New England Patriots
75 feliratkozó
több mint 7 éve
baszki komolyan megéljük, hogy Belichicket majd Belichick váltja a padon 😀

"Rodney, we are not gonna lose this game... You know why? Because we have Tom Brady" Ty Law /February 1, 2004/
több mint 7 éve
Flores mint VEZETŐEDZŐ a Halaknál? Egyszerűen nem értem, hova tart az NFL. JMD nem tűnik túl kapósnak.
több mint 7 éve
A Dolphins valszeg kinevezi Florest vezetőedzőnek
Roses are red,
Violets are blue,
Personal foul,
Ndamukong Suh
több mint 7 éve
Mert egyik sem egy Jim Nantz vagy Tony Romo. Képtelenek kitölteni olyan szintű szakmai elemzésekkel az időt mint az amerikai kollégák.Jó, de azért az amik ezzel a sporttal kelnek, fekszenek, ebben élnek illetve a meccsek előtt felkészítést kapnak a csapattól, belsős, a játékra vonatkozó infókat amiket a meccs közben lőnek el. Így azért sokkal egyszerűbb a meló.
Burkus
Másrészt a kintiek többségét is unalmasnak tartják, mert nem tudnak miről beszélni, ugyanazokat az üres frázisokat puffogtatják illetve vegyük hozzá a sok-sok meccset félbeszakító reklámot, ami ha jól tudom itthon nincs meg, szóval akkor is ki kell tölteni az időt.
Azzal viszont egyetértek, hogyha valaki kommentátorkodik akkor legyen felkészült és tanuljon beszédtechnikát.
Amúgy biztos sokat készülnek, de jó lenne ha valami plusz infóval is ellátná őket a külföldi partner, már ha van ilyen.
több mint 7 éve
Mert egyik sem egy Jim Nantz vagy Tony Romo. Képtelenek kitölteni olyan szintű szakmai elemzésekkel az időt mint az amerikai kollégák. A holtidő meg rengeteg. Ezért aztán beolvassák az üzenetet, annál is inkább, mert vannak visszatérő kérdések - az alapok ismeretének hiányáról tanúskodók mellett pld. azok amelyek a Pats, a Steelers, Packers stb. gyengélkedéséről, szárnyalásáról, SB esélyeiről, stb. - szokásos kérdések - szólnak - és utána újra lehet ezekre hivatkozva arról a témáról beszélni, amiről már 10 perccel korábban.Szerintem Márkkal és Zolival sincs gond (Zoli beszédhibáját leszámítva). Egy PFF elemzőről van szó, nehéz lenne nála szakértőbb embert találni. A többiek néha kegyetlen rossz, de még Ricsi is tud faszságot mondani. A barom üzeneteket nem értem minek olvassák be, és az szerintem nagyon gáz ha meg végre van egy jó felvetés vagy kérdés, arra azt mondják, hogy nem tudom nem vagyok felkészült belőle.2-3 meccs kivételével mindegyik olyan volt, hogy (az ellenfél miatt is) "illett" adni. Emiatt pláne nem értem a folyamatos problémázást. Na mindegy. Egyébként én úgy emlékszem, hogy a tavalyi szezonban sokkal kevesebb 7 órás meccsünket adták.Valalahol tényleg nem normális, hogy ha egy csapatnak eleve van 8 kiemelt meccse amit úgyis adnak, akkor a szabad sávba is még beválasztanak további 5 meccsüket. Nem szoktam nézni statisztikákat, de ilyenre nem hiszem ,hogy volt példa eddig. Szóval én értem a berzenkedést. Viszont a kiemelt meccseket nem itt állítják össze, a 7 órás sávban meg idén semleges szemmel gyakran ergya volt a felhozatal. Nem akarom most végignézni, de nem hiszem, hogy sok jobb alternatíva maradt volna le avvól a sávból (ami úgy igazán jobb meccs volt). Úgyhogy tényleg csak azért lett volna indokolt más meccset is adni, hogy több csapat kerülhessen képernyőre. Aminek azért valljuk be, szempontnak kéne lennie egy olyan csatornánál amelyik bevállalja egy sportág hazai coverage-ét. De ez van, előfordul, hogy szerencsétlenebbül sikerül válogatni, másik évben meg szerencsésebben.
