Soccer

41 feliratkozó

több mint 4 éve
csebi New York Giants Notre Dame Fighting Irish 26 855 — Lucas Scott
Petry Zsolt is megszólal a klub által közzétett, a saját kirúgásáról szóló nyilatkozatban. „Szeretném hangsúlyozni, hogy nem vagyok sem homofób, sem idegengyűlölő. Nagyon sajnálom a bevándorlási politikával kapcsolatos nyilatkozatomat, és elnézést szeretnék kérni mindazoktól, akik nálunk keresnek menedéket és akiket megsértettem. Nagyon szerettem dolgozni a Hertha BSC-nél, és tisztelem ezt a döntést. Kívánok mindenkinek sikert a jövőben a Hertha BSC-nél” - írja.

Én nem tudom, hogy miért kell túlzásba vinni, ha valaki a lakájmédiának nyilatkozik. Mondta volna ezt az újságnak, meg hogy ő másképp gondolja, mint Gulácsi és szerintem ez bőven elég lett volna. És senki nem kérhette volna számon rajta hogy van saját véleménye. Persze ebben az esetben nem lehetne most mutogatni a nyugati véleményterrorra.
Klaci79
Jaja, az utolsó bekezdés volt nagyon gáz, azt nem szabadott volna megjelentetni, persze durván alákérdeztek ő meg hülye/naiv módon őszintén is válaszolt.
Willie Parker
nem, nem volt gaz. bmennyire is nem ertek egyet Petryvel, semmi homofob vagy olyan kijelentese nem volt, ami nem fer bele foleg nem olyan, amiert ki kellett volna rugni.
csebi
Friedrichnél úgy néz ki, hogy mégis gáz volt, nem illik az ottani kommunikációs fősodorba.

Szerintem inkább otromba vélemény volt Petry-től, amit nem kellett volna nyilvánossá tennie.
Willie Parker
ebben nem Friedrich dontott sztem.

Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 4 éve
Willie Parker Pittsburgh Steelers Notre Dame Fighting Irish 17 195

Csak a Hertha egy nyíltan liberális város csapata, a TV2 csoport pedig egy közpénzből eltartott kereskedelminek álcázott propaganda szócső.
ozibozi
Jaja, látszik mennyire liberálisak!
Willie Parker
Miért mit kellett volna tenniük egyébként?
Megfogalmazott egy olyan értékrendet ami a Herta és Berlin értékrendjétől olyan messze van mint Makó Jeruzsálemtől.

Szerintem igen is liberális értékek mentén lett elküldve, nekik nincs szükség az ilyen emberekre, megértem.
Toca
Akkor légy szíves mondd meg nekem, hogy Hrutkánál miért ment (itt is) a kiakadás és a sárdobálás? Az nem ugyanez a szituáció volt?
Willie Parker
Ha munkahely és munkavállaló kapcsolatában nézem akkor nincs.
Én speciel ugyanazt mondtam ott is, olvasd vissza. Ha valaki olyan hülye, hogy azzal ellentétesen szól mint az adott munkahelyének főnökei megkövetelik akkor ne csodálkozzon ha kibasszák.

Ha liberális szemszögön nézzük azért elég jelentős különbség van a kettő között azért.
Hrutka kiállt egy barátja mellett, Petry csutkára két lábbal beleallt durván poltikai dolgokba, ha nem ismerem a kontextust, laza Fidesz EU-s gyűlölet beszednének tartanám.
Toca
Szerintem mindketten politikai/világnézeti állásfoglalást tettek (vagy azzal kapcsolatos egyetértésüket, szolidaritásukat fejezték ki), illetve véleményt fogalmaztak meg.

Az alaptézis mindkettőjüknél azonos, a mérték és a stílus valóban más.
több mint 4 éve
csebi New York Giants Notre Dame Fighting Irish 26 855 — Lucas Scott
Petry Zsolt is megszólal a klub által közzétett, a saját kirúgásáról szóló nyilatkozatban. „Szeretném hangsúlyozni, hogy nem vagyok sem homofób, sem idegengyűlölő. Nagyon sajnálom a bevándorlási politikával kapcsolatos nyilatkozatomat, és elnézést szeretnék kérni mindazoktól, akik nálunk keresnek menedéket és akiket megsértettem. Nagyon szerettem dolgozni a Hertha BSC-nél, és tisztelem ezt a döntést. Kívánok mindenkinek sikert a jövőben a Hertha BSC-nél” - írja.

