Viccek
51 feliratkozó
több mint 14 éve
Nem tudom volt-e már, de én csak most olvastam FB-n 😊Egy filozófia professzor az előadását úgy kezdte, hogy fogott egy befőttesüveget és feltöltötte kb. 5 cm átmérőjű kövekkel, majd rákérdezett,hogy tele van-e az üveg? - Igen. - volt a válasz. Ezután elővett egy dobozt, tele apró kavicsokkal, és elkezdte beleszórni azokat az üvegbe. Miután a kavicsok kitöltötték a kövek közötti üres helyeket, megint megállapították, hogy az üveg tele van. A professzor ezután elővett egy dobozt homokkal, és azt kezdte beletölteni az üvegbe. A homok természetesen minden kis rést kitöltött. - És most, - mondta a professzor - vegyétek észre, hogy ez a ti életetek. A kövek a fontos dolgok (a családod, a partnered, az egészséged, a gyerekeid). Ha minden mást elveszítenél, az életed akkor is teljes maradna. A kavicsok azok a dolgok, amelyek még számítanak, mint a barátaid, a munkád, a kollégáid. A homok az összes többi: az apróságok. Ha a homokot töltöd be először, nem marad hely a kavicsoknak és a köveknek. Ugyanez történik az életeddel. Ha minden idődet és energiádat az apróságokra fordítod, nem marad hely azoknak a dolgoknak, amik igazán fontosak a boldogságod érdekében. Játssz tehát a gyerekeiddel, szakíts időt orvosi vizsgálatokra, vidd el a párodat táncolni. Dolgozni, takarítani, vendégeket hívni mindig lesz időd. Ezért először a kövekre figyelj, azokra a dolgokra, amik igazán számítanak. A többi csak homok. Az egyik diák megkérdezte: - És most már valóban tele van-e az üveg? Mire a prof azt válaszolta, hogy igen, tele van. Erre a diák elővett egy dobozos sört, kinyitotta, s beletöltötte az üvegbe. A sört a homok elnyelte, és térfogatváltozás nem következett be. Azt mondta erre a diák: - Nos, bármennyire is úgy érezzük, hogy az életünk teljes, a fenti példából jól látszik: EGY SÖR AZÉRT MINDIG BELEFÉR!!! 😀 😀
Hungarian Indianapolis Colts Fan Club I'll always be a Colt. Always! - Peyton Manning
több mint 14 éve
Egy orosz katona átkiált a kínai határon:- Ej, százezer kínai, gyertek a domb mögé harcolni velem!
Átmegy százezer kínai, verekedés, csend...
Fél óra múlva az orosz harcos újra kiált:
- Ej, százezer kínai, gyertek a domb mögé harcolni velem!
Ismét átmegy százezer kínai, megint verekedés, majd csend...
Fél óra múlva újra hangzik a kiáltás:
- Ej, százezer kínai, gyertek a domb mögé harcolni velem!
Már menne megint százezer kínai, de a domb mögül előmászik egy összevert, de még élő kínai:
- Vigyázzatok fiúk! Csapda! Ketten vannak!
több mint 14 éve
Ilyenek jöhetnek még Húsrágó 😂

