Politika
46 feliratkozó
több mint 13 éve
zinedine5: szükséges a véleményt és tényállítást különválasztani. Az újságírók mind a két politikai oldalon kitanulták ennek a trükkjeit. Ha tényként állítja, hogy Gyurcsány lopott, akkor bizonyítania is kell. Bencsiket (újságíró) is ítélték már el felfüggesztettre újságcikk miatt.atapapaA Bayer folyamatosan kutyázza és tolvajozza. Soha nem bizonyított semmit. (Félreértés ne essék, nem a mondandó a probléma.) Kiváncsi leszek rá (TV-re, ujságra amiben szerepel, ír) vonatkozik-e majda az új szabály, mert annak a Széles pajtás nem örülne. Szóval kirakja majd ezt a faszt vagy megköti a kutyát vagy fizet?
több mint 13 éve
Én is, ha ez mindenkire vonatkozhat.Én arra lennék kiváncsi, hogy ha a hír tv, echo tv, Bayer Zsolt, Szijjártó, Budai képviselő úr stb-től folyamtosan elhangzó Gyurcsány egy tolvaj, korrúpt stb. dolgok, milyen megítélés alá esnek? Mivel még csak egy balfasz pert sem tudnak ellene indítani, márpedig egy jogállamban a bíróág jogerős döntéséig mindenki ártatlan. Ergo mindet szankcionálni kellene, mert nincs bizonyítékuk.zinedine5Szólásszabadság van.
Vagyis azt mondanak amit akarnak.
És sosem volt ebből bajuk, se a kurucinfo-nak, se a többi másikoldali orgánumnak, mivel szólásszabadság van.
Én támogatom, hogy bárki bármit mondhasson.Sobri Jóska
több mint 13 éve
Ha az alapjog korlátozva van, az már így nem alapjog. Hanem mondjuk korlátozott alapjog.Ezt nagyon félreérted.
Sobri Jóska
Nem akarok itt nagyívű elemzésekbe kezdeni, csak kössünk ki annál az alapvető problémánál, hogy mi van akkor, ha alapjogok ütköznek, és nem érvényesülhet két alapjog korlátlanul egyszerre.
Az ilyen ütközéseket általában törvényben rögzítik előre azzal, hogy melyik alapjognak kell a másik számára engednie.
zinedine5: szükséges a véleményt és tényállítást különválasztani. Az újságírók mind a két politikai oldalon kitanulták ennek a trükkjeit. Ha tényként állítja, hogy Gyurcsány lopott, akkor bizonyítania is kell. Bencsiket (újságíró) is ítélték már el felfüggesztettre újságcikk miatt.
több mint 13 éve
Én arra lennék kiváncsi, hogy ha a hír tv, echo tv, Bayer Zsolt, Szijjártó, Budai képviselő úr stb-től folyamtosan elhangzó Gyurcsány egy tolvaj, korrúpt stb. dolgok, milyen megítélés alá esnek? Mivel még csak egy balfasz pert sem tudnak ellene indítani, márpedig egy jogállamban a bíróág jogerős döntéséig mindenki ártatlan. Ergo mindet szankcionálni kellene, mert nincs bizonyítékuk.zinedine5Szólásszabadság van.
Vagyis azt mondanak amit akarnak.
És sosem volt ebből bajuk, se a kurucinfo-nak, se a többi másikoldali orgánumnak, mivel szólásszabadság van.
Én támogatom, hogy bárki bármit mondhasson.
több mint 13 éve
Én arra lennék kiváncsi, hogy ha a hír tv, echo tv, Bayer Zsolt, Szijjártó, Budai képviselő úr stb-től folyamtosan elhangzó Gyurcsány egy tolvaj, korrúpt stb. dolgok, milyen megítélés alá esnek? Mivel még csak egy balfasz pert sem tudnak ellene indítani, márpedig egy jogállamban a bíróág jogerős döntéséig mindenki ártatlan. Ergo mindet szankcionálni kellene, mert nincs bizonyítékuk.
több mint 13 éve
Ha az alapjog korlátozva van, az már így nem alapjog. Hanem mondjuk korlátozott alapjog.ha egy alapjogodat bizonyos esetekben nem gyakorolhatod hátrányos jogkövetkezmények nélkül, akkor azokat az eseteket nevezhetjük korlátoknak.atapapaVagyis vannak korlátai. Hogy a gondolatmeneteddel éljek: ölni is lehet, de vállalni kell a következményeit.atapapaVagyis nincsenek korlátai. Csak vállalni kell a következményeit.Sobri Jóska
Olyan nincs, hogy vallási szabadság van, bármilyen vallást választhatsz, kivéve mondjuk a mormont és az adventistát.
