Politika
67 feliratkozó
több mint 4 éve
Tessék: telex.hu/gazdasag/2022/07/19/penzugyminiszterium-felreertette-a-konyvelok-egyesulete-az-uj-katatorvenytA possztal azért várta meg az aláírást sztem, mert előzetesen jelezte ezt a problémát a kamara Novaknak csakhat ot nem érdekelte aláírta. Alá kellett mert ha visszadobja akkor sztem már nincs idő elfogadni a nyári szünet előtte és akkor nehezen lep hatályba szeptember elsejével.Kurva sok ideje van a Ruszinnak. Imádom, amikor úgy csinál, mintha magyar joggyakorlatnak bármi köze lenne a leírt joghoz. Olyanokat csinálnak NAVosok, hogy égnek áll a hajam tőle, de azt az időt, amit a felesleges vitatkozással tölt el, pl. a Ruszin is, inkább töltené az ügyfeleivel, és akkor jobb minőségű könyvelés kerülne ki a kezei közül.Várjál, könyvelők szerint elcsesztek a szabályt, így ha jól értem aki átalány adós lesz az visszamenőleg január eggyel, szted? De nem volt itt semmi látnivaló:Végül is nem a jat-nak megfelelően lett meghozva (se konzultáció, se hatástanulmány), tetejében adóév közepén tesz terhesebbé közterhet (ami ugye alaptörvényellenes az ab gyakorlata szerint), de Kata nem látott rá okot, hogy ab-hoz forduljon.Kata alairta a katat.Most akartam hozni.
YoungZeeZee
m.hvg.hu/gazdasag/20220718_Novak_Katalin_alairta_a_katatorvenyt
warr_b
Nyilván nem kell meglepődni, de faszomat má'. Ennek sincs szakmai tartása, avagy sulyoktamásing.
Amadeus
telex.hu/gazdasag/2022/07/18/konyvelok-egyesulete-ruszin-zsolt-szerint-durva-hiba-maradt-a-katatorvenyben-atalanyadozas-adoev
Nemzetes és vitézlő csebi
Meg ezzel is, megvárta, míg aláírta a Katus, csak utána rohant posztolni.
Egy nárcisztikus idióta a Zsolt is, és kurvára nem a könyvelők nevében beszél. Tízből kilencszer szélmalomharc amit csinál, csak idegesít mindenkit a PM-ben is. Érdekes, velem konzultál a NAV központi irányítás, ő meg valahogy sosem ér el senkit, amikor hőzöngenie kell.
Gyurma Pappa
Értem amit mondasz de sztem ez az erved épp nem állja meg a helyet.
Tudom abszurdisztan meg minden meg persze ahány osztályvezető annyi fele gyakorlat (dehát eddig is így csináltuk a kedvenc érvem) de nem kellene törekedni h a jogszabálynak megfeleljen a nav gyakorlata?
Nemzetes és vitézlő csebi

több mint 4 éve
Azért gyönyörű ez a köztér einstand is... Na nem mintha a főváros túl jó gazdája lett volna a betondzsungeleknek de majd a semmirekellő 5.kerület a lokális maffiózóival biztos rendbe tesz mindent. Már várom a suttyomba kiadott építési és területfoglalási engedélyeket
több mint 4 éve
Borsodban Boldogkőváralja, Füzéri vár, Diósgyőri vár, Regéci várszegeden ott a vársöröző!!!Belegondoltatok már abba, hogy hány várat kell a vármegyékhez felépíteni?figyelj Hevesben még megvan az egri vár az akkor mínusz 1.
A stadionbiznsz után jöhet a várépítés biznisz.
