Denver Broncos
49 feliratkozó
több mint 2 éve
Amikor elkezdődnek a PO meccsek, most már évek óta mindig rádöbbenek mennyivel többet számít egy elit célpont/connection, mint egy elit védő. Legyen az CB, Edge, vagy iDL sztár. Olyan mennyiségű játékot látni ahol teljesen üresen van az adott sztarjatekos, hogy csak pislogok. Vagy ha szar minden akkor is jön egy olyan big play mint amit Tyreek csinált a TD-nél.Igen ám, de ahhoz a teljesen üresen álló játékoshoz el is kellene juttatni a labdát. Nem tisztem Jeudyt védeni, de számtalanszor megtette az elszakadást, miközben nem vették észre, igaz számtalanszor nem is kapta el a labdát, amikor felé szállt. Én még nem mondtam le róla, de lehet egy egészen másik csapatban fogja bemutatni az igazi tehetségét.
Kár, hogy Jeudy-ból nem lett ilyen playa.
Cruyffista
Érdekes, amit állítasz és amely példával alátámasztod. Mert miközben Tyrek remek játékát említed, mindhiába, hiszen pont a delfin D az, ami kapitulált, illetve a Chiefs D dominált, miközben a Chiefs egész idényben connection-nel bajlódik. Vagyis Miamiban is jobb D playák kellettek volna, míg a Kansas D-vel messzire lehet jutni. Nagy kérdés, ki milyen nézőpontból szemléli ezt a sportot. A hatás gyakorlása a kérdés szerintem, és ez ugyanolyan fontos a D játékosokat illetően, mint az O-ban.
"I love this sport. I hate this sport."
több mint 2 éve
Amikor elkezdődnek a PO meccsek, most már évek óta mindig rádöbbenek mennyivel többet számít egy elit célpont/connection, mint egy elit védő. Legyen az CB, Edge, vagy iDL sztár. Olyan mennyiségű játékot látni ahol teljesen üresen van az adott sztarjatekos, hogy csak pislogok. Vagy ha szar minden akkor is jön egy olyan big play mint amit Tyreek csinált a TD-nél. Kár, hogy Jeudy-ból nem lett ilyen playa.
több mint 2 éve
@JC6. A Hunyadi téri Cube Cafét javaslom a sokszor reklamált kávé elfogyasztására. Van nálam valamid… 😊Tebowwwwwwww yeah😃
Go Broncos !!
Zalán
Én a Texans & Lions vonaton ülök.
több mint 2 éve
Nah, és ki kivel szimpatizál az idei po-ban?Sziriáni ne nyerjen.
Zalán
több mint 2 éve
Nah, és ki kivel szimpatizál az idei po-ban? Én az AFC-ben a Bills és Browns, az NFC-ben a Lions és a Frisco wagonján ülök. De kövezzetek meg, mindig drukkolok picit a szomszédoknak, azaz az AFC Westben velünk versenyző delikvenseknek. Szóval nem leszek szomorú egy újabb Chiefs bajnoki gyűrű esetén. A sportágnak pedig jót tenne egy Dallas Super Bowl run. Szóval ismét szomorú kimaradni az igazi buliból. Ez van…
@JC6. A Hunyadi téri Cube Cafét javaslom a sokszor reklamált kávé elfogyasztására. Van nálam valamid… 😊
Go Broncos !!
Szerkesztette: Zalán
"I love this sport. I hate this sport."
több mint 2 éve
Sutton meg lényegében elköszönt Denvertől instán. Ha ő megy, meg Jeudy is, akkor nem tudom kik lesznek a WR roomban jövőre, de elég gyászosan néz ki az egység...Így elolvasva a posztot, ez kétesélyes. Az is lehet, hogy előkészítenek egy trade-et a Bears-szel, és a csomag része. Akkor lelkesek is leszünk.
Vonster
"I love this sport. I hate this sport."
több mint 2 éve
Ok. Tehát vagy kereten lesz, vagy ellenértékért megy. Az részemről rendben van. Szeretem nagyon a személyiségét, a hozzáállását, s a cirkusz elkapásait, de mindenki mehet bélyegző van, s teljesen új csapata lesz 2026-ra Paytonnak. Egy második körért mehet. 😊Az hogy ? Sutton nem lesz Fa? Vagy rosszul tudom ?2026-ban lesz FA. És azért halott pénzt is meg kéne enni ha elcseréljük. Viszont pont ezért és az erős szezon mistt most van magasan az értéke. De ennek ellenére kétlem hogy jelezték neki hogy elcserélik. De van rá esély egy második napos pickért.
