Las Vegas Raiders
40 feliratkozó
több mint 5 éve
Nem tudom, hogy vele van e összefüggésben, de én azért remélem, hogy meg fogom érni azt, hogy lesz egy olyan csapatunk, amire nem ez lesz jellemző (3-4 jó évet kívánok csak)Ez a csapat menthetetlennek néz ki egyelőre.Amíg Mark Davis a tulaj addig ez így lesz.
Természetesen nem segít az, hogy úgy néz ki, hogy egy zseni irányító és egy ölég jó rozmár edző bácsi az egyik csoportellenfelünk, de ha ez nem lenne elég, akkor ott vannak a hülye pénztelenségről szóló hírek, ami miatt nehéz csapatot építeni egyébként is, de ezt megfejelve hülye döntésekkel már azért elég nagy bajok vannak és lesznek is.
Abban is biztos vagyok, hogy nem fogunk egy normális (értsd nagyjából előzetes várakozásoknak megfelelő) draftot lehozni, idén is kell majd egy pár érthetetlen húzás, amit majd jól meg lehet magyarázni és kb majd október-november tájékán ki lehet jelenteni, hogy kidobott pick volt.
Bruce
Amadeus
több mint 5 éve
Ez a csapat menthetetlennek néz ki egyelőre.Amíg Mark Davis a tulaj addig ez így lesz.
Természetesen nem segít az, hogy úgy néz ki, hogy egy zseni irányító és egy ölég jó rozmár edző bácsi az egyik csoportellenfelünk, de ha ez nem lenne elég, akkor ott vannak a hülye pénztelenségről szóló hírek, ami miatt nehéz csapatot építeni egyébként is, de ezt megfejelve hülye döntésekkel már azért elég nagy bajok vannak és lesznek is.
Abban is biztos vagyok, hogy nem fogunk egy normális (értsd nagyjából előzetes várakozásoknak megfelelő) draftot lehozni, idén is kell majd egy pár érthetetlen húzás, amit majd jól meg lehet magyarázni és kb majd október-november tájékán ki lehet jelenteni, hogy kidobott pick volt.
Bruce
több mint 5 éve
Ez a csapat menthetetlennek néz ki egyelőre. Természetesen nem segít az, hogy úgy néz ki, hogy egy zseni irányító és egy ölég jó rozmár edző bácsi az egyik csoportellenfelünk, de ha ez nem lenne elég, akkor ott vannak a hülye pénztelenségről szóló hírek, ami miatt nehéz csapatot építeni egyébként is, de ezt megfejelve hülye döntésekkel már azért elég nagy bajok vannak és lesznek is.
Abban is biztos vagyok, hogy nem fogunk egy normális (értsd nagyjából előzetes várakozásoknak megfelelő) draftot lehozni, idén is kell majd egy pár érthetetlen húzás, amit majd jól meg lehet magyarázni és kb majd október-november tájékán ki lehet jelenteni, hogy kidobott pick volt.
több mint 5 éve
Maradjunk annyiban, hogy az itteni fanbrigád 😛 😉Egyértelműen a fórum legöntudatosabb csapattopikja.
dande
több mint 5 éve
Szeretnéd ha a Steelers kapná meg ugyan ezt? 😛 😉 😀Maradjunk annyiban, hogy az itteni fanbrigád 😛 😉
dande
Jár neked egy PUNCStorta 😊
Willie Parker
több mint 5 éve
Maradjunk annyiban, hogy az itteni fanbrigád 😛 😉
dande
Jár neked egy PUNCStorta 😊
több mint 5 éve
Maradjunk annyiban, hogy az itteni fanbrigád 😛 😉
több mint 5 éve
Minden is, de különösképp a Tulaj, Front office, a staff <3Stadion.Most komolyan 😊 A keretetek, a játékotok vagy a stadionotok a legfaszább?Rázogatjuk a pofonfát????? XDDDA keret erősségét, a játék minőségét és a stadion tisztaságát összevetve: egyedül a takarítónéni Hall of Famer!😃Ne aggodj Rolni! Hetfore mindenki AAA++++ valasztas lesz. Elmegy az ido a sok hype video megnezesevel. Attol jobb kedved lesz!így-így és a rookie minicamp végére mindenki, még a takarítónő is future HoF lesz.
ulpianus
Amadeus
Willie Parker
Pari
Willie Parker
Nem kérdés.
Amadeus
😊
több mint 5 éve
Stadion.Most komolyan 😊 A keretetek, a játékotok vagy a stadionotok a legfaszább?Rázogatjuk a pofonfát????? XDDDA keret erősségét, a játék minőségét és a stadion tisztaságát összevetve: egyedül a takarítónéni Hall of Famer!😃Ne aggodj Rolni! Hetfore mindenki AAA++++ valasztas lesz. Elmegy az ido a sok hype video megnezesevel. Attol jobb kedved lesz!így-így és a rookie minicamp végére mindenki, még a takarítónő is future HoF lesz.
ulpianus
Amadeus
Willie Parker
Pari
Willie Parker
Nem kérdés.
több mint 5 éve
Most komolyan 😊 A keretetek, a játékotok vagy a stadionotok a legfaszább?Rázogatjuk a pofonfát????? XDDDA keret erősségét, a játék minőségét és a stadion tisztaságát összevetve: egyedül a takarítónéni Hall of Famer!😃Ne aggodj Rolni! Hetfore mindenki AAA++++ valasztas lesz. Elmegy az ido a sok hype video megnezesevel. Attol jobb kedved lesz!így-így és a rookie minicamp végére mindenki, még a takarítónő is future HoF lesz.
