Politika
63 feliratkozó
több mint 7 éve
Mert ők elemzők, nem cselekvők.kurvára unom Czeglédyt, törökgábort és a többit, aki folyamatosan azt tudja megmondani, hogy mit nem, de még 1 mondatot nem mondott arról, hogy mégis mi lenne a megoldás.de ahogy beleállt a taktikai szavazásba, és nem csak össze-vissza beszélt, mint Bernikéék már jobb volt.Nem akarom kétségbe vonni a faszi elkötelezettségét, de ahogy pl. Kovács Gergely vagy az ATV stúdióban Czeglédy is utaltak rá, ennek az ellenzéknek kurvára nem az a kivezető út a jelenlegi zsákutcából, hogy kimatekozzák, hogy kinek hol és milyen összefogáskombinációban kellene elindulnia, pláne, hogy ezeknek a nagy része valójában az ellenzéken belüli verseny megúszásáról is szól. Hanem mondjuk vissza kéne szerezniük a népszerűségüket. Az LMP és a DK kitörhetne végre Budapestről, a Jobbik betörhetne oda, az MSZP visszaszerezhetné legalább a kelet-magyarországi fellegvárait. De ezzel a szavazótáborral, ami úgy 8 éve konstans, nem lehet választást nyerni, semmilyen választási rendszerben.
petey
Kampman
Amadeus
Ezért nem kell Puzsérnak se megmondani, hogy ki mit tegyen, elég ha jó kritikusként rámutat a hibákra, problémákra.
több mint 7 éve
Az LMP kitörhetne végre Budapestről, a Jobbik betörhetne oda,Ezeket rohadt könnyű mondani, de teljesen megvalósíthatatlanok... és nem ezzel van a baj, amíg a Fidesz 40+ hoz, bárhol, bármilyen körzetben, tökmindegy hogy a Jobbik kap-e +10%-ot Pesten. Jobban jártak volna a +10%-kal Kelet-Mo-n....
Kampman
Elsődlegesen azonban igenis a Fidesztől kell csípni/szerezni.. nem a saját platformunkat kell úgy igazítani hogy vidéken és BP-n is jó legyen, mert akkor két szék között a padlóra esnek.
Baromira nem értek ebben most egyet.
Szerkesztette: Igor
We didn't take this lightly for Johnny Unitas to share this plaza with the greatest defensive player of all time. (Steve Biscotti)
We did it our way. We made sure they started putting in rules for offense! (Ray Lewis)
több mint 7 éve
Rábaszni...kétséget kizáróan politikai teljesítmény, amit újra és újra elér. Már maga a rendszer fenntartása is az, de ettől még rá fogunk baszni. A könyv amúgy jó volt, köszönöm, hogy a figyelmembe ajánlottad.ha volt előnye a mai napnak, akkor az az, hogy az új eu-s költségvetési ciklus OV-t fogja telibe kapni.És akkor jönnek az oroszok és a kínaiak.
Amadeus
Háromszor egymásután kvázikétharmad, azért ez süvegelendő, mikor simán be is tilthatná a választásokat.
Sobri Jóska
Amadeus
Az egyszerű ember mindig, mindenhol rábaszik, az okosak, ügyeskedők, felső 10% meg mindenhol jól tud járni.
Nekem a privát életemben jobb, hogy marad a Fidesz, nyugisabb, biztonságosabb, kijárt útvonalak, kapcsolatok, nincs variálás, mégha kurzusváltásnál több melóval, buzgárkodással többet is lehetne keresni, mivel jó szakemberekre kurzusfüggetlenül szükség van.
Szóval ez a "rá fogunk bszni" kábé olyanannyira váteszi, mint az, hogy "meg fogunk halni". Persze. De addig azért érezhetjük jól magunkat, nem?
Szerintem is jól megírt, objektívnek, életszerűnek tűnő könyv volt Orbánról, nem igazán foglal benne állást, nem köteleződik el, csak összeszedi a valóság megismerhető darabkáit.