Zalán
Cruyffista
"I love this sport. I hate this sport."
több mint 2 éve
Nekem max sztárduó volt, mert Jeudy egyszerűen bust, főleg milyen WR-ek voltak abban a classban. Volt még a böris Ruggs meg Reagor akik rosszabbak nála. Aztán vannak PB szintű játékosok mint Jefferson, Lamb, Aiyuk.Sutton meg lényegében elköszönt Denvertől instán. Ha ő megy, meg Jeudy is, akkor nem tudom kik lesznek a WR roomban jövőre, de elég gyászosan néz ki az egység...meglepne ha Patrick maradna
Vonster
szóval a sztártrió szépen megy a lefolyóba
Negritis, a vajda
Patricknek meg sajnos a back-to-back ACL jött ugye, így Sutton volt az akire lehetett számítani.
NFL : Denver Broncos / NCAA : Oregon Ducks, BYU, Penn State, Iowa / Peyton Manning, Marcus Mariota
Soccer : Arsenal, Levante, Lazio, Millwall, Stuttgart / National Teams : HUN, ESP
NBA : Mavericks [Doncic] / NHL : Ducks, Maple Leafs / MLB : Twins, Astros
F1 : Lewis Hamilton / MotoGP : Marc & Alex Marquez, Pedro Acosta (és igazából mindenki más) / NASCAR : #22 Joey Logano
Cycling : Pogacar, Meintjes, Valter, Quintana, Contador, Cras, Juan Ayuso
Darts : Nathan Aspinall, Chris Dobey, Gerwyn Price
UFC : Justin Gaethje, Cody Garbrandt, Nate Diaz, Brandon Moreno
Euroleague : Valencia Basket / Tennis : Federer, Alcaraz
több mint 2 éve
Az hogy ? Sutton nem lesz Fa? Vagy rosszul tudom ?2026-ban lesz FA. És azért halott pénzt is meg kéne enni ha elcseréljük. Viszont pont ezért és az erős szezon mistt most van magasan az értéke. De ennek ellenére kétlem hogy jelezték neki hogy elcserélik. De van rá esély egy második napos pickért.
Zalán
több mint 2 éve
Az hogy ? Sutton nem lesz Fa? Vagy rosszul tudom ?nincs péz more nincs píz
Zalán
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
több mint 2 éve
Az hogy ? Sutton nem lesz Fa? Vagy rosszul tudom ?
"I love this sport. I hate this sport."
több mint 2 éve
Sutton meg lényegében elköszönt Denvertől instán. Ha ő megy, meg Jeudy is, akkor nem tudom kik lesznek a WR roomban jövőre, de elég gyászosan néz ki az egység...meglepne ha Patrick maradna
Vonster
szóval a sztártrió szépen megy a lefolyóba
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
több mint 2 éve
Mims és Simmons 2. csapatos All Pro lett. Mims elég komoly újonc szezont hozott le.
„History is a set of lies agreed upon.”
“But I like to think he may have at last found some small measure of peace, that we all seek, and few of us ever find.”
több mint 2 éve
PS2 Stats VS #1 Receivers.
— jt 🇷🇸 (@sfc_bbt7) January 12, 2024
Gave up 30+ yards once. 🔒 pic.twitter.com/S4YBJpyA0F
több mint 2 éve
VJ az az edző, aki életében nem épített még elit D-t ebben a ligában (akár HC, akár DC szerepben), és eredmények helyett folyamatosan a játékosokkal való kiváló viszonyai vannak nála pozitívumként kiemelve. Az valahogy lemarad, hogy egy valamiben konzisztens, hogy egyetlen egy olyan szezont nem produkált még ebben a ligában ahol a játékosállománynak megfelelően teljesített.csak a világ megy másfele 😊
Azt nem tudom Everóból lesz-e valaha HC, de koordinátorként az előző szezonban felülmúlta, és a Rams SB győzelmébe is beletette a magáét. Kíváncsi lennék Joseph hogyan építené be a 40 éves Weddlet egy kontender csapat védelmébe playcallernek 1 hét leforgása alatt.
