Politika
65 feliratkozó
8 hónapja
A mandineres cikk szerzője egyetemi évfolyamtársam, kiugrott ferences szerzetes.Ezt csak azért említem, mert óriási a szakadék a fideszes értelmiség és a NER maffia között.
444.hu/2025/07/02/arrol-irnak-a-kormanyparti-sajtoban-hogy-a-ner-elit-nem-felel-meg-a-fidesz-sajat-magas-erkolcsi-mercejenek
Nézz egyenesen előre. Mi van ott?
Ha annak látod, ami,
Sohasem hibázol.
(Bassui Tokusho zen mester tanácsa a Line of Scrimmage-en)
8 hónapja
Meglepődtem volna ha nem jössz valami féloldalas, posztmodern, erőltetett példákkal teli visszavágással, és Fidesz bevédéssel, itt is jött a papírfoma. 😊 Nem a hibáját látta be (keresztény, felebarátunk, sicc) hanem saját érdekből most mást mond, másra szavaz majd.Ez tipikus áldozathibáztatás vagy inkább faszság, kifacsart logika.Magyarul amíg neked jó volt leszartad a többieket, országot, ami már azelőtt is romokban volt, korábban is képmutatóak voltak és botrány botrány hátán, de hogy most te és környezeted is szív így persze rohadjanak meg és másra szavazol mindenképp, szép. Ezért tart itt az ország régóta.A család és otthon támogatás jól jött, teljesen hidegen hagyott az ország, a gazdaság, a politika, minden, szóval nem érdekelt, mit csinálnak, önző módon nekem legyen jó és kész, ezért szavaztam oda.Engem az érdekel, aki 22-ben még képes volt a Fideszre szavazni, azt mi volt képes az elmúlt három évben átterelni. Nyilván van a fejemben válasz, de csak az érintettektől vagyok kíváncsi magyarázatra.Van itt olyan, aki három éve a Fideszre szavazott, de jövőre a Tiszára fog?inkább az a kérdés ki az aki jövőre is a fideszre fog? 😀 Kenny meg dave az alap.
szaba
na? bátorak legyetek.
petey
szaba
Azóta tele a tököm velük, vállakozó vagyok, érzem hogy fogy a levegő, főleg kapcsolatok nélkül. Szarrá vagyok adóztatva, ha 8 km/h-val többel megyek az 50-es táblánál kapom a 45 ezres csekket. A távoli rokonok, ismerősök nyomorognak és nekünk is összébb kellett húzni a nadrágszíjat, pedig jól keresek, hála Istennek. A rohadt képmutatásuk zavar a legjobban, nem beszélve a gyermekvédelem teljes hiányáról, a számtalan botrányukról, a romokban levő gazdaságról és szociális hálóról, egészségügyről, na meg a nyomorgó vidékről.
Illetve az csesz fel teljesen hogy totálisan hülyének nézik az embereket, de már a saját választóikat is.
Látszik, hogy teljesen megborultak odafent és elengedték a gyeplőt, minden szinten (kommunikáció, lopás), amitől még szarabb helyzetbe sodorták az országot.
Ismereteim szerint már 2 éve államcsődöt kellett volna jelenteni, annyira fos a helyzet.
Konkrétan kilátástalan a jövője ennek az országnak, ha a fidesz marad hatalmon, ezer sebből vérzünk és tele van a töke nagyon sok embernek.
Konkrétan ha veszem az elmúlt évtizedekben a közeli ismerősöket és családtagokat, kb 30 ember, akik a fideszre szavaztak majd’ 4 éve, azok közül 28 a Tiszára fog.
Igazság szerint bárki nyerhet, csak ezek a buzi narancsos képmutató szarok takarodjanak el jó messzire innen..
JC6 (Mr. Miele)
zavi27
Egyrészt ne feledd el, nem rajta múlt, nem ő döntött egyszemélyben, ez közös társadalmi felelősség. Ha csak ő, vagy néhányan szavaztak volna ilyen logika mentén, akkor nem kapott volna a Fidesz több, mint 3 millió szavazatot és az ellenzék kevesebb, mint 2-t.
