TV, rádió

18 feliratkozó

több mint 14 éve
Danna 698 — Pats Fan Club vezető
pedig attól, hogy hosszan írja nem lesz igazabb.

abban teljesen igaza van Dannának, hogy éva 28 (vagy 35 ki tudja mennyi) évesen ilyen jellemet és eredménysort tud felmutatni, ott nincs miről beszélni. értékelhetetlen.gabtsi
köszi! Ezt próbáltam elmagyarázni a többieknek, de úgy látszik totál értelmetlen...
több mint 14 éve
Danna 698 — Pats Fan Club vezető
Évának erőteljes kisebbségi komplexusa van, valószínűleg gyerekkori dolgokra vezethető vissza. Semmilyen szinten, mlg vicc formájában sem bírja a kritikát, és sosem lesz megelégedve magával. Az, hogy ennyi helyen/műsorban szerepelt már, szintén a kielégíthetlen elismerésre vágyásnak köszönhető.
Lehet, hogy már leírtam, de elég jól ismerem ezt a természetet, amilyennel ő is rendelkezik. Egy kolleganőm, akivel évekig dolgoztam együtt, a közöségesség kivételével dettó ugyanez volt. Nap, mint nap ráismerek az összefoglalókból.GRAFI
Igen, ez is benne van, DE nem tud úgy elmenni egy ablak/tükör mellett h ne nézegesse benne magát, és eddig kb. 10-szer mondta el (saját fülemmel hallottam) h mennyire szépnek tartja magát és mennyire elégedett magával... na ez totál ellentmond annak amit írtál is. Sztem te is tudod h egy nő sem teljesen elégedett magával, még a világ legszebbje sem, minden nő talál magán hibát, ami lehet h nem is létezik, de ő akkoris úgy gondolja.
több mint 14 éve
JéBé Green Bay Packers 7 873
Béci most segít Alekosznak koreográfiát csinálni a klipjjéhez, ennyit erről...
több mint 14 éve
Szesze New York Giants 21 867 — Giants fan
De azok alapján amiket írsz nekem az jön le, h te ugyan tapasztaltabbnak meg bölcsebbnek gondolod magad, mint itt szinte mindenki, de sztem ez nincs így..
A barátos megjegyzéseddel sem értek egyet például.Szesze
Oké... nem vitázom sem veled, sem Soldival... értelmetlen, mert nyilván nem fogom leírni h miken mentem keresztül, mert senkinek semmi köze hozzá, de meglepődnétek... maradjunk ennyiben és zárjuk le.Danna
Nem is kell, h leírd, mert akármin is mentél keresztül az irreleváns azzal kapcsolatban amit én írtam.
több mint 14 éve
Danna 698 — Pats Fan Club vezető
Danna. Minden ember más, és mindenre máshogy reagál. És én elhiszem, hogy nagyon sok rosszon mentél át, de nem szeretem, mikor valaki az ilyet felhasználja, hogy az igazát hangoztassa. Én csak 24 éves vagyok, mégis jártam már meg a poklot elég keményen. És akkor? Senkit sem érdekel. És továbbra sem hiszem, hogy bárkit akár ismeretlenül, akár ismerve elítélhetnénk. Főleg mert jelen esetben te mélységesen elítéled Évát, mert olyan amilyen. De ezzel kb. azt sugallod, hogy neked nincs hibád, vagy legalábbis sokkal kisebb. Ami meg szerintem nem igaz, mivel tökéletes ember meg nincsen. És lehet, hogy valakit 1-1 tulajdonságod pl.sokkal jobban kiborít, mint téged Éváé.
A tapasztalat lehet előny, de nem döntő tényező, és főleg nem jelenti azt, hogy akkor már igaza is van az embernek, ha jó tapasztalt.