jamaicababa
(Engem inkább az zavar, hogy az utóbbi időben úgy érzem sajnos sokat esett a színvonal. Persze nem várok el Peter King-i felkészültséget, vagy Romo-i szakértelmet, de legalább legyen szórakoztató, és professzionális. Utóbbit úgy értve, hogy a kommentátornak legyen idevágó képzettsége. Tanuljon beszédtechnikát, tanuljon fogalmazni, stb. Az ízlések nem érdekelnek, mindenki más kommentátort kedvel. Nekem mindegy, csak legalább legyen profi. Sajnos Ricsin kívül a többiek nem azok. Talán még Maka - rajta érzem azt, hogy talán járt valami idevágó képzésre -, de ő is még inkább TV Shopnál tart, még tanulnia kellene. A többiek pedig haverok a szomszédból. "Szakértőnek" elmennének idehaza, de amikor egyedül vannak hagyva, akkor nagyon színtelenné, szagtalanná válik sajnos a dolog. Nem csak Gyulával - ő nem is értem mit keres ott -, de gyakorlatilag bármilyen párosításban.)
peterk2005
jamaicababa
Amúgy szerintem is a fő baj, hogy a "szakkommentátorok" képtelenek magukat kifejezni és láthatóan nincsenek szokva a nyilvános beszédhez. Ha pedig nincs F.R., aki mégis egy képzett és tapasztalt riporter, ennek megfelelően moderálja a beszélgést, akkor kész katasztrófa tud lenni a színvonal. És még egy: sem Budainak, sem Hörinek, sem a bíró sporttársnak nincs jó hangja sem, ami nyilván alap lenne. (Csak nálunk szűk a keresztmetszet, nem volt kiből választani.) Sanyinak pld. kifejezetten kellemes hangja van, Bencsics Márk sem átütő, de elmegy (mint hang).
Az azért érdekes, hogy egy profi riporter sem ugrott rá a közvetítésekre F.R. mellett. Pedig elférne.
több mint 7 éve
Szerintem Márkkal és Zolival sincs gond (Zoli beszédhibáját leszámítva). Egy PFF elemzőről van szó, nehéz lenne nála szakértőbb embert találni. A többiek néha kegyetlen rossz, de még Ricsi is tud faszságot mondani. A barom üzeneteket nem értem minek olvassák be, és az szerintem nagyon gáz ha meg végre van egy jó felvetés vagy kérdés, arra azt mondják, hogy nem tudom nem vagyok felkészült belőle.2-3 meccs kivételével mindegyik olyan volt, hogy (az ellenfél miatt is) "illett" adni. Emiatt pláne nem értem a folyamatos problémázást. Na mindegy. Egyébként én úgy emlékszem, hogy a tavalyi szezonban sokkal kevesebb 7 órás meccsünket adták.Valalahol tényleg nem normális, hogy ha egy csapatnak eleve van 8 kiemelt meccse amit úgyis adnak, akkor a szabad sávba is még beválasztanak további 5 meccsüket. Nem szoktam nézni statisztikákat, de ilyenre nem hiszem ,hogy volt példa eddig. Szóval én értem a berzenkedést. Viszont a kiemelt meccseket nem itt állítják össze, a 7 órás sávban meg idén semleges szemmel gyakran ergya volt a felhozatal. Nem akarom most végignézni, de nem hiszem, hogy sok jobb alternatíva maradt volna le avvól a sávból (ami úgy igazán jobb meccs volt). Úgyhogy tényleg csak azért lett volna indokolt más meccset is adni, hogy több csapat kerülhessen képernyőre. Aminek azért valljuk be, szempontnak kéne lennie egy olyan csatornánál amelyik bevállalja egy sportág hazai coverage-ét. De ez van, előfordul, hogy szerencsétlenebbül sikerül válogatni, másik évben meg szerencsésebben.