Zsellértelkes Vrij
budán ott a vár, de tény, hogy pesten nincs, talán a VÁRosháza helyére miután KariGeriék eladták, ez olyan mínusz 0.5
Nemzetes és vitézlő csebi
Negritis, a vajda
Real Madrid & Boston Celtics & Los Angeles Dodgers
több mint 4 éve
www.youtube.com/watch?v=kb61Ydp9NBo
több mint 4 éve
szegeden ott a vársöröző!!!Belegondoltatok már abba, hogy hány várat kell a vármegyékhez felépíteni?figyelj Hevesben még megvan az egri vár az akkor mínusz 1.
A stadionbiznsz után jöhet a várépítés biznisz.
Zsellértelkes Vrij
budán ott a vár, de tény, hogy pesten nincs, talán a VÁRosháza helyére miután KariGeriék eladták, ez olyan mínusz 0.5
Nemzetes és vitézlő csebi
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
több mint 4 éve
te meg én meg mi 😛Belegondoltatok már abba, hogy hány várat kell a vármegyékhez felépíteni?Oké, de ki fogja azokat kifűteni? Mibű?
A stadionbiznsz után jöhet a várépítés biznisz.
Zsellértelkes Vrij
csipkelli
több mint 4 éve
csipkelli
4 010
Belegondoltatok már abba, hogy hány várat kell a vármegyékhez felépíteni?Oké, de ki fogja azokat kifűteni? Mibű?
A stadionbiznsz után jöhet a várépítés biznisz.
Zsellértelkes Vrij
több mint 4 éve
Belegondoltatok már abba, hogy hány várat kell a vármegyékhez felépíteni?Tudod hogy olvassák a fórumot. Ne adj ötleteket.
A stadionbiznsz után jöhet a várépítés biznisz.
Zsellértelkes Vrij
több mint 4 éve
Belegondoltatok már abba, hogy hány várat kell a vármegyékhez felépíteni?figyelj Hevesben még megvan az egri vár az akkor mínusz 1.
A stadionbiznsz után jöhet a várépítés biznisz.
Zsellértelkes Vrij
budán ott a vár, de tény, hogy pesten nincs, talán a VÁRosháza helyére miután KariGeriék eladták, ez olyan mínusz 0.5
Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 4 éve
épp ez a bajuk. a katásoknak vállalkozniuk kellene, nem dolgozni.Nyugi, még semmi se biztos, egyeztetnek még.Remélem Miniszter Elnök Úr meghalotta a nép hangját és nem engedi hogy a baloldal elvigye a rezsicsökkentést. A katásokkal kéne megfizettetni a rezsit, miért nem inkább DOLGOZNAK???
444.hu/2022/07/19/orban-ismet-rezsicsokkentesi-egyeztetest-hivott-ossze
Zsellértelkes Vrij
vpi
Nemzetes és vitézlő csebi
Zsebi, Pilla, Szuszi, Pizsi, Pulcsi, Bolka, Bendegúz, Tihamér, Lolka és Pacsi
több mint 4 éve
Belegondoltatok már abba, hogy hány várat kell a vármegyékhez felépíteni?A stadionbiznsz után jöhet a várépítés biznisz.
'csak az maradt tiéd, mit homlokod megett viselsz.'
"Mindég az állat első bennetek,
És csak midőn ezt el birád csitítni,
Eszmél az ember, hogy nagy-gőgösen
Megvesse azt, mi első lényege."
Never forget Bucha, Borodyanka, Hostomel, Irpen, Kramatorszk, Mariupol, Rubizne, Popasna, Kremenchuk, Sievierodonetsk, Chasov Yar, Vinnytsia, Mikolajiv, Olenivka, Chaplyny, Izjum, Zaporizzsja, Kijiv, Bakhmut, Pravdyne, Marinka, Kherson, Dnipro, Soledar, Avdijivka, Slovyansk, Uman, Nova Kakhovka, Kryvyi Rih, Odessa, Pervomajszkij,Lviv, Pokrovsk, Chernihiv, Kostyantynivka, Hroza, Harkiv, 2023.12.29., Odessa, Chernihiv, Vovchansk, Harkiv, Okhmatdyt, Poltava, Lviv, Sumi, Ternopil
több mint 4 éve
épp ez a bajuk. a katásoknak vállalkozniuk kellene, nem dolgozni.Nyugi, még semmi se biztos, egyeztetnek még.Remélem Miniszter Elnök Úr meghalotta a nép hangját és nem engedi hogy a baloldal elvigye a rezsicsökkentést. A katásokkal kéne megfizettetni a rezsit, miért nem inkább DOLGOZNAK???
