Politika

44 feliratkozó

több mint 8 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 31 383 — #NoStress
Megragadtad a lényeget. Tudtál a 11-ből 1, azaz egy, nem európai származású játékost betenni, és a svéd kulturától, értékrendtől teljesen távol álló, mondjuk dán felmenőkkel rendelkező játékost példaként a sokszínűségre felhozni.diverdoc
Igen, megragadtam a lényeget. Azért ragadtam meg, mert az az egy mondatos, két belinkelt képes "így szeretem őket" post ezt a választ érdemelte. Az a post így, ahogy betetted nem jobb, mint a hasonló idegengyűlölő, homofób, stb. plakátok, utalgatások szoktak lenni. Pontosan tudod, hogy milyen fajta primitív, tényszerűség nélküli, érzelmekre ható, igen gyakran uszító, "gondold mögé a többit" jellegű postokra, plakátokra gondolok. Ha tudsz ennél jobbat (márpedig a hosszabb írásod alapján feltételezem, hogy igen, mert értelmes embernek tűnsz), akkor ne tégy be ilyen sugalmazó, gagyi postot, és nem is fogsz rá válaszul ilyen ironikus reakciót kapni. 😊

Abban egyébként igazad van, hogy az araboknál a női sport (élsport) nem jellemző. De! Ez megint leszűkítő és fals általánosítás ebben a formában. Ugyanis ez egyrészt népcsoport függő, márpedig nem csak arab bevándorlók vannak. A fekete afrikai, szláv (balkáni), távolkeleti (kínai, stb.) kultúrákra ez például egyáltalán nem, vagy sokkal kisebb mértékben igaz. (Még a perzsákra sem például, akiket sokan kevernek az arabokkal manapság.) Másrészt erősen sportág függő is. Az angol női válogatottban lehet, hogy nem sok színesbőrű nőt látsz, viszont az atlétáik, vagy a kosárlabda válogatottjuknak meg a zöme színesbőrű, fehéret is alig látni. Harmadrészt pedig - és ez a legfontosabb - óriási különbség van aközött, ha a szokások miatt (nem erőszakból) nem csinálnak valamit, vagy pedig azért nem csinálják, mert üldözött, tiltott, "nem szeretett" a dolog. Márpedig ebben óriási a különbség az arab világbeli országok, és az európai országok között. Te ott élsz/dolgozol az arab világban, te azt látod, és el is hiszem neked, hogy úgy gondolkodnak, olyan a környezet, amilyennek leírod. Nem is kell elhinnem, hiszen tudom, hallom. Viszont én 20 éve éltem/élek, ill. dolgoztam és dolgozom Nyugat-Európában több országban is, és állítom neked, hogy ott nem ez a helyzet, ott nem üldözik, nem tiltják, hogy a nők sportoljanak. Éppen ellenkezőleg, a társadalom, a környezet kifejezetten támogatja, segíti. Márpedig ez az igazán fontos. Igaz, előfordul, hogy maga a család korlátozza esetleg a lánygyermeket, de hidd el, hogy ezek a családok a bevándorlók szűk kisebbségét jelentik manapság. Franciaországot kevésbé ismerem, de Angliában sokszor annyi tetovált, pubba járó, guiness-t vedelő arab srácot és a strandon bikiniző arab lányt látsz, mint amennyi csadort, burkát, nikábot viselőt. Az indiai bevándorlókra is döntően ma már az jellemző, hogy lehet, hogy az apa fején még ott a Pagri, de a gyerek farmerben mászkál és One Direction koncertre jár. Úgyhogy nyugodtan ajánlhatod Angliát a barátodnak, mert egyáltalán nem olyan, mint amilyennek hallotta. Tíz évig éltem ott, tudom. (Ha már itt tartunk, akkor pl. az Észak-ír katolikus családok sokkal-sokkal "drasztikusabbak" ebből a szempontból, a Sinn Féin-nek sokkal nagyobb a mindennapi életre való hatása a mai napig.)peterk2005
Szellemi felsőbbrendűséged impresszív (hogy ti. az értelmi képességeimet megítéled).Nagyon liberálisnak gondolod magad, hát akkor ez megnyilvánulhatna a neked nem tetsző posztok kommentelésében. Én nem sugaltam a képpel semmit, hanem amit kiraktam az a véleményem, hogy nekem Europában ez jobban tetszik, mint amikor az europai országokban az őshonos lakosság kisebbségbe szorul. És ugyanakkor az is tetszik, hogy egy arab országban az arab kulturának megfelelő a világ.Véleményed szerint ez primitív, tényszerűség nélküli.Az, hogy nekem mi tetszik az nem tényszerűség kérdése, ez vélemény, ami szerinted primitív. Miért is?  www.prospectmagazine.co.uk/features/when-britain-becomes-majority-minority,  www.cmist.manchester.ac.uk/medialibrary/archive-publications/working-papers/2007/2007-12-population-forecasts-for-birmingham.pdf.