Egyébként azt hiszem, hogy lassan a világ ki fog találni valamit, ami jobb, hatékonyabb, mint a demokrácia, de annak a meghonosulása se lesz fájdalommentes, és eközben is sokan rá fognak baszni.
több mint 7 éve
kurvára unom Czeglédyt, törökgábort és a többit, aki folyamatosan azt tudja megmondani, hogy mit nem, de még 1 mondatot nem mondott arról, hogy mégis mi lenne a megoldás.de ahogy beleállt a taktikai szavazásba, és nem csak össze-vissza beszélt, mint Bernikéék már jobb volt.Nem akarom kétségbe vonni a faszi elkötelezettségét, de ahogy pl. Kovács Gergely vagy az ATV stúdióban Czeglédy is utaltak rá, ennek az ellenzéknek kurvára nem az a kivezető út a jelenlegi zsákutcából, hogy kimatekozzák, hogy kinek hol és milyen összefogáskombinációban kellene elindulnia, pláne, hogy ezeknek a nagy része valójában az ellenzéken belüli verseny megúszásáról is szól. Hanem mondjuk vissza kéne szerezniük a népszerűségüket. Az LMP és a DK kitörhetne végre Budapestről, a Jobbik betörhetne oda, az MSZP visszaszerezhetné legalább a kelet-magyarországi fellegvárait. De ezzel a szavazótáborral, ami úgy 8 éve konstans, nem lehet választást nyerni, semmilyen választási rendszerben.
petey
Kampman
több mint 7 éve
azt tudom neked erre mondani, amit annak idején Goebbels: megérdemlik, amiért ránk szavaztak. Ez van. Aki nem lép le, arra uú. fog rárohadni az ország, mint a leglelkesebb fidesz szavazóra is.hát ez az.
Amadeus
asszonnyal beszéltük, hogy ha most lennénk ott, amikor összekerültünk, vagy mondjuk inkább azt, hogy amikor már több éves kapcsolatban voltunk, akkor lépnénk kérdés nélkül.
csakhogy nyolc, de legalább hét évvel elkéstünk. huszonpár évesen, kötöttségek nélkül egy ember mobilisabb, mint negyvenévesen, két gyerekkel a hátán.
több mint 7 éve
de ahogy beleállt a taktikai szavazásba, és nem csak össze-vissza beszélt, mint Bernikéék már jobb volt.Nem akarom kétségbe vonni a faszi elkötelezettségét, de ahogy pl. Kovács Gergely vagy az ATV stúdióban Czeglédy is utaltak rá, ennek az ellenzéknek kurvára nem az a kivezető út a jelenlegi zsákutcából, hogy kimatekozzák, hogy kinek hol és milyen összefogáskombinációban kellene elindulnia, pláne, hogy ezeknek a nagy része valójában az ellenzéken belüli verseny megúszásáról is szól. Hanem mondjuk vissza kéne szerezniük a népszerűségüket. Az LMP és a DK kitörhetne végre Budapestről, a Jobbik betörhetne oda, az MSZP visszaszerezhetné legalább a kelet-magyarországi fellegvárait. De ezzel a szavazótáborral, ami úgy 8 éve konstans, nem lehet választást nyerni, semmilyen választási rendszerben.
petey
több mint 7 éve
Nem tudom mennyire vagy képben ezekkel a dolgokkal, de a történelmi egyházak közül az evangélikusok most (több okból) eléggé szembekerültek a fidesszel. A reformátusok nyilván nem, mert Balog és Orbán is az, és elképzelhetetlen pénzeket kapnak, a katolikusoknál pedig Beer Miklóst folyamatosan támadja a kormánysajtó, és a pápa sem ner-kompatibilis, mint megtudtuk a bayerzsótitól.Nem tudsz, Igor. Mert ezt csak te mondod az ismerőseidnek, de a másikat meg az Orbántól ő a tévében hallja. És amit a tévében mondanak az igaz, mert ha nem lenne igaz, akkor nem mondhatnák a tévében.hogy ezt mondja a pap is... na baszki a papság az a másik csodálatos népség.
