Dallas Cowboys
34 feliratkozó
több mint 5 éve
Randy Gregory, Greg Hardy, TO, Josh Brent, Dez, Zeke. Egy időbe azért az is járta a médiát, hogy minden Cowboys training camp-Ben a helyi seriff hivatal is tartott pár előadást, hogy mikor hogyan kéne viselkedni.Szerintem játékos-alapanyagban nincsenek nagy gondok - sokkal jobb a keretetek papíron, mint az Eagles-é. O oldali coachinggal szintén el lehet karistolni (mondjuk nem McCarthy, hanem az OC miatt).Kire gondolsz, amikor problemas jatekosokat irsz? Nem kotozkodes csak erdekel, hogy egy kivulallo hogy latja.
A legnagyobb probléma szerintem évek óta egyértelműen az öltöző - így külső szemmel folyamatosan azt látni, hogy összeszeditek a problémás egyéneket, akiknek a ceiling-je elég magas a pályán, viszont konzisztencia 0, mellette pluszban emberi hulladékok is. Nagyobb hangsúlyt kellene fektetni a kultúrára és ez Jerry Jones sara, ő az aki meghatározza a csapat fő irányvonalait. Talán megindult valami azzal, hogy Earl Thomast végül nem hoztátok, az lett volna az utolsó szög a koporsóban.
Ezen kívül D# oldalon nem jött be a névre BPA filozófia az offseasonben - nem véletlenül nem kellett kb. senki másnak Griffen, vagy a nagy nevű DT-duó.
Erre az egészre jött rá a rövid offseason új stábbal, majd a sok sérülés.
Összességében nem kell temetni a Cowboyst, mert egy normális HC-val és 1-2 jó personnel döntéssel több év előnyőtök van tehetségben még mindig a csoport maradék 3 csapata ellen. A Giants és a WFT egy helyben toporog, az Eagles meg lefelé mutató trendet követ és fog is követni még 1-2 évig.
Hulkeinstein
Blevi
több mint 5 éve
Én speciel simán hoznám Thomast, a játékhoz ért, mostanra az igényei is talán lejjebb mentek, az öltözői morált meg már nem tudná szétverni.Szerintem az allomanyban sincs olyan igazi ballhawk jatekos. Byron sem volt az. ET, mint jatekos ezert adta volna magat, mert van esze a jatekhoz (nyilvan nem veletlen hogy nincs csapata, de a focitudasrol beszelek most).Szerintem ami a vedelem legnagyobb problemaja evek ota, hogy nincs igaza playmaker, es kb zero big play kepesseg jellemzi az egesz D-t. Alig szerzunk labdakat, foleg az Interception-ok hianya nagyon szembeotlo.Nics D line, nincs nyomás, ezért nincs INT. Ha belegondolod annak idején Donald is le tudott volna csúszni hozzánk kis szerencsével. Mondjuk akkor hoztuk Martint. 😊
Blevi
100yard
Blevi
Ha már morál: Lee-t aktiválnám, mégha nem is lenne kezdő, az öltözőben belőle nézem ki, hogy kicsit rendet tudna tenni a fejekben. Másból nem, nem lenne ugyanis teljesítmény-alapja.
- Engem gyíkká változtatott!
- Gyíkká?
- De már elmúlt.
több mint 5 éve
Daltonnal mi van?Hivatalosan agyrázkódás, az ennek megfelelő protokollt járja a héten.
steelwolf
blikk.hu : Sajnos ki vagy tiltva 9999-12-31 23:59:00-ig, mert •
Káromkodás, csúnya szavak használata, alapvető beszélgetési normák be nem tartása.
"ALL IN" refers to the proximity of Jerry's head to his ass
több mint 5 éve
Daltonnal mi van?Lucky Luke lelőtte.
steelwolf
több mint 5 éve
Daltonnal mi van?
több mint 5 éve
Szerintem játékos-alapanyagban nincsenek nagy gondok - sokkal jobb a keretetek papíron, mint az Eagles-é. O oldali coachinggal szintén el lehet karistolni (mondjuk nem McCarthy, hanem az OC miatt).Kire gondolsz, amikor problemas jatekosokat irsz? Nem kotozkodes csak erdekel, hogy egy kivulallo hogy latja.
A legnagyobb probléma szerintem évek óta egyértelműen az öltöző - így külső szemmel folyamatosan azt látni, hogy összeszeditek a problémás egyéneket, akiknek a ceiling-je elég magas a pályán, viszont konzisztencia 0, mellette pluszban emberi hulladékok is. Nagyobb hangsúlyt kellene fektetni a kultúrára és ez Jerry Jones sara, ő az aki meghatározza a csapat fő irányvonalait. Talán megindult valami azzal, hogy Earl Thomast végül nem hoztátok, az lett volna az utolsó szög a koporsóban.