Cruyffista
több mint 2 éve
VJ az az edző, aki életében nem épített még elit D-t ebben a ligában (akár HC, akár DC szerepben), és eredmények helyett folyamatosan a játékosokkal való kiváló viszonyai vannak nála pozitívumként kiemelve. Az valahogy lemarad, hogy egy valamiben konzisztens, hogy egyetlen egy olyan szezont nem produkált még ebben a ligában ahol a játékosállománynak megfelelően teljesített.Azt nem tudom Everóból lesz-e valaha HC, de koordinátorként az előző szezonban felülmúlta, és a Rams SB győzelmébe is beletette a magáét. Kíváncsi lennék Joseph hogyan építené be a 40 éves Weddlet egy kontender csapat védelmébe playcallernek 1 hét leforgása alatt.
több mint 2 éve
Mentségemre szóljon h én Everot világ életemben túlértékeltnek (nem szarnak) tartottam.én nem rizikóznék azzal hogy hagyom a bamba faszt hogy itt bármit is a saját gondolatai (vannak neki olyanok?) szerint csináljon
VJ védelme meg így egy teljes év távlatából látványosabb, mint Fangioé volt, én megnézném am h mi történik ha kap még egy offseasont h saját képére formálja a keretet (még ha idén nem is dúskálunk majd opciókban).
Általános Doktor
kicsit olyan mintha poshadt vízben szeretnél levest főzni és várod hogy tökéletes gourmet eredmény legyen
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
több mint 2 éve
Akkor már inkább Tebow-t szerezd meg valahogy, egy életre a szolgád leszek Helmut😂Egy Wilsont hozz, az most olcsóbb. Ne mezt, ne csak mezt, hozd el az embert JC-nek. Jó lesz kabalának, felszögelli a falra otthon… 😊Helmut, engem mindez nem érdekel. Azt mondd meg, tudsz e Broncos cuccokat küldeni?Tudok! Feleségem jó lesz?! Ő a Broncos egy személyben
😃
JC6 - a zsidó
Nem lakom Denverben, mert Friscoban dolgozom, de havonta hazamegyek, nézek neked valamit. Tavasszal jövök mutteromhoz legközelebb.
Helmut a kint felejtett 40-es tábla
Zalán
több mint 2 éve
Egy Wilsont hozz, az most olcsóbb. Ne mezt, ne csak mezt, hozd el az embert JC-nek. Jó lesz kabalának, felszögelli a falra otthon… 😊Helmut, engem mindez nem érdekel. Azt mondd meg, tudsz e Broncos cuccokat küldeni?Tudok! Feleségem jó lesz?! Ő a Broncos egy személyben
😃
JC6 - a zsidó
Nem lakom Denverben, mert Friscoban dolgozom, de havonta hazamegyek, nézek neked valamit. Tavasszal jövök mutteromhoz legközelebb.
Helmut a kint felejtett 40-es tábla
"I love this sport. I hate this sport."
több mint 2 éve
Helmut, engem mindez nem érdekel. Azt mondd meg, tudsz e Broncos cuccokat küldeni?Tudok! Feleségem jó lesz?! Ő a Broncos egy személyben
😃
JC6 - a zsidó
Nem lakom Denverben, mert Friscoban dolgozom, de havonta hazamegyek, nézek neked valamit. Tavasszal jövök mutteromhoz legközelebb.
több mint 2 éve
Helmut, engem mindez nem érdekel. Azt mondd meg, tudsz e Broncos cuccokat küldeni?😃
több mint 2 éve
Nem tudom feltűnt e az egész NFL hullámvasúton ül - kb 6 csapat kivételével, amelyből 4 masszívan rossz, és nem tud kikecmeregni a hullámvölgyből.Most úgy vagyunk beállítva, mintha mi csaponganáno itten.Én ilyet nem írtam, azt írtam, hogy korszerű, és érdemelne időt. Viszont arra emlékszem, hogy telesírtátok a párnátokat, hogy Joseph mennyire szar, és Evero milyen jó, utána meg hogy mennyire nem, utána meg hogy mégis 😛Még mindig várjuk az okfejtést h Vance Joseph rendszere miért újító/jó 😀Szerintem nagyon akartam hinni benne, és akartam azt is, hogy Undinak igaza legyen abban is, hogy egy jó szakember alatt Wilsonból még lehet valami. Annyit ekéztem Wilsont, hogy egy kicsit szégyelltem magam. Meg a feleségemet sajnáltam, mert évek óta semmi öröme nincs a csapatban, és ő mindig megnézi a csapatot. Jó buli lett volna, ha összejön. A hogyan tovább egyszerű, nem fogok ilyen határozott véleményt megfogalmazni. Én amúgy sem költöztem Denverbe, 4 hetente vagyok csak ott, szóval kibicelek.Sziasztok!Jó.. de akkor most fejtsd ki kérlek, hogy hogyan tovább a körülmények függvénye ismeretében… 😊
Szeretnék elnézést kérni, amiért bizonygattam, az év során két alkalommal is, hogy Payton egy jó szakember. Elnézést, tévedtem!
