Chicago Bears
52 feliratkozó
több mint 2 éve
mortirolo
968
Ezt a Bengalst második héten kirúgtuk a stadionból. Ha abban a gyönge AFC-ben lennénk sima contender csapat lennénk. 😁Kár, hogy nem jutottunk be a döntőbe, hiszen már megvan ellenük a recept. 😊
tüsi91
Én nagyon szurkoltam az új Brady-nek, de 21(28)-0-nál már nem hittem volna, hogy sikerül. Jövőre a mi másodéves irányítónk megy a SB-ba!
több mint 2 éve
Tomcsik
7 982
Dabollt utánunk nevezték ki, Harbaugh allitolag jo penzert jott volna, Flores meg mindig szabad, McDanielst is el lehetett mozdítani ezek szerint... faxom kivan.Flores nem feltétlenül jobb mint Eberflus. Nekem rohadtul nem tetszett ahogy a Tua helyzetet kezelte. Csere-bere ide-oda. Most Fitzmagic kezd most meg Tua. Meg ugye amik elő kerültek róla a menesztése után…
davemayer
McDaniels nekem rohadtul nem kellett volna. BB nélkül a kanyarba nem volt, befürdött a Broncossal amit meg a Colts-al csinált az egyenesen gusztustalan. Majd most kiderül tanult-e valamit, de ha megnézed a Raiders topicot nem ugrálnak örömükben.
Harbaughról mindig mennek ezek a találgatások minden egyes évben. Nem hinném hogy George most a pénzt nézte volna és nem fizette volna ki amit kér ha őt akarták.
Dabollt én is szerettem volna, nem így lett. Meglátjuk mit hoz össze a Giantsnél.
Nézzük meg mit alkot Eberflus. Az tetszik hogy van némi szerkezeti átalakítás az FO-ban. A stáb ami alakul eddig ígéretes. 1-2 év múlva kiderül jó döntés volt-e vagy sem…
több mint 2 éve
Willie Parker
13 812
Dabollt utánunk nevezték ki, Harbaugh allitolag jo penzert jott volna, Flores meg mindig szabad, McDanielst is el lehetett mozdítani ezek szerint... faxom kivan.Daboll sztem Schoen-höz volt kötve, csak Mara-ék marakodtak egy kicsit, végül Tisch az asztalra csapott.
davemayer
Harbaugh elég fura sztori, azt nem is értem, de én egy idegbajost nem akarnék, JMD meg hozta volna BoB-ot...
több mint 2 éve
Dabollt utánunk nevezték ki, Harbaugh allitolag jo penzert jott volna, Flores meg mindig szabad, McDanielst is el lehetett mozdítani ezek szerint... faxom kivan.
BEARS BABY!
Sir Alex immortal
több mint 2 éve
tüsi91
11 021
Alan Williams interjúzik DC posztra. Colts DB coach, előtte volt Vikings DC még Frazier alatt.
több mint 2 éve
Lol. akarom mondani Lal nem lesz OC. Megvan Eberfluss OC-je is (nemcsak a Packersé).Getsy jó
The #Packers are promoting Adam Stenavich to offensive coordinator, sources tell me and @TomPelissero.
— Ian Rapoport (@RapSheet) January 30, 2022
Stenavich replaces Nathaniel Hackett, who hoped to bring him along to Denver. The path is now clear for Luke Getsy to be the #Bears OC. That is expected to be official soon.
iktriad
BEARS BABY!
Sir Alex immortal
több mint 2 éve
tüsi91
11 021
Még McCaskey interjúja után írtam, hogy én ezt várom vagy legalábbis megfordult a fejemben. Lehet, hogy nem neveztünk ki egy football vezetőt, de végre valahára struktúrában van változás. Egy ilyen mértékű football szervezetet nem vezethet 1 ember. Jó lenne tudni részleteket, hogy Cunningham miért fog felelni, vagy hogyan osztják fel a feladatokat stb. Illetve arra is kíváncsi lennék, hogy ez Poles ötlete vagy a vezetőségé.Ian Cunningham érkezett a FObaJó döntés. Eddig még sohasem volt GM asszisztensünk.
ricsiii83
mortirolo
Egy dolgot ne feledjünk ezt az assistant GM pozíciót saját zsebből fizetik Georgek. Tehát elmondhatjuk azt, hogy hajlamosak voltak változásra. Kár hogy ennyi időbe telt, de jobb később mint soha.
