Minnesota Vikings

38 feliratkozó

több mint 13 éve
JohnKerla Minnesota Vikings 139
AP és Hutch is játszani fognak elvileg, Harvin viszont kihagyja ezt a meccset.

több mint 13 éve
Toca Minnesota Vikings 18 634 — Vikings fan
Azért Cookkal szemben irreális elvárás lenne, hogy az O-line minden egyes helyén megfeleljen. Ilyen játékos szerintem a ligában nincs, még csere szinten sem. Nem csak a fizikális dolog miatt, mert az lenne a legegyszerűbb, de a playekben közel sem mindegy, melyik helyen áll éppen a falban.
Cook pedig szinte mindenhova be volt már dobva sokszor meccs közben beugró szerepben, és ez nonszensz. Én igazán becsülöm, azt is ahogy ezekben a helyzetekben helyt tudott állni.

Sajnos megtizedelt a csapat egészségügyileg, de azért az evezőknél még vannak harcosok, szóval előre a győzelemért.

SKOL VIKES!Paulus
Persze én sem akartam bírálni. Mondjuk a C és a G poszt azért nem áll olyan messze egymástól, de így év közben nem lehet tőle sokkal többet várni. Szerencsére AP azért egész jól tud egy gyengébb fal mögött is futni . A Gerhart féle power futásokhoz meg nem is gond ha kicsit nagyobb a fal. 😀
Személy szerint jobban aggódom a secendory miatt. Cook nem fog játszani. Maradt 4 CB-nk akiből 2 már öreg nem feltétlen bírja végig Walker meg... Jó lenne nyomást gyakorolni Fitzre hogy ne tudjon dobálni mert baj lehet belőle.
több mint 13 éve
Paulus Minnesota Vikings Oklahoma Sooners 586 — Vikings fan
Azért Cookkal szemben irreális elvárás lenne, hogy az O-line minden egyes helyén megfeleljen. Ilyen játékos szerintem a ligában nincs, még csere szinten sem. Nem csak a fizikális dolog miatt, mert az lenne a legegyszerűbb, de a playekben közel sem mindegy, melyik helyen áll éppen a falban.
Cook pedig szinte mindenhova be volt már dobva sokszor meccs közben beugró szerepben, és ez nonszensz. Én igazán becsülöm, azt is ahogy ezekben a helyzetekben helyt tudott állni.

Sajnos megtizedelt a csapat egészségügyileg, de azért az evezőknél még vannak harcosok, szóval előre a győzelemért.

SKOL VIKES!
több mint 13 éve
Höri Indianapolis Colts West Virginia Mountaineers 32 136 — bútor
Cook nem tud G-t játszani?szaba
HÁt eddig nem igazán megy neki,de amúgy igen,csak Herreraés Hutch helyén egyszerre még őse tud lenni.Toca
Herrera is kidőlt? 😕szaba
ha olvasnád a főoldalt, tudnád, hogy már rég IR-en van

több mint 13 éve
szaba Los Angeles Chargers 10 126
AP és Hutch játéka is kérdéses egyiknek 51 másiknak 123 zsinórban lejátszott meccse van. Hutch jó lenne ha játszana mert rookie guardot tudunk csak a helyére rakni és úgy nehéz lesz tartani a Bills Djét.Toca
Cook nem tud G-t játszani?szaba
HÁt eddig nem igazán megy neki,de amúgy igen,csak Herreraés Hutch helyén egyszerre még őse tud lenni.Toca
Herrera is kidőlt? 😕
több mint 13 éve
Toca Minnesota Vikings 18 634 — Vikings fan
AP és Hutch játéka is kérdéses egyiknek 51 másiknak 123 zsinórban lejátszott meccse van. Hutch jó lenne ha játszana mert rookie guardot tudunk csak a helyére rakni és úgy nehéz lesz tartani a Bills Djét.Toca
Cook nem tud G-t játszani?szaba
HÁt eddig nem igazán megy neki,de amúgy igen,csak Herreraés Hutch helyén egyszerre még őse tud lenni.
több mint 13 éve
szaba Los Angeles Chargers 10 126
AP és Hutch játéka is kérdéses egyiknek 51 másiknak 123 zsinórban lejátszott meccse van. Hutch jó lenne ha játszana mert rookie guardot tudunk csak a helyére rakni és úgy nehéz lesz tartani a Bills Djét.Toca
Cook nem tud G-t játszani?
több mint 13 éve
Toca Minnesota Vikings 18 634 — Vikings fan
Harvin megint migrénnel gyötrődik. Pedig azt hittem már túlvan rajta 😕
több mint 13 éve
Toca Minnesota Vikings 18 634 — Vikings fan
AP és Hutch játéka is kérdéses egyiknek 51 másiknak 123 zsinórban lejátszott meccse van. Hutch jó lenne ha játszana mert rookie guardot tudunk csak a helyére rakni és úgy nehéz lesz tartani a Bills Djét.
több mint 13 éve
Toca Minnesota Vikings 18 634 — Vikings fan
Remélem ez nem történik meg, mert óriási szégyen lenne.

