New England Patriots
75 feliratkozó
több mint 14 éve
Törölt felhasználó
Én speciel nem tudom, ennyire nem merülök azért el az NCAA hirekben. Nem tudok neked mást válaszolni mint az előbb is, ha lenne akadály, sem O'Brien, sem a Penn State nem ment volna ebbe bele...
több mint 14 éve
és lehet már tudni kik lesznek a Penn State offenzív, defenzív és toborzási koordinátorai, pozíciós edzői? teóriád akkor lenne max elfogadható, ha O'Brien már egy konkrét stábot venne át, de ezzel szemben egy teljesen újat kell kialakítania, ami szintén nem oldható meg pár nap alattÉn ilyet nem mondtam, de szerintem tőled jobban nem tudja senki hogy hány szakamber dolgozik ezen még a főedzőn kivül...és azok az emberek sem nevezhetők éppen laikusnak 😊 Szóval ez nem lesz akadály biztos, ha az lenne egyik fél sem vállalta volna ilyen feltételekkelgravediggerVannak ott erre emberek, nem a head coach toborozza a gimnazistákat,csak ő mondja rá az amment 😊gravediggerakkor mit csinálnak ebben az időszakban a college főedzők? ülnek az irodájukban, várva hogy a segédedzők jól megdolgozzák a recruitokat, ők meg majd nagy kegyesen eldöntik, hogy ki jöhet és ki nem? mi van ha a Patriots Super Bowlba jut, mely pár nappal később is van, mint az NSD?JJ

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 14 éve
Törölt felhasználó
Én ilyet nem mondtam, de szerintem tőled jobban nem tudja senki hogy hány szakamber dolgozik ezen még a főedzőn kivül...és azok az emberek sem nevezhetők éppen laikusnak 😊 Szóval ez nem lesz akadály biztos, ha az lenne egyik fél sem vállalta volna ilyen feltételekkelakkor mit csinálnak ebben az időszakban a college főedzők? ülnek az irodájukban, várva hogy a segédedzők jól megdolgozzák a recruitokat, ők meg majd nagy kegyesen eldöntik, hogy ki jöhet és ki nem? mi van ha a Patriots Super Bowlba jut, mely pár nappal később is van, mint az NSD?JJEz így oké, de másrészről azért ott van az is, hogy az új csapatában már javában el kell kezdeni az új csapat építését gondolok itt pl a gimnazisták toborzására. Nem vagyok benne biztos, hogy mondjuk videózás helyet nem ezzel fog foglalkozni.FViktor93Vannak ott erre emberek, nem a head coach toborozza a gimnazistákat,csak ő mondja rá az amment 😊gravedigger
több mint 14 éve
Törölt felhasználó
Az espn boston szerint a chiefs és a patriots is engedélyt kért, hogy McDaniels-szel tárgyalhasson...Reiss kiemelete, hogy McDaniels mikor távozott, akkor az tényleg "közös megegyezéssel" volt, szóval tényleg visszavenné BB. Nem tudom, hogy ennyire hasonló lesz-e ennek a két faszinak az életútja és mikor a kölyök innen lelép, akkor valahol SB-t nyer. Najó, nagyon előreszaladtam én továbbra sem tartom jó ötletnek. Persze lehet Bradynek jó lenne egy régi haverral együtt dolgozni...
több mint 14 éve
Plusz motiváció a jelölteknek. Egy SB-győztes szakember alatt dolgozni 😀Wyattcsak addigra a jelöltek már elkötelezték magukat írásban is az Ohio State-hez, Michiganhez, Alababamához, Temple-hez...

