Minnesota Vikings

38 feliratkozó

több mint 13 éve
Paulus Minnesota Vikings Oklahoma Sooners 586 — Vikings fan
A héten kimaradunk a Cirkuszból sajnos. De legalább jó előjelekkel mennek a srácok kényszerpihenőre.

Viszont brutálisan erős menetrend következik ezután, szóval remélem kihasználják a dolgok rendberakására az időt.

Jobban építeni a futójátékra, és a DL visszaélesítése sem jönne rosszul.

A sérülteknek meg felépülés.
több mint 13 éve
Toca Minnesota Vikings 18 698 — Vikings fan
Megnéztem a meccset. Úgy tudnám pontosan leírni hogy Fave-Vikings 10-24 . Ahhoz képest hogy AP megint kurva jó volt és ha nem fújnak vissza kb. 3 holdingot(amiből 2 szerintem tök kamu volt) akkor 200 yard fölött fut. Favre számomra még mindig borzasztó csomó labdát túl dob,magasan dob vagy röviden de kevés pontos passza volt emelett olyan helyekre obja be ahova fénykorába volt max képes itt meg int lesz belőle pedig 2m-re ott van az üres másik elkapó...Harvin TD passzát is majdnem túldobta pedig senki nem zavarta és 10m belül CB sem volt a közelében. De legalább AP remekelhet és ha végre visszafogják Favret akkor még jobbak is lehetünk mint tavaly.
A védelem jó volt,bár a védőfal nem annyira gigászi még mint tavaly. Mondjuk amikor Hill elkezdett emberkedni Allennel szemben hát elfogott a röhögés viszont arra jó volt hogy utána be lett darálva rendesen.
Bíráskodást még megjegyezném mert szerintem kifejezetten rossz volt ma, összevissza fújtak hülyeségeket ide is ,oda is.
Mindegy lenyomtuk a cicákat ,most felpörgünk és jöhet a Jets és a Cowboys hát nem lesz egyszerű.
több mint 13 éve
Paulus Minnesota Vikings Oklahoma Sooners 586 — Vikings fan
Ezt a győzelmet sem kell túldimenzionáln, mint a vereségeket sem.

Örüljünk, hogy megvan végre az első, és remélem ez kellő lökést ad a csapatnak.

Egyébként érdekes volt, hogy az öreg keresgette most az elkapó célpontokat, és próbált sokmindenkit megjátszani. De szerintem túl sok volt a dobás még mindig a jelenlegi helyzetben.

AP pedig begyújtotta a rakétákat... Nagyon jó ez nekünk Vikings szurkolóknak.

A védelem 10 pontot engedett és ez szép teljesítmény egy egyébként komolyan fejlődő és tehetséges fiatalokkal tűzdlet Lions ellen.

Most ennél mélyebben nem mennék bele a dolgokba, majd ha megnézem még a meccset.
több mint 13 éve
Törölt felhasználó
GAME DAY!

Remélem a srácok összekapják magukat, és megmutatják hogy valóban jó csapatunk van. Ha hibátlanul lehozzák a meccset - ami az elmúlt 2 alkalom után meglepne - akkor csak a pontarány lehet kérdéses, a győzelem aligha. Elégedett egy 10 alatt kapott, 30 fölött szerzett ponttal lennék, végre dominálnia kell az offensenek.
GO VIKINGS!!!vsanyi132
Látva a meccset, majdnem minden vágyad teljesült: nem teljesen hibátlanul, de remek egyéni teljesítményekkel 24-10-re megoldottuk a feladatot 😊
több mint 13 éve
vsanyi132 Minnesota Vikings Minnesota Golden Gophers 1 925 — Vikings fan
GAME DAY!

