Politika
65 feliratkozó
több mint 10 éve
ugyvan mindnekidögöljön meg, főleg a sokgyerekesek, törjönel a keze a fidesz szavazóknak, a sokostoba sötétbebújláló rezsicsökkentő gyerekvállaló menekültellenes oligarhaszekértoló szarházi, az - namegakomenisták és a fasiszták, a libsikről nem beszélve. KEBLEMREVILÁG!Rezsicsökkentés? A legnagyobb hazugságok egyike. 2010 óta több mint a felére esett a világpiacon a kőolaj ára, amit ugye néhány hónapos késéssel követ az Oroszo-ból érkező földgáz ára is. Ehhez képest volt egy 20%-os árcsökkentés!? A maradékkal vajon mit csinált a kormány? Vagy a MET ha már itt tartunk. Persze csak költői kérdés, mert láttam én is az ibizai képeket. A családi adókedvezményről is megvan a véleményem: semmivel se dolgozok kevesebbet vagy rosszabbul, mint azok a kollégáim akiknek sok gyerekük van, csak éppen az egy gyerekre alig kell otthon maradni betegállományban. Mégis amit én befizetek az államnak a munkám után, azt ők kapják meg, mert gyerekeket nevelnek. Nos amikor gyereket csináltunk, nem jutott eszembe, hogy milyen jó lesz majd mert az állam fizet és most nem azért nem csinálunk újabbat, mert kevesleném az állami támogatást. Egy csomó olyan ember kap extra pénzeket Magyarországon, akiknek semmi szükségük rá, viszont elveszik azoktól, akik nem akarnák 3-4 gyereket csinálni. Nagyon igazságos....444.hu/2015/12/09/irgalmatlan-elonnyel-vezet-a-fideszrezsicsökkentés, családi adókedvezmény, menekültek elleni fellépés
Ez az ország tényleg megérdemli a sorsát...
Klaci79
(van akit nem érdekel, hogy szétlopják az országot, ha neki jobb lett)
és te is tudod, hogy nálunk nagy potenciál van a nem szavazóknál, őket nehéz megnyerni, de ők tuti nem a fideszre szavaznának, igaz a többiekre se nagyon😊
NB2
A menekültekről már sokszor elmondtam a véleményem...eddig nem találkoztam olyan emberrel akinek elvették a munkáját...
De amúgy alapvetően egyetértek mindennel amit mondtál...a magyar emberek nem szeretnek tovább látni az orruknál. Amíg hagyják a saját kis "fusijukat" addig nem foglalkoznak a nagy dolgokkal. Úgyse tudják mennyit is érnek azok a milliárdok amiket nap mint nap lopnak ki az országból nagyjaink...és még a családi adókedvezmény is jár nekik....ügyes
Klaci79
www.youtube.com/watch?v=6NmdIILFsO0
Szerkesztette: sutianap

Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 10 éve
Rezsicsökkentés? A legnagyobb hazugságok egyike. 2010 óta több mint a felére esett a világpiacon a kőolaj ára, amit ugye néhány hónapos késéssel követ az Oroszo-ból érkező földgáz ára is. Ehhez képest volt egy 20%-os árcsökkentés!? A maradékkal vajon mit csinált a kormány? Vagy a MET ha már itt tartunk. Persze csak költői kérdés, mert láttam én is az ibizai képeket. A családi adókedvezményről is megvan a véleményem: semmivel se dolgozok kevesebbet vagy rosszabbul, mint azok a kollégáim akiknek sok gyerekük van, csak éppen az egy gyerekre alig kell otthon maradni betegállományban. Mégis amit én befizetek az államnak a munkám után, azt ők kapják meg, mert gyerekeket nevelnek. Nos amikor gyereket csináltunk, nem jutott eszembe, hogy milyen jó lesz majd mert az állam fizet és most nem azért nem csinálunk újabbat, mert kevesleném az állami támogatást. Egy csomó olyan ember kap extra pénzeket Magyarországon, akiknek semmi szükségük rá, viszont elveszik azoktól, akik nem akarnák 3-4 gyereket csinálni. Nagyon igazságos....444.hu/2015/12/09/irgalmatlan-elonnyel-vezet-a-fideszrezsicsökkentés, családi adókedvezmény, menekültek elleni fellépés
Ez az ország tényleg megérdemli a sorsát...