jamaicababa
(Engem inkább az zavar, hogy az utóbbi időben úgy érzem sajnos sokat esett a színvonal. Persze nem várok el Peter King-i felkészültséget, vagy Romo-i szakértelmet, de legalább legyen szórakoztató, és professzionális. Utóbbit úgy értve, hogy a kommentátornak legyen idevágó képzettsége. Tanuljon beszédtechnikát, tanuljon fogalmazni, stb. Az ízlések nem érdekelnek, mindenki más kommentátort kedvel. Nekem mindegy, csak legalább legyen profi. Sajnos Ricsin kívül a többiek nem azok. Talán még Maka - rajta érzem azt, hogy talán járt valami idevágó képzésre -, de ő is még inkább TV Shopnál tart, még tanulnia kellene. A többiek pedig haverok a szomszédból. "Szakértőnek" elmennének idehaza, de amikor egyedül vannak hagyva, akkor nagyon színtelenné, szagtalanná válik sajnos a dolog. Nem csak Gyulával - ő nem is értem mit keres ott -, de gyakorlatilag bármilyen párosításban.)
peterk2005
Roses are red,
Violets are blue,
Personal foul,
Ndamukong Suh
több mint 7 éve
www.youtube.com/watch?v=NZeXns-xPwc
"If you don't believe in yourself then why is anyone else going to?"
több mint 7 éve
Nekem semmi bajom nem volt vele, pedig általában a red zone is ment mellette

több mint 7 éve
Reddites streameknel csak en tapasztaltam azt hogy rovid idon belul a hang kicsit megelozi a kepet?Beírod google-be, hogy reddit és hogy NFL stream, és egyből kiadja az oldalt, felveszed a könyvjelzőkhöz, minden meccs előtt felmész oda és lesz HD stream rajta. Öröm és bódottá“adja a tévé”-már ez a mondat is tiszta 20.század. nekem a reddites streamek idén többnyire jól működtek, egyedül a barnák elleni első meccset szoptam be, mert a hosszabbítás miatt gondolom az összes másik meccsről, amelyik befejeződött odakattintottak. sporttv-n a meccsek 20-30%-át néztem kb., elég is volt. adják csak a peccett, kb.vatevör. egyébként sztem az nfl-t is előbb-utóbb lenyulják majd vajnáék, mert van annyira népszerű.Ebben igazad van, a fiam már nem is néz tévét, csak Youtube-ot, mert on demand sokkal szívesebben keres programot. Én még szeretem hallgatni a szpíkerekkel a közvetítést, (bár inkább az amerikai eredeti változatot). "A bekapcsolom a tévét és odaülök és nézem" nekem bejön, bár igaz, hogy ha nincs tévés közvetítés akkor én is valamilyen streamet vagy GamePasst nézek a tévére kivetítve.
gedam
A reddites streameket nem ismerem, amit a GamePassben még nem szeretek, hogy nagyon késik, ha közben fórumozok, akkor mások már két snappel későbbi történés miatt ujjonganak, mikor én még azt sem tudom, hogy mit történt.
Burkus
Wyatt
"If you don't believe in yourself then why is anyone else going to?"
több mint 7 éve
Beírod google-be, hogy reddit és hogy NFL stream, és egyből kiadja az oldalt, felveszed a könyvjelzőkhöz, minden meccs előtt felmész oda és lesz HD stream rajta. Öröm és bódottá“adja a tévé”-már ez a mondat is tiszta 20.század. nekem a reddites streamek idén többnyire jól működtek, egyedül a barnák elleni első meccset szoptam be, mert a hosszabbítás miatt gondolom az összes másik meccsről, amelyik befejeződött odakattintottak. sporttv-n a meccsek 20-30%-át néztem kb., elég is volt. adják csak a peccett, kb.vatevör. egyébként sztem az nfl-t is előbb-utóbb lenyulják majd vajnáék, mert van annyira népszerű.Ebben igazad van, a fiam már nem is néz tévét, csak Youtube-ot, mert on demand sokkal szívesebben keres programot. Én még szeretem hallgatni a szpíkerekkel a közvetítést, (bár inkább az amerikai eredeti változatot). "A bekapcsolom a tévét és odaülök és nézem" nekem bejön, bár igaz, hogy ha nincs tévés közvetítés akkor én is valamilyen streamet vagy GamePasst nézek a tévére kivetítve.
gedam
A reddites streameket nem ismerem, amit a GamePassben még nem szeretek, hogy nagyon késik, ha közben fórumozok, akkor mások már két snappel későbbi történés miatt ujjonganak, mikor én még azt sem tudom, hogy mit történt.
