Soccer

41 feliratkozó

több mint 9 éve
dugo93 Indianapolis Colts 4 522
Óvatosan, ők még kiskorúak. Most még büntetendő 😀😀
Coolearie
ismerve egyes országok anyakönyvezési/igazolási szokásait, simán lehet néhány keretben bőven nagykorú is.
bergerdani
Meg fiú 😀

több mint 9 éve
slowmotion Dallas Cowboys 27 225 — Cowboys fan
 www.mifocink.com/?p=6109

kis iras az mtk stadionjarol
ZoliMP
két dolog.

az egyik, hogy valóban minél több a páholy, annál kevesebb a férőhely, mert a páholy ülései fajlagosan nagyobb helyet foglalnak el (mint mondjuk a vonaton, ahol az első osztályú kocsiknak 25 százalékkal kisebb a kapacitása, mert szelvényenként 8 helyett csak 6 ülésnek adnak helyet). másrészről viszont ha ezt nem tiszteletjegyesekkel töltik fel, hanem fizetővendégekkel, akkor ülésenként több "fapados" ülés árát is visszahozhatják. no nem mintha a magyar klubok a jegybevételtől függenének.

a másik dolog, hogy az úgy nem megy, hogy az egyik oldalról dícsérjük az alacsonyabb kapacitást, a másikról meg támadjuk - mert a magas ülésköltségeknek lényegében ez az oka. azért, mert valaki sportújságíró, még nem kell szükségtelenül értenie a gazdasági kérdésekhez is. a mikroökonóniában a legegyszerűbb költségmodell ugye az, hogy:

összes költség = fix költségek + változó költségek.

például akár hétezres, akár hetvenezres a stadion, a pályát ugyanannyiért lehet alácsövezni. hiába nagyobb a kapacitás, lesznek olyan kiadások, amiket nem kell többször kifizetni - például a fővezetékek kialakítását, a pálya előkészítését stb. alapozni sem tízszer akkora területet kell, mert egy hetvenezres stadion teraszrendszerű, egymás fölé épülnek a lelátók stb. több öltözőt sem kell kialakítani, mert hiába nézik sokan, a hetvenezres stadionba nem kell harminc öltöző, mert ott is csak a két csapat meg a bírói stáb öltözik. tetőből sem kell sokkal több, mert az alsó szintek fölé nem kell külön tető - a felsőbb szintek szolgálnak ilyen célt.
az, hogy a kapu mögé betonfalat tettek, az is szintén elvett a kapacitásból. ha mondjuk a rövid oldalon elfér egymás mellett nyolcvan szék, öt-öt sornyi lelátóval számolva az 800 hely, azaz több, mint tíz százalékos kapacitás-növekedés - ez a fajlagos ülésköltségek esetében minimum tíz százaléknyi csökkenés.

szóval persze, lehet kritizálni mindent, csak akkor illene konzekvensnek maradni.
több mint 9 éve
bergerdani Atlanta Falcons USC Trojans 4 968
Óvatosan, ők még kiskorúak. Most még büntetendő 😀😀
Coolearie
ismerve egyes országok anyakönyvezési/igazolási szokásait, simán lehet néhány keretben bőven nagykorú is.

Mindig jövőre
több mint 9 éve
YoungZeeZee 9 499
 www.mifocink.com/?p=6109

kis iras az mtk stadionjarol
több mint 9 éve
Kenny Atlanta Falcons 11 493 — Omar's Coming Yo!
Eközben a női U-17-es VB-n:
 www.youtube.com/watch?v=l9-VQdSS-YE
empty taxi
Puskás-díj

