New England Patriots

75 feliratkozó

több mint 14 éve
Törölt felhasználó
Szar érzés, de csak azért, mert remekül megcáfoltuk a régi mondást miszerint kétszer nem léphetünk ugyanabba a folyóba...

Viszont! Meglepően sok dolog van, ami miatt jól érezhetjük magunkat és ez a folyó lehet, hogy nem a 2008 februárira emlékeztet, sokkal inkább a 2007 januárira. Mi történt azután?FeGa
Szép elemzést írtál, de én rövidebben válaszolnám meg a kérdésed:
Azóta nem nyertünk SB-t, és volt pár kínos vereség PO-ban.Sobri Jóska
Én arra céloztam, hogy akkor szereztük meg Wes-t, Randy-t, Stallworth-öt, egyszóval bevásároltunk a legnagyobb needünkre, mert tudtuk, hogy nagyon közel vagyunk. Szerintem most megtörténhet megint ez.
több mint 14 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 36 275 — #NoStress
Ezzel maximálisan egyetértek, ahogy minden Pats- és Nempats-drukker is.
Csak nem erről van szó.
Kábé annyira nem, mintha azt az állítást, hogy "ez az egér fehér, mint a hó" azzal cáfolnád, hogy a hónak nincs se farka, se pici szeme, és a sajtot se szereti, arról nem is beszélve, hogy hó télen van, míg egér nyáron is.
De végülis szíved joga nem megérteni amit írok.
Nem kell, hogy foglalkozz azzal, hogy én nem szapulom Bradyt, hanem a zsenialitása mellett egy nagyon fontos hiátusáról írok momentán. A zsenialitásáról majd szó esik az alapszakaszban, meg 1-2 PO meccset követően. A hiányosságáról pedig most.
Azzal se kell foglalkozz, hogy én imádom Bradyt, és erősen zavar az a szerep, amire már alkalmatlan, és nem engedik elmenni, hagyják, hogy döntögesse a saját "cool", "clutch" és egyéb szobrait.
Olvasd el a nehézsúlyú bokszvilágbajnok, Rocky Marciano élettörténetét, és hátha rájössz, hogy nem attól volt ő a legnagyobb, hogy végigverte a világot, kiállt mindenki ellen, meg is nyerte minden meccsét. Hanem attól, hogy a csúcson vissza tudott vonulni, tisztában volt a saját határaival, képességeivel, stc. Joe Louis is gigász volt, mégis rá tudták venni - az anyagi körülményei főleg - hogy visszatérjen egy tuti szopó meccsre, kár volt azért. De a focinál maradva, mivel a Favre-saga lezárult már, megkérdezem, hogy nem lett volna stílusosabb, méltóbb a GB-ből visszvonulni? Tényleg kellett a teljesen eredménytelen bohóckodás a Jets-el? Vagy volt értelme a Vikingsben eröltetni még?
Nem csak az kell a nagysághoz, hogy valaki valamit elérjen. Hanem, hogy meg is tartsa, és ha már nem tudja megtartani, akkor tudja mikor kell kiszállni. (Hány szerelem torkollik méltatlan marakodásba a végén, mert az egyik szereplő bár tudja, hogy vége, mégis erölteti amit nem lenne szabad? Rengeteg.)