Burkus

több mint 7 éve
Én is leadtam a game pass-t, reddit-en tényleg full HD streamek, nem akadnak, nem késnek, szóval parádé.“adja a tévé”-már ez a mondat is tiszta 20.század. nekem a reddites streamek idén többnyire jól működtek, egyedül a barnák elleni első meccset szoptam be, mert a hosszabbítás miatt gondolom az összes másik meccsről, amelyik befejeződött odakattintottak. sporttv-n a meccsek 20-30%-át néztem kb., elég is volt. adják csak a peccett, kb.vatevör. egyébként sztem az nfl-t is előbb-utóbb lenyulják majd vajnáék, mert van annyira népszerű.Ebben igazad van, a fiam már nem is néz tévét, csak Youtube-ot, mert on demand sokkal szívesebben keres programot. Én még szeretem hallgatni a szpíkerekkel a közvetítést, (bár inkább az amerikai eredeti változatot). "A bekapcsolom a tévét és odaülök és nézem" nekem bejön, bár igaz, hogy ha nincs tévés közvetítés akkor én is valamilyen streamet vagy GamePasst nézek a tévére kivetítve.
gedam
A reddites streameket nem ismerem, amit a GamePassben még nem szeretek, hogy nagyon késik, ha közben fórumozok, akkor mások már két snappel későbbi történés miatt ujjonganak, mikor én még azt sem tudom, hogy mit történt.
Burkus
Apple TV-vel kiteszem a nagyra oszt jó napot.
Zsebi, Pilla, Szuszi, Pizsi, Pulcsi, Bolka, Bendegúz, Tihamér, Lolka és Pacsi
több mint 7 éve
Szerintem ez mehet az aranykopesek koze 😀Nem volt véletlen...Azért a Felcsúti Fosztogatók lehet nem a legszerencsésebb névválasztás.Erről van szó. Az Sport1 és Sport2 nézettsége amúgy is töredékes, 1 % alatti, ha nem tartanák el a kábelszolgáltatók, már rég bezártak volna szerintem.Nem problémázna senki az évi 66 tévés Pats meccsen, ha tudnák, hogy nem a Sport tv dönt. Így megmarad a tömegeknek a tévképzet, hogy mivel a sikerek miatt az utóbbi években boldog-boldogtalan felugrált a bandwagonra, biztos nekik próbálnak kedvezni a tévések.Szerintem pedig az AMC Network méri a nézettséget és ha Pats meccset adnak nagyobb, mintha Bills vagy 49ers meccset adnék. Indíts mozgalmat, hogy az M4 vegye fel műsorába az NBI után, őket kurvára nem érdekli a nézettség (bár ők is inkább a Fradit adják, mint a Mezőkövesdet), és akkor mehetnek a Lions vagy a Tampa Bay rangadók.
Tisztelettel
Captain Obvious
AaronRoberts
vpi
Nyilván más a nézettsége egy Real vagy egy Barca-meccsnek, mint egy Alaves-Huelva rangadónak, egy Bayern vagy Dortmund meccsnek, mint az 1860 - Fortuna Düsserdorf párharcnak. Ez nyilván igaz az amerikai focira is, egy Titans-Colts meccs vagy egy Tampa - Cardinals a fanok szűk körén kívül a kutyát nem érdekli. A tévé meg olyat akar eladni, amit néznek, mert akkor más részt kap a kábeldíjból és más lesz a reklámbevétel. So simple.
Amikor P. Manning még játszott, akkor a tévé ájulásig adott Colts, aztán Broncos meccset - na az tényleg inkább szerkesztői szimpátiáról mint józan üzleti megfontolásról szólt.
Az M4 jó ötlet, mert ők minden meccset leadnának, a teljes fordulót, az tuti, de ehhez azt kell elérni, hogy a Szeretett Nagy Vezér átnyergeljen a soccerről az amerikai focira. Akkor itt nemhogy NFL kompatibilis stadion, de még NFL franchise is lesz, megveszi neki a Lőrinc, a Nemzet Mészárosa. 😊
Felcsút Raiders😊))))))))
Burkus
cspeti98
Burkus
több mint 7 éve
Nem volt véletlen...Azért a Felcsúti Fosztogatók lehet nem a legszerencsésebb névválasztás.Erről van szó. Az Sport1 és Sport2 nézettsége amúgy is töredékes, 1 % alatti, ha nem tartanák el a kábelszolgáltatók, már rég bezártak volna szerintem.Nem problémázna senki az évi 66 tévés Pats meccsen, ha tudnák, hogy nem a Sport tv dönt. Így megmarad a tömegeknek a tévképzet, hogy mivel a sikerek miatt az utóbbi években boldog-boldogtalan felugrált a bandwagonra, biztos nekik próbálnak kedvezni a tévések.Szerintem pedig az AMC Network méri a nézettséget és ha Pats meccset adnak nagyobb, mintha Bills vagy 49ers meccset adnék. Indíts mozgalmat, hogy az M4 vegye fel műsorába az NBI után, őket kurvára nem érdekli a nézettség (bár ők is inkább a Fradit adják, mint a Mezőkövesdet), és akkor mehetnek a Lions vagy a Tampa Bay rangadók.
