Sorozatok

32 feliratkozó

több mint 7 éve
peterk2005 udvari bolond Indianapolis Colts Stanford Cardinal 25 140 — The only discipline that lasts, is self discipline
Most már értem, hogy miért van nála akkora fejetlenség, zűrzavar és alkotói válság:

www.origo.hu/teve/20190522-mas-lesz-a-tronok-harca-vege-a-regenyekben-mint-a-sorozatban-tv.html
Fast Willie
Olvasd inkább el az eredeti blog bejegyzését, ez a fordítás borzalmas. Egy csomó mindent máshogy, más hangsúllyal, másként értve mondott. Illetve írt.

 georgerrmartin.com/notablog/2019/05/20/an-ending/


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 7 éve
Mr.Breaker 1 948
Azért ne essünk át a ló túloldalára se, hogy D&D csak a körülmények áldozatai ebben a történetben. Volt rá nagyjából 4 évük és 15 óra játékidő(ami több is lehetett volna), hogy kitalálják hogyan fognak A-ból B-be eljutni lehetőleg úgy, hogy amit eddig felépítettek azt ne köpjél szembe és ez lássuk be látványosan nem sikerült nekik. Csak pár a befejezéssel kapcsolatos logikátlanság,az egyes részekről inkább most ne is beszéljünk. Sam elvileg még mindig az éjjeli őrség tagja kéne hogy legyen, mégis ő lett Királyvár nagymestere. Brienne a lojalitás és becsület megtestesítője örök hűséget fogadott, hogy bármi is történjen védelmezni fogja Sansa-t, ehhez képest elég hamar inkább a karriert választja és még megannyi ilyen hibát lehetne sorolni. Ezek nem az időhiányából fakadnak, vagy a hozzá nemértő forgatókönyvírókból, ezek pusztán a hanyagságból oda nem figyelésből származtathatóak. Arról nem is beszélve, hogy az így is szűkebbre szabott zárás játékidejének kb. 1/3-a szimpla fanservice volt ami megint csak semmit se adott hozzá a nagy egészhez...
Ilyen feltételek mellett és ilyen végeredménnyel szerintem joggal érezhetik a GoT nézők többsége, hogy az író páros ezt az egészet csak gyorsan le akarta zárni és menni inkább SW-t csinálni.
több mint 7 éve
resistance is futile Las Vegas Raiders Michigan Wolverines 34 972
Most már értem, hogy miért van nála akkora fejetlenség, zűrzavar és alkotói válság:

www.origo.hu/teve/20190522-mas-lesz-a-tronok-harca-vege-a-regenyekben-mint-a-sorozatban-tv.html
Fast Willie
Kizartnak tartom, hogy befejezze. A csavo tovabbi 4-5 sorozatnal kozremukodik, meg mindenhol jelenese van, nem csoda, hogy lokukit nem halad az egesszel, meg iroi valsagban van. Marpedig ez a sok spinoff meg a Tronok Harcahoz kotheto baromsag meg evekig ott lesz, addig sem fog rendesen haladni.

Mondjuk allitolag mondott valami olyat, hogy o mar tudja a veget, kigondolta reg, az meg is van irva, igy a halala eseten sem marad teljesen befejezetlenul az egesz.
Stez
kíváncsi vagyok, hogy a Griff - meghalt Aegon - Jon Snow dolgot hogyan oldja majd fel.
több mint 7 éve
Stez SMU Mustangs 49 977 — Whoops, looks like something went wrong.
Most már értem, hogy miért van nála akkora fejetlenség, zűrzavar és alkotói válság:

www.origo.hu/teve/20190522-mas-lesz-a-tronok-harca-vege-a-regenyekben-mint-a-sorozatban-tv.html
Fast Willie
Kizartnak tartom, hogy befejezze. A csavo tovabbi 4-5 sorozatnal kozremukodik, meg mindenhol jelenese van, nem csoda, hogy lokukit nem halad az egesszel, meg iroi valsagban van. Marpedig ez a sok spinoff meg a Tronok Harcahoz kotheto baromsag meg evekig ott lesz, addig sem fog rendesen haladni.

