NFL Draft 2018

38 feliratkozó

több mint 6 éve
dande2 Philadelphia Eagles Penn State Nittany Lions 39 310 — Így remélem megfelelek nektek.....
Ne legyen igazam meg nem is értek hozzá de amit láttam belőle, az alapján Darnold akkora bust lesz, ha korán kihúzza vki, h lehet keresni hamar az utódját. De hangsúlyozom, ne legyen úgy, kerüljön jó kezekbe.
több mint 6 éve
Klaci79 Pittsburgh Steelers Penn State Nittany Lions 21 175
És jön:
USC redshirt sophomore QB Sam Darnold has declared for the NFL draft.
több mint 6 éve
Wyatt New England Patriots 26 306
Gordontól kicsit féltem, hogy nem igen jó irányítóhelyzetben lévő csapat vitte el, erre irányító nélkül, 14 meccsen elkapókirály lett. A Brownsban.
Wyatt
Gordontól semmit nem elvéve, azért egy rossz csapatban sem feltétlen lehetetlen "elkapókirálynak" lenni - mert az a csapat jóval többet hajigál a negatív game script miatt... lásd még Nuk, A-Rob, Megatron, és sokan mások. Persze Brown/Julio általában beleköpnek a levesbe, de nem lehetetlen ugye.
Igor
Ez világos, kicsit sajnálom is, hogy belekevertem őt, mert igazából innentől úgy látszik minden ebbe az irányba megy el, pedig nem ez lett volna a mondanivalóm lényege. De mindegy, vigye el Rosent a Cleveland, legyen marha jó ott és legyen végre egy kis öröme a clevelandi szurkolóknak 😊

több mint 6 éve
Igor Baltimore Ravens TCU Horned Frogs 15 783 — Once you play God, you're gonna crumble one by one...
Gordontól kicsit féltem, hogy nem igen jó irányítóhelyzetben lévő csapat vitte el, erre irányító nélkül, 14 meccsen elkapókirály lett. A Brownsban.
Wyatt
Gordontól semmit nem elvéve, azért egy rossz csapatban sem feltétlen lehetetlen "elkapókirálynak" lenni - mert az a csapat jóval többet hajigál a negatív game script miatt... lásd még Nuk, A-Rob, Megatron, és sokan mások. Persze Brown/Julio általában beleköpnek a levesbe, de nem lehetetlen ugye.

We didn't take this lightly for Johnny Unitas to share this plaza with the greatest defensive player of all time. (Steve Biscotti)

We did it our way. We made sure they started putting in rules for offense! (Ray Lewis)
több mint 6 éve
Asbee New York Giants California Golden Bears 6 771 — OL- és Afrika szakértő
Jön Rosen:



És Darnold is:

 www.instagram.com/p/BdgdGEHF0UY/


Magyar Giants Blog a Facebookon és a Twitteren is! 2018-as FA TRACKER
több mint 6 éve
gabokocka Carolina Panthers North Carolina Tar Heels 24 681 — Keep pounding
Ilyenkor sztem nem az a lényege a dolognak, hogy melyik csapathoz kit írnak és milyen posztra, hanem hogy megismerjük a prospecteket. Eleve még az sem tisztázott, kik jönnek ki a draftra, mi lesz a végleges draftsorrend, hogyan alakulnak a játékoskeretek. Ezek után posztokon lamentálni teljesen felesleges, inkább azt érdemes figyelni, hogy melyik szaki milyen posztokon kiket tart kiemelkedőnek. Aztán a kombiné és egyéb draft előtti mókák miatt még ez is javában változhat.

Szerkesztette: gabokocka

http://www.youtube.com/watch?v=BwwrLgAuvUE&feature=related
Ron Rivera: We were trying to make them systematically beat us.
több mint 6 éve
braxa88 Seattle Seahawks Auburn Tigers 12 521
felcsaptam újra nfl expertnek

 bowl.hu/mock-draft-2018-10
baggio 🏈
Seahawks: nem hiszem hogy OT jönne 1.körben.
Duane Brown és George Fant helye elég biztosnak néz ki most 8 hónappal a TC előtt.
A nyomorék Ifediben is nagy a bizalom még.

RB, DE, OG a legesélyesebb. És akkor Graham, Sherman, McDowell és a két Richardson helyzete még beleszólhat ebbe, és akkor TE, CB, DT és WR is jöhet 1.körben.
több mint 6 éve
kapitnono New Orleans Saints Ohio State Buckeyes 8 018 — WHO DAT!!!!
Christian Kirk wr Texas A&M és Kerryan Johnson Rb Auburn is jön a draftra


több mint 6 éve
Wyatt New England Patriots 26 306
nagy sztori Gordoné, csak az egyéni sikereitől függetlenül ugyanúgy 0-16-tal zárták az idényt, az 1-31-gyel álló főedző pedig vígan készül a következő szezonra

ha a saját véleményed igazolása érdekében nem akarod észrevenni a Garoppolo előtti 49ers és a jelenlegi Browns közötti mérhetetlen különbséget, akkor nincs miről vitatkozni
baggio 🏈
OK. Akkor ez esetben Rosen tök profin áll a dolgokhoz, már-már mintaszerűen. Mert igazából pont csak a lényeget nem sikerült észrevenni, de valóban felesleges ezen vitatkozni, mert te szimplán nem értetted, miért oltják, én mondtam egy okot rá, aztán senkinek sem kell meggyőznie senkit.

