Politika
46 feliratkozó
több mint 13 éve
szerintem meg aki nem adózik, az ne is szavazgassonTe nem. Olaszországban adnak, Horvátországban adnak és még sorolhatnám. Ennek dacára én se támogatnám, hogy a parlament harmadát kinti magyarok válasszák (erről mondjuk szó se volt). Lehetne olyan, hogy mondjuk 5-10 teljes jogú képviselőt választanak csak, vagy úgy is hogy ez az 5-10 ember csak tanácskozási joggal lehessen jelen. Én ez utóbbit tudnám elfogadni.ezt nem fogadnám el soha. A horvátok megtehetik. Mennyi horvát él a határaikon túl? szinte semennyi. Olasz dettó. Leszámítva az amerikai olaszokat.
atapapa
Kapjanak állampolgárságot, ha esetleg lesz kétkamarás parlament, akkor valami felsőházi megmondóembert vagy többet, de döntéshozó hatalomban résztvevő embert ne választhassanak, mivel az itt hozott törvények cirka 1%-a érinti őket.
Aki komolyan bele akart szólni a magyar politikába, az már rég átköltözött ide és az szavazhat rendesen.haromt
aki rak a közösbe, az nyitogassa ki a véleményládáját
Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 13 éve
Törölt felhasználó
Te nem. Olaszországban adnak, Horvátországban adnak és még sorolhatnám. Ennek dacára én se támogatnám, hogy a parlament harmadát kinti magyarok válasszák (erről mondjuk szó se volt). Lehetne olyan, hogy mondjuk 5-10 teljes jogú képviselőt választanak csak, vagy úgy is hogy ez az 5-10 ember csak tanácskozási joggal lehessen jelen. Én ez utóbbit tudnám elfogadni.ezt nem fogadnám el soha. A horvátok megtehetik. Mennyi horvát él a határaikon túl? szinte semennyi. Olasz dettó. Leszámítva az amerikai olaszokat.
atapapa
Kapjanak állampolgárságot, ha esetleg lesz kétkamarás parlament, akkor valami felsőházi megmondóembert vagy többet, de döntéshozó hatalomban résztvevő embert ne választhassanak, mivel az itt hozott törvények cirka 1%-a érinti őket.
Aki komolyan bele akart szólni a magyar politikába, az már rég átköltözött ide és az szavazhat rendesen.
több mint 13 éve
például szerinted Gyurcsány miért kért bizalmi szavazást maga ellen az őszödi beszéd (és annak utcai következményei) után? Biztos nem a lelkiismerete miatt.Azonban bizonyos esetben van hatásuk, hidd el. Lehet hogy több demonstráció kell, nagyon sok emberrel, lehet hogy nem pont olyan következménye lesz, mint amilyet a jelenlévők várnának, de valamilyen, akár közvetett hatása lehet.atapapaÚgymint?Sobri Jóska
több mint 13 éve
Én inkább azt mondanám, hogy a legnagyobb nemzeti egységet az MSZP alakította ki maga ellen, csak ott a gond, hogy egy valami ellen irányuló érzelmet összekeverni egy valaki mellett szólóval elég nagy tévhit szerintem...És a Fideszen kívül nem volt párt? De.
StormST
Én inkább ott látom a gondot, hogy azoknak csökkent nagyot az adója, akik eddig se izzadtak vért a megélhetésért, viszont akiknek igazán kellett volna, azok nem, vagy csak kicsit jártak jól...Ez képezheti vita tárgyát, egy olyan államban, ahol nem nemzeti sport az adócsalás, én is jobban szeretnék több kulcsot, gyerekkedvezménnyel. Egy olyan államban, ahol az igazán gazdagok búsásan megfizetett szakemberekkel megoldják, hogy a legfelső kulcso(ka)t elkerüljék, ott nem. Persze ez semmit se ér, ha a Fidesz nem fogja megteremteni a nagyon hatékony ellenőrzés eszközeit.
StormST
A gazdagság fogalmát érdemes lenne definiálni. A tény az, hogy igazán jól a családi adózással csak azok jártak, akik nagyon jól, jóval átlag felett keresnek, de őket még az SZJA csökkentés is megtolta alapból. A minimálbéres meg nyert pár ezer forintot, ami nekik nagyon jól jön, csak nem kéne azt a keveset úgy beállítani, mint ami nagyon sok. A gyerektelen minimálbéres meg hazavisz 600-al többet egy hónapban, abból ha eleget spórol, nyugdíjas korára futja majd egy fél gyerekre...Most ebbe belegabalyodhatunk, de az eredeti feltevés akkor sem állta meg a helyét.
StormST
Sajnos a gyerek luxus. Ezért vagyunk egyre kevesebben. A minimálbéres nem lesz kisegítve ezzel a pénzzel, de a minimálbéres eddig gyerekvállalás esetén vagy a segélyben bízott, vagy a minimálbér feletti eltitkolt jövedelmében.
Most követik páran, csak kicsit máshogy általában...mindenki másképp csinálja. a többségnek nem volt a nyakán Megyó és Gyurcsány, nekik "csak" a válsággal kell megküzdeniük.