Istenem mennyit hallgattam ezt a ha nem a fidesz nyer jönnek a migránsok, meg jön a vizitdíj újra. Ennyi...ezt mondja a tv és ezt mondja a pap is, akkor igaz...kész
Klaci79
persze tudom én, ha a püspök meg érsek meg mittoménmi úr szól, hogy mondjak pár szót a Fidesz érdekében, akkor nyilván ő Istentől kapta az utasítást, és megteszem.
aztán hogy hogyan lehet beszopni azt, hogy ha valaki néha elmegy vasárnap a misére, akkor biztos ő majd a keresztény bajnok... elég annyit mondani, hogy a balódal az istentelem komenisták utódja, és ösmerjük a komenistákat, és hogy mit tettek a zegyházakkal.
csak idemásolom, hogy itt álljon:
7. Ne lopj!
8. Ne hazudj, mások becsületében kárt ne tégy!
10. Mások tulajdonát ne kívánd!
és ezt a misén marketingelt személyek életvitelszerűen csinálják.
köszönöm, nincs több kérdésem.
slowmotion
Az evangélikusoktól végtelen számú fidesznek nem tetsző megnyilvánulást tudnék beidézni, legutóbbi a Mesterházy B. húsvéti prédikáció miatt kiakadó fideszesek (zsóti, szintén), ami után nem a lelkésznek szóltak le hogy vegyen vissza, hanem a 3 püspök egységesen kiállt mellette, közös nyilatkozatban.
Konkrétan a választáshoz meg ezt tudnám ajánlani, rövid, szombati írás, szintén egy ev. lelkésztől:
"Már most szégyellem magam azért az X-ért, amit be fogok húzni vasárnap."
kotoszo.blog.hu/2018/04/07/hangolodo_409#more13803998
több mint 7 éve
lehet, nem vagyok belé szerelmes, de ahogy beleállt a taktikai szavazásba, és nem csak össze-vissza beszélt, mint Bernikéék már jobb volt.2010 óta minden fél évben megjelenik egy ilyen messiás, akibe beleszeret az ellenzékiek egy része, aztán pár hónap és kész, vége.Hát én, mint örök optimista, abban bízom hogy valaki már holnap a baloldal élére áll és elkezdi kigyomlálni az egészet úgy ahogy van. Nem Fletó meg ilyenekre gondolok. Se nem KariGeri mert ő ehhez túl puha. Ilyen Márky-Zay Péter kaliber. Csak valaki csináljon már valamit....vagy ez lesz:peteyFogadjunk, hogy Márky-Zay fél éven belül ugyanolyan lejárt lemez lesz, akitől meg akarsz szabadulni, mint most mondjuk bárki? 😊
peterk2005
Kampman
amúgy simán leszól O1G vidékre, hogy nem kéne ugrálni vagy gyorsan hoznak egy törvényt és be is van rakva a karámba.
de próbálkozni azért lehetne? vagy legyintsünk jó magyar módra, hogy eh...
több mint 7 éve
azt tudom neked erre mondani, amit annak idején Goebbels: megérdemlik, amiért ránk szavaztak. Ez van. Aki nem lép le, arra uú. fog rárohadni az ország, mint a leglelkesebb fidesz szavazóra is.ha volt előnye a mai napnak, akkor az az, hogy az új eu-s költségvetési ciklus OV-t fogja telibe kapni.kibaszott nagy előny, és kurva jó érzés lesz, amikor ránkrohad az ország.
Amadeus
slowmotion
kétséget kizáróan politikai teljesítmény, amit újra és újra elér. Már maga a rendszer fenntartása is az, de ettől még rá fogunk baszni. A könyv amúgy jó volt, köszönöm, hogy a figyelmembe ajánlottad.ha volt előnye a mai napnak, akkor az az, hogy az új eu-s költségvetési ciklus OV-t fogja telibe kapni.És akkor jönnek az oroszok és a kínaiak.
Amadeus
Háromszor egymásután kvázikétharmad, azért ez süvegelendő, mikor simán be is tilthatná a választásokat.