több mint 6 éve
empty taxi Atlanta Falcons Georgia Bulldogs 35 658 — tracker ember
Clayton Thorson ACL-szakadás, szal valszeg ő nem jelentkezik a draftra.
empty taxi
feltéve ha megkapja a 6. évi játékjogot
baggio
Redshirted junior volt, ha belegondolok meddig tart a rehab...
Jah, gyanús h nem nagyon tud pályára lépni 2018-ban.


Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
több mint 6 éve
r.baggio New Orleans Saints Tulane Green Wave 60 763 — No es importante
Clayton Thorson ACL-szakadás, szal valszeg ő nem jelentkezik a draftra.
empty taxi
feltéve ha megkapja a 6. évi játékjogot

Szerkesztette: r.baggio


---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 6 éve
empty taxi Atlanta Falcons Georgia Bulldogs 35 658 — tracker ember
Clayton Thorson ACL-szakadás, szal valszeg ő nem jelentkezik a draftra.


Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
több mint 6 éve
r.baggio New Orleans Saints Tulane Green Wave 60 763 — No es importante
amúgy majdnem a Pats-hez mockoltam a wisconsini LB T.J. Edwards-t, aki épp most jelentette be, hogy nagy meglepetésre marad az egyetemen


---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 6 éve
r.baggio New Orleans Saints Tulane Green Wave 60 763 — No es importante
McSorley még marad? S ő amúgy is alulméretezett? Tehetsége, s főleg egyetemi teljesítménye alapján alapján annyit ő is tudna mint Hacki............
dande
McSorley marad, mint az idény előtti egyik legfőbb Heisman-esélyes


---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 6 éve
dande2 Philadelphia Eagles Penn State Nittany Lions 39 310 — Így remélem megfelelek nektek.....
McSorley még marad? S ő amúgy is alulméretezett? Tehetsége, s főleg egyetemi teljesítménye alapján alapján annyit ő is tudna mint Hacki............

Szerkesztette: dande2
több mint 6 éve
r.baggio New Orleans Saints Tulane Green Wave 60 763 — No es importante
felcsaptam újra nfl expertnek

 bowl.hu/mock-draft-2018-10
baggio
Tök jó, csak 1-2 kérdés. Raidersnek miért kell pont OT? Támadófalban egész jól el vannak látva. A védelem viszont elég foghíjas, csak beeshetne nekik valami playmaker a secondaryba nem?

Másrészről kit tippelsz Jags-nek QB pickre? Bortles szerintem szar lesz, és elengedjük. Nem tudom ez esetben mennyi értelme lenne hátul QB-t draftolni, akkor már inkább cserélnék fel valamelyik prospectért a top 10-be. Megérné? Még nem scoutoltam a prospecteket magamnak 😊
Willis
Mint írtam, ebben a mockban nem akartam a cserékkel variálni, de jelenleg nagy esélyt látok arra, hogy a Colts lefelé, a Raiders pedig felfelé mozog, utóbbinál valahogy Roquan Smith-t kellene megcsípni, de nyilván a 49ers elé bemenni Fitzpatrickért se hangzik rosszul. Gruden szeret betárazni a régmúlt tapasztalatai alapján OL-ből, ennyi az indok.

Ha egy nevet kellene írnom, mint potenciális Jaguars újonc qb, ő lenne az: | Ryan Finley, NC State | (2-3. körben)


---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 6 éve
Willis Jacksonville Jaguars 779 — Cornerback fan
felcsaptam újra nfl expertnek

 bowl.hu/mock-draft-2018-10
baggio
Tök jó, csak 1-2 kérdés. Raidersnek miért kell pont OT? Támadófalban egész jól el vannak látva. A védelem viszont elég foghíjas, csak beeshetne nekik valami playmaker a secondaryba nem?

Másrészről kit tippelsz Jags-nek QB pickre? Bortles szerintem szar lesz, és elengedjük. Nem tudom ez esetben mennyi értelme lenne hátul QB-t draftolni, akkor már inkább cserélnék fel valamelyik prospectért a top 10-be. Megérné? Még nem scoutoltam a prospecteket magamnak 😊
több mint 6 éve
ZERO_L New England Patriots 4 331 — situational football
Én Barkley-t biztos nem vinném top5-ben, lehet ő a legjobb futó a class-ban, de azért idén rendesen ki tudták kapcsolni az ellenfelek, és nem 1-2 rossz meccsről volt szó

Egy Zeke-t azt mondom van értelme kihúzni ennyire elől, de Barkleyban nem érzem azt a hátára veszi az O#-t kategóriájú playmakert, mondjuk én alapból totál feleslegesnek érzem futót első körben elvinni, mikor rendszeresen középső körökben be lehet húzni egy Hunt-Kamara-(Drake)-Howard-Ajayi-David Jhonson (csak az utóbbi 3 draftról) féle futót akik már az első évben, de legkésőbb második évükre húzónevei lehetnek a csapataiknak


Browns helyében, ha tényleg mindenáron a drafton "elől" akarnám megoldani a futókérdést, akkor megvárnám min a 2/1-et, szerintem ott is lesz még elég jó futó, kétlem hogy 2-nél több RB kimenne az első körben és akkor a második körben behúzhatnák a maguk Dalvin Cookját

ennyi év szerencsétlenkedés(=sorozatos letradek) után, most már muszáj QB-t húzni 1/1-re, de nagyon tartok tőle, hogy ez a class totál bust lesz így az utóbbi 2 év franchise QB eltradelései most brownsosan kőkeményen vissza fognak ütni (remélem nem lesz igazam)

1/4-re én pl előbb vinném Ridley-t, egy potenciális shutdown cornert, legjobb DE-t Garrett másik oldalára vagy letradelnék, minthogy Barkley-t húzzam



"Rodney, we are not gonna lose this game... You know why? Because we have Tom Brady" Ty Law /February 1, 2004/
több mint 6 éve
Mikey Cincinnati Bengals 17 426
felcsaptam újra nfl expertnek

 bowl.hu/mock-draft-2018-10
baggio
Unatkozol? 😀

Amelyik mockban OT-t írnak a Bengalshoz, az egy jó mock. Ez egy jó mock. Egyébként tényleg, kíváncsian várom hogy kinti szagértő fog más poszton szereplő játékost írni a Cincynek.
több mint 6 éve
r.baggio New Orleans Saints Tulane Green Wave 60 763 — No es importante
felcsaptam újra nfl expertnek

https://bowl.hu/images/cache/uploads/5aee412b9946748a60af2c414c7e1da1.jpg
Mock Draft 2018, 1.0 | Bowl.hu
Mókolás az NCAA elődöntők után és az NFL rájátszás előtt.


---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 6 éve
iktriad Jacksonville Jaguars 76 781 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
nagy sztori Gordoné, csak az egyéni sikereitől függetlenül ugyanúgy 0-16-tal zárták az idényt, az 1-31-gyel álló főedző pedig vígan készül a következő szezonra

ha a saját véleményed igazolása érdekében nem akarod észrevenni a Garoppolo előtti 49ers és a jelenlegi Browns közötti mérhetetlen különbséget, akkor nincs miről vitatkozni
baggio
Csak a 2 vezetőedző között van kezdésnek 10 emeletnyi szintkülönbség. Tartom a teóriám, hogy ha Gregg Williams átvehetette volna 0-8 után a csapatot, nem lett volna meg a 0-16.
több mint 6 éve
r.baggio New Orleans Saints Tulane Green Wave 60 763 — No es importante
nagy sztori Gordoné, csak az egyéni sikereitől függetlenül ugyanúgy 0-16-tal zárták az idényt, az 1-31-gyel álló főedző pedig vígan készül a következő szezonra

ha a saját véleményed igazolása érdekében nem akarod észrevenni a Garoppolo előtti 49ers és a jelenlegi Browns közötti mérhetetlen különbséget, akkor nincs miről vitatkozni


---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 6 éve
Wyatt New England Patriots 26 306
Nem azért oltják, hanem mert ez milyen punci egy hozzáállás. Ha jó vagy, jobbá tudod tenni a csapatot. Ez a 49ers azért messze nem volt jó (fú de nem), odament egy irányító, és potens csapat lett hirtelen.

Ha Rosen nem hiszi, hogy erre képes lehet, akkor tényleg felesleges húzni, mert úgysem fog beválni így a profiknál.

Btw, Gordontól kicsit féltem, hogy nem igen jó irányítóhelyzetben lévő csapat vitte el, erre irányító nélkül, 14 meccsen elkapókirály lett. A Brownsban. Elfüvezett néhány évet, visszatért, megint marha jól tolja. A Brownsban. Ha egy irányító nem érzi magában azt, hogy fel tud javítani egy szenvedő csapatot, akkor ne is menjen oda, de akkor ne is menjen sehova se

több mint 6 éve
r.baggio New Orleans Saints Tulane Green Wave 60 763 — No es importante
1/1-re kell Barkleyt vinniük, hisz tök mindegy melyik QB-t húzzák bustra.
Sobri Jóska
nem mintha nem húztak volna top5 bust RB-t a közelmúltban, bár tény, hogy őt legalább sikerült elpasszolni
de érdekes módon a Saban-éra összes Alabama futója minimum az átlagos szintet megüti az NFL-ben, kivéve azt az egyet, akit a Browns draftolt

0-16 után marad a hc, és akkor még valaki Rosent oltja, mert nem akar Clevelandbe menni...


---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 6 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 31 236 — #NoStress
1/1-re kell Barkleyt vinniük, hisz tök mindegy melyik QB-t húzzák bustra.