Kedves visszatérők: újra működik a regisztráció és az elfelejtett jelszó kiküldése

Politika

63 feliratkozó

több mint 13 éve
Rajna Tennessee Titans 8 039 — Nega Scott
azért enyhén vicces hogy a kész tervekkel felállított alkotmányt kb 1 hét után módosítani kellett és azóta is toldozzák-foltozzák
és ez párt független, szimplán az egyeztetés és átgondolás hiányát mutatjaNegritis
Szerintem meg természetes dolog. Alkotmányt írni elvont dolog, de a gyakorlatban minden betűje jelentőséget nyerhet, elég nehéz tökéletes alkotmányt összedobni, egyezetéssel vagy anélkül. Az első pár évben a gyakorlati visszásságok kiderülnek és jó esetben módosításra kerülnek.

Azt nem állítom, hogy a hazai esetben minden problémát kiküszöböltek és a módosítások csak erre irányultak, de néhány konkrétan ez a kategória. Hidd el, ha nem lenne módosítás, az lenne az ellenzéki jelszó, hogy módosíthatatlan, merev szöveget kapott az ország, a hibáit képtelen korrigálni a kormány. Így meg kiszámíthatatlanok.

Az alkotmánymódosítások száma nem jelez sokmindent, inkább az egyes módosításo ktartalmát kell megvizsgálni és azokkal illetve azok motivációival egyetérteni/elutasítani.

több mint 13 éve
resistance is futile Las Vegas Raiders Michigan Wolverines 35 042
Az alkotmánymódosítások száma egyébként nem tudom, miért korrelál a jogállamisággal vagy a jóléttel vagy akármivel, azok minősége nyilvánvalóan sokkal fontosabb. Rajna
csak beleszámít a jogbiztonságba, kiszámíthatóságba... ne mond, hogy ez a hektikusság kedvező bármely szempontból is.Amadeus91
Hidd el, az alkotmány rengeteg helyen módosításra szorul(t).
Az, hogy nem úgy, és nem azok módosították ahogy és akiktől szeretted volna, zavarhat téged, de ez attól még se nem érv, se nem argumentum az alkotmánymódosítás(ok) ellen.Sobri Jóska
én tudom, hogy a Buharin-alkotmány fércelgetésének már épp ideje volt, hogy vége legyen és tényleg nem úgy néz ki a mostani, amilyennek megálmodtam.
több mint 13 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 60 399 — The Mathematician
Az alkotmánymódosítások száma egyébként nem tudom, miért korrelál a jogállamisággal vagy a jóléttel vagy akármivel, azok minősége nyilvánvalóan sokkal fontosabb. Rajna
csak beleszámít a jogbiztonságba, kiszámíthatóságba... ne mond, hogy ez a hektikusság kedvező bármely szempontból is.Amadeus91
Hidd el, az alkotmány rengeteg helyen módosításra szorul(t).
Az, hogy nem úgy, és nem azok módosították ahogy és akiktől szeretted volna, zavarhat téged, de ez attól még se nem érv, se nem argumentum az alkotmánymódosítás(ok) ellen.Sobri Jóska
azért enyhén vicces hogy a kész tervekkel felállított alkotmányt kb 1 hét után módosítani kellett és azóta is toldozzák-foltozzák
és ez párt független, szimplán az egyeztetés és átgondolás hiányát mutatja

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 13 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 38 203 — #NoStress
Az alkotmánymódosítások száma egyébként nem tudom, miért korrelál a jogállamisággal vagy a jóléttel vagy akármivel, azok minősége nyilvánvalóan sokkal fontosabb. Rajna
csak beleszámít a jogbiztonságba, kiszámíthatóságba... ne mond, hogy ez a hektikusság kedvező bármely szempontból is.Amadeus91
Hidd el, az alkotmány rengeteg helyen módosításra szorul(t).
Az, hogy nem úgy, és nem azok módosították ahogy és akiktől szeretted volna, zavarhat téged, de ez attól még se nem érv, se nem argumentum az alkotmánymódosítás(ok) ellen.