Másrészt lehet arcoskodni, de aki nem a saját érdekeit nézi elsődlegesen az vagy teljesen hülye, vagy fogyatékos, az emberi természet így működik, ez a túlélésünk záloga. Te se ajánlod fel az egyik vesédet karitatív alapon, vagy nem adományozod el azt a pénzt, ami a megélhetéseden felül megmarad, pedig egy csomóan éheznek Magyarországon is, és sokan várnak új vesére, miközben naponta járnak dialízisre.
Harmadrészt azt lebaszni, számonkérni, aki már belátta, hogy hibázott, az az empátia teljes hiányáról árulkodik, de ez végtére is csak a te problémad.
És mindehhez egy érdekesség:
Az 1985-ös választáson a szavazók 94 százaléka vett részt.
"A 766 jelölt közül 71-en nem a Hazafias Népfront listáján indultak, amivel az 1947-es választás, azaz 38 év óta először nyílt valódi alternatíva a választók előtt. Ötvennégy helyen hármas, négy helyen négyes jelölés is volt, 42 választókerületben pótválasztást is kellett tartani. 1947 után először kerültek be a kommunistákkal nem kollaboráló, annak kontrollja alatt nem álló személyek is. Az úgynevezett 71 „spontán jelölt” közül 32-en jutottak be, igaz köztük MSZMP-tag is volt (pl. Király Zoltán, aki Komócsin Mihály nyugalmazott megyei párttitkár ellenében jutott be Szegedről) viszont egyikük sem számított valóban ellenzékinek."
(Wiki)
Aki azokat is lebasznád, akik akkor a komcsikra szavaztak, majd 90-ben már nem?
Őszentsége Sobri Jóska
Szerkesztette: zavi27
8 hónapja
Ez tipikus áldozathibáztatás vagy inkább faszság, kifacsart logika.Magyarul amíg neked jó volt leszartad a többieket, országot, ami már azelőtt is romokban volt, korábban is képmutatóak voltak és botrány botrány hátán, de hogy most te és környezeted is szív így persze rohadjanak meg és másra szavazol mindenképp, szép. Ezért tart itt az ország régóta.A család és otthon támogatás jól jött, teljesen hidegen hagyott az ország, a gazdaság, a politika, minden, szóval nem érdekelt, mit csinálnak, önző módon nekem legyen jó és kész, ezért szavaztam oda.Engem az érdekel, aki 22-ben még képes volt a Fideszre szavazni, azt mi volt képes az elmúlt három évben átterelni. Nyilván van a fejemben válasz, de csak az érintettektől vagyok kíváncsi magyarázatra.Van itt olyan, aki három éve a Fideszre szavazott, de jövőre a Tiszára fog?inkább az a kérdés ki az aki jövőre is a fideszre fog? 😀 Kenny meg dave az alap.
szaba
na? bátorak legyetek.
petey
szaba
Azóta tele a tököm velük, vállakozó vagyok, érzem hogy fogy a levegő, főleg kapcsolatok nélkül. Szarrá vagyok adóztatva, ha 8 km/h-val többel megyek az 50-es táblánál kapom a 45 ezres csekket. A távoli rokonok, ismerősök nyomorognak és nekünk is összébb kellett húzni a nadrágszíjat, pedig jól keresek, hála Istennek. A rohadt képmutatásuk zavar a legjobban, nem beszélve a gyermekvédelem teljes hiányáról, a számtalan botrányukról, a romokban levő gazdaságról és szociális hálóról, egészségügyről, na meg a nyomorgó vidékről.
Illetve az csesz fel teljesen hogy totálisan hülyének nézik az embereket, de már a saját választóikat is.
Látszik, hogy teljesen megborultak odafent és elengedték a gyeplőt, minden szinten (kommunikáció, lopás), amitől még szarabb helyzetbe sodorták az országot.
Ismereteim szerint már 2 éve államcsődöt kellett volna jelenteni, annyira fos a helyzet.
Konkrétan kilátástalan a jövője ennek az országnak, ha a fidesz marad hatalmon, ezer sebből vérzünk és tele van a töke nagyon sok embernek.
Konkrétan ha veszem az elmúlt évtizedekben a közeli ismerősöket és családtagokat, kb 30 ember, akik a fideszre szavaztak majd’ 4 éve, azok közül 28 a Tiszára fog.