Én nem tudom, hogy miért kell túlzásba vinni, ha valaki a lakájmédiának nyilatkozik. Mondta volna ezt az újságnak, meg hogy ő másképp gondolja, mint Gulácsi és szerintem ez bőven elég lett volna. És senki nem kérhette volna számon rajta hogy van saját véleménye. Persze ebben az esetben nem lehetne most mutogatni a nyugati véleményterrorra.
Klaci79
Jaja, az utolsó bekezdés volt nagyon gáz, azt nem szabadott volna megjelentetni, persze durván alákérdeztek ő meg hülye/naiv módon őszintén is válaszolt.
Willie Parker
nem, nem volt gaz. bmennyire is nem ertek egyet Petryvel, semmi homofob vagy olyan kijelentese nem volt, ami nem fer bele foleg nem olyan, amiert ki kellett volna rugni.

Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 4 éve
Toca Minnesota Vikings 20 326 — Vikings fan
Csak a Hertha egy nyíltan liberális város csapata, a TV2 csoport pedig egy közpénzből eltartott kereskedelminek álcázott propaganda szócső.
ozibozi
Jaja, látszik mennyire liberálisak!
Willie Parker
Miért mit kellett volna tenniük egyébként?
Megfogalmazott egy olyan értékrendet ami a Herta és Berlin értékrendjétől olyan messze van mint Makó Jeruzsálemtől.

Szerintem igen is liberális értékek mentén lett elküldve, nekik nincs szükség az ilyen emberekre, megértem.
Toca
Akkor légy szíves mondd meg nekem, hogy Hrutkánál miért ment (itt is) a kiakadás és a sárdobálás? Az nem ugyanez a szituáció volt?
Willie Parker
Ha munkahely és munkavállaló kapcsolatában nézem akkor nincs.
Én speciel ugyanazt mondtam ott is, olvasd vissza. Ha valaki olyan hülye, hogy azzal ellentétesen szól mint az adott munkahelyének főnökei megkövetelik akkor ne csodálkozzon ha kibasszák.

Ha liberális szemszögön nézzük azért elég jelentős különbség van a kettő között azért.
Hrutka kiállt egy barátja mellett, Petry csutkára két lábbal beleallt durván poltikai dolgokba, ha nem ismerem a kontextust, laza Fidesz EU-s gyűlölet beszednének tartanám.
több mint 4 éve
Sebii Seattle Seahawks Oregon Ducks 3 962
Csak a Hertha egy nyíltan liberális város csapata, a TV2 csoport pedig egy közpénzből eltartott kereskedelminek álcázott propaganda szócső.
ozibozi
Jaja, látszik mennyire liberálisak!
Willie Parker
Miért mit kellett volna tenniük egyébként?
Megfogalmazott egy olyan értékrendet ami a Herta és Berlin értékrendjétől olyan messze van mint Makó Jeruzsálemtől.

Szerintem igen is liberális értékek mentén lett elküldve, nekik nincs szükség az ilyen emberekre, megértem.
Toca
A liberális gondolkodásnak nem pont az lenne a lényege, hogy elfogadjuk a másik véleményét, még ha nem is értünk egyet vele?
több mint 4 éve
Willie Parker Pittsburgh Steelers Notre Dame Fighting Irish 17 195
Csak a Hertha egy nyíltan liberális város csapata, a TV2 csoport pedig egy közpénzből eltartott kereskedelminek álcázott propaganda szócső.
ozibozi
Jaja, látszik mennyire liberálisak!
Willie Parker
Miért mit kellett volna tenniük egyébként?
Megfogalmazott egy olyan értékrendet ami a Herta és Berlin értékrendjétől olyan messze van mint Makó Jeruzsálemtől.

