New England Patriots
75 feliratkozó
több mint 7 éve
Szerintem felesleges BB munkáját ennyire kettéválasztani, nem lehet elvonatkoztatni attól, hogy egy azon személyről beszélünk, GM-ként pontosan tudja, adott játékost mire, hogyan fogja használni, edzőként meg olyan ideális helyzetben van, hogy csak olyan játékosokat kap a keze közé akikben 100%-osan hiszAkkor hogyan fordulhat elő az, hogy ledraftolja Chandler Jonest és Jamie Collinst, akik annak ellenére, hogy még kva jók is, nem "passzolnak" a csapatba néhány év után?
ez egy olyan szimbiózis, ami egymást segítve teszi jobbá a másik felet (most abba bele se menjünk, hogy a GMkedését nem csak a draft húzásokkal kell megítélni, hanem a cap menedzselésével, tradekkel, kukázásokkal, stb)ZERO_L
Lényeg a lényeg, hogy a jelenlegi csapat magját - a jobb csapatokhoz hasonlóan - a saját draftoltak adják, kiegészülve néhány free agenttel. Ez jó, és a többi jó csapat is hasonló felépítésű. Ami viszont feltűnő, hogy a Pats magban néhány OL-n (OL-t valamiért ordas jól sikerül draftolni. Ennyire jó BB szeme? Vagy Scar, Brady, JMD segít?), Hightoweren és Flowersen kívül nincs 2010 után draftolt játékos. Mindenki 2010 ill. előtte érkezett. Ez viszont már egyáltalán nem általános. Ez a csapat nem csak Brady miatt öregszik, az egész mag öregszik, mert lelassult az utánpótlás beáramlás az utóbbi években. A teljesítmény viszont - egyelőre legalábbis - nem csökkent.
Szóval szerintem van értelme a GM és a HC közötti distinkciónak, mert az egyik (HC) szegmensben a produktum a régi, a másik (GM) szegmensben viszont kimutathatóan esett a színvonal a korábbihoz képest.
(Engem ez a distinkció már csak azért is érdekel, mert a közeljövőben nem elképzelhetetlen, hogy BB mint HC befejezi, de nem vonul vissza teljesen, hanem - pl. Coughlinhoz hasonlóan - marad a futballban egyfajta Director of akármi szerepben, a háttérben. Ez felfogható egyfajta GM szerepkörként is, és akkor nem lesz mindegy, hogy a Belichicki teljesítményben mi vitte, viszi a prímet.)


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 7 éve
Egy kis néznivaló, a mai meccsek előtt. Tavalyi főcsoport döntő kielemzése, mennyire megvalósította tavaly Eagels azt amit ellenünk kell játszani. www.youtube.com/watch?v=A__A6Do7N8I
Szerkesztette: Nomac
több mint 7 éve
Szerintem felesleges BB munkáját ennyire kettéválasztani, nem lehet elvonatkoztatni attól, hogy egy azon személyről beszélünk, GM-ként pontosan tudja, adott játékost mire, hogyan fogja használni, edzőként meg olyan ideális helyzetben van, hogy csak olyan játékosokat kap a keze közé akikben 100%-osan hiszAz a "bajom" ezzel a sérülés dologgal is, hogy ezek előzményei néha em elérhetetlen információk. Lásd Mitchell. Vagy előtte pl. Easley.Jövőre sem kell Londonba mennünk 😕 Max ha a Chargers csoport első lesz.vagy ha mi esünk vissza csoport második helyére 😉
Nomac
kb.azért voltak ott rendesen balszerencsés dolgok is, most a Goodell féle witchhuntról ne is beszéljünk, egy top 30-as pick mínusszal
plusz talán az, hogy ez mellett nemigen látjuk, hogy kik jönnek utánuk.
tavalyi draftról Wise
2016 Thuney
2015 Brown, Flowers, Mason
ideiről legyen Sony
Ez 4 draft 12-16 premier pickjéből 6 kezdő. Az utóbbi háromból 3. Draftonként egy játékosból nehéz kompetitív keretet összehozni.
zinedine5
2015 szerintem rendben volt, oda még Cardona-t is beírnám, magas pick volt, de emlékezzünk vissza előtte lévő években mennyit szívtunk a béna long snapek miatt
sajnos ezek a második körös DB bustok levesznek évenként minimum egy picket, ezen nincs mit szépíteni, ellenben:
2016:
-Brisettet beváltottuk egy Dorsettre, ami nem főnyeremény, de egy (szerencsére) sosem játszó backupQB-ért egy minimálisan használható elkapó azért több mint a semmi
-Mitchell igen jó rookie évet tolt, utána sajnos egészsége nem engedte a profi karriert, simán kezdő lenne Hogan helyén
-Elandon Roberts és Tedd Karras azért backupnak elfogadhatók, főleg 6. körös pickként
2017:
-Cooksért cseréltünk első kört, amit eléggé megérte mert egy évre rá beváltottuk drágább pickre, Wynn egész évre offos, szóval itt megint nincs miért szabadkozni
- Rivers-Garcia kettős megint egészségügyi gondok miatt nem tud pályára kerülni
szóval, ja nem voltak jó húzásaink, de azért azt is nehéz kompenzálni, hogy folyamatosan az első választásaink egyike kiüli a rookie évét komoly sérülés miatt
ZERO_L
Plusz, nem biztos,hogy állandóan túl kell gondolni a helyzetet. Mint Dunlop helyett Cunningham, meg a Cyrus pick a 2. körben. Felesleges reachek, kockáztatások.