több mint 14 éve
Törölt felhasználó
Engem nem zavar az, hogy nagyon sokan nem értenek velem egyet.
Az zavar nagyon, hogy Bradyügyben igazam van.
Sosem mondtam, hogy nem alappillér, azt se, hogy alapszakaszban ne lenne fasza, rekordmájer, stb. csakhogy van egy nagy difi, mégpedig, hogy alapszakaszban el lehet veszteni pár meccset, ki lehet javítani, egy jó átlag szükséges, így minden meccsnek más a tétje.
PO-ban nem lehet veszteni, mert azonnal véget ér a szezon. Ott egy meccs van, ahol győz a jobb, és kész.
Hidd el, nem a hibát akarom észrevenni.
A hibát látom évek óta, nem tudom pozitívan látni, és minden PO-ban reménykedek, hogy majd most rámcáfol, hogy a hiba kijavítva, hogy én tévedek - de nem.
Valamint gondolj arra, hogy ez az advocatus diaboli szerepem milyen csapatépítően, közösségkovácsolóan hat a fórum Pats-es közösségére. 😊
Valamint ha a kifejezés eredetéig asszociálsz, mégis csak egy szentről beszélünk. 😊Sobri Jóska
Kiemelném ezt a mondatodat és csak erre reagálnék, eleve ez a téma nekem már egy kicsit sok.
Gondolj bele mekkora dolog az , hogy ez a csapat ott van minden Play Off-ban, és egyáltalán van hol reménykedned... 😉
Én össze teszem a két kezem hogy egy ilyen korszakos zseni pályafutását követhetem végig, aki nagyon nagyon sokat tett/tesz a csapatunkért, nem cserélném el senkire, nagyon sokat köszönhet neki ez a Franchise és minden szurkoló... 😊
több mint 14 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 36 275 — #NoStress
Élvezem én a focit, hiszen erről szól. Szórakoztat.
Egy Atlanta - saints meccs is akár, pedig ott aztán édesmindegy ki nyer. Fél percenként drukkolhatok másnak, jönneka csodás teljesítmények, stb.
De ha van az embernek csapata, akinek drukkol, akkor habitustól függően az az elvárás, hogy nyerjen. Ebben a sportágban SB-t lehet nyerni.
Nincsen LigaKupa vagy BL, vagy effélék.
Tavaly, a GB-Steelers SB után teljesen elégedett voltam a szórakoztatással, de ha a Steelers nyer, akkor is az lettem volna.
Idén meg nem vagyok elégedett, ez tény.
Én nem a szép megmozdulások miatt szerettem meg a NE-t. (Ez ugyebár 10 éve volt.)
Hanem a küzdenitudása, kibrusztolása, sohafelnemadása, Brady rezzenéstelen arca, és eltökélt kifejezése miatt, most a többiről nem is beszélve.
Én ezt nem láttam, így nem voltam elégedett, és nem is élveztem a meccs végét, se most nem élvezem a második helyet.Sobri Jóska
Nem hiszem én sem, hogy egy elvesztett SB után meg kell halni a gyönyörű jelenetektől, és meg kellene azzal elégedni, hogy "de milyen szépen kaptunk ki".
Viszont én azt látom, hogy egész évben egy olyan játékos fejét követeled, aki alappillére a csapatnak, és ebben az idényben is, soha nem látott dolgokat - rekordokat vitt véghez. Kicsit olyan, mintha minden áron csak a hibát akarnád észrevenni. Ezért gondoltam, hogy ha egyszer úgy nézel meg egy mérkőzést, hogy a pozitív dolgokat látod meg, talán kicsit jobban megérted, miért nem értenek Veled egyet nagyon sokan - köztük én sem - Brady kiégettségét illetően.
A régi időket idézendő, Chung mekkorát ütött a Giants WR-en?! Rodney Harrison féle kemény - tökös játék volt. 😊Gomboc_Arthur
Engem nem zavar az, hogy nagyon sokan nem értenek velem egyet.
Az zavar nagyon, hogy Bradyügyben igazam van.
Sosem mondtam, hogy nem alappillér, azt se, hogy alapszakaszban ne lenne fasza, rekordmájer, stb. csakhogy van egy nagy difi, mégpedig, hogy alapszakaszban el lehet veszteni pár meccset, ki lehet javítani, egy jó átlag szükséges, így minden meccsnek más a tétje.
PO-ban nem lehet veszteni, mert azonnal véget ér a szezon. Ott egy meccs van, ahol győz a jobb, és kész.
Hidd el, nem a hibát akarom észrevenni.
A hibát látom évek óta, nem tudom pozitívan látni, és minden PO-ban reménykedek, hogy majd most rámcáfol, hogy a hiba kijavítva, hogy én tévedek - de nem.
Valamint gondolj arra, hogy ez az advocatus diaboli szerepem milyen csapatépítően, közösségkovácsolóan hat a fórum Pats-es közösségére. 😊
Valamint ha a kifejezés eredetéig asszociálsz, mégis csak egy szentről beszélünk. 😊

több mint 14 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 36 275 — #NoStress
Szar érzés, de csak azért, mert remekül megcáfoltuk a régi mondást miszerint kétszer nem léphetünk ugyanabba a folyóba...