És ha már primitivségről és gagyiságról beszélünk: Amikor a jelenlegi népvándorlásról polemizálgatunk, akkor bizonyitandó az európai kulturális diverzitást létjogosultságát, svédországi dán felmenőkkel és német gyökerekkel rendelkező migránsokat állítani párhuzamba az afgán, pakisztáni, arab bevándorlóhullámmal....😀 . Ezenkívül köszönöm a felvilágosítást, hogy az irániak (😊 ) nem arabok (mondjuk ezt legalább később kijavítottad perzsára, de még mindig problémám van, hodomonikat hogy kezeljek?). Barátomnak elmondhatom, hogy nyugodtan mehet a lány angliába, hisz te ezt mondod, mert nem ezt tapasztaltad. Ezzel egy gond van. Ő ott élt és dolgozott muszlimként, saját tapasztalata van, és rokonság akikre bízta volna és ott élnek, nem javasolták nekik. A gond ezzel a rohadt nagy multikulti ideológiával, hogy óhatatlanul a két nagy kultura (és itt nem a dán-svéd kulturális szakadékra gondolok) között kialakul az ellenségeskedés. Radikalizálódik az is aki előtte nem volt fanatikus, radikális (európaira, muszlimra is igaz). Mit gondolsz Dzsiháddzsonit pl mi termelte ki?A női sport kérdésére visszatérve. "Fals, leszűkítő általánosítás" hisz "nem csak arab bevándorlók vannak" és " szláv (balkáni), távolkeleti (kínai, stb.) kultúrákra" ez nem igaz. Ad 1 :Én nem arabokról írtam, hanem arabról, pakisztániról, bangladeshiről, fillipinóról. (és azt is leírtam, hogy fillipinók az egyetlenek akik sportolnak, szted mi a különbség a többi nációhoz képest) Ad 2: Jelenleg ami Magyarországot érinti, tényleg a kínaiak tobzódnak a déli határunkon, és nemsokára a családomtól 8 km-re Martonfán,( releváns komment volt részedről). Dolgoztam éltem nyugat Európában én is (érdekes is volt olvasni az angol orvosi ellátás magasztalását olvasni Tőled 😊 ), és mit mondjak borzasztó volt pl Salzburgot, második otthonomat 15 év után látni mivé vált, és teljes kerületekbe nem tehetem be a lábam, mert osztráknak néznek, és még a Judengassen sem tudok már atrocitás nélkül végigmenni.
 www.gatestoneinstitute.org/5128/france-no-go-zones
 www.breitbart.com/national-security/2015/01/22/inside-frances-sharia-no-go-zones/
 www.liveleak.com/view?i=b29_1374350465
 www.snopes.com/politics/religion/nogozones.asp
Persze ezek mind fasiszta. náci portálok, de azért elgondolkodtató. Természetesen a liberális (és általában a baloldali politika) önös érdekei miatt (állampolgársággal rendelkező francia muzulmánok több mint 90% Hollandekra szavazott) ezt tagadja, elhallgatja, de ettől még létező probléma. És tudod, az hogy legalább annyi farmeres, bikinis, kocsmába járó muzulmán gyökerekkel rendelkező lány van Angliában mint amennyi csadort visel, az számomra nem megnyugtató. "Respect ramadan no bikini, respect Europe no burka".
Én iszlám környezetben nem viselek térd fölé érő nadrágot, feleségem, lányom takarja magát, ramadán alatt nem dohányzom, eszek, iszok nyilvános helyen, mert ott ez a kultúra (meg ha megszegném akkor megütném a bokámat). Csak ennyit szeretnék fordítva is, de ez nem valósul meg.Tisztelem, elfogadom a különböző kulturákat (bár jelenleg is folyik ellenem vizsgálat az iszlám és a helyi kúltúra megsértése miatt, ti. műtét közben amikor felhangzott a müezzin az anaesthes otthagyta a műtőt, lazító hatása elmúlott (de facto felébredt a beteg) és két kézzel próbáltam visszatuszkolni a kifolyó beleket és ezt nehezményeztem. Válasz, imaidő volt, betegnek ki kell bírnia insallah!!!!!), csak jó lenne, ha ők is tisztelnék a miénket.
Jó lenne, ha elhinnétek, hogy ez a népvándorlás veszélyes a jövő Európáját illetően.