Mondjuk allitolag mondott valami olyat, hogy o mar tudja a veget, kigondolta reg, az meg is van irva, igy a halala eseten sem marad teljesen befejezetlenul az egesz.

több mint 7 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 38 077 — #NoStress
Most már értem, hogy miért van nála akkora fejetlenség, zűrzavar és alkotói válság:

www.origo.hu/teve/20190522-mas-lesz-a-tronok-harca-vege-a-regenyekben-mint-a-sorozatban-tv.html
Fast Willie
Jets sapkában, valóban esélytelen egyről kettőre jutni.
Sőt, ötről hatra egyedül nekik nem sikerül.

több mint 7 éve
PEEtör New Orleans Saints 1 758
Nem tudom, hogy nem utólag szerkesztettek-e, néhány kicsit erőltetett is, de azért vicces

 port.hu/cikk/tv/8-ordas-nagy-tronok-harca-baki-ami-sokkal-durvabb-mint-az-ottfelejtett-starbucks-pohar/article-59378?utm_source=index.hu&utm_medium=doboz&utm_campaign=link
Fast Willie
Nem tűnik szerkesztettnek, de egyik sem olyan, ami nem fordul elő millió más filmben. Élőben ilyeneket a nézők elenyészően kis száma szúr ki, mert máshova figyel, így észre sem veszi. Nyilván utólag, kikockázva vicces.

Mondjuk az utolsó, esküvős jelenet számomra érthetetlen, ha egy adott jelenetben vagy, és pörög a film, hogy szorongathatsz egy kávés poharat? Pláne az első sorban. Smh.
több mint 7 éve
Willie Parker Pittsburgh Steelers Notre Dame Fighting Irish 18 102
Nem tudom, hogy nem utólag szerkesztettek-e, néhány kicsit erőltetett is, de azért vicces

 port.hu/cikk/tv/8-ordas-nagy-tronok-harca-baki-ami-sokkal-durvabb-mint-az-ottfelejtett-starbucks-pohar/article-59378?utm_source=index.hu&utm_medium=doboz&utm_campaign=link
több mint 7 éve
Brouwerij van de Vrij Baltimore Ravens 14 423 — Слава Україні! Героям слава! Schild ende vriend
 www.youtube.com/watch?v=v_AntxKw8Q4

'csak az maradt tiéd, mit homlokod megett viselsz.'

"Mindég az állat első bennetek,
És csak midőn ezt el birád csitítni,
Eszmél az ember, hogy nagy-gőgösen
Megvesse azt, mi első lényege."

Never forget Bucha, Borodyanka, Hostomel, Irpen, Kramatorszk, Mariupol, Rubizne, Popasna, Kremenchuk, Sievierodonetsk, Chasov Yar, Vinnytsia, Mikolajiv, Olenivka, Chaplyny, Izjum, Zaporizzsja, Kijiv, Bakhmut, Pravdyne, Marinka, Kherson, Dnipro, Soledar, Avdijivka, Slovyansk, Uman, Nova Kakhovka, Kryvyi Rih, Odessa, Pervomajszkij,Lviv, Pokrovsk, Chernihiv, Kostyantynivka, Hroza, Harkiv, 2023.12.29., Odessa, Chernihiv, Vovchansk, Harkiv, Okhmatdyt, Poltava, Lviv, Sumi, Ternopil
több mint 7 éve
Willie Parker Pittsburgh Steelers Notre Dame Fighting Irish 18 102
Most már értem, hogy miért van nála akkora fejetlenség, zűrzavar és alkotói válság:

www.origo.hu/teve/20190522-mas-lesz-a-tronok-harca-vege-a-regenyekben-mint-a-sorozatban-tv.html
több mint 7 éve
YoungZeeZee 9 964
Az a legjobb, hogy egy sorozat ennyire az emberek reszeve tud valni es napokat ertekeznek fikcios dolgokrol.
Altalanosan, mert egy reszt sem lattam:
ugy lett vege ahogy, ok igy dontottek.
ZoliMP
sztem az internet és social media bumm is kellett ehhez
ha a sopranos, lost ... idején van ez a közeg akkor az is könnyen lehet h hasonlót durrant
Negritis
ebben van vmi, de sztem akkor is tulzasnak erzem.Olyan mint dr strange wiki oldala.le van irva egy fiktiv szemely fiktiv elete😃😂😂😂
ZoliMP
amúgy szintén az internet miatt minden ilyen hosszabb project csalódásra van ítélve