Viszont! Meglepően sok dolog van, ami miatt jól érezhetjük magunkat és ez a folyó lehet, hogy nem a 2008 februárira emlékeztet, sokkal inkább a 2007 januárira. Mi történt azután?FeGa
Szép elemzést írtál, de én rövidebben válaszolnám meg a kérdésed:
Azóta nem nyertünk SB-t, és volt pár kínos vereség PO-ban.

több mint 14 éve
peterk2005 udvari bolond Indianapolis Colts Stanford Cardinal 24 586 — The only discipline that lasts, is self discipline
Ha BB visszavonulna most, nem is tudom, mi lenne. Bradyvel is mi lenne. Ők ketten valahogy nagyon összetartoznak, legalább is a szememben. Ők szerintem együtt fogják szögre akasztani a cipőjüket.polonic
A cipőjüket lehet, de BB-t ismerve a pulóverjüket biztos, hogy nem. A "szürkének" minden bizonnyal annyi. 😀

(De rábeszélném, ha tehetném, hogy inkább adja nekem. 😀)


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 14 éve
ThundersNFL AntiHarcosKlubAlapító New England Patriots 18 693 — !SuPeR6BoWL!Vrabel.......
Na rajta FA-n és drafton kukázunk össze egy SB-t nyerő teamet és Brady utolsó évében a SB-n

New England Patriots - New York Giants 28-25 😀 😀 😀 😉 😉 😉

MVP: TB

Draft


2001-2003-2004-2014-2016-2018
több mint 14 éve
Törölt felhasználó
A baj az, hogy el akarod tőlünk venni ezt a varázslatot a "Szent SuperBowl" nevében.
Bocsánat, de én nem adom! Én élvezni fogom ennek a "kiégett vén fasznak" a varázslatát, amíg csak a pályán lesz.Gomboc_Arthur
Nem akarok védeni senkit sem, de abban egyetértek sobrival: minden sportot győzelemre játszanak. A játék lehet szép, mint Vénusz maga, az AFC bajnoki cím is oké, de olyan ez, mintha beérnéd a szép szőke bombázónak a dagadt-ronda barátnőjével, csak hogy legyen kit meghajtani hajnalban. 😛 toxique
Persze, de nála azt érzem, hogy túlzottan is az eredményekre koncentrál. Próbáltam egy más nézőpontot is megmutatni.