Részemről ezt a bevándorlás témát befejeztem, szájkaratét nem akarok provokálni, csak egy engem nem ismerő ember ha legagyizza, leprimitivezi véleményem azt nem nagyon szeretem, ezért ragadtattam magam erre a hosszú posztra, elnézést érte.diverdoc
Az alapvető probléma az, hogy te konkrétumokat prezentálsz, és ebből próbálsz általánosítani, ami alapvetően nem szerencsés dolog, hisz az általánosítás nem húzható rá minden egyedi esetre.
A "liberálisok" pedig ezen általánosításokra és a bennük rejlő hibákra ugranak, figyelmen kívül hagyva a kiindulópontul szolgáló tényeket, tendenciákat, csak a módszer hibás voltából fakadó nem egyértelmű konklúziókat veszik górcső alá - általánosságban.
És így, lássuk be, igazi "mindenkinek igaza van, amennyiben..." jellegű egymás melletti elbeszélés alakul ki.
Ezt kívülállóként, (általánosságban 😊 ), rossz nézni.

több mint 8 éve
diverdoc San Francisco 49ers Notre Dame Fighting Irish 3 382 — Badminton is Goodminton
Megragadtad a lényeget. Tudtál a 11-ből 1, azaz egy, nem európai származású játékost betenni, és a svéd kulturától, értékrendtől teljesen távol álló, mondjuk dán felmenőkkel rendelkező játékost példaként a sokszínűségre felhozni.diverdoc
Igen, megragadtam a lényeget. Azért ragadtam meg, mert az az egy mondatos, két belinkelt képes "így szeretem őket" post ezt a választ érdemelte. Az a post így, ahogy betetted nem jobb, mint a hasonló idegengyűlölő, homofób, stb. plakátok, utalgatások szoktak lenni. Pontosan tudod, hogy milyen fajta primitív, tényszerűség nélküli, érzelmekre ható, igen gyakran uszító, "gondold mögé a többit" jellegű postokra, plakátokra gondolok. Ha tudsz ennél jobbat (márpedig a hosszabb írásod alapján feltételezem, hogy igen, mert értelmes embernek tűnsz), akkor ne tégy be ilyen sugalmazó, gagyi postot, és nem is fogsz rá válaszul ilyen ironikus reakciót kapni. 😊