Az pedig akárhány éves vagy, szerintem nagyon rossz gondolat, hogy az ember barátai olyanok, akik hasonlóképp gondolkodnak. Nekem legalábbis mindig is voltak olyan barátaim, nem is egy, akik máshogy gondolkodtak dolgokról, nem is kevésről. A barátságnak semmi köze ahhoz, hogy ki miről hogyan gondolkodik. Akinél igen, annak meg nem barát kell, hanem valaki, aki erősíti, hogy igaza van, akár úgy van, akár nem.fetomy
Akkor csak h ontopic legyek, én nem ítélhetem el Évát azért mert olyan amilyen, de ti elítélhetitek a Ráczékát 1: a származásuk miatt (amiről igazából senki nem tehet, ezt kapja), 2: azért, mert olyanok amilyenek... nem érzed h ebben van egy kis ellentmondás? Vagy nektek szabad, nekem nem?
De van hibám, és pontosan tisztában is vagyok velük (többségükkel). De szemben Évával nekem nem az a jelmondatom h sajnálom én ilyen vagyok, hanem próbálok vmilyen szinten változtatni rajta.
Nekem is vannak olyan barátaim akik nagyon sok mindenben másképp gondolkodnak mint én. De itt most arról volt szó h Alekosz nem jön be se nekem, se a barátnőimnek. Ez tény. nem tudom ezen mit kell ennyit rágódni... ahogy olvasom, bőven van elég nő, akinek bejön. De tudod ez is egy olyan dolog, h van olyan nő aki elviseli azt h a párja minden nap leissza magát és részegen püföli, és van aki nem. Én és a barátnőim is az utóbbihoz tartozunk, és nem is bírnám elviselni ha lenne ilyen barátnőm, aki ennyire gyenge. De ez nem jelenti azt, h más témában nem lennék teljesen más véleményen és nem segítenénk egymást olyan szituációkban, ahol fontos h sok szemszögből átgondoljuk a helyzetet.
több mint 14 éve
GRAFI New England Patriots 1 823 — Next Game Up!!
Évának erőteljes kisebbségi komplexusa van, valószínűleg gyerekkori dolgokra vezethető vissza. Semmilyen szinten, mlg vicc formájában sem bírja a kritikát, és sosem lesz megelégedve magával. Az, hogy ennyi helyen/műsorban szerepelt már, szintén a kielégíthetlen elismerésre vágyásnak köszönhető.
Lehet, hogy már leírtam, de elég jól ismerem ezt a természetet, amilyennel ő is rendelkezik. Egy kolleganőm, akivel évekig dolgoztam együtt, a közöségesség kivételével dettó ugyanez volt. Nap, mint nap ráismerek az összefoglalókból.
több mint 14 éve
thebeke Pittsburgh Steelers 543 — Steelers fan
az édenhotel egyre jobban szorítja ki a vv-t nálam
több mint 14 éve
gabtsi Cincinnati Bengals 6 698 — one & done
pedig attól, hogy hosszan írja nem lesz igazabb.

abban teljesen igaza van Dannának, hogy éva 28 (vagy 35 ki tudja mennyi) évesen ilyen jellemet és eredménysort tud felmutatni, ott nincs miről beszélni. értékelhetetlen.

ami nem hajlik, az törik!
több mint 14 éve
Danna 698 — Pats Fan Club vezető
De azok alapján amiket írsz nekem az jön le, h te ugyan tapasztaltabbnak meg bölcsebbnek gondolod magad, mint itt szinte mindenki, de sztem ez nincs így..
A barátos megjegyzéseddel sem értek egyet például.Szesze
Oké... nem vitázom sem veled, sem Soldival... értelmetlen, mert nyilván nem fogom leírni h miken mentem keresztül, mert senkinek semmi köze hozzá, de meglepődnétek... maradjunk ennyiben és zárjuk le.
több mint 14 éve
Szesze New York Giants 21 867 — Giants fan
Danna. Minden ember más, és mindenre máshogy reagál. És én elhiszem, hogy nagyon sok rosszon mentél át, de nem szeretem, mikor valaki az ilyet felhasználja, hogy az igazát hangoztassa. Én csak 24 éves vagyok, mégis jártam már meg a poklot elég keményen. És akkor? Senkit sem érdekel. És továbbra sem hiszem, hogy bárkit akár ismeretlenül, akár ismerve elítélhetnénk. Főleg mert jelen esetben te mélységesen elítéled Évát, mert olyan amilyen. De ezzel kb. azt sugallod, hogy neked nincs hibád, vagy legalábbis sokkal kisebb. Ami meg szerintem nem igaz, mivel tökéletes ember meg nincsen. És lehet, hogy valakit 1-1 tulajdonságod pl.sokkal jobban kiborít, mint téged Éváé.
A tapasztalat lehet előny, de nem döntő tényező, és főleg nem jelenti azt, hogy akkor már igaza is van az embernek, ha jó tapasztalt.

