Chicago Bears
52 feliratkozó
több mint 4 éve
Sztem látják, egyszerűen zsugoriak a tulajok, ezért nem váltanak.Egyszerűen nem akarom elhinni, hogy ezt mi szurkolók látjuk, aki meg tényleg tudna ez ügyben tenni valamit az nem?!Nehéz, de én azt mondanám, hogy engedjük el a következő évet, főleg ha marad a mostani brigád. És akkor 22-ben az új stáb mindent magának választhat ki, HC-tól, QB-tól kezdve mindent.Csak ha Pace marad pozícióban, akkor az eddig munkásságát ismerve ez nagyon komolyan befolyásolhatja a 2022-es (és 2023-as) év elkölthető pénzét, illetve a rendelkezésre álló draft pickeket.
Proki_
Előbbit komoly backloaded szerződésekkel, utóbbit a draft pickek eltradelésével.
A másik, hogy Te elengeded a következő évet, meg én is. Ha marad Pace ha nem. De ő nem teheti meg ha marad. S ha ez lesz, akkor ő mindent be fog áldozni (lásd feljebb), hogy valami eredményszerűséget kierőszakoljon. És ez az amiben én rettentő komoly veszélyt érzek. A rebuildet el kell kezdeni most, teljesen egyértelmű, hogy a jobb csapatok simán lenyelnek minket, most QB sincs, Robinson is lelép, a védelem csak öregszik. Ez a csapat 2023-ra ott lehet megint, talán 22-re is, de ahhoz most kell reset.
tüsi91
Proki_

Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
több mint 4 éve
Egyszerűen nem akarom elhinni, hogy ezt mi szurkolók látjuk, aki meg tényleg tudna ez ügyben tenni valamit az nem?!Nehéz, de én azt mondanám, hogy engedjük el a következő évet, főleg ha marad a mostani brigád. És akkor 22-ben az új stáb mindent magának választhat ki, HC-tól, QB-tól kezdve mindent.Csak ha Pace marad pozícióban, akkor az eddig munkásságát ismerve ez nagyon komolyan befolyásolhatja a 2022-es (és 2023-as) év elkölthető pénzét, illetve a rendelkezésre álló draft pickeket.
Proki_
Előbbit komoly backloaded szerződésekkel, utóbbit a draft pickek eltradelésével.
A másik, hogy Te elengeded a következő évet, meg én is. Ha marad Pace ha nem. De ő nem teheti meg ha marad. S ha ez lesz, akkor ő mindent be fog áldozni (lásd feljebb), hogy valami eredményszerűséget kierőszakoljon. És ez az amiben én rettentő komoly veszélyt érzek. A rebuildet el kell kezdeni most, teljesen egyértelmű, hogy a jobb csapatok simán lenyelnek minket, most QB sincs, Robinson is lelép, a védelem csak öregszik. Ez a csapat 2023-ra ott lehet megint, talán 22-re is, de ahhoz most kell reset.
tüsi91
több mint 4 éve
Nehéz, de én azt mondanám, hogy engedjük el a következő évet, főleg ha marad a mostani brigád. És akkor 22-ben az új stáb mindent magának választhat ki, HC-tól, QB-tól kezdve mindent.Csak ha Pace marad pozícióban, akkor az eddig munkásságát ismerve ez nagyon komolyan befolyásolhatja a 2022-es (és 2023-as) év elkölthető pénzét, illetve a rendelkezésre álló draft pickeket.
Proki_
Előbbit komoly backloaded szerződésekkel, utóbbit a draft pickek eltradelésével.