StormST
Én személy szerint senki olyannak nem adnék szavazati jogot, aki az év 12 hónapjából legalább 10-et nem tölt az országban, vagy nem ide fizet adót. Az olyan nekem ne szóljon bele az ügyeimbe, aki nem fogja a saját bőrén tapasztalni a választása eredményét...Te nem. Olaszországban adnak, Horvátországban adnak és még sorolhatnám. Ennek dacára én se támogatnám, hogy a parlament harmadát kinti magyarok válasszák (erről mondjuk szó se volt). Lehetne olyan, hogy mondjuk 5-10 teljes jogú képviselőt választanak csak, vagy úgy is hogy ez az 5-10 ember csak tanácskozási joggal lehessen jelen. Én ez utóbbit tudnám elfogadni.
StormST
Nekem a gondom az alap kijelentéssel az, hogy alapból a szigorítás két nagyon fontos és kemény bűnözői csoportot tényleg megfogott, a 18 év alatti bolti szarkákat, akik így most bent ülhetnek az előzetesben pár napot a mi pénzünkön (és páran közülük foglalkoztathatják a sajtót) és a közterületeket aljas módon használó hajléktalanokat. Nagy húzás...StormSTHa üzleted lenne, akkor nagyon örülnél ennek a szigorításnak. De ennél sokkal fontosabb változás a három csapás törvénye, vagy a középmérték visszahozása a büntetéskiszabásba.
több mint 13 éve
Törölt felhasználó
a tüntetéseknek magában nincs hatása, csak pl a sztrájkokkal együtt, de ez itt eleve nem lehetséges az itteni szakszervezeti rendszerrel, mivel itt a klasszikus értelemben vett szakszervezetek csak az első VH-ig működtek, utána vagy nem voltak(Horthy korszak), vagy kommunizmus volt, vagy a mostani hülyeség amiben szinte csak állami szakszervezetek vannak és csak pénztalicskaként működnek.
több mint 13 éve
Azonban bizonyos esetben van hatásuk, hidd el. Lehet hogy több demonstráció kell, nagyon sok emberrel, lehet hogy nem pont olyan következménye lesz, mint amilyet a jelenlévők várnának, de valamilyen, akár közvetett hatása lehet.atapapaÚgymint?
több mint 13 éve
mondhatnám azt, hogy a tüntetések nagyon sok demokratikus, nálunk szerencsésebb sorsú államban járnak ilyen eredménnyel, nem csak itthon (majd megunják és hazamennek).Ha Szalai tendenciózusan visszaél a hatalmával, akkor szokásommal ellentétben én is elmegyek egy tüntetésre ellene.atapapa...ami pont ugyanannyit ér, mintha -nagyapám szavaival élve- adnál a szarnak egy pofont. Ez a Magyarország nem az a Magyarország lesz, -és soha nem is az volt- ahol egy tüntetéssel bármit is el lehet érni. Volt már többszázezres tüntetés is, nem is egy (Charta, MIÉP, Fidesz, stb), ami szart se ért. A tüntetések nálunk már csak ilyenek. Szarra se jók.Sobri Jóska
Azonban bizonyos esetben van hatásuk, hidd el. Lehet hogy több demonstráció kell, nagyon sok emberrel, lehet hogy nem pont olyan következménye lesz, mint amilyet a jelenlévők várnának, de valamilyen, akár közvetett hatása lehet.
több mint 13 éve
Én inkább azt mondanám, hogy a legnagyobb nemzeti egységet az MSZP alakította ki maga ellen, csak ott a gond, hogy egy valami ellen irányuló érzelmet összekeverni egy valaki mellett szólóval elég nagy tévhit szerintem...1.) a legnagyobb nemzeti egységet hozták létre Európában a parlamenti, majd az önkormányzati választáson — Lukasenkó még ennél is nagyobb nemzeti egységgel büszkélkedhetegyeseknek nehéz különbséget tenni a szabad és a diktatórikus választás között
haromt
atapapa
Én inkább ott látom a gondot, hogy azoknak csökkent nagyot az adója, akik eddig se izzadtak vért a megélhetésért, viszont akiknek igazán kellett volna, azok nem, vagy csak kicsit jártak jól...2.) a legnagyobb adóscsökkentést hajtották végre az elmúlt húsz év történetében — 0,8%, elismerésemnem csak az SZJA csökkent. TAO csökkentése, vállalkozók kommunális adójának eltörlése, ajándékozási, örökösödési illeték eltörlése egyenes ágon, stb.
haromt
atapapa
A gazdagság fogalmát érdemes lenne definiálni. A tény az, hogy igazán jól a családi adózással csak azok jártak, akik nagyon jól, jóval átlag felett keresnek, de őket még az SZJA csökkentés is megtolta alapból. A minimálbéres meg nyert pár ezer forintot, ami nekik nagyon jól jön, csak nem kéne azt a keveset úgy beállítani, mint ami nagyon sok. A gyerektelen minimálbéres meg hazavisz 600-al többet egy hónapban, abból ha eleget spórol, nyugdíjas korára futja majd egy fél gyerekre...3.) bevezették a gyermeknevelést támogató adózást — A gazdagoknak.tudomásom szerint gyerekkel már a minimálbéres is kevesebbet adózik és attól mert valaki bejelentve az átlagnál többet keres, még nem biztos hogy gazdag.