Az pedig akárhány éves vagy, szerintem nagyon rossz gondolat, hogy az ember barátai olyanok, akik hasonlóképp gondolkodnak. Nekem legalábbis mindig is voltak olyan barátaim, nem is egy, akik máshogy gondolkodtak dolgokról, nem is kevésről. A barátságnak semmi köze ahhoz, hogy ki miről hogyan gondolkodik. Akinél igen, annak meg nem barát kell, hanem valaki, aki erősíti, hogy igaza van, akár úgy van, akár nem.fetomy
ezért nem írtam be ilyen hosszan, mert bíztam benne h megteszi helyettem más 😊
több mint 14 éve
fetomy 9 005 — Törölt Felhasználó
Danna. Minden ember más, és mindenre máshogy reagál. És én elhiszem, hogy nagyon sok rosszon mentél át, de nem szeretem, mikor valaki az ilyet felhasználja, hogy az igazát hangoztassa. Én csak 24 éves vagyok, mégis jártam már meg a poklot elég keményen. És akkor? Senkit sem érdekel. És továbbra sem hiszem, hogy bárkit akár ismeretlenül, akár ismerve elítélhetnénk. Főleg mert jelen esetben te mélységesen elítéled Évát, mert olyan amilyen. De ezzel kb. azt sugallod, hogy neked nincs hibád, vagy legalábbis sokkal kisebb. Ami meg szerintem nem igaz, mivel tökéletes ember meg nincsen. És lehet, hogy valakit 1-1 tulajdonságod pl.sokkal jobban kiborít, mint téged Éváé.
A tapasztalat lehet előny, de nem döntő tényező, és főleg nem jelenti azt, hogy akkor már igaza is van az embernek, ha jó tapasztalt.

Az pedig akárhány éves vagy, szerintem nagyon rossz gondolat, hogy az ember barátai olyanok, akik hasonlóképp gondolkodnak. Nekem legalábbis mindig is voltak olyan barátaim, nem is egy, akik máshogy gondolkodtak dolgokról, nem is kevésről. A barátságnak semmi köze ahhoz, hogy ki miről hogyan gondolkodik. Akinél igen, annak meg nem barát kell, hanem valaki, aki erősíti, hogy igaza van, akár úgy van, akár nem.
több mint 14 éve
Soldados Pittsburgh Steelers Penn State Nittany Lions 12 174 — Defense wins the Championship!
Te ezt tanultad meg, más meg máshogy reagált a kritikus helyzetekre és mást tanult meg... Te ilyen voltál 28 évesen, más meg másmilyen. Te az lettél ami, ő meg az lett ami. Egyik nem jobb a másiknál.
Én ebben a korban vagyok, sok kemény szituban voltam és nem az önuralmat tanultam meg. Hanem azt, hogy utolsó vérig küzdeni harcolni az igazadért és előre jutsz, nyersz, erősebb és jobb leszel, ahogy az életed is.
Ez ember, habitus, szocializáció és mentalitás függő, továbbá hogy ki mit élt át. De azt butaság kijelenteni, hogy aki sok szart élt át, az önuralmat tanulja meg elsőként. Ez lehet Rád igaz, de meggyőződésem, hogy az emberek 20%-ára se igaz. Vki ezt tanulja meg, valaki azt, valaki amazt.Soldados
Kössz, ez k. jól esett... :/

Abba szerintem ne menjünk bele h ki miket élt át, de hidd el, van olyan szitu, amikor baromira kevés az h te küzdesz és harcolsz, mert semmivel sem vagy előrébb... Soha ne tapasztald meg azt, h milyen az, amikor bármit tehetsz, semmi sem lesz se jobb...