De semmi gond: jövőre BB majd a kék hoodie-ban vezényli le az sb-t, amit megnyerünk. 😀toxique
A Nagy Winnetou szóljon belőled, sápadt bőrű testvérem! 😀
több mint 14 éve
Törölt felhasználó
A régi időket idézendő, Chung mekkorát ütött a Giants WR-en?! Rodney Harrison féle kemény - tökös játék volt. 😊Gomboc_Arthur
Az hatalmas volt, Nicks utána egy pár játékot az oldalvonal mentén nézett végig 😊gravedigger
Hiányzik is a jó öreg Rodney apó. 😕
több mint 14 éve
Törölt felhasználó
Nem hiszem én sem, hogy egy elvesztett SB után meg kell halni a gyönyörű jelenetektől, és meg kellene azzal elégedni, hogy "de milyen szépen kaptunk ki".
Viszont én azt látom, hogy egész évben egy olyan játékos fejét követeled, aki alappillére a csapatnak, és ebben az idényben is, soha nem látott dolgokat - rekordokat vitt véghez. Kicsit olyan, mintha minden áron csak a hibát akarnád észrevenni. Ezért gondoltam, hogy ha egyszer úgy nézel meg egy mérkőzést, hogy a pozitív dolgokat látod meg, talán kicsit jobban megérted, miért nem értenek Veled egyet nagyon sokan - köztük én sem - Brady kiégettségét illetően.
A régi időket idézendő, Chung mekkorát ütött a Giants WR-en?! Rodney Harrison féle kemény - tökös játék volt. 😊Gomboc_Arthur
Az hatalmas volt, Nicks utána egy pár játékot az oldalvonal mentén nézett végig 😊
több mint 14 éve
Törölt felhasználó
Élvezem én a focit, hiszen erről szól. Szórakoztat.
Egy Atlanta - saints meccs is akár, pedig ott aztán édesmindegy ki nyer. Fél percenként drukkolhatok másnak, jönneka csodás teljesítmények, stb.
De ha van az embernek csapata, akinek drukkol, akkor habitustól függően az az elvárás, hogy nyerjen. Ebben a sportágban SB-t lehet nyerni.
Nincsen LigaKupa vagy BL, vagy effélék.
Tavaly, a GB-Steelers SB után teljesen elégedett voltam a szórakoztatással, de ha a Steelers nyer, akkor is az lettem volna.
Idén meg nem vagyok elégedett, ez tény.
Én nem a szép megmozdulások miatt szerettem meg a NE-t. (Ez ugyebár 10 éve volt.)
Hanem a küzdenitudása, kibrusztolása, sohafelnemadása, Brady rezzenéstelen arca, és eltökélt kifejezése miatt, most a többiről nem is beszélve.
Én ezt nem láttam, így nem voltam elégedett, és nem is élveztem a meccs végét, se most nem élvezem a második helyet.Sobri Jóska
Nem hiszem én sem, hogy egy elvesztett SB után meg kell halni a gyönyörű jelenetektől, és meg kellene azzal elégedni, hogy "de milyen szépen kaptunk ki".
Viszont én azt látom, hogy egész évben egy olyan játékos fejét követeled, aki alappillére a csapatnak, és ebben az idényben is, soha nem látott dolgokat - rekordokat vitt véghez. Kicsit olyan, mintha minden áron csak a hibát akarnád észrevenni. Ezért gondoltam, hogy ha egyszer úgy nézel meg egy mérkőzést, hogy a pozitív dolgokat látod meg, talán kicsit jobban megérted, miért nem értenek Veled egyet nagyon sokan - köztük én sem - Brady kiégettségét illetően.
A régi időket idézendő, Chung mekkorát ütött a Giants WR-en?! Rodney Harrison féle kemény - tökös játék volt. 😊
több mint 14 éve
Törölt felhasználó
Most nézem hogy Tyvon Branch is FA lesz 😊 Ha őt elhoznánk talán még inkább örülnék mint Landry-nek, fiatalabb, sokkal több tackle-t csinál átlagban, és messze nem olyan sérülékeny 😊 van esélye a dolognak szerintetek ?
több mint 14 éve
polonic New England Patriots 444 — Patriots fan
BB most nyilatkozott, több újságíró szerint is visszavonulós szaga volt a dolognak, remélem h csak most hirtelenjében érzi így, majd alszik rá párat és nem lépi meg. Joshnak még kell idő... legalább 2-3 év.Danna
Mi-mi-mi? Valamit ennyire benéztem?

BB meg a visszavonulás? Na ne!!! :opolonic
Nézd meg Rapoport twitter oldalát, ott vannak célozgatások: https://twitter.com/#!/RapSheet

Bedard viszont nem dől be neki. 😊
@GregABedard I gave it credence for a while, but no longer. Would be huge shock RT @ehannan73: buying any of the buzz that says Belichick might retire?Danna
Nagyon megijedtem, amikor először elolvastam az írásod. 😊

Ha BB visszavonulna most, nem is tudom, mi lenne. Bradyvel is mi lenne. Ők ketten valahogy nagyon összetartoznak, legalább is a szememben. Ők szerintem együtt fogják szögre akasztani a cipőjüket.

Win Lose or Tie, We are Patriots fans till we die!

My favourite ring is the next one
több mint 14 éve
peterk2005 udvari bolond Indianapolis Colts Stanford Cardinal 24 586 — The only discipline that lasts, is self discipline
Brady és BB profi. Úgy gondolom, ha az edzéseken / meccseken Ocho-macho megütötte volna az elvárt szintet, akkor többet játszik. Ha BB be tudta volna illeszteni a scheme-be, akkor TB használta volna az elkapóját: nem gondolom, hogy ennyi edzés után ovis-szintű problémák miatt maradna távol a csatatértől.toxique
Amikor Ocho a pályán volt és felé ment a labda, akkor jól teljesített, én nem láttam semmi szint nem-megütési problémát. Ezért is furcsa, hogy milyen kevés snapet töltött a pályán. Egyébként is furcsa ami a klasszis első WR-ekkel történik nálatok. Moss és Ocho is nyilvánvalóan a gyűrűért jött ide, Moss nagyszerűen is játszott egy évig, aztán amikor nem jött össze a gyűrű, megromlott a viszony. Ocho idén szintén csak mosolygott és áradozott, de ez logikus, mert neki is a gyűrű volt a fontos. Kiváncsi leszek, hogy jövőre mi lesz vele.