Minden féle rasszizmus nélkül Cunningham is színesbőrű. Így ha esetleg valamikor valahova elviszik GM-nek, akkor jönne kompenzáció. Tetszik nem tetszik ki kell használni ezt. Ezért is várom egyébként, hogy legalább egy koordinatorunk szinesbőrű lesz.
Getsyről sokat nem tudunk, de az, hogy volt már HC interjún is abszolút jó jel. Itt kvázi szabadságot kap, ha Fields jól teljesít, akkor jövőre sok helyen HC jelölt lesz. Ha Fields jó lesz, akkor meg nem látom azt, hogy egy OC elvesztése gondot okozna. Az igazi tehetség mindig utat tör magának.
több mint 2 éve
tüsi91
11 021
Akik amúgy is vagy karrierjük végén vannak már, vagy sohasem voltak jó elkapók.Ha WR coach lesz, akkor is őszinte részvétem. BORZALMAS annak is. A Jags elkapói toronymagasan vezették a ligát droppolt passzokban tavaly.Bears Interviewing Jaguars WRs Coach Sanjay Lal For Offensive Coordinator JobSzerintem ő WR coach lesz ha jön. Voltak együtt több helyen is Eberflussal. A másik dolog, hogy ezzel letudják a kisebbségi OC kandidánst is.
Ezen felszisszentem. Ez honnan jött?
Bazzani
tüsi91
iktriad
több mint 2 éve
Lol. akarom mondani Lal nem lesz OC. Megvan Eberfluss OC-je is (nemcsak a Packersé).The #Packers are promoting Adam Stenavich to offensive coordinator, sources tell me and @TomPelissero.
— Ian Rapoport (@RapSheet) January 30, 2022
Stenavich replaces Nathaniel Hackett, who hoped to bring him along to Denver. The path is now clear for Luke Getsy to be the #Bears OC. That is expected to be official soon.
több mint 2 éve
Ha WR coach lesz, akkor is őszinte részvétem. BORZALMAS annak is. A Jags elkapói toronymagasan vezették a ligát droppolt passzokban tavaly.Bears Interviewing Jaguars WRs Coach Sanjay Lal For Offensive Coordinator JobSzerintem ő WR coach lesz ha jön. Voltak együtt több helyen is Eberflussal. A másik dolog, hogy ezzel letudják a kisebbségi OC kandidánst is.
Ezen felszisszentem. Ez honnan jött?
Bazzani
tüsi91
Szerkesztette: iktriad
több mint 2 éve
ricsiii83
1 323
Én szerintem, ha Fields lép egy hatalmasat az edző táborban, sBears Interviewing Jaguars WRs Coach Sanjay Lal For Offensive Coordinator JobSzerintem ő WR coach lesz ha jön. Voltak együtt több helyen is Eberflussal. A másik dolog, hogy ezzel letudják a kisebbségi OC kandidánst is.
Ezen felszisszentem. Ez honnan jött?
Bazzani
A kecske visszavonulásával és Rodgers remélhetőleg távozásával eléggé meggyengülhet az NFC. Pozícióban lehetnénk, de a keret minősége messze van ettől. Ezért is kár a 2020as szezonban a végén nyert meccsekert rossz csapatok ellen és azért, hogy a változás egy évvel később következett be.
tüsi91
csak feleannyival legyen jobb mint tavaly, Mooney mellé hoznak még célpontot (esetleg Kirk a Cardstol vagy Ridly) Kmet év végére nekem
már nagyon tetszett. Támadófal egy centernyire van attól, hogy ne legyen ótvar, jó hívásokkal és jó felkészítéssel. Én szerintem ez a csapat jövőre már ott lesz az NFC elejébe. Nem azt mondom, h így látom… így akarom, remélem
több mint 2 éve
tüsi91
11 021
Bears Interviewing Jaguars WRs Coach Sanjay Lal For Offensive Coordinator JobSzerintem ő WR coach lesz ha jön. Voltak együtt több helyen is Eberflussal. A másik dolog, hogy ezzel letudják a kisebbségi OC kandidánst is.