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 14 éve
Plusz motiváció a jelölteknek. Egy SB-győztes szakember alatt dolgozni 😀

több mint 14 éve
akkor mit csinálnak ebben az időszakban a college főedzők? ülnek az irodájukban, várva hogy a segédedzők jól megdolgozzák a recruitokat, ők meg majd nagy kegyesen eldöntik, hogy ki jöhet és ki nem? mi van ha a Patriots Super Bowlba jut, mely pár nappal később is van, mint az NSD?Vannak ott erre emberek, nem a head coach toborozza a gimnazistákat,csak ő mondja rá az amment 😊gravediggerNem gondolom azt hogy ezzel gond lenne. Szerintem valamilyen szinten még megnyugvás is ez neki. Biztos munkája van a következő évre, mint Head Coach, totál nyugodtan tud koncentrálni arra hogy Super Bowl győztesként kezdje meg a munkát majd a Penn State-nél 😊gravediggerEz így oké, de másrészről azért ott van az is, hogy az új csapatában már javában el kell kezdeni az új csapat építését gondolok itt pl a gimnazisták toborzására. Nem vagyok benne biztos, hogy mondjuk videózás helyet nem ezzel fog foglalkozni.FViktor93

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 14 éve
Törölt felhasználó
Vannak ott erre emberek, nem a head coach toborozza a gimnazistákat,csak ő mondja rá az amment 😊Nem gondolom azt hogy ezzel gond lenne. Szerintem valamilyen szinten még megnyugvás is ez neki. Biztos munkája van a következő évre, mint Head Coach, totál nyugodtan tud koncentrálni arra hogy Super Bowl győztesként kezdje meg a munkát majd a Penn State-nél 😊gravediggerEz így oké, de másrészről azért ott van az is, hogy az új csapatában már javában el kell kezdeni az új csapat építését gondolok itt pl a gimnazisták toborzására. Nem vagyok benne biztos, hogy mondjuk videózás helyet nem ezzel fog foglalkozni.FViktor93
több mint 14 éve
Nem gondolom azt hogy ezzel gond lenne. Szerintem valamilyen szinten még megnyugvás is ez neki. Biztos munkája van a következő évre, mint Head Coach, totál nyugodtan tud koncentrálni arra hogy Super Bowl győztesként kezdje meg a munkát majd a Penn State-nél 😊gravediggerEz így oké, de másrészről azért ott van az is, hogy az új csapatában már javában el kell kezdeni az új csapat építését gondolok itt pl a gimnazisták toborzására. Nem vagyok benne biztos, hogy mondjuk videózás helyet nem ezzel fog foglalkozni.
több mint 14 éve
Törölt felhasználó
Tehát ha jó értelmezem, akkor O'Brian aláírt a Penn Statehez, de csak a PO után kezd el ott dolgozni és velünk lehúzza a remélhetőleg 3 meccsét? 😀Nem gondolom azt hogy ezzel gond lenne. Szerintem valamilyen szinten még megnyugvás is ez neki. Biztos munkája van a következő évre, mint Head Coach, totál nyugodtan tud koncentrálni arra hogy Super Bowl győztesként kezdje meg a munkát majd a Penn State-nél 😊
Hát én ennek nagyon nem örülök, szerintem ez befolyásolni fogja a munkáját. Azért más úgy koncentrálni szerintem a POban, hogy közben azért egy másik csapattal is foglalkoznod kéne. Nagyon remélem, hogy ez nem idézi elő, hogy felkészületlen lesz vagy ilyesmi.FViktor93
több mint 14 éve
Tehát ha jó értelmezem, akkor O'Brian aláírt a Penn Statehez, de csak a PO után kezd el ott dolgozni és velünk lehúzza a remélhetőleg 3 meccsét? 😀Hát én ennek nagyon nem örülök, szerintem ez befolyásolni fogja a munkáját. Azért más úgy koncentrálni szerintem a POban, hogy közben azért egy másik csapattal is foglalkoznod kéne. Nagyon remélem, hogy ez nem idézi elő, hogy felkészületlen lesz vagy ilyesmi.
több mint 14 éve
Wow, nem találtak senkit mást? Ez elég erős.És inkább jöjjön új WR edző 😊
Mindegy, engem inkább az érdekel, hogy ki foglalkozik jövőre Bradyvel. Én azt szeretném, hogy Ferentz legyen a playcaller. Egyébként lehet O'Shea playcallernek jobb mint wr pozíciós edzőnek. Nem akarom teljesen ráhúzni a vizes lepedőt, de azért elég szarul sikerült az elmúlt pár évben a wr-ek kinevelése...
Egyébként nagyon vicces, hogy mennyire szeretjük az "igazi new englandieket". Mármint csak névből indulok ki. McDaniels, O'Brien, O'Shea 😀 zseniális
Itt jegyezném meg, hogy tök jó, hogy a Pats nem az a csapat, aki a most szabadon lévő nagy nevű edzők után kezd el nézelődni, hanem jó eséllyel házon belülről lép majd elő valaki.FeGa
több mint 14 éve
Törölt felhasználó
Én nagyon nem örülnék McDanielsnek...
több mint 14 éve
Azért bizonyos Bill Belichick is futott már vissza a papihoz 😉Wow, nem találtak senkit mást? Ez elég erős.McDaniels neve több elemzésben felmerült. Egyelőre még Rams szolgálatban áll, de egyrészt felmondhat, másrészt kirughatják. Persze, ha felszabadul és jönni akar (ami szintén kérdéses, kicsit "visszafutunk a papihoz" jellegű lenne), akkor sem lesz biztos, hogy hívják. Én úgy gondolom, hogy az esélyek nagyjából így néznek ki: házon belüli előléptetés > McDaniels > kintről hozott neves OC.LordTamas
Mindegy, engem inkább az érdekel, hogy ki foglalkozik jövőre Bradyvel. Én azt szeretném, hogy Ferentz legyen a playcaller. Egyébként lehet O'Shea playcallernek jobb mint wr pozíciós edzőnek. Nem akarom teljesen ráhúzni a vizes lepedőt, de azért elég szarul sikerült az elmúlt pár évben a wr-ek kinevelése...
Egyébként nagyon vicces, hogy mennyire szeretjük az "igazi new englandieket". Mármint csak névből indulok ki. McDaniels, O'Brien, O'Shea 😀 zseniális
Itt jegyezném meg, hogy tök jó, hogy a Pats nem az a csapat, aki a most szabadon lévő nagy nevű edzők után kezd el nézelődni, hanem jó eséllyel házon belülről lép majd elő valaki.FeGa