Az érdekesebb kérdés, hogy ezzel az OL felállással TB mennyire az alfája és omegája a Patsnek. Ha TB helyére betennéd Brees-t, vagy Rogers-t (vagy Vick-et, esetleg Cam Newtont... etc 😀 ), nem hinném, hogy eltűnnénk az sb esélyes csapatok sorából. Ennek ellenére szeretném, ha Brady maradna a vezérünk, és Brees maradna ott, ahol van... 😀 toxique
Brees-el és Rodgers-el kapcsolatban nincs kétségem, hogy hasonló szinten járnátok. De Vick, Can Newton más liga, vele egész biztosan nagyon esne a csapat, Belichick ide vagy oda. Lehet, hogy néha bajban van, lehet, hogy időnként hibázik, de Brady most is, így is korszakos egyéniség. Ilyent "holmi" jó QB-val nem lehet helyettesíteni.

Egyébként számomra nem csak az OL, hanem a teljes O is kicsit kérdőjeles. Egyrészt tagadhatatlanul elit O, ha az alapszakaszi eredményességet, és bármilyen statisztikát nézek. Ugyanakkor a többi elit O-val ellentétben az utóbbi időben a Pats O jó védelmek ellen konstansan 20 pont környékén ragad. Nem időnként, hanem az utóbbi időben mindig. Ez a Saints, Packers, vagy a Manning-i Colts-ra nem jellemző. Nyilván elit D ellen mindenkinél esik az eredményesség, de nincs az a hatalmas kontraszt, hogy agyon szórják a gyengébb D-ket, és szenvednek a jók ellen. A Patsnél látok egy ilyen kettősséget. Nem értek annyira hozzá, hogy "kiszakmázgassam" 😊 ennek az okát, de ez nem lehet véletlen, valami oka kell, hogy legyen.


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 14 éve
nDRo New England Patriots 1 593
Az is kérdés, hogy 4-3 vagy 3-4 lesz-e.polonic
Mind1 😊
Kell egy OLB/DE.
A régi kívánság: RDE.
+ S, WR, CB
Szerintem az OL megvan, az LB sor közepe is, RB-k is vannak sokan, QB sem kell.
Én hoznék még egy TE-t a 4-5. körben. Sokat van a pályán legalább 2 TE nem árt, ha nem ketten vannak a DC-on.Sinisa
Jobb téma mint a Tommy fiú kiégett... gondolkoztam rajta, hogy tökön szúrom magam.
több mint 14 éve
Habi New England Patriots USC Trojans 4 829 — Patriots GM
Brandon Lloydot marhaság lenne megszerezni????ThundersNFL
több helyen is olvastam, hogy szinte biztos, hogy hozzánk jön. Én speciel nagyon örülnék neki.
Plusz elvileg a cap is nőni fog, szóval biztosan beférne. De nálam Wes megtartása az első számú prioritás WR témakörben. Bármilyen más manőver, csak a 2. helyre tehető.


JT Daniels fan
több mint 14 éve
Danna 698 — Pats Fan Club vezető
BB most nyilatkozott, több újságíró szerint is visszavonulós szaga volt a dolognak, remélem h csak most hirtelenjében érzi így, majd alszik rá párat és nem lépi meg. Joshnak még kell idő... legalább 2-3 év.Danna
Mi-mi-mi? Valamit ennyire benéztem?

BB meg a visszavonulás? Na ne!!! :opolonic
Nézd meg Rapoport twitter oldalát, ott vannak célozgatások: https://twitter.com/#!/RapSheet

Bedard viszont nem dől be neki. 😊
@GregABedard I gave it credence for a while, but no longer. Would be huge shock RT @ehannan73: buying any of the buzz that says Belichick might retire?
több mint 14 éve
polonic New England Patriots 444 — Patriots fan
Amúgy a Giants szabálytalanságánál (12 védő volt fent), miért nem állították vissza az időt? Nagyon nem mindegy az a 1x másodpercWyatt
Azon én is csodálkoztam.

De ez már a múlt. 😐

Win Lose or Tie, We are Patriots fans till we die!

My favourite ring is the next one
több mint 14 éve
Törölt felhasználó
Egyébként nem látok a jövőbe, de mikor a Baltimore elleni meccs után új rangot kértem, akkor bizony egy ilyen cikk volt a fejemben.
több mint 14 éve
Törölt felhasználó
Szar érzés, de csak azért, mert remekül megcáfoltuk a régi mondást miszerint kétszer nem léphetünk ugyanabba a folyóba...

Viszont! Meglepően sok dolog van, ami miatt jól érezhetjük magunkat és ez a folyó lehet, hogy nem a 2008 februárira emlékeztet, sokkal inkább a 2007 januárira. Mi történt azután? Nagyon közel voltunk a győzelemhez, azonban világosan kijött, hogy mik a csapat gyengéi. A vereséget követően (a cap hely segítségével) pedig BB bevásárolt. Most szerintem ugyanez lehet. Először is, szerintem ettől a szezontól és ettől a védelemtől nem vártunk többet, csak, hogy ne essünk ki megint tragikus körülmények között a PO-ban. Ezt túlteljesítettük. És miért nem vártunk túl sokat? Hát ott volt ugye, hogy elvesztettük a fonalat azzal kapcsolatban, hogy a GM BB mi a francot csinál, és nagyon sok névtelen emberből építi a védelmet, ami egyértelműen Wilfork köré lett kitalálva. Mondtuk, hogy ez nagyon kevés lesz és a rohadt életbe, hogy a béna húzásaival elvesztegeti Brady éveit. Most csapongok de twitteren olvastam tegnap és azóta is a fejemben van, hogy ez a védelem nagyon hasonló ahhoz, amiről a Moneyball szól. Persze azt picit szabadon értelmezve, de tényleg hasonló drótozás megy itt és BB egyik legkomolyabb edzői teljesítménye.
Tehát az volt az alapfelállás, hogy ilyen védelemmel nem fog menni.
Az alapszakasz egyébként úgy is zajlott, mint bármelyik az elmúlt néhány évben, 1-2 betlit leszámítva magabiztosan verünk mindenkit, de ott volt, hogy a rájátszásban ez kevés lesz. Aztán szerencsénk volt, mert kaptunk egy ajándék alapszakasz meccset a divisional roundban, ugyanis a Broncos nem volt PO kész csapat az idén. A Ravens ellen már igazi PO összecsapást láttunk, ahol szinte papírforma szerűen Brady magához képest alulteljesített. (Mellesleg érdemes elolvasni Bedard meccs utáni elemzését, amiből kiderül, hogy közel sem volt akkora homály azon a meccsen, ahogyan azt saját maga beállította.) És már akkor lehetett érezni a deja vu-t (vagy deja blue, ha jobban tetszik) hogy az AFC döntőben egy kulcsjátékos elvesztése "árán" kiharcolt győzelem bizony vereséget hozhat a Super Bowl-ban....
Azonban 2007-ben több szempontból volt egy utolsó dobás a döntő. Egyrészt a védelem tele volt olyan játékosokkal, akik a visszavonulás előtt álltak, lehet sarkítok de az az alakulat egy nagy runra lett összehozva, ami végül nem jött össze. Most viszont legózás folyik a D-ben, az O-fal még eléggé stabil (bár Mankins pofátlanul túl van fizetve még akkor is ha csak a Super Bowlban játszik tragikusan) a TE-k és a RB-ek igéretesek, ott van WELKER, csak egy mélységi célpont hiányzik, vagyis still work in progress, szóval a következő három évben könnyű szerrel jöhet össze megint a nagy meccs.
(És nyugodtan alszom majd akkor is, ha Brady 3 vagy 4 gyűrűvel de visszavonul majd és rásütik, hogy stabil védelem nélkül soha nem tudott SBt nyerni, ezért nem ő a best ever.)

