Green Bay Packers

76 feliratkozó

több mint 8 éve
LN Green Bay Packers 3 276 — Packers fan
Ugyan 1 hét van még addig (majdnem..), picit "álmodoztam", mockoltam.
Kicsit rendhagyó, mert egyrészt nincs benne QB, másrészt 2 ILB is. Emellett szerintem TT kimegy majd az első körből a második elejére. Plusz volt még egy csere. Varga meg csakazértis 😊

2. kör - PJ Williams CB
2. kör – Stephone Anthony ILB
3. kör – Clive Walford TE
3. kör – Denzel Perryman ILB
4. kör – Henry Anderson DE
6. kör comp – Sean Hickey OT
6. kör comp – Tyler Varga FB
7. kör – Tray Walker CB
több mint 8 éve
SBL Green Bay Packers 2 096
Hát most sem kifejezetten könnyű a kezdés, de nem is vészes.

.GNG
Ami szerintem még rázós lehet, az a Vikings és a Lions idegenben. A Vikingsnél lényegesen jobb offense teljesítményre lehet számítani, mint tavaly. Elsősorban AP visszatérése miatt és Brigewater is inkább jobb lesz, mint rosszabb.
A Lions offense-ben pedig lényegesen több van mint, amit tavaly mutattak. Szerintem az O javulása bőven kompenzálhatja a D gyendülését.
Nálunk pedig nagy kérdés, hogy hogyan áll össze a secondary és sikerül végre egy normális ILB tandemet összerakni.
A 13-3-at most rögtön aláírnám. De még a 12-4-et is.mozsár
Minnesotával egyetértek. A Detroittal már nem annyira biztos, de ezt majd eldönti a szezon. Én a D-ktől jobban tartok, mint az O-któl. Szóval ha a Detroitnak a O-ja lesz a fő erőssége, akkor hajrá! Jöhet a pisztolypárbaj 😊 Ha viszont Suh és Fairley kiheverhetőnek bizonyul, akkor tényleg kemény lehet, mind otthon, mind idegenben a meccs, de én ezt előfeltételnek érzem.GNG
Igen, lehet, hogy túlaggódtam a Lionst. Majd meglátjuk. Remélem, Neked lesz igazad.😊
Zárójelben jegyzem meg, ha már kikapunk valakitől a csoportból, akkor az a Detroit legyen! Az elejétől fogva szimpatizáltam velük, most pedig, hogy Suh sem ott játszik még inkább. Megatron pedig még mindig nagy kedvenc!^ ^ )
A Maciktól kell mind a két meccs, hiszen egyenlíteni akarunk a legnagyobb NFL párharcban. A Vikingek pedig még fiatalok, van idejük kivárni, hogy meglegyen a skalpunk.😊
több mint 8 éve
GNG Green Bay Packers 241
Hát most sem kifejezetten könnyű a kezdés, de nem is vészes.

.GNG
Ami szerintem még rázós lehet, az a Vikings és a Lions idegenben. A Vikingsnél lényegesen jobb offense teljesítményre lehet számítani, mint tavaly. Elsősorban AP visszatérése miatt és Brigewater is inkább jobb lesz, mint rosszabb.
A Lions offense-ben pedig lényegesen több van mint, amit tavaly mutattak. Szerintem az O javulása bőven kompenzálhatja a D gyendülését.
Nálunk pedig nagy kérdés, hogy hogyan áll össze a secondary és sikerül végre egy normális ILB tandemet összerakni.
A 13-3-at most rögtön aláírnám. De még a 12-4-et is.mozsár
Minnesotával egyetértek. A Detroittal már nem annyira biztos, de ezt majd eldönti a szezon. Én a D-ktől jobban tartok, mint az O-któl. Szóval ha a Detroitnak a O-ja lesz a fő erőssége, akkor hajrá! Jöhet a pisztolypárbaj 😊 Ha viszont Suh és Fairley kiheverhetőnek bizonyul, akkor tényleg kemény lehet, mind otthon, mind idegenben a meccs, de én ezt előfeltételnek érzem.
több mint 8 éve
SBL Green Bay Packers 2 096
Hát most sem kifejezetten könnyű a kezdés, de nem is vészes.