mikor az emberek 20-30 órányi youtube-t néznek 1-1 rész előtt hogy teoretizáljanak
emellé redditet bujják napokig
akkor olyan szintű elvárás lesz aminek esélytelen megfelelni
Negritis
ez abszolut jogos ,mert ahogy tudom a hosszan futo szeriaknak mindig csalodas lett a vege a rajongok reszerol.Nem kell semmit sem varni, csak elfogadni azt amit kap az ember es most sorozatokrol beszelek.
több mint 7 éve
zsomborparrag Buffalo Bills Ohio State Buckeyes 15 710 — Tyrone Creek
Én csak itt szeretném hagyni a legfontosabb 36 percet a témában.

 www.youtube.com/watch?v=I8U6kjqLkJQ
shawnka
Jó volt, elsőre azt hittem te narrálod
r.baggio
😀 😀 😀

szétadnám, ha ilyen elérésem lenne
több mint 7 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 60 149 — The Mathematician
Az a legjobb, hogy egy sorozat ennyire az emberek reszeve tud valni es napokat ertekeznek fikcios dolgokrol.
Altalanosan, mert egy reszt sem lattam:
ugy lett vege ahogy, ok igy dontottek.
ZoliMP
sztem az internet és social media bumm is kellett ehhez
ha a sopranos, lost ... idején van ez a közeg akkor az is könnyen lehet h hasonlót durrant
Negritis
ebben van vmi, de sztem akkor is tulzasnak erzem.Olyan mint dr strange wiki oldala.le van irva egy fiktiv szemely fiktiv elete😃😂😂😂
ZoliMP
amúgy szintén az internet miatt minden ilyen hosszabb project csalódásra van ítélve

mikor az emberek 20-30 órányi youtube-t néznek 1-1 rész előtt hogy teoretizáljanak
emellé redditet bujják napokig
akkor olyan szintű elvárás lesz aminek esélytelen megfelelni

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 7 éve
Stez SMU Mustangs 49 977 — Whoops, looks like something went wrong.
Csakhogy ugye a forgatókönyvírók nem regényírók, Martin meg nem forgatókönyvíró. Így ez lett belőle.
peterk2005
Khm. Ennek elöször olvass utána, hogy ki nem forgatókönyvíró.

(Egyébként szerintem a scipt a körülményekhez képest jó lett.
peterk2005

A körülményekhez képest?!?
A történelem legdrágább és leglassabban leforgatott tévésorozatáról beszelünk!!!
Nem volt sem ktgvetési korlát, sem időbeli! Azért mert már több helyen leírtátok ezt a hülyeséget, még nem igaz. A sorozat alatt a szinészek vidáman el tudtak vállalni más szerepeket is. Semmi ilyen “nyomás” nem volt.
vpi
Ez azért elég relatív, megírni és leforgatni 8 órányi "holywoodi szuperprodukciót" nem szokás másfél év alatt.
JayB
Jo, szamomra ez nem kifogas, sot, igazabol magasrol tojok ra. Eleg zsiros fizetest kapott valoszinuleg mindenki, akinek koze volt ehhez, igy en elvarnam, hogy jol vegezze a munkajat.

De egyebkent pedig ez, amit te irsz, tokeletesen jellemzi az HBO meg a filmesek beleszarasat az egeszbe, a lenyeg a penz volt, a minosegre szartak magasrol, meg arra is, hogy mit adnak ki a kezukbol. A sietseget es az oriasi kaoszt vissza is adja az egesz evad, de mondjuk olyan aprosagok is, hogy az evad uszik az arcpirito bakiktol, mint egy otthagyott kv-s pohar, vagy az elfelejtette mukez Jamie-nel, vagy az elfelejtett asvanyvizes palack, ha meg magat az evadot nezzuk, akkor az idegesito logikatlansagtol.