Pedig hidd el, vegyük csak a legalapvetőbb dolgot, elkezdesz dolgozni. Mit tanulsz meg először? szádat befogod és azt csinálod amit a főnök mond, különben kereshetsz másik állást. Ez máris az önuralmat erősíti benned. Hála égnek én ilyen szempontból jól állok, normális a főnököm, de nem mindenki ilyen szerencsés. Persze, fel lehet mondani, de a következő munkahelyeden is ez lesz. Vagy kezdhetsz vállalkozni, de akkoris ott vannak a partnerek, az üzletfelek, vagy akár a vevők, akik szintén neked diktálnak.Danna
Hát én nem ezt tanultam meg. És haladok is előre. 😉 És igen, az ilyen önuralmat tanuló emberekből nagyon jó munkás emberek lesznek, de ritkán tudnak feljebb törni. Én viszpnt mindig feljebb és feljebb vágyok, és ezért küzdök és én azt tanultam meg, hogy van értelme küzdeni, sőt van értelme a főnökkel is vitába szállni. Lám-lám, mást tanultunk meg. Egyik nem jobb a másiknál, neked más erényeid lesznek és nekem is, neked más hátrányaid lesznek, nekem is. Ennyi. De nem vagy etalon és nem univerzális az egyed- és jellemfejlődésed. Nem a tied a helyes. De persze nem is helytelen. De sokan má utat választanak. Egyrészt tudatosan is, másrészt más hatások is érik.


The best franchise in the National Football League! Six-pack in SIXburgh! Thank you, Chief!
több mint 14 éve
Szesze New York Giants 21 867 — Giants fan
Az én és az barátaim élettapasztalatát hoztad összefüggésbe Alekosszal. Igen, a női ismerőseim 99 %-a utálja Alekoszt. De ennek mi köze ahhoz h ki mennyit tapasztalt?! Továbbra sem értem az összefüggést.

Egyébként hány éves vagy?Danna
Magadat (és a barátnőidet) állítod be a korod okán tapasztaltabbnak, mint itt a többiek, erre utaltam. Azzal a hsz-eddel nem az volt a gond, h azt írtad, h az ismerőseid 99%-a utálja Alekoszt, hanem az h te ezt ezáltal általános érvényűnek gondoltad ami nyilvánvalóan nem fedi a valóságot. (ergo a mintával van egy kis probléma 😉 )
Sajnos a kor nem hozza automatikusan magával a jellemfejlődést is ahogy azt te írtad pl Évával kapcsolatban.Szesze
Állj, én nem a korom alapján állítottam be tapasztaltabbnak magam, hanem azok után az élethelyezeteken után, amiket átéltem. Nyilván minél idősebb vagy, annál több ilyenben részesülsz.

Nézd, az embernek általában olyanok a barátai, akikkel hasonlóképpen gondolkodnak.Danna
De azok alapján amiket írsz nekem az jön le, h te ugyan tapasztaltabbnak meg bölcsebbnek gondolod magad, mint itt szinte mindenki, de sztem ez nincs így..
A barátos megjegyzéseddel sem értek egyet például.
több mint 14 éve
Danna 698 — Pats Fan Club vezető
Te ezt tanultad meg, más meg máshogy reagált a kritikus helyzetekre és mást tanult meg... Te ilyen voltál 28 évesen, más meg másmilyen. Te az lettél ami, ő meg az lett ami. Egyik nem jobb a másiknál.
Én ebben a korban vagyok, sok kemény szituban voltam és nem az önuralmat tanultam meg. Hanem azt, hogy utolsó vérig küzdeni harcolni az igazadért és előre jutsz, nyersz, erősebb és jobb leszel, ahogy az életed is.
Ez ember, habitus, szocializáció és mentalitás függő, továbbá hogy ki mit élt át. De azt butaság kijelenteni, hogy aki sok szart élt át, az önuralmat tanulja meg elsőként. Ez lehet Rád igaz, de meggyőződésem, hogy az emberek 20%-ára se igaz. Vki ezt tanulja meg, valaki azt, valaki amazt.Soldados
Kössz, ez k. jól esett... :/

