Houston Texans

21 feliratkozó

több mint 12 éve
DoM New England Patriots Northwestern Wildcats 5 165 — vaccpáör fan
Viszont eddig nem láttam olyan írást ami LB vagy OL húzást mondana elsőre. Need mindkettő és azért tudnak csavarni a dolgokon Houstonban.samu09
Nincs még egy olyan erős figura az NFL sakktábláján, mint az irányító. Egyetlen másik poszt, szerepkör még csak a közelébe sem ér, ha pozíciós értékről van szó. Az irányító jó játéka, képességei önmagában képesek átformálni egy csapat játékát és elmaszkolni más csapatrészek hiányosságait és pozitív hatásai a csapatjáték minden elemében jelentkeznek (elkapók minősége, támadófal passz elleni védelme, kevesebb figyelem a futójátéknak, a pontszerzési esélyek növelésével csökken a nyomás a védelmen).

A Houston nagyon szerencsés helyzetben van. Nem önmagában az 1/1 draftjog birtoklásával, hanem egyrészt azért is mert oda van választék olyan irányítókban, akik nem tucatjátékosnak számítanak egy átlagos draftclass tekintetében. 1/1 miatt már egy ilyen játékos is üdvözítő, de most azért a jó ideje konszenzusos top pick Bridgewater mögé azért kezd felzárkózni Bortles (bár én nem igazán tudok vele egyetérteni, főleg hogy a játéka nem sokban különbözik a Louisville irányítójáétól) és jön a teljesen más stílust képviselő Manziel is.

Másrészt náluk játszik az NFL legdominánsabb védőjátékosa, aki ráadásul sémafüggetlen, mert 43 under tackle-ként és 34-es endként is elit. Prémium szereprkörről van szó, amit Watt betölt, mert egyre inkább az a trend kezd kibontakozni az NFL-ben, hogy a két OT-re helyezett nyomás mellett fontosabb lett a támadófal belső hármasán keresztül támadni az irányítókat, ahol ráadásul papíron egyszerűbb megvalósítani a duplázást is. Bár a premium, külső pass rusher még mindig luxuscikk, de a Texans esetében Watt jelenléte miatt én nem tartanám olyan prioritásnak, amit meg kellene fontolni 1/1-re. Hangsúlyozom abban a helyzetben, amit az idei class irányító felhozatala mutat.

Harmadrészt van a csapatnak egy Duane Brownja, aki az egyik legjobb vakoldali tackle a ligában.

Amiről itt a bevezetőben beszéltem (pozíciós érték) miatt volt "papírforma" a döntés a Mario Williams vs. Reggie Bush kérdésben.

A többi hiányposzt orvoslására azért rendelkezésre fog állni még három választási jog a bő top100-ban. A 2/1 és 3/1 pick esetében még mindig minőségi választási lehetőségekről beszélünk.
több mint 12 éve
Nemes samu09 Houston Texans 4 544 — I like the Texans, I like who we are
Azt írták McNair kedveli Manzielt, ez is döntő lehet de gondolom a GM-nek és BoBnak nagyobb befolyása van ilyenkor. Talán BoBnak van a legtöbb most mert a saját séma beillesztését az irányítóval kell kezdeni és ő tudja kire szeretne számítani most. Viszont eddig nem láttam olyan írást ami LB vagy OL húzást mondana elsőre. Need mindkettő és azért tudnak csavarni a dolgokon Houstonban.
több mint 12 éve
Bondi Houston Texans 1 890 — I'm a Texan
Nem látható tőlük túl nagy, kiemelkedő játék (mint pl Manzieltől) hozzák azt amit elvárnak tőlük.Bondi
baggio
Jó, de arra gondoltam, hogy míg Manzielnél mondjuk bármikor benne van valami váratlan a játékában, addig Bridge és Bortles nem erre alapoznak.Bondi
Ennek így, ebben a formában semmi értelme nincs, nagy és váratlan játékokra amúgy sem "alapozhat" egyetlen QB sem. Maximum annyit lehet elmondani, hogy több rizikót vállal, ezért a highlight tape-je hosszabb, ami meg csak a szurkolóknál faktor, emiatt senki nem lesz NFL irányító.baggio
Látod. Tudod Te, hogy mire gondolok. Bridge és Bortles inkább a zsebben dolgozik, csak akkor "menekül" ha már nincs más választás. Míg Manziel sokkal gyakrabban mozog ki és választja akár a futást. Vagy nem jól látom?

több mint 12 éve
r.baggio Miami Dolphins Indiana Hoosiers 64 812 — no es importante
Nem látható tőlük túl nagy, kiemelkedő játék (mint pl Manzieltől) hozzák azt amit elvárnak tőlük.Bondi
baggio
Jó, de arra gondoltam, hogy míg Manzielnél mondjuk bármikor benne van valami váratlan a játékában, addig Bridge és Bortles nem erre alapoznak.Bondi
Ennek így, ebben a formában semmi értelme nincs, nagy és váratlan játékokra amúgy sem "alapozhat" egyetlen QB sem. Maximum annyit lehet elmondani, hogy több rizikót vállal, ezért a highlight tape-je hosszabb, ami meg csak a szurkolóknál faktor, emiatt senki nem lesz NFL irányító.