haromt
atapapa
Most követik páran, csak kicsit máshogy általában...4.) először Európában Magyarországon vezették be a bankadót — Az Gyurcsány volt.Ez helyes (bár annak a mértéke tizede volt a mostaninak és nem követte több állam)
haromt
atapapa
Én személy szerint senki olyannak nem adnék szavazati jogot, aki az év 12 hónapjából legalább 10-et nem tölt az országban, vagy nem ide fizet adót. Az olyan nekem ne szóljon bele az ügyeimbe, aki nem fogja a saját bőrén tapasztalni a választása eredményét...5.) 90 év után ismét van kettős állampolgárság — Hogy — és itt Pokorni Zoltánra Martonyi Jánosra nézek — húsz évre bebetonozzák magukat a határon túli szavazokkal.BS
haromt
atapapa
Majd kiderül, Polt már csinált pár érdekes dolgot a múltban. Nekem a gondom az alap kijelentéssel az, hogy alapból a szigorítás két nagyon fontos és kemény bűnözői csoportot tényleg megfogott, a 18 év alatti bolti szarkákat, akik így most bent ülhetnek az előzetesben pár napot a mi pénzünkön (és páran közülük foglalkoztathatják a sajtót) és a közterületeket aljas módon használó hajléktalanokat. Nagy húzás... 😛6.) valaha volt legszigorúbb törvényt vezették a bűnözéssel szemben — És a valaha volt legfideszesebb legfőbb ügyészt nevezték ki a bűn üldözésére.A kettő hogy függ össze?
haromt
atapapa
...7.) vörösiszap-katasztrófa esetében világra szóló összefogást hoztak létre a magyarok — És meghatározatlan időre zárolták az világra szóló összefogásból összegyűjtött adományokat.valóban
haromt
atapapa
És ne felejtsük el, hogy ha nincs az AB hattyúdala, akkor olyanoktól is visszavették volna a végkielégítésük egy részét, akik 30-40 évet becsületesen ledolgoztak...8.) eltörölték a felháborító végkielégítéseket — Kivéve a Lex Haverok páholy tagjaiét.sajnos
haromt
atapapa
Én a parlament létszámának csökkentésével maximálisan egyetértek, mondjuk a választási törvény változásait azért érdeklődve várom. Viszont a sok államtitkár és helyettes-államtitkár, meg kormány megbízott kinevezése azért érdekes csökkentési módszer...9.) megfelezték a politikusok számát — Mármint az ellenzékiekét. A sajátjaikét inkább megduplázták.részben a szavazók emelték a fideszes politikusok számát. a települési önkormányzatok kompenzációs listájának átalakításának igazságosságán lehet vitázni (példa: idénig ha egy 10 választókörzetes településen egy párt kapta az összes szavazat 80%-t, akkor a 18 fős képviselő-testületbe a 80%-os párt 11 embert küldhetett...). Nincs messze az az idő, amikor a Fidesz fog rosszul járni e szabály miatt.
haromt
atapapa
A pálinkafőzés meg érdekesen lett szabad. Ha bizonyítod, hogy honnan van a pálinkafőződ (120 pénz alapból egy normális, amivel azért nem fél litert lehet naponta főzni), akkor nem büntetnek meg. Annyi pénzből elég sok pálinkát ki lehet főzetni a szeszfőzdékben. Kíváncsi leszek, hogy meddig kaptak pórázt a fináncok... 😛10.) megadták a szabad pálinkafőzés jogát — És korlátozták a szabad vélemény-nyilvánításét. Igyál, ne pofázz!Ha Szalai tendenciózusan visszaél a hatalmával, akkor szokásommal ellentétben én is elmegyek egy tüntetésre ellene.
haromt
atapapa
THIS ONE'S FOR PAT!!!!!!!!
több mint 13 éve
Azt meg még hozzátenném, hogy Morvainak, és még pár embernek köszönhető, hogy néhány állatot úgy ahogy elítéltek, és megpróbáltak valóban jogi eszközökkel fellépni a megtorlás ellen.
több mint 13 éve
hát, igen. egy nagy gondolkodó megmondta korábban: "lehet tüntetni, majd megunják, és hazamennek"Ha Szalai tendenciózusan visszaél a hatalmával, akkor szokásommal ellentétben én is elmegyek egy tüntetésre ellene.atapapa...ami pont ugyanannyit ér, mintha -nagyapám szavaival élve- adnál a szarnak egy pofont. Ez a Magyarország nem az a Magyarország lesz, -és soha nem is az volt- ahol egy tüntetéssel bármit is el lehet érni. Volt már többszázezres tüntetés is, nem is egy (Charta, MIÉP, Fidesz, stb), ami szart se ért. A tüntetések nálunk már csak ilyenek. Szarra se jók.Sobri Jóska
Meg különben is, korábban demokrácia volt a mostani undorító diktatúrához képest, ferike megadta a választás lehetőségét: "el lehet innen menni"
. . .
"Lehetséges lenne mindent tudományosan leírni, de nem lenne értelme. Ugyanolyan értelmetlen lenne, mint Beethoven egyik szimfoníáját -egy hullám változásai a nyomás függvényében- ábrázolni."
több mint 13 éve
"pár embert megvernek"Aha, persze. Földön fekve 5-6 rendőrállat rúgja ahol éri, kilövik a szemét, közvetlen közelről 10 gumilövedéket eresztenek a nyakába (épp, hogy túlélte), úgy eltörik az ujját, hogy sose gyógyul már meg, papot oldalba lövik, ismerősömet arcon meg mellkason lövik kibaszott gumilövedékkel, mert kiment ünnepelni.
Egy antiglobalista tüntetésen lehet tudni, hogy úgyis balhé lesz. Ez meg megemlékezés volt, amit brutálisan, DIKTATÓRIKUS módszerekkel elfojtottak, tudatosítva a Magyarban, hogy fogd be pofád, és eszedbe ne jusson bármiért is kimenni az utcára tüntetni. Mit tüntetni? Legyen benned félsz, amikor kimész március 15-én, vagy október 23-án.