Tisztelettel
Captain Obvious
AaronRoberts
vpi
Nyilván más a nézettsége egy Real vagy egy Barca-meccsnek, mint egy Alaves-Huelva rangadónak, egy Bayern vagy Dortmund meccsnek, mint az 1860 - Fortuna Düsserdorf párharcnak. Ez nyilván igaz az amerikai focira is, egy Titans-Colts meccs vagy egy Tampa - Cardinals a fanok szűk körén kívül a kutyát nem érdekli. A tévé meg olyat akar eladni, amit néznek, mert akkor más részt kap a kábeldíjból és más lesz a reklámbevétel. So simple.
Amikor P. Manning még játszott, akkor a tévé ájulásig adott Colts, aztán Broncos meccset - na az tényleg inkább szerkesztői szimpátiáról mint józan üzleti megfontolásról szólt.
Az M4 jó ötlet, mert ők minden meccset leadnának, a teljes fordulót, az tuti, de ehhez azt kell elérni, hogy a Szeretett Nagy Vezér átnyergeljen a soccerről az amerikai focira. Akkor itt nemhogy NFL kompatibilis stadion, de még NFL franchise is lesz, megveszi neki a Lőrinc, a Nemzet Mészárosa. 😊
Felcsút Raiders😊))))))))
Burkus
cspeti98
több mint 7 éve
“adja a tévé”-már ez a mondat is tiszta 20.század. nekem a reddites streamek idén többnyire jól működtek, egyedül a barnák elleni első meccset szoptam be, mert a hosszabbítás miatt gondolom az összes másik meccsről, amelyik befejeződött odakattintottak. sporttv-n a meccsek 20-30%-át néztem kb., elég is volt. adják csak a peccett, kb.vatevör. egyébként sztem az nfl-t is előbb-utóbb lenyulják majd vajnáék, mert van annyira népszerű.Ebben igazad van, a fiam már nem is néz tévét, csak Youtube-ot, mert on demand sokkal szívesebben keres programot. Én még szeretem hallgatni a szpíkerekkel a közvetítést, (bár inkább az amerikai eredeti változatot). "A bekapcsolom a tévét és odaülök és nézem" nekem bejön, bár igaz, hogy ha nincs tévés közvetítés akkor én is valamilyen streamet vagy GamePasst nézek a tévére kivetítve.
gedam
A reddites streameket nem ismerem, amit a GamePassben még nem szeretek, hogy nagyon késik, ha közben fórumozok, akkor mások már két snappel későbbi történés miatt ujjonganak, mikor én még azt sem tudom, hogy mit történt.
több mint 7 éve
Azért a Felcsúti Fosztogatók lehet nem a legszerencsésebb névválasztás.Erről van szó. Az Sport1 és Sport2 nézettsége amúgy is töredékes, 1 % alatti, ha nem tartanák el a kábelszolgáltatók, már rég bezártak volna szerintem.Nem problémázna senki az évi 66 tévés Pats meccsen, ha tudnák, hogy nem a Sport tv dönt. Így megmarad a tömegeknek a tévképzet, hogy mivel a sikerek miatt az utóbbi években boldog-boldogtalan felugrált a bandwagonra, biztos nekik próbálnak kedvezni a tévések.Szerintem pedig az AMC Network méri a nézettséget és ha Pats meccset adnak nagyobb, mintha Bills vagy 49ers meccset adnék. Indíts mozgalmat, hogy az M4 vegye fel műsorába az NBI után, őket kurvára nem érdekli a nézettség (bár ők is inkább a Fradit adják, mint a Mezőkövesdet), és akkor mehetnek a Lions vagy a Tampa Bay rangadók.
