NFL csevegő
82 feliratkozó
több mint 7 éve
Törölt felhasználó
Amennyire tudom ma már nem használják, legalábbis látványosan nem. Ehhez nyilván hozzá tartozik, hogy passzorientáltabb lett a liga, de szerintem a Packers sweep tökéletesen olyan játék volt, amit csak egy csapat, és csak egy edző tudott jól alkalmazni. Első ránézésre egyszerűnek tűnik, de egy rendkívül bonyolult play, amit csak Lombardi tudott betanítani. John Madden például azt nyilatkozta, hogy Lombardi egyszer 8 órán keresztül beszélt csak erről az egy playről. Szerintem ez kicsit túlzás, de azért ebből is lehet látni, hogy mennyire nem lehetett egyszerű ezt végrehajtani. Szóval ha engem kérdezel, akkor az „ellenszer” az volt, hogy az egyetlen ember, aki jól tudta használni az visszavonult, és nem sokkal később a játékosok is.Köszönöm a választ.
Jarred
több mint 7 éve
Jarred
1
Amennyire tudom ma már nem használják, legalábbis látványosan nem. Ehhez nyilván hozzá tartozik, hogy passzorientáltabb lett a liga, de szerintem a Packers sweep tökéletesen olyan játék volt, amit csak egy csapat, és csak egy edző tudott jól alkalmazni. Első ránézésre egyszerűnek tűnik, de egy rendkívül bonyolult play, amit csak Lombardi tudott betanítani. John Madden például azt nyilatkozta, hogy Lombardi egyszer 8 órán keresztül beszélt csak erről az egy playről. Szerintem ez kicsit túlzás, de azért ebből is lehet látni, hogy mennyire nem lehetett egyszerű ezt végrehajtani. Szóval ha engem kérdezel, akkor az „ellenszer” az volt, hogy az egyetlen ember, aki jól tudta használni az visszavonult, és nem sokkal később a játékosok is.
Szerkesztette: Jarred
több mint 7 éve
Törölt felhasználó
Packer sweep !!!Skacok èn erről a taktikàrol most olvastam először.Az lenne a kèrdèsem ezt mèg alkalmazzàk az NFL-ben ? Ès ha nem akkor mièrt nem? Mi az "ellenszer" rà ?
több mint 7 éve
Törölt felhasználó
Linkelek három hosszabb cikket. Nem újak, már fél éves irományok, én valamikor január környékén olvastam őket. De most újra a kezem ügyébe került az egyik, és gondoltam beteszem, hátha van akit érdekel az ilyesmi és még nem olvasta. Egy három részes cikksorozatról van szó, ami a passz elleni védekezést elemzi. Milyen kihívásokkal szembesültek/szembesülnek az utóbbi 20-25 évben az NFL védelmek, hogyan reagáltak, reagálnak a kihívásokra, mi lehet a védelmek jövője az egyre kifinomultabb, gazdagabb repertoárral és egyre több jó irányítóval kiálló támadósorok ellen. Az első rész a problémákat mutatja be néhány konkrét játékon át, a második a reakciókat (milyen koncepcionális változásokat hoz, hozott mindez), a harmadik pedig egyfajta összefoglaló és lezárás, mert konklúziónak kevés, mégis felvet néhány lehetséges utat. Érdemes sorrendben elolvasni a hármat. Mindegyik külön-külön is több oldalas, a cikkek alján lapozni kell!Katona Dani nem akarjàtok ezt a 3 cikket àtvenni ès leforditva megjelentetni az FK ??(Mert forditoval nem teljessen lehet èrteni)Nekem mint laikus nagyon izgalmas olvasmány lenne meg szerintem sokan vagyunk így akik nem igazán beszélünk jól angolul.De èrdeklődünk a szakmai dolgok iránt is.
touchdownwire.usatoday.com/2018/11/06/the-match-game-part-1-how-nfl-defenses-lost-their-way/
touchdownwire.usatoday.com/2018/11/08/the-match-game-part-2-how-nick-saban-re-imagined-defensive-coverage/
touchdownwire.usatoday.com/2018/11/09/the-match-game-part-3-the-mahomes-conundrum/
Millió gondolat jut eszembe, ezeket olvasva. Egyrészt nyilván az ember végigmászik az NFL védelemeken, a saját kedvenc csapattól indulva az összes valamiért "érdekesebb" védelmen (mert jók, mert a koordinátor miatt érdemes tanulmányozni, stb.), és próbálja megtalálni, hogy hogyan, miként reagál egyik vagy másik koncepció. Mit csinál Wade, Fangio, Belichick, Carroll, Marinelli, stb.
Másrészt rendkívül kiváncsi vagyok, hogy ezek a szakemberek az elméletet hogyan ültetik át a gyakorlatba, az ismert korlátok között és miatt (a CBA miatti korlátozott edzés lehetőség, a hard cap miatti folytonos fiatalítási kényszer, amiből az adódik, hogy a játékosok tapasztalatlanok, nem tudnak eleget a szakmájuk apró csínja-bínjairól, stb.)
Picit hiányolom, hogy nem beszélgetünk ilyesmiről eleget. Pedig vannak, vagyunk már nem kevesen, akik 15-20 éve, vagy akár régebben is nézik ezt a sportot, és sokakról tudom, hogy a végeredményen és a szurkoláson kívül érdeklődnek a játék stratégiai, szakmai része iránt is. Oké, hogy az ember elovassa úgyis angolul, de engem érdekelne az is, hogy itt kinek mi a véleménye egy-egy ilyen cikkről, témáról. Tanulhatnánk egymástól, ha folyna ilyen beszélgetés.
peterk2005
Peterk neked meg èn szemèlyszerint Köszönöm a 3 linket mèg így is hogy nem mindent èrtek sok tanulság van benne szàmomra.
több mint 7 éve
Linkelek három hosszabb cikket. Nem újak, már fél éves irományok, én valamikor január környékén olvastam őket. De most újra a kezem ügyébe került az egyik, és gondoltam beteszem, hátha van akit érdekel az ilyesmi és még nem olvasta. Egy három részes cikksorozatról van szó, ami a passz elleni védekezést elemzi. Milyen kihívásokkal szembesültek/szembesülnek az utóbbi 20-25 évben az NFL védelmek, hogyan reagáltak, reagálnak a kihívásokra, mi lehet a védelmek jövője az egyre kifinomultabb, gazdagabb repertoárral és egyre több jó irányítóval kiálló támadósorok ellen. Az első rész a problémákat mutatja be néhány konkrét játékon át, a második a reakciókat (milyen koncepcionális változásokat hoz, hozott mindez), a harmadik pedig egyfajta összefoglaló és lezárás, mert konklúziónak kevés, mégis felvet néhány lehetséges utat. Érdemes sorrendben elolvasni a hármat. Mindegyik külön-külön is több oldalas, a cikkek alján lapozni kell!touchdownwire.usatoday.com/2018/11/06/the-match-game-part-1-how-nfl-defenses-lost-their-way/
touchdownwire.usatoday.com/2018/11/08/the-match-game-part-2-how-nick-saban-re-imagined-defensive-coverage/
touchdownwire.usatoday.com/2018/11/09/the-match-game-part-3-the-mahomes-conundrum/
Millió gondolat jut eszembe, ezeket olvasva. Egyrészt nyilván az ember végigmászik az NFL védelemeken, a saját kedvenc csapattól indulva az összes valamiért "érdekesebb" védelmen (mert jók, mert a koordinátor miatt érdemes tanulmányozni, stb.), és próbálja megtalálni, hogy hogyan, miként reagál egyik vagy másik koncepció. Mit csinál Wade, Fangio, Belichick, Carroll, Marinelli, stb.
Másrészt rendkívül kiváncsi vagyok, hogy ezek a szakemberek az elméletet hogyan ültetik át a gyakorlatba, az ismert korlátok között és miatt (a CBA miatti korlátozott edzés lehetőség, a hard cap miatti folytonos fiatalítási kényszer, amiből az adódik, hogy a játékosok tapasztalatlanok, nem tudnak eleget a szakmájuk apró csínja-bínjairól, stb.)
Picit hiányolom, hogy nem beszélgetünk ilyesmiről eleget. Pedig vannak, vagyunk már nem kevesen, akik 15-20 éve, vagy akár régebben is nézik ezt a sportot, és sokakról tudom, hogy a végeredményen és a szurkoláson kívül érdeklődnek a játék stratégiai, szakmai része iránt is. Oké, hogy az ember elovassa úgyis angolul, de engem érdekelne az is, hogy itt kinek mi a véleménye egy-egy ilyen cikkről, témáról. Tanulhatnánk egymástól, ha folyna ilyen beszélgetés.