Nincs ellenállás a nép részéről? Nem megy ki a nép az utcára? Vajon miért?
több mint 13 éve
persze hogy nem vagy óvodás, de a mai viszonyok megmondom mibe torkollanak majd. Nem Kossuthtéri hőzöngésbe meg körúti bújóskába, hanem tiszta gyilkosságokba. Amikor arról lesz szó, hogy Pistabácsi utolsó uborkáját mégiscsak elcsórták- akkor majd felkeresi az illetőt é nem beszélgetni fog vele. Nem tudom ki látta az 56-os, vagy a románia forradalom nehány nem tiszta politikailag kiemelt helyszinén milyen szépen űzték a karóbahúzás tudományát.Nem kell félteni a magyarokat nagyon precizen dolgoznak, csakhát nem kellene felszinrehozni ezeket az elemeket, mármint ezek nem politikai hanem tisztán életbenmaradási témák. Összevissza egy kérdés vagyon marad-e a felállás miszerint tényleg a hárommilliónak kutya kötelessége-e eltartani a hétmilliót? Mer akkor inkább az amerikaimodell.Ha valaki beveszi a dumákat, lelke rajta. Ez nem apróbetűs rész, hanem 30 pontos rikító vörös betűkkel van írva, max van aki nem tudja elolvasni.Valóban gyarmat vagyunk, és az elmúlt 20 év el lett baszva, tagadhatatlan. És már rég a béka segge alatt vagyunk. (Ha kiesel egy ablakból, akkor lefelé zuhanva még kurjongathatod, hogy hujjédejó, de attól kvázi már le vagy zuhanva.) Ez a kapitalizmus, ezt akarta az ország 90-ben. Azóta meg tanulja, hogy mindennek ára van. De ez még nem ellenérv arra nézve, hogy ÉN mit éreztem a bőrömön a szocik kormányzása alatt, és mit Viktor királysága alatt. És akik rinyálnak, azok gondolom dettó így vannak vele. Államadósság, nevetséges reálbérek, korrupt politikusok, etc etc, mind belefér -egy gyarmaton- ha lehet ugatni, vagy megmaradnak az illúziók (demokrácia, szebb jövő, stb). Orbánék ezekkel az illúziókkal számolnak le úgy, hogy az országnak pont annyi hasznuk volt/lesz általuk, mint a szocik által. Vagyis lófasz se. Páran a holdudvarból, a sleppből jobban járnak, a maradék 99%, meg ugyanúgy szív tovább, lefelé a "béka segge alá" alá. Ennyi a differencia.ez nem a mindennek ára van, hanem az apróbetűs rész. át lettünk baszva - a dumákkal. A duma az mindig csakis duma marad, maszlag. Ha valakit ez felemel ám legyen. Jelen helyzetben azt látom hogy totálisan átszabják a játékszabályokat, ami mivel az eddigi szart se ért - nem is baj. Hátha jobb lesz, világosabb és áttekinthetőbb a szabályrendszer és ehhez szépen szabják meg a szigort is. Amivel egy állam talán végre működőképessé válhat - tök mindegy csak legyenek világos rendszerek és annak keretei. S ha végeztek zárják be a kurva parlamentet és 100 év nyugi legyen, hogy kialakulhasson az élet csirája - itt az ugaron. 😉sutianap
Csak az a meglepő, hogy ez van akinek még meglepő.Sobri Jóska
Ami a különbség kettőnk közt az az, hogy bár ugyanazt látjuk (vagyis átszabják a játékszabályokat, és az eddigikek szarra voltak jók), csak más róla a véleményünk. Én azt mondom, nem kell világos áttekinthetőbb szabályrendszer, se nem kell szigor, mivel nem óvodás vagyok. Még ha 10 emberből 9 az is (különben nem szavazott volna Orbánra, evidens. Orbánék helyében én is hülyének nézném a magyarokat, hiszen kétharmaddal megválasztottak, csak hülyék lehetnek.), nekem nem kell megmondani mit ne csináljak, mit ne csinálhassak.
És azt gondolom, hogy az élet csírája kialakult az ugaron, mégha összevissza nő is, mégha mindenki csak letiporni, elnyomni akarja, itt van az, és most kissé sokkot kapott, de idővel, meglátod majd, felserken. Magyarországon nem lesz többé működő diktatúra, még ha most ezen dolgozik is Viktor, én úgy gondolom.Sobri Jóska
Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 13 éve
Ha Szalai tendenciózusan visszaél a hatalmával, akkor szokásommal ellentétben én is elmegyek egy tüntetésre ellene.atapapa...ami pont ugyanannyit ér, mintha -nagyapám szavaival élve- adnál a szarnak egy pofont. Ez a Magyarország nem az a Magyarország lesz, -és soha nem is az volt- ahol egy tüntetéssel bármit is el lehet érni. Volt már többszázezres tüntetés is, nem is egy (Charta, MIÉP, Fidesz, stb), ami szart se ért. A tüntetések nálunk már csak ilyenek. Szarra se jók.
több mint 13 éve
na most pont ugyan azzal jössz.Elég gyakran szoktál elég nagy baromságokkal előhozakodni, de az a te dolgod, Az is, hogy gyurcsótány nem verte ki a biztosítékot. El lehet fogadni. Azt viszont kevésbé, hogy mondjuk "pár embert megvernek" a tények ismeretében ez ilyen kende péter szint. Kontra antiglobalista tüntetés. Akit azon vernek meg az azért is van, mert tüntetni ment ki. Ellenberger ennél a bizonyos tüntetésnél ártatlan embereket vertek agyon, étteremből rángattak ki külföldieket, stb. Lehetne még sorolni a rendőri intézkedések jogellenességét, de fölösleges szerintem. (persze összességében ennek nem kell kiakasztania az embert, mert veszett több is Mohácsnál, csak gondoltam szólok, hogy nekem más az ingerküszöböm.)