Tisztelettel
Captain Obvious
AaronRoberts
vpi
Nyilván más a nézettsége egy Real vagy egy Barca-meccsnek, mint egy Alaves-Huelva rangadónak, egy Bayern vagy Dortmund meccsnek, mint az 1860 - Fortuna Düsserdorf párharcnak. Ez nyilván igaz az amerikai focira is, egy Titans-Colts meccs vagy egy Tampa - Cardinals a fanok szűk körén kívül a kutyát nem érdekli. A tévé meg olyat akar eladni, amit néznek, mert akkor más részt kap a kábeldíjból és más lesz a reklámbevétel. So simple.
Amikor P. Manning még játszott, akkor a tévé ájulásig adott Colts, aztán Broncos meccset - na az tényleg inkább szerkesztői szimpátiáról mint józan üzleti megfontolásról szólt.
Az M4 jó ötlet, mert ők minden meccset leadnának, a teljes fordulót, az tuti, de ehhez azt kell elérni, hogy a Szeretett Nagy Vezér átnyergeljen a soccerről az amerikai focira. Akkor itt nemhogy NFL kompatibilis stadion, de még NFL franchise is lesz, megveszi neki a Lőrinc, a Nemzet Mészárosa. 😊
Felcsút Raiders😊))))))))
Burkus
több mint 7 éve
Erről van szó. Az Sport1 és Sport2 nézettsége amúgy is töredékes, 1 % alatti, ha nem tartanák el a kábelszolgáltatók, már rég bezártak volna szerintem.Nem problémázna senki az évi 66 tévés Pats meccsen, ha tudnák, hogy nem a Sport tv dönt. Így megmarad a tömegeknek a tévképzet, hogy mivel a sikerek miatt az utóbbi években boldog-boldogtalan felugrált a bandwagonra, biztos nekik próbálnak kedvezni a tévések.Szerintem pedig az AMC Network méri a nézettséget és ha Pats meccset adnak nagyobb, mintha Bills vagy 49ers meccset adnék. Indíts mozgalmat, hogy az M4 vegye fel műsorába az NBI után, őket kurvára nem érdekli a nézettség (bár ők is inkább a Fradit adják, mint a Mezőkövesdet), és akkor mehetnek a Lions vagy a Tampa Bay rangadók.
Tisztelettel
Captain Obvious
AaronRoberts
vpi
Nyilván más a nézettsége egy Real vagy egy Barca-meccsnek, mint egy Alaves-Huelva rangadónak, egy Bayern vagy Dortmund meccsnek, mint az 1860 - Fortuna Düsserdorf párharcnak. Ez nyilván igaz az amerikai focira is, egy Titans-Colts meccs vagy egy Tampa - Cardinals a fanok szűk körén kívül a kutyát nem érdekli. A tévé meg olyat akar eladni, amit néznek, mert akkor más részt kap a kábeldíjból és más lesz a reklámbevétel. So simple.
Amikor P. Manning még játszott, akkor a tévé ájulásig adott Colts, aztán Broncos meccset - na az tényleg inkább szerkesztői szimpátiáról mint józan üzleti megfontolásról szólt.
Az M4 jó ötlet, mert ők minden meccset leadnának, a teljes fordulót, az tuti, de ehhez azt kell elérni, hogy a Szeretett Nagy Vezér átnyergeljen a soccerről az amerikai focira. Akkor itt nemhogy NFL kompatibilis stadion, de még NFL franchise is lesz, megveszi neki a Lőrinc, a Nemzet Mészárosa. 😊
Felcsút Raiders😊))))))))
több mint 7 éve
Nem problémázna senki az évi 66 tévés Pats meccsen, ha tudnák, hogy nem a Sport tv dönt. Így megmarad a tömegeknek a tévképzet, hogy mivel a sikerek miatt az utóbbi években boldog-boldogtalan felugrált a bandwagonra, biztos nekik próbálnak kedvezni a tévések.Szerintem pedig az AMC Network méri a nézettséget és ha Pats meccset adnak nagyobb, mintha Bills vagy 49ers meccset adnék. Indíts mozgalmat, hogy az M4 vegye fel műsorába az NBI után, őket kurvára nem érdekli a nézettség (bár ők is inkább a Fradit adják, mint a Mezőkövesdet), és akkor mehetnek a Lions vagy a Tampa Bay rangadók.