több mint 13 éve
resistance is futile Las Vegas Raiders Michigan Wolverines 35 042
...jjncaa
...Amadeus91
épp ezért írtam:
...jjncaa
ha pedig annyira a németekkel szeretnél példálózni, akkor a régi NDK területe lehet max a hazai viszonyokkal az összevetési alap, nem tudom, hogy abban a régióban mennyire vagy ismerősjjncaa
inkább kevésbé mint többé, csak Szászországhoz és Berlinhez volt szerencsém. Csak azok a dolgok, amelyeket a szememmel láttam és a tárcámmal tapasztaltam; bérek, árak, beszédtémák, bevándorlók aránya nyugathoz képest, de tényleg relatíve több a hasonlóság Magyarország és az ex-NDK közt.
több mint 13 éve
Rajna Tennessee Titans 8 039 — Nega Scott
Az alkotmánymódosítások száma egyébként nem tudom, miért korrelál a jogállamisággal vagy a jóléttel vagy akármivel, azok minősége nyilvánvalóan sokkal fontosabb. Rajna
csak beleszámít a jogbiztonságba, kiszámíthatóságba... ne mond, hogy ez a hektikusság kedvező bármely szempontból is.Amadeus91
Helyzetfüggő, ha egy módosítás jobbá teszi az alkotmányt, nem érdemes nem megohzni a szar stabilitása érdekében.

több mint 13 éve
resistance is futile Las Vegas Raiders Michigan Wolverines 35 042
Az alkotmánymódosítások száma egyébként nem tudom, miért korrelál a jogállamisággal vagy a jóléttel vagy akármivel, azok minősége nyilvánvalóan sokkal fontosabb. Rajna
csak beleszámít a jogbiztonságba, kiszámíthatóságba... ne mond, hogy ez a hektikusság kedvező bármely szempontból is.
több mint 13 éve
r.baggio New York Giants North Dakota State Bison 65 263 — no es importante
Akkor te mi jogon hasonlítod a magyar viszonyokat a németekhez?jjncaa
érzelmi alapon hasonlítom és nem a tényszerűség vagy a realitás alapján.
(De, ha felhoztad az alkotmány témájában a német viszonyokat, nem tudom, hogy ismered-e a német alkotmányt, de vannak benne olyan törvények - a demokrácia alapjait biztosítók első sorban - amelyeket csak 100%-s többséggel lehet módosítani a 2/3 helyett.)Amadeus91
épp ezért írtam:
az a csodálatos, hogy az emberek racionális kormányzást és választási kampányt várnak el, mikor ők maguk is érzelmi alapon szavaznak, illetve értékelik az adott politikai erő munkásságátjjncaa
ha pedig annyira a németekkel szeretnél példálózni, akkor a régi NDK területe lehet max a hazai viszonyokkal az összevetési alap, nem tudom, hogy abban a régióban mennyire vagy ismerős

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 13 éve
Rajna Tennessee Titans 8 039 — Nega Scott
Amadeus, ezzel a példával nagyon mellélőttél. Az amerikai alkotmány, bár elég régóta megvan, pont az elején rengeteg kiegészítésre szorult. Tehát az analógia a Fidesz számára tökéletes, az első tíz évben toldozzák-foldozzák a gyakorlatban jelentkező hibák alapján, utána 30 évenként egy módosítás az átlag.

Plusz ugye ott eljárásjogilag ez elég bonyolult folyamat, hiszen a Kongresszus két háza és minden egyes állam meg kell szavazza a dolgot. Miután Magyarország mérete egy átlagos amerikai államéhoz hasonlatos, az eljárásjogi analógia teljességgel értelmezhetetlen. A különböző államok saját alkotmányainak módosításait is hozzá kéne adni ehhez a számhoz, de azokat meg mivel a jelentőségük mára egész kicsit lett, békénhagyják. Ilyen szempontból unfair az összehasonlítás, más szempontból meg pont téged cáfol.

Az alkotmánymódosítások száma egyébként nem tudom, miért korrelál a jogállamisággal vagy a jóléttel vagy akármivel, azok minősége nyilvánvalóan sokkal fontosabb. De ha már mennyiséget vizsgálunk, érdemesebb lenne a visegrádi országok alkotmányait vizsgálni (tudom, hogy szélsőségesen demagóg akartál lenni, nem igazán jött össze).

több mint 13 éve
resistance is futile Las Vegas Raiders Michigan Wolverines 35 042
Akkor te mi jogon hasonlítod a magyar viszonyokat a németekhez?jjncaa
érzelmi alapon hasonlítom és nem a tényszerűség vagy a realitás alapján.
(De, ha felhoztad az alkotmány témájában a német viszonyokat, nem tudom, hogy ismered-e a német alkotmányt, de vannak benne olyan törvények - a demokrácia alapjait biztosítók első sorban - amelyeket csak 100%-s többséggel lehet módosítani a 2/3 helyett.)
több mint 13 éve
r.baggio New York Giants North Dakota State Bison 65 263 — no es importante
Akkor te mi jogon hasonlítod a magyar viszonyokat a németekhez?

