Vizes Sportok
9 feliratkozó
több mint 11 éve
Az megvan amúgy, hogy Hosszú mögött a második európai versenyző ki lett? 😀 Őt is megáldotta a sors rendesen ezzel a tinihülyeséggel 😀


több mint 11 éve
mi ez a Filho ügy?braxa88Megbukott vízhajtóval. (Ugyanezért kapásból eltiltották a kerékpáros Kolobnevet amúgy.) De kimagyarázták az ügyvédei, hogy ez az orvos hibája volt, mert rossz gyógyszert írt fel, meg amúgy is gyártási hibás volt az és csak ezért került a szervezetébe a tiltott anyag. És a CAS végül felmentette és még semmilyen eredményét sem vette el.
Ezt vesd össze mondjuk azzal, hogy Szepesi Nikit miért tiltották el:
http://www.uszovilag.hu/hatter/1269-kizarolag-szepesi-nikolett-a-felels-a-szoevetseg-szerint
http://www.origo.hu/sport/egyeb/uszas/20110117-szepesi-nikolett-ismet-visszavonul.html
több mint 11 éve
mi ez a Filho ügy?
több mint 11 éve
Mondjuk így utolag elég gyanús, hogy teljes dresz volt rajta, aztán gyakorlatilag 300 m-t stílusbol úszott le 400-on, majd az utcso 100-on szétszivattyúzta a mezőnyt. Mind1, én szkeptikus vagyok, egyrészt már benne van a korban, másrészt gyors annyira sose volt, hogy egy 100-on odaérjen igazán a legjobbak közé.Hát én azért remélem, hogy felküzdi magát arra az alázós szintre, ahol volt 😊WyattJaaaaaaj szegény felpsz... jaaaaaaaj szegény felpsz 😀 😀 😀WyattAmúgy elég nagy időt jött ő is, más kérdés, hogy Magnussen vmit komoly betegséggel kűzdhet...
Thorpe be se fog férni szinte ebbe a 4-esbe...szaba
Phelpstől én most a 200 gyorsot várom, sztem azon durranthat egy nagyot.
több mint 11 éve
Hát én azért remélem, hogy felküzdi magát arra az alázós szintre, ahol volt 😊Jaaaaaaj szegény felpsz... jaaaaaaaj szegény felpsz 😀 😀 😀WyattAmúgy elég nagy időt jött ő is, más kérdés, hogy Magnussen vmit komoly betegséggel kűzdhet...
Thorpe be se fog férni szinte ebbe a 4-esbe...szaba


több mint 11 éve
Jaaaaaaj szegény felpsz... jaaaaaaaj szegény felpsz 😀 😀 😀WyattAmúgy elég nagy időt jött ő is, más kérdés, hogy Magnussen vmit komoly betegséggel kűzdhet...
Thorpe be se fog férni szinte ebbe a 4-esbe...
több mint 11 éve
kb azt, hogy ennél az időnél nem nagyon lesz jobb, márpedig a 7. helyen jutott döntőbe.HöriÉrtem. Reméljük 400-on majd jobb lesz, pedig kellene tőle a jó eredmény, mert a női csapatból mástól nem tudok elképzelni dobogót.
több mint 11 éve
kb azt, hogy ennél az időnél nem nagyon lesz jobb, márpedig a 7. helyen jutott döntőbe.

több mint 11 éve
szegény lyányoknak ez nem jött össze.Mit mondott? Eurosporton néztem és ott nem mutatták természetesen. A fantasztikus Dara Esztert mondjuk nem nagyon értem miért kell mindig kivinni.
a Katka interjú nem volt túl bíztató.
Gyurtától szép munka a döntő.Höri
több mint 11 éve
szegény lyányoknak ez nem jött össze.a Katka interjú nem volt túl bíztató.
Gyurtától szép munka a döntő.