---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 12 éve
Bondi Houston Texans 1 890 — I'm a Texan
Nem látható tőlük túl nagy, kiemelkedő játék (mint pl Manzieltől) hozzák azt amit elvárnak tőlük.Bondi
baggio
Jó, de arra gondoltam, hogy míg Manzielnél mondjuk bármikor benne van valami váratlan a játékában, addig Bridge és Bortles nem erre alapoznak.

több mint 12 éve
r.baggio Miami Dolphins Indiana Hoosiers 64 812 — no es importante
Nem látható tőlük túl nagy, kiemelkedő játék (mint pl Manzieltől) hozzák azt amit elvárnak tőlük.Bondi






--------





---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 12 éve
DoM New England Patriots Northwestern Wildcats 5 165 — vaccpáör fan
Draft Insider Tony Pauline writes that UCF QB Blake Bortles is a "clear-cut favorite" to be the Texans' pick at No. 1 overall. samu09
Egy évvel ezelőtt Damontre Moore volt Pauline favoritja az 1/1-es pickre. Nem kell túlzott jelentőséget tulajdonítani neki.
több mint 12 éve
Bondi Houston Texans 1 890 — I'm a Texan
Bridgewater, Bortles, Manziel. A legjobb irányítók a drafton és mindegyik megéri a top5-ös cetlit. Az én két kedvencem Bridgewater és Bortles. Manziel-ben egy kicsit nagy a rizikó faktor. Egy másik favoritom még Boyd, ha esetleg nem az első körben húznánk, de ha van egy 1/1 cetli a kezünkbe, amivel a legjobb irányítók közül választhatunk és egyértelműen ez a legnagyobb problémánk akkor mire várnánk. Visszatérve a kérdésedre. Mindketten juniorok, ráadásul ugyan abból a csoportból jönnek. Louisville és a UCF egyaránt 12-1-el végzett. A floridaiak a South Carolina-tól kaptak ki, tőlük is csak 28-25-re. A Louisville egyetlen vereségét pedig pont Bortleséktől kaptak ki. Engem mindketten meggyőztek a Bowl meccsen mutatott teljesítményük alapján. Bortles csak a szezon közepétől lett felkapott név és onnantól kezdve elég gyorsan kinőtte magát az 1/1 várományos szerepkörig. Mindketten igen megbízhatóak, vigyáznak a labdára, ő nekik fog a legkevesebb gondot okozni az nfl-re való átállás. Nem látható tőlük túl nagy, kiemelkedő játék (mint pl Manzieltől) hozzák azt amit elvárnak tőlük. Bridgewater azért eredményesebben passzol. Összegezve, mind két játékosnak örülnék, bár abban biztos vagyok, hogy ha Bortlest húzzuk be Bridgewaterrel szemben 1/1-re akkor komolyan meg fogják kérdőjelezni, hogy biztos jól jártunk e. Pedig egyszer már szembe mentünk az "elvárttól', és azzal nem jártunk rosszul. Laikus szemmel én ezt láttam. Szívesen elolvasnám egy nálam szakavatott elemzését erről a helyzetről.

több mint 12 éve
Nemes samu09 Houston Texans 4 544 — I like the Texans, I like who we are
Draft Insider Tony Pauline writes that UCF QB Blake Bortles is a "clear-cut favorite" to be the Texans' pick at No. 1 overall. Pauline believes Texans owner Bob McNair prefers Johnny Manziel, but Bortles is a "Bill O'Brien type of passer," and Houston seems likely to lock in on signal callers with the draft's top pick. Bortles has drawn media comparisons ranging from Jake Locker to Andrew Luck. In his latest mock draft, Pauline pencils in Bortles at No. 1
mit tudunk Bortles-ről? videok alapján jól mozog de nem tudom hogy játszott e erősebb védelmek ellen.
több mint 12 éve
hétszilvafás adam8 Houston Texans 2 647
Tre Mason.

több mint 12 éve
Janek Philadelphia Eagles Florida Gators 16 873 — Apu ökölbeszorított keze
Töröltek a vidit ki volt az?

több mint 12 éve
tenorx 14 100 — fő libsi
 www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=QaUyw9cqXuk
Ha Tate elmegy, és tuti el fog menni mert kezdő RB akar lenni, elfogadnám ezt a gyereket, Foster mögött rengeteget tanulna és 3. körre jósolják ami elérhető szerintem.samu09
Tate is erről az egyetemről jött nem lehet rossz. swatt99
Ó dehogynem.
több mint 12 éve
Bondi Houston Texans 1 890 — I'm a Texan
Duane Brown is megkapta a Pro Bowl behívóját. Ő a harmadik a játékos. Több játékost hívta be, mint ahogy győzelmünk volt idén.