ulpianus
Amadeus
Willie Parker
Pari
több mint 5 éve
Rázogatjuk a pofonfát????? XDDDA keret erősségét, a játék minőségét és a stadion tisztaságát összevetve: egyedül a takarítónéni Hall of Famer!😃Ne aggodj Rolni! Hetfore mindenki AAA++++ valasztas lesz. Elmegy az ido a sok hype video megnezesevel. Attol jobb kedved lesz!így-így és a rookie minicamp végére mindenki, még a takarítónő is future HoF lesz.
ulpianus
Amadeus
Willie Parker
több mint 5 éve
A keret erősségét, a játék minőségét és a stadion tisztaságát összevetve: egyedül a takarítónéni Hall of Famer!😃Ne aggodj Rolni! Hetfore mindenki AAA++++ valasztas lesz. Elmegy az ido a sok hype video megnezesevel. Attol jobb kedved lesz!így-így és a rookie minicamp végére mindenki, még a takarítónő is future HoF lesz.
ulpianus
Amadeus
több mint 5 éve
Chicagoba.Október közepére pedig kb. mindenki meg is érkezik a holdoutról.Ne aggodj Rolni! Hetfore mindenki AAA++++ valasztas lesz. Elmegy az ido a sok hype video megnezesevel. Attol jobb kedved lesz!így-így és a rookie minicamp végére mindenki, még a takarítónő is future HoF lesz.
ulpianus
Amadeus
Kampman
több mint 5 éve
Október közepére pedig kb. mindenki meg is érkezik a holdoutról.Ne aggodj Rolni! Hetfore mindenki AAA++++ valasztas lesz. Elmegy az ido a sok hype video megnezesevel. Attol jobb kedved lesz!így-így és a rookie minicamp végére mindenki, még a takarítónő is future HoF lesz.
ulpianus
Amadeus
több mint 5 éve
Ne aggodj Rolni! Hetfore mindenki AAA++++ valasztas lesz. Elmegy az ido a sok hype video megnezesevel. Attol jobb kedved lesz!így-így és a rookie minicamp végére mindenki, még a takarítónő is future HoF lesz.
ulpianus
több mint 5 éve
Ne aggodj Rolni! Hetfore mindenki AAA++++ valasztas lesz. Elmegy az ido a sok hype video megnezesevel. Attol jobb kedved lesz!

Állat vagyok, ami enni kér...
több mint 5 éve
Vélemény az új Chiefs fal-ról?Én már leírtam...jobban járunk, ha nem ezen gondolkodunk...
Pari
WIN LOSE OR TIE...RAIDER FAN 'TIL I DIE!!
DISCIPLINE – WORK ETHIC – TEAM
több mint 5 éve
RB és FB az egyetlen, esetleg LB.Hirtelen nem jut eszembe egyetlen poszt sem, amiben jobbak lennénk nálunkVélemény az új Chiefs fal-ról?térjünk rá vissza jövőre, amikor meg kell fizetni mindenkit.
Pari
Amadeus
22+3-ből egy sem...talán RB?
Mi kisöpörtük az OL-t, ott állunk letolt gatyával, bokafogásban (képletesen, értve, hogy nemtom mit várjak)
Ők építettek egy újat...
Pari
több mint 5 éve
Hirtelen nem jut eszembe egyetlen poszt sem, amiben jobbak lennénk nálunkVélemény az új Chiefs fal-ról?térjünk rá vissza jövőre, amikor meg kell fizetni mindenkit.
Pari
Amadeus
22+3-ből egy sem...talán RB?
Mi kisöpörtük az OL-t, ott állunk letolt gatyával, bokafogásban (képletesen, értve, hogy nemtom mit várjak)
Ők építettek egy újat...
több mint 5 éve
Vélemény az új Chiefs fal-ról?térjünk rá vissza jövőre, amikor meg kell fizetni mindenkit.
Pari
több mint 5 éve
Vélemény az új Chiefs fal-ról?
több mint 5 éve
Nagyon remélem, hogy nem Julio Jonest fogjuk draftolni.
több mint 5 éve
Szemcsit fel!Persze persze...Annyira utálom, h mi balfaszok vagyunk a Chiefs meg kurva jól működik...Nem kell félni. Yannick megeszi reggelire.
Rolni
Amadeus
Az az OL úgy fogja elvenni a mi DL-ünk uzsi pénzét, hogy rossz lesz nézni. Utána meg jön a Mahomes légi parádé megint és a zakó nekünk...
Rolni
több mint 5 éve
Persze persze...Annyira utálom, h mi balfaszok vagyunk a Chiefs meg kurva jól működik...Nem kell félni. Yannick megeszi reggelire.
Rolni
Amadeus
Az az OL úgy fogja elvenni a mi DL-ünk uzsi pénzét, hogy rossz lesz nézni. Utána meg jön a Mahomes légi parádé megint és a zakó nekünk...
WIN LOSE OR TIE...RAIDER FAN 'TIL I DIE!!
DISCIPLINE – WORK ETHIC – TEAM
több mint 5 éve
Annyira utálom, h mi balfaszok vagyunk a Chiefs meg kurva jól működik...Nem kell félni. Yannick megeszi reggelire.
Rolni
Szerkesztette: resistance is futile