Szerintem igen is liberális értékek mentén lett elküldve, nekik nincs szükség az ilyen emberekre, megértem.
Toca
Akkor légy szíves mondd meg nekem, hogy Hrutkánál miért ment (itt is) a kiakadás és a sárdobálás? Az nem ugyanez a szituáció volt?
több mint 4 éve
Toca Minnesota Vikings 20 326 — Vikings fan
Csak a Hertha egy nyíltan liberális város csapata, a TV2 csoport pedig egy közpénzből eltartott kereskedelminek álcázott propaganda szócső.
ozibozi
Jaja, látszik mennyire liberálisak!
Willie Parker
Miért mit kellett volna tenniük egyébként?
Megfogalmazott egy olyan értékrendet ami a Herta és Berlin értékrendjétől olyan messze van mint Makó Jeruzsálemtől.

Szerintem igen is liberális értékek mentén lett elküldve, nekik nincs szükség az ilyen emberekre, megértem.
több mint 4 éve
FLZOLI Denver Broncos 12 677 — farkas.l.zoltan@gmail.com
Varane out, jó lesz ez a Pool meccs 2 tákolt védelemmel 😊
Marcelo a balon, LV a jobbon... Ha kell biztos pont Nacho mellé szerintem előbb teszi be Zidane Mendyt Nacho mellé mint a Militaot...
Ja és kpn az osszedrotozott Kroos, Valverde duó próbálkozik lábon kihordani a meccset

több mint 4 éve
ozibozi New York Giants 21 059
Csak a Hertha egy nyíltan liberális város csapata, a TV2 csoport pedig egy közpénzből eltartott kereskedelminek álcázott propaganda szócső.
ozibozi
Jaja, látszik mennyire liberálisak!
Willie Parker
Ott az utcán kézen fogva sétálnak /több mint egy évtizede/ az egynemű bevándorlók /is/, akik nem bűnözőként tekintenek magukra. Még a meccsen is a Herthának szurkolnak.
/lehet még mezt is vettek/

Szerkesztette: ozibozi
több mint 4 éve
Willie Parker Pittsburgh Steelers Notre Dame Fighting Irish 17 195
Csak a Hertha egy nyíltan liberális város csapata, a TV2 csoport pedig egy közpénzből eltartott kereskedelminek álcázott propaganda szócső.
ozibozi
Jaja, látszik mennyire liberálisak!
több mint 4 éve
Willie Parker Pittsburgh Steelers Notre Dame Fighting Irish 17 195
Végül is van egy egyszerű megoldásom: Hrutka értékrendje belefér a Hertha értékrendjében, Petry értékrendje belefér a Spíler értékrendjébe...problem solved, teremtettem két munkahelyet.

Szívesen!
több mint 4 éve
ozibozi New York Giants 21 059
Csak a Hertha egy nyíltan liberális város csapata, a TV2 csoport pedig egy közpénzből eltartott kereskedelminek álcázott propaganda szócső.
több mint 4 éve
Klaci79 Pittsburgh Steelers Indiana Hoosiers 23 969
Bírók csak megnyerették a Varcelonaval...
kapitnono
Ezt most nem nagyon értem....pont a második félidőt nem láttam mert bealudtam, csak a legvégére ébredtem fel a gól után...de éppenséggel a Var után fújtak be egy lest ami nem volt az Dembele helyzeténél, és Varral megnéztek egy szabálytalanságot a 16-os előtt, ami éppen nem 11-s volt, és ami után továbbot intettek.... és ez csak ez a meccs...a Varcelona amúgy csak a PSG elleni kiesést köszönheti részben ennek a fantaasztikus lehetőségnek ahogy ezt a technológiát használják és azt, hogy nem előzött még hamarabb...most röviden tömören hirtelen ennyit a Varcelónával való megnyeretésről....
dande
Ellenberger Alba kezezése után elmaradt egy tizi, plusz sztem a Valladolid kiállítása sem volt egyből pirosas belépő, sztem ott csak sárgát kellett volna adni.
empty taxi
Azért az az Alba eset jóval árnyaltabb. Fél méterről rárúgták a kezére, miközben futott. Nem is számíthatott rá és remélem soha senki nem fog ilyen mozdulatért 11-est kapni, mert az világröhej. Nem tudsz tested mellé szorított kézzel futni, ahogy arra sem számít az ember, hogy fél méterről eltalálják. VAR visszanézte, kétlem, hogy a bíró hibázott volna.
több mint 4 éve
Willie Parker Pittsburgh Steelers Notre Dame Fighting Irish 17 195
Petry Zsolt is megszólal a klub által közzétett, a saját kirúgásáról szóló nyilatkozatban. „Szeretném hangsúlyozni, hogy nem vagyok sem homofób, sem idegengyűlölő. Nagyon sajnálom a bevándorlási politikával kapcsolatos nyilatkozatomat, és elnézést szeretnék kérni mindazoktól, akik nálunk keresnek menedéket és akiket megsértettem. Nagyon szerettem dolgozni a Hertha BSC-nél, és tisztelem ezt a döntést. Kívánok mindenkinek sikert a jövőben a Hertha BSC-nél” - írja.