Ahol BÁRMILYET választhatsz, ott vallásszabadság van, ahol bármilyen megkötéssel választhatsz csak (mondjuk lehetsz mohamedán és más nem), ott nincs. (pl jelenleg MO.-n bármilyet választhatsz, tehát van. Észak-Koreában nem választhatsz bármilyet, tehát ott nincs. Nem azt mondjuk, Észak-Koreában vallásszabadság van, bizonyos korlátok között. Eléggé lol lenne.)
Szerintem ez nem bonyolult.
több mint 13 éve
ha egy alapjogodat bizonyos esetekben nem gyakorolhatod hátrányos jogkövetkezmények nélkül, akkor azokat az eseteket nevezhetjük korlátoknak.Vagyis nincsenek korlátai. Csak vállalni kell a következményeit.Sobri JóskaEz tévedés. A szólásszabadság azt jelenti, bárkiről/bármiről bármit állíthatsz, de vállalni kell a következményeit.Vagyis vannak korlátai. Hogy a gondolatmeneteddel éljek: ölni is lehet, de vállalni kell a következményeit.atapapa
Sobri Jóska
több mint 13 éve
és mi a biztosíték arra, hogy minden ilyen ügy ilyen jól sül el?Ata kapsz egy nagy csillagos ötöst!
Talán Vitézyről írtak kurucék valami olyasmit, hogy köze volt a BKV-s botrányokhoz, amit másnap Lendvai Ildikó szinte tényszerűen felvetett és a híradóban le is jött.
Az a problémám, hogy az ilyen "hírek" a blogok és egyéb másodközlő orgánumok útján olyan könnyen beleégnek a netbe (akár a kuruc, mint forrás eltűnésével is), hogy reálisan tehetnek tönkre karriereket, életeket.
Látni példát arra is, hogy emberek milyen meghurcoltatáson mennek keresztül, mire perelhető alanyokkal szemben bizonyítják az igazukat.
A szólásszabadságnak része az is, hogy más előtt nem állítunk-híresztelünk a másikról a becsületét csorbító valótlan tényeket.atapapa
hiába állitanak valami, mégcsak nem is kószasajtóhirt, akár tudományos kutatásban is - simán benézhetik.
Asszem egyetlen egy manusz volt, a Jared Diamond aki minden tételnél cáfolta a fasizsta fajkutatás tudományos alapjait. Ugyanis vannak fennálló kutatási anyagok és azok alapján az érvrendszer helytálló. A hiba az hogyha azt mondod, hogy hülyeség pedig cáfolni kell.
A nagy sajtószabadságnál pedig visszakéne hozni asszem a római jog azon elemét - miszerint ha nem áll meg a vád, a per visszaszáll a felperesre.
Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 13 éve
Vagyis nincsenek korlátai. Csak vállalni kell a következményeit.Ez tévedés. A szólásszabadság azt jelenti, bárkiről/bármiről bármit állíthatsz, de vállalni kell a következményeit.Vagyis vannak korlátai. Hogy a gondolatmeneteddel éljek: ölni is lehet, de vállalni kell a következményeit.atapapa
Sobri Jóska
Példa: Én megírom az általam üzemeltetett honlapon, hogy azt hallottam, hogy Szájer József pedofil.
Akkor nekem be kell bizonyatanom, hogy Szájer tényleg az? Vagy azt, hogy tényleg hallottam?
- Mert ha az elöbbit, akkor az MTI-nek és minden honlapnak is meg kell győződnie minden hallomása valódiságáról? Hogyan? Nem lehet a világ minden részén emberük. nem közölhetik le, hogy Indonéziában meghalt 37 ember egy szökőárban, mert csak hallották? El kell menniük, és megszámolni saját maguknak?
- Mert ha csak az utóbbit, akkor azt be tudom. Azt mondom xy-tól hallottam. De xy viccelhetett is. Ez esetben nem vagyok büntethető, hiszen nem én vagyok az állítás kiötlője. És tényleg hallottam. De aki viccelt, az sem, hiszen ez csak akkor vicc, ha Szájer nem pedofil. Ezt meg honnan tudhatnánk? Esetleg akkor tudhatjuk, ha Szájer bebizonyítja, hogy nem pedofil. De ezt hogy lehet bebizonyítani? Sehogy. Nincs arról fotó ahogy éppen nem abuzál 10 éves meztelen kisfiúkat. Vagyis ha Szájer hitelt érdemlően bebizonyítja -ami nem lehetséges-, hogy nem pedofil, akkor van miről beszélni. Ellenkező esetben nincs. És még akkor is csak egy vicc. Legfeljebb nem jó.