Igazság szerint bárki nyerhet, csak ezek a buzi narancsos képmutató szarok takarodjanak el jó messzire innen..
JC6 (Mr. Miele)
zavi27
Egyrészt ne feledd el, nem rajta múlt, nem ő döntött egyszemélyben, ez közös társadalmi felelősség. Ha csak ő, vagy néhányan szavaztak volna ilyen logika mentén, akkor nem kapott volna a Fidesz több, mint 3 millió szavazatot és az ellenzék kevesebb, mint 2-t.
Másrészt lehet arcoskodni, de aki nem a saját érdekeit nézi elsődlegesen az vagy teljesen hülye, vagy fogyatékos, az emberi természet így működik, ez a túlélésünk záloga. Te se ajánlod fel az egyik vesédet karitatív alapon, vagy nem adományozod el azt a pénzt, ami a megélhetéseden felül megmarad, pedig egy csomóan éheznek Magyarországon is, és sokan várnak új vesére, miközben naponta járnak dialízisre.
Harmadrészt azt lebaszni, számonkérni, aki már belátta, hogy hibázott, az az empátia teljes hiányáról árulkodik, de ez végtére is csak a te problémad.
És mindehhez egy érdekesség:
Az 1985-ös választáson a szavazók 94 százaléka vett részt.
"A 766 jelölt közül 71-en nem a Hazafias Népfront listáján indultak, amivel az 1947-es választás, azaz 38 év óta először nyílt valódi alternatíva a választók előtt. Ötvennégy helyen hármas, négy helyen négyes jelölés is volt, 42 választókerületben pótválasztást is kellett tartani. 1947 után először kerültek be a kommunistákkal nem kollaboráló, annak kontrollja alatt nem álló személyek is. Az úgynevezett 71 „spontán jelölt” közül 32-en jutottak be, igaz köztük MSZMP-tag is volt (pl. Király Zoltán, aki Komócsin Mihály nyugalmazott megyei párttitkár ellenében jutott be Szegedről) viszont egyikük sem számított valóban ellenzékinek."
(Wiki)
Azokat is lebasznád, akik akkor a komcsikra szavaztak, majd 90-ben már nem?
Szerkesztette: Őszentsége Sobri Jóska
8 hónapja
Első, ami a nevedre kerül.Engem 2 dolog érdekelne így elsőre:Én úgy fogok meghalni, hogy nem lesz saját tulajdonú ingatlanom.Sajnálom azokat, akiknek mostanában jött volna össze az önerő összege. Kergethetik tovább a piacot.3% lakás hitel bárkinek, bármire. szavazatokra is.és így lesz majd egy garzon is 100milla, bravó
rva
gordon
cartman023
Amadeus az áttelelt poloska
- Mi számít első lakásnak? Nekem van 3 ingatlan a nevemen részben, öröklésből, de lakást nem vettem soha, akkor én hová számítok vajon?
StormST
Mivel neked van már három, így kiestél.
8 hónapja
én '22-ben köszöntem az adóvisszatérítést, talán kinullázták azt a pénzt (ha egyáltalán), amit a rezsicsökkentés-27% ÁFA-nemvezetjükbeazeurót háromszögben addig elvettek tőlem.Én úgy fogok meghalni, hogy nem lesz saját tulajdonú ingatlanom.Nekem volt, részben, válásnál átirattam a gyerekre, innentől albérlet for life!
Amadeus az áttelelt poloska
Én azokat sajnálom, akik elhitték vagy elhiszik, hogy érdemes 30 évig törlesztőt fizetni ebben az országban.
Magyarul amíg neked jó volt leszartad a többieket, országot, ami már azelőtt is romokban volt, korábban is képmutatóak voltak és botrány botrány hátán, de hogy most te és környezeted is szív így persze rohadjanak meg és másra szavazol mindenképp, szép. Ezért tart itt az ország régóta.Nincs új a nap alatt, ez az ország épp a társadalmi szolidaritás teljes hiánya és a "megoldom okosba" mentalitás miatt tart ott, ahol. Nemcsak az ellenzéket, hanem a középosztályt és teljesen felszalámizták, innentől ez haláltusa, semmi más.
zavi27
r.baggio
aztán leszavaztam az ellenzékre, mert azért a maslowi piramis alsó szintjéről egy ideje már túlléptem. csak hát sokan még nem.