Sobri Jóska
több mint 7 éve
2010 óta minden fél évben megjelenik egy ilyen messiás, akibe beleszeret az ellenzékiek egy része, aztán pár hónap és kész, vége.Hát én, mint örök optimista, abban bízom hogy valaki már holnap a baloldal élére áll és elkezdi kigyomlálni az egészet úgy ahogy van. Nem Fletó meg ilyenekre gondolok. Se nem KariGeri mert ő ehhez túl puha. Ilyen Márky-Zay Péter kaliber. Csak valaki csináljon már valamit....vagy ez lesz:peteyFogadjunk, hogy Márky-Zay fél éven belül ugyanolyan lejárt lemez lesz, akitől meg akarsz szabadulni, mint most mondjuk bárki? 😊
peterk2005
több mint 7 éve
Hát én, mint örök optimista, abban bízom hogy valaki már holnap a baloldal élére áll és elkezdi kigyomlálni az egészet úgy ahogy van. Nem Fletó meg ilyenekre gondolok. Se nem KariGeri mert ő ehhez túl puha. Ilyen Márky-Zay Péter kaliber. Csak valaki csináljon már valamit....vagy ez lesz:peteyFogadjunk, hogy Márky-Zay fél éven belül ugyanolyan lejárt lemez lesz, akitől meg akarsz szabadulni, mint most mondjuk bárki? 😊


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 7 éve
Hát én, mint örök optimista, abban bízom hogy valaki már holnap a baloldal élére áll és elkezdi kigyomlálni az egészet úgy ahogy van. Nem Fletó meg ilyenekre gondolok. Se nem KariGeri mert ő ehhez túl puha. Ilyen Márky-Zay Péter kaliber. Csak valaki csináljon már valamit....vagy ez lesz:nem lesz, van.
petey
több mint 7 éve
Ezen a képeden hasonlítasz a csirkeemberre jelmez nélkül.Kovács Gergely a legnagyobb arc, végre valaki balról is beszól a Gulyásmarci-féle arcoknak istwitter.com/_lofli_/status/983074440450838528
Kampman
Löfli
több mint 7 éve
Hát én, mint örök optimista, abban bízom hogy valaki már holnap a baloldal élére áll és elkezdi kigyomlálni az egészet úgy ahogy van. Nem Fletó meg ilyenekre gondolok. Se nem KariGeri mert ő ehhez túl puha. Ilyen Márky-Zay Péter kaliber. Csak valaki csináljon már valamit....vagy ez lesz:
több mint 7 éve
Kovács Gergely a legnagyobb arc, végre valaki balról is beszól a Gulyásmarci-féle arcoknak istwitter.com/_lofli_/status/983074440450838528
Kampman

https://www.facebook.com/ArizonaCardinalsHungary/
"Az életről sok mindent gondolok én jómagam is."
"Én nem gondolok semmit, uram."
Don't blink!
több mint 7 éve
rendes minőségi stout volt az ingyen sör, a drehert már vették pénzért 😊Dreher anti bácsi ott volt a kézben végig, már ezért megérte az egészÉn ott felröhögtem... de aki Drehert iszik, arra nem tudok szavazni... gyalázatos választás, ugyanabban az árkategóriában jobb sörök vannak.
gabokocka
Ha ezt akartak ingyensör gyanánt is osztani...
Igor

https://www.facebook.com/ArizonaCardinalsHungary/
"Az életről sok mindent gondolok én jómagam is."
"Én nem gondolok semmit, uram."
Don't blink!
több mint 7 éve
ha volt előnye a mai napnak, akkor az az, hogy az új eu-s költségvetési ciklus OV-t fogja telibe kapni.És akkor jönnek az oroszok és a kínaiak.
Amadeus
Háromszor egymásután kvázikétharmad, azért ez süvegelendő, mikor simán be is tilthatná a választásokat.
több mint 7 éve
ha volt előnye a mai napnak, akkor az az, hogy az új eu-s költségvetési ciklus OV-t fogja telibe kapni.kibaszott nagy előny, és kurva jó érzés lesz, amikor ránkrohad az ország.