Szóval ezek nem egyszerű esetek.
Ezért a helyes megoldás: ha valaki akarja, megírja, hogy Szájer pedofil. Aki akarja elolvassa. Aki meg nem akarja, nem olvassa. Akit jobban zavar, indít egy pert, ahol meg állapítják, hogy
a, szólásszabadság van, tehát le lehet írni.
b, nincs szólásszabadság, tehát nem lehet leírni.
Vagyis visszajutottunk a kiindulóponthoz:
Ha van szólásszabadság, akkor MINDENT le lehet írni.
Ha nincs, akkor meg nem.
Még egy példa:
Hallottam egy viccet: Megy Orbán Viktor a sivatagban, és úgy dönt, elveszi a magyarok szólásszabadságát.
Nem jó vicc?
Miért?
Tényleg elveszi? Akkor nem is vicc.
Nem is veszi el? Akkor meg vicc, csak szar. Vagy más a humorküszöbünk. De az még nem büntetőjogi kategória.
több mint 13 éve
Én azt szeretem a netben, hogy van rajta minden. Én felnőtt vagyok, eldöntöm mi érdekel, mi nem. (Legyen az híroldal, sport, politika, bűnügy, játék, bármi)ez szép, de a géped előtt felületes olvasóként nem fogod tudni eldönteni, hogy mi igaz és mi nem.
Sobri Jóska
Az jó, hogy magára adó híroldal ha valótlant ír és ezzel annyira releváns érdeket sért, hogy helyreigazítást kérnek vagy beperlik, akkor jó eséllyel szintén értesülsz arról, hogy az eredeti hír valótlan volt.
Ez tévedés. A szólásszabadság azt jelenti, bárkiről/bármiről bármit állíthatsz, de vállalni kell a következményeit.Vagyis vannak korlátai. Hogy a gondolatmeneteddel éljek: ölni is lehet, de vállalni kell a következményeit.
Sobri Jóska
több mint 13 éve
Én azt szeretem a netben, hogy van rajta minden. Én felnőtt vagyok, eldöntöm mi érdekel, mi nem. (Legyen az híroldal, sport, politika, bűnügy, játék, bármi)Neten amúgy se lehet semmit se betiltani:
http://www.szalaiannamaria.net/
A szólásszabadságnak része az is, hogy más előtt nem állítunk-híresztelünk a másikról a becsületét csorbító valótlan tényeket.atapapaEz tévedés. A szólásszabadság azt jelenti, bárkiről/bármiről bármit állíthatsz, de vállalni kell a következményeit.
Ha bíróság elött mondjuk bebizonyosodik, hogy olyat állítottam, amiből neki hátránya származik, akkor majd a bíróság eldönti mennyi, és kifizetem.
Aztán ha még háromszor elmondom, akkor háromszor kifizetem.
Ugyanis ez a helyes metódus.
Az nem helyes, hogy valamit már eleve nem mondhatok ki. Mert az nem szólásszabadság. Ilyen egyszerű ez.
több mint 13 éve
és mi a biztosíték arra, hogy minden ilyen ügy ilyen jól sül el? Talán Vitézyről írtak kurucék valami olyasmit, hogy köze volt a BKV-s botrányokhoz, amit másnap Lendvai Ildikó szinte tényszerűen felvetett és a híradóban le is jött.
Az a problémám, hogy az ilyen "hírek" a blogok és egyéb másodközlő orgánumok útján olyan könnyen beleégnek a netbe (akár a kuruc, mint forrás eltűnésével is), hogy reálisan tehetnek tönkre karriereket, életeket.
Látni példát arra is, hogy emberek milyen meghurcoltatáson mennek keresztül, mire perelhető alanyokkal szemben bizonyítják az igazukat.
A szólásszabadságnak része az is, hogy más előtt nem állítunk-híresztelünk a másikról a becsületét csorbító valótlan tényeket.
több mint 13 éve
Törölt felhasználó
van egy barátom akinek az anyját betalálta a kuruc.info.elhordták mindenféle zsidó elmeszakértő macá-nak. Természetesen kirakták az elérhetőségeit.