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 13 éve
resistance is futile Las Vegas Raiders Michigan Wolverines 35 042
és ennek így mi köze van Magyarországhoz? hazánk hány külföldi országban állomásoztat katonai csapatokat? és az USA?jjncaa
pár napja a Corvinus-os sztorira felhoztad az OSU-t és társait, e mentén próbálok haladni én is.Amadeus91
az szép, mert akkor az volt a téma, hogy bizony nem egyedülálló eset támogatásért kuncsorogni az alumniktól, ami nyilván teljesen összhangban van azzal, hogy a két országban hányszor volt alkotmánymódosítás egy bizonyos periódusbanjjncaa
2 teljesen más társadalom, más financiális viszonyok, már popkult, más hagyományok. Az sem volt korrekt összehasonlítás, ahogy ez sem az.
több mint 13 éve
r.baggio New York Giants North Dakota State Bison 65 263 — no es importante
és ennek így mi köze van Magyarországhoz? hazánk hány külföldi országban állomásoztat katonai csapatokat? és az USA?jjncaa
pár napja a Corvinus-os sztorira felhoztad az OSU-t és társait, e mentén próbálok haladni én is.Amadeus91
az szép, mert akkor az volt a téma, hogy bizony nem egyedülálló eset támogatásért kuncsorogni az alumniktól, ami nyilván teljesen összhangban van azzal, hogy a két országban hányszor volt alkotmánymódosítás egy bizonyos periódusban

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 13 éve
resistance is futile Las Vegas Raiders Michigan Wolverines 35 042
és ennek így mi köze van Magyarországhoz? hazánk hány külföldi országban állomásoztat katonai csapatokat? és az USA?jjncaa
pár napja a Corvinus-os sztorira felhoztad az OSU-t és társait, e mentén próbálok haladni én is.
több mint 13 éve
r.baggio New York Giants North Dakota State Bison 65 263 — no es importante
és ennek így mi köze van Magyarországhoz? hazánk hány külföldi országban állomásoztat katonai csapatokat? és az USA?

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 13 éve
resistance is futile Las Vegas Raiders Michigan Wolverines 35 042
IGEN! Csak Magyarországon aláztak meg embereket az EU-ban! Ha ezen múlik a világbéke, én igazán kibírom azt a szenvedést, ami itthon zajlikjjncaa
JJ, sokszor felhozod Amerikát, meg tudod nekem mondani, hogy Amerikában hányszor volt eddig alkotmánymódosítás? [Achtung! Demagógia!]Amadeus91
az amerikai alkotmány az egész világ legrövidebb alkotmánya, éppen ezért bár újraszövegezni nem kellett egyszer sem, eleddig csak huszonhétszer egészítették ki (olyan apróságokkal, mint a rabszolgaság eltörlése...)jjncaa
és a jelen adminisztráció folyamán?Amadeus91
huszonhétszerjjncaa
ne vetíts, nem Obama elnöksége alatt törölték el a rabszolgatartást.Amadeus91
az USA államformája Washington óta változatlanul prezidenciális köztársaság, Magyarország csupán 1989 óta parlamentáris köztársaságjjncaa
jó, akkor hány alkotmánymódosítás volt a jelenlegi kormányciklus alatt? (II. Obama-kormány)
több mint 13 éve
r.baggio New York Giants North Dakota State Bison 65 263 — no es importante
IGEN! Csak Magyarországon aláztak meg embereket az EU-ban! Ha ezen múlik a világbéke, én igazán kibírom azt a szenvedést, ami itthon zajlikjjncaa
JJ, sokszor felhozod Amerikát, meg tudod nekem mondani, hogy Amerikában hányszor volt eddig alkotmánymódosítás? [Achtung! Demagógia!]Amadeus91
az amerikai alkotmány az egész világ legrövidebb alkotmánya, éppen ezért bár újraszövegezni nem kellett egyszer sem, eleddig csak huszonhétszer egészítették ki (olyan apróságokkal, mint a rabszolgaság eltörlése...)jjncaa
és a jelen adminisztráció folyamán?Amadeus91
huszonhétszerjjncaa
ne vetíts, nem Obama elnöksége alatt törölték el a rabszolgatartást.Amadeus91
az USA államformája Washington óta változatlanul prezidenciális köztársaság, Magyarország csupán 1989 óta parlamentáris köztársaság