Amadeus
főleg, hogy majd ezt is jól kimagyarázzák, és a két és fél millió zombi teljesen ugyanúgy be fogja szopni, hogy nem azért nem kaptunk pénzt, mert Viktor meg Árpi meg Lázár bűnszövetkezetben lenyúlta az előző adagot és ez a büntetés, hanem mert Brüsszel/Soros/{következő fő bűnbak nevét ide kérjük behelyettesíteni} ki akar velünk cseszni
több mint 7 éve
Az a két púp az, amikor két nagy csomagban / nekifutásra elköltötték a 2014-2020-as ciklus EU támogatásait.ha volt előnye a mai napnak, akkor az az, hogy az új eu-s költségvetési ciklus OV-t fogja telibe kapni.
Namost bökj rá a 2014-es csúcsra, és néz meg a máig tartó trendet úgy, hogy kihúzod belőle a tavaly 3.-4. éves "púpot" (az EU pénzek egyszeri nagy huzattal elköltését). Milyen trend marad anélkül? Azt teljesíti - ennyi tőkét tud vonzani - a gazdaságunk "önerőből".
peterk2005Kívülről sem jön be, legalábbis nem beruházásként, mert a beruházások történelmi minimumon vannak. Még a támogatások által fűtve is.hmhm
peterk2005
atapapa
több mint 7 éve
pont véletlen mindig a választásoknál ugrott meg 😀2015-ben mit választottunk?
eaglesmcnabb
de most ez lényegtelen, a lényeg hogy az eredeti állítással szemben kurvára nincsenek történelmi minimumon a beruházások.
az más kérdés hogy ez hol lenne az EU-s pénzek nélkül
több mint 7 éve
Az a két púp az, amikor két nagy csomagban / nekifutásra elköltötték a 2014-2020-as ciklus EU támogatásait. (A két legutolsó "púpra" gondolok. A legelső, legnagyobb púp az előző 2007-2013 időszak támogatásainak kifuttatása volt a legvégén, amikor ahhoz, hogy mindet el tudjuk költeni, már a térkövet is letérköveztük.) Namost bökj rá a 2015-s csúcsra (a kisebbik középsőre), és néz meg a máig tartó trendet úgy, hogy kihúzod belőle a legutolsó "púpot", az EU pénzek egyszeri nagy huzattal elköltését. Milyen trend marad anélkül? Azt teljesíti - ennyi tőkét tud vonzani - a gazdaságunk "önerőből".Kívülről sem jön be, legalábbis nem beruházásként, mert a beruházások történelmi minimumon vannak. Még a támogatások által fűtve is.hmhm
peterk2005
atapapa
Szerkesztette: peterk2005 udvari bolond


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 7 éve
OFFOFF #2
LAD @ SF, B10, egy futás előnye van a dodzsemeknek.
most jön majd be a 16 milliós beszt rilíver, ha elbassza, akkor tényleg ez ilyen fekete vasárnap lesz
slowmotion
na nyert a dodgers. még nincs minden veszve, talán minden jóra fordul.
majd egyszer, úgy 12 év múlva.
több mint 7 éve
akartam éppen mondani.pont véletlen mindig a választásoknál ugrott meg 😀Kívülről sem jön be, legalábbis nem beruházásként, mert a beruházások történelmi minimumon vannak. Még a támogatások által fűtve is.hmhm
peterk2005
atapapa
eaglesmcnabb
minden választásnál rengeteg uszoda meg sportcsarnok épül meg. ugyanazon a helyen, másodszor/harmadszor is.
csodálom, hogy nincs minden egyes kibaszott sportágban magyar világbajnok. igen, még sakkban is.
több mint 7 éve
pont véletlen mindig a választásoknál ugrott meg 😀Kívülről sem jön be, legalábbis nem beruházásként, mert a beruházások történelmi minimumon vannak. Még a támogatások által fűtve is.hmhm
peterk2005
atapapa
No 1. Kyle Pitts, Jordan Mailata, Myles Garrett, Jerry Jeudy, Tre Harris, Jayden Higgins és Nick Chubb fan!!!