Es ez az eroltetes meg sietseg az emberekre is ranyomta a belyeget, nem is csoda, hogy kb. egytol egyig minden szereplonek a fasza kivolt mar a munkaval, szarra hajtottak oket, mert hogy ugye hataridos melo, de brutalis mennyisegu, de a stabtagok is mar kb. a halal faszara kivantak az egeszet. Es miert hibas az egesz? Azert, mert az ilyen emberek dekoncentraltak lesznek, az pedig pontatlansagot es hibat szul.

Tok vicces, hogy a forgatas vegen kb. az osszes szereplo azert halalkodott, hogy vegre vege van, nem pedig pityeregtek es szomorkodtak, hogy egy ilyen kultikus sorozat, ami oket felfuttatta, bucsuzik. Ezt az HBO-nak sikerult elszurnia, de ugy minden tekintetben.

Tovabbra is egy mondat jut eszembe az egeszrol: nesze semmi, fogd meg jol.

több mint 7 éve
steelwolf Pittsburgh Steelers 11 172 — 2013 óta Pittsburgh Steelers fotelszurkoló!
Nem úgy volt h Joey Bosa kap egy cameot a GOT-ban?
több mint 7 éve
JéBé Green Bay Packers 8 226
Csakhogy ugye a forgatókönyvírók nem regényírók, Martin meg nem forgatókönyvíró. Így ez lett belőle.
peterk2005
Khm. Ennek elöször olvass utána, hogy ki nem forgatókönyvíró.

(Egyébként szerintem a scipt a körülményekhez képest jó lett.
peterk2005

A körülményekhez képest?!?
A történelem legdrágább és leglassabban leforgatott tévésorozatáról beszelünk!!!
Nem volt sem ktgvetési korlát, sem időbeli! Azért mert már több helyen leírtátok ezt a hülyeséget, még nem igaz. A sorozat alatt a szinészek vidáman el tudtak vállalni más szerepeket is. Semmi ilyen “nyomás” nem volt.
vpi
Ez azért elég relatív, megírni és leforgatni 8 órányi "holywoodi szuperprodukciót" nem szokás másfél év alatt.
több mint 7 éve
thebeke Pittsburgh Steelers 550 — Steelers fan
got tippjátékot hol kellett volna követnem?
több mint 7 éve
dugo93 Indianapolis Colts 4 768
Csernobil tényleg elég erős, várom a többi részt.

Jó hogy valós, megtörtént sztori, különben jönnének a kommentek, hogy mennyi faszság van benne 😊

Pl miazmárhogy nincs egy normális, jól működő doziméter egy atomerőműben, wtf, meg hogy mi ez a sok logikátlan, életszerűtlen döntés meg cselekvés, hát ilyet normális ember tuti soha nem csinálna, meg hasonlók 😂
warr_b
a Szovjetuniót megérteni nem lehet, abban hinni kell! 😀
petey
 coub.com/view/1nlgpd 😀

Amúgy nagyon erős a sorozat.

több mint 7 éve
r.baggio New York Giants North Dakota State Bison 65 229 — no es importante
Én csak itt szeretném hagyni a legfontosabb 36 percet a témában.

 www.youtube.com/watch?v=I8U6kjqLkJQ
shawnka
Jó volt, elsőre azt hittem te narrálod


---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 7 éve
YoungZeeZee 9 964
Az a legjobb, hogy egy sorozat ennyire az emberek reszeve tud valni es napokat ertekeznek fikcios dolgokrol.
Altalanosan, mert egy reszt sem lattam:
ugy lett vege ahogy, ok igy dontottek.
ZoliMP
sztem az internet és social media bumm is kellett ehhez
ha a sopranos, lost ... idején van ez a közeg akkor az is könnyen lehet h hasonlót durrant
Negritis
ebben van vmi, de sztem akkor is tulzasnak erzem.Olyan mint dr strange wiki oldala.le van irva egy fiktiv szemely fiktiv elete😃😂😂😂
több mint 7 éve
petey San Francisco 49ers Iowa State Cyclones 21 828 — Csodabogár
Csernobil tényleg elég erős, várom a többi részt.