Klaci79
(van akit nem érdekel, hogy szétlopják az országot, ha neki jobb lett)
és te is tudod, hogy nálunk nagy potenciál van a nem szavazóknál, őket nehéz megnyerni, de ők tuti nem a fideszre szavaznának, igaz a többiekre se nagyon😊
NB2
A menekültekről már sokszor elmondtam a véleményem...eddig nem találkoztam olyan emberrel akinek elvették a munkáját...
De amúgy alapvetően egyetértek mindennel amit mondtál...a magyar emberek nem szeretnek tovább látni az orruknál. Amíg hagyják a saját kis "fusijukat" addig nem foglalkoznak a nagy dolgokkal. Úgyse tudják mennyit is érnek azok a milliárdok amiket nap mint nap lopnak ki az országból nagyjaink...és még a családi adókedvezmény is jár nekik....ügyes
több mint 10 éve
444.hu/2015/12/09/irgalmatlan-elonnyel-vezet-a-fideszrezsicsökkentés, családi adókedvezmény, menekültek elleni fellépés
Ez az ország tényleg megérdemli a sorsát...
Klaci79
(van akit nem érdekel, hogy szétlopják az országot, ha neki jobb lett)
és te is tudod, hogy nálunk nagy potenciál van a nem szavazóknál, őket nehéz megnyerni, de ők tuti nem a fideszre szavaznának, igaz a többiekre se nagyon😊
több mint 10 éve
Ugye 38-ban Hitler, majd kétszer Sztálin, kétszer Nixon, kétszer Tenghsziao Ping, Szadat, Khomeini, Gingrich, Putyin, az összes Bush, van amelyik kétszer... Nem mondanám, hogy illusztris társaságba került.Az első jó választás 1938 óta!Volt már azóta német az év embere a Timenál?
timedotcom.files.wordpress.com/2014/12/time-person-of-the-year-cover-angela-merkel-2015.jpg
baggio
iktriad
több mint 10 éve
Az első jó választás 1938 óta!Merkel, mint jó választás? Kegyetlenül kikúrt a komplett kontinenssel a töketlenségével.
timedotcom.files.wordpress.com/2014/12/time-person-of-the-year-cover-angela-merkel-2015.jpg
baggio
Amúgy tök érdekes, hogy az ellenzék (tokkal-vonóval, jobbikkal együtt) és a kormany fej-fej mellett vannak. Ezt az oszd meg és uralkodj játékot Viktor jól tolja.de most őszintén mire számítottál ?sajnos ez is igaz....de akkor is elkeserítő, hogy azok a legnépszerűbbek akik a legpofátlanabb módon lopnak és el se akarnak bújni a nyilvánosság elől...sőt, mintha csak azt akarnák, hogy mindenki lássa, hogy ők bármit megtehetnek
egy olyan ellenzék mellett, akik a családtagok beemelését a lopásba megszavazta, mert "véletlenül kettőt lapozott"...
gabtsi
Klaci79
több mint 10 éve
Konrad Adenauer és Willy BrandtAz első jó választás 1938 óta!Volt már azóta német az év embere a Timenál?
timedotcom.files.wordpress.com/2014/12/time-person-of-the-year-cover-angela-merkel-2015.jpg
baggio
iktriad

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 10 éve
de most őszintén mire számítottál ?sajnos ez is igaz....de akkor is elkeserítő, hogy azok a legnépszerűbbek akik a legpofátlanabb módon lopnak és el se akarnak bújni a nyilvánosság elől...sőt, mintha csak azt akarnák, hogy mindenki lássa, hogy ők bármit megtehetnek
egy olyan ellenzék mellett, akik a családtagok beemelését a lopásba megszavazta, mert "véletlenül kettőt lapozott"...
gabtsi
több mint 10 éve
Az első jó választás 1938 óta!Volt már azóta német az év embere a Timenál?