A Minnesota Vikings official told the team's website Tuesday that two groups from Los Angeles have approached the team about relocating there.
http://www.nfl.com/news/story/09000d5d81c8e7aa/article/two-la-groups-have-contacted-vikings-team-official-says?module=HP_headlinesBleedingGreen
Sajnos ez évről évre felmerül. A város nem nagyon áll a csapat mögött. Tavaly elhallgattak kicsit a hangok mert ment a szekér, idén megint előjöttek mivel voltak gondok. Én remélem nem megy a csapat sehova . Vigyék a Jagset vagy valami olyan csapatot ahol még közönség sincs.
több mint 13 éve
BleedingGreen Philadelphia Eagles Penn State Nittany Lions 2 237 — Beware the Slim Reaper!
Remélem ez nem történik meg, mert óriási szégyen lenne.

A Minnesota Vikings official told the team's website Tuesday that two groups from Los Angeles have approached the team about relocating there.
http://www.nfl.com/news/story/09000d5d81c8e7aa/article/two-la-groups-have-contacted-vikings-team-official-says?module=HP_headlines


több mint 13 éve
Toca Minnesota Vikings 18 634 — Vikings fan
Hát mondjuk Toby idehívhatná Luckot és akkro Qb pipa. 😀
több mint 13 éve
Paulus Minnesota Vikings Oklahoma Sooners 586 — Vikings fan
Egy kis öltöző hangulat. Remélem Frazier mögé odaáll a csapat és jövőre is ő lesz a HC.

http://www.vikings.com/media-vault/videos/VEN-Exclusive-Fraziers-Postgame-Speech---1128/3ed905ee-4281-473f-a7ee-bda03fd0117b