Szóval nemigen húzunk playmakereket és szerintem ez látszik a kereten. Pár ász, főleg Brady zsenije, átlag feletti coaching és sok középszerű vagy gyengébb játékos.
Bill HC >>> Bill GM
zinedine5
ez egy olyan szimbiózis, ami egymást segítve teszi jobbá a másik felet
(most abba bele se menjünk, hogy a GMkedését nem csak a draft húzásokkal kell megítélni, hanem a cap menedzselésével, tradekkel, kukázásokkal, stb)
sérült draft pickekre visszatérve:
Easley-t teljesen felesleges állandóan előkotorni, már millió és egyszer át lett rágva, hogy top10-es tehetség volt, abszolút megérte az első kört, nem látva azt milyen formában tér vissza a sérüléséből
gondold el mi lett volna ha anno Gronkról lemondunk hasonló felfogás miatt, érdemes elolvasni mit kapott éveken át az a srác, akit Gronk előtt választott a Bills...
Mitchellnek egy ACL sérülése volt, ráadásul utána lehozott egy egész jó évet az egyetemen. Ez megint nem olyan sérülés amiből ne lehetne normálisan felépülni. Nem igen lehetett rá komoly indok, hogy egy év után a térdei nem fogják bírni a profi futball terheit.
Igen, van hogy nem jönnek be ezek a kockáztatások, de ha csak a tutira mennénk, akkor egy csapat közepes játékosunk lenne, akikből megint ha 20-ból egy lenne olyan gyémánt mint amilyen pl Flowers lett
akkor meg az lenne a probléma, hogy kevés a gamechanger játékosunk
az állandó második körös DB bustokat nehéz megemészteni, mert ha két évente jönne azt mondom oké, de így tényleg kis túlzással egy top64as pick mindig a kukában köt ki, de ha ez nem lenne akkor megint baromi nehéz lenne belekötni az egész GM-i tevékenységébe

"Rodney, we are not gonna lose this game... You know why? Because we have Tom Brady" Ty Law /February 1, 2004/
több mint 7 éve
Én ezt úgy látom, hogy a keretben inkább csak kisebb hiányposztok voltak az évek alatt. Jó, persze mindig láttuk, hogy hova kél el az erősítés, és emelett azt is láttuk, hogy a drafton csak véletlenül húzunk oda.Hasonló véleményen vagyunk, BB nálam is az egyik legjobb GM ever, de szerintem edzőként még kiemelkedőbb, és Bill a HC kicsit felhúzza Bill a GM teljesítményét (nyilván ez elég szubjektív, nehéz különválasztani a kettőt). A BB nem tud draftolni klisével én se értek egyet, nagyjából annyi bustot húzunk, mint mások, csak nekünk ez jobban megmarad, mint mondjuk a Steelers rossz választásai....Értem én, hogy mire gondolsz, de önmagában az a tény, hogy 18 plusszos szezonunk volt egymás után, illetve 10 éve nem maradtunk le a rájátszásról azt mutatja, hogy ő a játék történetének legnagyobb GM-je.
Az teljesen egyértelmű, hogy Bill HC-ként jobb munkát végez, mint GM-ként, de a kidobott pickek között azért akadnak olyanok, amik szerintem a pech kategóriába tartoznak, és ezeket nem venném egy kalap alá Cunninghammel, meg az ilyen Richards-féle 4-5 körös reachekkel.
cspeti98
Én őszintén szólva B, vagy B+-nál rosszabb draft ratingre nem nagyon emlékszem (mondjuk rövid az eszem). Míg van olyan csapat, amelyik szakmányban húzza be az ordas bustokat nagy lóvékért. Gondolj csak arra, hogy a közvetlen konkurenseink évek óta nem nagyon tudnak előre lépni, nem hozzánk, hanem a ligához képest se.
Kollega
Összességében én nem a draftjainkban látom a sikerességünk fő kulcsát, szerintem BB GM munkájában a játékosok ár-érték arányának megfelelő felmérése az igazán kiemelkedő.
cspeti98
Mivel a kiváló cap managementtel és játékosállomány tehetségének a maximális kiaknázásával a csapat folyamatosan magas szinten teljesít, élhetünk azzal a luxussal, hogy a drafton olyan játékosokatt hozzunk, akikban van potenciál, de elképzelhető, hogy ezt nem lehet azonnal kihasználni. Ezzel együtt pedig elég sok alkalommal kiderül, hogy a játékos nem fejleszthető megfelelő mértékben.
Ha emlékezetem nem csal meg, 2012. április 27-én az ESPN a "Donta Who?" címlappal jelent meg. Azért talán ma már szerintem nem kérdezik.
We are all PATRIOTS!
több mint 7 éve
Azért nehéz úgy tutikat draftolni, hogy minden évben pluszos a szezon, és ez kihat a draftpozícióra is.Cserében a GM Belichicknek a HC Belichick ordas sokat segít, mert szakmailag olyan helyzetbe hozza a játékosokat, hogy azok akár eltradelve, akár free agentként távozva folyamatosan "értéken felül" értékesíthetők, vagy igazolják le őket és hozzák a jó comp pickeket. A Pats tavaly superbowlt játszott, és mégis a 6. legnagyobb draft capitallal vágott neki a draftnak. Ebben a HC Belichicknek legalább (szvsz nagyságrendekkel) akkora szerepe volt, mint a GM Belichicknek.
Ráadásul az se könnyíti meg a tradelést, hogy ha mondjuk kap egy első kört a partner, az sose 1-2-3-4-5/1, hanem valószínűleg 29-30-31-32/1.