Abban egyébként igazad van, hogy az araboknál a női sport (élsport) nem jellemző. De! Ez megint leszűkítő és fals általánosítás ebben a formában. Ugyanis ez egyrészt népcsoport függő, márpedig nem csak arab bevándorlók vannak. A fekete afrikai, szláv (balkáni), távolkeleti (kínai, stb.) kultúrákra ez például egyáltalán nem, vagy sokkal kisebb mértékben igaz. (Még a perzsákra sem például, akiket sokan kevernek az arabokkal manapság.) Másrészt erősen sportág függő is. Az angol női válogatottban lehet, hogy nem sok színesbőrű nőt látsz, viszont az atlétáik, vagy a kosárlabda válogatottjuknak meg a zöme színesbőrű, fehéret is alig látni. Harmadrészt pedig - és ez a legfontosabb - óriási különbség van aközött, ha a szokások miatt (nem erőszakból) nem csinálnak valamit, vagy pedig azért nem csinálják, mert üldözött, tiltott, "nem szeretett" a dolog. Márpedig ebben óriási a különbség az arab világbeli országok, és az európai országok között. Te ott élsz/dolgozol az arab világban, te azt látod, és el is hiszem neked, hogy úgy gondolkodnak, olyan a környezet, amilyennek leírod. Nem is kell elhinnem, hiszen tudom, hallom. Viszont én 20 éve éltem/élek, ill. dolgoztam és dolgozom Nyugat-Európában több országban is, és állítom neked, hogy ott nem ez a helyzet, ott nem üldözik, nem tiltják, hogy a nők sportoljanak. Éppen ellenkezőleg, a társadalom, a környezet kifejezetten támogatja, segíti. Márpedig ez az igazán fontos. Igaz, előfordul, hogy maga a család korlátozza esetleg a lánygyermeket, de hidd el, hogy ezek a családok a bevándorlók szűk kisebbségét jelentik manapság. Franciaországot kevésbé ismerem, de Angliában sokszor annyi tetovált, pubba járó, guiness-t vedelő arab srácot és a strandon bikiniző arab lányt látsz, mint amennyi csadort, burkát, nikábot viselőt. Az indiai bevándorlókra is döntően ma már az jellemző, hogy lehet, hogy az apa fején még ott a Pagri, de a gyerek farmerben mászkál és One Direction koncertre jár. Úgyhogy nyugodtan ajánlhatod Angliát a barátodnak, mert egyáltalán nem olyan, mint amilyennek hallotta. Tíz évig éltem ott, tudom. (Ha már itt tartunk, akkor pl. az Észak-ír katolikus családok sokkal-sokkal "drasztikusabbak" ebből a szempontból, a Sinn Féin-nek sokkal nagyobb a mindennapi életre való hatása a mai napig.)peterk2005
Szellemi felsőbbrendűséged impresszív (hogy ti. az értelmi képességeimet megítéled).Nagyon liberálisnak gondolod magad, hát akkor ez megnyilvánulhatna a neked nem tetsző posztok kommentelésében. Én nem sugaltam a képpel semmit, hanem amit kiraktam az a véleményem, hogy nekem Europában ez jobban tetszik, mint amikor az europai országokban az őshonos lakosság kisebbségbe szorul. És ugyanakkor az is tetszik, hogy egy arab országban az arab kulturának megfelelő a világ.Véleményed szerint ez primitív, tényszerűség nélküli.Az, hogy nekem mi tetszik az nem tényszerűség kérdése, ez vélemény, ami szerinted primitív. Miért is?  www.prospectmagazine.co.uk/features/when-britain-becomes-majority-minority,  www.cmist.manchester.ac.uk/medialibrary/archive-publications/working-papers/2007/2007-12-population-forecasts-for-birmingham.pdf.
És ha már primitivségről és gagyiságról beszélünk: Amikor a jelenlegi népvándorlásról polemizálgatunk, akkor bizonyitandó az európai kulturális diverzitást létjogosultságát, svédországi dán felmenőkkel és német gyökerekkel rendelkező migránsokat állítani párhuzamba az afgán, pakisztáni, arab bevándorlóhullámmal....😀 . Ezenkívül köszönöm a felvilágosítást, hogy az irániak (😊 ) nem arabok (mondjuk ezt legalább később kijavítottad perzsára, de még mindig problémám van, hodomonikat hogy kezeljek?). Barátomnak elmondhatom, hogy nyugodtan mehet a lány angliába, hisz te ezt mondod, mert nem ezt tapasztaltad. Ezzel egy gond van. Ő ott élt és dolgozott muszlimként, saját tapasztalata van, és rokonság akikre bízta volna és ott élnek, nem javasolták nekik. A gond ezzel a rohadt nagy multikulti ideológiával, hogy óhatatlanul a két nagy kultura (és itt nem a dán-svéd kulturális szakadékra gondolok) között kialakul az ellenségeskedés. Radikalizálódik az is aki előtte nem volt fanatikus, radikális (európaira, muszlimra is igaz). Mit gondolsz Dzsiháddzsonit pl mi termelte ki?A női sport kérdésére visszatérve. "Fals, leszűkítő általánosítás" hisz "nem csak arab bevándorlók vannak" és " szláv (balkáni), távolkeleti (kínai, stb.) kultúrákra" ez nem igaz. Ad 1 :Én nem arabokról írtam, hanem arabról, pakisztániról, bangladeshiről, fillipinóról. (és azt is leírtam, hogy fillipinók az egyetlenek akik sportolnak, szted mi a különbség a többi nációhoz képest) Ad 2: Jelenleg ami Magyarországot érinti, tényleg a kínaiak tobzódnak a déli határunkon, és nemsokára a családomtól 8 km-re Martonfán,( releváns komment volt részedről). Dolgoztam éltem nyugat Európában én is (érdekes is volt olvasni az angol orvosi ellátás magasztalását olvasni Tőled 😊 ), és mit mondjak borzasztó volt pl Salzburgot, második otthonomat 15 év után látni mivé vált, és teljes kerületekbe nem tehetem be a lábam, mert osztráknak néznek, és még a Judengassen sem tudok már atrocitás nélkül végigmenni.
 www.gatestoneinstitute.org/5128/france-no-go-zones
 www.breitbart.com/national-security/2015/01/22/inside-frances-sharia-no-go-zones/
 www.liveleak.com/view?i=b29_1374350465
 www.snopes.com/politics/religion/nogozones.asp
Persze ezek mind fasiszta. náci portálok, de azért elgondolkodtató. Természetesen a liberális (és általában a baloldali politika) önös érdekei miatt (állampolgársággal rendelkező francia muzulmánok több mint 90% Hollandekra szavazott) ezt tagadja, elhallgatja, de ettől még létező probléma. És tudod, az hogy legalább annyi farmeres, bikinis, kocsmába járó muzulmán gyökerekkel rendelkező lány van Angliában mint amennyi csadort visel, az számomra nem megnyugtató. "Respect ramadan no bikini, respect Europe no burka".
Én iszlám környezetben nem viselek térd fölé érő nadrágot, feleségem, lányom takarja magát, ramadán alatt nem dohányzom, eszek, iszok nyilvános helyen, mert ott ez a kultúra (meg ha megszegném akkor megütném a bokámat). Csak ennyit szeretnék fordítva is, de ez nem valósul meg.Tisztelem, elfogadom a különböző kulturákat (bár jelenleg is folyik ellenem vizsgálat az iszlám és a helyi kúltúra megsértése miatt, ti. műtét közben amikor felhangzott a müezzin az anaesthes otthagyta a műtőt, lazító hatása elmúlott (de facto felébredt a beteg) és két kézzel próbáltam visszatuszkolni a kifolyó beleket és ezt nehezményeztem. Válasz, imaidő volt, betegnek ki kell bírnia insallah!!!!!), csak jó lenne, ha ők is tisztelnék a miénket.
Jó lenne, ha elhinnétek, hogy ez a népvándorlás veszélyes a jövő Európáját illetően.

Részemről ezt a bevándorlás témát befejeztem, szájkaratét nem akarok provokálni, csak egy engem nem ismerő ember ha legagyizza, leprimitivezi véleményem azt nem nagyon szeretem, ezért ragadtattam magam erre a hosszú posztra, elnézést érte.