Majd annyi lett a vége hogy kapott pár emailt. Ebből volt pár olyan ami várható volt (ilyen olyan büdös kurva) és olyan is aki normálisan fikázta. ezeknek visszaírt majd a végén a vérmagyarok kértek tőle elnézést 😊
na most ha valakinek vaj van a fején, hagy szarjon be egy kicsit a szocialista(kurucfasiszta) szellem vasútján...
több mint 13 éve
Egyébként mindenre lesz kiskapu.Törvényt kell olvasni. Híradónak lennie kell, akármilyen néven is. Minimum időtartammal. Emellett adhat a kertévé akármilyen bűnügyi híreket külön, de A Hírműsorban csak korlátozottan.
pl: hírműsorban nem lehet, csak max 20% bűnügyi hír. Kiskapu: nem lesz Híradó. Lesz helyette: Esti Hírmondó, Fókusz Light vagy Hírbomba, vagy bármi egyéb, ami 18:30-kor kerül adásba. De nem híradó lesz. Bűnügyi hírműsor, egyéb hírekkel.
Sobri Jóska
Engem őszintén a kereskedelmi tv-k szarjai nem érdekelnek. Nem nézek ott hiradót. Az m1-en sem szóval mindegy. A netről szerzem az információkat.haromttéged nem, de hatalmas tömegek tájékozódnak csak innen, és jellemzően ezek a tömegek veszik át a médiából érkező információkat a legkevesebb kritikával.
De megmondom őszintén engem például kurvára nem zavar a kuruc.info. nem vagyok vérmagyar, de úgy gondolom, hogy egy demokráciában lehetnek az emberek hülyék is.haromtHa rólad írnák meg teljesen alaptalanul, hogy pedofil vagy és a legnagyobb korrupciós ügyeket irányítod, akkor zavarna, hogy senkin se tudsz a neveden esett csorba miatt jogi elégtételt venni.
több mint 13 éve
Jah, látom, "elnéztem", csak ezt a Francós sorodat olvastam, mert ebben a félévben lesz egy ilyen vizsgám. 😂 😛őket ne vegyük ide. Teljesen más kultúrkör mint európa.haromtAzért mondjuk Franco-nak ment egy néhány évig a kapitalista diktatúra.Kínának 1976 óta egész jól megy ez a játék.Vrijbloed
haromt
több mint 13 éve
Törölt felhasználó
őket ne vegyük ide. Teljesen más kultúrkör mint európa.Azért mondjuk Franco-nak ment egy néhány évig a kapitalista diktatúra.Kínának 1976 óta egész jól megy ez a játék.Vrijbloed
haromt
több mint 13 éve
Azért mondjuk Franco-nak ment egy néhány évig a kapitalista diktatúra.Kínának 1976 óta egész jól megy ez a játék.
haromt
több mint 13 éve
Törölt felhasználó
Egyébként mindenre lesz kiskapu.Azért mondjuk Franco-nak ment egy néhány évig a kapitalista diktatúra.
pl: hírműsorban nem lehet, csak max 20% bűnügyi hír. Kiskapu: nem lesz Híradó. Lesz helyette: Esti Hírmondó, Fókusz Light vagy Hírbomba, vagy bármi egyéb, ami 18:30-kor kerül adásba. De nem híradó lesz. Bűnügyi hírműsor, egyéb hírekkel.
A kereskedelmi tévék azt csinálnak ezentúl is, amit akarnak (vagy mernek, ugye a kaotikus frekvenciaviszonyokra tekintettel), hiszen kereskedelmi tévék, a saját pénzükkel gazdálkodnak, saját műorokat gyártanak. Kapitalizmusban nem igazán lehet diktatúrát eredményesen működtetni.
Persze ettől még a világ rajtunk fog röhögni, de ez más lapra tartozik. A vérmagyarok mindig is szartak a világgra, akiknek meg eszük van, a vérmagyarokra.Sobri Jóska
Engem őszintén a kereskedelmi tv-k szarjai nem érdekelnek. Nem nézek ott hiradót. Az m1-en sem szóval mindegy. A netről szerzem az információkat.
De megmondom őszintén engem például kurvára nem zavar a kuruc.info. nem vagyok vérmagyar, de úgy gondolom, hogy egy demokráciában lehetnek az emberek hülyék is. Attól hogy leírják 46546545x hogy a zsidó világösszesküvés ural mindent, még nem fog senki kinyírni egy zsidót sem. Viszont van pár olyan dolog amit ott olvasok el mert máshol nincs.
több mint 13 éve
Egyébként mindenre lesz kiskapu.pl: hírműsorban nem lehet, csak max 20% bűnügyi hír. Kiskapu: nem lesz Híradó. Lesz helyette: Esti Hírmondó, Fókusz Light vagy Hírbomba, vagy bármi egyéb, ami 18:30-kor kerül adásba. De nem híradó lesz. Bűnügyi hírműsor, egyéb hírekkel.