8 hónapja
Én úgy fogok meghalni, hogy nem lesz saját tulajdonú ingatlanom.Nekem volt, részben, válásnál átirattam a gyerekre, innentől albérlet for life!
Amadeus az áttelelt poloska
Én azokat sajnálom, akik elhitték vagy elhiszik, hogy érdemes 30 évig törlesztőt fizetni ebben az országban.
Magyarul amíg neked jó volt leszartad a többieket, országot, ami már azelőtt is romokban volt, korábban is képmutatóak voltak és botrány botrány hátán, de hogy most te és környezeted is szív így persze rohadjanak meg és másra szavazol mindenképp, szép. Ezért tart itt az ország régóta.Nincs új a nap alatt, ez az ország épp a társadalmi szolidaritás teljes hiánya és a "megoldom okosba" mentalitás miatt tart ott, ahol. Nemcsak az ellenzéket, hanem a középosztályt is teljesen felszalámizták, innentől ez haláltusa, semmi más.
zavi27
Szerkesztette: r.baggio

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
8 hónapja
Engem 2 dolog érdekelne így elsőre:Én úgy fogok meghalni, hogy nem lesz saját tulajdonú ingatlanom.Sajnálom azokat, akiknek mostanában jött volna össze az önerő összege. Kergethetik tovább a piacot.3% lakás hitel bárkinek, bármire. szavazatokra is.és így lesz majd egy garzon is 100milla, bravó
rva
gordon
cartman023
Amadeus az áttelelt poloska
- a különbözetet a piaci és a 3% között ki fogja állni? A bankok, ami miatt mindenkinek felmegy a bankolási költsége, annak is, akinek nincs hitele, vagy az állam és még lejjebb megyünk a pöcegödörbe?
- Mi számít első lakásnak? Nekem van 3 ingatlan a nevemen részben, öröklésből, de lakást nem vettem soha, akkor én hová számítok vajon?

THIS ONE'S FOR PAT!!!!!!!!
8 hónapja
Pók utca?Múlthéten adtak el egy panelt 150 millióért, szóval mostmár bármi megtörténhet 😀3% lakás hitel bárkinek, bármire. szavazatokra is.és így lesz majd egy garzon is 100milla, bravó
rva
gordon
kapitnono
built for this shit
8 hónapja
Magyarul amíg neked jó volt leszartad a többieket, országot, ami már azelőtt is romokban volt, korábban is képmutatóak voltak és botrány botrány hátán, de hogy most te és környezeted is szív így persze rohadjanak meg és másra szavazol mindenképp, szép. Ezért tart itt az ország régóta.A család és otthon támogatás jól jött, teljesen hidegen hagyott az ország, a gazdaság, a politika, minden, szóval nem érdekelt, mit csinálnak, önző módon nekem legyen jó és kész, ezért szavaztam oda.Engem az érdekel, aki 22-ben még képes volt a Fideszre szavazni, azt mi volt képes az elmúlt három évben átterelni. Nyilván van a fejemben válasz, de csak az érintettektől vagyok kíváncsi magyarázatra.Van itt olyan, aki három éve a Fideszre szavazott, de jövőre a Tiszára fog?inkább az a kérdés ki az aki jövőre is a fideszre fog? 😀 Kenny meg dave az alap.
szaba
na? bátorak legyetek.
petey
szaba
Azóta tele a tököm velük, vállakozó vagyok, érzem hogy fogy a levegő, főleg kapcsolatok nélkül. Szarrá vagyok adóztatva, ha 8 km/h-val többel megyek az 50-es táblánál kapom a 45 ezres csekket. A távoli rokonok, ismerősök nyomorognak és nekünk is összébb kellett húzni a nadrágszíjat, pedig jól keresek, hála Istennek. A rohadt képmutatásuk zavar a legjobban, nem beszélve a gyermekvédelem teljes hiányáról, a számtalan botrányukról, a romokban levő gazdaságról és szociális hálóról, egészségügyről, na meg a nyomorgó vidékről.
Illetve az csesz fel teljesen hogy totálisan hülyének nézik az embereket, de már a saját választóikat is.