@Da Bears - Meg kéne mutatni John Fox-nak, hogy hol a helye északon. Viccet félretéve, újjáépülésben lévő rivális QB gondokkal. Ha nem is nagy arányú győzelmet várok (mint a tavalyi meccseknél), de ezt a meccset be kell húzni. Ha Cutler irányít, az már esélyessé tesz minket.

Seahawks - Odahaza a korábbi évek szívatása után muszáj megverni őket. Ez lesz a legnehezebb meccs bye előtt és talán az egész szezonban. Ezen a meccsen akár NFC seed-ek is múlhatnak. Ezen a meccsen a motiváció a plafon fölött lesz és szerintem ez fog dönteni.

KC - SB1 rematch. MNF egy közepes csapat ellen otthon. Itt érzem egyedül sanszosnak, hogy komoly meglepetés lehet. Ha az első két megrangadót behúzza a csapat, akkor itt lehet egy kis elszállás és túlzott önbizalom, amit egy jó védelemmel felálló KC ellen szarv letörés követhet. Bár ez nem a legvalószínűbb forgatókönyv.

@SF - Ők is nagyon sokat szívattak minket a közelmúltban, viszont teljes újjáépítési üzemmódban vannak. Szerintem itt sem szabad, hogy gond legyen a W-vel.

Rams - Papírforma szerint egy sima meccs. Ha a védelmük nem lesz valami ultrabrutális idén, nem látok rá sanszot, hogy odahaza verjenek minket.

Chargers - Itt is áll a bál. Lehet költözik a franchise. Odahaza ez is egy behúzható meccsnek tűnik.

BYE - Óriási meglepetés lenne 5-1-nél rosszabb mérleggel érkezni a BYE-ra, de 6-0 sem kizárt. A SEA, CHI, SF hármasból valamelyiktől kikapni szintén hatalmas csalódás lenne.

@DEN - szerintem (és a szakértők szerint is) a DEN időn éri el a szakadékot. Azért itt csak egy kábé 65-35-ös favoritra raknám magunkat.

@Panthers - Cam Newton-ék kezdenek összeállni, de tavaly is jól megvertük őket.

Lions - Otthon. A kérdés, hogy hogy alakul a védelmük. Ha nem sikerült hozni a tavalyi szintet, akkor nem kérdés, hogy ez W.

@Vikings - Nagyon megszenvedtünk velük tavaly évvégén is. A Vikings nagyon erős lehet idén, ha megbékélnek Petersonnal és Teddy úgy fejlődik ahogy tavaly tette. Én itt egy nagyon jó meccset várok, amit nem biztos, hogy mi nyerünk.

Da Bears - must win

@Lions - a Lions védelem a kérdés.

Damn Boys - Remélem egy review alapján meg nem adott elkapáson fog múlni a győzelmünk. DeMarco nélkül nekem nagy kérdőjel, hogy mit fog összehozni a Cowboys.

@Oakland - Papírforma kell, hogy legyen. Javulnak, de hatalmas meglepetés lenne, ha idén már ott lennének.

@Arizona - Ha ott a QB kérdés megoldódik azt hiszem, hogy fel kell kötnie a gatyáját az egész NFC-nek. Ahogy a SEA meccs, ez is No1 seedről dönthet.

Vikings - Ha a Vikings olyan jó lesz, mint amire számítok, akkor ennek még tétje lesz, de az sincs kizárva, hogy Tolzien dobál majd a 2. félidőben.