Én nem tudom, hogy miért kell túlzásba vinni, ha valaki a lakájmédiának nyilatkozik. Mondta volna ezt az újságnak, meg hogy ő másképp gondolja, mint Gulácsi és szerintem ez bőven elég lett volna. És senki nem kérhette volna számon rajta hogy van saját véleménye. Persze ebben az esetben nem lehetne most mutogatni a nyugati véleményterrorra.
Klaci79
Jaja, az utolsó bekezdés volt nagyon gáz, azt nem szabadott volna megjelentetni, persze durván alákérdeztek ő meg hülye/naiv módon őszintén is válaszolt.
Willie Parker
 m.nemzetisport.hu/nemet_labdarugas/bundesliga-dobbenet-a-politikai-velemenye-miatt-petry-zsolttol-megvalik-a-hertha-2819259
YoungZeeZee
Hrutkáról is írhatnának egy ilyet 😊😊😊
több mint 4 éve
YoungZeeZee 9 520

empty taxi Atlanta Falcons Georgia Bulldogs 37 263 — NFL bracket champion '26
Bírók csak megnyerették a Varcelonaval...
kapitnono
Ezt most nem nagyon értem....pont a második félidőt nem láttam mert bealudtam, csak a legvégére ébredtem fel a gól után...de éppenséggel a Var után fújtak be egy lest ami nem volt az Dembele helyzeténél, és Varral megnéztek egy szabálytalanságot a 16-os előtt, ami éppen nem 11-s volt, és ami után továbbot intettek.... és ez csak ez a meccs...a Varcelona amúgy csak a PSG elleni kiesést köszönheti részben ennek a fantaasztikus lehetőségnek ahogy ezt a technológiát használják és azt, hogy nem előzött még hamarabb...most röviden tömören hirtelen ennyit a Varcelónával való megnyeretésről....
dande
Ellenberger Alba kezezése után elmaradt egy tizi, plusz sztem a Valladolid kiállítása sem volt egyből pirosas belépő, sztem ott csak sárgát kellett volna adni.

Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
több mint 4 éve
Klaci79 Pittsburgh Steelers Indiana Hoosiers 23 969
mi volt a gond gulácsi vagy hrutka véleményével?
vagy azzal hogy valaki like-olja?
Negritis
Ha tőlem kérdezem, számomra semmi és nem is foglalkoztat az ezzel kapcsolatos hiszti.

De Petry ezzel kapcsolatos véleményével sem volt számomra probléma, mégis kirúgták őt is, mint Hrutkát, szóval számomra a kettő között teljes egyenlőségjel van. Innentől pedig a magyarországi és a németországi eljárás között teljes egyenlőségjelet tudok tenni.