444.hu/2022/07/19/orban-ismet-rezsicsokkentesi-egyeztetest-hivott-ossze
Zsellértelkes Vrij
vpi
Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 4 éve
Jani a seggszájú...Azóta megváltozott, meglepő?
telex.hu/belfold/2022/07/19/varmegye-foispan-parlament-szavazas-orszaggyules-lazar-janos
somoskovig
több mint 4 éve
Jani a seggszájú...telex.hu/belfold/2022/07/19/varmegye-foispan-parlament-szavazas-orszaggyules-lazar-janos
több mint 4 éve
Na, akkor nem változtatok nicknevet. 😊CSak azért sem lázadoooooooooooooooook 😊 😀 😛 ez most a rohadt fontos............
A többieknek is javaslom, hogy változtassák vissza. 😀
| 444.hu/2022/07/19/lehet-egyszerre-az-ep-es-az-onkormanyzati-valasztas-visszatertek-a-foispanok-es-a-varmegyek |
Zsellértelkes Vrij
több mint 4 éve
Na, akkor nem változtatok nicknevet. 😊A többieknek is javaslom, hogy változtassák vissza. 😀
| 444.hu/2022/07/19/lehet-egyszerre-az-ep-es-az-onkormanyzati-valasztas-visszatertek-a-foispanok-es-a-varmegyek |
Szerkesztette: Brouwerij van de Vrij
'csak az maradt tiéd, mit homlokod megett viselsz.'
"Mindég az állat első bennetek,
És csak midőn ezt el birád csitítni,
Eszmél az ember, hogy nagy-gőgösen
Megvesse azt, mi első lényege."
Never forget Bucha, Borodyanka, Hostomel, Irpen, Kramatorszk, Mariupol, Rubizne, Popasna, Kremenchuk, Sievierodonetsk, Chasov Yar, Vinnytsia, Mikolajiv, Olenivka, Chaplyny, Izjum, Zaporizzsja, Kijiv, Bakhmut, Pravdyne, Marinka, Kherson, Dnipro, Soledar, Avdijivka, Slovyansk, Uman, Nova Kakhovka, Kryvyi Rih, Odessa, Pervomajszkij,Lviv, Pokrovsk, Chernihiv, Kostyantynivka, Hroza, Harkiv, 2023.12.29., Odessa, Chernihiv, Vovchansk, Harkiv, Okhmatdyt, Poltava, Lviv, Sumi, Ternopil
több mint 4 éve
BREAKING: The U.S. House of Representatives has voted for the ratification of Sweden and Finland’s applications for NATO membership.
394 votes for and 18 against.
All 18 No votes came from Republicans:
'csak az maradt tiéd, mit homlokod megett viselsz.'
"Mindég az állat első bennetek,
És csak midőn ezt el birád csitítni,
Eszmél az ember, hogy nagy-gőgösen
Megvesse azt, mi első lényege."