Összességében a papírforma alapján én olyan 13-3, 14-2-es szezont várok. A legnehezebb meccsek Week 2 Sea. Week 3 KC (pszichológiai okokból) Week 16 Arizona. A többin szerintem mi vagyunk az egyértelmű esélyesek. Aztán ez szezon közben még sokat változhat.GNG
Ami szerintem még rázós lehet, az a Vikings és a Lions idegenben. A Vikingsnél lényegesen jobb offense teljesítményre lehet számítani, mint tavaly. Elsősorban AP visszatérése miatt és Brigewater is inkább jobb lesz, mint rosszabb.
A Lions offense-ben pedig lényegesen több van mint, amit tavaly mutattak. Szerintem az O javulása bőven kompenzálhatja a D gyendülését.
Nálunk pedig nagy kérdés, hogy hogyan áll össze a secondary és sikerül végre egy normális ILB tandemet összerakni.
A 13-3-at most rögtön aláírnám. De még a 12-4-et is.
több mint 8 éve
zsoltee Green Bay Packers 1 373

Individual commitment to a group effort – that is what makes a team work, a company work, a society work, a civilization work. - Vince Lombardi
több mint 8 éve
Gergőbácsi Green Bay Packers 8 662 — Packers Suicide Squad
Greg Jennings aláírt a delfinekhez.
Izgatottan várom, miket fog mondani a Vikingsről és Bridgewaterről.😛mozsár
Mit mondana? Agymosottak, ezt mondja.
Aztán majd Philbin fültövön bassza, ha már a kezei közé került.

I have been wounded but not yet slain. I shall lie here and bleed a while. Then I shall rise and fight again. The title of champion may from time to time fall to others more than ourselves, but the heart, the spirit, and the soul of champions remain in Green Bay.
több mint 8 éve
SBL Green Bay Packers 2 096
Greg Jennings aláírt a delfinekhez.
Izgatottan várom, miket fog mondani a Vikingsről és Bridgewaterről.😛
több mint 8 éve
Gergőbácsi Green Bay Packers 8 662 — Packers Suicide Squad
"I don’t have any secrets. And if I did, I wouldn’t tell you."

I have been wounded but not yet slain. I shall lie here and bleed a while. Then I shall rise and fight again. The title of champion may from time to time fall to others more than ourselves, but the heart, the spirit, and the soul of champions remain in Green Bay.
több mint 8 éve
GNG Green Bay Packers 241
Hát most sem kifejezetten könnyű a kezdés, de nem is vészes.

@Da Bears - Meg kéne mutatni John Fox-nak, hogy hol a helye északon. Viccet félretéve, újjáépülésben lévő rivális QB gondokkal. Ha nem is nagy arányú győzelmet várok (mint a tavalyi meccseknél), de ezt a meccset be kell húzni. Ha Cutler irányít, az már esélyessé tesz minket.

Seahawks - Odahaza a korábbi évek szívatása után muszáj megverni őket. Ez lesz a legnehezebb meccs bye előtt és talán az egész szezonban. Ezen a meccsen akár NFC seed-ek is múlhatnak. Ezen a meccsen a motiváció a plafon fölött lesz és szerintem ez fog dönteni.

KC - SB1 rematch. MNF egy közepes csapat ellen otthon. Itt érzem egyedül sanszosnak, hogy komoly meglepetés lehet. Ha az első két megrangadót behúzza a csapat, akkor itt lehet egy kis elszállás és túlzott önbizalom, amit egy jó védelemmel felálló KC ellen szarv letörés követhet. Bár ez nem a legvalószínűbb forgatókönyv.

@SF - Ők is nagyon sokat szívattak minket a közelmúltban, viszont teljes újjáépítési üzemmódban vannak. Szerintem itt sem szabad, hogy gond legyen a W-vel.

Rams - Papírforma szerint egy sima meccs. Ha a védelmük nem lesz valami ultrabrutális idén, nem látok rá sanszot, hogy odahaza verjenek minket.

Chargers - Itt is áll a bál. Lehet költözik a franchise. Odahaza ez is egy behúzható meccsnek tűnik.