A Petry interjú végével van igazából gondom, lehet, hogy a Herthánál is az verte ki valójában a biztosítékot, csak nem merték felvállalni, hogy politikai nézetek miatt mondtak neki good bye-t...
Willie Parker
Szerintem az bűzlik az egészben, hogy Gulácsi kiállt valami mellett, amiben hisz, Petry pedig ezzel szemben inkább személyében támadta Gulácsit és olyan magyarosan a német bevándorlás politikát, ami ugye eleve nem hangzik arra túl jól. Azzal lehet gond nyugaton, hogy valaki egyenlőségjelet tesz a bevándorlók és a bűnözők közé, nekünk ez itt Magyarországon elfogadott álláspont, mert erről szólnak a mindennapok, de ott ezt nem szeretik.
Egyébként a vélemény miatt nem kellett volna Petry-t kirúgni, de neki meg nagyon nem kellett volna ezt a maradjon a munkájánál dolgot erőltetni.
Na mindegy, sajnálom, hogy így történt. Petry sem túl okos, meg a rendszer is talán túl érzékeny. Vagy csak mi magyarok már nagyon képzettek vagyunk 😊
több mint 4 éve
Willie Parker Pittsburgh Steelers Notre Dame Fighting Irish 17 195
Petry Zsolt is megszólal a klub által közzétett, a saját kirúgásáról szóló nyilatkozatban. „Szeretném hangsúlyozni, hogy nem vagyok sem homofób, sem idegengyűlölő. Nagyon sajnálom a bevándorlási politikával kapcsolatos nyilatkozatomat, és elnézést szeretnék kérni mindazoktól, akik nálunk keresnek menedéket és akiket megsértettem. Nagyon szerettem dolgozni a Hertha BSC-nél, és tisztelem ezt a döntést. Kívánok mindenkinek sikert a jövőben a Hertha BSC-nél” - írja.

Én nem tudom, hogy miért kell túlzásba vinni, ha valaki a lakájmédiának nyilatkozik. Mondta volna ezt az újságnak, meg hogy ő másképp gondolja, mint Gulácsi és szerintem ez bőven elég lett volna. És senki nem kérhette volna számon rajta hogy van saját véleménye. Persze ebben az esetben nem lehetne most mutogatni a nyugati véleményterrorra.
Klaci79
Jaja, az utolsó bekezdés volt nagyon gáz, azt nem szabadott volna megjelentetni, persze durván alákérdeztek ő meg hülye/naiv módon őszintén is válaszolt.
több mint 4 éve
dande2 Philadelphia Eagles Penn State Nittany Lions 47 446 — Így remélem megfelelek nektek.....
Akkor most szegény D. Pali mit csinál? Elinétézi, hogy kiessen a Hertha? 😛 Annyi eszük lehetett volna akár Petrynek, hogy most csendben marad, vagy ha már neki nem, a csapatnak hogy megvárják az idény végét...
több mint 4 éve
Klaci79 Pittsburgh Steelers Indiana Hoosiers 23 969
Petry Zsolt is megszólal a klub által közzétett, a saját kirúgásáról szóló nyilatkozatban. „Szeretném hangsúlyozni, hogy nem vagyok sem homofób, sem idegengyűlölő. Nagyon sajnálom a bevándorlási politikával kapcsolatos nyilatkozatomat, és elnézést szeretnék kérni mindazoktól, akik nálunk keresnek menedéket és akiket megsértettem. Nagyon szerettem dolgozni a Hertha BSC-nél, és tisztelem ezt a döntést. Kívánok mindenkinek sikert a jövőben a Hertha BSC-nél” - írja.

Én nem tudom, hogy miért kell túlzásba vinni, ha valaki a lakájmédiának nyilatkozik. Mondta volna ezt az újságnak, meg hogy ő másképp gondolja, mint Gulácsi és szerintem ez bőven elég lett volna. És senki nem kérhette volna számon rajta hogy van saját véleménye. Persze ebben az esetben nem lehetne most mutogatni a nyugati véleményterrorra.
több mint 4 éve
Willie Parker Pittsburgh Steelers Notre Dame Fighting Irish 17 195
mi volt a gond gulácsi vagy hrutka véleményével?
vagy azzal hogy valaki like-olja?
Negritis
Ha tőlem kérdezem, számomra semmi és nem is foglalkoztat az ezzel kapcsolatos hiszti.

De Petry ezzel kapcsolatos véleményével sem volt számomra probléma, mégis kirúgták őt is, mint Hrutkát, szóval számomra a kettő között teljes egyenlőségjel van. Innentől pedig a magyarországi és a németországi eljárás között teljes egyenlőségjelet tudok tenni.