Szerkesztette: Kenny

több mint 9 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 56 438 — The Mathematician
Bennem régóta fogalmazódik egy formabontó ötlet a női foci népszerűsítésére.
Át kéne formálni a szabálykönyvet, és gól után a mezlevételt nemhogy büntetném, hanem akár sárga lap eltörlő hatása lenne. A piros lap eltörlésének gondolatát pedig már szerintem mindenki meg is fogalmazta magába.
Kemény idők vannak, drasztikus lépések kellenek!
alatriste
szerintem akkor lesznek igazán kemény dolgok ha ténylegesen lesz mezlevétel 😀
Negritis
nemtom, és ilyen sznob vagyok, minden félmeztelen nőre már nekem sem áll fel, főleg ha nekem nagyobb mellem van, mint a mezét levevőnek...
slowmotion
 www.youtube.com/watch?v=KnwLNNzbOTU

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!

Coolearie San Francisco 49ers Notre Dame Fighting Irish 5 466 — . . .
Óvatosan, ők még kiskorúak. Most még büntetendő 😀😀
több mint 9 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 56 438 — The Mathematician
Bennem régóta fogalmazódik egy formabontó ötlet a női foci népszerűsítésére.
Át kéne formálni a szabálykönyvet, és gól után a mezlevételt nemhogy büntetném, hanem akár sárga lap eltörlő hatása lenne. A piros lap eltörlésének gondolatát pedig már szerintem mindenki meg is fogalmazta magába.
Kemény idők vannak, drasztikus lépések kellenek!
alatriste
szerintem akkor lesznek igazán kemény dolgok ha ténylegesen lesz mezlevétel 😀

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 9 éve
alatriste Green Bay Packers 11 834 — Ha nincs más hátra jöhet az Anderson vezércsel.
Bennem régóta fogalmazódik egy formabontó ötlet a női foci népszerűsítésére.
Át kéne formálni a szabálykönyvet, és gól után a mezlevételt nemhogy büntetném, hanem akár sárga lap eltörlő hatása lenne. A piros lap eltörlésének gondolatát pedig már szerintem mindenki meg is fogalmazta magába.
Kemény idők vannak, drasztikus lépések kellenek!

Liverpool Fc
több mint 9 éve
empty taxi Atlanta Falcons Georgia Bulldogs 37 226 — NFL bracket champion '26
Eközben a női U-17-es VB-n:
 www.youtube.com/watch?v=l9-VQdSS-YE

Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
több mint 9 éve
slowmotion Dallas Cowboys 27 225 — Cowboys fan
Túl szép lett volna ez a hétvége, hogy a Barca is nyerjen.............mondjuk sejtettem, hogy a Vigotól szívás lesz de akkor is. Lassan LEből mintha kezdene kifogyni a szufla, még tartjuk magunkat, de a védelmet nem rakjuk rendbe (nem fogjuk) akkor, év végére főleg, nagy gubanc lesz..
dande
Enrique nem fogja rendbe tenni a védelmet, ahhoz nem ért. viszont a támadójátékot tudja csiszolni, igaz az MSN simán önjáró. na mindegy.
Puyol nem akar edzősködni? 😊
slowmotion
Magyarul Enrique semmit sem csinál, mert az MSN vagy nyeri neki a meccseket, vagy totális tudatlanság van, ami az edzői stábot illeti. 8)
Egy Puyol-féle faszi, akinek a töke is megvan, és óriási tisztelet övezi, tényleg jó edző lehetne egyébként. Szvsz sokkal-sokkal-sokkal magasabban van az ázsiója, mint egy Guardiola vagy Enrique-féle csókának, hiába volt mindkettő jó játékos.
Stez
sikerült megoldani a védelem gondjait? nem. annyi változott, hogy a bohóc ha már hátul nem villog, akkor előremegy gólkirálynak. tisztára mint Ramos egy házzal odébb.
több mint 9 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 56 438 — The Mathematician
Mikor volt 4. a Barcelona spanyolhonban?😊
NB2
kérlek alássan:
tavaly a hetedik forduló után
slowmotion
azt hittem valamikor a 90-es években😊
NB2
amúgy a 2000es évek elején nem voltak túl jók emlékeim szerint

 en.wikipedia.org/wiki/List_of_FC_Barcelona_seasons
Negritis
csak Van Gaal
Heisman Trophy
dehát ő zseni 😀