Ezen felszisszentem. Ez honnan jött?
Bazzani
A kecske visszavonulásával és Rodgers remélhetőleg távozásával eléggé meggyengülhet az NFC. Pozícióban lehetnénk, de a keret minősége messze van ettől. Ezért is kár a 2020as szezonban a végén nyert meccsekert rossz csapatok ellen és azért, hogy a változás egy évvel később következett be.
Szerkesztette: tüsi91
több mint 2 éve
Bears Interviewing Jaguars WRs Coach Sanjay Lal For Offensive Coordinator Job Ezen felszisszentem. Ez honnan jött?
több mint 2 éve
mortirolo
968
Jöhet a következő dominó, az OC kiválasztása. Hamilton is jó, de Kafka lenne a kézenfekvő megoldás. Hazatérhetne Chicago-ba. A GM pedig már ismerős lehet neki. Mindenesetre én olyat hoznék, aki még nem volt OC, nem volt HC interjún és még 2-3 évig nem is megy. QB coach-ból meg már most egy olyan fiatal kell, aki át tudja majd venni az OC helyét.
több mint 2 éve
Tomcsik
7 982
Ha jól tudom pozíciós edzőket lehet csak DC/OC amit nem. Ezen kívül Chicagóban született és nőtt fel. Eberflussal együtt dolgoztak a Dallasnál így van ismeretség.Állítólag Bill Callahant szeretnénk OL coachnak. Az is elég bitang lenne. Egyenlőre tetszik amit próbálnak összehozni, meglátjuk mi lesz belőle…? miért jönne ide tőlünk? Nemtom mi a szabály pozíciós edzőknél, de el lehet valakit hozni ugyanarra a pozícióra? Max ha assistant HC lesz sztem.
Tomcsik
Joey Tribbiani
Szerkesztette: Tomcsik
több mint 2 éve
Ugy tudom hogy azon a szinten még igen, a koordinátorokat nem lehet.Állítólag Bill Callahant szeretnénk OL coachnak. Az is elég bitang lenne. Egyenlőre tetszik amit próbálnak összehozni, meglátjuk mi lesz belőle…? miért jönne ide tőlünk? Nemtom mi a szabály pozíciós edzőknél, de el lehet valakit hozni ugyanarra a pozícióra? Max ha assistant HC lesz sztem.
Tomcsik
Joey Tribbiani
BEARS BABY!
Sir Alex immortal
több mint 2 éve
Állítólag Bill Callahant szeretnénk OL coachnak. Az is elég bitang lenne. Egyenlőre tetszik amit próbálnak összehozni, meglátjuk mi lesz belőle…? miért jönne ide tőlünk? Nemtom mi a szabály pozíciós edzőknél, de el lehet valakit hozni ugyanarra a pozícióra? Max ha assistant HC lesz sztem.
Tomcsik
AAFC Championships: 1946, 1947, 1948, 1949
NFL Championships: 1950, 1954, 1955, 1964
több mint 2 éve
tüsi91
11 021
Állítólag Bill Callahant szeretnénk OL coachnak. Az is elég bitang lenne. Egyenlőre tetszik amit próbálnak összehozni, meglátjuk mi lesz belőle…Ami biztos, hogy itt a pozíciós edzőket nagyon szépen megfizetik. Ha Callahan nem jönne össze, akkor Munchak is megérhetne egy kérdést. Nem tudom Denverben Hackett mit szeretne vele kapcsolatban. Ő is jó OL edző, bár igazából itt már annyiszor volt itt a liga egyik legjobb edzője Magazutól (Isten nyugosztalja), Hiestandon át Castilloig, hogy nem is értem itt miért nem neveltek ki Long óta egy átlag feletti falembert.
Tomcsik
Hétfőn 18 órakor lesz magyar idő szerint Poles és Eberflus sajtótájékoztatója.