Jó hogy valós, megtörtént sztori, különben jönnének a kommentek, hogy mennyi faszság van benne 😊

Pl miazmárhogy nincs egy normális, jól működő doziméter egy atomerőműben, wtf, meg hogy mi ez a sok logikátlan, életszerűtlen döntés meg cselekvés, hát ilyet normális ember tuti soha nem csinálna, meg hasonlók 😂
warr_b
a Szovjetuniót megérteni nem lehet, abban hinni kell! 😀

több mint 7 éve
warr_b Washington Commanders 31 060 — Ő álla halála vérmosta fokán, Diadallal várta be végét.
Csernobil tényleg elég erős, várom a többi részt.

Jó hogy valós, megtörtént sztori, különben jönnének a kommentek, hogy mennyi faszság van benne 😊

Pl miazmárhogy nincs egy normális, jól működő doziméter egy atomerőműben, wtf, meg hogy mi ez a sok logikátlan, életszerűtlen döntés meg cselekvés, hát ilyet normális ember tuti soha nem csinálna, meg hasonlók 😂


Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
"I don't break the horizon
I erase it when I'm born"
több mint 7 éve
zsomborparrag Buffalo Bills Ohio State Buckeyes 15 710 — Tyrone Creek
Én csak itt szeretném hagyni a legfontosabb 36 percet a témában.

 www.youtube.com/watch?v=I8U6kjqLkJQ
több mint 7 éve
PEEtör New Orleans Saints 1 758
Az a baj, hogy mindent meg lehet magyarázni, de méltatlanul alacsony szellemi szinvonalú volt ez az egész évad.
Itt nem azon lepődtél meg, hogy a sorozatkedvenc meghal, hisz már egy hete fogadást kötsz, hogy ki fogja megölni. Varys - méreg, Arya - Szupernindsza, Jon - szépen nézve, Bran - Vargol egy töketlent? Fuck, ne mondjátok már, hogy ez ugyanaz a szint mint a vörös nász. Ha meg igen, akkor elnézést.
vpi
Ne hasonlítsd össze a kettőt. Ha a 4. évad lett volna az utolsó és abban kell 2 világháborút megnyerni és 3 házat kivégezni, akkor a vörös nász - pontosan ugyanaz a 10 perc ahogy azt leforgatták - nagyobb WTF-nak nézett volna ki, mint ez a 8. évados lezárás. Gondolj csak bele. A 8. évad vörös nászának kb. az felelt volna meg, ha mondjuk kiderül, hogy Tyrion végig Cersei ügynöke volt, és Királyvár kapui alatt az utolsó haditanácson, Bronnal legyilkoltatja a teljes Stark és Targaryen házat. Na az vajon milyen reakciókat váltott volna ki? 😀

Nem a szellemi színvonal volt a gond, hanem a sebesség. Ha egy focimeccset 8x-osra gyorsítva nézel, akkor a legszebb gólok is véletlen bepattanó potyagólnak néznek ki.
peterk2005
Halkan megjegyzem azért, D&D tudták előre, hogy mennyi idő áll rendelkezésükre. Martin már nem kötötte meg a kezüket, úgy alakították a sztori sebességét, ahogyan ők akarták. És ezek után a 6 rész közül egyet teljességgel elpazaroltak, de egy másiknak sem volt túl sok értelme. Majd 4 rész alatt daráltak.
Hogy a hetedik évadot ne is emlegessük.
több mint 7 éve
Lúdas Solymi New England Patriots 9 637
Valahol jo, valahol viszont rossz, mert nekem pontosan attol van rossz szajizem, mert vegig az az erzes van bennem, hogy ezzel, hogy megkaptak ugymond a szabadsagot az irok, ezzel a szepen megirt es felepitett vilag meg lett fertozve, igazabol megfertozte halivud, a fan service, azok a minimalis elvarasok, amik az egesz evadot kiszamithato klisek sorozatava varazsoltak, hogy a kedvenceket veletlenul se nyirjuk ki es hasonlok. Martinban az volt a jo, hogy tenyleg allandoan odabaszott neked, fel sem eszmeltel, de mar kinyirta kettesevel azokat, akikrol te elhitted, hogy itt fontos szerepuk lesz.Stez
Szerintem félreértetted a helyzetet. Az írók nem kaptak "szabadságot", Martin végig felügyelte a storyline-t és a karaktereket is. "Csak" annyi történt, hogy a forgatókönyvírók nem regényből adaptáltak, merthogy az nem volt. Hanem Martin ilyen-olyan skicceiből, vázlataiból, amiket lefirkantott már. Amit meg le sem írt, azt szóban beszélték meg. Csakhogy ugye a forgatókönyvírók nem regényírók, Martin meg nem forgatókönyvíró. Így ez lett belőle.

(Egyébként szerintem a scipt a körülményekhez képest jó lett. Vagy mondjuk úgy, hogy a körülmények miatt lehetett volna sokkal rosszabb is. Forgatókönyvesebb lett, de ez elkerülhetetlen volt regények nélkül. De a történet alakulását, a karakterek fejlődését nézve annyira GOT-os maradt, amennyire csak lehetséges. Csak nem lett kibontva. Az írók már a SW forgatókönyveket írnák, a színészek már szétszaladtak a világban, más munkákat vállaltak, a spinoffok készítői tűkön ülnek, ütik az asztalt, hogy beindulhassanak, stb. Ez fért bele. Kár, hogy Martin ennyire lusta, ráadásul úgy, hogy önmaga se tudja, hogy mennyire. Ha szorgosabb, vagy ha előre szól, hogy szabira megy 5-6 évre, akkor talán a HBO is máshogy döntött volna úgy, hogy még "forgott a kerék", a stáb szerződésben volt, stb. Akkor "egy nekifutásból" talán rendes hosszban befejezték volna. Vagy nem.
peterk2005
Ööö, ebben pont tévedsz, ugyanis Martin forgatókönyvíró volt.
Másrészt meg egy idő után el lett engedve a kezük, ugyanis hiába volt meg a végkifejlet, a könyvekben vázoltakkal össze is kellett kötni, azt meg már nagyjából rájuk lett bízva, hogy ezt hogyan oldják meg, persze a főbb pontok adottak voltak.
Viszont nem egy interjúban elismerte mindkét fél, hogy az utolsó évadok különböznek attól amit Martin tervezett, kivétel a lezárás és ott se tudjuk, hogy kire vonatkozik valójában.

Martin meg nem tudta előre, hogy nem fogja időben befejezni, alkotói válságba került, de ez érződött is az utolsó két könyvön.

Amúgy meg felesleges szépíteni, a 7. évad még úgy-ahogy működött, bár lehet ezt csak az emlékezetem mondatja, de a 8. évad nagyon rövid volt, alig volt rá jellemző a GOT-os hangulat, kellett volna 2 normálisabb évad és akár egy lezáró mozifilm hosszúságú rész.
A HBO ezt akarta, sőt többet is, de az íróknak és ki tudja még kiknek már elegük volt.

Kénytelen voltam elfogadni, hogy ez az "évad" ilyen sietős és "összecsapott" lesz, ellentétben a többivel, úgyhogy inkább a látott és nem mutatott történésekre koncentráltam és próbáltam élvezni a sztorit, tudván, hogy nem lesz több.

Az hogy kinek mit, meg hogyan kellett volna és mi volt a logikus, mi nem, hanyagolom, mert nem én vagyok az író, nem az én történetem mesélték, hanem az övékét.

Ha saját sztorit akarok, akkor arra ott az álmodozás, írás, számítógépen játszás vagy szerepjátékozás, kinek mi.
több mint 7 éve
vpi New England Patriots Rutgers Scarlet Knights 4 732 — Patriot
Csakhogy ugye a forgatókönyvírók nem regényírók, Martin meg nem forgatókönyvíró. Így ez lett belőle.
peterk2005
Khm. Ennek elöször olvass utána, hogy ki nem forgatókönyvíró.

(Egyébként szerintem a scipt a körülményekhez képest jó lett.
peterk2005

A körülményekhez képest?!?
A történelem legdrágább és leglassabban leforgatott tévésorozatáról beszelünk!!!
Nem volt sem ktgvetési korlát, sem időbeli! Azért mert már több helyen leírtátok ezt a hülyeséget, még nem igaz. A sorozat alatt a szinészek vidáman el tudtak vállalni más szerepeket is. Semmi ilyen “nyomás” nem volt.

Zsebi, Pilla, Szuszi, Pizsi, Pulcsi, Bolka, Bendegúz, Tihamér, Lolka és Pacsi