A baseball 90% fejjáték. A másik fele fizikai. Nincs ez elbaszva, csak másra lesz jó. A legrosszabb, mikor a hülyeség szorgalommal párosul.
több mint 14 éve
Chat üzenetek:Ádám: szakítottunk Mónival.. 4 nap híján 6 hónap
Dani: nem Nóri?
Ádám: ja de
Reni: ma lezártam egy hosszútávú kapcsolatot
Reni: nem nagyon zavar, mert nem az enyém volt
Tyutyu: Vizeletadásnál mentem a toalettre és egy fél literes poharat csordultig öntöttem teával. Mondta a nővérke ennyi nem kellett volna. Leittam belőle 3 decit! A 2 nővér közül az egyik kajakra behányt, a másiknak kijött a szeme, mint a csigának, képzeld el a fejeket!
dk: de amúgy... pl. ott van bátyám... kockának indult ő is, csak aztán nem figyeltünk és lettek barátai...
Peti: Randomizmus.
Pityu: Az mit jelent?
Peti: Mindig mást.
Situation?!: Haverom mesélte hogy egyik spanja hánytatta a 17 éves barátnőjét majd oda ment hozzá egy idősebb nő és rászólt a spanja hogy:
Situation?!: -Mi a faszt nézel?
Situation?!: Mire a nő:
Situation?!: -Én vagyok az anyja..
Situation?!: 😀😀😀D
Robin: omg 😀😀
Kicsy: sztem a mit hallgatok funkciót kapcsold ki ha pornót nézel...
Emese: akáció😊
Bálint: izsgaidőszak😕
Khazmeer: hát ha már helyzet... tegnap összefutottam 1 régi osztálytársnőmmmel a koccintósban... 😉 Sz. Zsófi ismered?
Bálint: jaja ismerem mivan vele?
Khazmeer: Hát már régebben is jóban voltunk. Egész este dumáltunk ittunk... és hát úgy később a parkban meg is tapasztaltam hogy úgy mond van vákumja a csajnak 😉
Bálint: igen-igen tudom.
Khazmeer: neked is megvolt?😊
Bálint: Barátnőm... és remélem mostanában nem kerülsz a szememelé.
X: ha szakítasz vele, békében szakíts, h tudd még dugni!
Y: úgyis lesz új pasija amellett nem lehet dugni
X: áh, biztos lehet, melletted is lehetett..
djozike: msot redorrel ittam
djozike: aztan mondta h epitkezik most
djozike: es egyenruhaba ment haza
djozike: es csak azt latta ha keritesen keresztul menekulnek a munkasok
Gyadi: 😀😀😀
djozike: aztan felhivta ot a valalkozo h ne merjen megegyszer egyenruhaba hazamenni mert nem fejezi be neki a hazat 😀
norbip: 😀😀😀DD
Kitti: miért, már borostás vagy?
imurai: ja, pedig szombaton vágtam
imurai: még nindzsa
imurai: nem látszik, de már szúr
több mint 14 éve
Részlet a Nemzeti Sportból:...az is elképzelhető, hogy többet nem láthatjuk a pályán, legalábbis erre lehet következtetni a szezon végén (ismételten) visszavonuló klasszis szavaiból: „Ha nem érzem a kezem, nem fogok többet játszani."




(a 297-es rekordja előtt le a kalappal)

"First down az, amikor átviszik a sárga vonalon a labdát" P.P
több mint 14 éve
A fiatal zsidó házasodna, de nagy dilemmába van. Felkeresi a bölcs rabbit:- Rabbi! Házasodni akarok, de mondd, mit tegyek? Vegyek el egy bomba jó nőt, aki egész életemben megcsal fűvel-fával, vagy pedig egy rusnyát, ez esetben tudom, hogy csak az enyém lesz örökre.
Mire a rabbi:
- Hát dönts fiam, mi jobb. Megosztani egy tortát a barátaiddal, vagy megenni egy kalap szart egyedül?
több mint 14 éve
Megy az orosz vonat Szibériában. Egyszer csak megáll. Az utasok kérdezősködnek:- Mi történt?
- Mozdonyt cserélnek.
- Mire?
- Vodkára!
- És akkor hogy fogunk tovább menni?
- Részegen!
több mint 14 éve
Balu, a székelyes vicc röpke 10hszel előtted lett beírva.Hát... 3 napi nemalvás megtette a hatását...
szaba
Tényleg:
Miért várják az egyetemisták a mikulást?
Mert már csak 2-t kell aludni karácsonyig 😀
több mint 14 éve
Milliomos férj a feleségének:- Drágám, az utóbbi időben nem megy túl jól az üzlet. Meg kell, hogy tanulj főzni, így el tudnánk bocsátani a szakácsnőt.
- Persze Édesem! Briliáns ötlet. De miért nem tanulsz meg te is dugni,így elbocsáthatnánk a sofőrt is!



