USA és a világ
Én is azt gondoltam gimiben, sőt, még pár évvel utána is, hogy tróger szarházi az összes, de azért mondjuk huszonkevéséves kor fölött ilyen szélsőségesen nem általánosítanék.Az inkább, hogy ha van lehetőség választani (egy kétosztatú politikai térben nyilván kettőből), akkor a szavazó miért nem akar élni ezzel a lehetőségével?Mondjuk mert az összes politikus halált érdemel?
Őszentsége Sobri Jóska
empty taxi
Bár az igaz, hogy az összesnek végülis ez lesz az osztályrésze, ha nem is a büntetése, na de kinek nem?
Ezt értem, csak én meg úgy vagyok vele, hogy az ember ha tehet valami ellen (még ha sokszor rettenetesen keveset is), de még azt a minimálisat se teszi meg, ami egy (protest)szavazás, akkor ne vartyogjon, ne panaszkodjon, ne ágáljon, mert ő maga annyira nem volt képes, hogy egy ikszet rajzoljon egy papírra. Akkor ne hibáztasson mást, ne elégedetlenkedjen, ne kritizálja a rendszert, a demokráciát, stb., hiszen ha száz lépésre is van egy "jobb világtól", még azt az egyetlent se tette meg, amire lehetősége nyílt felelős állampolgárként.Az lehet például logika, hogy az amerikai választói eloszlás nagyon nagy szórású. Ha mondjuk New Yorkban, Texasban vagy Kaliforniában laksz, nyugodtan szavazhatsz a szomszéd kutyájára is, nem fogja a választást befolyásolni. Akkor pedig fontosabb lehet az ember saját jóérzése.Nem, de ez a kérdés nem is következik az én kérdésemből.A választásnak csak akkor van értelme, ha van esély győzni?ha USA allampolgar lennek akkor sem a demokratakra szavaznak, sem a repikre.Hanem?!
csebi
Ki más van aki nyerhet?
Ha meg olyanra, aki nem nyerhet, annak mi értelme?
Őszentsége Sobri Jóska
szaba
Az inkább, hogy ha van lehetőség választani (egy kétosztatú politikai térben nyilván kettőből), akkor a szavazó miért nem akar élni ezzel a lehetőségével?
Mondjuk a mostani választáson mi értelme nem Trumpra vagy nem Harrisra szavazni, hanem egy 2024-es Ross Perotra? (Nem tudom kik lesznek most a függetlenek vagy nagyonkis pártiak.)
Őszintén érdekel mi van egy ilyen hozzáállás mögött. És vajon az egy ilyen szavazás vagy kvázi nemszavazás által artikulálható e?
Őszentsége Sobri Jóska
Csatatér/billegő államokban, kiélezett helyzetben más a szituáció persze.
peterk2005 udvari bolond
Ha azt megtette, de persze semmi se változik, akkor mondhatja, hogy ő megtette a magáét, nem rajta múlt, stb.
(Van egy örökké Orbánt,a NER-t szapuló barátom, kérdeztem tőle, hogy kire szavazott végül júniusban, Karácsonyra, Tiszára?, mire azt mondta, hogy nem volt Pesten, kiugrottak hosszú hétvégére valahova, nem ment el, úgyse rajta múlik. Nekem ez gáz. Vagy szavazzon és vartyogjon, vagy ha nem szavaz, akkor mit vartyog?!)
Pont a te "váltsuk le az aktuális hatalmat, aztán a következőt is"-elméleted fut zátonyra az ilyen "Kaliforniában úgyis a demokraták nyernek, minek protestáljak" meg "akkor sem szavaznék se a demokratákra se a repikre" attitűdökön.
Engem meggyőztél, amikor úgy véltem, hogy "nekem aztán mindegy a politikai vezetés, én individualista módon állok a világhoz", vagyis amikor hasonlóképpen fontosabbnak éreztem a saját jóérzésemet, hogy ne a szar meg a fos közül kelljen választanom, miert nem ebben az irányban érvelsz most csebi esetében?
Vagy már nem gondolod úgy, hogy a "legyen a másik, szavazzunk protest, bármi is jön ki belőle" megközelítésed lenne a helyénvaló?
Az lehet például logika, hogy az amerikai választói eloszlás nagyon nagy szórású. Ha mondjuk New Yorkban, Texasban vagy Kaliforniában laksz, nyugodtan szavazhatsz a szomszéd kutyájára is, nem fogja a választást befolyásolni. Akkor pedig fontosabb lehet az ember saját jóérzése.Nem, de ez a kérdés nem is következik az én kérdésemből.A választásnak csak akkor van értelme, ha van esély győzni?ha USA allampolgar lennek akkor sem a demokratakra szavaznak, sem a repikre.Hanem?!
csebi
Ki más van aki nyerhet?
Ha meg olyanra, aki nem nyerhet, annak mi értelme?
Őszentsége Sobri Jóska
szaba
Az inkább, hogy ha van lehetőség választani (egy kétosztatú politikai térben nyilván kettőből), akkor a szavazó miért nem akar élni ezzel a lehetőségével?
Mondjuk a mostani választáson mi értelme nem Trumpra vagy nem Harrisra szavazni, hanem egy 2024-es Ross Perotra? (Nem tudom kik lesznek most a függetlenek vagy nagyonkis pártiak.)
