New Orleans Saints

46 feliratkozó

több mint 7 éve
atapapa New Orleans Saints LSU Tigers 10 247 — #neverpunt
A meccs utáni sokkot leszámítva nem vagyok csalódott. Egy bitang jó csapat ellen maradtunk alul, egész szezonban nem értettem hogy a Vikingek hogy a picsaba maradnak talpon a harmadik irányítóval is, őszintén csodáltam ezt a csapatot.
(Nem akarok senkit megbántani, de nagyon szeretnék egy Pats-nélküli döntőt látni, bármelyik NFC-s csapattal)
Amiért inkább csalódás fog el az az, hogy fél évtizedes szerencsétlenkedést kellett végéig szenvedni a draftokon és az FA-piacon, mire végre összekalapaltunk egy olyan védelmet ami méltó Brees zsenijéhez.

Egy jó LB és egy hasznos pass rusher az egekbe emelhetné ezt a védelmet, de mire oda eljutunk, Brees visszavonul, vagy legalábbis hanyatlásnak indul. Ennek már idén is voltak kézzelfogható jelei.

Izgalmas holtszezon lesz, végre nem azon kell agyalni hogy milyen gyorsan rúgjuk ki a DC-t, meg mennyire mélyen robbantsunk egy újabb építkezéshez, hanem az utolsó kockákat kell a helyére tenni és lehet bizakodni.

több mint 7 éve
PEEtör New Orleans Saints 1 758
Amúgy a meccsen majdnem a hajamat kitéptem, amikor mentünk az utolsó FG-ért, és a téglakapkodó atombiztos kezű WR-ünk keze között átszállt a labda. Kb nem is emlékszem mikor ejtett el elkapható labdát, hát pont akkor. 😀
több mint 7 éve
Gyurma Pappa New Orleans Saints Tulane Green Wave 15 260 — zászló zászló szív
Marcust jót akart, nagyon rossz helyzetbe hozták azzal, hogy egyedül maradt legutolsó emberként. Egyszerűen annyira jó idényt futott, hogy ezért az egy playért elmeszelni hatalmas baromság lenne. Tanulni fog belőle, nincs kétségem, hogy jövőre még jobb lesz ő is és Lattimore is. Túlbeszéltük.

Ezt az O-nak kellett volna megnyernie. Payton time managementje sosem volt az erőssége, talán így az eljövő 13. szezonjára ideje lesz megtanulni. Ginnek le kellett volna ülnie a pálya közepén, ott elvenni egy TO-t, majd 3&1-t inkább megcsinálni, mint az időt ölni. Forbath két 50 yard körüli FG rúgott be, az meg nem lehetetlen távolság.

Teljesen mindegy most már, jöjjön a következő szezon.

több mint 7 éve
resistance is futile Las Vegas Raiders Michigan Wolverines 34 139
Rossz volt a felfogás, a pálya területén bárhol megcsinálni a tackle-t és vége a meccsnek, időkérés nem volt, 10 mp alatt nincs az az isten, hogy felálljanak. Ehhez képest nem sikerült olyan jól felállni, egy elrontott szerelés és besétál az endzone-ba? Nem is értem mit keresett bármelyik DB a LoS környékén. Kár érte, nem kis feltámadás volt, így lett belőle egy még nagyobb. Viszont ezért csak Williamst elmarasztalni hatalmas hiba volna, újonc, remek idényt futott, tanulni fog belőle (ahogy a teljes D stábnak kéne).
gabokocka
egyébként ezt én sem értem, hogy miért nem volt hátul senki? Más nem, felküldök 5 DB-t, mindet a 1st down mögé. 10mp van hátra, passzolni kell....mondjuk az, hogy DA a DC valahol megmagyarázza.
több mint 7 éve
gedam 6 227
Úgy gondoltam hajnalban, hogy csalódottan kelek fel.De nem így lett. Büszke vagyok a csapatra. A meccs bizonyítja, hogy erős csapatunk van, ahogyan visszajöttünk, az igen.
Nem M. Williamsen múlt, Ő végig jól jàtszott, csak elvitte az akarat és nagyot akart szerelni.
Ez az első fêlidőn ment el sajnos és talàn néhàny rossz hívàson. Màr mindegy is, előre tovàbb a megkezdett úton!!!
Fattyu
nem tudom volt-e róla szó, de meghagytatok egy időkérést a végén a vikingsnek. field goal előtt 3-at kellett volna futni középre. sztem az nagyobb hiba volt, mint az elrontott szerelés.
gedam
vagy ha már meg volt a játék nem kellett volna kilépni ginn-nek...