http://insidehandoff.com/
több mint 14 éve
Wow, nem találtak senkit mást? Ez elég erős.McDaniels neve több elemzésben felmerült. Egyelőre még Rams szolgálatban áll, de egyrészt felmondhat, másrészt kirughatják. Persze, ha felszabadul és jönni akar (ami szintén kérdéses, kicsit "visszafutunk a papihoz" jellegű lenne), akkor sem lesz biztos, hogy hívják. Én úgy gondolom, hogy az esélyek nagyjából így néznek ki: házon belüli előléptetés > McDaniels > kintről hozott neves OC.
Mindegy, engem inkább az érdekel, hogy ki foglalkozik jövőre Bradyvel. Én azt szeretném, hogy Ferentz legyen a playcaller. Egyébként lehet O'Shea playcallernek jobb mint wr pozíciós edzőnek. Nem akarom teljesen ráhúzni a vizes lepedőt, de azért elég szarul sikerült az elmúlt pár évben a wr-ek kinevelése...
Egyébként nagyon vicces, hogy mennyire szeretjük az "igazi new englandieket". Mármint csak névből indulok ki. McDaniels, O'Brien, O'Shea 😀 zseniális
Itt jegyezném meg, hogy tök jó, hogy a Pats nem az a csapat, aki a most szabadon lévő nagy nevű edzők után kezd el nézelődni, hanem jó eséllyel házon belülről lép majd elő valaki.FeGa
több mint 14 éve
Törölt felhasználó
Na ez tényleg érdekes, de hálla Istennek igy történt 😊 Nem akar kiadni a kezéből egy esetleges Super Bowl győzelmet 😊 Ami meg Brady-t és a jövőt illeti, szerintem nem azon kell idegeskednünk hogy ki foglalkozik majd vele, hanem inkább hogy ki foglalkozik majd az Offense többi részével, mert vannak itt sokkal inkább kritikus esetek..."New Penn State coach Bill O'Brien will continue to serve as the Patriots offensive coordinator for the rest of the season."február 1-jén national signing day és a PSU-hoz eddig 1, azaz egy játékos ígérkezett el... szerintem esélytelen, már így is túl későn lett kinevezve (ha maradhat, akkor az amúgy is kérdéses kinevezésre a szánalmas jelzőt is használhatjuk)JJazért az úgy elég nagy szívás lenne nekünk..
egyébként nem is értem h jogilag ez miért nincs vhogy szabályozva a szerződésekbenDanna
ez hihetetlen...JJ
több mint 14 éve
Törölt felhasználó
Wow, nem találtak senkit mást? Ez elég erős.Mindegy, engem inkább az érdekel, hogy ki foglalkozik jövőre Bradyvel. Én azt szeretném, hogy Ferentz legyen a playcaller. Egyébként lehet O'Shea playcallernek jobb mint wr pozíciós edzőnek. Nem akarom teljesen ráhúzni a vizes lepedőt, de azért elég szarul sikerült az elmúlt pár évben a wr-ek kinevelése...
Egyébként nagyon vicces, hogy mennyire szeretjük az "igazi new englandieket". Mármint csak névből indulok ki. McDaniels, O'Brien, O'Shea 😀 zseniális
Itt jegyezném meg, hogy tök jó, hogy a Pats nem az a csapat, aki a most szabadon lévő nagy nevű edzők után kezd el nézelődni, hanem jó eséllyel házon belülről lép majd elő valaki.
több mint 14 éve
azért én nem bánom. 😊nem, úgy tűnik nem találtak senki mást
(de értem a problémát, úgy tűnik nagyon akarták... mikre nem képes egy jól megejtett kiabálás...)Danna