Abba szerintem ne menjünk bele h ki miket élt át, de hidd el, van olyan szitu, amikor baromira kevés az h te küzdesz és harcolsz, mert semmivel sem vagy előrébb... Soha ne tapasztald meg azt, h milyen az, amikor bármit tehetsz, semmi sem lesz se jobb...

Pedig hidd el, vegyük csak a legalapvetőbb dolgot, elkezdesz dolgozni. Mit tanulsz meg először? szádat befogod és azt csinálod amit a főnök mond, különben kereshetsz másik állást. Ez máris az önuralmat erősíti benned. Hála égnek én ilyen szempontból jól állok, normális a főnököm, de nem mindenki ilyen szerencsés. Persze, fel lehet mondani, de a következő munkahelyeden is ez lesz. Vagy kezdhetsz vállalkozni, de akkoris ott vannak a partnerek, az üzletfelek, vagy akár a vevők, akik szintén neked diktálnak.
több mint 14 éve
Danna 698 — Pats Fan Club vezető
nem ezt írtam, ez egy cinikus 😀 😂 😀 utalás volt egy korábbi hozzászolásodra, de nem sikerült megértened 😂Szesze
Az én és az barátaim élettapasztalatát hoztad összefüggésbe Alekosszal. Igen, a női ismerőseim 99 %-a utálja Alekoszt. De ennek mi köze ahhoz h ki mennyit tapasztalt?! Továbbra sem értem az összefüggést.

Egyébként hány éves vagy?Danna
Magadat (és a barátnőidet) állítod be a korod okán tapasztaltabbnak, mint itt a többiek, erre utaltam. Azzal a hsz-eddel nem az volt a gond, h azt írtad, h az ismerőseid 99%-a utálja Alekoszt, hanem az h te ezt ezáltal általános érvényűnek gondoltad ami nyilvánvalóan nem fedi a valóságot. (ergo a mintával van egy kis probléma 😉 )
Sajnos a kor nem hozza automatikusan magával a jellemfejlődést is ahogy azt te írtad pl Évával kapcsolatban.Szesze
Állj, én nem a korom alapján állítottam be tapasztaltabbnak magam, hanem azok után az élethelyezeteken után, amiket átéltem. Nyilván minél idősebb vagy, annál több ilyenben részesülsz.

Nézd, az embernek általában olyanok a barátai, akikkel hasonlóképpen gondolkodnak.
több mint 14 éve
Soldados Pittsburgh Steelers Penn State Nittany Lions 12 174 — Defense wins the Championship!
Évát ilyen téren nem is védtem -igaz az előbb egy kalap alá helyeztem olivérékkel-. Igen, tőle is szánalmas, hogy egyik percben kurvaanyád, aztán mikor kiderül, hogy lehet rám rakja a cuccost, akkor meg annyira imádlak, de nem azért ám. Szánalmas, igen.

Szerintem tök mindegy, hogy hány éves vagy, akkor sem nagyon ítélkezhetsz. Márcsak azért sem, mert ha jól sejtem, fogalmad nincs arról, hogy miket élt át -nekem sincs, de nem is indulok ki belőle-, és azért sem, mert minden ember más, más hibákkal. Neki semmi önuralma nincsen, sem önkritikája. Szerintem nyugodtan állíthatom, hogy nem az egyedüli ilyen, kortól és nemtől függetlenül.
De egyébként térjünk vissza.. miért, ha valaki sok szart tapasztal, attól jó ember lesz? Mert szerintem ilyet egyik irányba sem lehet kijelenteni.

Azt meg egyébként mindenki elfelejti, hogy senkinek nem nagyon lehet fogalma arról, hogy mit hoz ki a hosszú bezártság és a folyamatos kamerázás az emberből. Nem akarom itt agyonvédeni őket, de néhányan szerintem túlzottan könnyen ítélkeznek, miközben talán ők maguk is legalább annyi dologban elítélhetők lennének... 😊fetomy
Az ítélkezést olyan téren értettem, h voltam már 28 éves és tudom h akkor agyban már hol jár az ember. Nem ott ahol 20-22-24 évesen, hidd el... majd megtapasztalod te is.

Nézd, hidd el nekem, ha valaki k. sok szart él át, akkor legelőször önuralmat tanulja meg és azt h bizony néha kussba kell maradni. Ebben biztos vagyok. Ez tapasztalat és nem csak az enyém, hanem a környezetembe élőké is. Nem véletlen h Éva egyetlen munkahelyen sem bírta sokáig, dolgozni nem szeret, de azt nem viseli el ha ezt szóvá teszik neki.

Ha valaki sok sz.rt tapasztal, akkor azért az esetek többségében normális ember lesz (vagy alkoholista, kábszeres vagy egyszerűen feladja). És itt a sz.r alatt nem feltétlen azt értem h most kirúgja-e a szerelme, vagy sem. Vannak az életben ennél sokkal nagyobb gondok is.Danna
Te ezt tanultad meg, más meg máshogy reagált a kritikus helyzetekre és mást tanult meg... Te ilyen voltál 28 évesen, más meg másmilyen. Te az lettél ami, ő meg az lett ami. Egyik nem jobb a másiknál.

Én ebben a korban vagyok, sok kemény szituban voltam és nem az önuralmat tanultam meg. Hanem azt, hogy utolsó vérig küzdeni harcolni az igazadért és előre jutsz, nyersz, erősebb és jobb leszel, ahogy az életed is.

Ez ember, habitus, szocializáció és mentalitás függő, továbbá hogy ki mit élt át. De azt butaság kijelenteni, hogy aki sok szart élt át, az önuralmat tanulja meg elsőként. Ez lehet Rád igaz, de meggyőződésem, hogy az emberek 20%-ára se igaz. Vki ezt tanulja meg, valaki azt, valaki amazt.


The best franchise in the National Football League! Six-pack in SIXburgh! Thank you, Chief!
több mint 14 éve
GRAFI New England Patriots 1 823 — Next Game Up!!
a boltban sorállás közben láttam hogy az egyik szennylap címlapon hozta, hogy ha nyer szandika a párbajon, ha nem semmiképpen se megy vissza. "sajnos" nem láttam pontosan de vmi olyasmi volt, hogy ha kell új embert küldenek helyette.

erről hallott vki ?gabtsi
na azt megnézném, ahogy a játék fele után bemegy egy new-man 😀 (😛)
kb. mintha a forma1-ben valaki a 45. körben kezd el versenyezni körhátrány nélkül 😊 Benti helyzetet nézve, viszont ha azt nézzük, hogy beilleszkedés, és nézői szeretet kivívás, hát inkább mintha alapból Baumgarnter ölébe ülve szállna be valaki a versenybe 😀fetomy
😀
btw ezt kizártnak tartom,Szandika pont a mai ÖF-ban mondta,hogyha visszajön,akkor elismeri,hogy helye van a játékbanNewman
Egy pár napja meg azt mondta, hogy ha ő jönne vissza akkor sem fog. Ott fog ülni a stúdióban, amíg azt nem mondják, hogy elmehet.
több mint 14 éve
Szesze New York Giants 21 867 — Giants fan
Jah h nálad az a mérce, h Alekoszt ki szereti és ki nem... értem. 😊 akkor itt elbuktam, én 2 percnél többet nem bírnék ki vele és d.gni se d.gnék vele... sorry. 😂Danna
nem ezt írtam, ez egy cinikus 😀 😂 😀 utalás volt egy korábbi hozzászolásodra, de nem sikerült megértened 😂Szesze
Az én és az barátaim élettapasztalatát hoztad összefüggésbe Alekosszal. Igen, a női ismerőseim 99 %-a utálja Alekoszt. De ennek mi köze ahhoz h ki mennyit tapasztalt?! Továbbra sem értem az összefüggést.

Egyébként hány éves vagy?Danna
Magadat (és a barátnőidet) állítod be a korod okán tapasztaltabbnak, mint itt a többiek, erre utaltam. Azzal a hsz-eddel nem az volt a gond, h azt írtad, h az ismerőseid 99%-a utálja Alekoszt, hanem az h te ezt ezáltal általános érvényűnek gondoltad ami nyilvánvalóan nem fedi a valóságot. (ergo a mintával van egy kis probléma 😉 )
Sajnos a kor nem hozza automatikusan magával a jellemfejlődést is ahogy azt te írtad pl Évával kapcsolatban.
több mint 14 éve
fetomy 9 005 — Törölt Felhasználó
Az ítélkezést olyan téren értettem, h voltam már 28 éves és tudom h akkor agyban már hol jár az ember. Nem ott ahol 20-22-24 évesen, hidd el... majd megtapasztalod te is.

Nézd, hidd el nekem, ha valaki k. sok szart él át, akkor legelőször önuralmat tanulja meg és azt h bizony néha kussba kell maradni. Ebben biztos vagyok. Ez tapasztalat és nem csak az enyém, hanem a környezetembe élőké is. Nem véletlen h Éva egyetlen munkahelyen sem bírta sokáig, dolgozni nem szeret, de azt nem viseli el ha ezt szóvá teszik neki.

Ha valaki sok sz.rt tapasztal, akkor azért az esetek többségében normális ember lesz (vagy alkoholista, kábszeres vagy egyszerűen feladja). És itt a sz.r alatt nem feltétlen azt értem h most kirúgja-e a szerelme, vagy sem. Vannak az életben ennél sokkal nagyobb gondok is.Danna
Értem én, de minden ember más, és nincs olyan dolog, amire rá lehet mondani, hogy mindenkire igaz. Van aki összetörik a sok szar alatt, van aki megkeseredik és szarik bele, csinál mindent ahogy akar, és van akiből kb. mintaember lesz. Ez nagyon emberfüggő, még akkor is, ha a környezetedben általában hasonló kimenetele lesz.

Most is pontosan tudom, hogy 28 évesen az ember felnőttebb elvileg, mint 22 évesen. De hidd el, ahogyan vannak éretten gondolkodó 17 évesek, és teljesen gyerekes 25 évesek, ez ugyanígy megfigyelhető később is. Ráadásul rengeteg olyan ember van, akinek nincs vagy nagyon kevés az önuralma, önkritikája. Egyébként én személyesen is ismertem egy ilyet, ő is épp 28 (vagy 29?) éves volt, csak férfi. Ugyanígy képtelen volt kontrolállni, hogy mit mond, belegázolt a másikba, aztán visszaédesgette magát, soha nem ismerte el semmi hibáját, stb... Kb. pont ugyanolyan ember, mint Éva, csak férfiben. És még csak be se volt zárva.

A szar alatt én sem azt értettem, hogy letörik a műkörme 😊
több mint 14 éve
Danna 698 — Pats Fan Club vezető
nálam is elmúlt, sajnos én már nem vagyok olyan fiatal h a hatalmas élettapasztalatod (és a hasonlóan tapasztalt barátaidé - akik szerint Alekoszt a nők 99%-a utálja 😉 ) képes legyen megváltoztatni a nézeteimet.Szesze
Jah h nálad az a mérce, h Alekoszt ki szereti és ki nem... értem. 😊 akkor itt elbuktam, én 2 percnél többet nem bírnék ki vele és d.gni se d.gnék vele... sorry. 😂Danna
nem ezt írtam, ez egy cinikus 😀 😂 😀 utalás volt egy korábbi hozzászolásodra, de nem sikerült megértened 😂Szesze
Az én és az barátaim élettapasztalatát hoztad összefüggésbe Alekosszal. Igen, a női ismerőseim 99 %-a utálja Alekoszt. De ennek mi köze ahhoz h ki mennyit tapasztalt?! Továbbra sem értem az összefüggést.

Egyébként hány éves vagy?
több mint 14 éve
Newman Philadelphia Eagles Clemson Tigers 8 228 — Ready to Rumble
a boltban sorállás közben láttam hogy az egyik szennylap címlapon hozta, hogy ha nyer szandika a párbajon, ha nem semmiképpen se megy vissza. "sajnos" nem láttam pontosan de vmi olyasmi volt, hogy ha kell új embert küldenek helyette.

erről hallott vki ?gabtsi
na azt megnézném, ahogy a játék fele után bemegy egy new-man 😀 (😛)
kb. mintha a forma1-ben valaki a 45. körben kezd el versenyezni körhátrány nélkül 😊 Benti helyzetet nézve, viszont ha azt nézzük, hogy beilleszkedés, és nézői szeretet kivívás, hát inkább mintha alapból Baumgarnter ölébe ülve szállna be valaki a versenybe 😀fetomy
😀
btw ezt kizártnak tartom,Szandika pont a mai ÖF-ban mondta,hogyha visszajön,akkor elismeri,hogy helye van a játékban

több mint 14 éve
Szesze New York Giants 21 867 — Giants fan
nálam is elmúlt, sajnos én már nem vagyok olyan fiatal h a hatalmas élettapasztalatod (és a hasonlóan tapasztalt barátaidé - akik szerint Alekoszt a nők 99%-a utálja 😉 ) képes legyen megváltoztatni a nézeteimet.Szesze
Jah h nálad az a mérce, h Alekoszt ki szereti és ki nem... értem. 😊 akkor itt elbuktam, én 2 percnél többet nem bírnék ki vele és d.gni se d.gnék vele... sorry. 😂Danna
nem ezt írtam, ez egy cinikus 😀 😂 😀 utalás volt egy korábbi hozzászolásodra, de nem sikerült megértened 😂
több mint 14 éve
Danna 698 — Pats Fan Club vezető
nálam is elmúlt, sajnos én már nem vagyok olyan fiatal h a hatalmas élettapasztalatod (és a hasonlóan tapasztalt barátaidé - akik szerint Alekoszt a nők 99%-a utálja 😉 ) képes legyen megváltoztatni a nézeteimet.Szesze
Jah h nálad az a mérce, h Alekoszt ki szereti és ki nem... értem. 😊 akkor itt elbuktam, én 2 percnél többet nem bírnék ki vele és d.gni se d.gnék vele... sorry. 😂
több mint 14 éve
Szesze New York Giants 21 867 — Giants fan
hát, szerintem a női cinizmussal semmi baj nincs..Danna
nem baj, még pár évet öregedsz és akkor tán máshogy gondolod ezt is 😉Szesze
Vagy éppen te fogod pár év múlva másképp gondolni. 😀
Elmúlt már az az időszak nálam h ilyesmit másképp gondoljak. 😀Danna
nálam is elmúlt, sajnos én már nem vagyok olyan fiatal h a hatalmas élettapasztalatod (és a hasonlóan tapasztalt barátaidé - akik szerint Alekoszt a nők 99%-a utálja 😉 ) képes legyen megváltoztatni a nézeteimet.
több mint 14 éve
Danna 698 — Pats Fan Club vezető
a boltban sorállás közben láttam hogy az egyik szennylap címlapon hozta, hogy ha nyer szandika a párbajon, ha nem semmiképpen se megy vissza. "sajnos" nem láttam pontosan de vmi olyasmi volt, hogy ha kell új embert küldenek helyette.

erről hallott vki ?gabtsi
http://www.borsonline.hu/news.php?hid=39692