékben hisz, csak a pénz miatt - jó esetben - visszafogja magàt.
Nekem doszt mindegy, hogy rájuk szavazol vagy sem, de bemondani, hogy egy darab fasiszta nincs az ellenzéknél az egyszerűen a valóság eltagadása.
“A kiábrándult idealistákból lettek a cinikusok”
több mint 4 éve
Oké, ezzel így fixen választást nyernénk szerintem 😀dobjuk meg be Duro Dorat meg Nemeth Szilardot (az allamtitkart) a gruppenbe.Mehh, akkor már egy Szíjjártó, Kunhalmi, Demeter Márta, Donáth Anna összegabalyodás sokkal pikánsabb lenne 😀Egy OV, VJ, Szentkirályi Alexandra gruppi videó nagyot ütne 😊Ha focis(ta) highlight-ot szeretnél látni, az a – valószinűleg alaptalan – pletykák szerint nem VJ videóiban találsz, hanem egy másik miniszterében.oszt' néznél, ha kapnál egy focis highlights-videót a miniszter asszonyról, amiben van ollózás, mi?és persze várjuk az ollózós videót 😊Ez a nő szabályosan környezetszennyező. Amerre sétál, elsárgulnak a levelek. 😀 Annyira, hogy szerintem az egyébként még talán Orbánnak is sok lesz. Ha a Fidesz nyerne, szerintem ő nem marad miniszter.ez szinte fix
peterk2005
empty taxi
NB2
slowmotion
Én is inkább VJ-ot nézném, de szerintem ezek a videók együtt érkeznek Simicska atombombájával.
Ez a baloldalba kódolt messiásvárás, ami olyan kényelmes: Jön majd valaki, aki egy csapásra megváltoztatja az esélyeket, nekünk meg nem kell csinálnunk semmit.
vpi
NB2
warr_b
csebi

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
"I don't break the horizon
I erase it when I'm born"
több mint 4 éve
dobjuk meg be Duro Dorat meg Nemeth Szilardot (az allamtitkart) a gruppenbe.Mehh, akkor már egy Szíjjártó, Kunhalmi, Demeter Márta, Donáth Anna összegabalyodás sokkal pikánsabb lenne 😀Egy OV, VJ, Szentkirályi Alexandra gruppi videó nagyot ütne 😊Ha focis(ta) highlight-ot szeretnél látni, az a – valószinűleg alaptalan – pletykák szerint nem VJ videóiban találsz, hanem egy másik miniszterében.oszt' néznél, ha kapnál egy focis highlights-videót a miniszter asszonyról, amiben van ollózás, mi?és persze várjuk az ollózós videót 😊Ez a nő szabályosan környezetszennyező. Amerre sétál, elsárgulnak a levelek. 😀 Annyira, hogy szerintem az egyébként még talán Orbánnak is sok lesz. Ha a Fidesz nyerne, szerintem ő nem marad miniszter.ez szinte fix