Őszintén érdekel mi van egy ilyen hozzáállás mögött. És vajon az egy ilyen szavazás vagy kvázi nemszavazás által artikulálható e?
Őszentsége Sobri Jóska
Csatatér/billegő államokban, kiélezett helyzetben más a szituáció persze.
“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
Az inkább, hogy ha van lehetőség választani (egy kétosztatú politikai térben nyilván kettőből), akkor a szavazó miért nem akar élni ezzel a lehetőségével?Mondjuk mert az összes politikus halált érdemel?
Őszentsége Sobri Jóska
Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
www.aljazeera.com/news/2024/7/31/hamass-political-chief-ismail-haniyeh-assassinated-in-iran-state-mediaAzért nem kell Nostradamusnak lenni ahhoz, hogy megjósoljuk: minden Hamasz vezető, akinek legkisebb köze volt az októberi támadáshoz, 4-5 éven belül halott lesz.
www.bbc.co.uk/news/articles/ck7g0g4mk4zo
Negritis, a vajda
Bár lehet, hogy a zsidók úgy számolnak: mindenki, aki vezető pozícióban volt a Hamasznál a támadás idején.
www.aljazeera.com/news/2024/7/31/hamass-political-chief-ismail-haniyeh-assassinated-in-iran-state-mediaHa a Moszad ezt meg tudta lépni Teheránban, akkor az elképesztően kínos a Forradalmi Gárdára nézve.
www.bbc.co.uk/news/articles/ck7g0g4mk4zo
Negritis, a vajda
Vagy az irániaknak is érdekében állt.
criminal lawyer or criminal lawyer?
www.bbc.co.uk/news/articles/ck7g0g4mk4zo
Szerkesztette: Negritis, a vajda
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
ugyanannyi ertelme lehet, mint a te 22-es voksodnak a magyar valasztason. te is ugy szavaztal az ossz ellenzeki jeloltre, hogy nem volt eselye nyerni.ha USA allampolgar lennek akkor sem a demokratakra szavaznak, sem a repikre.Hanem?!
csebi
Ki más van aki nyerhet?
Ha meg olyanra, aki nem nyerhet, annak mi értelme?
Őszentsége Sobri Jóska
Mi vagyunk a homok a gépezetben, a bot a küllők között, a tüske a köröm alatt. Mi vagyunk, akikbe beletörik a fog és a bicska, és beleszorul a fejsze is. Mi vagyunk az a Dávid, akit jobb, ha elkerül, a Góliát. A párttal, a néppel egy az utunk, a jelszavunk munka és béke.
erre a cikkre utal mint GUARDIANNem volt. Amikor raklikkeltem, mar ott volt a masodik update.jah és mikor eredetileg válaszoltam, akkor még a guardiannál is ott volt hogy not christian btwEkkora ongolt 😀végig is olvastad vagy azután hogy a guardian visszavonást leírták betoltad a hülyeséget?www.dailykos.com/stories/2024/7/27/2258546/-Trump-Confesses-I-m-Not-ChristianA linked sajat maga vallja be, hogy fake news volt.
Negritis, a vajda
undisputedly
ez van a végén:
“You won’t have to vote any more, my beautiful Christians. I love you, Christians. I’m not Christian.”
I’ve listened to the clip, over and over, not really able to believe what I heard, but there it is.
Donald Trump has finally come forward to clarify his position on Christians. He loves them, for their votes, but he is not one of them.
Personally, I think that line is more politically dangerous than admitting he doesn’t intend to let people vote again if he gets back in office. Heck, we knew that.
But coming right out and admitting he’s no believer, just a huckster hustling the Christians for their votes? That’s new.
AndO, imo, it should be news.
de nyílván védd a köztörvényes szexuális bűnözőt, az passzol neked
Negritis, a vajda
Imadom amikor az internet pocegodrebol eloszedett konteoid promozod itt, mint tenyek, amik tobbnyire olyan keves igazsagtartalmat hordoznak, hogy meg a CNN sem meri lehozni.
Betettel egy linket, azt alatamasztando, hogy Trump a beszedeben azt mondja, "nem kereszteny". A problema, hogy ez a link update-elve lett, az a szovegresz amit ide bevagtal, az eredeti cikk, a fejleceben viszont irjak utolso frissiteskent, hogy a forrasnak tekintett Guardian kiszerkesztette ezt a hazugsagot a cikkukbol 😀
Segitek: 2nd update cimket keresd.
undisputedly
Negritis, a vajda
Arrol nem is beszelve, hogy ez egy kozossegi cikk, nem szuri meg csak ennek az oldalnak sem a stabja.
Raadasul sehol mashol nem hoztak le, csak ez a kozossegi cikk ri rola, ami kb olyan,mint egy reddit poszt.
Beirod googlebe, az elso mainstream cikk a liberalis CBS, erdekes, ok teljesen mashogy ertettek:
Trump continued: "I love you Christians and I'm a Christian. I love you, you got to get out and vote. In four years, you don't have to vote again. We'll have it fixed so good, you're not going to have to vote."
www.cbsnews.com/news/donald-trump-christian-voters-turning-point-action/
undisputedly
www.theguardian.com/us-news/article/2024/jul/27/trump-speech-no-need-to-vote-future
This article was amended on 27 July 2024. A part of Trump’s speech that was unintelligible was deleted.