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 9 éve
Heisman nádor Denver Broncos Oregon Ducks 27 665 — "Montoya por favor!"
Mikor volt 4. a Barcelona spanyolhonban?😊
NB2
kérlek alássan:
tavaly a hetedik forduló után
slowmotion
azt hittem valamikor a 90-es években😊
NB2
amúgy a 2000es évek elején nem voltak túl jók emlékeim szerint

 en.wikipedia.org/wiki/List_of_FC_Barcelona_seasons
Negritis
csak Van Gaal

NFL : Denver Broncos / NCAA : Oregon Ducks, BYU, Penn State, Iowa / Peyton Manning, Marcus Mariota
Soccer : Arsenal, Levante, Lazio, Millwall, Stuttgart / National Teams : HUN, ESP
NBA : Mavericks [Doncic] / NHL : Ducks, Maple Leafs / MLB : Twins, Astros
F1 : Lewis Hamilton / MotoGP : Marc & Alex Marquez, Pedro Acosta (és igazából mindenki más) / NASCAR : #22 Joey Logano
Cycling : Pogacar, Meintjes, Valter, Quintana, Contador, Cras, Juan Ayuso
Darts : Nathan Aspinall, Chris Dobey, Gerwyn Price
UFC : Justin Gaethje, Cody Garbrandt, Nate Diaz, Brandon Moreno
Euroleague : Valencia Basket / Tennis : Federer, Alcaraz
több mint 9 éve
dande2 Philadelphia Eagles Penn State Nittany Lions 47 266 — Így remélem megfelelek nektek.....
Túl szép lett volna ez a hétvége, hogy a Barca is nyerjen.............mondjuk sejtettem, hogy a Vigotól szívás lesz de akkor is. Lassan LEből mintha kezdene kifogyni a szufla, még tartjuk magunkat, de a védelmet nem rakjuk rendbe (nem fogjuk) akkor, év végére főleg, nagy gubanc lesz..
dande
Enrique nem fogja rendbe tenni a védelmet, ahhoz nem ért. viszont a támadójátékot tudja csiszolni, igaz az MSN simán önjáró. na mindegy.
Puyol nem akar edzősködni? 😊
slowmotion
Magyarul Enrique semmit sem csinál, mert az MSN vagy nyeri neki a meccseket, vagy totális tudatlanság van, ami az edzői stábot illeti. 8)
Egy Puyol-féle faszi, akinek a töke is megvan, és óriási tisztelet övezi, tényleg jó edző lehetne egyébként. Szvsz sokkal-sokkal-sokkal magasabban van az ázsiója, mint egy Guardiola vagy Enrique-féle csókának, hiába volt mindkettő jó játékos.
Stez
Magam nem gondolom, hogy semmit nem csinál, azért szinten tartani sem egyszerű a dolgokat a BL sem vélétlen, sztárokat is tudni kell kezelni, s azt megoldotta. Viszont láthatóan vannak égető gondok főleg hátul (már korábban kezdődött, előtte) s nem nagyon tud mit kezdeni vele. Illetve amerikai focis nyelven szólva vékony a deep chart. Végül is idény végén kell hasítani, reméljük sikerül.

Puyol is érdekes eset egyébként. Világ bohócának indult nemcsak a haja miatt, s mekkora tanár lett. Edzőként nem tudom milyen lenne.