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 14 éve
azért én nem bánom. 😊 (de értem a problémát, úgy tűnik nagyon akarták... mikre nem képes egy jól megejtett kiabálás...)
több mint 14 éve
"New Penn State coach Bill O'Brien will continue to serve as the Patriots offensive coordinator for the rest of the season."azért az úgy elég nagy szívás lenne nekünk..már csak az a kérdés, h marad-e a PO-ra... :/Dannafebruár 1-jén national signing day és a PSU-hoz eddig 1, azaz egy játékos ígérkezett el... szerintem esélytelen, már így is túl későn lett kinevezve (ha maradhat, akkor az amúgy is kérdéses kinevezésre a szánalmas jelzőt is használhatjuk)JJ
egyébként nem is értem h jogilag ez miért nincs vhogy szabályozva a szerződésekbenDanna
ez hihetetlen...

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 14 éve
azért az úgy elég nagy szívás lenne nekünk..már csak az a kérdés, h marad-e a PO-ra... :/Dannafebruár 1-jén national signing day és a PSU-hoz eddig 1, azaz egy játékos ígérkezett el... szerintem esélytelen, már így is túl későn lett kinevezve (ha maradhat, akkor az amúgy is kérdéses kinevezésre a szánalmas jelzőt is használhatjuk)JJ
egyébként nem is értem h jogilag ez miért nincs vhogy szabályozva a szerződésekben
több mint 14 éve
már csak az a kérdés, h marad-e a PO-ra... :/Dannafebruár 1-jén national signing day és a PSU-hoz eddig 1, azaz egy játékos ígérkezett el... szerintem esélytelen, már így is túl későn lett kinevezve (ha maradhat, akkor az amúgy is kérdéses kinevezésre a szánalmas jelzőt is használhatjuk)

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 14 éve
már csak az a kérdés, h marad-e a PO-ra... :/
több mint 14 éve
Amikor Charlie Weis a 2004-es év után elment a Notre Dame-hez, akkor már december elején bejelentettek, hogy elfogadja az állást.DoMa Penn State holnap vagy holnapután jelentheti be hivatalosan O'Brien kinevezését, ő lesz az új főedző

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal