New England Patriots
75 feliratkozó
több mint 14 éve
Remélhetőleg még 1-2 évtizedig hagy minket értetlenkedni a döntésein, és közben folyamatosan PO-s csapatokat épít még itt 😀

több mint 14 éve
Nem hinném, hogy véletlenül történt ami történt, de ok nélkül BB nem tesz semmit. Azt meg erősen kétlem, hogy valaha is megtudjuk a bennfentes döntések igazi okát.toxiqueBB is ember. A PIT és a NYG loss után sokan fejtegették is a pats.hu-n és asszem itt is, h OK a 3 gyűrű, OK, BB zsenialitása, OK, a sok pluszos szezon, de BB is ember.
Ő is hibázhat. Akár ilyen nagyot is.
X év múlva szerintem simán elismerheti, h "Igen, 2011-ben ez egy hiba volt. Ez és ez volt az oka, sajnálatosan, akit le akartunk igazolni safety posztra azt nem sikerült, úgyh ez lett az eredménye."
De az is lehet, h azt fogja mondani, h fájó döntés volt, de XY sérült volt, XY mentalitása nem volt megfelelő, XY pedig nem végzett megfelelő edzésmunkát így nem láttuk értelmét megtartani.
Talán ha befejezi a pályafutását BB, akkor majd tényleg medtudunk ilyen részleteket :cool: :cool: :cool:
több mint 14 éve
De csak az idei évnél maradva engem az érdekelne leginkább, h mi volt BB elképzelése a secondary-vel, amikor kivágott a szezon előtt minden hadra fogható játékost :rolleyes: :rolleyes: :rolleyes: :rolleyes:Nem hinném, hogy véletlenül történt ami történt, de ok nélkül BB nem tesz semmit. Azt meg erősen kétlem, hogy valaha is megtudjuk a bennfentes döntések igazi okát.
Hibának tekintené utólag? Vagy csak egy szükséges, elkerülhetetlen rossznak? Volt- e olyan indok a háttérben, ami szigorúan titkos volt a közönség számára?Rule
több mint 14 éve
Remélem egyszer megírja Belichick a részletes és őszinte önéletrajzát. Nagyon kíváncsi lennék például arra, hogy mikor derült ki valójában, hogy Haynesworth nem válik be. Vagy mi történt Ochocincoval. Meg persze még tízezer dologra. Tudom, hogy már van egy ilyen jellegű könyv, a War Room, de nem hiszem, hogy amíg aktív BB, kiadja az igazán bennfentes titkokat. Mondjuk lehet visszavonulása után sem...Szeritnem erre a könyvre jó sokan várunk 😛 😛 😛
LordTamas
Én nagyon kíváncsi lennék arra is, hogy az Öreg mit írna majd a minden évben - nem egyszer sajnos teljes joggal - támadott draftstratégiájára is. Vagy pl. arra, h miért Brady mellett döntött a Rams elleni SB-n (rossz belegondolni, h mi lett volna, h Brady-t padoztatja és a holtszezonban pl. a Jets elvitte volna tőlünk egy kb. 3. körös pickért ...egy évtized alakult volna másképp).
De csak az idei évnél maradva engem az érdekelne leginkább, h mi volt BB elképzelése a secondary-vel, amikor kivágott a szezon előtt minden hadra fogható játékost :rolleyes: :rolleyes: :rolleyes: :rolleyes:
Hibának tekintené utólag? Vagy csak egy szükséges, elkerülhetetlen rossznak? Volt- e olyan indok a háttérben, ami szigorúan titkos volt a közönség számára?
több mint 14 éve
Remélem egyszer megírja Belichick a részletes és őszinte önéletrajzát. Nagyon kíváncsi lennék például arra, hogy mikor derült ki valójában, hogy Haynesworth nem válik be. Vagy mi történt Ochocincoval. Meg persze még tízezer dologra. Tudom, hogy már van egy ilyen jellegű könyv, a War Room, de nem hiszem, hogy amíg aktív BB, kiadja az igazán bennfentes titkokat. Mondjuk lehet visszavonulása után sem...Más: FA WR témában, én sem DeSean Jacksonnak, sem Lloydnak nem örülnék. Szerintem valami magas WR kéne, aki leveszi Brady pontatlanabb bombáit. Vincent Jackson méreteit és adottságát tekintve szerintem ideális lenne, kérdés, hogy a hozzáállása milyen.