Szerkesztette: tüsi91
több mint 2 éve
Tomcsik
7 982
Állítólag Bill Callahant szeretnénk OL coachnak. Az is elég bitang lenne. Egyenlőre tetszik amit próbálnak összehozni, meglátjuk mi lesz belőle…
több mint 2 éve
Ne azzal vitatkozz amire már válaszoltam (flores, fangio). Amúgy Fangio amilyen munkát vegzett itt a bearsnél ha a denveri védelemmel elégedetlenek voltatok lelketek rajta, mi a miénkkel nagyon meg voltunk elégedve. És az élet bizonyította hogy az a teljesítmény az miatta volt, ezért is kapta meg a denveri melót. Abba belekötni hogy mit csinálna Fangio a bears Dvel... hagyjuk.Épp ez a lényeg. Annyira fields központúan közelíted meg a kérdést, hogy közbe csalsz. Fangio alatt a denver D kurvára nem volt olyan hű de fasza és a dolphins D se festett jobban mint a coltsé. Különösen az utóbbi az érdekes. Ráadásul kijelented, hogy velük legalább az rendben lenne, miközben az origod még mindig az, hogy O mind hc kellett volna fields miatt.Nem tudom lock milyen volt mielőtt bekerült az nflbe, de nem lehet egy lapon említeni Fields-cel az tuti. Tua más, de bama qb egy külön eset, mint a ne-i koordinátorok hc-á válása. Belőle még lehet jó játékos, Lockból biztos hogy nem szvsz.Mert azon kívül, hogy elfogult vagy fields az első éve után mivel jobb/más mint a két említett úriember az első éve után? Vagy az, hogy nagy egy fasz csak ide érvényes? Az, hogy fangio is az volt egy másik qb-val az nem? Vagy amik kiszivárogtak floresről az sem? lol. az.Ja, tua-ról meg lockról beszélünk...Az annak fényében elég érdekes, hogy előbbi tuat akarta kicsinálni, utóbbinak meg sikerült is lock-ot. Szerinted inkább két ilyen előélettel rendelkező, mint eberflus... ÉrdekesEgyaltalan nincs igazad, hiszen én nem csak O gurunak örültem volna (Flores pl), még akar azt is megneztem volna hogy ha biztonsagi megoldasnak idehozzák Fangiot.A 3ból a legjobb, a mezőnyben volt kb 5 jobb... kiváncsi leszek, mindenesetre az tuti hogy nem Fields és az ő fejlődése volt a középpontban az elmúlt 2 hétben.Neked az a problémád, hogy nem a személyes kedvenced érkezett, illetve kizárólag azt gondolod, hogy csak egy olyan csapatban fejlődik majd a QB, ahol offensive guru a vezetőedző. Nincs ezzel gond persze, Te úgy látod, hogy volt 5 jobb, én nekem fogalmam sincs hogy volt-e 1,3,5 jobb.
davemayer
Végzek pici háttérmunkát, megnézek pár meccset, végignézem a játékosai életútját, aztán írok majd egy hosszabbat.
tüsi91
Kövezz meg, de azt gondolom az a legjobb biztosíték egy fiatal qb számára ha a HC megadja számára azt a kontinuitást a szakmaiságban ami kell neki a mai nflben (sztem te is látod a sikeres példákat ligaszerte, pl bengals). Nem mindenki tudja elintézni azt amit BB, hogy odaláncolja maga mellé az O agyát.
davemayer
peach
Kicsinálni lol
davemayer
peach
Fieldsből meg jó kezekben top qb válhatna, itt volt az esély hogy egy szemléletváltással megadjuk az esélyt hogy ez megvalósuljon. Kiderült (már kb 2 hete McCaskey sajttáján...) hogy erre ez a franchise képtelen, úgyh maradt a reménykedés hogy a rögösebb úton szerencsénk lesz. Annyiszor bejött...
Ha Flores vagy Fangio jött volna akkor ki merném jelenteni hogy a védelemmel tuti nem lesz gond, és ami kettejükről kiderült az alapján a HC tevékenységük sem volt a legrosszabb, pláne Flores eredményeit látva. Kettejük mellett is azonban ott lenne a kérdőjel, hogy az Ot hogy oldják meg, és emiatt nem életbiztosítás egyik sem. És legfőképp ezért nem good fit most ide egy ilyen irány, mert jelenleg a bearsnek az offenset kell stabilan (nem évente, 2 évente cserélve) rendbe rakni, ráépíteni a csapat szereplését.