Tisztelettel
Captain Obvious
AaronRoberts
Zsebi, Pilla, Szuszi, Pizsi, Pulcsi, Bolka, Bendegúz, Tihamér, Lolka és Pacsi
több mint 7 éve
gedam
6 508
“adja a tévé”-már ez a mondat is tiszta 20.század. nekem a reddites streamek idén többnyire jól működtek, egyedül a barnák elleni első meccset szoptam be, mert a hosszabbítás miatt gondolom az összes másik meccsről, amelyik befejeződött odakattintottak. sporttv-n a meccsek 20-30%-át néztem kb., elég is volt. adják csak a peccett, kb.vatevör. egyébként sztem az nfl-t is előbb-utóbb lenyulják majd vajnáék, mert van annyira népszerű.
több mint 7 éve
2-3 meccs kivételével mindegyik olyan volt, hogy (az ellenfél miatt is) "illett" adni. Emiatt pláne nem értem a folyamatos problémázást. Na mindegy. Egyébként én úgy emlékszem, hogy a tavalyi szezonban sokkal kevesebb 7 órás meccsünket adták.Valalahol tényleg nem normális, hogy ha egy csapatnak eleve van 8 kiemelt meccse amit úgyis adnak, akkor a szabad sávba is még beválasztanak további 5 meccsüket. Nem szoktam nézni statisztikákat, de ilyenre nem hiszem ,hogy volt példa eddig. Szóval én értem a berzenkedést. Viszont a kiemelt meccseket nem itt állítják össze, a 7 órás sávban meg idén semleges szemmel gyakran ergya volt a felhozatal. Nem akarom most végignézni, de nem hiszem, hogy sok jobb alternatíva maradt volna le avvól a sávból (ami úgy igazán jobb meccs volt). Úgyhogy tényleg csak azért lett volna indokolt más meccset is adni, hogy több csapat kerülhessen képernyőre. Aminek azért valljuk be, szempontnak kéne lennie egy olyan csatornánál amelyik bevállalja egy sportág hazai coverage-ét. De ez van, előfordul, hogy szerencsétlenebbül sikerül válogatni, másik évben meg szerencsésebben.
jamaicababa
(Engem inkább az zavar, hogy az utóbbi időben úgy érzem sajnos sokat esett a színvonal. Persze nem várok el Peter King-i felkészültséget, vagy Romo-i szakértelmet, de legalább legyen szórakoztató, és professzionális. Utóbbit úgy értve, hogy a kommentátornak legyen idevágó képzettsége. Tanuljon beszédtechnikát, tanuljon fogalmazni, stb. Az ízlések nem érdekelnek, mindenki más kommentátort kedvel. Nekem mindegy, csak legalább legyen profi. Sajnos Ricsin kívül a többiek nem azok. Talán még Maka - rajta érzem azt, hogy talán járt valami idevágó képzésre -, de ő is még inkább TV Shopnál tart, még tanulnia kellene. A többiek pedig haverok a szomszédból. "Szakértőnek" elmennének idehaza, de amikor egyedül vannak hagyva, akkor nagyon színtelenné, szagtalanná válik sajnos a dolog. Nem csak Gyulával - ő nem is értem mit keres ott -, de gyakorlatilag bármilyen párosításban.)