Csak Kolbot ne hozzák ide, mert az nekem elég zsákutca gyanúsnak tűnik.
több mint 13 éve
Toca Minnesota Vikings 18 634 — Vikings fan
Dehogy mindegy ha megnyerjük az összes meccsünket akkor pont becsúszuk WC-re: 😀 Vagy nem 😛
AP sérülése remélem nem komoly ,inkább pihentessük a Bills ellen vagy csak minimálisan játszassuk. Favvreban meg legalább látszódott a tűz ami idén még egyszer sem...
2 meccsel hamarabb kirugjuk Chilly kurva bizakodó lennék így meg lesz egy szar szezonunk amivel még a top3 QBra se lesz esélyünk drafton 😕Toca
Hát, ezzel a top3 QB dologgal azért várjál még. Idén Clausent az első 5-10 körül várták, sőt egy-két mockban 1/1 volt, aztán mégis miénk lehetett volna. Arról nem is beszélve, hogy semmire nem garancia a drafthely. (Tom Brady 6. (!!!) körös pick volt.)
Nekünk szerintem már évek óta nevelgetnünk kellene a leendő franchise irányítónkat, de nem tettük. Hacsak nem T-Jack az. 😀
Gondolom majd az új HC elképzelései határozzák meg a draftunkat is, majd ő eldönti, hogy újoncot akar, szerez valakit az FA piacról, vagy jó neki aki van. Akár így, akár úgy, Papónak most már tényleg köszönjük meg, hogy ránk áldozta legszebb nyugdíjas éveit...Szabolcs_76
Clausen azért csúszott mert sérülése miatt senki nem merte behúzni. Luck és Mallet ha kijönnek akkor nagyon hamar elfognak kelni. FA között meg nem lesz olyan akit érdemes megszerezni. Viszont Kolbnak és Youngnak is kifelé áll a szekere valamelyiket meg lehetne szerezni , én inkább Kolbot látnám szívesen mégha nem is kedvelem annyira.
De még hátravan a szezonból pár meccs be kell húzni mindent és akkor nincs gond. 😀
több mint 13 éve
CharlieF Minnesota Vikings Notre Dame Fighting Irish 765
Dehogy mindegy ha megnyerjük az összes meccsünket akkor pont becsúszuk WC-re: 😀 Vagy nem 😛
AP sérülése remélem nem komoly ,inkább pihentessük a Bills ellen vagy csak minimálisan játszassuk. Favvreban meg legalább látszódott a tűz ami idén még egyszer sem...
2 meccsel hamarabb kirugjuk Chilly kurva bizakodó lennék így meg lesz egy szar szezonunk amivel még a top3 QBra se lesz esélyünk drafton 😕Toca
Hát, ezzel a top3 QB dologgal azért várjál még. Idén Clausent az első 5-10 körül várták, sőt egy-két mockban 1/1 volt, aztán mégis miénk lehetett volna. Arról nem is beszélve, hogy semmire nem garancia a drafthely. (Tom Brady 6. (!!!) körös pick volt.)
Nekünk szerintem már évek óta nevelgetnünk kellene a leendő franchise irányítónkat, de nem tettük. Hacsak nem T-Jack az. 😀
Gondolom majd az új HC elképzelései határozzák meg a draftunkat is, majd ő eldönti, hogy újoncot akar, szerez valakit az FA piacról, vagy jó neki aki van. Akár így, akár úgy, Papónak most már tényleg köszönjük meg, hogy ránk áldozta legszebb nyugdíjas éveit...
több mint 13 éve
dande2 Philadelphia Eagles Penn State Nittany Lions 39 395 — Így remélem megfelelek nektek.....
Dehogy mindegy ha megnyerjük az összes meccsünket akkor pont becsúszuk WC-re: 😀 Vagy nem 😛
AP sérülése remélem nem komoly ,inkább pihentessük a Bills ellen vagy csak minimálisan játszassuk. Favvreban meg legalább látszódott a tűz ami idén még egyszer sem...
2 meccsel hamarabb kirugjuk Chilly kurva bizakodó lennék így meg lesz egy szar szezonunk amivel még a top3 QBra se lesz esélyünk drafton 😕Toca
Mi szívesen segítünk a Top 3QB-ban ha majd mondjuk nekünk ideadjátok a meccset 😛 bár nyilván erre esély sincs.
több mint 13 éve
Toca Minnesota Vikings 18 634 — Vikings fan
Dehogy mindegy ha megnyerjük az összes meccsünket akkor pont becsúszuk WC-re: 😀 Vagy nem 😛
AP sérülése remélem nem komoly ,inkább pihentessük a Bills ellen vagy csak minimálisan játszassuk. Favvreban meg legalább látszódott a tűz ami idén még egyszer sem...
2 meccsel hamarabb kirugjuk Chilly kurva bizakodó lennék így meg lesz egy szar szezonunk amivel még a top3 QBra se lesz esélyünk drafton 😕
több mint 13 éve
CharlieF Minnesota Vikings Notre Dame Fighting Irish 765
Na, erről van szó! Favre mekkorát futott a végén, wazee! Toby meg jó lesz, volt, hogy 2 emberrel együtt ment még 3-4 yardot. Ja, és kikapott a GB 😀 . Kár, hogy nekünk már mindegy.
több mint 13 éve
JohnKerla Minnesota Vikings 139
Szerintem ma megszerezzük az első idegenbeli győzelmünket ( de szar ezt mondani a 12. héten.. :/ )
Szoros meccs lesz. Az én tippem 21-17.
AP 100+ yard 1 TD
Papó 333 yard 2/1
Harvin, Rice 1-1 TD

több mint 13 éve
vsanyi132 Minnesota Vikings Minnesota Golden Gophers 1 925 — Vikings fan
Ma megláthatjuk a BC utáni korszak első meccsét, kíváncsian várom mi változik. Csodákban nem reménykedem, egy végig szoros meccsnek örülnék és ha győznénk azzal túl is teljesítenék a srácok az elvárásaimat.