És bárki jön most ide Eberflus mellé OC-nak ott lesznek ugyanazok a kérdőjelek, komolyabbak mint ha pl Daboll jött volna. Ezért hoztam volna mindenképp O minded HC-ot, a kontinuitás miatt iletve hogy ki lehessen jelenti hogy biztosan őrségváltás következik be a csapat játékában és vegre rádöbbenünk hogy a mai nflt a megfelelő D+ bitang O nyeri és nem a jó/bitang D+ megfelelő O.
Na ez maradt el, és ezért tesszük Fields karrierjét jó eséllyel kukába (sokkal nagyobb eséllyel igen mint nem), és ezért nem változik a FO lecserélésével sem jó eséllyel semmi. Lehet jobb képet fog mutatni ez a csapat, lehet hogy POba is fog jutni de a szerkezeti struktúra miatt szinte biztosan képtelen lesz SBt nyerni. Márpedig ebben a sportágban az a cél én úgy tudom. Ahol ezt felismerték azok közül most kettő az afc-ben főcsoport döntőt fog játszani, az egyik (kc) még korabban ismerte fel ezt mint a másik (bengals). A bears fejlődési görbéje lehetett volna bengals-szerű, ezt vetettük most el a korábban már bejárt út kedvéért.
davemayer
Ha innen vizsgáljuk.
Ha onnan, ami az alap kiindulási pontod, akkor sokkal inkább bíznék én az ismeretlenben, mint két olyan emberben akik már megfürdettek egy-egy rookie quarterbacket.
De ott van a történett reciproka shannahan, akiknek egyszer volt matt ryan kvalitású irányítója, azóta se tudja megugrani a végső szintet, mert qb híján a védelem viszi főcsoport döntőbe, sb-ba.
peach
Shannyvel kapcsolatban mit akarsz akkor mondani? Hogy ha volt egy normalis iranyitoja akkor sbt nyer (az mar az ovek volt), ha nem olyan jo akkor (persze, a D miatt) főcsoport döntőt? Most ez negativum vagy mi?
Nekünk, a bearsnek pont egy ilyen edzőre lett volna szükség. Igen én is bevállalom simán az ismeretlent, de azzal a reménnyel hogy van lehetőség egy O alapú dinasztiát létrehozni, mert ez az nfl jelene, jövője. Na most mi nem ezt tettük.
BEARS BABY!
Sir Alex immortal
több mint 2 éve
tüsi91
11 021
Getsynek felajánlották már a OC posztot. Nagyon pörögnek az események.Még hivatalos bejelentés nincs de két asszisztens edző jön a Coltstól a védelembe. LB coach Dave Borgonzi és a secondary coach James Rowe.
Josh Lucas (director of Player Personnel) pedig távozott. Poles hozza a saját embereit. Nekem inkább picit fura hogy nem a draft után. Általában megszokták várni.
Szerkesztette: tüsi91
több mint 2 éve
Biztos, nem tudom mi van itt leírva èn csak betettem, gondoltam èrdekelhet titeket 😜😏🥳 Ha gugli/chrome fordítór nem tudok használni akkor sajnos eléggé be vagyok korlátozva. Ezèrt sem tudok gyakran jónak tűnő hosszabb írásokat lefordítva betenni. Pedig szívesen gazdagítanám vele akár a mi topicunkat is. Persze lehetne csalni, a magyartalanságot kijavítani, de az nem az èn stílusom meg bőven bele futnèk fèlre fordításba. Így marad a lelkes amatőrizmus ☺️😉Te ezt a poént itt mi is elsütöttük azonnal, ehhez nem kell géniusznak lenniThis has to be satire right https://t.co/NKI42wnmjw pic.twitter.com/u1k40Ok3PQ
— Will Brinson (@WillBrinson) January 28, 2022
dande
davemayer
Szerkesztette: dande2