BYE - Óriási meglepetés lenne 5-1-nél rosszabb mérleggel érkezni a BYE-ra, de 6-0 sem kizárt. A SEA, CHI, SF hármasból valamelyiktől kikapni szintén hatalmas csalódás lenne.

@DEN - szerintem (és a szakértők szerint is) a DEN időn éri el a szakadékot. Azért itt csak egy kábé 65-35-ös favoritra raknám magunkat.

@Panthers - Cam Newton-ék kezdenek összeállni, de tavaly is jól megvertük őket.

Lions - Otthon. A kérdés, hogy hogy alakul a védelmük. Ha nem sikerült hozni a tavalyi szintet, akkor nem kérdés, hogy ez W.

@Vikings - Nagyon megszenvedtünk velük tavaly évvégén is. A Vikings nagyon erős lehet idén, ha megbékélnek Petersonnal és Teddy úgy fejlődik ahogy tavaly tette. Én itt egy nagyon jó meccset várok, amit nem biztos, hogy mi nyerünk.

Da Bears - must win

@Lions - a Lions védelem a kérdés.

Damn Boys - Remélem egy review alapján meg nem adott elkapáson fog múlni a győzelmünk. DeMarco nélkül nekem nagy kérdőjel, hogy mit fog összehozni a Cowboys.

@Oakland - Papírforma kell, hogy legyen. Javulnak, de hatalmas meglepetés lenne, ha idén már ott lennének.

@Arizona - Ha ott a QB kérdés megoldódik azt hiszem, hogy fel kell kötnie a gatyáját az egész NFC-nek. Ahogy a SEA meccs, ez is No1 seedről dönthet.

Vikings - Ha a Vikings olyan jó lesz, mint amire számítok, akkor ennek még tétje lesz, de az sincs kizárva, hogy Tolzien dobál majd a 2. félidőben.

Összességében a papírforma alapján én olyan 13-3, 14-2-es szezont várok. A legnehezebb meccsek Week 2 Sea. Week 3 KC (pszichológiai okokból) Week 16 Arizona. A többin szerintem mi vagyunk az egyértelmű esélyesek. Aztán ez szezon közben még sokat változhat.
több mint 9 éve
zsoltee Green Bay Packers 1 373
Hálaadás: Bears@Packers 😍 🏈

#uristenlegyenmárszeptemberMaG1Xx
Ugye akkor vonultatjuk vissza a 4-est?Old Green Bay
Igen

Ez a szezon húzós lesz bázz. o_o

Individual commitment to a group effort – that is what makes a team work, a company work, a society work, a civilization work. - Vince Lombardi
több mint 9 éve
Tactful Cactus Green Bay Packers 12 656
Hálaadás: Bears@Packers 😍 🏈

#uristenlegyenmárszeptemberMaG1Xx
Ugye akkor vonultatjuk vissza a 4-est?

P-A-N-I-C
LaFleurt a kávé!
több mint 9 éve
Gergőbácsi Green Bay Packers 8 662 — Packers Suicide Squad
Két csütörtöki meccs, az aztán szép 😊

I have been wounded but not yet slain. I shall lie here and bleed a while. Then I shall rise and fight again. The title of champion may from time to time fall to others more than ourselves, but the heart, the spirit, and the soul of champions remain in Green Bay.
több mint 9 éve
alatriste Green Bay Packers Florida State Seminoles 11 056 — Ha nincs más hátra jöhet az Anderson vezércsel.
Ismerünk eddig is, hogy kikkel fogunk összecsapni, de így látva a hivatalos menetrendet kicsit azért kikerekedett a szemem.
Sok jó meccsünk lesz 😀
Hajra mi!

/tudom, hogy másodjára lesz kint a menetrend, de így képileg jobban áttekinthető szerintem/


Liverpool Fc fan
több mint 9 éve
Tactful Cactus Green Bay Packers 12 656
Wow, a Soldier Fielden kezdünk.
A bye week most a helyén, bár nekünk mindegy mikorra teszik , mert mindig van kiknek felépülni.
Az a novemberi 4 csoportrangadó egymás után szép lesz.