Helmut a kint felejtett 40-es tábla
Zalán
Még 1x sorry!
Helmut a kint felejtett 40-es tábla
Általános Doktor
Két Den - SF- BP kör közt mindig ránéztem a topicra, hogy hol tart éppen a dolog. Jövőre várom a folytatást 😀
Helmut a kint felejtett 40-es tábla
Mit mondjunk akkor, amikor történelmi szinten top3 legrosszabb a D számszerűsíthető eredmény, amikor 70 pontot kap egy meccsen, ami egyébként 73, minden idők legtöbb kapott pontja holtversenyben, majd nyernek hatszor zsinórban és elkezdik igen jó csapatok ellen (4 po résztvevő) nyerni és töménytelen mennyiségben labdákat szerezni, majd letérdelnek és elpuntolják a po-t, és végig hoznak egy bűn rossz futás elleni védekezést. Nem én ültem a hullámvasúton, hanem VJ védelme…
Zalán
Biztos véletlen, hogy nem nagyon lehet manapság 13 győzelemnél nagyon többet összerakni, meg hogy megalázza a csapatot a Fins, majd ugyanez a Fins ereje teljében beleszalad a Billsbe, ami utána szintúgy haldokolni kezd, majd az év végére szétcsap mindenkit. Ahogy a Frisco kigördül 5 W-vel, majd 3 hét zokogás fájás jön és utána szétszereli az NFC-t. Az is véletlen, hogy a Sasok elfogynak egyszer csak úgy. Ezek mind véletlenek, semmi közük ahhoz, hogy van egy ritmusa minden szezonnak, vannak sérülések. Elég fontos tényező lett, hogy milyen eszközökkel, és mit sikerült összerakni az offseasonben, és utána hogyan játszanak a logikákkal az edzők, hogy tanítják be a teameket.
Azok a fránya elemzőrendszerek, meg szakemberek, és egyre több van belőlük, már a felállásból is tudnak szinapszis valószínűséget számolni. Az a rohadt sakk az, nameg a nagy adatbázisok, és azok, akik ezeket a világuralomra-törő logikákat csiholják. Na azok tehetnek mindenről. Hát nem feltörik a a logikákat kúrva gyorsan?! Ráadásul ma már mindenkinek van nemcsak a Shanahannek, a McVaynek, meg a LeFleurnak, és a McDanielnek. Miért? 😀 Mert csak a nagyon bátrak, és vállalkozó-kedvűek nem a Mike Shanahan (12 Redskins) edzői fáról, vagy a Reid fáról választottak GM-et és vagy vezetőedzőt, és nem a következő ágról O koordinátort az utóbbi 6-8 évben. Aki nem volt bátor az viszont innen választott, és nekik megvan a know-how. Annyira majdnem mindenkinek megvan, hogy a Belichické sőt a Reidé kezd elég avittas lenni. Szóval, amikor szinte mindenkinek megvan, és folyamatosan tolják bele az erőforrást, akkor számít azért az edzői rafkó, meg a felkészülés.
Ha volt tökös húzása Paytonnak akkor az volt, amikor úgy döntött, hogy OK, akkor sémát cserél a Broncos a védelem oldalán, és hagyjuk a baszakodást. Tényleg a jó édes anyját Josephnek, hogy próbál felépíteni egy flexibilis rendszert, ami ugyan nem könnyen tanítható, cserébe képes megújulni amíg a kispad tart. Hogy ott rohadna meg, hogy nem ezt a remek anchor szemléletet tolja, hogy van a 3-4 gigakemény baszógép akinek van valós önálló szerepköre, és szabadságfoka a többiek meg robotolnak, hanem így próbált kialakítani váltott teameket. Hát nem elbaszták?! Bezzeg az Aldon Smith 19.5 sacket behúzott a Justin Smithen lovagolva. Csakhát justin megöregedett, Aldon meg ment a kukába. Vagy amikor DL-ben volt 17 Pro bowl. Na ők hogy szopatták az irányítót. Az olyan könnyed volt, hogy ma is megkönnyezem.
Ja azt láttam a nagy meglepődésben nem mindenkit érintett meg mélyen, hogy a Kansas elleni meccstől (6.hét) tök mást játszott a védelem, mint előtte 5 hétig, utána minden meccsen jöttek az új elemek, más volt az átadás, kiváltás meg a csapdák. Jó ez nem mindenkit érdekel, de pl. a Mahomeznek ez több alkalommal is feltűnt, és nem örült olyan nagyon.
Hasonló elveken nyugvó rendszert a Dan Quinn olyan 2 év alatt röffentett be.