Kinek kéne jobban a Pats első köre, mint mondjuk a Raidersé vagy akár a Dallasé?
Sobri Jóska
Az elmúlt 20 évben hány olyan év volt, amikor a Pats a keretéhez képest alul teljesített? Nulla? És hány olyan év volt, amikor besültek korai draft pickek, jöttek-mentek elkapók, dline emberek olyan mennyiségben, mint egy nagybani piacon, és szeptemberre mégsem volt Bradynek elég jó elkapó gárdája, és sémából/Brady zseniből kellett kibrusztolni, hogy működjön? Ugyanez defense oldalon is, amikor az állomány itt is ott is lyukas, és a HC Belichicknek kell megoldania, hogy így is összeálljon használhatóra? Hányszor volt ilyenre szükség, és hányszor nem oldotta meg?
A GM Belichick azért tud olcsó szerződéseket kötni, mert a HC Belichick azt tudja mondani a játékosnak, hogy a) ha itt maradsz, nyerhetsz gyűrűket, b) ha túl sokat kérsz, akkor itt van mögötted XY UDFA, akiből jobb játékost csinálok, mint Te. Maradsz, vagy sem?
Az egyetlen dolog ami igazán működik a HC+GM kapcsolatban az az, hogy mindig tökéletes a harmónia és egyetértés, mert egy ember a kettő. Emiatt nincs vita, bármilyen lépésre is van szükség. De ezen kívül a GM Belichick a lába nyomába nem érhet a HC Belichicknek.
Szerkesztette: peterk2005 udvari bolond


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 7 éve
Azért nehéz úgy tutikat draftolni, hogy minden évben pluszos a szezon, és ez kihat a draftpozícióra is.Ráadásul az se könnyíti meg a tradelést, hogy ha mondjuk kap egy első kört a partner, az sose 1-2-3-4-5/1, hanem valószínűleg 29-30-31-32/1.
Kinek kéne jobban a Pats első köre, mint mondjuk a Raidersé vagy akár a Dallasé?
több mint 7 éve
Hasonló véleményen vagyunk, BB nálam is az egyik legjobb GM ever, de szerintem edzőként még kiemelkedőbb, és Bill a HC kicsit felhúzza Bill a GM teljesítményét (nyilván ez elég szubjektív, nehéz különválasztani a kettőt). A BB nem tud draftolni klisével én se értek egyet, nagyjából annyi bustot húzunk, mint mások, csak nekünk ez jobban megmarad, mint mondjuk a Steelers rossz választásai....Értem én, hogy mire gondolsz, de önmagában az a tény, hogy 18 plusszos szezonunk volt egymás után, illetve 10 éve nem maradtunk le a rájátszásról azt mutatja, hogy ő a játék történetének legnagyobb GM-je.
Az teljesen egyértelmű, hogy Bill HC-ként jobb munkát végez, mint GM-ként, de a kidobott pickek között azért akadnak olyanok, amik szerintem a pech kategóriába tartoznak, és ezeket nem venném egy kalap alá Cunninghammel, meg az ilyen Richards-féle 4-5 körös reachekkel.
cspeti98
Én őszintén szólva B, vagy B+-nál rosszabb draft ratingre nem nagyon emlékszem (mondjuk rövid az eszem). Míg van olyan csapat, amelyik szakmányban húzza be az ordas bustokat nagy lóvékért. Gondolj csak arra, hogy a közvetlen konkurenseink évek óta nem nagyon tudnak előre lépni, nem hozzánk, hanem a ligához képest se.
Kollega
Összességében én nem a draftjainkban látom a sikerességünk fő kulcsát, szerintem BB GM munkájában a játékosok ár-érték arányának megfelelő felmérése az igazán kiemelkedő.
több mint 7 éve
...Értem én, hogy mire gondolsz, de önmagában az a tény, hogy 18 plusszos szezonunk volt egymás után, illetve 10 éve nem maradtunk le a rájátszásról azt mutatja, hogy ő a játék történetének legnagyobb GM-je.
Az teljesen egyértelmű, hogy Bill HC-ként jobb munkát végez, mint GM-ként, de a kidobott pickek között azért akadnak olyanok, amik szerintem a pech kategóriába tartoznak, és ezeket nem venném egy kalap alá Cunninghammel, meg az ilyen Richards-féle 4-5 körös reachekkel.
cspeti98
Én őszintén szólva B, vagy B+-nál rosszabb draft ratingre nem nagyon emlékszem (mondjuk rövid az eszem). Míg van olyan csapat, amelyik szakmányban húzza be az ordas bustokat nagy lóvékért. Gondolj csak arra, hogy a közvetlen konkurenseink évek óta nem nagyon tudnak előre lépni, nem hozzánk, hanem a ligához képest se.
We are all PATRIOTS!
több mint 7 éve
Valóban voltak olyan játékosok, akiknél nagy kockázat volt a sérülés, de az, hogy Rivers a harmadik edzésen elszakítja az ACL-jét vagy Garcia vérrögje nehezen kalkulálható. Cyrust se érzem akkora reachnek, ha jól emlékszem őt mindenhol elég jó prospectnek tartották, és szükségünk is volt CB-re. Az, hogy ő bust lett inkább volt szerintem meglepetés.Az a "bajom" ezzel a sérülés dologgal is, hogy ezek előzményei néha em elérhetetlen információk. Lásd Mitchell. Vagy előtte pl. Easley.Jövőre sem kell Londonba mennünk 😕 Max ha a Chargers csoport első lesz.vagy ha mi esünk vissza csoport második helyére 😉
Nomac
kb.azért voltak ott rendesen balszerencsés dolgok is, most a Goodell féle witchhuntról ne is beszéljünk, egy top 30-as pick mínusszal
plusz talán az, hogy ez mellett nemigen látjuk, hogy kik jönnek utánuk.
tavalyi draftról Wise
2016 Thuney
2015 Brown, Flowers, Mason
ideiről legyen Sony
Ez 4 draft 12-16 premier pickjéből 6 kezdő. Az utóbbi háromból 3. Draftonként egy játékosból nehéz kompetitív keretet összehozni.
zinedine5
2015 szerintem rendben volt, oda még Cardona-t is beírnám, magas pick volt, de emlékezzünk vissza előtte lévő években mennyit szívtunk a béna long snapek miatt
sajnos ezek a második körös DB bustok levesznek évenként minimum egy picket, ezen nincs mit szépíteni, ellenben:
2016:
-Brisettet beváltottuk egy Dorsettre, ami nem főnyeremény, de egy (szerencsére) sosem játszó backupQB-ért egy minimálisan használható elkapó azért több mint a semmi
-Mitchell igen jó rookie évet tolt, utána sajnos egészsége nem engedte a profi karriert, simán kezdő lenne Hogan helyén
-Elandon Roberts és Tedd Karras azért backupnak elfogadhatók, főleg 6. körös pickként
2017:
-Cooksért cseréltünk első kört, amit eléggé megérte mert egy évre rá beváltottuk drágább pickre, Wynn egész évre offos, szóval itt megint nincs miért szabadkozni
- Rivers-Garcia kettős megint egészségügyi gondok miatt nem tud pályára kerülni
szóval, ja nem voltak jó húzásaink, de azért azt is nehéz kompenzálni, hogy folyamatosan az első választásaink egyike kiüli a rookie évét komoly sérülés miatt
ZERO_L
Plusz, nem biztos,hogy állandóan túl kell gondolni a helyzetet. Mint Dunlop helyett Cunningham, meg a Cyrus pick a 2. körben. Felesleges reachek, kockáztatások.
Szóval nemigen húzunk playmakereket és szerintem ez látszik a kereten. Pár ász, főleg Brady zsenije, átlag feletti coaching és sok középszerű vagy gyengébb játékos.
Bill HC >>> Bill GM
zinedine5
Az teljesen egyértelmű, hogy Bill HC-ként jobb munkát végez, mint GM-ként, de a kidobott pickek között azért akadnak olyanok, amik szerintem a pech kategóriába tartoznak, és ezeket nem venném egy kalap alá Cunninghammel, meg az ilyen Richards-féle 4-5 körös reachekkel.
Szerkesztette: cspeti98
több mint 7 éve
A sérülésekkel tisztában voltak, bevállalták vagy bejön vagy nem alapon.Az a "bajom" ezzel a sérülés dologgal is, hogy ezek előzményei néha em elérhetetlen információk. Lásd Mitchell. Vagy előtte pl. Easley.Jövőre sem kell Londonba mennünk 😕 Max ha a Chargers csoport első lesz.vagy ha mi esünk vissza csoport második helyére 😉
Nomac
kb.azért voltak ott rendesen balszerencsés dolgok is, most a Goodell féle witchhuntról ne is beszéljünk, egy top 30-as pick mínusszal
plusz talán az, hogy ez mellett nemigen látjuk, hogy kik jönnek utánuk.
tavalyi draftról Wise
2016 Thuney
2015 Brown, Flowers, Mason
ideiről legyen Sony
Ez 4 draft 12-16 premier pickjéből 6 kezdő. Az utóbbi háromból 3. Draftonként egy játékosból nehéz kompetitív keretet összehozni.
zinedine5
2015 szerintem rendben volt, oda még Cardona-t is beírnám, magas pick volt, de emlékezzünk vissza előtte lévő években mennyit szívtunk a béna long snapek miatt
sajnos ezek a második körös DB bustok levesznek évenként minimum egy picket, ezen nincs mit szépíteni, ellenben:
2016:
-Brisettet beváltottuk egy Dorsettre, ami nem főnyeremény, de egy (szerencsére) sosem játszó backupQB-ért egy minimálisan használható elkapó azért több mint a semmi
-Mitchell igen jó rookie évet tolt, utána sajnos egészsége nem engedte a profi karriert, simán kezdő lenne Hogan helyén
-Elandon Roberts és Tedd Karras azért backupnak elfogadhatók, főleg 6. körös pickként
2017:
-Cooksért cseréltünk első kört, amit eléggé megérte mert egy évre rá beváltottuk drágább pickre, Wynn egész évre offos, szóval itt megint nincs miért szabadkozni
- Rivers-Garcia kettős megint egészségügyi gondok miatt nem tud pályára kerülni
szóval, ja nem voltak jó húzásaink, de azért azt is nehéz kompenzálni, hogy folyamatosan az első választásaink egyike kiüli a rookie évét komoly sérülés miatt
ZERO_L
Plusz, nem biztos,hogy állandóan túl kell gondolni a helyzetet. Mint Dunlop helyett Cunningham, meg a Cyrus pick a 2. körben. Felesleges reachek, kockáztatások.
Szóval nemigen húzunk playmakereket és szerintem ez látszik a kereten. Pár ász, főleg Brady zsenije, átlag feletti coaching és sok középszerű vagy gyengébb játékos.