és mikor válaszoltam pár napja Peteynek akkor még ez a változtatás nem volt meg
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
Nem volt. Amikor raklikkeltem, mar ott volt a masodik update.jah és mikor eredetileg válaszoltam, akkor még a guardiannál is ott volt hogy not christian btwEkkora ongolt 😀végig is olvastad vagy azután hogy a guardian visszavonást leírták betoltad a hülyeséget?www.dailykos.com/stories/2024/7/27/2258546/-Trump-Confesses-I-m-Not-ChristianA linked sajat maga vallja be, hogy fake news volt.
Negritis, a vajda
undisputedly
ez van a végén:
“You won’t have to vote any more, my beautiful Christians. I love you, Christians. I’m not Christian.”
I’ve listened to the clip, over and over, not really able to believe what I heard, but there it is.
Donald Trump has finally come forward to clarify his position on Christians. He loves them, for their votes, but he is not one of them.
Personally, I think that line is more politically dangerous than admitting he doesn’t intend to let people vote again if he gets back in office. Heck, we knew that.
But coming right out and admitting he’s no believer, just a huckster hustling the Christians for their votes? That’s new.
AndO, imo, it should be news.
de nyílván védd a köztörvényes szexuális bűnözőt, az passzol neked
Negritis, a vajda
Imadom amikor az internet pocegodrebol eloszedett konteoid promozod itt, mint tenyek, amik tobbnyire olyan keves igazsagtartalmat hordoznak, hogy meg a CNN sem meri lehozni.
Betettel egy linket, azt alatamasztando, hogy Trump a beszedeben azt mondja, "nem kereszteny". A problema, hogy ez a link update-elve lett, az a szovegresz amit ide bevagtal, az eredeti cikk, a fejleceben viszont irjak utolso frissiteskent, hogy a forrasnak tekintett Guardian kiszerkesztette ezt a hazugsagot a cikkukbol 😀
Segitek: 2nd update cimket keresd.
undisputedly
Negritis, a vajda
Arrol nem is beszelve, hogy ez egy kozossegi cikk, nem szuri meg csak ennek az oldalnak sem a stabja.
Raadasul sehol mashol nem hoztak le, csak ez a kozossegi cikk ri rola, ami kb olyan,mint egy reddit poszt.
Beirod googlebe, az elso mainstream cikk a liberalis CBS, erdekes, ok teljesen mashogy ertettek:
Trump continued: "I love you Christians and I'm a Christian. I love you, you got to get out and vote. In four years, you don't have to vote again. We'll have it fixed so good, you're not going to have to vote."
www.cbsnews.com/news/donald-trump-christian-voters-turning-point-action/
akkor hallottam először mikor a "you only have to vote once" hangzott el, és nekem instant "im not christian" volt, de eleve kurvára nem lehet érteni mit mond mert vén hülye és összevissza beszélEkkora ongolt 😀végig is olvastad vagy azután hogy a guardian visszavonást leírták betoltad a hülyeséget?www.dailykos.com/stories/2024/7/27/2258546/-Trump-Confesses-I-m-Not-ChristianA linked sajat maga vallja be, hogy fake news volt.
Negritis, a vajda
undisputedly
ez van a végén:
“You won’t have to vote any more, my beautiful Christians. I love you, Christians. I’m not Christian.”
I’ve listened to the clip, over and over, not really able to believe what I heard, but there it is.
Donald Trump has finally come forward to clarify his position on Christians. He loves them, for their votes, but he is not one of them.
Personally, I think that line is more politically dangerous than admitting he doesn’t intend to let people vote again if he gets back in office. Heck, we knew that.
But coming right out and admitting he’s no believer, just a huckster hustling the Christians for their votes? That’s new.
AndO, imo, it should be news.
de nyílván védd a köztörvényes szexuális bűnözőt, az passzol neked
Negritis, a vajda
Imadom amikor az internet pocegodrebol eloszedett konteoid promozod itt, mint tenyek, amik tobbnyire olyan keves igazsagtartalmat hordoznak, hogy meg a CNN sem meri lehozni.
Betettel egy linket, azt alatamasztando, hogy Trump a beszedeben azt mondja, "nem kereszteny". A problema, hogy ez a link update-elve lett, az a szovegresz amit ide bevagtal, az eredeti cikk, a fejleceben viszont irjak utolso frissiteskent, hogy a forrasnak tekintett Guardian kiszerkesztette ezt a hazugsagot a cikkukbol 😀
Segitek: 2nd update cimket keresd.
undisputedly
kontextusban sem tud maradni és tényeket-neveket kever teljesen random
és eleve úgy beszél a keresztényekhez mint kívülálló
szóval "hazugság" vagy csak egy érthetetlen szó egyik értelmezése
és tudom hogy neked teljesen egyértelmű, nekem meg kurvára nem
jah és a cikk továbbra is tartja amit mond, az update 2 annyit mond hogy a guardian levette
a CNN meg persze hogy nem hozza, épp kezüket lábukat törik hogy a repuk nézzék őket mert annyira nem jött be nekik a "középre mozgás"
és ne csináljunk úgy mintha ha lehoznák elfogadnák, mert ami nem a fox news vagy trump team az nálad fake
jah és mikor eredetileg válaszoltama, akkor még a guardiannál is ott volt hogy not christian btw
Szerkesztette: Negritis, a vajda
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
Ekkora ongolt 😀végig is olvastad vagy azután hogy a guardian visszavonást leírták betoltad a hülyeséget?www.dailykos.com/stories/2024/7/27/2258546/-Trump-Confesses-I-m-Not-ChristianA linked sajat maga vallja be, hogy fake news volt.