A Petry interjú végével van igazából gondom, lehet, hogy a Herthánál is az verte ki valójában a biztosítékot, csak nem merték felvállalni, hogy politikai nézetek miatt mondtak neki good bye-t...
több mint 4 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 56 866 — The Mathematician
mi volt a gond gulácsi vagy hrutka véleményével?
vagy azzal hogy valaki like-olja?

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 4 éve
Willie Parker Pittsburgh Steelers Notre Dame Fighting Irish 17 195
Nem tudom, de én ebben nem sok kivetnivalót találok, sőt többségében igaz, amit mond, ráadásul egy teljesen szubjektív VÉLEMÉNYT fogalmazott meg:

"Itthon nemcsak a futball, hanem az egyik legjobb magyar futballista véleménye, Gulácsi Péter nyilvános szerepvállalása a Család az család kampányban is nagy port kavart. Korábbi ifi Eb-győztes, válogatott, a reflektorfényben élő kapusként erről mi a véleménye?
– Az egyik legkomolyabb problémának azt tartom, hogy jelentősen csökkent a véleménynyilvánítás színvonala. Mi, a nemzeti oldal képviselői elvárjuk a másik oldaltól, hogy meghallgassa a mi álláspontunkat. Gulácsi Péternek a szivárványcsaládokról alkotott liberális véleményével a magyar társadalom többsége nem ért egyet. Ezért sokan elkezdték őt kritizálni, pedig a véleménynyilvánítás morálisan nem támadható. Péter ugyanis nem tett mást, mint kiállt az elvei mellett. Elvi alapon nem lehet és nem is szabad őt elítélni csak azért, mert elmondta a véleményét. Más kérdés, hogy egyetértenek-e az emberek az ő álláspontjával vagy sem. Én sportolóként az ő helyében a futballra koncentrálnék, és nem fogalmaznék meg semmilyen álláspontot közéleti, társadalompolitikai kérdésekben. Elvégezném azt a munkát, amit a klubom és a magyar válogatott elvár tőlem. A közvéleményt megosztja a társadalmi kérdésekben kinyilvánított vélemény. A sportolókat, adott esetben Gulácsi Pétert azért szeretik az emberek, mert bravúrral véd, vagy megfog egy tizenegyest, és magyar címerrel a szíve fölött szenzációs teljesítményt nyújt a kapuban. Teljesen felesleges ellenségeket szerezni egy-egy politikai megnyilvánulással, főleg nem egy Európa-klasszis kapusnak. Hogy mégis mi késztethette Pétert arra, hogy kiálljon a homoszexuális, transzvesztita és egyéb nemi identitású emberek mellett, nem tudom. Én biztos, hogy nem kavartam volna fel az indulatokat az ő helyében."

A problémásabb rész inkább ez:

"Társadalompolitikai kérdésekben van véleménye? Nemzeti oldalt említett az imént, a konzervatív oldallal szimpatizál?
– Teljes mértékben. Nem is értem, hogy Európa hogyan képes morálisan ilyen mélyre süllyedni, mint ahol most van. A bevándorlás-politika nálam az erkölcsi leépülés megnyilvánulása. Olyan nemzeti értékek mentén folytassuk az életünket Európában, amelyeket hosszú évek alatt megtanultunk. Európa keresztény földrész, én nem szívesen nézem végig azt az erkölcsi leépülést, ami végigsöpör a kontinensen. A liberálisok felnagyítják az ellenvéleményeket: ha te nem tartod jónak a migrációt, mert rettentő sok bűnöző lepte el Európát, akkor máris rád sütik, hogy rasszista vagy. Ez nem engedhető meg, a másik ember véleményét ritkábban tolerálják, főleg akkor, ha az illető konzervatív álláspontot képvisel."
több mint 4 éve
FLZOLI Denver Broncos 12 677 — farkas.l.zoltan@gmail.com
No ha jól látom a Puszkász/EfTéCé/Mol új kapusedzővel fog gazdagodni.