Bill HC >>> Bill GM
zinedine5
Illetve ott van az is, hogy a rendszer/elképzelés miatt más típusú játékosokat keresnek, más tulajdonságot nézhetnek mint a többi csapat.
A 2015-ös egy jó draft volt, a 2016-os se volt annyira rossz, ott buktunk játékosokat ill. volt aki valóban nem vált be vagy később ért be más csapatnál. A 2017-es drafton összesen 4 embert hoztunk el, ebből már csak Wise van a csapatnál.
A 2018-as így ránézésre nem rossz, sőt, a szerencsétlenség a nagy sérüléshullám, többüket idén nem is láthattuk, a 9-ből 5(!) IR-en van, csak Dawsont tudtuk visszahozni, van ugye Etling még, aki nem játszik és Crossen meg Sony. Gyakorlatilag a 9-ből 3 játszik csak.
www.pro-football-reference.com/teams/nwe/draft.htm
több mint 7 éve
Erről a magasan húzott sérülékeny játékosokrol meg talán nyáron olvastam egy cikket: a szerző szerint mivel folyamatosan hátul húzunk ezért kénytelenek a magasabb tehetségert ezt bevallani.Az a "bajom" ezzel a sérülés dologgal is, hogy ezek előzményei néha em elérhetetlen információk. Lásd Mitchell. Vagy előtte pl. Easley.Jövőre sem kell Londonba mennünk 😕 Max ha a Chargers csoport első lesz.vagy ha mi esünk vissza csoport második helyére 😉
Nomac
kb.azért voltak ott rendesen balszerencsés dolgok is, most a Goodell féle witchhuntról ne is beszéljünk, egy top 30-as pick mínusszal
plusz talán az, hogy ez mellett nemigen látjuk, hogy kik jönnek utánuk.
tavalyi draftról Wise
2016 Thuney
2015 Brown, Flowers, Mason
ideiről legyen Sony
Ez 4 draft 12-16 premier pickjéből 6 kezdő. Az utóbbi háromból 3. Draftonként egy játékosból nehéz kompetitív keretet összehozni.
zinedine5
2015 szerintem rendben volt, oda még Cardona-t is beírnám, magas pick volt, de emlékezzünk vissza előtte lévő években mennyit szívtunk a béna long snapek miatt
sajnos ezek a második körös DB bustok levesznek évenként minimum egy picket, ezen nincs mit szépíteni, ellenben:
2016:
-Brisettet beváltottuk egy Dorsettre, ami nem főnyeremény, de egy (szerencsére) sosem játszó backupQB-ért egy minimálisan használható elkapó azért több mint a semmi
-Mitchell igen jó rookie évet tolt, utána sajnos egészsége nem engedte a profi karriert, simán kezdő lenne Hogan helyén
-Elandon Roberts és Tedd Karras azért backupnak elfogadhatók, főleg 6. körös pickként
2017:
-Cooksért cseréltünk első kört, amit eléggé megérte mert egy évre rá beváltottuk drágább pickre, Wynn egész évre offos, szóval itt megint nincs miért szabadkozni
- Rivers-Garcia kettős megint egészségügyi gondok miatt nem tud pályára kerülni
szóval, ja nem voltak jó húzásaink, de azért azt is nehéz kompenzálni, hogy folyamatosan az első választásaink egyike kiüli a rookie évét komoly sérülés miatt
ZERO_L
Plusz, nem biztos,hogy állandóan túl kell gondolni a helyzetet. Mint Dunlop helyett Cunningham, meg a Cyrus pick a 2. körben. Felesleges reachek, kockáztatások.
Szóval nemigen húzunk playmakereket és szerintem ez látszik a kereten. Pár ász, főleg Brady zsenije, átlag feletti coaching és sok középszerű vagy gyengébb játékos.
Bill HC >>> Bill GM
zinedine5
Aztán ebben van olyan, mint Michel, Mitchell, Easley, a jo öreg Ras-I.
Meg van ami siman pech, mint Wynn, vagy Rivers.
TITO
JOHAN
Per Sempre Etern
This team was the best team in the AFC in the regular season and we won two games in the playoffs against two good football teams, the best team in the postseason. And that’s what this team is.
több mint 7 éve
Az a "bajom" ezzel a sérülés dologgal is, hogy ezek előzményei néha em elérhetetlen információk. Lásd Mitchell. Vagy előtte pl. Easley.Jövőre sem kell Londonba mennünk 😕 Max ha a Chargers csoport első lesz.vagy ha mi esünk vissza csoport második helyére 😉
Nomac
kb.azért voltak ott rendesen balszerencsés dolgok is, most a Goodell féle witchhuntról ne is beszéljünk, egy top 30-as pick mínusszal
plusz talán az, hogy ez mellett nemigen látjuk, hogy kik jönnek utánuk.
tavalyi draftról Wise
2016 Thuney
2015 Brown, Flowers, Mason
ideiről legyen Sony
Ez 4 draft 12-16 premier pickjéből 6 kezdő. Az utóbbi háromból 3. Draftonként egy játékosból nehéz kompetitív keretet összehozni.