Negritis, a vajda
undisputedly
ez van a végén:
“You won’t have to vote any more, my beautiful Christians. I love you, Christians. I’m not Christian.”
I’ve listened to the clip, over and over, not really able to believe what I heard, but there it is.
Donald Trump has finally come forward to clarify his position on Christians. He loves them, for their votes, but he is not one of them.
Personally, I think that line is more politically dangerous than admitting he doesn’t intend to let people vote again if he gets back in office. Heck, we knew that.
But coming right out and admitting he’s no believer, just a huckster hustling the Christians for their votes? That’s new.
AndO, imo, it should be news.
de nyílván védd a köztörvényes szexuális bűnözőt, az passzol neked
Negritis, a vajda
Imadom amikor az internet pocegodrebol eloszedett konteoid promozod itt, mint tenyek, amik tobbnyire olyan keves igazsagtartalmat hordoznak, hogy meg a CNN sem meri lehozni.
Betettel egy linket, azt alatamasztando, hogy Trump a beszedeben azt mondja, "nem kereszteny". A problema, hogy ez a link update-elve lett, az a szovegresz amit ide bevagtal, az eredeti cikk, a fejleceben viszont irjak utolso frissiteskent, hogy a forrasnak tekintett Guardian kiszerkesztette ezt a hazugsagot a cikkukbol 😀
Segitek: 2nd update cimket keresd.
végig is olvastad vagy azután hogy a guardian visszavonást leírták betoltad a hülyeséget?www.dailykos.com/stories/2024/7/27/2258546/-Trump-Confesses-I-m-Not-ChristianA linked sajat maga vallja be, hogy fake news volt.
Negritis, a vajda
undisputedly
ez van a végén:
“You won’t have to vote any more, my beautiful Christians. I love you, Christians. I’m not Christian.”
I’ve listened to the clip, over and over, not really able to believe what I heard, but there it is.
Donald Trump has finally come forward to clarify his position on Christians. He loves them, for their votes, but he is not one of them.
Personally, I think that line is more politically dangerous than admitting he doesn’t intend to let people vote again if he gets back in office. Heck, we knew that.
But coming right out and admitting he’s no believer, just a huckster hustling the Christians for their votes? That’s new.
AndO, imo, it should be news.
de nyílván védd a köztörvényes szexuális bűnözőt, az passzol neked
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
Nekem úgy hangzik hogy I'm not Christiannekem úgy hangzik, hogy I'm a christian, erős akcentussal Ájmma Christian. szerintem ez csak erős belemagyarázás, pedig utálom ezt a narancsbohócot 😊www.dailykos.com/stories/2024/7/27/2258546/-Trump-Confesses-I-m-Not-ChristianMeghallgattam de nem mondott ilyetMikor arról beszélt hogy már csak egyszer kell jönni szavazni többet nem mert ő elintézi hogy ne kelljenhol jelentette ki?és ő maga sem keresztény amit ki is jelentettelirigyelte a szuverenitás védelmi hivataltDehát a gyerekei meg az unokái zsidók xd
BREAKING - TRUMP: I will create a new federal task force on fighting anti-Christian bias, and its mission will be to investigate all forms of illegal discrimination, harassment, and persecution against Christians in America. pic.twitter.com/KtFXlBTXAv
— Simon Ateba (@simonateba) July 27, 2024
Negritis, a vajda
Go Vikings!
Negritis, a vajda
petey
Negritis, a vajda
petey
Negritis, a vajda
petey
Ami passzolna is hozzá, főleg hogy mennyire összevissza beszél
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
De a protest szavazat nem az elvesztegetett, vagy értelmetlen szavazatot jelenti, hanem a fennálló kormányzat ellenit. Pláne egy 'egyik-másik' politikai dichotómiában.Két motiváció lehet: annyira meggyőző az esélytelen programja, hogy azzal azonosulhat a választó, vagy annyira elege van a kétosztatúságból, hogy protest szavaz a harmadikra. Mindkettő nyomos érv lehet.Nem, de ez a kérdés nem is következik az én kérdésemből.A választásnak csak akkor van értelme, ha van esély győzni?ha USA allampolgar lennek akkor sem a demokratakra szavaznak, sem a repikre.Hanem?!
csebi
Ki más van aki nyerhet?
Ha meg olyanra, aki nem nyerhet, annak mi értelme?
Őszentsége Sobri Jóska
szaba
Az inkább, hogy ha van lehetőség választani (egy kétosztatú politikai térben nyilván kettőből), akkor a szavazó miért nem akar élni ezzel a lehetőségével?
Mondjuk a mostani választáson mi értelme nem Trumpra vagy nem Harrisra szavazni, hanem egy 2024-es Ross Perotra? (Nem tudom kik lesznek most a függetlenek vagy nagyonkis pártiak.)
Őszintén érdekel mi van egy ilyen hozzáállás mögött. És vajon az egy ilyen szavazás vagy kvázi nemszavazás által artikulálható e?
Őszentsége Sobri Jóska
szaba
A protest szavazás nem azt jelenti, hogy "szavazz fasszal", vagy valami azzal egyenértékű, tudvalevően sehova se (vagyis a prorestbe se) számító szavazást.
Szóval továbbra se értem, hogy kire, mire szavaz az az amerikai szavazó, aki se a repikre, se a demokratákra nem szavaz egy elnökválasztáson. (Helyi önkormányzat nyilván más, de az eredeti hsz. az elnökválasztás relációjában íródott.)
nekem úgy hangzik, hogy I'm a christian, erős akcentussal Ájmma Christian. szerintem ez csak erős belemagyarázás, pedig utálom ezt a narancsbohócot 😊www.dailykos.com/stories/2024/7/27/2258546/-Trump-Confesses-I-m-Not-ChristianMeghallgattam de nem mondott ilyetMikor arról beszélt hogy már csak egyszer kell jönni szavazni többet nem mert ő elintézi hogy ne kelljenhol jelentette ki?és ő maga sem keresztény amit ki is jelentettelirigyelte a szuverenitás védelmi hivataltDehát a gyerekei meg az unokái zsidók xd
BREAKING - TRUMP: I will create a new federal task force on fighting anti-Christian bias, and its mission will be to investigate all forms of illegal discrimination, harassment, and persecution against Christians in America. pic.twitter.com/KtFXlBTXAv
— Simon Ateba (@simonateba) July 27, 2024
Negritis, a vajda
Go Vikings!
Negritis, a vajda
petey
Negritis, a vajda
petey
Negritis, a vajda
Attól tartok, nem értem, mit szeretnél mondani. Az általad idézett szöveg és az enyém nem mutat összefüggést.Jó látni, hogy Kover Laszlonak ekkora kovetotabora van!A fidesz nem vezette le sem szépen sem csúnyán, hogy miért szolgálja a demokráciát a bíróság végrehajtó hatalom alá rendelése. Nem is vezethette le, a hatalmi ágak egysége ugyanis szükségszerűen abszolút hatalmat (ma: diktatúrát) jelent. Maximum az képzelhető el elvileg, hogy van a jóságos és kedves, de egyben tehetséges és ügyes diktátor, és ő mindenki számára nagyon üdvösen kormányoz, és akkor nekünk jó, meg boldogság.A Fidesz is szepen levezette, hogy miert szolgalja a demokraciat, ha a vegrehajto hatalom ala kerul a biroi szervezet.Btw., azt is nagyon szepen eltanulta a Fidesztol a Biden-Harris admin, hogy a nekik kedvezotlen donteseket hozo biroi fuggetlenseget hogyan kell tamadni. Ha jol latom, nem esett rola szo, de eloallt az SC "reform otleteivel" Biden. OV is csak csettint szerintem, a demek olyan jol masoljak az illiberalis rendszert.mondjuk ez annak fenyeben eleg vicces, hogy az egyik javaslata eppen azt probalna kikuszobolni, hogy olyan ugyekben ne hozzannak iteletet, amiben erintettek. pont azt probalna szavatolni, hogy az adott ugyekben tenyleg fuggetlenek legyenek ...
undisputedly
oszinten szolva sztem nincs realitasa ezeknek a javaslatoknak foleg a 18 eves maximumnak.
amugy a biroi fuggetlenseget eppen Trump is tamadta mikor ugy nevezett ki sajat jeloltet, ami teljesen szembe ment az USA szokasjoggal.
de epp irtam is Gyurmanak par napja, hogy ezert is fontos a kovetkezo negy ev, mert sztem 2 de akar 3 uj biroi kinevezes is lehet ebben az idoszakban.
csebi
Erdekes modon a demokratakat addig nem zavarta, hogy nincs term-limit es hogy az etikai ugyekben sem szolhat bele a torvenyhozas es a vegrehajtoi hatalom a biroi munkaba, amig nem lett konzervativ tobbseg.
Arrol nem is beszelve, hogy valamiert csak az SC-ben akarnak term-limitet, a torvenyhozasban (tehat a sajat poziciojukban) nem erzik szukseget, elvegre Biden is csak a majd 50 eves politikai karrierje vegen gondolja ugy, hogy megis milyen jo dolog lenne, ha lennenek megvalaszhatosagi ido-korlatok. De legalabb majd jon az Etikai Kodex amin keresztul lehet kontrollalni a nekik nem tetszo birakat.
De persze megint Trump! 😊 Jol mukodik kint is a Demokrata (Fidesz) propaganda.
undisputedly
Na most, a történelem köztudomásúlag tele van azokkal a jó diktátorokkal, akik nem éltek vissza a saját érdekükben a korlátlan hatalommal. Ezért aztán hasznos, ha a hatalmi ágakat nem választjuk szét, hanem hagyjuk, hogy ezek a mindenhol nyüzsgő jóságos diktátorok végre megvalósítsák számukra a földi paradicsomot. Mert mi baj történhet, ugye.
Assurbanapli
fidesz.hu/hirek/a-biroi-fuggetlenseg-nem-abszolut-es-oncelu
"A bírói függetlenség nem abszolút és öncélú - jelentette ki Kövér László, az Országgyűlés elnöke a magyar bírói függetlenséget garantáló törvény elfogadásának 150. évfordulója alkalmából tartott konferencián, a Parlamentben szerdán.
"... mindenféle kificamított államelméletekkel szemben a bírói kar nem külső tartozéka, hanem belső alkotóeleme az államnak, a bírói hatalom maga az államhatalom egyik megnyilvánulása, amelynek sorsában mindig osztozik. (...) A bírói hatalom nem lehet független az államtól, hiszen maga is része annak, sem az igazságtól, hiszen annak szolgálatára létezik" - fogalmazott a házelnök. Nincs veszélyesebb döntés egy államra nézve, mint egy megmásíthatatlan rossz ítélet, nincs veszélyesebb ellensége egy társadalomnak, mint egy alkalmatlan bíró: ez a felelősség teszi a bírói hivatást magasztossá - tette hozzá a házelnök.
A házelnök "önkritikus" észrevételként hozzáfűzte: jogalkotói mulasztást történt, amikor nem szabályozták pontosan, hogy a bíróságok kinek vagy minek a nevében hirdetnek ítéletet. "Elvi éllel kijelenthetjük, hogy az eljáró bíróságok csakis a magyar állam vagy az Alaptörvény szerint +Magyarország alkotmányos állami folytonosságát és a nemzet egységét+ megtestesítő Szent Korona nevében hozhatják meg ítéleteiket" - mondta Kövér László."
A jelenkori demokrata part merfoldekkel kozelebb all az illiberalis hatalomgyakorlok korehez, mint a Trump admin barmikor allt. Az, hogy ezekrol nem alakult ki vita, mert mindent elnyom a "Trump a demokracia ellensege" felelemkeltes, onmagaert beszel.
A linked sajat maga vallja be, hogy fake news volt.www.dailykos.com/stories/2024/7/27/2258546/-Trump-Confesses-I-m-Not-ChristianMeghallgattam de nem mondott ilyetMikor arról beszélt hogy már csak egyszer kell jönni szavazni többet nem mert ő elintézi hogy ne kelljenhol jelentette ki?és ő maga sem keresztény amit ki is jelentettelirigyelte a szuverenitás védelmi hivataltDehát a gyerekei meg az unokái zsidók xd
BREAKING - TRUMP: I will create a new federal task force on fighting anti-Christian bias, and its mission will be to investigate all forms of illegal discrimination, harassment, and persecution against Christians in America. pic.twitter.com/KtFXlBTXAv
— Simon Ateba (@simonateba) July 27, 2024
Negritis, a vajda
Go Vikings!
Negritis, a vajda
petey
Negritis, a vajda
petey
Negritis, a vajda
undisputedly
Jó látni, hogy Kover Laszlonak ekkora kovetotabora van!A fidesz nem vezette le sem szépen sem csúnyán, hogy miért szolgálja a demokráciát a bíróság végrehajtó hatalom alá rendelése. Nem is vezethette le, a hatalmi ágak egysége ugyanis szükségszerűen abszolút hatalmat (ma: diktatúrát) jelent. Maximum az képzelhető el elvileg, hogy van a jóságos és kedves, de egyben tehetséges és ügyes diktátor, és ő mindenki számára nagyon üdvösen kormányoz, és akkor nekünk jó, meg boldogság.A Fidesz is szepen levezette, hogy miert szolgalja a demokraciat, ha a vegrehajto hatalom ala kerul a biroi szervezet.Btw., azt is nagyon szepen eltanulta a Fidesztol a Biden-Harris admin, hogy a nekik kedvezotlen donteseket hozo biroi fuggetlenseget hogyan kell tamadni. Ha jol latom, nem esett rola szo, de eloallt az SC "reform otleteivel" Biden. OV is csak csettint szerintem, a demek olyan jol masoljak az illiberalis rendszert.mondjuk ez annak fenyeben eleg vicces, hogy az egyik javaslata eppen azt probalna kikuszobolni, hogy olyan ugyekben ne hozzannak iteletet, amiben erintettek. pont azt probalna szavatolni, hogy az adott ugyekben tenyleg fuggetlenek legyenek ...
undisputedly
oszinten szolva sztem nincs realitasa ezeknek a javaslatoknak foleg a 18 eves maximumnak.
amugy a biroi fuggetlenseget eppen Trump is tamadta mikor ugy nevezett ki sajat jeloltet, ami teljesen szembe ment az USA szokasjoggal.
de epp irtam is Gyurmanak par napja, hogy ezert is fontos a kovetkezo negy ev, mert sztem 2 de akar 3 uj biroi kinevezes is lehet ebben az idoszakban.
csebi
Erdekes modon a demokratakat addig nem zavarta, hogy nincs term-limit es hogy az etikai ugyekben sem szolhat bele a torvenyhozas es a vegrehajtoi hatalom a biroi munkaba, amig nem lett konzervativ tobbseg.
Arrol nem is beszelve, hogy valamiert csak az SC-ben akarnak term-limitet, a torvenyhozasban (tehat a sajat poziciojukban) nem erzik szukseget, elvegre Biden is csak a majd 50 eves politikai karrierje vegen gondolja ugy, hogy megis milyen jo dolog lenne, ha lennenek megvalaszhatosagi ido-korlatok. De legalabb majd jon az Etikai Kodex amin keresztul lehet kontrollalni a nekik nem tetszo birakat.