Never forget Bucha, Borodyanka, Hostomel, Irpen, Kramatorszk, Mariupol, Rubizne, Popasna, Kremenchuk, Sievierodonetsk, Chasov Yar, Vinnytsia, Mikolajiv, Olenivka, Chaplyny, Izjum, Zaporizzsja, Kijiv, Bakhmut, Pravdyne, Marinka, Kherson, Dnipro, Soledar, Avdijivka, Slovyansk, Uman, Nova Kakhovka, Kryvyi Rih, Odessa, Pervomajszkij,Lviv, Pokrovsk, Chernihiv, Kostyantynivka, Hroza, Harkiv, 2023.12.29., Odessa, Chernihiv, Vovchansk, Harkiv, Okhmatdyt, Poltava, Lviv, Sumi, Ternopil
több mint 4 éve
Mondjuk a lányát már gyerekkorában leépítette...az csak duplaterror előtted a lányát épiti le, amikor ketten vannak ellened áskálódik. mesteriJaja, ha papucsban át tud menni anyós, akkor az már régen rossz...409kWh / 218m3 😮Én az otthon, a szomszédban ülő anyósig tudtam elolvasni a posztodat. Eléggé érzékeny lettem újabban.....
Két független háztartás közös órákon, egy ideje nagy részét otthon töltő anyóssal, nálunk két gyerekkel.
Kb. 250m2, full led viágítás, modern gépek, télen 22°C, nyáron klíma kb. két óra/nap kánikula alatt.
Fűtés, melegvíz gázos, a többi elektromos...
Eddigi 40-ről, kb 160-ra kalkuláltam az előzetes számokkal 😕
clbass
csi77
| J/k, én tök jóban vagyok az enyémmel, rengetegszer nekem ad igazat a lányával szemben 😊 |
warr_b
Kúrfürst briareos

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
"I don't break the horizon
I erase it when I'm born"
több mint 4 éve
Nyugi, még semmi se biztos, egyeztetnek még.Remélem Miniszter Elnök Úr meghalotta a nép hangját és nem engedi hogy a baloldal elvigye a rezsicsökkentést. A katásokkal kéne megfizettetni a rezsit, miért nem inkább DOLGOZNAK???
444.hu/2022/07/19/orban-ismet-rezsicsokkentesi-egyeztetest-hivott-ossze
Zsellértelkes Vrij
Zsebi, Pilla, Szuszi, Pizsi, Pulcsi, Bolka, Bendegúz, Tihamér, Lolka és Pacsi
több mint 4 éve
Én sokáig nem tudtam, hogy az ő anyósa is, de meg lehet szokni....😊warr_b anyósával? Itt mindenki egy fedél alatt él ? 😀Amúgy én is jóban vagyok veleJaja, ha papucsban át tud menni anyós, akkor az már régen rossz...409kWh / 218m3 😮Én az otthon, a szomszédban ülő anyósig tudtam elolvasni a posztodat. Eléggé érzékeny lettem újabban.....
Két független háztartás közös órákon, egy ideje nagy részét otthon töltő anyóssal, nálunk két gyerekkel.
Kb. 250m2, full led viágítás, modern gépek, télen 22°C, nyáron klíma kb. két óra/nap kánikula alatt.
Fűtés, melegvíz gázos, a többi elektromos...
Eddigi 40-ről, kb 160-ra kalkuláltam az előzetes számokkal 😕
clbass
csi77
| J/k, én tök jóban vagyok az enyémmel, rengetegszer nekem ad igazat a lányával szemben 😊 |
warr_b
csi77
Földnélküli bobi0092
Hajrá Bad Bones!
A lányos apukáknak a legjobb!!
http://orig08.deviantart.net/fa61/f/2015/248/f/d/matt_forte_by_anyegin-d98fqaw.png
több mint 4 éve
warr_b anyósával? Itt mindenki egy fedél alatt él ? 😀Amúgy én is jóban vagyok veleJaja, ha papucsban át tud menni anyós, akkor az már régen rossz...409kWh / 218m3 😮Én az otthon, a szomszédban ülő anyósig tudtam elolvasni a posztodat. Eléggé érzékeny lettem újabban.....
Két független háztartás közös órákon, egy ideje nagy részét otthon töltő anyóssal, nálunk két gyerekkel.
Kb. 250m2, full led viágítás, modern gépek, télen 22°C, nyáron klíma kb. két óra/nap kánikula alatt.