zinedine5
2015 szerintem rendben volt, oda még Cardona-t is beírnám, magas pick volt, de emlékezzünk vissza előtte lévő években mennyit szívtunk a béna long snapek miatt
sajnos ezek a második körös DB bustok levesznek évenként minimum egy picket, ezen nincs mit szépíteni, ellenben:
2016:
-Brisettet beváltottuk egy Dorsettre, ami nem főnyeremény, de egy (szerencsére) sosem játszó backupQB-ért egy minimálisan használható elkapó azért több mint a semmi
-Mitchell igen jó rookie évet tolt, utána sajnos egészsége nem engedte a profi karriert, simán kezdő lenne Hogan helyén
-Elandon Roberts és Tedd Karras azért backupnak elfogadhatók, főleg 6. körös pickként
2017:
-Cooksért cseréltünk első kört, amit eléggé megérte mert egy évre rá beváltottuk drágább pickre, Wynn egész évre offos, szóval itt megint nincs miért szabadkozni
- Rivers-Garcia kettős megint egészségügyi gondok miatt nem tud pályára kerülni
szóval, ja nem voltak jó húzásaink, de azért azt is nehéz kompenzálni, hogy folyamatosan az első választásaink egyike kiüli a rookie évét komoly sérülés miatt
ZERO_L
Plusz, nem biztos,hogy állandóan túl kell gondolni a helyzetet. Mint Dunlop helyett Cunningham, meg a Cyrus pick a 2. körben. Felesleges reachek, kockáztatások.
Szóval nemigen húzunk playmakereket és szerintem ez látszik a kereten. Pár ász, főleg Brady zsenije, átlag feletti coaching és sok középszerű vagy gyengébb játékos.
Bill HC >>> Bill GM
több mint 7 éve
Nah ezt nem tudtam, hogy már ezek is megvannak 😊2019-ben nektek NFC East + AFC West és AFC South azonos helyen végzője (csop1.) következik + AFC North teljes mezőnye. Ha Chargers nyeri a nyugatot, akkor lehet London.Jövőre sem kell Londonba mennünk 😕 Max ha a Chargers csoport első lesz.Én vagyok fáradt vagy nem értem, hogy a többivel miért nem játszhatunk?
Nomac
NB2
Fast Willie
Sok a meló...
több mint 7 éve
2019-ben nektek NFC East + AFC West és AFC South azonos helyen végzője (csop1.) következik + AFC North teljes mezőnye. Ha Chargers nyeri a nyugatot, akkor lehet London.Jövőre sem kell Londonba mennünk 😕 Max ha a Chargers csoport első lesz.Én vagyok fáradt vagy nem értem, hogy a többivel miért nem játszhatunk?
Nomac
NB2
több mint 7 éve
Jövőre sem kell Londonba mennünk 😕 Max ha a Chargers csoport első lesz.vagy ha mi esünk vissza csoport második helyére 😉
Nomac
kb.azért voltak ott rendesen balszerencsés dolgok is, most a Goodell féle witchhuntról ne is beszéljünk, egy top 30-as pick mínusszal
plusz talán az, hogy ez mellett nemigen látjuk, hogy kik jönnek utánuk.
tavalyi draftról Wise
2016 Thuney
2015 Brown, Flowers, Mason
ideiről legyen Sony
Ez 4 draft 12-16 premier pickjéből 6 kezdő. Az utóbbi háromból 3. Draftonként egy játékosból nehéz kompetitív keretet összehozni.
zinedine5
2015 szerintem rendben volt, oda még Cardona-t is beírnám, magas pick volt, de emlékezzünk vissza előtte lévő években mennyit szívtunk a béna long snapek miatt
sajnos ezek a második körös DB bustok levesznek évenként minimum egy picket, ezen nincs mit szépíteni, ellenben:
2016:
-Brisettet beváltottuk egy Dorsettre, ami nem főnyeremény, de egy (szerencsére) sosem játszó backupQB-ért egy minimálisan használható elkapó azért több mint a semmi
-Mitchell igen jó rookie évet tolt, utána sajnos egészsége nem engedte a profi karriert, simán kezdő lenne Hogan helyén
-Elandon Roberts és Tedd Karras azért backupnak elfogadhatók, főleg 6. körös pickként
2017:
-Cooksért cseréltünk első kört, amit eléggé megérte mert egy évre rá beváltottuk drágább pickre, Wynn egész évre offos, szóval itt megint nincs miért szabadkozni
- Rivers-Garcia kettős megint egészségügyi gondok miatt nem tud pályára kerülni
szóval, ja nem voltak jó húzásaink, de azért azt is nehéz kompenzálni, hogy folyamatosan az első választásaink egyike kiüli a rookie évét komoly sérülés miatt

"Rodney, we are not gonna lose this game... You know why? Because we have Tom Brady" Ty Law /February 1, 2004/
több mint 7 éve
Jövőre sem kell Londonba mennünk 😕 Max ha a Chargers csoport első lesz.Én vagyok fáradt vagy nem értem, hogy a többivel miért nem játszhatunk?
Nomac
több mint 7 éve
Jövőre sem kell Londonba mennünk 😕 Max ha a Chargers csoport első lesz.
több mint 7 éve
...Amikor 2004 után lelépett egyszerre távozott Crennel és Weiss, voltak hasonló problémák a pálya mellett. Az öregnek érezhetően sok volt, hogy egyszerre kellett felelnie a védőkért és a támadókért. Akkor érezhetően túlvállalta magát. Plusz a kiválasztott emberek se válltak be minden esetben. De akkor még ez a franchise messze nem volt az a pusztító gépezet, amivé a '10-es évek végére vállt. Ennek a végétől félünk mi.
Én itt arra tudok gondolni, hogy jelentős változások voltak a Coaching Staffban és hiába jöttek tapasztalt emberek magasabb vagy alacsonyabb pozícióba, mégsem ismerik ugyanúgy a rendszert mint azok akik évek óta itt dolgoznak, plusz előfordulhat, hogy más lett a munkamegosztás, stb.
...