több mint 11 éve
Franciák a régiek. Bernard megint kapott vagy egy másodpercet Magnussentől. 😂És jövőre már a Torpedó lesz az uccsó ember 😊)
Kurva jó volt az ausztrál váltó, nagyon örültem nekik.Schleck


több mint 11 éve
Franciák a régiek. Bernard megint kapott vagy egy másodpercet Magnussentől. 😂Kurva jó volt az ausztrál váltó, nagyon örültem nekik.
több mint 11 éve
lassan már csak a 100gy döntőre...Nah, kezdődik. 😊Ő majd gondolom a döntőkre elő fog majd kerülni.iktriad
Az sajnálom kicsit, hogy nincs Szabó Gábor, de a mostani páros sem rossz. Jó világbajnokságot mindenkinek!Schleck
több mint 11 éve
Nah, kezdődik. 😊Ő majd gondolom a döntőkre elő fog majd kerülni.
Az sajnálom kicsit, hogy nincs Szabó Gábor, de a mostani páros sem rossz. Jó világbajnokságot mindenkinek!Schleck
több mint 11 éve
Nah, kezdődik. 😊Az sajnálom kicsit, hogy nincs Szabó Gábor, de a mostani páros sem rossz. Jó világbajnokságot mindenkinek!
több mint 11 éve
Hoppá, Csucsu 3. lett 25 km-en 😐 Nem gyenge. Le a kalappal.szabaNem semmi eredmény. Már annak is minden tiszteletem, aki leúszik egy ilyet, de ilyen eredménnyel pláne.
több mint 11 éve
Hoppá, Csucsu 3. lett 25 km-en 😐 Nem gyenge. Le a kalappal.
több mint 11 éve
Na, a kissé meggyengített montenegróiak ellen egy kemény meccsen nyertünk, a védekezés ingadozik de a fórok elég szépek. Indulásnak nem rossz.

több mint 11 éve
Na, csak az utolsó napot számoltam össze, 14 kizárás.... Hihetetlen... 4 nap tuti összejött az 50...
több mint 11 éve
Hát ahogy néztem, kb. 20-25 hibás rajt volt, 10-15 forduló, meg még jópár úszás is. Egyszerűen érthetetlen...Ide írom, bár nem nagy hírérték. Serdülő ob volt hétvégén. Szerintem rekord számú kizárás történt, nem számoltam végig, de legalább 50 alkalommal került sor diszkvalifikációra a versenyhétvégén.De mik voltak most? Beugrások vagy szabálytalan úszások/fordulók?Schleck
Viszonyítás képpen, felnőtt ob-n sztem max 10 esetben történt ez meg. Ebből egyszer én voltam direkt a tettes, hogy ne kelljen visszalépési díjat fizetni. Nem tudom mi történt a kicsiknél, de vmit nagyon elnézett a versenybíró bizottság...szaba
több mint 11 éve
Ide írom, bár nem nagy hírérték. Serdülő ob volt hétvégén. Szerintem rekord számú kizárás történt, nem számoltam végig, de legalább 50 alkalommal került sor diszkvalifikációra a versenyhétvégén.De mik voltak most? Beugrások vagy szabálytalan úszások/fordulók?
Viszonyítás képpen, felnőtt ob-n sztem max 10 esetben történt ez meg. Ebből egyszer én voltam direkt a tettes, hogy ne kelljen visszalépési díjat fizetni. Nem tudom mi történt a kicsiknél, de vmit nagyon elnézett a versenybíró bizottság...szaba
több mint 11 éve
Ide írom, bár nem nagy hírérték. Serdülő ob volt hétvégén. Szerintem rekord számú kizárás történt, nem számoltam végig, de legalább 50 alkalommal került sor diszkvalifikációra a versenyhétvégén. Viszonyítás képpen, felnőtt ob-n sztem max 10 esetben történt ez meg. Ebből egyszer én voltam direkt a tettes, hogy ne kelljen visszalépési díjat fizetni. Nem tudom mi történt a kicsiknél, de vmit nagyon elnézett a versenybíró bizottság...