de engem még mindig williams luftja idegesít, mert ott kivett 20ezret a zsebemből.. Simán át kellett volna karolni azt vége a dalnak, de nem, hősködni kellett...
eaglesmcnabb
ha simán átkarolja, diggs kilép (mondjuk abból a szögből, olyan sebességgel max. kilökni tudta volna az oldalvonalon, de az sem jó) és marad még 2-3 másodperc egy 50yardos field goalra. pályán belüli tackle kellett, azért lett suta a mozdulat.
több mint 7 éve
PEEtör New Orleans Saints 1 758
Szerintem teljesen feleeges ezen rugozni, visszadtuk a labdat 21-20-nal, aztan 24-23-nal is. Le kellett volna zarnunk a meccset, nem tudtuk.
több mint 7 éve
gabokocka Carolina Panthers North Carolina Tar Heels 26 499 — Keep pounding
Rossz volt a felfogás, a pálya területén bárhol megcsinálni a tackle-t és vége a meccsnek, időkérés nem volt, 10 mp alatt nincs az az isten, hogy felálljanak. Ehhez képest nem sikerült olyan jól felállni, egy elrontott szerelés és besétál az endzone-ba? Nem is értem mit keresett bármelyik DB a LoS környékén. Kár érte, nem kis feltámadás volt, így lett belőle egy még nagyobb. Viszont ezért csak Williamst elmarasztalni hatalmas hiba volna, újonc, remek idényt futott, tanulni fog belőle (ahogy a teljes D stábnak kéne).

http://www.youtube.com/watch?v=BwwrLgAuvUE&feature=related
Ron Rivera: We were trying to make them systematically beat us.
több mint 7 éve
TSzabi Carolina Panthers Penn State Nittany Lions 4 140
En ugy láttam Marcus Williams szerelésénél hogy kicsit előbb ért volna oda mint a labda. Összehuzta magát hogy később legyen meg a kontakt. Szerintem ezt mantrázták nekik a play előtt hogy ne legyen DPI mert akkor óra megáll és onnam jönnek.
Én így láttam nem tudom gondoltatok e erre.
Turóczi Szabolcs
Szerintem is ez volt. A meccs végére már tonna dpi lett dobva ránk, ha ott rádobjak, akkor FG és vége a meccsnek.
atapapa
Minnél többször nézem meg annál, jobban látszik hogy 1 üzemmel hamarabb ér oda.
Ha DC lennék ebben a helyzetben, biztos ezt vésném a srácok fejébe, ügye védelmi szabálytalansággal vége se lehet a meccsnek, szóval ha lepörög az óra akkor is rughattak volna.
több mint 7 éve
atapapa New Orleans Saints LSU Tigers 10 247 — #neverpunt
En ugy láttam Marcus Williams szerelésénél hogy kicsit előbb ért volna oda mint a labda. Összehuzta magát hogy később legyen meg a kontakt. Szerintem ezt mantrázták nekik a play előtt hogy ne legyen DPI mert akkor óra megáll és onnam jönnek.
Én így láttam nem tudom gondoltatok e erre.
Turóczi Szabolcs
Szerintem is ez volt. A meccs végére már tonna dpi lett dobva ránk, ha ott rádobjak, akkor FG és vége a meccsnek.