Solymi
De a másik oldalon egy-egy ilyen visszaeső év előfordult korábban is. Amíg a visszaesés ennyiből áll, addig hálásak lehetünk a sorsnak és a Kraft családnak 😊
Mi lesz ezután az év után? Enyhülni fog a nyomás a sapkán. Ez a legfontosabb. Meg az, hogy Steve Belichick megint araszol kicsit feljebb a ranglétrán 😊
We are all PATRIOTS!
több mint 7 éve
Kicsit félreérthetően fogalmaztam. Nem az volt a probléma, hogy bólintott, hanem mindig akkor dobta hátra a labdát amikor felemelte a fejét. Nem volt se szünet se késlekedés, így mindig tudták a védők, hogy mikor induljanak.Illetve a 2015-ös szezonban elég sok sérült volt a szezon végén és még így is majdnem meglett az AFC bajnoki cím, ahol Stork kb. egyedül adta el a meccset. Mai napig nem értem, hogy a csapatnál dolgozó számtalan edző, hogy a viharba nem vette észre, hogy Stork szinte minden egyes snap előtt bólint egyet.Kicsit túl van ez reagálva, elég sok center csinálja ezt, még sincs akkora pozitív hatással a passrushra.
Solymi
Ráadásul idegenben még a OG-k is besegítenek kézjelekkel, mikor áll készen az irányító és adhatja fel a labdát a center.
És nekem úgy rémlik, hogy Andrews is rendszeresen csinál ilyeneket, még sem találják be emiatt.
ZERO_L
insidethepylon.com/film-study/film-study-nfl/offense-film-study-nfl/2016/02/01/bryan-storks-head-bob-costs-patriots/
Szerk.:
Ami miatt itt többen aggódnak, hogy már ott voltak bizonyos jelek, amik talán mára kissé már kezdenek trendszerűvé vállni. Hogy idén, bár nagy küzdelemen vertünk meg nehéz ellenfeleket, 4 viszonylag nyerhető meccsen túljártak az eszünkön.Én itt arra tudok gondolni, hogy jelentős változások voltak a Coaching Staffban és hiába jöttek tapasztalt emberek magasabb vagy alacsonyabb pozícióba, mégsem ismerik ugyanúgy a rendszert mint azok akik évek óta itt dolgoznak, plusz előfordulhat, hogy más lett a munkamegosztás, stb.
Egyre több rossz döntés a pályán és azon kívül (meg persze számos sikeres is, ezt senki sem vonja kétsége). Ezek eddig nem voltak jellemzőek és amiatt aggódunk, hogy ez ne is válljon trenddé.
Kollega
www.patspulpit.com/2018/7/24/17607896/here-are-all-the-staff-changes-in-patriots-2018-media-guide
Játékos szempontból ami nekem jelenleg kérdés az a TE pozíció. Az látható, hogy Gronk nem használható annyira mint eddig és szerintem tuti nem 100%-os vagy legalábbis nem annyira, hogy rendesen használni lehessen. Allen blokkolni jó, de azért ő sem a hosszútávú megoldás az adott poszton, ráadásul egydimenziós. Hollister meg...fogalmam sincs, alig van használva, kb. mint Dorsett.
Szerkesztette: Lúdas Solymi
több mint 7 éve
Én '15-ben úgy jöttem el a közös szurkolásról, hogy mindenki elégedett volt azzal, amit a csapat az adott körülmények között teljesített. Úgy emlékszem, hogy egy rossz szót nem szólt senki a csapatra. De még a tavaly a vesztett döntő után is úgy jöttünk el, hogy le a kalappal a csapat előtt és jövőre megmutatjuk, hogy mi még mindig ott vagyunk.kb.
Ami miatt itt többen aggódnak, hogy már ott voltak bizonyos jelek, amik talán mára kissé már kezdenek trendszerűvé vállni. Hogy idén, bár nagy küzdelemen vertünk meg nehéz ellenfeleket, 4 viszonylag nyerhető meccsen túljártak az eszünkön. Mindenki elfogadja, ha esetleg Brady, Gronk, vagy Jules már nem tudna magas szinten teljesíteni, de itt nem erről van szó. Egyre több rossz döntés a pályán és azon kívül (meg persze számos sikeres is, ezt senki sem vonja kétsége). Ezek eddig nem voltak jellemzőek és amiatt aggódunk, hogy ez ne is válljon trenddé.
Kollega
plusz talán az, hogy ez mellett nemigen látjuk, hogy kik jönnek utánuk.
tavalyi draftról Wise
2016 Thuney
2015 Brown, Flowers, Mason
ideiről legyen Sony
Ez 4 draft 12-16 premier pickjéből 6 kezdő. Az utóbbi háromból 3. Draftonként egy játékosból nehéz kompetitív keretet összehozni.
több mint 7 éve
Én '15-ben úgy jöttem el a közös szurkolásról, hogy mindenki elégedett volt azzal, amit a csapat az adott körülmények között teljesített. Úgy emlékszem, hogy egy rossz szót nem szólt senki a csapatra. De még a tavaly a vesztett döntő után is úgy jöttünk el, hogy le a kalappal a csapat előtt és jövőre megmutatjuk, hogy mi még mindig ott vagyunk.Ami miatt itt többen aggódnak, hogy már ott voltak bizonyos jelek, amik talán mára kissé már kezdenek trendszerűvé vállni. Hogy idén, bár nagy küzdelemen vertünk meg nehéz ellenfeleket, 4 viszonylag nyerhető meccsen túljártak az eszünkön. Mindenki elfogadja, ha esetleg Brady, Gronk, vagy Jules már nem tudna magas szinten teljesíteni, de itt nem erről van szó. Egyre több rossz döntés a pályán és azon kívül (meg persze számos sikeres is, ezt senki sem vonja kétsége). Ezek eddig nem voltak jellemzőek és amiatt aggódunk, hogy ez ne is válljon trenddé.