A kereskedelmi tévék azt csinálnak ezentúl is, amit akarnak (vagy mernek, ugye a kaotikus frekvenciaviszonyokra tekintettel), hiszen kereskedelmi tévék, a saját pénzükkel gazdálkodnak, saját műorokat gyártanak. Kapitalizmusban nem igazán lehet diktatúrát eredményesen működtetni.
Persze ettől még a világ rajtunk fog röhögni, de ez más lapra tartozik. A vérmagyarok mindig is szartak a világgra, akiknek meg eszük van, a vérmagyarokra.
több mint 13 éve
Orbán Viktor kezdett el orbánviktorozni, neki kéne abbahagynia, aztán nem is lenne gond!
több mint 13 éve
Törölt felhasználó
hát bizony az EU-nak van beleszólása...most ki kezdett el megint orbanviktorozni ? 😀
ja nem. hát OV szarta a spanyolviaszt. Mit nekünk EU. Kilépünk a picsába.haromt
több mint 13 éve
Törölt felhasználó
hát bizony az EU-nak van beleszólása...ja nem. hát OV szarta a spanyolviaszt. Mit nekünk EU. Kilépünk a picsába.
több mint 13 éve
hm, kit érdekel, nézzük csak.. ja, Eu. ja, ők nem magyarok, tényleg. akkor le vannak szarva.index vagy nem index, az biztos, hogy jelentős külföldi lapokban durván bírálják a médiatörvényt. Die Welt, Frankfurter Allgemeine Zeitung, Corriere della Sera, hogy csak konzervatív lapokat írjak.Szobi22és ki a szart érdekel?
vagy van beleszólásuk, mert rájuk aztán tényleg nem szavazott senki
ja igen hogy az összes megyei lap meg minden véletlenül német tulajdonba vansutianap
undisputedly: valóban szomorú, hogy a magyar emberek azt a szart igénylik, ami megy a tv-ben (megjegyzem ezt nem szabályozza legjobb tudomásom szerint a törvény, szóval ezek megmaradnak). nem hinném, hogy közülünk sokaknak ezzel lenne gondja. de ha azt mondod, hogy normális, vagy ahogy mondják, Európában bevett (persze máris más kérdés, ha Fehéroroszo-t nézzük), hogy egy a kormánypárthoz közel álló csoport -nevezzük médiahatóságnak- ilyen mélységű beleszólással van a médiumok felett, azt nehezen hiszem el. hogy kiadás előtt levő sajtóterméket elolvashassanak? a forrásokat fel kelljen fedni előttük? fellebbezési lehetőség nélkül bírságolhassanak? tényleg normálisnak tartod ezt, mert ha igen, akkor nyilvánvalóan értelmetlen vitáznunk.
több mint 13 éve
és ki a szart érdekel?index vagy nem index, az biztos, hogy jelentős külföldi lapokban durván bírálják a médiatörvényt. Die Welt, Frankfurter Allgemeine Zeitung, Corriere della Sera, hogy csak konzervatív lapokat írjak.Szobi22megint gondolom a köztársaságtér-TA-Washington tengely működhetett... vagy Ildinéne biztos dróton rángatja a Washington Post-ot...neked az index a bibliad ?Fake
http://index.hu/kulfold/2010/12/27/magyarorszag_putyinizalodasa/
"A cikk szerint Orbán Viktort választás elé kellene állítani: vagy mérsékli a hatalomkoncentrációt és módosítja a médiatörvényt, vagy kénytelen lesz elviselni azt a megaláztatást, hogy az Európai Unió és az Egyesült Államok intézkedik, vagy bojkottálja a budapesti csúcsértekezletet"haromt
vagy van beleszólásuk, mert rájuk aztán tényleg nem szavazott senki
ja igen hogy az összes megyei lap meg minden véletlenül német tulajdonba van
Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 13 éve
index vagy nem index, az biztos, hogy jelentős külföldi lapokban durván bírálják a médiatörvényt. Die Welt, Frankfurter Allgemeine Zeitung, Corriere della Sera, hogy csak konzervatív lapokat írjak.megint gondolom a köztársaságtér-TA-Washington tengely működhetett... vagy Ildinéne biztos dróton rángatja a Washington Post-ot...neked az index a bibliad ?Fake
http://index.hu/kulfold/2010/12/27/magyarorszag_putyinizalodasa/
"A cikk szerint Orbán Viktort választás elé kellene állítani: vagy mérsékli a hatalomkoncentrációt és módosítja a médiatörvényt, vagy kénytelen lesz elviselni azt a megaláztatást, hogy az Európai Unió és az Egyesült Államok intézkedik, vagy bojkottálja a budapesti csúcsértekezletet"haromt