A másik, hogy Te elengeded a következő évet, meg én is. Ha marad Pace ha nem. De ő nem teheti meg ha marad. S ha ez lesz, akkor ő mindent be fog áldozni (lásd feljebb), hogy valami eredményszerűséget kierőszakoljon. És ez az amiben én rettentő komoly veszélyt érzek. A rebuildet el kell kezdeni most, teljesen egyértelmű, hogy a jobb csapatok simán lenyelnek minket, most QB sincs, Robinson is lelép, a védelem csak öregszik. Ez a csapat 2023-ra ott lehet megint, talán 22-re is, de ahhoz most kell reset.
több mint 4 éve
Nehéz, de én azt mondanám, hogy engedjük el a következő évet, főleg ha marad a mostani brigád. És akkor 22-ben az új stáb mindent magának választhat ki, HC-tól, QB-tól kezdve mindent.
több mint 4 éve
Jah 1 hónappal ezelőtt 2. körös volt a legtöbb mock drafton amit láttam viszont az utóbbi 2 hétben nem ritkán láttam már top10-15 ben is. Szóval pénz nincs így nagy FA QB nem valószínű már ha egyáltalán lesz olyan. Watson nagyon fasza de annyi lyuk van a roosteren hogy ha eladsz érte 3 első kört akkor pont olyan helyzetbe fogsz kerülni mint amiben most van a Texans...A top QB-k Lawrence, Fields, Wilson, Lance nem lesznek bennt 20 körül... Tehát van 2 választás vagy feltradelsz valamelyikért, vagy rá rizikózol a Trask, Jones duó valamelyikére (már ha bennt lesznek még) . Az Biztos hogy se Folest se Trubiskyt nem tudod eladni mint kezdőt szóval valaminek történnie kell...Mac Jones messze van az első körtől nem? Szerintem még a másodikban is bent lenne, amikor mi húzunk.A két 8-8 szerintem azt jelenti, hogy elértük a limitet és innen csak drasztikus lépésekkel lehet kimozdulni bármelyik irányba. Watson legalább 3 első kör + még ki tudja mennyi érték. A másik irány, hogy próbálkozzunk ( Brady 6. kör...). 17 meccs van rá (szerencsére nem lehet újra 8-8). Kell egy HC és válasszon saját QB-t.Nem kell Brady 6. körrel próbálkozni. Mac Jones vagy Trask lehet elérhető lesz 20 környékén. Lehet reach de rá kell próbálni. QB nélkül ezt a játékot nem lehet játszani. Rá kell bökni valakire. Ha jó lesz akkor ok ha nem akkor elmozdulunk a közép szintről az ultra fosba és lehet megint próbálkozni top 10 körül...
mortirolo
Tomcsik
Proki_
Szerkesztette: Tomcsik
több mint 4 éve
Mac Jones messze van az első körtől nem? Szerintem még a másodikban is bent lenne, amikor mi húzunk.A két 8-8 szerintem azt jelenti, hogy elértük a limitet és innen csak drasztikus lépésekkel lehet kimozdulni bármelyik irányba. Watson legalább 3 első kör + még ki tudja mennyi érték. A másik irány, hogy próbálkozzunk ( Brady 6. kör...). 17 meccs van rá (szerencsére nem lehet újra 8-8). Kell egy HC és válasszon saját QB-t.Nem kell Brady 6. körrel próbálkozni. Mac Jones vagy Trask lehet elérhető lesz 20 környékén. Lehet reach de rá kell próbálni. QB nélkül ezt a játékot nem lehet játszani. Rá kell bökni valakire. Ha jó lesz akkor ok ha nem akkor elmozdulunk a közép szintről az ultra fosba és lehet megint próbálkozni top 10 körül...
mortirolo
Tomcsik
több mint 4 éve
A két 8-8 szerintem azt jelenti, hogy elértük a limitet és innen csak drasztikus lépésekkel lehet kimozdulni bármelyik irányba. Watson legalább 3 első kör + még ki tudja mennyi érték. A másik irány, hogy próbálkozzunk ( Brady 6. kör...). 17 meccs van rá (szerencsére nem lehet újra 8-8). Kell egy HC és válasszon saját QB-t.Nem kell Brady 6. körrel próbálkozni. Mac Jones vagy Trask lehet elérhető lesz 20 környékén. Lehet reach de rá kell próbálni. QB nélkül ezt a játékot nem lehet játszani. Rá kell bökni valakire. Ha jó lesz akkor ok ha nem akkor elmozdulunk a közép szintről az ultra fosba és lehet megint próbálkozni top 10 körül...
mortirolo
Szerkesztette: Tomcsik
több mint 4 éve
A két 8-8 szerintem azt jelenti, hogy elértük a limitet és innen csak drasztikus lépésekkel lehet kimozdulni bármelyik irányba. Watson legalább 3 első kör + még ki tudja mennyi érték. A másik irány, hogy próbálkozzunk ( Brady 6. kör...). 17 meccs van rá (szerencsére nem lehet újra 8-8). Kell egy HC és válasszon saját QB-t.
több mint 4 éve
Így így. Emlékezhetünk pl Matt Flynnre, aki még ennél is jobban (480 yard, 6 TD- Packers-Lions meccsen, azóta is rekord) tudott beugrani. Aztán sehol nem lett lett kezdő.Elég elkeserítő, hogy beáll egy draftolatlan harmadik, negyedik irányító (Heinicke) és jobb, mint a Nagy által évek alatt szuperfegyverré csiszolt I/2. Ezért mondtam korábban, hogy szedjünk már össze néhány ingyen QB-t, mert tuti, hogy találunk köztük jobbat, mint a jelenlegi. Edzőből is biztos találunk olyat, aki legalább hozza az alapvetőt és nem cseszi el folyamatosan a félidő végi 2 percet.Nem kell elrugaszkodni. A Washington irányítójának most volt egy jobb meccse, láttunk már ilyet. Megfelelő felkészülési anyag hiányzik csak róla.
mortirolo
Az NFL néhány kirívó esetet leszámítva meg nem úgy működik, hogy jön pár "ingyen QB" aztán jó lesz. Ezek a srácok azért padosak/utcáról felszedettek mert annyit tudnak.
Ami itt a változásokat illeti. Meglepett volna, ha tegnap történik valami. Sok pletyka nem látott napvilágot. Én azt hiszem Nagy marad, ezt kijelenthetjük. A Pace kérdés továbbra is attól függ tud-e feljebb lépni.
A játékosok nagyon dicsérték a COVID védekezést milyen jól volt megszervezve. S itt tényleg fejet kell hajtani mind a srácok előtt, akik valószínűleg betartották a szabályokat, mind Nagy és Pace előtt, mert nem igen hallottál nálunk esetekről. Pace ugye tevékenyen részt vett a Halas kicsinosításában, az infrastruktúra fejlesztésében, különböző játékos felkészülési, felkészítési, monitorozási fejlesztésekben. Nagyjából így képzelem el egy futball operáció igazgatását végző személy munkáját. Amit tudunk Paceről az alapján tényleg nem elvetélt ötlet őt magasabb pozícióba tenni.
Én ma, holnap, csütörtökön várok bejelentéseket, ha addig nem történik semmi, akkor úgy gondolom marad a jelenlegi helyzet.
tüsi91
Nem lesz változás. Bár Pederson is ezt hitte......
Szerkesztette: csi77
Hajrá Bad Bones!
A lányos apukáknak a legjobb!!
http://orig08.deviantart.net/fa61/f/2015/248/f/d/matt_forte_by_anyegin-d98fqaw.png
több mint 4 éve
Elég elkeserítő, hogy beáll egy draftolatlan harmadik, negyedik irányító (Heinicke) és jobb, mint a Nagy által évek alatt szuperfegyverré csiszolt I/2. Ezért mondtam korábban, hogy szedjünk már össze néhány ingyen QB-t, mert tuti, hogy találunk köztük jobbat, mint a jelenlegi. Edzőből is biztos találunk olyat, aki legalább hozza az alapvetőt és nem cseszi el folyamatosan a félidő végi 2 percet.Nem kell elrugaszkodni. A Washington irányítójának most volt egy jobb meccse, láttunk már ilyet. Megfelelő felkészülési anyag hiányzik csak róla.
mortirolo
Az NFL néhány kirívó esetet leszámítva meg nem úgy működik, hogy jön pár "ingyen QB" aztán jó lesz. Ezek a srácok azért padosak/utcáról felszedettek mert annyit tudnak.
Ami itt a változásokat illeti. Meglepett volna, ha tegnap történik valami. Sok pletyka nem látott napvilágot. Én azt hiszem Nagy marad, ezt kijelenthetjük. A Pace kérdés továbbra is attól függ tud-e feljebb lépni.
A játékosok nagyon dicsérték a COVID védekezést milyen jól volt megszervezve. S itt tényleg fejet kell hajtani mind a srácok előtt, akik valószínűleg betartották a szabályokat, mind Nagy és Pace előtt, mert nem igen hallottál nálunk esetekről. Pace ugye tevékenyen részt vett a Halas kicsinosításában, az infrastruktúra fejlesztésében, különböző játékos felkészülési, felkészítési, monitorozási fejlesztésekben. Nagyjából így képzelem el egy futball operáció igazgatását végző személy munkáját. Amit tudunk Paceről az alapján tényleg nem elvetélt ötlet őt magasabb pozícióba tenni.
Én ma, holnap, csütörtökön várok bejelentéseket, ha addig nem történik semmi, akkor úgy gondolom marad a jelenlegi helyzet.
több mint 4 éve
Elég elkeserítő, hogy beáll egy draftolatlan harmadik, negyedik irányító (Heinicke) és jobb, mint a Nagy által évek alatt szuperfegyverré csiszolt I/2. Ezért mondtam korábban, hogy szedjünk már össze néhány ingyen QB-t, mert tuti, hogy találunk köztük jobbat, mint a jelenlegi. Edzőből is biztos találunk olyat, aki legalább hozza az alapvetőt és nem cseszi el folyamatosan a félidő végi 2 percet.
több mint 4 éve
Vajon történik-e még valami érdemleges a szezonban, úgy értem személycserék vagy csak annyi maradt, hogy essen ki a GB? 😊
több mint 4 éve
Sziasztok!Megbeszéltük már és természetesen mi is úgy gondoljuk, de a valóság más.
Csak én gondolom úgy hogy Matt Nagynak is mennie kellene? Volt ideje felépíteni legalább egy átlagos offenset, de ez nem sikerült. Nem kifogás hogy nincs normális irányítója, attól még lehetne értelmes playeket felrajzolni. Kíváncsi vagyok ti hogyan gondoljátok.
Яagi
BEARS BABY!
Sir Alex immortal
több mint 4 éve
Sziasztok!Csak én gondolom úgy hogy Matt Nagynak is mennie kellene? Volt ideje felépíteni legalább egy átlagos offenset, de ez nem sikerült. Nem kifogás hogy nincs normális irányítója, attól még lehetne értelmes playeket felrajzolni. Kíváncsi vagyok ti hogyan gondoljátok.
több mint 4 éve
Szerintem a védelem sem érdemelte meg. Amit a szezonban mutattak itt az utolsó 6 meccsen, az minden volt csak elégséges nem. Tegnap lehetett volna velük nyerni, 40 percig 7 pontot csinált a Saints. De ez megint egy fegyelmezetlen, sokat hibázó csapat / csürhe volt.A folyamatos bemozdulásokban van valamk, de a def majdnem 40 percig volt pályán. És még így se kaptak sok pontot. Extrém ennyi időt a pályán tölteni.
Playoff meccsen ennyire reménytelen játékkal előrukkolni. Az biztos, hogy ha nem lesz itt változás, akkor az már jóval korábban el lett döntve. Mert ez a meccs MEGINT szánalmas volt és egy újabb egyértelmű válasz a kérdésekre, hogy ez nem mehet így tovább.
tüsi91

Liverpool Fc
több mint 4 éve
Valakiknek nem kellett 6 év egy playoff győzelemhez.Ez a kérdés az ami nem foglalkoztatja őket, és ezért tartunk itt
Egy kérdést kellene feltenni, s tényleg csak ezt az egyet. Mi alapján látja bárki, hogy ez jobb lesz 2021-ben?
tüsi91
BEARS BABY!
Sir Alex immortal
több mint 4 éve
Röhöghetsz de nézd meg Goff mennyit keresKevés megalázóbb dolog van igy kikapni egy takaréklángon égő ellenfél ellen. Ezzel együtt nem lesz érdemi változás, legalább Trubit nem hozzák vissza.Hát én azért adnék neki egy 5 év 130millás szerződést.
davemayer
Bazzani
BEARS BABY!
Sir Alex immortal
több mint 4 éve
Szerintem a védelem sem érdemelte meg. Amit a szezonban mutattak itt az utolsó 6 meccsen, az minden volt csak elégséges nem. Tegnap lehetett volna velük nyerni, 40 percig 7 pontot csinált a Saints. De ez megint egy fegyelmezetlen, sokat hibázó csapat / csürhe volt.Playoff meccsen ennyire reménytelen játékkal előrukkolni. Az biztos, hogy ha nem lesz itt változás, akkor az már jóval korábban el lett döntve. Mert ez a meccs MEGINT szánalmas volt és egy újabb egyértelmű válasz a kérdésekre, hogy ez nem mehet így tovább.
több mint 4 éve
Valakiknek nem kellett 6 év egy playoff győzelemhez.Szerintem nem változik semmi, max Pagano megy a levesbe.
Egy kérdést kellene feltenni, s tényleg csak ezt az egyet. Mi alapján látja bárki, hogy ez jobb lesz 2021-ben?
tüsi91
Megpróbálnak kétségbeesetten rárabolni Watsonra, odaadva a 20-as évek kb összes pickjét.
Nem történt amúgy semmi különös, az a csapat nyert, amelyik jobban akarta a győzelmet és többet is tudott tenni érte. A félidei eredmény csalóka volt, kicsit elhitette, hogy közel vagyunk, pedig dehogy. Az elejtett TD passz is tipikus, nyilván ha egyszer Trubisky előlép, akkor valaki más tolja le a gatyát. Megjegyzem, Bradynek, Rodgersnek és Breesnek is ejtik el passzát. Nem is egyet. Mégsem erről szólnak a meccseik.
Graham TD-je az idei szezonunk kvintesszenciája volt, a fölösleges, már eldőlt meccsen szerzett pontok (lefordítva meccsekre), amivel bejutottunk a PO-ba. A bajnokság érdemi részében hoztunk egy 0-6-ot, tegnap az utolsó drive-ig 3 pontot. A védelem nem adta fel az utolsó pillanatig, csak nem engedték be az utolsó TD-t. Ezért különösen dühítő, vagy inkább fájdalmas, mert ők megérdemelték a PO-t.....
Hajrá Bad Bones!
A lányos apukáknak a legjobb!!
http://orig08.deviantart.net/fa61/f/2015/248/f/d/matt_forte_by_anyegin-d98fqaw.png
több mint 4 éve
Valakiknek nem kellett 6 év egy playoff győzelemhez.Egy kérdést kellene feltenni, s tényleg csak ezt az egyet. Mi alapján látja bárki, hogy ez jobb lesz 2021-ben?
több mint 4 éve
Van nekünk elég saját "zsenink". 😀Végül is nincs messze Detroit. Ott talán még jobban ki tudná bontakoztatni a képességeit. 😊 Nem sajátíthatjuk ki magunknak a zsenialitás ezen kitörő megnyilvánulását.Kevés megalázóbb dolog van igy kikapni egy takaréklángon égő ellenfél ellen. Ezzel együtt nem lesz érdemi változás, legalább Trubit nem hozzák vissza.Hát én azért adnék neki egy 5 év 130millás szerződést.
davemayer
Bazzani
mortirolo
több mint 4 éve
Végül is nincs messze Detroit. Ott talán még jobban ki tudná bontakoztatni a képességeit. 😊 Nem sajátíthatjuk ki magunknak a zsenialitás ezen kitörő megnyilvánulását.Kevés megalázóbb dolog van igy kikapni egy takaréklángon égő ellenfél ellen. Ezzel együtt nem lesz érdemi változás, legalább Trubit nem hozzák vissza.Hát én azért adnék neki egy 5 év 130millás szerződést.
davemayer
Bazzani
több mint 4 éve
Kevés megalázóbb dolog van igy kikapni egy takaréklángon égő ellenfél ellen. Ezzel együtt nem lesz érdemi változás, legalább Trubit nem hozzák vissza.Hát én azért adnék neki egy 5 év 130millás szerződést.
davemayer
több mint 4 éve
Mivel 2 pontnál nagyobb volt a különbség, ezért nem kellett a ráadás.