We are all PATRIOTS!
több mint 7 éve
De nem ezen ment el a meccs. Ott már mindenki sérült volt, mire odakerültünk.Stork minden snap előtt bólintott egyet, Miller meg észrevette, így tudta mikor indul a játék. Brady valami 20+ QB hitet szedett össze a meccsen.Illetve a 2015-ös szezonban elég sok sérült volt a szezon végén és még így is majdnem meglett az AFC bajnoki cím, ahol Stork kb. egyedül adta el a meccset. Mai napig nem értem, hogy a csapatnál dolgozó számtalan edző, hogy a viharba nem vette észre, hogy Stork szinte minden egyes snap előtt bólint egyet.Erről én lemaradtam, valaki kifejtené mi volt ez? 😀
Solymi
akdestroyer
cspeti98
több mint 7 éve

na igy mar minden vilagos 😀
"Overjoyed, the wolf devours his leg that's been torn off by a trap. Praised be the day that gave me food, he cries."
több mint 7 éve
Kezd ez a fórum olyanná válni mint vmi siratószakkör. Rendben hogy idén a vereségeink betli hegyek voltak, de b.sszátok meg melyik vereség betli mentes??? Ez NFL még a Patsnek is lehet nek ilyen meccsei. Túl kell lenni rajta és nézni a Brady harcát az idővel mert sokáig már nem élvezhetjük a játékát. Mutassatok már 1 csapatot akik perfecktül játszanak minden 1-es meccsen? Olyan nincs elárulom. Elég már a pityogásból mert ge.i unalmas hosszú hosszú oldalakon keresztül megy a bömbölés. Pedig vezetjük a csoportunkat, 1 győzelemre a csop, győzelwmtől és 3 lépésre a div. 2. Helyétől. Töröljétek le a könnyeket fújjátok ki az orrotokat aztán várjuk a Vasas meccset...Meséld már el ki a tököm picsog itt... Szerintem jogosan lehet a szurkoló ingerült, csalódott, mérges azért mert idén a csapat kollektíve olyan jeleket mutat, ami eddig baromira nem volt rá jellemző.
ParadSEC
Az utóbbi években rengeteg olyan vereségünk volt, ami teljesen vállalható volt. Lásd az előbb betett 2015-ös meccseket, ahol bizony voltak rossz játékok, egyéni hibák, de mint csapat nem mentünk le kutyába. És ez volt jellemző ránk az utóbbi lassan 20 évben, néha szezononként becsúszott egy-egy tényleg "semmi sem sikerülő" kínos vereség, de NÉGY egy szezonban SOSEM. És ez ami baromira aggasztó...
Meg ne gyere már itt a többi csapattal, ki nem szarja le őket. Hol érdekel engem, hogy a Steelers rendszeresen betlizik egy underdog ellen idegenben(+a PO-ban), most ettől jobban kéne éreznem magam, ha nekik ez a szint megfelel mert "tsalád" akkor egészségükre vagy az Eagles idei mélyrepülése címvédőként, felértékeli a tavalyi szezonunkat?
Ez a franchise nem azzal építette ki a lassan két évtizedes dinasztiáját, mert csak kicsivel jobb akart lenni az ellenfeleinél. Folyamatosan egy magas követelményi szinthez tartja magát, amit idén egyáltalán nem sikerül megugrani.
És amíg Brady+BB páros itt van, szerintem ennek a magas szintnek kell lennie az elvártnak, aztán majd ha Hue Jackson+Bortles féle kóklerek fognak nálunk tevékenykedni, akkor meg lehet elégedni azzal is ha két TD-t tudunk szerezni egy meccsen.
UI.: ha annyira zavar mások
Illetve a 2015-ös szezonban elég sok sérült volt a szezon végén és még így is majdnem meglett az AFC bajnoki cím, ahol Stork kb. egyedül adta el a meccset. Mai napig nem értem, hogy a csapatnál dolgozó számtalan edző, hogy a viharba nem vette észre, hogy Stork szinte minden egyes snap előtt bólint egyet.Kicsit túl van ez reagálva, elég sok center csinálja ezt, még sincs akkora pozitív hatással a passrushra.
Solymi
Ráadásul idegenben még a OG-k is besegítenek kézjelekkel, mikor áll készen az irányító és adhatja fel a labdát a center.
És nekem úgy rémlik, hogy Andrews is rendszeresen csinál ilyeneket, még sem találják be emiatt.

"Rodney, we are not gonna lose this game... You know why? Because we have Tom Brady" Ty Law /February 1, 2004/
több mint 7 éve
Stork minden snap előtt bólintott egyet, Miller meg észrevette, így tudta mikor indul a játék. Brady valami 20+ QB hitet szedett össze a meccsen.Illetve a 2015-ös szezonban elég sok sérült volt a szezon végén és még így is majdnem meglett az AFC bajnoki cím, ahol Stork kb. egyedül adta el a meccset. Mai napig nem értem, hogy a csapatnál dolgozó számtalan edző, hogy a viharba nem vette észre, hogy Stork szinte minden egyes snap előtt bólint egyet.Erről én lemaradtam, valaki kifejtené mi volt ez? 😀
Solymi
akdestroyer