én nem szerettem ferit sem. ráadásul a semmiért ment a hőzöngés. Jé bazmeg a politikusok hazudnak. Meglepődtem ezen, akár csak akkor amikor rájöttem hogy létezik a gravitáció.
gyúrcsány cucca nem igazán haladta meg az ingerküszöbömet, ezért elitéltem hogy szétverik a várost. Senkinek nem lett rosszabb azzal hogy GYF fél évvel előtte azt mondta hogy elkúrtuk. Minden értelmes ember tudta hogy elkúrták. Már előtte is. És mint mondtam én akkor megyek ki tüntetni ha a szabadságomat korlátozzák, ezt pedig Gyúrcsány nem tette meg.
Azon hőzöngeni hogy akkor pofánvertek pár embert teljesen értelmetlen. Morvai Krisztinácska nem tudom mit hőzöngött, amikor egy sima antiglobalista tünti 30x ennyi embert vernek meg sokkal jobban. Ez benne van abban hogyha kukákat gyújtogatok és dobálom a rendőröket. ha én kimegyek és megteszem, akkor vállalom is miatta a következményeket és nem fogok utána nyihogni. Lehet hogy emiatt már nem is vagyok magyar.haromt
"Lehetséges lenne mindent tudományosan leírni, de nem lenne értelme. Ugyanolyan értelmetlen lenne, mint Beethoven egyik szimfoníáját -egy hullám változásai a nyomás függvényében- ábrázolni."
több mint 13 éve
1.) a legnagyobb nemzeti egységet hozták létre Európában a parlamenti, majd az önkormányzati választáson — Lukasenkó még ennél is nagyobb nemzeti egységgel büszkélkedhetegyeseknek nehéz különbséget tenni a szabad és a diktatórikus választás között
haromt
2.) a legnagyobb adóscsökkentést hajtották végre az elmúlt húsz év történetében — 0,8%, elismerésemnem csak az SZJA csökkent. TAO csökkentése, vállalkozók kommunális adójának eltörlése, ajándékozási, örökösödési illeték eltörlése egyenes ágon, stb.
haromt
3.) bevezették a gyermeknevelést támogató adózást — A gazdagoknak.tudomásom szerint gyerekkel már a minimálbéres is kevesebbet adózik és attól mert valaki bejelentve az átlagnál többet keres, még nem biztos hogy gazdag.
haromt
4.) először Európában Magyarországon vezették be a bankadót — Az Gyurcsány volt.Ez helyes (bár annak a mértéke tizede volt a mostaninak és nem követte több állam)
haromt
5.) 90 év után ismét van kettős állampolgárság — Hogy — és itt Pokorni Zoltánra Martonyi Jánosra nézek — húsz évre bebetonozzák magukat a határon túli szavazokkal.BS
haromt
6.) valaha volt legszigorúbb törvényt vezették a bűnözéssel szemben — És a valaha volt legfideszesebb legfőbb ügyészt nevezték ki a bűn üldözésére.A kettő hogy függ össze?
haromt
7.) vörösiszap-katasztrófa esetében világra szóló összefogást hoztak létre a magyarok — És meghatározatlan időre zárolták az világra szóló összefogásból összegyűjtött adományokat.valóban
haromt
8.) eltörölték a felháborító végkielégítéseket — Kivéve a Lex Haverok páholy tagjaiét.sajnos
haromt
9.) megfelezték a politikusok számát — Mármint az ellenzékiekét. A sajátjaikét inkább megduplázták.részben a szavazók emelték a fideszes politikusok számát. a települési önkormányzatok kompenzációs listájának átalakításának igazságosságán lehet vitázni (példa: idénig ha egy 10 választókörzetes településen egy párt kapta az összes szavazat 80%-t, akkor a 18 fős képviselő-testületbe a 80%-os párt 11 embert küldhetett...). Nincs messze az az idő, amikor a Fidesz fog rosszul járni e szabály miatt.
haromt
10.) megadták a szabad pálinkafőzés jogát — És korlátozták a szabad vélemény-nyilvánításét. Igyál, ne pofázz!Ha Szalai tendenciózusan visszaél a hatalmával, akkor szokásommal ellentétben én is elmegyek egy tüntetésre ellene.
haromt
több mint 13 éve
Kimaradt a kedvenc intézkedésem. Nemzetbiztonsági Hivatal ==> Alkotmány Védelmi Hivatal = AVH... ohh wait O.o ez ismerősen cseng :rolleyes:HanniMondjuk ez kb a legszánalmasabb kötözködés, az összes közül...