több mint 7 éve
resistance is futile Las Vegas Raiders Michigan Wolverines 34 139
én csak most néztem meg, jééééézusom... instant cut kategória. Ennél ostobább védőmunkát is rég láttam. Részvétem srácok.
több mint 7 éve
TSzabi Carolina Panthers Penn State Nittany Lions 4 140
En ugy láttam Marcus Williams szerelésénél hogy kicsit előbb ért volna oda mint a labda. Összehuzta magát hogy később legyen meg a kontakt. Szerintem ezt mantrázták nekik a play előtt hogy ne legyen DPI mert akkor óra megáll és onnam jönnek.
Én így láttam nem tudom gondoltatok e erre.
több mint 7 éve
PEEtör New Orleans Saints 1 758
Úgy gondoltam hajnalban, hogy csalódottan kelek fel.De nem így lett. Büszke vagyok a csapatra. A meccs bizonyítja, hogy erős csapatunk van, ahogyan visszajöttünk, az igen.
Nem M. Williamsen múlt, Ő végig jól jàtszott, csak elvitte az akarat és nagyot akart szerelni.
Ez az első fêlidőn ment el sajnos és talàn néhàny rossz hívàson. Màr mindegy is, előre tovàbb a megkezdett úton!!!
Fattyu
nem tudom volt-e róla szó, de meghagytatok egy időkérést a végén a vikingsnek. field goal előtt 3-at kellett volna futni középre. sztem az nagyobb hiba volt, mint az elrontott szerelés.
gedam
Így gondolom én is. Egyéni hibák sajnos benne vannak, de azt kene megnezni es dolgozni offseasonben, hogy hogyan alakulhatott ugy zsinorban a szezon ket legfontosabb meccse, hogy a vegen visszaadjuk az ellenfelnek a labdat, es tamadhat a gyozelemert.
Egy valoszinusitheto Brady-BB paros ellen ez vegzetes lett volna az SB-ben (is).

De amugy a D az elozo meccsen hozta, szoval 50-50re allunk ilyen szitubol, ami nem rossz, csak...
több mint 7 éve
eaglesmcnabb Philadelphia Eagles Virginia Tech Hokies 22 643 — je suis poloska
Úgy gondoltam hajnalban, hogy csalódottan kelek fel.De nem így lett. Büszke vagyok a csapatra. A meccs bizonyítja, hogy erős csapatunk van, ahogyan visszajöttünk, az igen.
Nem M. Williamsen múlt, Ő végig jól jàtszott, csak elvitte az akarat és nagyot akart szerelni.
Ez az első fêlidőn ment el sajnos és talàn néhàny rossz hívàson. Màr mindegy is, előre tovàbb a megkezdett úton!!!
Fattyu
nem tudom volt-e róla szó, de meghagytatok egy időkérést a végén a vikingsnek. field goal előtt 3-at kellett volna futni középre. sztem az nagyobb hiba volt, mint az elrontott szerelés.
gedam
vagy ha már meg volt a játék nem kellett volna kilépni ginn-nek...

de engem még mindig williams luftja idegesít, mert ott kivett 20ezret a zsebemből.. Simán át kellett volna karolni azt vége a dalnak, de nem, hősködni kellett...

No 1. Kyle Pitts, Jordan Mailata, Myles Garrett, Jerry Jeudy, Tre Harris, Jayden Higgins és Nick Chubb fan!!!
több mint 7 éve
Dobanor New Orleans Saints 59
Ennyi, így kell ezt:
 www.facebook.com/neworleanssaints/videos/1598307610216798/
Nem tom hogy így még lehet-e osztani, vagy mindenki làtja-e, de ha nem keresek màs forràst.
Fattyu
Én is így gondolom. Megható!
több mint 7 éve
gedam 6 227
Úgy gondoltam hajnalban, hogy csalódottan kelek fel.De nem így lett. Büszke vagyok a csapatra. A meccs bizonyítja, hogy erős csapatunk van, ahogyan visszajöttünk, az igen.
Nem M. Williamsen múlt, Ő végig jól jàtszott, csak elvitte az akarat és nagyot akart szerelni.
Ez az első fêlidőn ment el sajnos és talàn néhàny rossz hívàson. Màr mindegy is, előre tovàbb a megkezdett úton!!!
Fattyu
nem tudom volt-e róla szó, de meghagytatok egy időkérést a végén a vikingsnek. field goal előtt 3-at kellett volna futni középre. sztem az nagyobb hiba volt, mint az elrontott szerelés.