Remélem a srácok összekapják magukat, és megmutatják hogy valóban jó csapatunk van. Ha hibátlanul lehozzák a meccset - ami az elmúlt 2 alkalom után meglepne - akkor csak a pontarány lehet kérdéses, a győzelem aligha. Elégedett egy 10 alatt kapott, 30 fölött szerzett ponttal lennék, végre dominálnia kell az offensenek.
GO VIKINGS!!!

több mint 13 éve
JohnKerla Minnesota Vikings 139
Havin jobban van, úgyhogy kezdeni fog vasárnap.
Berrian és Griffin térdsérüléssel bajlódik, Lebernek a háta fáj, Papinak a bokája.
Ettől függetlenül valószínűleg ők is ott lesznek a pályán.

több mint 13 éve
Pálca Minnesota Vikings Kansas Jayhawks 327 — Vikings fan
Nem hiszem, hogy megoldottuk most a WR problémánkat. Csak remélem, hogy valamiért tudatos a választás.
Egyébként sokszor nem 2 WR-t hanem 3-at használunk, szóval helye lenne sérülések nélkül is sajnos.

Nincs más út csak a futójáték leporolása, és minnél több gyakorlása.Paulus
Egyetértek, elő kell venni a 2-3 évvel ezelőtti jól bevált playbookot, és futni, futni. Ehhez viszont Favrenak is el kellene fogadnia, hogy ez az év nem róla fog szólni. Néha megereszt egy-egy flyt, amiben Berrian kiváló volt, most nemtudom mennyire kopott meg a gyorsasága. Harvin az egyik leggyorsabb a ligában, úgyhogy a védők lerázása megoldható elméletileg.
több mint 13 éve
Paulus Minnesota Vikings Oklahoma Sooners 586 — Vikings fan
Nem hiszem, hogy megoldottuk most a WR problémánkat. Csak remélem, hogy valamiért tudatos a választás.
Egyébként sokszor nem 2 WR-t hanem 3-at használunk, szóval helye lenne sérülések nélkül is sajnos.

Nincs más út csak a futójáték leporolása, és minnél több gyakorlása.
több mint 13 éve
Pálca Minnesota Vikings Kansas Jayhawks 327 — Vikings fan
Utána néztem, hát tényleg nem egy klasszis. Nem is igazán értem, hogy hol lesz a helye a csapatban.
TE poszt egyértelmű - Shiancoe - Kleinsasser
SE - Harvin csere Lewis
FL - Berrian csere Camarillo

Majd meglátjuk mi sül ki belőle...JohnKerla
Harvin hol sérült, hol nem. Most hétvégén valószínű nem is játszik. Berrian meg nem nagyon találja az összhangot Favre-al, úgyhogy elkelne egy kezdő kaliberű játékos, de nem hiszem, hogy Baskett az lenne, de majd meglátjuk.

szerk.: így meg főleg: Bernard Berrian (knee) was seen walking off the practice field "gingerly" after going through a limited workout Wednesday.
több mint 13 éve
dande2 Philadelphia Eagles Penn State Nittany Lions 39 573 — Így remélem megfelelek nektek.....
Már meg is érkezett. 😊JohnKerla
Nem ismerem őt, remélem erősítés lesz mert ráfér a csapatra. Ha nem egy igazi klasszis - márpedig akkor már csak hallottam volna róla - akkor kell neki némi idő míg integrálódik, Camarillo is szerintem azért nem kap még több szerepet, kevés ideje van még itt.

Egyébként kezdek visszatérni az optimisták közé, decemberben dől el ki mehet SB-be, addig az esélyt kell megtartani. Arra pedig még van idő.vsanyi132
Utána néztem, hát tényleg nem egy klasszis. Nem is igazán értem, hogy hol lesz a helye a csapatban.
TE poszt egyértelmű - Shiancoe - Kleinsasser
SE - Harvin csere Lewis
FL - Berrian csere Camarillo

Majd meglátjuk mi sül ki belőle...JohnKerla
sikeres O Kick az ellenfélnél a SB-n 😊 . Nálunk nem sokat mutatott a Coltsnál meg főleg imába foglalták nevét (hogy küldjék el)
több mint 13 éve
JohnKerla Minnesota Vikings 139
Ha őt nem sikerül megszerezni, akkor valószínű Hank Baskett érkezik.Pálca
Már meg is érkezett. 😊JohnKerla
Nem ismerem őt, remélem erősítés lesz mert ráfér a csapatra. Ha nem egy igazi klasszis - márpedig akkor már csak hallottam volna róla - akkor kell neki némi idő míg integrálódik, Camarillo is szerintem azért nem kap még több szerepet, kevés ideje van még itt.