timedotcom.files.wordpress.com/2014/12/time-person-of-the-year-cover-angela-merkel-2015.jpg
baggio
több mint 10 éve
Az első jó választás 1938 óta!timedotcom.files.wordpress.com/2014/12/time-person-of-the-year-cover-angela-merkel-2015.jpg

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 10 éve
de most őszintén mire számítottál ?egy olyan ellenzék mellett, akik a családtagok beemelését a lopásba megszavazta, mert "véletlenül kettőt lapozott"...
ami nem hajlik, az törik!
több mint 10 éve
444.hu/2015/12/09/irgalmatlan-elonnyel-vezet-a-fideszEz az ország tényleg megérdemli a sorsát...
több mint 10 éve
www.youtube.com/watch?v=fFDXg0837-Ecsapassad Árpiiii!!!!!!! 😊www.168ora.hu/itthon/beszoltak-orbannak-csak-gyavak-bujocskaznak-141308.html444.hu/2015/12/08/veletlenul-lefilmeztek-hogy-bulizik-habony-arpad-ibizan
Janek
Amadeus91
Lecsó
zinedine5
www.youtube.com/watch?v=OdFr3qh_TJQ
Mindig jövőre
több mint 10 éve
csapassad Árpiiii!!!!!!! 😊www.168ora.hu/itthon/beszoltak-orbannak-csak-gyavak-bujocskaznak-141308.html444.hu/2015/12/08/veletlenul-lefilmeztek-hogy-bulizik-habony-arpad-ibizan

Olyan olvasni ezt a világra naívan rácsodálkozó disputát, mint amikor az ember mellett a villamoson tinik beszélgetnek a pináról.Móricztól a Rokonok most megy össznemzeti 3D-ben, live. Szegények már régen lefelé kaparnak, Hofival együtt.hát akkor már Móriczé is, de jó a párhuzam. Mikszáth egyébként egyik örök kedvencem, de mostanában félretettem kicsit az életművét. Pláne hogy tévében dolgozom, naponta látom valamelyik novelláját IRL 😀Az egyik ügyvéd a suliban fakadt ki, hogy "Mikszáth országa vagyunk baszd meg". Kb.Inkább itt, mint a tv, rádió v. a soccer topikban😊Én is gondolkodtam ezen, hogy vajon hova való. Viccország.
comment.blog.hu/2015/12/04/szijjarto_focicsapatat_is_kozvetiti_mostantol_a_kozteve
NB2
De igazából ezektől már semmi nem ugorja meg az ingerküszöbömet.
444.hu/2015/12/04/sesztak-miklos-kulon-miniszteri-biztost-allit-kisvarda-fejlesztesere
444.hu/2015/12/03/ahogy-fazekas-sandor-rokona-elvitte-az-allami-foldet-az-arveresen-azt-szinmuveszeti-iskolakban-kellene-tanitani
zinedine5
Amadeus91
bergerdani
Amadeus91
Tudtak róla, hogy van, de azt nem tudták, hogy ilyen. 😉
több mint 10 éve
Móricztól a Rokonok most megy össznemzeti 3D-ben, live. Szegények már régen lefelé kaparnak, Hofival együtt.hát akkor már Móriczé is, de jó a párhuzam. Mikszáth egyébként egyik örök kedvencem, de mostanában félretettem kicsit az életművét. Pláne hogy tévében dolgozom, naponta látom valamelyik novelláját IRL 😀Az egyik ügyvéd a suliban fakadt ki, hogy "Mikszáth országa vagyunk baszd meg". Kb.Inkább itt, mint a tv, rádió v. a soccer topikban😊Én is gondolkodtam ezen, hogy vajon hova való. Viccország.
comment.blog.hu/2015/12/04/szijjarto_focicsapatat_is_kozvetiti_mostantol_a_kozteve
NB2
De igazából ezektől már semmi nem ugorja meg az ingerküszöbömet.