"First down az, amikor átviszik a sárga vonalon a labdát" P.P
több mint 8 éve
Bazzani Detroit Lions Michigan Wolverines 23 629 — Axel Foley
nem irigylem az arrafelé lakó családokat, nagyszülőket.

 www.youtube.com/watch?v=I4v2qEBmV98gamerkr
Ugyanez megy a határ magyar oldalán is. Ásotthalomnál bemennek a házakba és nem hajlandóak kimenni.

több mint 8 éve
gamerkr Green Bay Packers 10 233 — The sharif don't like it - welcome to the casbah club
nem irigylem az arrafelé lakó családokat, nagyszülőket.

 www.youtube.com/watch?v=I4v2qEBmV98

több mint 8 éve
iktriad Jacksonville Jaguars 77 166 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
Fülzsír témakörben mondom a tutit:
Akár be van dugulva, akár nincs, minden év májusában elmenni kimosatni - sosem fog bedugulni.Sobri Jóska
Miért pont májusban?Amadeus91
Mi a te alternatívád?Sobri Jóska
Szeptember, akkor van a szülinapom, és a tanévkezdés is.

Más:

 444.hu/2015/07/31/palffy-istvan-irorszagba-megy-nagykovetnek/

😀😀😀DDDDAmadeus91
ott mekkora piálás lesz...Klaci79
A boros könyvek után jönnek az ír whiskeys írások. 😀
több mint 8 éve
Klaci79 Pittsburgh Steelers Penn State Nittany Lions 21 324
Fülzsír témakörben mondom a tutit:
Akár be van dugulva, akár nincs, minden év májusában elmenni kimosatni - sosem fog bedugulni.Sobri Jóska
Miért pont májusban?Amadeus91
Mi a te alternatívád?Sobri Jóska
Szeptember, akkor van a szülinapom, és a tanévkezdés is.

Más:

 444.hu/2015/07/31/palffy-istvan-irorszagba-megy-nagykovetnek/

😀😀😀DDDDAmadeus91
ott mekkora piálás lesz...
több mint 8 éve
Amadeus von Dollárbaloldal Las Vegas Raiders West Virginia Mountaineers 32 016
Fülzsír témakörben mondom a tutit:
Akár be van dugulva, akár nincs, minden év májusában elmenni kimosatni - sosem fog bedugulni.Sobri Jóska
Miért pont májusban?Amadeus91
Mi a te alternatívád?Sobri Jóska
Szeptember, akkor van a szülinapom, és a tanévkezdés is.

Más:

 444.hu/2015/07/31/palffy-istvan-irorszagba-megy-nagykovetnek/

😀😀😀DDDD

criminal lawyer or criminal lawyer?
több mint 8 éve
kittli Pittsburgh Steelers 2 083 — Steelers fan
Fülzsír témakörben mondom a tutit:
Akár be van dugulva, akár nincs, minden év májusában elmenni kimosatni - sosem fog bedugulni.Sobri Jóska
Miért pont májusban?Amadeus91
Strandszezon előtt, fogyózunk, szolizunk, fület mosunk. 😉
több mint 8 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 31 383 — #NoStress
Fülzsír témakörben mondom a tutit:
Akár be van dugulva, akár nincs, minden év májusában elmenni kimosatni - sosem fog bedugulni.Sobri Jóska
Miért pont májusban?Amadeus91
Mi a te alternatívád?

több mint 8 éve
Amadeus von Dollárbaloldal Las Vegas Raiders West Virginia Mountaineers 32 016
Fülzsír témakörben mondom a tutit:
Akár be van dugulva, akár nincs, minden év májusában elmenni kimosatni - sosem fog bedugulni.Sobri Jóska
Miért pont májusban?

criminal lawyer or criminal lawyer?
több mint 8 éve
NB2 New England Patriots 22 036 — nabege2@yahoo.com
Eü ellátás témában:
Ha van egy ember aki 500e után fizet járulékot, az nem kap 5x többet a pénzéért az államiban mint aki minimálbéres. Csak akkor, ha MÉG külön fizet valami egészségpénztárat.
több mint 8 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 31 383 — #NoStress
Fülzsír témakörben mondom a tutit:
Akár be van dugulva, akár nincs, minden év májusában elmenni kimosatni - sosem fog bedugulni.

több mint 8 éve
sutianap Pittsburgh Steelers Pittsburgh Panthers 13 115 — capitaine du château de Vienne 1487
majd elmentem és bejelentkeztem egy magánrendelésre, ahpé kaptam azonnal egy időpontot és fizettempeterk2005
Akkor mi is a probléma? Pontosan így működik az egészségügy a fejlett nyugati országokban is: ha van lóvéd, jó ellátásban részesülsz, ha nincs, akkor pedig akár fel is fordulhatsz.baggio
Nem egészen. Az ellátásért fizetek, csak nem kapok lósz*rt sem érte. (A gazdagok extra egészségügyét hagyjuk, az másik szint természetesen.) Ez nyugat-európában azért nem így van. Ha van normális eü biztosításod, akkor normális ellátást kapsz. Ezt tapasztaltam. Lecsó: az angol rendszer némileg más, mert ott nincs általános egészségbiztosítás. Ott az adóból állampolgári jogon jár egy (eléggé) alap ellátás. Az valóban eléggé bürokratikus, és hosszúak a várólisták. Magyar kártyával sajnos alapból csak az elérhető, ha turistaként kilátogatsz. De ha fizetsz egészségbiztosítást (nem extra, gazdagok számára elérhetőre gondolok, hanem egy megfizethetőt), akkor egész más az is.