Sobri: Elég érdekesen látod a dolgokat még ha szinte egyik részével sem értek egyet. 😊
több mint 13 éve
Ha valaki beveszi a dumákat, lelke rajta. Ez nem apróbetűs rész, hanem 30 pontos rikító vörös betűkkel van írva, max van aki nem tudja elolvasni.Valóban gyarmat vagyunk, és az elmúlt 20 év el lett baszva, tagadhatatlan. És már rég a béka segge alatt vagyunk. (Ha kiesel egy ablakból, akkor lefelé zuhanva még kurjongathatod, hogy hujjédejó, de attól kvázi már le vagy zuhanva.) Ez a kapitalizmus, ezt akarta az ország 90-ben. Azóta meg tanulja, hogy mindennek ára van. De ez még nem ellenérv arra nézve, hogy ÉN mit éreztem a bőrömön a szocik kormányzása alatt, és mit Viktor királysága alatt. És akik rinyálnak, azok gondolom dettó így vannak vele. Államadósság, nevetséges reálbérek, korrupt politikusok, etc etc, mind belefér -egy gyarmaton- ha lehet ugatni, vagy megmaradnak az illúziók (demokrácia, szebb jövő, stb). Orbánék ezekkel az illúziókkal számolnak le úgy, hogy az országnak pont annyi hasznuk volt/lesz általuk, mint a szocik által. Vagyis lófasz se. Páran a holdudvarból, a sleppből jobban járnak, a maradék 99%, meg ugyanúgy szív tovább, lefelé a "béka segge alá" alá. Ennyi a differencia.ez nem a mindennek ára van, hanem az apróbetűs rész. át lettünk baszva - a dumákkal. A duma az mindig csakis duma marad, maszlag. Ha valakit ez felemel ám legyen. Jelen helyzetben azt látom hogy totálisan átszabják a játékszabályokat, ami mivel az eddigi szart se ért - nem is baj. Hátha jobb lesz, világosabb és áttekinthetőbb a szabályrendszer és ehhez szépen szabják meg a szigort is. Amivel egy állam talán végre működőképessé válhat - tök mindegy csak legyenek világos rendszerek és annak keretei. S ha végeztek zárják be a kurva parlamentet és 100 év nyugi legyen, hogy kialakulhasson az élet csirája - itt az ugaron. 😉sutianap
Csak az a meglepő, hogy ez van akinek még meglepő.Sobri Jóska
Ami a különbség kettőnk közt az az, hogy bár ugyanazt látjuk (vagyis átszabják a játékszabályokat, és az eddigikek szarra voltak jók), csak más róla a véleményünk. Én azt mondom, nem kell világos áttekinthetőbb szabályrendszer, se nem kell szigor, mivel nem óvodás vagyok. Még ha 10 emberből 9 az is (különben nem szavazott volna Orbánra, evidens. Orbánék helyében én is hülyének nézném a magyarokat, hiszen kétharmaddal megválasztottak, csak hülyék lehetnek.), nekem nem kell megmondani mit ne csináljak, mit ne csinálhassak.
És azt gondolom, hogy az élet csírája kialakult az ugaron, mégha összevissza nő is, mégha mindenki csak letiporni, elnyomni akarja, itt van az, és most kissé sokkot kapott, de idővel, meglátod majd, felserken. Magyarországon nem lesz többé működő diktatúra, még ha most ezen dolgozik is Viktor, én úgy gondolom.
több mint 13 éve
Kimaradt a kedvenc intézkedésem. Nemzetbiztonsági Hivatal ==> Alkotmány Védelmi Hivatal = AVH... ohh wait O.o ez ismerősen cseng :rolleyes:
több mint 13 éve
Törölt felhasználó
az örülünk vincent blogról (dőlt-tel ami szerintem hülyeség így)Tíz olyan intézkedést sorol fel a Facebook közösségi portálon csütörtökön közzétett videoüzenetében Orbán Viktor, amelyre szerinte "mindannyian, közösen és együtt a leginkább büszkék lehetünk". Captain Subtext kommentárjaival.
1.) a legnagyobb nemzeti egységet hozták létre Európában a parlamenti, majd az önkormányzati választáson — Lukasenkó még ennél is nagyobb nemzeti egységgel büszkélkedhet
2.) a legnagyobb adóscsökkentést hajtották végre az elmúlt húsz év történetében — 0,8%, elismerésem
3.) bevezették a gyermeknevelést támogató adózást — A gazdagoknak.
4.) először Európában Magyarországon vezették be a bankadót — Az Gyurcsány volt.
5.) 90 év után ismét van kettős állampolgárság — Hogy — és itt Pokorni Zoltánra Martonyi Jánosra nézek — húsz évre bebetonozzák magukat a határon túli szavazokkal.
6.) valaha volt legszigorúbb törvényt vezették a bűnözéssel szemben — És a valaha volt legfideszesebb legfőbb ügyészt nevezték ki a bűn üldözésére.
7.) vörösiszap-katasztrófa esetében világra szóló összefogást hoztak létre a magyarok — És meghatározatlan időre zárolták az világra szóló összefogásból összegyűjtött adományokat.
8.) eltörölték a felháborító végkielégítéseket — Kivéve a Lex Haverok páholy tagjaiét.
9.) megfelezték a politikusok számát — Mármint az ellenzékiekét. A sajátjaikét inkább megduplázták.
10.) megadták a szabad pálinkafőzés jogát — És korlátozták a szabad vélemény-nyilvánításét. Igyál, ne pofázz!
ilyen amikor nem hazudnak a politikusok. Kettőt sikerült kihúznom. A többi maximálisan megállja a helyét
több mint 13 éve
egyetértünk, nem lettek nagyobb barátok a különadókkalÉn úgy értettem (valóban nem írtam oda, pont az általad leírt háttér miatt, vagyis hogy ők 10-15 éve még nem voltak sehol, azt hittem, hogy egyértelmű 😛), hogy az utóbbi hónapokban ezért szólal meg gyakrabban Merkel Orbán ellen, a bankadóhoz még nem nagyon volt megjegyzése, bezzeg a telekom/energiaszektor adóhoz már volt... 😛StormSTA németek "szocibarátságának" 1 oka van, két névvel: E-ON és T-Systems...10-15 éve hol voltak ezek a cégek és az intézkedések?