Egyébként kezdek visszatérni az optimisták közé, decemberben dől el ki mehet SB-be, addig az esélyt kell megtartani. Arra pedig még van idő.vsanyi132
Utána néztem, hát tényleg nem egy klasszis. Nem is igazán értem, hogy hol lesz a helye a csapatban.
TE poszt egyértelmű - Shiancoe - Kleinsasser
SE - Harvin csere Lewis
FL - Berrian csere Camarillo

Majd meglátjuk mi sül ki belőle...

több mint 13 éve
vsanyi132 Minnesota Vikings Minnesota Golden Gophers 1 925 — Vikings fan
Ha őt nem sikerül megszerezni, akkor valószínű Hank Baskett érkezik.Pálca
Már meg is érkezett. 😊JohnKerla
Nem ismerem őt, remélem erősítés lesz mert ráfér a csapatra. Ha nem egy igazi klasszis - márpedig akkor már csak hallottam volna róla - akkor kell neki némi idő míg integrálódik, Camarillo is szerintem azért nem kap még több szerepet, kevés ideje van még itt.

Egyébként kezdek visszatérni az optimisták közé, decemberben dől el ki mehet SB-be, addig az esélyt kell megtartani. Arra pedig még van idő.

több mint 13 éve
JohnKerla Minnesota Vikings 139
Ha őt nem sikerül megszerezni, akkor valószínű Hank Baskett érkezik.Pálca
Már meg is érkezett. 😊

több mint 13 éve
JohnKerla Minnesota Vikings 139
Rice felépülése hogy halad? Bevethető lesz 6. hétre?

több mint 13 éve
Pálca Minnesota Vikings Kansas Jayhawks 327 — Vikings fan
Közben a Chargers elutasította a trade ajánlatot(idei 2. és egy jövő évi) V. Jacksonért, de szerintem ahogy közeledik a határidő annál kevesebbel is beérik.

Ha őt nem sikerül megszerezni, akkor valószínű Hank Baskett érkezik.
több mint 13 éve
Paulus Minnesota Vikings Oklahoma Sooners 586 — Vikings fan
Chester Taylor nekem is hiányzik, mind a játékból, mind a sportolói hozzáállása. mindig tette a dolgát, és ha lehetőséget kapott akkor legtöbbször hozta is a dolgokat.
Sajnos elment, és jelenleg tényleg nem olyan helyre ahol többet is tehetne, vagy annyi lehetősége lenne mint amivel nagyot tuda alkotni. Sok sikert kívánok neki így is.

De Toby fiú sem lesz rossz, majd meglátjátok. Ha a futás tényleg nagyobb súlyt kap, akkor muszály lesz felváltva használni AP-vel. Nyilván nem egyenlő carryvel, de lenne dolga neki is.

Én azt szeretem az NFL-ben, hogy nincsen tuti eredmény sosem, illetve nagyon ritkán. Így az Oroszlánok ellen sem, mert ellenünk ráadásul fel is szokták magukat szívni extrán, és a csapatépítésük is alakul évről évre. De hazai pályán nem szabad kikapni mondanám, hogy senkitől. De most már csak azt tudom mondani, hogy ezután senkitől... 😛