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 7 éve
A Chiefs azért nagyon jól nyomta az utóbbi másfél évtizedben. Ők az egyetlenek a top10-ben, akiknek nem volt igazi sztár irányítójuk ebben a periódusban, kivéve a tavalyit. És nevetünk a Bengalson, de csak összehoztak 6 szezont Daltonokkal, miközben a Saints Brees-el, Bolts Rivers-el, Giants Eli-al 5-öt kapart össze. A Lions meg Stafforddal kemény 2-t.Mer ezt az anomáliát épp a segge felől kell nézni.
De a leginkább arra vagyok kíváncsi, hogy miért pont az elmúlt 16 évet vizsgálja ez a statisztika? Miért nem 15, vagy 17? 😊
peterk2005
A hogyan őrizzük meg a csoport dominanciát, az mint Belicsek is tuggya mindig azon a két győzelmen múlik amit stabilan szállítani kell a csapatnak. Igazából az a hüje aki ezt a plussz két ingyen menetet nem tudja behúzni a retekgyenge csoportellenféltől. Az AFC Nben mindenki okos megélnek a Browns bőrén, ahogy Nyugatban a KC meg a Broncos is a Raidersből, a kérdés, hogy a Billsből mér csak a Pecc tud profitálni, a Lionsból mért csak a GB, s a Jaxből csak a Kolc?

Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 7 éve
A Chiefs azért nagyon jól nyomta az utóbbi másfél évtizedben. Ők az egyetlenek a top10-ben, akiknek nem volt igazi sztár irányítójuk ebben a periódusban, kivéve a tavalyit. És nevetünk a Bengalson, de csak összehoztak 6 szezont Daltonokkal, miközben a Saints Brees-el, Bolts Rivers-el, Giants Eli-al 5-öt kapart össze. A Lions meg Stafforddal kemény 2-t.Hát egy patses oldal nyilván olyan részt vesz ki, ami a Pats számára a legkedvezőbb. De nem ez volt most a lényeg | (hiszen az már régóta nem kérdés, hogy a New Englandé az NFL történetének legjobb dinasztiája) | , hanem hogy 31 csapatnak is volt a 32-ből legalább 10–6-os idénye. Ami azért nem egy rossz mutató
De a leginkább arra vagyok kíváncsi, hogy miért pont az elmúlt 16 évet vizsgálja ez a statisztika? Miért nem 15, vagy 17? 😊
peterk2005

több mint 7 éve
Ha jól látom, akkor szegény Bills nincs is a listán
több mint 7 éve
Gyenge AFC East meg gyenge AFC South 😛
Lesz ez még így se!
több mint 7 éve
És abban a szezonban 9 csapatnak volt meg a min. 10 W. De minek rontanánk el ezt a szép statot? 😊A Chiefs azért nagyon jól nyomta az utóbbi másfél évtizedben. Ők az egyetlenek a top10-ben, akiknek nem volt igazi sztár irányítójuk ebben a periódusban, kivéve a tavalyit. És nevetünk a Bengalson, de csak összehoztak 6 szezont Daltonokkal, miközben a Saints Brees-el, Bolts Rivers-el, Giants Eli-al 5-öt kapart össze. A Lions meg Stafforddal kemény 2-t.Gondolom a 16/16 jobban néz ki, mint a 17/16. (2002-ben 9-7 volt a Nyúlinglend)
De a leginkább arra vagyok kíváncsi, hogy miért pont az elmúlt 16 évet vizsgálja ez a statisztika? Miért nem 15, vagy 17? 😊
peterk2005
Fast Willie
Hungary has for some time felt like two different worlds running in tandem.
On Sunday night, those two worlds collided, and only one was real.
P.Kirby BBC 2026.04.13.
több mint 7 éve
A Chiefs azért nagyon jól nyomta az utóbbi másfél évtizedben. Ők az egyetlenek a top10-ben, akiknek nem volt igazi sztár irányítójuk ebben a periódusban, kivéve a tavalyit. És nevetünk a Bengalson, de csak összehoztak 6 szezont Daltonokkal, miközben a Saints Brees-el, Bolts Rivers-el, Giants Eli-al 5-öt kapart össze. A Lions meg Stafforddal kemény 2-t.Gondolom a 16/16 jobban néz ki, mint a 17/16. (2002-ben 9-7 volt a Nyúlinglend)
De a leginkább arra vagyok kíváncsi, hogy miért pont az elmúlt 16 évet vizsgálja ez a statisztika? Miért nem 15, vagy 17? 😊
peterk2005
több mint 7 éve
A Chiefs azért nagyon jól nyomta az utóbbi másfél évtizedben. Ők az egyetlenek a top10-ben, akiknek nem volt igazi sztár irányítójuk ebben a periódusban, kivéve a tavalyit. És nevetünk a Bengalson, de csak összehoztak 6 szezont Daltonokkal, miközben a Saints Brees-el, Bolts Rivers-el, Giants Eli-al 5-öt kapart össze. A Lions meg Stafforddal kemény 2-t.De a leginkább arra vagyok kíváncsi, hogy miért pont az elmúlt 16 évet vizsgálja ez a statisztika? Miért nem 15, vagy 17? 😊
Szerkesztette: peterk2005 udvari bolond