Két ekkora, német állami tulajdonú céget megsarcolva nem nagyon volt várható, hogy Merkel puszipajtása marad Viktornak... 😛StormST
Illetve igen, az ELMÜ-t Hornék adták el a németeknek úgy, hogy az állam által garantált profit miatt még az EU is csóválta a fejét.atapapa
több mint 13 éve
Valóban gyarmat vagyunk, és az elmúlt 20 év el lett baszva, tagadhatatlan. És már rég a béka segge alatt vagyunk. (Ha kiesel egy ablakból, akkor lefelé zuhanva még kurjongathatod, hogy hujjédejó, de attól kvázi már le vagy zuhanva.) Ez a kapitalizmus, ezt akarta az ország 90-ben. Azóta meg tanulja, hogy mindennek ára van. De ez még nem ellenérv arra nézve, hogy ÉN mit éreztem a bőrömön a szocik kormányzása alatt, és mit Viktor királysága alatt. És akik rinyálnak, azok gondolom dettó így vannak vele. Államadósság, nevetséges reálbérek, korrupt politikusok, etc etc, mind belefér -egy gyarmaton- ha lehet ugatni, vagy megmaradnak az illúziók (demokrácia, szebb jövő, stb). Orbánék ezekkel az illúziókkal számolnak le úgy, hogy az országnak pont annyi hasznuk volt/lesz általuk, mint a szocik által. Vagyis lófasz se. Páran a holdudvarból, a sleppből jobban járnak, a maradék 99%, meg ugyanúgy szív tovább, lefelé a "béka segge alá" alá. Ennyi a differencia.ez nem a mindennek ára van, hanem az apróbetűs rész. át lettünk baszva - a dumákkal. A duma az mindig csakis duma marad, maszlag. Ha valakit ez felemel ám legyen. Jelen helyzetben azt látom hogy totálisan átszabják a játékszabályokat, ami mivel az eddigi szart se ért - nem is baj. Hátha jobb lesz, világosabb és áttekinthetőbb a szabályrendszer és ehhez szépen szabják meg a szigort is. Amivel egy állam talán végre működőképessé válhat - tök mindegy csak legyenek világos rendszerek és annak keretei. S ha végeztek zárják be a kurva parlamentet és 100 év nyugi legyen, hogy kialakulhasson az élet csirája - itt az ugaron. 😉
Csak az a meglepő, hogy ez van akinek még meglepő.Sobri Jóska
Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 13 éve
Jah, eltévedtünk, ez igaz...Bár rühellem a Fideszt (és az MSZP-t is természetesen), azért ez jogos kérdés.igen nézd meg a számláidat barátom, tcom, eon, eon, bank - a nagy szabadpiacban és annak mindenhatóságában érdekes módon árakban utolértük a nyugatot, (azt azért megjegyzem halkan, hogy nem teljesen ugyan azt kapod, mint kint- MilkaésMilkaköztleledzikkülönbség) sőt a pénzügyi szolgáltatások áraiban bőven leelőzzük. E mellé sikerült pozicionálni a béreket, főleg a diplomás béreket (kivéve -jogász, közgazdász)? Nem. S ugyanazok a transensti cégek teljesen máshogy viselkednek itthon, mint hazai környezetben. Igen. Ezt úgy hivják. GYARMAT. Csupán ennyit sikerült, meg kitömött zsebekkel játcani a hülyét, hogy ja kérem mi semmiről se tehetünk - igaz nem is csináltunk semmit a maroktartáson kivül. Persze az hogy valaki csinál valamit, azt teheti jól illetve rosszul - de próbál tenni valamit, mert akinek nem világos az elmúlt húsz év EL LETT BASZVA. Eltévedtünk és most totális irányváltás van, mielőtt lecsúsznánk a béka segge alá.sutianap
Mármint, hogy a felháborító dolgokra most sokan elkezdenek picsogni, és meg vannak lepődve, döbbenve.
De a magyarázat is logikus: a szocik szarházisága nem érződött az ember bőrén konkrétan, Orbánéké meg igen. Na ennyiben balfaszabbak a fideszesek. Viszont a kétharmaddal már nagyon oda se kell figyelniük arra, hogy hogyan tolják le a torkunkon a szarháziságukat.
Sokan abban bíznak, hogy majd az EU, meg a világ ránkpirít. Hát nem fog.
Nézzetek szét, Lukasenko, Chavez, fél Afrika, stb. Szarik a világ "normálisabb" fele ránk is, rájuk is. Mint ahogy mi is szarunk Afrikára, Ázsiára, stb.
Magamat ismétlem, nem lett volna szabad a köztudottan elmeroggyant, hatalommániás Orbánt kétharmadhoz juttatni.
Viszont ez megtörtént, demokratikusan történt meg, úgyhogy felesleges ez ellen ágálni, mert magunknak csináltuk.Sobri Jóska
Nekem azzal van a bajom, hogy két komoly kivétellel (Lázár és Navracsics) ugyanazokat az arcokat látom most, mint '98-'02 között és akkor se volt az a fene nagy hátraarc. Most annyi van, hogy a két említett úrnak is hála, arrogánsabb a körítés és a 2/3-nak hála arrogánsabbak a lépések is, csak egyelőre nem úgy látszik, hogy a jó irányba. Egy dolog van, ami nem változott az elmúlt 8 évhez képest: egy kis semmilyen 0 párt (akikre aztán tényleg nem szavazott a kutya se) irányít több olyan területet, ami kulcsfontosságú, csak ezek még alkotmányoznak is...