Látszik, hogy teljesen megborultak odafent és elengedték a gyeplőt, minden szinten (kommunikáció, lopás), amitől még szarabb helyzetbe sodorták az országot.
Ismereteim szerint már 2 éve államcsődöt kellett volna jelenteni, annyira fos a helyzet.
Konkrétan kilátástalan a jövője ennek az országnak, ha a fidesz marad hatalmon, ezer sebből vérzünk és tele van a töke nagyon sok embernek.
Konkrétan ha veszem az elmúlt évtizedekben a közeli ismerősöket és családtagokat, kb 30 ember, akik a fideszre szavaztak majd’ 4 éve, azok közül 28 a Tiszára fog.
Igazság szerint bárki nyerhet, csak ezek a buzi narancsos képmutató szarok takarodjanak el jó messzire innen..
JC6 (Mr. Miele)
zavi27
8 hónapja
Múlthéten adtak el egy panelt 150 millióért, szóval mostmár bármi megtörténhet 😀3% lakás hitel bárkinek, bármire. szavazatokra is.és így lesz majd egy garzon is 100milla, bravó

Én úgy fogok meghalni, hogy nem lesz saját tulajdonú ingatlanom.Sajnálom azokat, akiknek mostanában jött volna össze az önerő összege. Kergethetik tovább a piacot.3% lakás hitel bárkinek, bármire. szavazatokra is.és így lesz majd egy garzon is 100milla, bravó
rva
gordon
cartman023
8 hónapja
devizábanmajd jön a 0%-os önerő. abból még sosem volt baj ugye...3% lakás hitel bárkinek, bármire. szavazatokra is.A nagy gond eddig sem a hitel volt szerintem, hanem a 20-30% önerő megteremtése, ami mai áraknál már bőven 15-20 millió körül van
rva
kapitnono
peach
8 hónapja
Sajnálom azokat, akiknek mostanában jött volna össze az önerő összege. Kergethetik tovább a piacot.3% lakás hitel bárkinek, bármire. szavazatokra is.és így lesz majd egy garzon is 100milla, bravó
rva
gordon
8 hónapja
3% lakás hitel bárkinek, bármire. szavazatokra is.és így lesz majd egy garzon is 100milla, bravó
rva
8 hónapja
"Fontos látni azt is, hogy ez az intézkedés így első ránézésre megint nem a piac kínálati oldalát kezeli, hanem a keresleti oldalt támogatja, vagyis mint ilyen, tovább fűtheti az amúgy is erőteljes piacot és áremelkedést is hozhat. Vagyis nem feltétlenül abba az irányba hat, hogy enyhítse a lakhatási válságot."
8 hónapja
telex.hu/gazdasag/2025/07/02/catl-debrecen-leepites-kirugas-kina-szakemberekEz csak az elmúlt pár nap szárnyalása a CATL és a Dunaferr mellett:
elveszik a munkát.
Aztat el.
Amadeus az áttelelt poloska
g7.hu/vallalat/20250702/a-balaton-szelet-es-a-negro-sorsara-jut-a-medve-es-karavan-sajt/
telex.hu/gazdasag/2025/06/30/allami-tulajdonu-gazdasagi-tarsasagok-5-szazalek-sporolas-magyar-kozlony
24.hu/fn/gazdasag/2025/06/30/elbocsatas-leepites-munkavallalo-gyongyos-fizeteskeptelenseg-fizetes-g-g-space-kft-gyar-uzem-kenyszerszabadsag-szakszervezet/
Ezek pedig kisebb-nagyobb összegzések:
telex.hu/gazdasag/2025/06/18/leepites-ipar-audi-samsung-mercedes-autogyartas-akkugyartas-legnagyobb-gyarak-4600-munkahely
telex.hu/gazdasag/2025/06/16/munka-munkahely-dolgozok-leepites-kirugas-csendes-leepites-nyugdijazas-beremeles-szakszervezet
8 hónapja
amugy itt Maltan az onero 10%, fyki. jo nyilvan jon hozza az 5% ado meg a 2-3% kozjegyzoi dij szoval osszessegeben az is azt jelenti, hogy kb 20% kell, de a banknak eleg 10.majd jön a 0%-os önerő. abból még sosem volt baj ugye...3% lakás hitel bárkinek, bármire. szavazatokra is.A nagy gond eddig sem a hitel volt szerintem, hanem a 20-30% önerő megteremtése, ami mai áraknál már bőven 15-20 millió körül van
rva
kapitnono
peach
Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
8 hónapja
majd jön a 0%-os önerő. abból még sosem volt baj ugye...3% lakás hitel bárkinek, bármire. szavazatokra is.A nagy gond eddig sem a hitel volt szerintem, hanem a 20-30% önerő megteremtése, ami mai áraknál már bőven 15-20 millió körül van
rva
kapitnono
...nem , nem tündérke. A kívánság az kívánság. Térdelj csak le szépen...