Ezen kívül D# oldalon nem jött be a névre BPA filozófia az offseasonben - nem véletlenül nem kellett kb. senki másnak Griffen, vagy a nagy nevű DT-duó.
Erre az egészre jött rá a rövid offseason új stábbal, majd a sok sérülés.
Összességében nem kell temetni a Cowboyst, mert egy normális HC-val és 1-2 jó personnel döntéssel több év előnyőtök van tehetségben még mindig a csoport maradék 3 csapata ellen. A Giants és a WFT egy helyben toporog, az Eagles meg lefelé mutató trendet követ és fog is követni még 1-2 évig.
Hulkeinstein
több mint 5 éve
A legnagyobb probléma szerintem évek óta egyértelműen az öltöző - így külső szemmel folyamatosan azt látni, hogy összeszeditek a problémás egyéneket, akiknek a ceiling-je elég magas a pályán, viszont konzisztencia 0, mellette pluszban emberi hulladékok is. Nagyobb hangsúlyt kellene fektetni a kultúrára és ez Jerry Jones sara, ő az aki meghatározza a csapat fő irányvonalait. Talán megindult valami azzal, hogy Earl Thomast végül nem hoztátok, az lett volna az utolsó szög a koporsóban.Ez több mint túlzás. Egyrészt a magánélet és a pályán nyújtott teljesítmény és konzisztencia nincs szoros kapcsolatban egymással, másrészt kik szerinted "emberi hulladékok"? Randy Gregory? Aldon Smith? Hát nem. Olyan ez az edzőváltás mint egy szervátültetés, a csapat a
Hulkeinstein
szerk. nem leszek már sebész (ld. jelölt részek)
Szerkesztette: gyeek
blikk.hu : Sajnos ki vagy tiltva 9999-12-31 23:59:00-ig, mert •
Káromkodás, csúnya szavak használata, alapvető beszélgetési normák be nem tartása.
"ALL IN" refers to the proximity of Jerry's head to his ass
több mint 5 éve
Szerintem játékos-alapanyagban nincsenek nagy gondok - sokkal jobb a keretetek papíron, mint az Eagles-é. O oldali coachinggal szintén el lehet karistolni (mondjuk nem McCarthy, hanem az OC miatt). A legnagyobb probléma szerintem évek óta egyértelműen az öltöző - így külső szemmel folyamatosan azt látni, hogy összeszeditek a problémás egyéneket, akiknek a ceiling-je elég magas a pályán, viszont konzisztencia 0, mellette pluszban emberi hulladékok is. Nagyobb hangsúlyt kellene fektetni a kultúrára és ez Jerry Jones sara, ő az aki meghatározza a csapat fő irányvonalait. Talán megindult valami azzal, hogy Earl Thomast végül nem hoztátok, az lett volna az utolsó szög a koporsóban.
Ezen kívül D# oldalon nem jött be a névre BPA filozófia az offseasonben - nem véletlenül nem kellett kb. senki másnak Griffen, vagy a nagy nevű DT-duó.
Erre az egészre jött rá a rövid offseason új stábbal, majd a sok sérülés.
Összességében nem kell temetni a Cowboyst, mert egy normális HC-val és 1-2 jó personnel döntéssel több év előnyőtök van tehetségben még mindig a csoport maradék 3 csapata ellen. A Giants és a WFT egy helyben toporog, az Eagles meg lefelé mutató trendet követ és fog is követni még 1-2 évig.
több mint 5 éve
Szerintem az allomanyban sincs olyan igazi ballhawk jatekos. Byron sem volt az. ET, mint jatekos ezert adta volna magat, mert van esze a jatekhoz (nyilvan nem veletlen hogy nincs csapata, de a focitudasrol beszelek most).Szerintem ami a vedelem legnagyobb problemaja evek ota, hogy nincs igaza playmaker, es kb zero big play kepesseg jellemzi az egesz D-t. Alig szerzunk labdakat, foleg az Interception-ok hianya nagyon szembeotlo.Nics D line, nincs nyomás, ezért nincs INT. Ha belegondolod annak idején Donald is le tudott volna csúszni hozzánk kis szerencsével. Mondjuk akkor hoztuk Martint. 😊
Blevi
100yard
Szerkesztette: Blevi
több mint 5 éve
Szerintem ami a vedelem legnagyobb problemaja evek ota, hogy nincs igaza playmaker, es kb zero big play kepesseg jellemzi az egesz D-t. Alig szerzunk labdakat, foleg az Interception-ok hianya nagyon szembeotlo.Nics D line, nincs nyomás, ezért nincs INT. Ha belegondolod annak idején Donald is le tudott volna csúszni hozzánk kis szerencsével. Mondjuk akkor hoztuk Martint. 😊
Blevi
több mint 5 éve
Szerintem ami a vedelem legnagyobb problemaja evek ota, hogy nincs igaza playmaker, es kb zero big play kepesseg jellemzi az egesz D-t. Alig szerzunk labdakat, foleg az Interception-ok hianya nagyon szembeotlo.