És nem mellesleg rengeteg időt töltöttem mindenféle reportok meg elemzések olvasásával, videok nézésével és nincs másik csapat amelyiknek szurkolnék.
több mint 14 éve
Wyatt New England Patriots 26 306
Amúgy a Giants szabálytalanságánál (12 védő volt fent), miért nem állították vissza az időt? Nagyon nem mindegy az a 1x másodperc

több mint 14 éve
polonic New England Patriots 444 — Patriots fan
BB most nyilatkozott, több újságíró szerint is visszavonulós szaga volt a dolognak, remélem h csak most hirtelenjében érzi így, majd alszik rá párat és nem lépi meg. Joshnak még kell idő... legalább 2-3 év.Danna
Mi-mi-mi? Valamit ennyire benéztem?

BB meg a visszavonulás? Na ne!!! :o

Win Lose or Tie, We are Patriots fans till we die!

My favourite ring is the next one
több mint 14 éve
Danna 698 — Pats Fan Club vezető
1 dolog bánt a leginkább és érdekes, h ezt még senki nem említette meg. Miért vártunk a végén olyan sokáig a TD beengedésével?!?! 1.5 perccel korábban is megtehettük volna, sima FG távolság volt már az is, ha akkor beengedjük akkor van 2-2.5 percünk és 2 időkérésünk... Ezen nem tudok napirendre térni...Danna
Azért, mert a válasz drive-ban sokkal könnyebb akár 1 perc alatt is field goal távig eljutni, mint 2-3 perc alatt TD-ig. A red zone kutya kemény tud lenni a betömörült védelmével - főleg egy ilyen pontszegény meccsen, remek védelem ellen. Ezért amíg van remény arra, hogy field goal-on tudod tartani a Giants-et úgy, hogy marad minimum 1 perc körüli időd, addig nem kérdés, hogy arra kell menni, mert akkor field goal is elég a válaszra. A dolog ott dőlt el, amikor a Giants megszerezte az utolsó first down-ját a 10 yardoson belül. Ezzel lett 3 új probálkozása, és ezt már nem lehetett időkérésekkel úgy menedzselni, hogy néhány másodpercnél több maradjon.peterk2005
Nincs az az Isten h még1x megnézzem, de szerintem amit én mondok, az már 1st down volt. onnan már elég egyértelmű volt a szitu...

BB most nyilatkozott, több újságíró szerint is visszavonulós szaga volt a dolognak, remélem h csak most hirtelenjében érzi így, majd alszik rá párat és nem lépi meg. Joshnak még kell idő... legalább 2-3 év.
több mint 14 éve
ThundersNFL AntiHarcosKlubAlapító New England Patriots 18 693 — !SuPeR6BoWL!Vrabel.......
Brandon Lloydot marhaság lenne megszerezni????

Draft


2001-2003-2004-2014-2016-2018
több mint 14 éve
Fredo 205
1 dolog bánt a leginkább és érdekes, h ezt még senki nem említette meg. Miért vártunk a végén olyan sokáig a TD beengedésével?!?! 1.5 perccel korábban is megtehettük volna, sima FG távolság volt már az is, ha akkor beengedjük akkor van 2-2.5 percünk és 2 időkérésünk... Ezen nem tudok napirendre térni...Danna
Azért, mert a válasz drive-ban sokkal könnyebb akár 1 perc alatt is field goal távig eljutni, mint 2-3 perc alatt TD-ig. A red zone kutya kemény tud lenni a betömörült védelmével - főleg egy ilyen pontszegény meccsen, remek védelem ellen. Ezért amíg van remény arra, hogy field goal-on tudod tartani a Giants-et úgy, hogy marad minimum 1 perc körüli időd, addig nem kérdés, hogy arra kell menni, mert akkor field goal is elég a válaszra. A dolog ott dőlt el, amikor a Giants megszerezte az utolsó first down-ját a 10 yardoson belül. Ezzel lett 3 új probálkozása, és ezt már nem lehetett időkérésekkel úgy menedzselni, hogy néhány másodpercnél több maradjon.peterk2005
igen, de egy downt és egy időkérést akkor is "elpazarolt" a Pats (pont most megyen az ismétlés). Persze így kivülről könnyű