Fűtés, melegvíz gázos, a többi elektromos...
Eddigi 40-ről, kb 160-ra kalkuláltam az előzetes számokkal 😕
clbass
csi77
| J/k, én tök jóban vagyok az enyémmel, rengetegszer nekem ad igazat a lányával szemben 😊 |
warr_b
csi77
több mint 4 éve
Amúgy én is jóban vagyok veleJaja, ha papucsban át tud menni anyós, akkor az már régen rossz...409kWh / 218m3 😮Én az otthon, a szomszédban ülő anyósig tudtam elolvasni a posztodat. Eléggé érzékeny lettem újabban.....
Két független háztartás közös órákon, egy ideje nagy részét otthon töltő anyóssal, nálunk két gyerekkel.
Kb. 250m2, full led viágítás, modern gépek, télen 22°C, nyáron klíma kb. két óra/nap kánikula alatt.
Fűtés, melegvíz gázos, a többi elektromos...
Eddigi 40-ről, kb 160-ra kalkuláltam az előzetes számokkal 😕
clbass
csi77
| J/k, én tök jóban vagyok az enyémmel, rengetegszer nekem ad igazat a lányával szemben 😊 |
warr_b
Hajrá Bad Bones!
A lányos apukáknak a legjobb!!
http://orig08.deviantart.net/fa61/f/2015/248/f/d/matt_forte_by_anyegin-d98fqaw.png
több mint 4 éve
az csak duplaterror előtted a lányát épiti le, amikor ketten vannak ellened áskálódik. mesteriJaja, ha papucsban át tud menni anyós, akkor az már régen rossz...409kWh / 218m3 😮Én az otthon, a szomszédban ülő anyósig tudtam elolvasni a posztodat. Eléggé érzékeny lettem újabban.....
Két független háztartás közös órákon, egy ideje nagy részét otthon töltő anyóssal, nálunk két gyerekkel.
Kb. 250m2, full led viágítás, modern gépek, télen 22°C, nyáron klíma kb. két óra/nap kánikula alatt.
Fűtés, melegvíz gázos, a többi elektromos...
Eddigi 40-ről, kb 160-ra kalkuláltam az előzetes számokkal 😕
clbass
csi77
| J/k, én tök jóban vagyok az enyémmel, rengetegszer nekem ad igazat a lányával szemben 😊 |
warr_b
több mint 4 éve
Nyugi, még semmi se biztos, egyeztetnek még.444.hu/2022/07/19/orban-ismet-rezsicsokkentesi-egyeztetest-hivott-ossze
'csak az maradt tiéd, mit homlokod megett viselsz.'
"Mindég az állat első bennetek,
És csak midőn ezt el birád csitítni,
Eszmél az ember, hogy nagy-gőgösen
Megvesse azt, mi első lényege."
Never forget Bucha, Borodyanka, Hostomel, Irpen, Kramatorszk, Mariupol, Rubizne, Popasna, Kremenchuk, Sievierodonetsk, Chasov Yar, Vinnytsia, Mikolajiv, Olenivka, Chaplyny, Izjum, Zaporizzsja, Kijiv, Bakhmut, Pravdyne, Marinka, Kherson, Dnipro, Soledar, Avdijivka, Slovyansk, Uman, Nova Kakhovka, Kryvyi Rih, Odessa, Pervomajszkij,Lviv, Pokrovsk, Chernihiv, Kostyantynivka, Hroza, Harkiv, 2023.12.29., Odessa, Chernihiv, Vovchansk, Harkiv, Okhmatdyt, Poltava, Lviv, Sumi, Ternopil
több mint 4 éve
Jaja, ha papucsban át tud menni anyós, akkor az már régen rossz...409kWh / 218m3 😮Én az otthon, a szomszédban ülő anyósig tudtam elolvasni a posztodat. Eléggé érzékeny lettem újabban.....