több mint 12 éve
swatt99 Houston Texans Clemson Tigers 985 — Bulls on Parade
 www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=QaUyw9cqXuk
Ha Tate elmegy, és tuti el fog menni mert kezdő RB akar lenni, elfogadnám ezt a gyereket, Foster mögött rengeteget tanulna és 3. körre jósolják ami elérhető szerintem.samu09
Láttam játszani most a nagydöntőbe elég jól játszott. A közvetítés alatt mondták is ha nyert volna a Auburn ő lett volna az MVP. Tate is erről az egyetemről jött nem lehet rossz. Az más kérdés hogy fognak e már 3. körbe RB-t húzni vagy szerencsét próbálnak egy későbbi körrel mert elmúlt évekbe sok csapat talált ott is jó futókat pl Morris,Stacy 5-6 körösek voltak.
több mint 12 éve
Nemes samu09 Houston Texans 4 544 — I like the Texans, I like who we are
 www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=QaUyw9cqXuk
Ha Tate elmegy, és tuti el fog menni mert kezdő RB akar lenni, elfogadnám ezt a gyereket, Foster mögött rengeteget tanulna és 3. körre jósolják ami elérhető szerintem.
több mint 12 éve
DoM New England Patriots Northwestern Wildcats 5 165 — vaccpáör fan
Munchaknak ez nem visszalépés???LanceVance
Rod Marinellit, de akár Wade Phillipset lehet példaként említeni. Vezetőedzői poszt után beállni koordinátornak, pozíciós edzőnek bizonyos szempontból visszalépés, de ha a nagyobb feladatba belebukott, akkor inkább menjen vissza olyan szerepbe, ahol már bizonyítottan tud kiemelkedő munkát végezni, amit elismernek a szakmában és még a csapat hasznára is van vele.

Az egyéni ambícióit is jobban egyengetheti ezzel, hogy a kudarc után olyan területre megy vissza, ahol képes maradandót alkotni. Munchaknak a Penn State vezetőedzői poszt kivételével más úgysem nagyon néz ki, akár koordinátori szinten sem. Vele erősödne az NFL rutin a stábban egy elég fontos pozícióban.
több mint 12 éve
zinedine5 New England Patriots Arkansas Razorbacks 7 415 — Ajmo Vatreni
Munchaknak ez nem visszalépés???LanceVance
de
több mint 12 éve
LanceVance Houston Texans Miami Hurricanes 1 772
Munchaknak ez nem visszalépés???

több mint 12 éve
Bondi Houston Texans 1 890 — I'm a Texan
Mike Munchak lehet az egyik befutó OL coach posztra. Brian Ferentznek is örültem volna, de Munchaknak talán még jobban.

több mint 12 éve
r.baggio Miami Dolphins Indiana Hoosiers 64 812 — no es importante
Ohio State DL coach Mike Vrabel going to Texans.deyell
és milyen pozícióba? mert DL edző úgy tudom már vansamu09
LB edzőként kezdte az OSU-nál


---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 12 éve
Nemes samu09 Houston Texans 4 544 — I like the Texans, I like who we are
Ohio State DL coach Mike Vrabel going to Texans.deyell
és milyen pozícióba? mert DL edző úgy tudom már van
több mint 12 éve
deyell Las Vegas Raiders 12 332 — Sworn to the Dark
Ohio State DL coach Mike Vrabel going to Texans.

chemicals keep me under control

több mint 12 éve
Bondi Houston Texans 1 890 — I'm a Texan


Párizs rettegj..megérkeztek a Watt fivérek 😀Bondi
a bátyám a világ legjobb DE-je alig lenne jó életem 😀samu09
Mindketten a Wisconsin Badgers-be játszanak

34 Watt, Derek FB 6-2 231 RS SO Pewaukee, Wis.
8 Watt, T.J. TE 6-5 235 FR Pewaukee, Wis.

Nem tudom hogy szerepelnek a csapatukba de vicces lenne egy Watt trió😀swatt99
TJ Watt Freshman, nem vetették még be.

Derek Watt sophomore

CAREER STATS RUSHING RECEIVING
SEASON ATT YDS AVG LNG TD REC YDS AVG LNG TD
2013 1 8 8.0 8 0 3 20 6.7 12 1
2012 2 5 2.5 3 0 12 150 12.5 33 0

több mint 12 éve
swatt99 Houston Texans Clemson Tigers 985 — Bulls on Parade


Párizs rettegj..megérkeztek a Watt fivérek 😀Bondi
a bátyám a világ legjobb DE-je alig lenne jó életem 😀samu09
Mindketten a Wisconsin Badgers-be játszanak

34 Watt, Derek FB 6-2 231 RS SO Pewaukee, Wis.
8 Watt, T.J. TE 6-5 235 FR Pewaukee, Wis.

Nem tudom hogy szerepelnek a csapatukba de vicces lenne egy Watt trió😀
több mint 12 éve
Nemes samu09 Houston Texans 4 544 — I like the Texans, I like who we are


Párizs rettegj..megérkeztek a Watt fivérek 😀Bondi
a bátyám a világ legjobb DE-je alig lenne jó életem 😀