sutianap: Ott basztam el a dolgot, hogy megpróbáltam magam megoldani. 😀 A patikában kaptam rá valami lószar cseppet, amit csepegtetnem kellett, és állítólag kioldja a fülzsírt. És kaptam mellé valami audi sprét vagy mit, amivel meg ki lehet mosni. Sikerült is vele végleg eldugítanom a fülemet. 😀peterk2005
Ahán, rossz patikába mentünk be. Peroxid, jegyzeteljünk. A fültisztítókná mindig kikő folynia az anyagnak, erre én főhívom a figyelmet, hátradől cimpát lehúza, azt csorogjon a nyakán....


Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 8 éve
Lecsó Denver Broncos 2 977
Közben Magyarországon:

„Valójában nem Lázár Jánost támadod tőled szokatlanul éles hangon, hanem Orbán Viktort" - figyelmezteti L. Simon államtitkár a magáról megfeledkezett Borókait. Érted, magát Orbán Viktort. Bírálta. Egy újságíró. Ha nem is direkten, mert az azért már tényleg ne fordulhasson elő, de mégis. Mennyire rákenroll már, hogy az államtitkár levélben hívja fel a mélyen elkötelezett, de pártfüggetlen főszerkesztő figyelmét, hogy a Patyolat működési anomáliáit kipellengérező cikkével valójában a Párt vezető szerepét kérdőjelezte meg óvatlanul. Ráadásul - szomorú rész jön, vigyázat - "engem is megbántottál", mármint L. Simon államtitkárt. Jogos a kérdés: milyen ember lehet az, aki felelőtlen cikkírással gázol bele derűs államtitkárok harmonikus lelkivilágába? Aki épp a közelében tartózkodik, gyorsan vigasztalja meg szegény, lógó orrú L. Simon Lászlót, lécci, valami csecse kis közbeszerzéssel.


😀😀 😀😀 😀😀 😀😀

 index.hu/belfold/2015/07/30/a_heti_valasz_megbantotta_l._simon_laszlot/
több mint 8 éve
Lecsó Denver Broncos 2 977
Ok ,nem bontottam ki az igazság minden részletét:
Nem unalmamban mentem orvoshoz, hanem mert a biztosító azt kérte. Ugyanis hamarabb haza akartam utazni, mint az eredeti tervemben volt. Ebből származó káromat a biztosító megtérítette volna, de nyilván nem bemondásra, hanem orvosi igazolással.
több mint 8 éve
slowmotion Dallas Cowboys 22 813 — Cowboys fan
Ezt Angliában, Svájcban nem lehetne megcsinálni, mert azonnal ujjal mutogatna mindenki arra az orvosra aki ilyen embertelen módon bánik a pácienseivel. Nálunk meg lehet tenni, mert az emberek ehhez szoktak, és mivel mást nem tapasztaltak, ezért ezt is tekintik normálisnak. Ugyanez igaz a politikára is. Sokak szemében teljesen normális ahogy a Fidesz kormányoz, mert előttük is ezt tapasztalták.peterk2005
Hát a múlt héten Londonban voltam, és elmentem egy kórházba, ahová a biztosító küldött, mert annyira fájt a bokám, hogy nem bírtam ráállni. Az hagyján, hogy taxiztam 30 fontot meg fél órát, de a nurse szerint 4-5 óra lett volna a várakozási idő, kb 30-an voltak a váróban. Felhívtam a biztosítót, hogy keressen másik kórházat, mert én ezt nem ülöm/állom végig, és nem azért mert lusta vagyok, hanem mert többet árt, mint használ. Mondták, hogy mindenhol ennyit kell várni. Így inkább visszamentem a hotelbe, és vizesruha/pihentetés.Lecsó
ha meg végigülöd, akkor kapsz egy doboz Paracetamolt. azzal jobban jártál volna?
több mint 8 éve
Lecsó Denver Broncos 2 977
Na jó, most már tényleg passzolok... 😀
több mint 8 éve
Amadeus von Dollárbaloldal Las Vegas Raiders West Virginia Mountaineers 32 016
Csókolom, kezd derengeni, hogy mi lett itt 5 év alatt? Jó reggelt, meg is válaszoltad a saját felvetésed; autokrata rendszer van.Amadeus91
Nem tudom ezt miért pont nekem mondod...Lecsó
Hát, úgy fennakadtál a fékek és egyensúlyok hiányán, mintha nem itt élnél