444.hu/2015/12/04/sesztak-miklos-kulon-miniszteri-biztost-allit-kisvarda-fejlesztesere
444.hu/2015/12/03/ahogy-fazekas-sandor-rokona-elvitte-az-allami-foldet-az-arveresen-azt-szinmuveszeti-iskolakban-kellene-tanitani
zinedine5
Amadeus91
bergerdani
több mint 10 éve
hát akkor már Móriczé is, de jó a párhuzam. Mikszáth egyébként egyik örök kedvencem, de mostanában félretettem kicsit az életművét. Pláne hogy tévében dolgozom, naponta látom valamelyik novelláját IRL 😀Az egyik ügyvéd a suliban fakadt ki, hogy "Mikszáth országa vagyunk baszd meg". Kb.Inkább itt, mint a tv, rádió v. a soccer topikban😊Én is gondolkodtam ezen, hogy vajon hova való. Viccország.
comment.blog.hu/2015/12/04/szijjarto_focicsapatat_is_kozvetiti_mostantol_a_kozteve
NB2
De igazából ezektől már semmi nem ugorja meg az ingerküszöbömet.
444.hu/2015/12/04/sesztak-miklos-kulon-miniszteri-biztost-allit-kisvarda-fejlesztesere
444.hu/2015/12/03/ahogy-fazekas-sandor-rokona-elvitte-az-allami-foldet-az-arveresen-azt-szinmuveszeti-iskolakban-kellene-tanitani
zinedine5
Amadeus91
Mindig jövőre
több mint 10 éve
Az egyik ügyvéd a suliban fakadt ki, hogy "Mikszáth országa vagyunk baszd meg". Kb.Inkább itt, mint a tv, rádió v. a soccer topikban😊Én is gondolkodtam ezen, hogy vajon hova való. Viccország.
comment.blog.hu/2015/12/04/szijjarto_focicsapatat_is_kozvetiti_mostantol_a_kozteve
NB2
De igazából ezektől már semmi nem ugorja meg az ingerküszöbömet.
444.hu/2015/12/04/sesztak-miklos-kulon-miniszteri-biztost-allit-kisvarda-fejlesztesere
444.hu/2015/12/03/ahogy-fazekas-sandor-rokona-elvitte-az-allami-foldet-az-arveresen-azt-szinmuveszeti-iskolakban-kellene-tanitani
zinedine5
több mint 10 éve
Inkább itt, mint a tv, rádió v. a soccer topikban😊Én is gondolkodtam ezen, hogy vajon hova való. Viccország.
comment.blog.hu/2015/12/04/szijjarto_focicsapatat_is_kozvetiti_mostantol_a_kozteve
NB2
De igazából ezektől már semmi nem ugorja meg az ingerküszöbömet.
444.hu/2015/12/04/sesztak-miklos-kulon-miniszteri-biztost-allit-kisvarda-fejlesztesere
444.hu/2015/12/03/ahogy-fazekas-sandor-rokona-elvitte-az-allami-foldet-az-arveresen-azt-szinmuveszeti-iskolakban-kellene-tanitani
több mint 10 éve
Inkább itt, mint a tv, rádió v. a soccer topikban😊comment.blog.hu/2015/12/04/szijjarto_focicsapatat_is_kozvetiti_mostantol_a_kozteve
több mint 10 éve
yippiyaehyeahnakiveszimeg a szakállasok olaját?
cdn.liveleak.com/80281E/ll_a_s/2015/Dec/3/LiveLeak-dot-com-c5c_1449191417-RaqqaRockefeller_1449194003.png?d5e8cc8eccfb6039332f41f6249e92b06c91b4db65f5e99818bdd39f4f41d8d25b77&ec_rate=230

Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 10 éve
A cím nem hibás, mégis félrevezető. Engem legalábbis félrevezetett, amíg a cikket el nem olvastam...Nem általános megszűnésről szól a javaslat, hanem arról, hogy a jelenlegi 6 hónapról 2 évre legyen emelhető a határellenőrzés visszaállítása. Amit eddig is minden ország megtehetett - ha akart - saját hatáskörben. Ha átmegy a javaslat, az sem jelent általános változást. Kétlem, hogy a - minket igazán érdeklő - szlovákok vagy osztrákok meglépnének ilyesmit. (Ha meg is lépnek valami esemény miatt - pl. nagy sporteseménynél volt már rá példa -, az is rövid időszakra.) Inkább a franciák, luxemburg, stb. élhetnek vele, náluk vannak a gondok, nem errefelé. (Gondokon a terrorveszélyeztetettséget és a menekült jövés-menést is értem egyszerre.)

“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)