Webb nekem is szimpatikus, de nem biztos, hogy neki az idei elvárások súlya alatt kellene kezdenie az NFL rivaldában, mert az könnyen tönkretehet egy kezdő karriert. Ráadásul a bevetéséről amúgy sincsen szó.
több mint 13 éve
Toca Minnesota Vikings 18 698 — Vikings fan
Azzal most nem értek eggyet hogy a lions nem felhozo meccs ha egy ilyen Lionst nem tudunk megszorni akkor ... Igen tenyleg jobb csapat lett és amúgy bírom is őket de ezer sebből véreznek és egy best azért ellenünk kevés lesz. Csak Suh ne darálja le a papót. Ha megint elszlltam magam mint a phins ellen és kikapunk akkor favret dobjuk ki BC-vél és jöjjön Webb
több mint 13 éve
JohnKerla Minnesota Vikings 139
A sérülések tényleg olyanok mint az orosz rulett. Kiszámíthatatlan kire csapnak le, és limit sincs, hogy mennyire sújt egy csapatot. Szóval ezzel lehetetlen számolni.

Ami tény, hogy az elkapó gárda sajnos szétesett csúnyán. Berriant valamiért Farve nem érezte igazán tavaly sem, de akkor a többiek közt lett helye neki is az ellenfél védői között. Most nincs Rice, Harvin pedig alig edzett együtt a csapattal nyáron a migrének miatt, most meg csípősérülés is sújtja. Sajnos meg is látszik a teljesítményen. Shiancoe még így is szuperül hozza magát, de ha csak a TE-re kell figyelni akkor azt megoldja az ellenfél védelme.
Greg Lewis mint kezdő nem megoldás, Camarillo pedig valamiért nem igazán kap nagy szerepet, pedig nekem tetszett a mozgása, szerintem megjátszható lenne.

Szóval amit nyáron nem csináltunk, egyre inkább vissza kellene állni futásra, amíg nem rendeződnak a dolgok. AP mellett nyugodtan lehet pörgetni Tobyt is, mert ha van blokk előtte a kötelező yardokat oda teszi. Kettőjük kell megosztani ésszerűana cipelések nagyrészét ahogy a Miami elleni második félidőben történt. Dobni meg a futással alapozva kell, és nem vállalni rizikós playeket amíg a Qb meg a Wr-ek nem érzik, értik egymást.

A célzóna előtt lehetünk így bajban, mert ott a tavalyi passz fenyegetés nyitott a futásnak is bőven lehetőséget, míg jelenleg ez nem áll fenn. De egy elfogadható, és nem kieelkedő O teljesítménnyel is hozhatjuk a mérkőzéseket, mert a D képes az ellenfeleket is kevés ponton tartani.
Év végére meg vissza kell állítani a passzjátékot is, remélem akkor a kulcs WR-ek a lehetőségekhez képest egészségesek lesznek.

Szóval jó pár meccsig a D# és a futásra alapozni, és nincs veszve semmi. Ja és Longwell lábában is bízni kell, mert szerintem sokat kell majd kapura rugdosnia.Paulus
Teljes mértékben egyetértek veled. Egyébként nekem Chester Taylor hiányzik a csapatból. Szerintem hülységet csinált mikor a Bearshez igazolt. Még annyi labdád se kap, mint itt, nálunk pedig elég fontos fogaskerék volt a gépezetben. Szinte minden 3 & pár yardos szituációt ő oldott meg és AP-t is jól helyettesítette mikor neki nem úgy ment a szekér. Remélem Toby fiú méltó utódja lesz.

több mint 13 éve
JohnKerla Minnesota Vikings 139
Nincs itt nagy baj, csak kicsit jobb %-ban kellene kihasználnia a helyzeteket. Ha a megtett yardokkal arányosan termelnénk a pontokat nem sok ellenfelünk lenne. 😊 A konferencia döntőt is sikerült 475 yarddal elbukni, és ez azóta is kísért.... Ezen ha tudunk javítani biztos a PO.

több mint 13 éve
Paulus Minnesota Vikings Oklahoma Sooners 586 — Vikings fan
A sérülések tényleg olyanok mint az orosz rulett. Kiszámíthatatlan kire csapnak le, és limit sincs, hogy mennyire sújt egy csapatot. Szóval ezzel lehetetlen számolni.