Szerintem is a futás elleni védekezés lesz a showstopper, mert ha valamit azt tényleg lehet jelentősen javítani 1 offseason alatt, ha valaki akarja. 😀
több mint 2 éve
Mentségemre szóljon h én Everot világ életemben túlértékeltnek (nem szarnak) tartottam.Jaj Fangio, az ember, aki 6-7 Pro bowlerrel egész jó védelmet tesz össze. Most, hogy valszeg Evero lapát Carroll eltakarodásával Hurt lapát, Staley lapát nem marad senki a rendszeren, mert már maga Fangio is mást játszat, Bills ellen korlátolt eredménnyel.
VJ védelme meg így egy teljes év távlatából látványosabb, mint Fangioé volt, én megnézném am h mi történik ha kap még egy offseasont h saját képére formálja a keretet (még ha idén nem is dúskálunk majd opciókban).
Általános Doktor
több mint 2 éve
Paton egyértelműen körülírta, hogy Wilsonnak csak kvázi új szerződéssel van visszaút, viszont ha úgy dönt Wilson, visszafogadják. Payton ugyanígy írta körül a szitut. Ahogy azt is elmondta Paton, hogy a cap space okozta válsághelyzetet az FA első hullámából való kimaradással fogják orvosolni. Ez azt jelenti, hogy Cushenberry és Jewell visszatérésére kevés az esély.Az egyik legidősebb csapat vagyunk. A lejáró szerződésű játékosok jó része harminc felett van. Én PJ Locke-ot és Lutzot hoznám vissza. Esetleg Bogyót, de ő menni fog. A többiek mond mehetnek. Hogy mi lesz Wilsonnal, az most kevésbé érdekel. Persze lelkesedni fogok, ha felmegyünk valakiért. A szűk mozgástér miatt azonban nézetem szerint a legjobb döntés az lenne, ha valakinek lenn kellene valaki elöl, és ezért hajlandó áldozni, csere le, s szerzünk egy második kört, ahol a helyén behúzzul az egyik nem top3-as qb-t, és még egy valakit… Én valami ilyen forgatókönyvért szurkolok…
Pláne, hogy Paton azt mondta Alex Forsyth-tal (C) kezdőként számolnak, ahogy Drew Sandersszel is (LB). Surtainnek új szerződést akarnak adni már most, és Riley Mossra (CB) is kezdőként hivatkozott.
Rookie QB-król:
Penix Jr: Egy iszonyatosan homály döntőn van túl, erősebb ellenféllel játszottak, de rengeteg rossz döntést hozott, rengeteg nagy játék elment azon hogy nem vette észre az üres embert. Drasztikusan visszaesett az esetleges draftpozíciója.
JJ McCarthy: Sokan írják, hogy ő stílusra nagyon Payton QB, de nyilván azért, mert potenciálisan mi vihetjük ki leghamarabb. Nagyon keveset passzolt rangsorolt csapatok ellen, a Michigan O egy college szinten is durván futásorientalt egység. Nagyon hype-olják a srácot, Brady-től kezdve mindenki beleteszi a magaét az ő NFL karrierjébe akinek van Michigani kötődése, de pont emiatt van egy jó adag bust faktor a srácban. Én nem tudom eldönteni videók alapján, hogy jó-e. Ha Payton akarja, nem leszek szomorú, de csak azért mert bízom Paytonban.
Bo Nix: Nekem jobbnak tűnik mint az említett kettő, viszont azok a scoutok akiknek adok a szavára nagyon lehúzzák és nem adnak neki első körös grade-et. Jobban értenek hozzá, így már annyira nem szurkolok az érkezéséért.
A maradék háromért ugye fel kell cserélni. Nekem Maye a személyes kedvencem, szerintem ő tűnik a legjobbnak. Caleb Williams is nyilván egy abszolút 1/1 kaliber. Nála ami nem tetszik, hogy van hogy leragad az első olvasásnál + szeret kamerának szerepelni, kicsit műanyag, ripacs a viselkedése a pályán, olyan mintha megosztaná a figyelmét a kamera. Daniels egy abszolút playmaker, mintha gumiból lenne a teste, jó kérdés hogy ez csak college szinten működik vagy NFL-ben is. Az biztos, hogy egy O-t köré kell felhúzni, tehát a game manager szöges ellentéte. Az elkapói gyakran segítették, több hosszan/röviden megdobott, levegőben lassan szálló labdájából csináltak nagy játékot.
Kíváncsi leszek Paytonnak megtetszik-e valaki közölük.
Cruyffista
"I love this sport. I hate this sport."