De persze megint Trump! 😊 Jol mukodik kint is a Demokrata (Fidesz) propaganda.
undisputedly
Na most, a történelem köztudomásúlag tele van azokkal a jó diktátorokkal, akik nem éltek vissza a saját érdekükben a korlátlan hatalommal. Ezért aztán hasznos, ha a hatalmi ágakat nem választjuk szét, hanem hagyjuk, hogy ezek a mindenhol nyüzsgő jóságos diktátorok végre megvalósítsák számukra a földi paradicsomot. Mert mi baj történhet, ugye.
Assurbanapli
fidesz.hu/hirek/a-biroi-fuggetlenseg-nem-abszolut-es-oncelu
"A bírói függetlenség nem abszolút és öncélú - jelentette ki Kövér László, az Országgyűlés elnöke a magyar bírói függetlenséget garantáló törvény elfogadásának 150. évfordulója alkalmából tartott konferencián, a Parlamentben szerdán.
"... mindenféle kificamított államelméletekkel szemben a bírói kar nem külső tartozéka, hanem belső alkotóeleme az államnak, a bírói hatalom maga az államhatalom egyik megnyilvánulása, amelynek sorsában mindig osztozik. (...) A bírói hatalom nem lehet független az államtól, hiszen maga is része annak, sem az igazságtól, hiszen annak szolgálatára létezik" - fogalmazott a házelnök. Nincs veszélyesebb döntés egy államra nézve, mint egy megmásíthatatlan rossz ítélet, nincs veszélyesebb ellensége egy társadalomnak, mint egy alkalmatlan bíró: ez a felelősség teszi a bírói hivatást magasztossá - tette hozzá a házelnök.
A házelnök "önkritikus" észrevételként hozzáfűzte: jogalkotói mulasztást történt, amikor nem szabályozták pontosan, hogy a bíróságok kinek vagy minek a nevében hirdetnek ítéletet. "Elvi éllel kijelenthetjük, hogy az eljáró bíróságok csakis a magyar állam vagy az Alaptörvény szerint +Magyarország alkotmányos állami folytonosságát és a nemzet egységét+ megtestesítő Szent Korona nevében hozhatják meg ítéleteiket" - mondta Kövér László."
A jelenkori demokrata part merfoldekkel kozelebb all az illiberalis hatalomgyakorlok korehez, mint a Trump admin barmikor allt. Az, hogy ezekrol nem alakult ki vita, mert mindent elnyom a "Trump a demokracia ellensege" felelemkeltes, onmagaert beszel.
A linked sajat maga vallja be, hogy fake news volt.www.dailykos.com/stories/2024/7/27/2258546/-Trump-Confesses-I-m-Not-ChristianMeghallgattam de nem mondott ilyetMikor arról beszélt hogy már csak egyszer kell jönni szavazni többet nem mert ő elintézi hogy ne kelljenhol jelentette ki?és ő maga sem keresztény amit ki is jelentettelirigyelte a szuverenitás védelmi hivataltDehát a gyerekei meg az unokái zsidók xd
BREAKING - TRUMP: I will create a new federal task force on fighting anti-Christian bias, and its mission will be to investigate all forms of illegal discrimination, harassment, and persecution against Christians in America. pic.twitter.com/KtFXlBTXAv
— Simon Ateba (@simonateba) July 27, 2024
Negritis, a vajda
Go Vikings!
Negritis, a vajda
petey
Negritis, a vajda
petey
Negritis, a vajda
Szerkesztette: undisputedly
A fidesz nem vezette le sem szépen sem csúnyán, hogy miért szolgálja a demokráciát a bíróság végrehajtó hatalom alá rendelése. Nem is vezethette le, a hatalmi ágak egysége ugyanis szükségszerűen abszolút hatalmat (ma: diktatúrát) jelent. Maximum az képzelhető el elvileg, hogy van a jóságos és kedves, de egyben tehetséges és ügyes diktátor, és ő mindenki számára nagyon üdvösen kormányoz, és akkor nekünk jó, meg boldogság.A Fidesz is szepen levezette, hogy miert szolgalja a demokraciat, ha a vegrehajto hatalom ala kerul a biroi szervezet.Btw., azt is nagyon szepen eltanulta a Fidesztol a Biden-Harris admin, hogy a nekik kedvezotlen donteseket hozo biroi fuggetlenseget hogyan kell tamadni. Ha jol latom, nem esett rola szo, de eloallt az SC "reform otleteivel" Biden. OV is csak csettint szerintem, a demek olyan jol masoljak az illiberalis rendszert.mondjuk ez annak fenyeben eleg vicces, hogy az egyik javaslata eppen azt probalna kikuszobolni, hogy olyan ugyekben ne hozzannak iteletet, amiben erintettek. pont azt probalna szavatolni, hogy az adott ugyekben tenyleg fuggetlenek legyenek ...
undisputedly
oszinten szolva sztem nincs realitasa ezeknek a javaslatoknak foleg a 18 eves maximumnak.
amugy a biroi fuggetlenseget eppen Trump is tamadta mikor ugy nevezett ki sajat jeloltet, ami teljesen szembe ment az USA szokasjoggal.
de epp irtam is Gyurmanak par napja, hogy ezert is fontos a kovetkezo negy ev, mert sztem 2 de akar 3 uj biroi kinevezes is lehet ebben az idoszakban.
csebi
Erdekes modon a demokratakat addig nem zavarta, hogy nincs term-limit es hogy az etikai ugyekben sem szolhat bele a torvenyhozas es a vegrehajtoi hatalom a biroi munkaba, amig nem lett konzervativ tobbseg.