Ami tény, hogy az elkapó gárda sajnos szétesett csúnyán. Berriant valamiért Farve nem érezte igazán tavaly sem, de akkor a többiek közt lett helye neki is az ellenfél védői között. Most nincs Rice, Harvin pedig alig edzett együtt a csapattal nyáron a migrének miatt, most meg csípősérülés is sújtja. Sajnos meg is látszik a teljesítményen. Shiancoe még így is szuperül hozza magát, de ha csak a TE-re kell figyelni akkor azt megoldja az ellenfél védelme.
Greg Lewis mint kezdő nem megoldás, Camarillo pedig valamiért nem igazán kap nagy szerepet, pedig nekem tetszett a mozgása, szerintem megjátszható lenne.

Szóval amit nyáron nem csináltunk, egyre inkább vissza kellene állni futásra, amíg nem rendeződnak a dolgok. AP mellett nyugodtan lehet pörgetni Tobyt is, mert ha van blokk előtte a kötelező yardokat oda teszi. Kettőjük kell megosztani ésszerűana cipelések nagyrészét ahogy a Miami elleni második félidőben történt. Dobni meg a futással alapozva kell, és nem vállalni rizikós playeket amíg a Qb meg a Wr-ek nem érzik, értik egymást.

A célzóna előtt lehetünk így bajban, mert ott a tavalyi passz fenyegetés nyitott a futásnak is bőven lehetőséget, míg jelenleg ez nem áll fenn. De egy elfogadható, és nem kieelkedő O teljesítménnyel is hozhatjuk a mérkőzéseket, mert a D képes az ellenfeleket is kevés ponton tartani.
Év végére meg vissza kell állítani a passzjátékot is, remélem akkor a kulcs WR-ek a lehetőségekhez képest egészségesek lesznek.

Szóval jó pár meccsig a D# és a futásra alapozni, és nincs veszve semmi. Ja és Longwell lábában is bízni kell, mert szerintem sokat kell majd kapura rugdosnia.
több mint 13 éve
vsanyi132 Minnesota Vikings Minnesota Golden Gophers 1 925 — Vikings fan
Igazatok van, nem kell temetni a csapatot, és nem is áll szándékomban, de a csoportban minden meccset hozni kell oda vissza, különben csoportgyőzelem nem jön össze. Hogy a Bears mennyit ér, azt meglátjuk, engem megleptek, nem szeretném ha a második helyet elcsípnék. Ami tény, hogy +2-vel kezdtek, tehát előnyben vannak, és tavaly se vertük őket idegenben. A Lions ellen pedig nem hiszem hogy felhozó meccset fogunk játszani, igaz hogy tavaly győztünk de ezek a meccsek mindig izgalmasak, és kicsit sem könnyűek. Szóval, a 0-3 már komolyan aggasztana, a Lions vereségei pedig engem nem tévesztenek meg, idén jobbak mint voltak, mi pedig nem hozzuk a várt formát. Több mint kínos lenne a -3-as mutató a bye week előtt. Az a szerencsétlenkedés ami a tavalyi nfc döntő végén és idén a 2 tétmeccsen ment nem fér bele az biztos, és a playhívásoknak is illene összeszedettebbnek lenni mert katasztrófa néha. Ja, és sérülések nélkül lehozni a szezont nem lehet, Harvin már most gáz, ha nem jönnek az eredmények Farve bokája tuti "nem lesz rendben", és AP is a túl sok foglalkoztatás okán kieshet, és akkor a szezonnak lőttek. Szóval éljenek az optimisták, de én csak módjával merek SB-re gondolni. De merek 😀

több mint 13 éve
Paulus Minnesota Vikings Oklahoma Sooners 586 — Vikings fan
Egyenlőre nem dőlt össze a világ. Sok mindent kell javítani, de a D elkezdett harapni végre, és ez nem rossz. Persze a pontokat mellé kell tenni az egésznek, de ehhez javuló, és átgondoltabb offense szükséges. A passzjátékkal nem volt szerencsénk több szempontból sem eddig idén. Viszont fel kell ezt is javítani, mert az ellenfél hamar előveszi a tavalyi taktikát, hogy AP teljes kiiktatására törekszik.