Én a választások előtt is sokaknak sok helyen mondtam, hogy ha meglesz a 2/3, akkor gáz lesz, mert bár azzal lehet okosan és tisztességesen bánni, de nem nagyon hiszem, hogy az pont Orbán lesz, aki úgy bánik vele, neki van 8 évnyi mérge, amit ki akar élni...
THIS ONE'S FOR PAT!!!!!!!!
több mint 13 éve
Én úgy értettem (valóban nem írtam oda, pont az általad leírt háttér miatt, vagyis hogy ők 10-15 éve még nem voltak sehol, azt hittem, hogy egyértelmű 😛), hogy az utóbbi hónapokban ezért szólal meg gyakrabban Merkel Orbán ellen, a bankadóhoz még nem nagyon volt megjegyzése, bezzeg a telekom/energiaszektor adóhoz már volt... 😛A németek "szocibarátságának" 1 oka van, két névvel: E-ON és T-Systems...10-15 éve hol voltak ezek a cégek és az intézkedések?
Két ekkora, német állami tulajdonú céget megsarcolva nem nagyon volt várható, hogy Merkel puszipajtása marad Viktornak... 😛StormST
Illetve igen, az ELMÜ-t Hornék adták el a németeknek úgy, hogy az állam által garantált profit miatt még az EU is csóválta a fejét.atapapa
THIS ONE'S FOR PAT!!!!!!!!
több mint 13 éve
Valóban gyarmat vagyunk, és az elmúlt 20 év el lett baszva, tagadhatatlan. És már rég a béka segge alatt vagyunk. (Ha kiesel egy ablakból, akkor lefelé zuhanva még kurjongathatod, hogy hujjédejó, de attól kvázi már le vagy zuhanva.) Ez a kapitalizmus, ezt akarta az ország 90-ben. Azóta meg tanulja, hogy mindennek ára van. De ez még nem ellenérv arra nézve, hogy ÉN mit éreztem a bőrömön a szocik kormányzása alatt, és mit Viktor királysága alatt. És akik rinyálnak, azok gondolom dettó így vannak vele. Államadósság, nevetséges reálbérek, korrupt politikusok, etc etc, mind belefér -egy gyarmaton- ha lehet ugatni, vagy megmaradnak az illúziók (demokrácia, szebb jövő, stb). Orbánék ezekkel az illúziókkal számolnak le úgy, hogy az országnak pont annyi hasznuk volt/lesz általuk, mint a szocik által. Vagyis lófasz se. Páran a holdudvarból, a sleppből jobban járnak, a maradék 99%, meg ugyanúgy szív tovább, lefelé a "béka segge alá" alá. Ennyi a differencia.Csak az a meglepő, hogy ez van akinek még meglepő.
több mint 13 éve
Bár rühellem a Fideszt (és az MSZP-t is természetesen), azért ez jogos kérdés.igen nézd meg a számláidat barátom, tcom, eon, eon, bank - a nagy szabadpiacban és annak mindenhatóságában érdekes módon árakban utolértük a nyugatot, (azt azért megjegyzem halkan, hogy nem teljesen ugyan azt kapod, mint kint- MilkaésMilkaköztleledzikkülönbség) sőt a pénzügyi szolgáltatások áraiban bőven leelőzzük. E mellé sikerült pozicionálni a béreket, főleg a diplomás béreket (kivéve -jogász, közgazdász)? Nem. S ugyanazok a transensti cégek teljesen máshogy viselkednek itthon, mint hazai környezetben. Igen. Ezt úgy hivják. GYARMAT. Csupán ennyit sikerült, meg kitömött zsebekkel játcani a hülyét, hogy ja kérem mi semmiről se tehetünk - igaz nem is csináltunk semmit a maroktartáson kivül. Persze az hogy valaki csinál valamit, azt teheti jól illetve rosszul - de próbál tenni valamit, mert akinek nem világos az elmúlt húsz év EL LETT BASZVA. Eltévedtünk és most totális irányváltás van, mielőtt lecsúsznánk a béka segge alá.
Mármint, hogy a felháborító dolgokra most sokan elkezdenek picsogni, és meg vannak lepődve, döbbenve.
De a magyarázat is logikus: a szocik szarházisága nem érződött az ember bőrén konkrétan, Orbánéké meg igen. Na ennyiben balfaszabbak a fideszesek. Viszont a kétharmaddal már nagyon oda se kell figyelniük arra, hogy hogyan tolják le a torkunkon a szarháziságukat.
Sokan abban bíznak, hogy majd az EU, meg a világ ránkpirít. Hát nem fog.
Nézzetek szét, Lukasenko, Chavez, fél Afrika, stb. Szarik a világ "normálisabb" fele ránk is, rájuk is. Mint ahogy mi is szarunk Afrikára, Ázsiára, stb.
Magamat ismétlem, nem lett volna szabad a köztudottan elmeroggyant, hatalommániás Orbánt kétharmadhoz juttatni.
Viszont ez megtörtént, demokratikusan történt meg, úgyhogy felesleges ez ellen ágálni, mert magunknak csináltuk.Sobri Jóska
Aki nem hiszi, annak utánajárnak