P-A-N-I-C
LaFleurt a kávé!
több mint 9 éve
LN Green Bay Packers 3 276 — Packers fan
1 Sunday, September 13 at Chicago Bears 12 p.m. _____
2 Sunday, September 20 SEATTLE SEAHAWKS 7:30 p.m. _____
3 Monday, September 28 KANSAS CITY CHIEFS 7:30 p.m. _____
4 Sunday, October 4 at San Francisco 49ers 3:25 p.m. _____
5 Sunday, October 11 ST. LOUIS RAMS 12 p.m. _____
6 Sunday, October 18 SAN DIEGO CHARGERS *3:25 p.m. _____
7 Sunday, October 25 BYE CBS
8 Sunday, November 1 at Denver Broncos *7:30 p.m. _____
9 Sunday, November 8 at Carolina Panthers *12 p.m. _____
10 Sunday, November 15 DETROIT LIONS *12 p.m. _____
11 Sunday, November 22 at Minnesota Vikings *12 p.m. _____
12 Thursday, November 26 CHICAGO BEARS *7:30 p.m. _____
13 Thursday, December 3 at Detroit Lions *7:25 p.m. _____
14 Sunday, December 13 DALLAS COWBOYS *3:25 p.m. _____
15 Sunday, December 20 at Oakland Raiders *3:05 p.m. _____
16 Sunday, December 27 at Arizona Cardinals *3:25 p.m. _____
17 Sunday, January 3 MINNESOTA VIKINGS *12 p.m


Az első 6 meccsből 4 itthon és csak 1 csoportrangadó.
több mint 9 éve
SBL Green Bay Packers 2 096
Hálaadás: Bears@Packers 😍 🏈

#uristenlegyenmárszeptemberMaG1Xx
már kint van a schedule?Gergőbácsi
Még kb. 4 óra a hivatalos kihírdetésig.
De már vannak szivárogtatások.
több mint 9 éve
Gergőbácsi Green Bay Packers 8 662 — Packers Suicide Squad
Hálaadás: Bears@Packers 😍 🏈

#uristenlegyenmárszeptemberMaG1Xx
már kint van a schedule?

I have been wounded but not yet slain. I shall lie here and bleed a while. Then I shall rise and fight again. The title of champion may from time to time fall to others more than ourselves, but the heart, the spirit, and the soul of champions remain in Green Bay.
több mint 9 éve
zsoltee Green Bay Packers 1 373
Hálaadás: Bears@Packers 😍 🏈

#uristenlegyenmárszeptember

Individual commitment to a group effort – that is what makes a team work, a company work, a society work, a civilization work. - Vince Lombardi
több mint 9 éve
bebop 413 — Packers fan
Jött egy potenciális 3. számú QB Matt Blanchard. Ezzel szerintem az O-val kapcsolatban minden kérdés eldőlt.
Szerintem az O-ba mindenképpen érkezik egy rotációs falember a későbbi körökben 4-7., meg szerintem egy nagydarab potenciális RZ célpont 2-5. kör között. Van 9 pickünk, hogy a CB-ILB szükségletet kielégítsük. Nem elképzelhetetlen az sem, hogy Hyde vagy Hayward fellép Shields mellé.
A GB most olyan, mint egy Ferrari a garázsban, amihez már hozzák a versenypálya tuning készletet. Nagyon nehéz alacsonyan tartani a várakozásokat. Nem tudom, hogy bírom ki szeptemberig 😊GNG
Én is azt gondolom, hogy egy TE-nek még lenne hely. Gondolom a nagydarab RZ célpont erre vonatkozik.😊
Jó gyerek ez a Rogers (a Richard) és Quarless is nagyon köpi a markát, hogy majd most megmutatja, hogy elit TE, de szerintem egyikük sem Graham, Gronk, Witten kategória. Szóval itt még nem vagyunk az elitben. Szerencsére az offenset illetően csak itt nem!😊mozsár
Én Richard Rodgerstől sokat várok, elég megbízható volt első évében, Aaron is kiemelte, hogy neki van a legjobb keze az elkapók között, remélem nem csak udvariasságból mondta. Nem is igazán emlékszem tőle dropra. Meglátjuk mennyit használjuk jövőre illetve hogy hozza-e ugyanezt a megbízható teljesítményt. A blokkoló skilljeit nem igazán tudom megítélni. Mindemellett sztem se ártana egy igazán magas és megbízható RZ target. Meglássuk Tedék vajon hogy gondolják.