criminal lawyer or criminal lawyer?
több mint 8 éve
Lecsó Denver Broncos 2 977
Csókolom, kezd derengeni, hogy mi lett itt 5 év alatt? Jó reggelt, meg is válaszoltad a saját felvetésed; autokrata rendszer van.Amadeus91
Nem tudom ezt miért pont nekem mondod...
több mint 8 éve
Amadeus von Dollárbaloldal Las Vegas Raiders West Virginia Mountaineers 32 016
Az en kerdesem az hogy a magyar kormany az miből költ reklámra?Janek
A te általad befizetett adóból. Megmondta Feri is anno, az államnak nincs pénze.Amadeus91
Igen de milyen jogon?Janek
A demokratikus úton megtartott választásokon elért győzelmükkel, a társadalom által felruházott jogon.dcsicsak
Ez egy elég gyenge érv.
Egy politikai erő nincs minden joggal felruházva pusztán azért, mert megnyert egy szabad választást. Sőt, pont ellenkezőleg. Minden hülyeségre érvényes mandátummal a diktátorok vagy autokrata vezetők szokták magukat felruházni. Vagy a középkori királyok.
Szabad választáson elnyert kormányzásnak pont a lényege (kellene hogy legyen) a számonkérhetőség, és nem csak 4 évente.Lecsó
Csókolom, kezd derengeni, hogy mi lett itt 5 év alatt? Jó reggelt, meg is válaszoltad a saját felvetésed; autokrata rendszer van.

criminal lawyer or criminal lawyer?
több mint 8 éve
Lecsó Denver Broncos 2 977
majd elmentem és bejelentkeztem egy magánrendelésre, ahpé kaptam azonnal egy időpontot és fizettempeterk2005
Akkor mi is a probléma? Pontosan így működik az egészségügy a fejlett nyugati országokban is: ha van lóvéd, jó ellátásban részesülsz, ha nincs, akkor pedig akár fel is fordulhatsz.baggio
Nem egészen. Az ellátásért fizetek, csak nem kapok lósz*rt sem érte. (A gazdagok extra egészségügyét hagyjuk, az másik szint természetesen.) Ez nyugat-európában azért nem így van. Ha van normális eü biztosításod, akkor normális ellátást kapsz. Ezt tapasztaltam. Lecsó: az angol rendszer némileg más, mert ott nincs általános egészségbiztosítás. Ott az adóból állampolgári jogon jár egy (eléggé) alap ellátás. Az valóban eléggé bürokratikus, és hosszúak a várólisták. Magyar kártyával sajnos alapból csak az elérhető, ha turistaként kilátogatsz. De ha fizetsz egészségbiztosítást (nem extra, gazdagok számára elérhetőre gondolok, hanem egy megfizethetőt), akkor egész más az is.

sutianap: Ott basztam el a dolgot, hogy megpróbáltam magam megoldani. 😀 A patikában kaptam rá valami fülzsír oldó lószart, amit csepegtetnem kellett, és kaptam mellé valami audi sprét vagy mit. Sikerült is vele véglet eldugítanom a fülem. 😀peterk2005
Angol eü:
Hát lehet, hogy nincs, de akkor ez a szar, ami láttam, legalább ingyen van. 😊

Magyar eü:
Az audi spré nagyon gáz, be kellene tiltani.
Én is jártam egyszer ugyanígy, csak az annyira régen volt, hogy akkor még bejutottam a fülorrgégére. Kimosták szépen, csak azt felejtette el mondani a doki, hogy ne menjek klimatizált irodába, vagy legalább dugjak bele egy tampont. Így faszán meg is fázott, azóta is szopok vele évente legalább egyszer.
több mint 8 éve
peterk2005 udvari bolond Indianapolis Colts Stanford Cardinal 23 604 — The only discipline that lasts, is self discipline
majd elmentem és bejelentkeztem egy magánrendelésre, ahpé kaptam azonnal egy időpontot és fizettempeterk2005
Akkor mi is a probléma? Pontosan így működik az egészségügy a fejlett nyugati országokban is: ha van lóvéd, jó ellátásban részesülsz, ha nincs, akkor pedig akár fel is fordulhatsz.baggio
Nem egészen. Az ellátásért fizetek, csak nem kapok lósz*rt sem érte. (A gazdagok extra egészségügyét hagyjuk, az másik szint természetesen.) Ez nyugat-európában azért nem így van. Ha van normális eü biztosításod, akkor normális ellátást kapsz. Ezt tapasztaltam. Lecsó: az angol rendszer némileg más, mert ott nincs általános egészségbiztosítás. Ott az adóból állampolgári jogon jár egy (eléggé) alap ellátás. Az valóban eléggé bürokratikus, és hosszúak a várólisták. Magyar kártyával sajnos alapból csak az elérhető, ha turistaként kilátogatsz. De ha fizetsz egészségbiztosítást (nem extra, gazdagok számára elérhetőre gondolok, hanem egy megfizethetőt), akkor egész más az is.