Szóval van min dolgozni. Több botlásra egy ideig nincs mód, de a csúcsfomára a végén van szükség. Addig meg "csak" el kell jutni... 😉 :rolleyes: :cool:
több mint 13 éve
SmAsH Indianapolis Colts 98 — Reggie Wayne fan
Ha a Bears nem esik vissza, a wild card is veszélyben van, a Packers megnyeri a csoportot ez fix. Tudom, sok van még hátra, de komoly bajban vagyunk.vsanyi132
Nah azért akkora gáz nincs. 1. csoportmeccsünk 7.forduló előtt a Lions ellen van őket el kell verni 2. 7.fordulóban ha visszatér Rice és azért várhatóan Brett se fog akkora már fél méterrel mellé hajigálni az offense megint elég jó lesz ha meg jönne még VJax is akkor... Nem mondom hogy nyerni fogunk a Lambeaun de azért a GB off fala még mindig nem világrengető szóval keresni valónk lesz.
A komoly kérdés hogy Favre formába lendül-e speciel a Lions tökéletes erre 😀 Utána lesz egy marha nehéz meccsünk Jets ellen majd otthon verni kell Dallast.
Ráadásul most van egy bye weekünk amin a kis sérüléseket ki lehet heverni és fejben összelehet jobban állni.
Nem lesz itt gond csak ijesztgetnek a fiúk. 😀Toca
Szerintem csak beragadtak a rajtnál a fiúk. Én sem temetem egyáltalán őket, ott lesznek a PO-ban, a mi szánkat is elkente a Texans múlt héten, most meg lefürettük a Giantset. Van hogy nem úgy sikerül a kezdés, ahogy várná az ember, mert ugye mindenki azt szeretné, ha a csapata csak nyerne. 😉 Én idén is sokat várok a Vikingstől, konkrétan szeretném, ha a tavalyi általam várt SB összejönne (Colts-Vikings)...

több mint 13 éve
Toca Minnesota Vikings 18 698 — Vikings fan
Ha a Bears nem esik vissza, a wild card is veszélyben van, a Packers megnyeri a csoportot ez fix. Tudom, sok van még hátra, de komoly bajban vagyunk.vsanyi132
Nah azért akkora gáz nincs. 1. csoportmeccsünk 7.forduló előtt a Lions ellen van őket el kell verni 2. 7.fordulóban ha visszatér Rice és azért várhatóan Brett se fog akkora már fél méterrel mellé hajigálni az offense megint elég jó lesz ha meg jönne még VJax is akkor... Nem mondom hogy nyerni fogunk a Lambeaun de azért a GB off fala még mindig nem világrengető szóval keresni valónk lesz.
A komoly kérdés hogy Favre formába lendül-e speciel a Lions tökéletes erre 😀 Utána lesz egy marha nehéz meccsünk Jets ellen majd otthon verni kell Dallast.
Ráadásul most van egy bye weekünk amin a kis sérüléseket ki lehet heverni és fejben összelehet jobban állni.
Nem lesz itt gond csak ijesztgetnek a fiúk. 😀
több mint 13 éve
Pálca Minnesota Vikings Kansas Jayhawks 327 — Vikings fan
Ha a Bears nem esik vissza, a wild card is veszélyben van, a Packers megnyeri a csoportot ez fix. Tudom, sok van még hátra, de komoly bajban vagyunk.vsanyi132
Ezzel én nagyon nem értek egyet. A GB gyengébb ellenfelekkel játszott eddig, a Bears megszenvedett a Lions ellen, viszont megverte a Dallast meglepetésre. Jövő héten kiderül, hogy ki a jobb 😊
A csoporton belül a győzelmek kettőt érnek, és szerintem a Lions is nyer 1-2-t(remélem nem most lesz az egyik).
A WC helyért nagy csata lesz, érzem olyan erősnek a csoportot most, hogy akár 3-an is bemenjenek a PO-ba.