GB
több mint 9 éve
zsoltee Green Bay Packers 1 373
És újra is indult 😀
packersclub.huEligor
És jobb, mint újkorában!(Y) 😕)

Individual commitment to a group effort – that is what makes a team work, a company work, a society work, a civilization work. - Vince Lombardi
több mint 9 éve
Eligor Green Bay Packers 37
És újra is indult 😀
packersclub.hu
több mint 9 éve
SBL Green Bay Packers 2 096
Jött egy potenciális 3. számú QB Matt Blanchard. Ezzel szerintem az O-val kapcsolatban minden kérdés eldőlt.
Szerintem az O-ba mindenképpen érkezik egy rotációs falember a későbbi körökben 4-7., meg szerintem egy nagydarab potenciális RZ célpont 2-5. kör között. Van 9 pickünk, hogy a CB-ILB szükségletet kielégítsük. Nem elképzelhetetlen az sem, hogy Hyde vagy Hayward fellép Shields mellé.
A GB most olyan, mint egy Ferrari a garázsban, amihez már hozzák a versenypálya tuning készletet. Nagyon nehéz alacsonyan tartani a várakozásokat. Nem tudom, hogy bírom ki szeptemberig 😊GNG
Én is azt gondolom, hogy egy TE-nek még lenne hely. Gondolom a nagydarab RZ célpont erre vonatkozik.😊
Jó gyerek ez a Rogers (a Richard) és Quarless is nagyon köpi a markát, hogy majd most megmutatja, hogy elit TE, de szerintem egyikük sem Graham, Gronk, Witten kategória. Szóval itt még nem vagyunk az elitben. Szerencsére az offenset illetően csak itt nem!😊
több mint 9 éve
JéBé Green Bay Packers 6 627
Nagyon nehéz alacsonyan tartani a várakozásokat. GNG
Ebben szokott nagy segítségre lenni a sérültlista ^ ^ kopp kopp kopp

Ha egyben maradunk (fizikailag), kizárt hogy ne legyünk kurva jók.
több mint 9 éve
GNG Green Bay Packers 241
Jött egy potenciális 3. számú QB Matt Blanchard. Ezzel szerintem az O-val kapcsolatban minden kérdés eldőlt.
Szerintem az O-ba mindenképpen érkezik egy rotációs falember a későbbi körökben 4-7., meg szerintem egy nagydarab potenciális RZ célpont 2-5. kör között. Van 9 pickünk, hogy a CB-ILB szükségletet kielégítsük. Nem elképzelhetetlen az sem, hogy Hyde vagy Hayward fellép Shields mellé.
A GB most olyan, mint egy Ferrari a garázsban, amihez már hozzák a versenypálya tuning készletet. Nagyon nehéz alacsonyan tartani a várakozásokat. Nem tudom, hogy bírom ki szeptemberig 😊
több mint 9 éve
alatriste Green Bay Packers Florida State Seminoles 11 056 — Ha nincs más hátra jöhet az Anderson vezércsel.
Méghogy Teddel unalmasak az Offseasonok... tegnap is csak kapkodtam a fejem a sok hír között! 😊


Liverpool Fc fan