több mint 5 éve
Awuzie még egy elfogadható corner, nem elit de nem is rossz, de nagyjából ez van ami írsz.Azert olyan hatalmas nevek es teljesitmenyek nincsenek a listan.Az Offense nem annyira tragikus. A két Tackleből az egyiket csak sikerül összedrótozni (vélhetőleg Collins lesz az) és akkor oda csak egy kezdő szintű Tackle kell. Swing Tacklenek meg Knight szerintem elmegy. Shultz Te-ben nem rossz, és oda jön majd vissza Blake Jarwin is. Mikor még DAK irányított a megtett yardokban viszonylag fölényesen vezettük a ligát.2021-ben unrestricted free agent lesz:
A védelem viszont jóval problémásabb pedig Jones kivételével olyan jelentős változás nem volt a keretben, és tavaly ez a keret tudott egy átlag feletti szintet hozni Marinellivel. Oda egy domináns DT mindenképpen kell, kell még két minőségi safety, meg a cornerek is kérdésesek. Meg még egy jó edző is kell!
100yard
Dak Prescott
Aldon Smith
Joe Looney
Joe Thomas (LB)
Chidobe Awuzie
Tyrone Crawford
Everson Griffen
Sean Lee
Andy Dalton
Daryl Worley
Cameron Erving (OT)
Blake Bell
Justin March
Jourdan Lewis
Xavier Woods
Noah Brown
LP Ladouceur
rva
Akiket megtartanek:
Dak Prescott
Aldon Smith - az ar kerdeses
LP Ladouceur
Akit csak megfelelo aron:
Joe Looney backupnak
Joe Thomas (LB)
Chidobe Awuzie
Akiknel rezeg a lec:
Jourdan Lewis
Xavier Woods
Tobbi mehet.
Blevi
több mint 5 éve
Azert olyan hatalmas nevek es teljesitmenyek nincsenek a listan.Az Offense nem annyira tragikus. A két Tackleből az egyiket csak sikerül összedrótozni (vélhetőleg Collins lesz az) és akkor oda csak egy kezdő szintű Tackle kell. Swing Tacklenek meg Knight szerintem elmegy. Shultz Te-ben nem rossz, és oda jön majd vissza Blake Jarwin is. Mikor még DAK irányított a megtett yardokban viszonylag fölényesen vezettük a ligát.2021-ben unrestricted free agent lesz:
A védelem viszont jóval problémásabb pedig Jones kivételével olyan jelentős változás nem volt a keretben, és tavaly ez a keret tudott egy átlag feletti szintet hozni Marinellivel. Oda egy domináns DT mindenképpen kell, kell még két minőségi safety, meg a cornerek is kérdésesek. Meg még egy jó edző is kell!
100yard
Dak Prescott
Aldon Smith
Joe Looney
Joe Thomas (LB)
Chidobe Awuzie
Tyrone Crawford
Everson Griffen
Sean Lee
Andy Dalton
Daryl Worley
Cameron Erving (OT)
Blake Bell
Justin March
Jourdan Lewis
Xavier Woods
Noah Brown
LP Ladouceur
rva
Akiket megtartanek:
Dak Prescott
Aldon Smith - az ar kerdeses
LP Ladouceur
Akit csak megfelelo aron:
Joe Looney backupnak
Joe Thomas (LB)
Chidobe Awuzie
Akiknel rezeg a lec:
Jourdan Lewis
Xavier Woods
Tobbi mehet.
több mint 5 éve
Az Offense nem annyira tragikus. A két Tackleből az egyiket csak sikerül összedrótozni (vélhetőleg Collins lesz az) és akkor oda csak egy kezdő szintű Tackle kell. Swing Tacklenek meg Knight szerintem elmegy. Shultz Te-ben nem rossz, és oda jön majd vissza Blake Jarwin is. Mikor még DAK irányított a megtett yardokban viszonylag fölényesen vezettük a ligát.2021-ben unrestricted free agent lesz:
A védelem viszont jóval problémásabb pedig Jones kivételével olyan jelentős változás nem volt a keretben, és tavaly ez a keret tudott egy átlag feletti szintet hozni Marinellivel. Oda egy domináns DT mindenképpen kell, kell még két minőségi safety, meg a cornerek is kérdésesek. Meg még egy jó edző is kell!