több mint 14 éve
Mi történne a hollywoodi filmekkel, ha a valóságban játszódnának?- Die Hard 3: Bruce Willis fejfájással ébred, majd visszafekszik. New York elpusztul.
- Terminátor 2: Arnold Schwarzenneggerben érkezéskor lefagy a Windows, aztán reggelre széjjelhordják a hajléktalanok.
- Titanic: A hajó süllyedése közben nem szexel senki, és az operatőr is megfullad.
- Emannuelle: Az első héten mindenki trippert kap, aztán behúzódik az árnyékba.
- Kék Lagúna: A két gyerek tetemét delfinek tolnák ki a partra, de elgázolja őket egy tartályhajó részeg kapitánya, így sosem találják meg őket.
- E. T.: E. T.-t egy részeges munkás szeneslapáttal agyonveri, majd elássa a tyúkudvaron. Timothy sosem tanul meg repülve kerékpározni.
- Cápa 1-2-3: A cápa nem jön ki a part közelébe, mert telemegy a szája homokkal. 30 évvel később pusztul el 500 méter mélyen, amikor félrenyel egy teknőst.
- Zorba, a görög: A stáb nem kap forgatási engedélyt, ezért Németországban készítik el a Jürgen, a bajort.
- Csillagok háborúja: Vizet találnak a Marson, de másik galaxisnak se híre, se hamva.
- A temetőre épült ház: Miután kiderült, hogy a ház egy temetőre épült, az ÁNTSZ bezáratja.
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
A székely fiú román lányt vesz feleségül. A nászéjszaka elõtt édesapja ellátja jótanácsokkal:
- No, fiam, hát szépen kapd a karodba azt a leányt, hogy lássa, a magyar erõs!
- Úgy lesz, Édesapám!
- Aztán keményen rakd le az ágyra, hogy lássa, a magyar határozott is!
- Meglesz, Édesapám!
- Utána vetkõzz meztelenre, hogy lássa, a magyar szép is! A többit már tudod!
- Megteszem, Édesapám!
Másnap kérdi a székely a fiát:
- Hát mi történt?
- Minden úgy volt, Édesapám, ahogy elhatároztuk: fölkaptam, hogy lássa, a magyar erõs; aztán ledobtam az ágyra, hogy tudja, a magyarral nem lehet kukoricázni; a ruháimat egy szempillantás alatt lerántottam, hogy lássa, szép is a magyar.
- Aztán?
- Aztán kivertem elõtte a faszomat!
- Miért csináltál ilyet, Édesfiam?
- Hogy lássa, a magyar független és autonóm!
több mint 14 éve
http://kepgep.hu/2010/12/11/main/puruttya_hu_ftw_6214.htmlbocsi 😀
The Dallas Cowboys over the past three years: We've put a lot of effort into training Jason Garrett
A JJ féle probléma megoldás hatásmechanizmusa: ha van két kockád, és nem tudod begyömöszölni őket a kerek lyukba, akkor hozz egy harmadik kockát. by betmen
több mint 14 éve
Alkalmi pár a hotelszobában meghitten szeretkezik, amikor a szőke csaj megszólal:Mit kérdez a pedofil a mennyországban?
- Van egy kis gond. AIDS-es vagyok...
Srác:
- Én is...
Csaj:
...- De én csak vicceltem...
Srác:
- Többet nem fogsz.
A pedofil lemegy a kupiba.
- Kérek szépen egy kislányt!
- Na és pénze van?
- Igen, persze.
- Akkor várjon, mindjárt küldöm!
- Miért, már tud járni? 😕konqueror
- Hol a kis Jézus?
Nézz egyenesen előre. Mi van ott?
Ha annak látod, ami,
Sohasem hibázol.
(Bassui Tokusho zen mester tanácsa a Line of Scrimmage-en)
több mint 14 éve
Két öregúr beszélget.- Te, emlékszel még arra a szerre, amit a katonaságnál adtak, hogy ne
álljon a farkunk?
- Igen, mi van vele?
- Kezd hatni!