Arrol nem is beszelve, hogy valamiert csak az SC-ben akarnak term-limitet, a torvenyhozasban (tehat a sajat poziciojukban) nem erzik szukseget, elvegre Biden is csak a majd 50 eves politikai karrierje vegen gondolja ugy, hogy megis milyen jo dolog lenne, ha lennenek megvalaszhatosagi ido-korlatok. De legalabb majd jon az Etikai Kodex amin keresztul lehet kontrollalni a nekik nem tetszo birakat.
De persze megint Trump! 😊 Jol mukodik kint is a Demokrata (Fidesz) propaganda.
undisputedly
Na most, a történelem köztudomásúlag tele van azokkal a jó diktátorokkal, akik nem éltek vissza a saját érdekükben a korlátlan hatalommal. Ezért aztán hasznos, ha a hatalmi ágakat nem választjuk szét, hanem hagyjuk, hogy ezek a mindenhol nyüzsgő jóságos diktátorok végre megvalósítsák számukra a földi paradicsomot. Mert mi baj történhet, ugye.
www.dailykos.com/stories/2024/7/27/2258546/-Trump-Confesses-I-m-Not-ChristianMeghallgattam de nem mondott ilyetMikor arról beszélt hogy már csak egyszer kell jönni szavazni többet nem mert ő elintézi hogy ne kelljenhol jelentette ki?és ő maga sem keresztény amit ki is jelentettelirigyelte a szuverenitás védelmi hivataltDehát a gyerekei meg az unokái zsidók xd
BREAKING - TRUMP: I will create a new federal task force on fighting anti-Christian bias, and its mission will be to investigate all forms of illegal discrimination, harassment, and persecution against Christians in America. pic.twitter.com/KtFXlBTXAv
— Simon Ateba (@simonateba) July 27, 2024
Negritis, a vajda
Go Vikings!
Negritis, a vajda
petey
Negritis, a vajda
petey
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
Meghallgattam de nem mondott ilyetMikor arról beszélt hogy már csak egyszer kell jönni szavazni többet nem mert ő elintézi hogy ne kelljenhol jelentette ki?és ő maga sem keresztény amit ki is jelentettelirigyelte a szuverenitás védelmi hivataltDehát a gyerekei meg az unokái zsidók xd
BREAKING - TRUMP: I will create a new federal task force on fighting anti-Christian bias, and its mission will be to investigate all forms of illegal discrimination, harassment, and persecution against Christians in America. pic.twitter.com/KtFXlBTXAv
— Simon Ateba (@simonateba) July 27, 2024
Negritis, a vajda
Go Vikings!
Negritis, a vajda
petey
Negritis, a vajda
Két motiváció lehet: annyira meggyőző az esélytelen programja, hogy azzal azonosulhat a választó, vagy annyira elege van a kétosztatúságból, hogy protest szavaz a harmadikra. Mindkettő nyomos érv lehet.Nem, de ez a kérdés nem is következik az én kérdésemből.A választásnak csak akkor van értelme, ha van esély győzni?ha USA allampolgar lennek akkor sem a demokratakra szavaznak, sem a repikre.Hanem?!
csebi
Ki más van aki nyerhet?
Ha meg olyanra, aki nem nyerhet, annak mi értelme?
Őszentsége Sobri Jóska
szaba
Az inkább, hogy ha van lehetőség választani (egy kétosztatú politikai térben nyilván kettőből), akkor a szavazó miért nem akar élni ezzel a lehetőségével?
Mondjuk a mostani választáson mi értelme nem Trumpra vagy nem Harrisra szavazni, hanem egy 2024-es Ross Perotra? (Nem tudom kik lesznek most a függetlenek vagy nagyonkis pártiak.)
Őszintén érdekel mi van egy ilyen hozzáállás mögött. És vajon az egy ilyen szavazás vagy kvázi nemszavazás által artikulálható e?
Őszentsége Sobri Jóska
Nem, de ez a kérdés nem is következik az én kérdésemből.A választásnak csak akkor van értelme, ha van esély győzni?ha USA allampolgar lennek akkor sem a demokratakra szavaznak, sem a repikre.Hanem?!
csebi
Ki más van aki nyerhet?
Ha meg olyanra, aki nem nyerhet, annak mi értelme?
Őszentsége Sobri Jóska
szaba
Az inkább, hogy ha van lehetőség választani (egy kétosztatú politikai térben nyilván kettőből), akkor a szavazó miért nem akar élni ezzel a lehetőségével?
Mondjuk a mostani választáson mi értelme nem Trumpra vagy nem Harrisra szavazni, hanem egy 2024-es Ross Perotra? (Nem tudom kik lesznek most a függetlenek vagy nagyonkis pártiak.)
Őszintén érdekel mi van egy ilyen hozzáállás mögött. És vajon az egy ilyen szavazás vagy kvázi nemszavazás által artikulálható e?
A választásnak csak akkor van értelme, ha van esély győzni?ha USA allampolgar lennek akkor sem a demokratakra szavaznak, sem a repikre.Hanem?!
csebi
Ki más van aki nyerhet?
Ha meg olyanra, aki nem nyerhet, annak mi értelme?
Őszentsége Sobri Jóska
ha USA allampolgar lennek akkor sem a demokratakra szavaznak, sem a repikre.Hanem?!