Szerkesztette: dande2
több mint 9 éve
Stez SMU Mustangs 47 574 — Whoops, looks like something went wrong.
Túl szép lett volna ez a hétvége, hogy a Barca is nyerjen.............mondjuk sejtettem, hogy a Vigotól szívás lesz de akkor is. Lassan LEből mintha kezdene kifogyni a szufla, még tartjuk magunkat, de a védelmet nem rakjuk rendbe (nem fogjuk) akkor, év végére főleg, nagy gubanc lesz..
dande
Enrique nem fogja rendbe tenni a védelmet, ahhoz nem ért. viszont a támadójátékot tudja csiszolni, igaz az MSN simán önjáró. na mindegy.
Puyol nem akar edzősködni? 😊
slowmotion
Magyarul Enrique semmit sem csinál, mert az MSN vagy nyeri neki a meccseket, vagy totális tudatlanság van, ami az edzői stábot illeti. 8)
Egy Puyol-féle faszi, akinek a töke is megvan, és óriási tisztelet övezi, tényleg jó edző lehetne egyébként. Szvsz sokkal-sokkal-sokkal magasabban van az ázsiója, mint egy Guardiola vagy Enrique-féle csókának, hiába volt mindkettő jó játékos.

több mint 9 éve
slowmotion Dallas Cowboys 27 225 — Cowboys fan
Túl szép lett volna ez a hétvége, hogy a Barca is nyerjen.............mondjuk sejtettem, hogy a Vigotól szívás lesz de akkor is. Lassan LEből mintha kezdene kifogyni a szufla, még tartjuk magunkat, de a védelmet nem rakjuk rendbe (nem fogjuk) akkor, év végére főleg, nagy gubanc lesz..
dande
Enrique nem fogja rendbe tenni a védelmet, ahhoz nem ért. viszont a támadójátékot tudja csiszolni, igaz az MSN simán önjáró. na mindegy.
Puyol nem akar edzősködni? 😊
több mint 9 éve
dande2 Philadelphia Eagles Penn State Nittany Lions 47 266 — Így remélem megfelelek nektek.....
Túl szép lett volna ez a hétvége, hogy a Barca is nyerjen.............mondjuk sejtettem, hogy a Vigotól szívás lesz de akkor is. Lassan LEből mintha kezdene kifogyni a szufla, még tartjuk magunkat, de a védelmet nem rakjuk rendbe (nem fogjuk) akkor, év végére főleg, nagy gubanc lesz..
több mint 9 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 56 438 — The Mathematician
Mikor volt 4. a Barcelona spanyolhonban?😊
NB2
kérlek alássan:
tavaly a hetedik forduló után
slowmotion
azt hittem valamikor a 90-es években😊
NB2
amúgy a 2000es évek elején nem voltak túl jók emlékeim szerint

 en.wikipedia.org/wiki/List_of_FC_Barcelona_seasons

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 9 éve
slowmotion Dallas Cowboys 27 225 — Cowboys fan
Mikor volt 4. a Barcelona spanyolhonban?😊
NB2
kérlek alássan:
tavaly a hetedik forduló után
slowmotion
azt hittem valamikor a 90-es években😊
NB2
nem, internet a barátod.
tavaly az ötödik körben szopott a Celtánál, aztán két fordulóval később a Sevillánál is kapott egy pofont.
több mint 9 éve
NB2 New England Patriots 28 119 — nabege2@yahoo.com
Mikor volt 4. a Barcelona spanyolhonban?😊
NB2
kérlek alássan:
tavaly a hetedik forduló után
slowmotion
azt hittem valamikor a 90-es években😊
több mint 9 éve
slowmotion Dallas Cowboys 27 225 — Cowboys fan
Mikor volt 4. a Barcelona spanyolhonban?😊
NB2
kérlek alássan:
tavaly a hetedik forduló után
több mint 9 éve
NB2 New England Patriots 28 119 — nabege2@yahoo.com
Mikor volt 4. a Barcelona spanyolhonban?😊
több mint 9 éve
slowmotion Dallas Cowboys 27 225 — Cowboys fan
Meanwhile : 38' Celta Vigo 3-0 Barcelona
ozibozi
a bőrszalonna nem győzni jár Vigoba
több mint 9 éve
ozibozi New York Giants 20 901