több mint 14 éve
szerintem nem volt még ha igen akkor szorry : Az öreg Mama már 40 éve New York közelében lakik. Szeretne a kertjében krumplit ültetni, de egyedül van, öreg és gyenge. A fia ártatlanul ül egy börtönben. Sokat leveleznek. "Kedves Fiam, Samuel" Nagyon szomorú vagyok, mert nem tudok a kertemben krumplit ültetni. Biztos vagyok benne, hogy ha itt lennél, tudnál nekem segíteni felásni a kertet. Szeretlek. Mama. Másnap Mama levelet kap a fiától. Kedves Anyám. Ne nyúlj a kerthez. Ott rejtettem el a hullát. Én is szeretlek. Samuel. Másnap hajnali 4-kor lerohanja az öreg házát az FBI, CIA, a Ranger-ek és a Nemzetbiztonsági Hivatal is. Átkutatják a házat és felássák az egész kertet, minden millimétert átkutatnak, de semmit sem találnak. Aztán reggel csalódottan távoznak. Másnap az anyja újra levelet kap a fiától: Kedves Mama! Remélem mostanra már fel van ásva a kerted és ültethetsz bele krumplit. Sajnos csak ennyit tudtam innen tenni érted. Szeretlek. Samuel
több mint 14 éve
Alkalmi pár a hotelszobában meghitten szeretkezik, amikor a szőke csaj megszólal:- Van egy kis gond. AIDS-es vagyok...
Srác:
- Én is...
Csaj:
...- De én csak vicceltem...
Srác:
- Többet nem fogsz.
A pedofil lemegy a kupiba.
- Kérek szépen egy kislányt!
- Na és pénze van?
- Igen, persze.
- Akkor várjon, mindjárt küldöm!
- Miért, már tud járni? 😕
több mint 14 éve
Bár egy éve tették fel, de talán akad más is akinek eddig kimaradt:http://www.youtube.com/watch?v=P2GuVBlGlV4

több mint 14 éve
Törölt felhasználó

több mint 14 éve
A székely fiú elmondja otthon, hogy román lányt vesz feleségül. Áll otthon a bál, de végülis beletörődnek a szülők a tragédiába. Az apa négyszemközti beszélgetésre hívja a fiát:-Áron! A nászéjszakán az ajó előtt karjaidba veszet a lányt, hogy lássa a román, hogy a székely erős! Ezután berúgod az ajtót, hogy lássa a román, hogy a székely határozott! Utána dobd le az ágyra, hogy lássa a román, hogy a székely az úr a háznál!
A nászéjszaka eltelik, az apa fálrehívja a fiát:
-Mesélj Áron!
-Hát apám, úgy tettem ahogy mondta! Az ajtóban a karjaimba kaptam, hogy lássa erős a székely! Berúgtam az ajtót, hogy lássa, hogy határozott a székely! Ledobtam az ágyra, hogy lássa, hogy a székely az úr a háznál! Utána kivertem a farkamat..
-Mit csináltál Te gyerek, aszt miért???
-Hogy lássa a román, hogy a székely autonóm!!
😀 😀

"First down az, amikor átviszik a sárga vonalon a labdát" P.P
több mint 14 éve
ööö ródeó szex, hátulról, és fülébe súgni, hogy a szeretőm is ebben a pózban szereti a legjobban, és utána minél tovább rajtamaradni😀😀😀Milyen a magyar rodeo?én ezt úgy ismerem hogy azt kell a fülébe súgni hogy a legjobb barátnőjével csalod.Cowboykarcsi
Mikor a legjobban "pakolod" a barátnődet/feleségedet, súgj a fülébe egy idegen női nevet. Aztán számolhatod a másodperceket meddig tudsz rajta maradni....apeszos
"Lehetséges lenne mindent tudományosan leírni, de nem lenne értelme. Ugyanolyan értelmetlen lenne, mint Beethoven egyik szimfoníáját -egy hullám változásai a nyomás függvényében- ábrázolni."