8 hónapja
3% lakás hitel bárkinek, bármire. szavazatokra is.A nagy gond eddig sem a hitel volt szerintem, hanem a 20-30% önerő megteremtése, ami mai áraknál már bőven 15-20 millió körül van
rva

8 hónapja
hvg.hu/kkv/20250702_Legalabb-13-ezer-milliard-forintnyi-unios-forras-szivargott-el-a-NER-vallalkozok-zsebebe?utm_medium=Social&utm_source=Facebook#Echobox=1751461196És csak csak a top 13 nagykutya csak az EU pénzekből. 10.000 milliárd nagyságrend jönne ki, ha mindent összeszedne egyszer valaki. Abból már lehetett volna vasút meg egészségügy (tudom, naív vagyok).
8 hónapja
3% lakás hitel bárkinek, bármire. szavazatokra is.
8 hónapja
gyurmával értek egyet, szerintem sem szabad még hurrá optimistánák lenni. senki nem tudhatja, hogy hány olyan - egyébként intelligens, tájékozott - ember van még mint pl kampman és szaba, akik még mindig nem értik, hogy ha nem a tiszára szavaznak akkor viktorra szavaznak. vagy értik, de leszarják. végeredmény szempontjából tök mindegy.Amúgy valamiért én is kételkedek a hatalmas Tisza vezetést előrejelző poll-okban. Perpill sztem a Fidesz nyerne 2/3-ad nélkül, de az EP választások miatt intőek lehetnek h ez durván változhat is.
peach
8 hónapja
www.youtube.com/watch?v=cRdNFrvyQVwNemtom eldönteni hogy Bazsi vagy lexike a hülyébb
Elképesztő, 15 év 2/3 után "ellenzéki deepstate" van.
Amadeus az áttelelt poloska
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
8 hónapja
Szerintem egy picit alábecsülitek a szimbolikus politizálás és a "közérzet" hatalmát. Nekem a Pride, de pl Magyar erdélyi gyaloglása is azt mutatja, hogy nem csak a "zsebek szavaznak" jövőre, hanem egyszerűen van egy olyan, eddig apolitikus réteg, akiknek a zsigeri gyűlölködésből elegük van, viszont valamennyire tudnak azonosulni azokkal a felemelő(nek szánt) pillanatokkal, amiket leginkább a Tiszához lehet kötni. Ha megnézitek Magyar minden beszédét, üzenetét, valóban nem foglal állást szinte semmiben, de mindig az összetartó, büszke, közös Magyarországról beszél, nem zár ki senkit, építésről szónokol, nem harcról meg háborúról, és szerintem van egy morális fáradtság a választók (még a Fidesz-szavazók) egy jelentős csoportjában, akinél ez berezonál. Ráadásul Viktor meg továbbra is gőzerővel azon dolgozik, hogy zárjon össze a tábor, ne legyen lemorzsolódás, ehhez pedig a gyűlölködést és uszítást tekerik egyre feljebb, mindenki ellenség, aki nem velünk van. Márpedig ezzel a bizonytalanokra is akaratlanul ráteszi az ellenség bélyeget, és nekik onnan már csak egy lépés, hogy ha a Fidesznek ők ellenség, akkor az ellenségem ellensége a barátom.1. Naiv vagyok és hiszem, hogy így van, de sajnos sokan csak azt nézik, hogy legyen pénz és akkor leszarják az egészet.
Nyilván ezt nehéz számszerűsíteni.
somoskovig
2. Az viszont tetszik, hogy a Fidesz a hülye döntéseivel bontja a táborát. Ahogy megjósoltam a Pride kezelése azért kiverte a biztosítékot náluk.