A másik érdekes téma Mario Williams (ha nem tagelik, de mivel 22 milliós cap spacet vinne el, kérdéses), nem teljesen elvetemült ötlet, hogy bepróbálkozunk nála, tekintve, hogy versenyben voltunk annó Peppersért is. Na ő lenne az a game-changer a védelemben, aki egy SB utolsó drivejában földbe tapossa Eli Manninget és kiharapja a labdát a kezéből. Talán még pénzünk is lenne rá, bár akkor más komolyabb igazolásra már nem maradna.
több mint 14 éve
Fat Al-t kitette a Tampa is.CFL vagy UFL?
Kíváncsi vagyok, látjuk-e még pályán...Sinisa
Draft

2001-2003-2004-2014-2016-2018
több mint 14 éve
Fat Al-t kitette a Tampa is.Kíváncsi vagyok, látjuk-e még pályán...
TITO
JOHAN
Per Sempre Etern
This team was the best team in the AFC in the regular season and we won two games in the playoffs against two good football teams, the best team in the postseason. And that’s what this team is.
több mint 14 éve
Wes Bunting of National Football Post puts together the third version of his mock draft and it has a defensive focus for the Patriots.LE-ként inkább a futás elleni stabilitáson van a hangsúly, RE-ként pedig nyomást is tudnia kell kifejteni az ellen irányítójára, szóval az utóbbi kicsit komplexebb játékerőt képvisel jobb esetben. Nálunk sajnos nem.
At No. 27, Bunting gives the Patriots defensive tackle Fletcher Cox (Mississippi State).
"He’s a tall, long-armed defensive lineman with an explosive first step, can penetrate and possesses some scheme versatility. Seems like an ideal late first-round Patriots type pick," Bunting writes.
At No. 31, Alabama safety Mark Barron is the pick.
"New England has had to piece together their secondary this year, but in terms of talent they could certainly use an upgrade at a number of spots," Bunting writes. "Barron is a smart, instinctive safety with good ball skills, can play in the box and be effective bumping/running with tight ends underneath."
In his previous mock draft, Bunting had the Patriots picking Barron at No. 27 and Illinois defensive lineman Whitney Mercilus with their other first-rounder. So at this time, Barron's stock is dipping in Bunting's eyes, perhaps because he's expected to miss the combine due to double hernia surgery.
Mike Reiss gondolatai. Cox-ról mit lehet tudni? Egy 4 man pass rush-nál szerintetek ki tudna fejteni kellő nyomást? vagy nem is ez lenne a feladata, hanem csak a futásokkal szembeni stabilitás megalapozása?Rule
több mint 14 éve
Wes Bunting of National Football Post puts together the third version of his mock draft and it has a defensive focus for the Patriots. At No. 27, Bunting gives the Patriots defensive tackle Fletcher Cox (Mississippi State).
"He’s a tall, long-armed defensive lineman with an explosive first step, can penetrate and possesses some scheme versatility. Seems like an ideal late first-round Patriots type pick," Bunting writes.
At No. 31, Alabama safety Mark Barron is the pick.
"New England has had to piece together their secondary this year, but in terms of talent they could certainly use an upgrade at a number of spots," Bunting writes. "Barron is a smart, instinctive safety with good ball skills, can play in the box and be effective bumping/running with tight ends underneath."
In his previous mock draft, Bunting had the Patriots picking Barron at No. 27 and Illinois defensive lineman Whitney Mercilus with their other first-rounder. So at this time, Barron's stock is dipping in Bunting's eyes, perhaps because he's expected to miss the combine due to double hernia surgery.
Mike Reiss gondolatai. Cox-ról mit lehet tudni? Egy 4 man pass rush-nál szerintetek ki tudna fejteni kellő nyomást? vagy nem is ez lenne a feladata, hanem csak a futásokkal szembeni stabilitás megalapozása?
több mint 14 éve
As noted by @caplannfl, Patriots add RB Eric Kettani to their 80-man roster. Kettani currently not cleared by Navy to resume football caree2009 óta kb. 3. alkalommal... tudtommal lejárt a két éves szolgálata, szóval most nem kell majd Reserve/Military List-re rakni.(...) FB maradhat Polite, ha használjuk majd (ismétcsak DoM írta, hogy utoljára pont JMD-nél volt normális FB-nk). WyattEric Kettani re-signed.Gogo
A maga módján riasztó, hogy BB mennyire ragaszkodik hozzá... OK, Navy-játékos volt, ami miatt különösen közel állhat a szívéhez.
szvsz már az nagy eredmény lenne tőle, ha a PS-be bekerülne... bár ki tudja, lehet hogy Kyle Eckel-i magasságokba is emelkedhet😊Gyulus
If RB Eric Kettani is not cleared by Navy to resume football career, he could wind up on reserve/military list.
Mike Reiss tvítelte

több mint 14 éve
Láttátok már a 2012-es sorsolásunkat (gondolom, már igen)?Szerintem már többen fejtegették ezen a fórumon is, hogy 7 hónappal a szezon kezdete előtt nem érdemes elkönyvelni egy 14-2-es mérleget, a sorsolás alapján.
Nekem könnyebbnek tűnik a tavalyinál, de majd meglátjuk élesben. Nem játszunk a Pittsburg-el, de a Ravens-el (idegenben) és a 49ers-el (otthon) igen. Vélemény?
http://www.patriots.com/news/article-1/2012-Patriots-Opponents-Announced/02cb9ca0-ab10-45e6-864b-836bb5cd3736toxique
Tavaly ki gondolta a volna, hogy a Niners az NFC 2nd seed-jét szerzi majd meg?! Az egész NFC West-tet szerintem kisöpörhetőnek gondolta a legtöbb csapat szurkolója az NFC South-ban és az AFC North-ban is (asszem ők játszottak velük teljes kört)....
Az AFC South is kemény dió lehet. A Texans már idén is erős volt. A Titans egy jó draft-tal jövőre is versenyben lesz a rájátszásért, így ők is tényezők lesznek. (CJ2K-nek várhatóan nem ilyen lesz az idénykezdete jövőre). A Colts egy fekete (vad)ló lehet, akár Manning-gel, akár Luck-kal.
A Broncos amúgy is mumusa volt a Patsnek évtizedeken keresztül, bennük is van némi potenciál.
A konferenciából a Fins nagyon kezdett feljönni az év végére, az új OC-val ki tudja mire lesznek képesek. A Bills - amíg a lufi ki nem pukkadt -, idén kihozta döntetlenre a Pats-szel a párharcot. A Jets pedig fel tud pörögni bármikor egy Pats meccsre.
....ja és persze, sokszor onnan kapjuk a legnagyobb pofonokat, ahonnan nem várjuk. A Browns meccs nem csak nekem dereng, mint hideg zuhany. Abban az évben a Saints is nagyon csúnyán felsült ellenük. Idén a kőkeménynek nem nevezhető SEA, STL,stb. okozott tőlük jóval komolyabb csapatoknak gondot (BAL, NO).
Szal lesz szerintem 3 meccs, ami 50-50% --> BAL, HOU, SF
kb. 9-10 meccs, ami 60-40, vagy 65-35%
és a maradék 3-4 meccs az, amely pont a kötelező győzelmi kényszer miatt lesz nehéz --> JAC, IND?, SEA?, STL esetleg ARI hazai pályán.
több mint 14 éve
Láttátok már a 2012-es sorsolásunkat (gondolom, már igen)?Nekem könnyebbnek tűnik a tavalyinál, de majd meglátjuk élesben. Nem játszunk a Pittsburg-el, de a Ravens-el (idegenben) és a 49ers-el (otthon) igen. Vélemény?
http://www.patriots.com/news/article-1/2012-Patriots-Opponents-Announced/02cb9ca0-ab10-45e6-864b-836bb5cd3736
több mint 14 éve
2009 óta kb. 3. alkalommal... tudtommal lejárt a két éves szolgálata, szóval most nem kell majd Reserve/Military List-re rakni.Eric Kettani re-signed.GogoFB --> Louska Polite (2012)(...) FB maradhat Polite, ha használjuk majd (ismétcsak DoM írta, hogy utoljára pont JMD-nél volt normális FB-nk). Wyatt
(Akkor van esélye rosteren maradni ha csak 4 futóval vágunk neki a szezonnak... TC-re biztos hogy kapni fog konkurenciát...)Castleai01
A maga módján riasztó, hogy BB mennyire ragaszkodik hozzá... OK, Navy-játékos volt, ami miatt különösen közel állhat a szívéhez.
szvsz már az nagy eredmény lenne tőle, ha a PS-be bekerülne... bár ki tudja, lehet hogy Kyle Eckel-i magasságokba is emelkedhet😊
több mint 14 éve
Eric Kettani re-signed.FB --> Louska Polite (2012)(...) FB maradhat Polite, ha használjuk majd (ismétcsak DoM írta, hogy utoljára pont JMD-nél volt normális FB-nk). Wyatt
(Akkor van esélye rosteren maradni ha csak 4 futóval vágunk neki a szezonnak... TC-re biztos hogy kapni fog konkurenciát...)Castleai01
I swung a saber and I was a young Hussar
"Theirs not to make reply, / Theirs not to reason why, / Theirs but to do and die."
több mint 14 éve
DMC FS-posztba állításának a legfőbb pozitívuma épp nem DMC teljesítménye volt... hanem az, hogy Chung végre vérbeli SS-ként vadászhatott a pálya közepén... olyan hiteket osztogatott, hogy élmény volt nézni...Már egy rendes inkább strong safety is óriási előrelépés lenne. Chung meg valahogy megoldja a FS-t. Belichick is mondta, hogy próbálnak mindkét safety posztra olyan univerzális játékost játszatni, aki mindkét feladatkört el tudja látni.. Ebbe a helyzetbe azért kényszerülhet bele könnyen a Pats, mert drafton Martin kivételével nincs nagyon rövidtávon kezdőpotenciállal rendelkező free safety. A szegényes draft felhozatal miatt meg szerintem kisebb túlfizetések várhatóak az FA piacon, amibe kíváncsian várom, hogy belemegy-e Pats. Még a Brownsos Mike Adams lehetne egy átmeneti megoldás FS-re, amíg jobbat nem talál a csapat. Esetleg az ex-Jets, most Jaguars D. Lowery.DoMSafety kérdéshez: mennyire lehetne megoldás Mark Barron a hiányzó kezdő S posztra?Nem tudom pontosan hogy ki, de valaki említette hogy Barron nem igazán jelentene nekünk megoldást, ő is inkább SS mint Chung. Nekünk FS kell.nDRo
(Én inkább egy korai CB picket várnék és egy CB (McCourty vagy Dowling) betolását FS-be).Gogo
Chung FS-ként problémás, man-to-man nem tudja megtartani a sebesebb slot-WReket (még az olyanokat sem, mint az Indy-s White:S)
Eugene Wilson ugye eredetileg CB volt... onnan konvertáltuk FS posztra. Ugyanez Ras-Ival is előfordulhat - DMC szerintem kap még1 esélyt, remélhetően hamar feledteti ezt az iszonyatos sophomore slump-ot:S
FA-ról nekem Lowery és Adams mellett még a titans-es Griffin és minden Jags-drukker rémálma, Reggie Nelson jutott az eszembe...
mondjuk még van Chris Harris (jelenleg DET, korábban CHI és CAR)... 2010-ben, egészségesen All-Pro volt. Papíron FS, a valóságban azonban inkább az ütközéseiről híres, őt is max zónázni tudna hátul...
Btw, a régi safety-állományunk valamennyi tagja FA lesz, szóval papíron lehetne szemezgetni a Vödör, Sanders, Page trióból is, csak hogy elismerjük az előző offseason marhaságait😊
több mint 14 éve
Srácok egyébként ez a visszaállás a védelemben 3-4re mitől ennyire biztos?pasztoybKb annyira mint amikor a féllábú tengerész megnyeri a fenékbe billentő versenyt 😀
Draft

2001-2003-2004-2014-2016-2018
több mint 14 éve
Srácok egyébként ez a visszaállás a védelemben 3-4re mitől ennyire biztos?

több mint 14 éve
Már egy rendes inkább strong safety is óriási előrelépés lenne. Chung meg valahogy megoldja a FS-t. Belichick is mondta, hogy próbálnak mindkét safety posztra olyan univerzális játékost játszatni, aki mindkét feladatkört el tudja látni.. Ebbe a helyzetbe azért kényszerülhet bele könnyen a Pats, mert drafton Martin kivételével nincs nagyon rövidtávon kezdőpotenciállal rendelkező free safety. A szegényes draft felhozatal miatt meg szerintem kisebb túlfizetések várhatóak az FA piacon, amibe kíváncsian várom, hogy belemegy-e Pats. Még a Brownsos Mike Adams lehetne egy átmeneti megoldás FS-re, amíg jobbat nem talál a csapat. Esetleg az ex-Jets, most Jaguars D. Lowery.Safety kérdéshez: mennyire lehetne megoldás Mark Barron a hiányzó kezdő S posztra?Nem tudom pontosan hogy ki, de valaki említette hogy Barron nem igazán jelentene nekünk megoldást, ő is inkább SS mint Chung. Nekünk FS kell.nDRo
(Én inkább egy korai CB picket várnék és egy CB (McCourty vagy Dowling) betolását FS-be).Gogo
több mint 14 éve
Nem tudom pontosan hogy ki, de valaki említette hogy Barron nem igazán jelentene nekünk megoldást, ő is inkább SS mint Chung. Nekünk FS kell.nDRoÉn is erre utaltam a zárójelben, a SS poszt mellett néhány értékelésben "ballhawk" meg "good ball skills" besorolást is kapott, azért vetettem fel.
I swung a saber and I was a young Hussar
"Theirs not to make reply, / Theirs not to reason why, / Theirs but to do and die."
több mint 14 éve
Safety kérdéshez: mennyire lehetne megoldás Mark Barron a hiányzó kezdő S posztra?Nem tudom pontosan hogy ki, de valaki említette hogy Barron nem igazán jelentene nekünk megoldást, ő is inkább SS mint Chung. Nekünk FS kell.
(Én inkább egy korai CB picket várnék és egy CB (McCourty vagy Dowling) betolását FS-be).Gogo
több mint 14 éve
Safety kérdéshez: mennyire lehetne megoldás Mark Barron a hiányzó kezdő S posztra?Szerintem Barronhoz kevés lesz a Saints pickje is, ha jól tudom, őt több csapat is nézegeti, akik jóval mögöttünk végeztek. (más kérdés, h abban a szerencsés helyzetben vagyunk, h 30 csapat mögöttünk végzett 😛 😛 😛 )
(Én inkább egy korai CB picket várnék és egy CB (McCourty vagy Dowling) betolását FS-be).Gogo
több mint 14 éve
Safety kérdéshez: mennyire lehetne megoldás Mark Barron a hiányzó kezdő S posztra? (Én inkább egy korai CB picket várnék és egy CB (McCourty vagy Dowling) betolását FS-be).
I swung a saber and I was a young Hussar
"Theirs not to make reply, / Theirs not to reason why, / Theirs but to do and die."
több mint 14 éve
Helyenként azért pislogtam nagyokat...WyattEzért is kértem előre is elnézést mindenkitől már rögtön az elején... 😀
(Ezek csak saját, mezei szurkolói érzések, gondolatok és mint ilyenek finoman szólva is "egyéniek"...) 😉
"Azt mondják Elmebajban Szenvedek... De én Nem is Szenvedek, inkább Élvezem Minden egyes Percét..." 😉