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 7 éve
Azért az durva, hogy az elmúlt 16 évben csak egy csapatnak nem volt 10 győzelmes idénye

több mint 7 éve
Valakit gyorsan törölni kéne, mert szemetel😊
több mint 7 éve
Tele a twitter a kulonbozo QB rangsorokkal de ez messze a legjobb 😀
Matty Ice az elso kategoriaban 😀
"Overjoyed, the wolf devours his leg that's been torn off by a trap. Praised be the day that gave me food, he cries."
több mint 7 éve
way too early power rankings:Tökéletes kezdés, innen már csak hibátlan lehet a PR, szép munka!
fuzovelkifele.com/2019/05/nagyon-korai-nfl-power-ranking/
katonadani

több mint 7 éve
way too early power rankings:fuzovelkifele.com/2019/05/nagyon-korai-nfl-power-ranking/
Szerkesztette: katonadani
több mint 7 éve
több mint 7 éve
Ha tippjátékot játszottunk volna, hogy rakjam sorba ezeket a játékosokat, biztos nem erre a sorrendre tippeltem volna.Ha a pont/dolcsi arányt nézzük azért van rosszabb.
twitter.com/spotrac/status/1126853931412357122
peterk2005
" Szeretem a jeget, hagyjál békén. "
több mint 7 éve
Ravens + Bills fanokat? 😊Á, kit érdekel amúgy is egy Baltimore-Buffalo meccs 😊m.facebook.com/photo.php?fbid=609155716255959&id=100014846081495&set=gm.578297049326899&source=48Így nem lehet rendesen meccset nézni 😀
steelwolf
Egon bá
warr_b
több mint 7 éve
Odáig már el sem jutottam 😀Á, kit érdekel amúgy is egy Baltimore-Buffalo meccs 😊m.facebook.com/photo.php?fbid=609155716255959&id=100014846081495&set=gm.578297049326899&source=48Így nem lehet rendesen meccset nézni 😀
steelwolf
Egon bá
warr_b
Akár azt gondolod, hogy képes vagy valamire, akár azt, hogy nem, mindenképpen igazad van. Henry Ford
JUST WIN!!!
több mint 7 éve
Á, kit érdekel amúgy is egy Baltimore-Buffalo meccs 😊m.facebook.com/photo.php?fbid=609155716255959&id=100014846081495&set=gm.578297049326899&source=48Így nem lehet rendesen meccset nézni 😀
steelwolf
Egon bá

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
"I don't break the horizon
I erase it when I'm born"
több mint 7 éve
m.facebook.com/photo.php?fbid=609155716255959&id=100014846081495&set=gm.578297049326899&source=48Így nem lehet rendesen meccset nézni 😀
steelwolf
Akár azt gondolod, hogy képes vagy valamire, akár azt, hogy nem, mindenképpen igazad van. Henry Ford
JUST WIN!!!