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 7 éve
Nem problémázna senki az évi 66 tévés Pats meccsen, ha tudnák, hogy nem a Sport tv dönt. Így megmarad a tömegeknek a tévképzet, hogy mivel a sikerek miatt az utóbbi években boldog-boldogtalan felugrált a bandwagonra, biztos nekik próbálnak kedvezni a tévések. Tisztelettel
Captain Obvious
több mint 7 éve
Évekig sokkal kevesebb volt, idén nagyon megnyomták, azért az, hogy 16 meccsünkből 13 tévés, elég sok, én mondjuk karmoltam, de megértem, ha valakinek sok volt. A 22-esek közül kettő fix volt, az éjjeliek dettó (más kérdés, hogy a Bills és a Lions elleni már akkor komolytalannak tűnt estire), úgyhogy az benne volt, hogy legalább nyolc lesz. A 19-eseken lehetett volna kicsit szorítani, de amíg egy Miami elleni csontsima meccsünk a legnézettebb toronymagasan az első fordulókban, addig most sok mindent nem lehet ezzel kezdeni. Megvolt az évek, amíg kevés meccsünk volt, ugyanúgy nem lett nagyobb nézettség máshol

több mint 7 éve
2-3 meccs kivételével mindegyik olyan volt, hogy (az ellenfél miatt is) "illett" adni. Emiatt pláne nem értem a folyamatos problémázást. Na mindegy. Egyébként én úgy emlékszem, hogy a tavalyi szezonban sokkal kevesebb 7 órás meccsünket adták.Adta és 19 órás voltDe viccet félretéve kb 4-5-öt nem?Idén hány meccsünket adta a Sport TV 7 órás idősávban?Jó sokat 😀
jamaicababa
ParadSEC
Újabb parázs vita alakult ki a Sport TV oldalán
jamaicababa
Texans (elég alap volt)
Dolphins
Bears (ahogy alakult a szezon, ez is)
Jets
Jets (kiemelésről döntött)
Igazából a csoportmeccseket lehetett volna innen kihagyni
Adta de későbbi
Jaguars 22.25 (ez fix volt)
Lions 2.20 (kötelező)
Colts 2.20 (kötelező)
Chiefs 2.20 (kötelező)
Bills 1.15 (kötelező)
Packers 2.20 (kötelező)
Vikings 22.25
Steelers 22.25 (ez is fix volt)
Nem adta
Titans 19.00
Dolphins 19.00
Bills 19.00
Wyatt
Roses are red,
Violets are blue,
Personal foul,
Ndamukong Suh
több mint 7 éve
Micsoda időszak volt az <3 |KlanvezerAdta és 19 órás voltDe viccet félretéve kb 4-5-öt nem?Idén hány meccsünket adta a Sport TV 7 órás idősávban?Jó sokat 😀
jamaicababa
ParadSEC
Újabb parázs vita alakult ki a Sport TV oldalán
jamaicababa
Texans (elég alap volt)
Dolphins
Bears (ahogy alakult a szezon, ez is)
Jets
Jets (kiemelésről döntött)
Igazából a csoportmeccseket lehetett volna innen kihagyni
Adta de későbbi
Jaguars 22.25 (ez fix volt)
Lions 2.20 (kötelező)
Colts 2.20 (kötelező)
Chiefs 2.20 (kötelező)
Bills 1.15 (kötelező)
Packers 2.20 (kötelező)
Vikings 22.25
Steelers 22.25 (ez is fix volt)
Nem adta
Titans 19.00
Dolphins 19.00
Bills 19.00
Wyatt
Wyatt
Alvezerek
Manta Oyamada
XD
Stez
Ott kellett volna kirúgjalak inkább? :d |
Szerkesztette: Wyatt

több mint 7 éve
KlanvezerAdta és 19 órás voltDe viccet félretéve kb 4-5-öt nem?Idén hány meccsünket adta a Sport TV 7 órás idősávban?Jó sokat 😀
jamaicababa
ParadSEC
Újabb parázs vita alakult ki a Sport TV oldalán
jamaicababa
Texans (elég alap volt)
Dolphins
Bears (ahogy alakult a szezon, ez is)
Jets
Jets (kiemelésről döntött)
Igazából a csoportmeccseket lehetett volna innen kihagyni
Adta de későbbi
Jaguars 22.25 (ez fix volt)
Lions 2.20 (kötelező)
Colts 2.20 (kötelező)
Chiefs 2.20 (kötelező)
Bills 1.15 (kötelező)
Packers 2.20 (kötelező)
Vikings 22.25
Steelers 22.25 (ez is fix volt)
Nem adta
Titans 19.00
Dolphins 19.00
Bills 19.00
Wyatt
Wyatt
Alvezerek
Manta Oyamada
XD
több mint 7 éve
Én is eldöntöttem akkor, amikor láttam, hogy öt éjszakai meccsünk lesz, meg három 22.25-ös, ráadásul a Jaguars és a Steelers ellen is, hogy max nyolc meccsre nem fizetek elő. Meg szerencsére találtam olyan oldalt, ahol minden meccsről mindig van HD-adás, még a Red Zone-channel is megy, szóval most már vissza sem állok rá