100yard
Dak Prescott
Aldon Smith
Joe Looney
Joe Thomas (LB)
Chidobe Awuzie
Tyrone Crawford
Everson Griffen
Sean Lee
Andy Dalton
Daryl Worley
Cameron Erving (OT)
Blake Bell
Justin March
Jourdan Lewis
Xavier Woods
Noah Brown
LP Ladouceur
több mint 5 éve
Az Offense nem annyira tragikus. A két Tackleből az egyiket csak sikerül összedrótozni (vélhetőleg Collins lesz az) és akkor oda csak egy kezdő szintű Tackle kell. Swing Tacklenek meg Knight szerintem elmegy. Shultz Te-ben nem rossz, és oda jön majd vissza Blake Jarwin is. Mikor még DAK irányított a megtett yardokban viszonylag fölényesen vezettük a ligát.Prescott szerződtetése még odébb van, de mivel nincs csapat, így nincs most miről beszélni.Ennel a mainal nagyobb pofont? Dak szerzodesere volt ez a mai meccs is csak jo hatassal.McCarthy szova tette, hogy senki sem ment oda a turho Bostic-hoz miutan lezuzta Daltont.Semmi sem oké az öltözőben. Én meglepődnék, ha a héten edző (!) vagy játékos (tippem Zeke) nem kapna valakitől csak úgy egy kurva nagy sallert.
Van benne azert valami. Nem oke az oltozoben valami.
Blevi
Ezeket a szánalmas magyarázkodó nyilatkozatokat meg..... mintha Dalton kiesése számított volna valamit is, szegény egy ilyen fal mögött lassú és fogalmatla. Már hamarabb be kellett volna cserélni DiNuccit. DE EZ NEM VOLT FAKTOR, ahogy az azonnali kizárást érő, direkt sérülést okozó szerelés (??) sem.
Charlie Firpo
Alapvetoen mindig pesszimista vagyok a csapatot illetoen (adtak ra okot), de az ideig hype-ot megkajaltam en is kemenyen. Vissza a foldre.
Blevi
Én akkor majd tavasszal egyedül állok a véleményemmel, de nem szerződtetném. Én inkább csapatot építenék.
Charlie Firpo
A védelem viszont jóval problémásabb pedig Jones kivételével olyan jelentős változás nem volt a keretben, és tavaly ez a keret tudott egy átlag feletti szintet hozni Marinellivel. Oda egy domináns DT mindenképpen kell, kell még két minőségi safety, meg a cornerek is kérdésesek. Meg még egy jó edző is kell!
több mint 5 éve
Az elso negy meccs es az utolso ketto offense teljesitmenye osszehasonlitva eg es fold. Pedig majdnem ugyanaz az alapanyag.Prescott szerződtetése még odébb van, de mivel nincs csapat, így nincs most miről beszélni.Ennel a mainal nagyobb pofont? Dak szerzodesere volt ez a mai meccs is csak jo hatassal.McCarthy szova tette, hogy senki sem ment oda a turho Bostic-hoz miutan lezuzta Daltont.Semmi sem oké az öltözőben. Én meglepődnék, ha a héten edző (!) vagy játékos (tippem Zeke) nem kapna valakitől csak úgy egy kurva nagy sallert.
Van benne azert valami. Nem oke az oltozoben valami.
Blevi
Ezeket a szánalmas magyarázkodó nyilatkozatokat meg..... mintha Dalton kiesése számított volna valamit is, szegény egy ilyen fal mögött lassú és fogalmatla. Már hamarabb be kellett volna cserélni DiNuccit. DE EZ NEM VOLT FAKTOR, ahogy az azonnali kizárást érő, direkt sérülést okozó szerelés (??) sem.
Charlie Firpo
Alapvetoen mindig pesszimista vagyok a csapatot illetoen (adtak ra okot), de az ideig hype-ot megkajaltam en is kemenyen. Vissza a foldre.
Blevi
Én akkor majd tavasszal egyedül állok a véleményemmel, de nem szerződtetném. Én inkább csapatot építenék.
Charlie Firpo
több mint 5 éve
Prescott szerződtetése még odébb van, de mivel nincs csapat, így nincs most miről beszélni.Ennel a mainal nagyobb pofont? Dak szerzodesere volt ez a mai meccs is csak jo hatassal.McCarthy szova tette, hogy senki sem ment oda a turho Bostic-hoz miutan lezuzta Daltont.Semmi sem oké az öltözőben. Én meglepődnék, ha a héten edző (!) vagy játékos (tippem Zeke) nem kapna valakitől csak úgy egy kurva nagy sallert.
Van benne azert valami. Nem oke az oltozoben valami.
Blevi
Ezeket a szánalmas magyarázkodó nyilatkozatokat meg..... mintha Dalton kiesése számított volna valamit is, szegény egy ilyen fal mögött lassú és fogalmatla. Már hamarabb be kellett volna cserélni DiNuccit. DE EZ NEM VOLT FAKTOR, ahogy az azonnali kizárást érő, direkt sérülést okozó szerelés (??) sem.
Charlie Firpo
Alapvetoen mindig pesszimista vagyok a csapatot illetoen (adtak ra okot), de az ideig hype-ot megkajaltam en is kemenyen. Vissza a foldre.
Blevi
Én akkor majd tavasszal egyedül állok a véleményemmel, de nem szerződtetném. Én inkább csapatot építenék.
- Engem gyíkká változtatott!
- Gyíkká?
- De már elmúlt.
több mint 5 éve
Ennel a mainal nagyobb pofont? Dak szerzodesere volt ez a mai meccs is csak jo hatassal.McCarthy szova tette, hogy senki sem ment oda a turho Bostic-hoz miutan lezuzta Daltont.Semmi sem oké az öltözőben. Én meglepődnék, ha a héten edző (!) vagy játékos (tippem Zeke) nem kapna valakitől csak úgy egy kurva nagy sallert.
Van benne azert valami. Nem oke az oltozoben valami.
Blevi
Ezeket a szánalmas magyarázkodó nyilatkozatokat meg..... mintha Dalton kiesése számított volna valamit is, szegény egy ilyen fal mögött lassú és fogalmatla. Már hamarabb be kellett volna cserélni DiNuccit. DE EZ NEM VOLT FAKTOR, ahogy az azonnali kizárást érő, direkt sérülést okozó szerelés (??) sem.
Charlie Firpo
Alapvetoen mindig pesszimista vagyok a csapatot illetoen (adtak ra okot), de az ideig hype-ot megkajaltam en is kemenyen. Vissza a foldre.
több mint 5 éve
| Nehéz repülőút lesz hazafelé, a csapatnak, mert ennek így nincs értelme, és remélem páran repülnek. De megcsinálták, Nolan mehet.Az edzőknek, mert mehetnek a picsába, szinte tokkal vonóval. A Jones-családnak azért, mert szétbaszatták a csapatot. |
Most válik érdekessé, kivel milyen szerződést kötöttünk szezon előtt, mekkora lesz az anyagi bukta.
- Engem gyíkká változtatott!
- Gyíkká?
- De már elmúlt.
több mint 5 éve
megkell tartani az edzőket, velük meglehet a TOP3 pickAnnak csak akkor van értelme, ha irányítót húzunk végre, és elfelejtjük Prescottot.
beltazor
Nem azért, mintha nem lenne jó, hanem azért, mert sokba lesz. Helyette hoznék ....hú de hosszú lenne a felsorolás, de szinte mindenhova játékost.
- Engem gyíkká változtatott!
- Gyíkká?
- De már elmúlt.
több mint 5 éve
megkell tartani az edzőket, velük meglehet a TOP3 pick

több mint 5 éve
Ha egyszer vége lesz Jerry bá uralmának, Stephen-ben van annyi, hogy egy erős kezű HC-t alkalmazzon vagy neadjisten egy GM-et? Vagy már most is Stephen dönt és ő is olyan mint az apja? Mert ha igen, akkor tényleg marad a középszar nagyon hosszú távra...
Szerkesztette: tamas424
több mint 5 éve
Leértünk a liga aljára. Legtöbb kapott pont, legrosszabb turnover mutató.Nolant megbuktatták, mint a támadófal 2018-ban a fasz Paul Alexandert.
100yard
ÉSSS???
Szerkesztette: Charlie Firpo
- Engem gyíkká változtatott!
- Gyíkká?
- De már elmúlt.
több mint 5 éve
biztos, hogy fejben sincsenek ott a srácok, és ez edzői hiba (is). mindenki fejébe bele látok:ennyi sérülét mellett hogy legyünk sikeresek?
és még szerencsénk sincs!!
meg ugye a bírók, hát arról ne is beszéljünk, hogy a tetvek mindig ellenünk fújnak, akkor is ha nem
kifogás level 9999
csak ugye a kifogás olyan, mint a segglyuk, mindenkinek van egy, de senki nem kíváncsi a másikéra.