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 13 éve
resistance is futile Las Vegas Raiders Michigan Wolverines 35 042
IGEN! Csak Magyarországon aláztak meg embereket az EU-ban! Ha ezen múlik a világbéke, én igazán kibírom azt a szenvedést, ami itthon zajlikjjncaa
JJ, sokszor felhozod Amerikát, meg tudod nekem mondani, hogy Amerikában hányszor volt eddig alkotmánymódosítás? [Achtung! Demagógia!]Amadeus91
az amerikai alkotmány az egész világ legrövidebb alkotmánya, éppen ezért bár újraszövegezni nem kellett egyszer sem, eleddig csak huszonhétszer egészítették ki (olyan apróságokkal, mint a rabszolgaság eltörlése...)jjncaa
és a jelen adminisztráció folyamán?Amadeus91
huszonhétszerjjncaa
ne vetíts, nem Obama elnöksége alatt törölték el a rabszolgatartást.
több mint 13 éve
r.baggio New York Giants North Dakota State Bison 65 263 — no es importante
IGEN! Csak Magyarországon aláztak meg embereket az EU-ban! Ha ezen múlik a világbéke, én igazán kibírom azt a szenvedést, ami itthon zajlikjjncaa
JJ, sokszor felhozod Amerikát, meg tudod nekem mondani, hogy Amerikában hányszor volt eddig alkotmánymódosítás? [Achtung! Demagógia!]Amadeus91
az amerikai alkotmány az egész világ legrövidebb alkotmánya, éppen ezért bár újraszövegezni nem kellett egyszer sem, eleddig csak huszonhétszer egészítették ki (olyan apróságokkal, mint a rabszolgaság eltörlése...)jjncaa
és a jelen adminisztráció folyamán?Amadeus91
huszonhétszer

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 13 éve
resistance is futile Las Vegas Raiders Michigan Wolverines 35 042
IGEN! Csak Magyarországon aláztak meg embereket az EU-ban! Ha ezen múlik a világbéke, én igazán kibírom azt a szenvedést, ami itthon zajlikjjncaa
JJ, sokszor felhozod Amerikát, meg tudod nekem mondani, hogy Amerikában hányszor volt eddig alkotmánymódosítás? [Achtung! Demagógia!]Amadeus91
az amerikai alkotmány az egész világ legrövidebb alkotmánya, éppen ezért bár újraszövegezni nem kellett egyszer sem, eleddig csak huszonhétszer egészítették ki (olyan apróságokkal, mint a rabszolgaság eltörlése...)jjncaa
és a jelen adminisztráció folyamán?
több mint 13 éve
r.baggio New York Giants North Dakota State Bison 65 263 — no es importante
IGEN! Csak Magyarországon aláztak meg embereket az EU-ban! Ha ezen múlik a világbéke, én igazán kibírom azt a szenvedést, ami itthon zajlikjjncaa
JJ, sokszor felhozod Amerikát, meg tudod nekem mondani, hogy Amerikában hányszor volt eddig alkotmánymódosítás? [Achtung! Demagógia!]Amadeus91
az amerikai alkotmány az egész világ legrövidebb alkotmánya, éppen ezért bár újraszövegezni nem kellett egyszer sem, eleddig csak huszonhétszer egészítették ki (olyan apróságokkal, mint a rabszolgaság eltörlése...)

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 13 éve
resistance is futile Las Vegas Raiders Michigan Wolverines 35 042
IGEN! Csak Magyarországon aláztak meg embereket az EU-ban! Ha ezen múlik a világbéke, én igazán kibírom azt a szenvedést, ami itthon zajlikjjncaa
JJ, sokszor felhozod Amerikát, meg tudod nekem mondani, hogy Amerikában hányszor volt eddig alkotmánymódosítás? [Achtung! Demagógia!]
több mint 13 éve
r.baggio New York Giants North Dakota State Bison 65 263 — no es importante
az a csodálatos, hogy az emberek racionális kormányzást és választási kampányt várnak el, mikor ők maguk is érzelmi alapon szavaznak, illetve értékelik az adott politikai erő munkásságát

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 13 éve
Atari Pittsburgh Steelers 1 364 — Tulipános Fan- fan
Úgyvan!
Ha legalább ArchiCAD-del csinálta volna, de painttel? Pfff.

"Itt?? ... Mindenki!"
több mint 13 éve
r.baggio New York Giants North Dakota State Bison 65 263 — no es importante
húha, akkor pl. a coca-cola is mennyi embert gusztustalanul átvert már, akinek nem lett tökéletesen boldog a napja, csak azért, mert felbontott egy dobozzal... egy painttel készült kép viszont most felnyitotta a szemem, szerencsére vannak olyanok, akik jobban átlátnak a szitán, mint én!