több mint 13 éve
Deny 5 832 — Z-O-U!!!
Patrick Brown került fel az 53-as keretbe. OT a srác, eddig PS-ben volt.
több mint 13 éve
Toca Minnesota Vikings 18 634 — Vikings fan
Ezt a szezont csak akkor nem fogom sajnálni, ha ennek köszönhetően sok évre nyerünk (Frazier személyében) egy igazi, eredményes franchise HC-t. De ez nem mostanában fog kiderülni.
Most már csak két cél van idén: Bebetonozni Fraziert a HC poszton, és méltó búcsút összehozni az öregnek. Mindkettőhöz jó játék kell.
Lehet, hogy idén már elment a hajó, de annak a hajónak a vitorláján egy nagy kövér 50-es szám van, így egyáltalán nem mindegy egyetlen meccs sem.
GO VIKINGS! Mától (tegnaptól) íródik a csapat sikertörténete! 😀Szabolcs_76
Méltó búcsú hogy a pad végén ül és nézi ahogy TJack nyeri a meccseket ? 😀Toca
Jól van na, tudom, hogy nem volt túl jó idén, de azért ő egy hatalmas játékos egy elképesztő pályafutás végén, és szerzett nekünk is jópár szép percet. Szóval ne bántsuk, búcsúzzon szépen. Ami nem azt jelenti, hogy legyen pályán végig, de azért megszégyeníteni nem kell.Szabolcs_76
Persze igazából én se gondoltam komolyan. Akármilyen fos idén Favrenak köszönheti a franchise tavaly NFC döntőt játszhattunk. Már az is emberfeletti volt ,értelmes ember nem várta hogy idén megint ugyanaz lesz.
QB kérdésben érdekes dolog, hogy igazából Chillyn kívül soha senki nem hitte el hogy T-Jack kezdő szintü QB vagy az lehet így azért nem meglepő hogy nem kezd én örülnék ha megnézhetnénk egy éles meccsen mennyit fejlődött már úgyis mindegy. De sokan azt is mondják év végén szerzünk egy más QBt és meg sem próbálunk ráépítkezni. Kolb vagy Qb draft ?
Érdekes kérdés lesz az offensive play hívás mert ugyan Bevell hívta eddig is a playeket,de Chilly nagyon erősen korlátozta és beleszólt.
Frazierre viszont nem mindenki számít mint végleges edző sőt... Sokan úgy vélik ideiglenes HC lesz. Leendő HC-khoz felmerültek a nagy nevek Gruden,Billick,Cowher,Parcels majd kiderül Billick volt már nálunk sokáig OC én Parcellsen kívül bármelyiket szívesen látnám.
Fred Pagac eddigi LB edző lett a DC-nk. Akinek komoly feladata lesz a secondary kissé megreformálása . Cooknak és Allennek több védelem kell a többiek felől mert egy rutinosabb WR szétkapja őket.
RG poszton komoly gondjaink vannak Herrera idén már nem játszik, Cook borzasztó volt lehet még a rookie DeGeare is pályára kerül.
több mint 13 éve
vsanyi132 Minnesota Vikings Minnesota Golden Gophers 1 925 — Vikings fan
Egyet értek, nem kell sem Farve, sem Childress miatt csinálni a cirkuszt már. Nyilván az öreg megpróbál javítani, erre az esélyt megkapja, ha nem megy biztosan a padon találja magát. Kicsit a sorsolás talán segít is a jobb befejezésben, én azt se bánom ha addig játszik Farve amíg nyerjük a meccseket, legyen ez akár a szezon vége is. Na akkor - de csak akkor - nem fogom bánni hogy nem T-Jack játszik 😊

több mint 13 éve
CharlieF Minnesota Vikings Notre Dame Fighting Irish 765
Ezt a szezont csak akkor nem fogom sajnálni, ha ennek köszönhetően sok évre nyerünk (Frazier személyében) egy igazi, eredményes franchise HC-t. De ez nem mostanában fog kiderülni.
Most már csak két cél van idén: Bebetonozni Fraziert a HC poszton, és méltó búcsút összehozni az öregnek. Mindkettőhöz jó játék kell.
Lehet, hogy idén már elment a hajó, de annak a hajónak a vitorláján egy nagy kövér 50-es szám van, így egyáltalán nem mindegy egyetlen meccs sem.
GO VIKINGS! Mától (tegnaptól) íródik a csapat sikertörténete! 😀Szabolcs_76
Méltó búcsú hogy a pad végén ül és nézi ahogy TJack nyeri a meccseket ? 😀Toca
Jól van na, tudom, hogy nem volt túl jó idén, de azért ő egy hatalmas játékos egy elképesztő pályafutás végén, és szerzett nekünk is jópár szép percet. Szóval ne bántsuk, búcsúzzon szépen. Ami nem azt jelenti, hogy legyen pályán végig, de azért megszégyeníteni nem kell.
több mint 13 éve
Toca Minnesota Vikings 18 634 — Vikings fan
Ezt a szezont csak akkor nem fogom sajnálni, ha ennek köszönhetően sok évre nyerünk (Frazier személyében) egy igazi, eredményes franchise HC-t. De ez nem mostanában fog kiderülni.
Most már csak két cél van idén: Bebetonozni Fraziert a HC poszton, és méltó búcsút összehozni az öregnek. Mindkettőhöz jó játék kell.
Lehet, hogy idén már elment a hajó, de annak a hajónak a vitorláján egy nagy kövér 50-es szám van, így egyáltalán nem mindegy egyetlen meccs sem.
GO VIKINGS! Mától (tegnaptól) íródik a csapat sikertörténete! 😀Szabolcs_76
Méltó búcsú hogy a pad végén ül és nézi ahogy TJack nyeri a meccseket ? 😀