sutianap: Ott basztam el a dolgot, hogy megpróbáltam magam megoldani. 😀 A patikában kaptam rá valami lószar cseppet, amit csepegtetnem kellett, és állítólag kioldja a fülzsírt. És kaptam mellé valami audi sprét vagy mit, amivel meg ki lehet mosni. Sikerült is vele végleg eldugítanom a fülemet. 😀


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 8 éve
Lecsó Denver Broncos 2 977
majd elmentem és bejelentkeztem egy magánrendelésre, ahpé kaptam azonnal egy időpontot és fizettempeterk2005
Akkor mi is a probléma? Pontosan így működik az egészségügy a fejlett nyugati országokban is: ha van lóvéd, jó ellátásban részesülsz, ha nincs, akkor pedig akár fel is fordulhatsz.baggio
Az a probléma, hogy közben beszedik érte a járulékot.
Tehát elkérik a lóvét, aztán nem szolgáltatnak. Ez biztos megfelel valami btk tényállásnak...
Az a tény, hogy így működik bizonyos fejlett országokban is, nem jelent mást, mint hogy ott is szarul működik.
több mint 8 éve
Lecsó Denver Broncos 2 977
Ahpé vötté vóna fülfecskendőt meg hyperolt, azt kimosod magadnak, két perc, tehát ojannal akarunk terhelni egy magasabb szintű szakorvosi ellátást, ami otthon elvégezhető, bár lehet a fürdőhöz mán nem is köll sorszám...sutianap
Teljesen igaz. Van, aki már otthon kioperálja a vérrögöt a lábából, hogy ne terhelje feleslegesen az egészségügyet...😊
több mint 8 éve
sutianap Pittsburgh Steelers Pittsburgh Panthers 13 115 — capitaine du château de Vienne 1487
Mindezt csak azért írtam ide a végére, mert szerintem dcsicsak kijelentése félreértelmezése a politikusi létnek. A "bármit megtehet 4 évig, mert felhatalmazták rá" felfogás téves.Lecsó
Sajnos nem teljesen téves, mert annak a határa, hogy mit tehet meg egy megválasztott hatalom csak részben jogi, azt jelentős részben a társadalom tűrőképessége határozza meg. Ha olyan a társadalom amelyik elviseli, eltűri - netán még igényli is - a "mindenható" kormányzást, akkor az olyan is lesz. A magyar társadalom jelenleg ilyen. Részben igényli is (sok embernek tetszik a dolog, mert erőnek, határozottságnak látja), részben pedig eltűri. És ez lecsorog a mindennapjainkba is. De lehet úgy nézni, hogy a mindennapjaink "csorognak fel", Ahogy tetszik.

Példa. Mostanában itthon vagyok, és a minap bedugult a fülem egy fürdés után. Nem akart kidugulni, ezért gondoltam bemegyek a fül-orr-gégészetre és kimosatom. Bementem, kiderült, hogy úgy működik a rendszer, hogy reggel fél nyolckor kijön a nővérke, kiosztja az az napra érvényes sorszámokat, és aki kap az bemehet, aki nem, az megy másnap. Másnap reggel odamentem hétre, hogy lehetőleg ne legyenek sokan előttem. Már voltak vagy ötvenen... Otthagytam őket. A következő napon odamentem fél hétre, biztos ami biztos. Voltak előttem vagy harmincan.... Na, akkor döntöttem úgy, hogy bassza meg az egészségügy. Elkértem a panaszkönyvet, beleírtam a problémát, majd elmentem és bejelentkeztem egy magánrendelésre, ahpé kaptam azonnal egy időpontot és fizettem. Engem kikészít idegileg az ilyen, és hajlandó lennék és hajlandó is vagyok tiltakozni ha nem tetszik. A legtöbb ember viszont beül és birkaként végigül a dög meleg váróban 6-8 órát egy egyszerű tíz perces kezelésért. És inkább harcol a másikkal (meg akarja előzni, elé akar furakodni) ahelyett, hogy azt próbálja elérni, hogy a rendelés működjön normálisan. Mert nem kerülne egy fillérrel sem többe, ha időpontot lehetne kérni előre, és időpontra menni. Egyszerűen csak emberibb lenne. Ezt Angliában, Svájcban nem lehetne megcsinálni, mert azonnal ujjal mutogatna mindenki arra az orvosra aki ilyen embertelen módon bánik a pácienseivel. Nálunk meg lehet tenni, mert az emberek ehhez szoktak, és mivel mást nem tapasztaltak, ezért ezt is tekintik normálisnak. Ugyanez igaz a politikára is. Sokak szemében teljesen normális ahogy a Fidesz kormányoz, mert előttük is ezt tapasztalták.peterk2005
Ahpé vötté vóna fülfecskendőt meg hyperolt, azt kimosod magadnak, két perc, tehát ojannal akarunk terhelni egy magasabb szintű szakorvosi ellátást, ami otthon elvégezhető, bár lehet a fürdőhöz mán nem is köll sorszám...


Aki nem hiszi, annak utánajárnak