Szerkesztette: gedam
több mint 7 éve
Fattyu New Orleans Saints 2 068
Ennyi, így kell ezt:
https://scontent.xx.fbcdn.net/v/t15.5256-10/24598732_1598308790216680_1331853621729427456_n.jpg?_nc_cat=102&ccb=1-7&_nc_sid=a27664&_nc_ohc=B2I8xXOiSQoQ7kNvwHWO27s&_nc_oc=AdnilpqmniBowMBjIdhHsHTVCcO9sbP3gc55W3npYaDEwazSf14rTkvvlXpBCKI5T3s&_nc_zt=23&_nc_ht=scontent.xx&_nc_gid=s50lPtBvi5HtVSMHla9xEA&oh=00_AfnHecCCAM_ZEf6FiHztTfmbY-7txwpG9JTz7hF-5SAElw&oe=69387C0A
606.450 Aufrufe · 32.832 Reaktionen | Thanks to the Saints fans that welcomed us home at 1 am at the airport! It means a lot #LoveTheSaints | New Orleans Saints
Thanks to the Saints fans that welcomed us home at 1 am at the airport! It means a lot #LoveTheSaints

Nem tom hogy így még lehet-e osztani, vagy mindenki làtja-e, de ha nem keresek màs forràst.

több mint 7 éve
Stoki Jacksonville Jaguars Nebraska Cornhuskers 3 133 — Einhorn és Finkle...Finkle és Einhorn
Nagyon sajnálom skacok, szurkoltam a Saints-nek! Egészen hihetetlen, hogy mekkora hibát követett el a D a végén, komolyan, mintha direkt mellészaladt volna a safety!
több mint 7 éve
Fattyu New Orleans Saints 2 068
Úgy gondoltam hajnalban, hogy csalódottan kelek fel.De nem így lett. Büszke vagyok a csapatra. A meccs bizonyítja, hogy erős csapatunk van, ahogyan visszajöttünk, az igen.
Nem M. Williamsen múlt, Ő végig jól jàtszott, csak elvitte az akarat és nagyot akart szerelni.
Ez az első fêlidőn ment el sajnos és talàn néhàny rossz hívàson. Màr mindegy is, előre tovàbb a megkezdett úton!!!

több mint 7 éve
kijo New Orleans Saints 523
17:0 - nál erősen goldolkoztam az alváson, de nem bántam meg, hogy megnéztem. Nagyon jó meccs volt. Sajnos most nem sikerült, de több mint bíztató a csapat.

Szerkesztette: kijo
több mint 7 éve
EasyGhost New Orleans Saints 1 397 — Saints fan
Most, hogy van Kamara, Williams, Lattimore, Anzalone, Ramczyk, és még ő hozzájuk jönnek potenciálisan jó játékosok, ha már csak fele olyan jó draftuk lesz, már örülök, és eléggé várom a következő szezont, fiatalodik a csapat.
több mint 7 éve
diceman New Orleans Saints 495 — csiramokus@gmail.com
Nagyon kivancsi leszek az offseasonre, talan meg 1 ideny van a Kapitannyal.
Lehet itt barmit mondani meg keseregni, ez a meccs az elejen ment el, egy ilyen Vikes ellen nem lehet 0 (vagy inkabb negative) offenset bemutatni 2 negyeden keresztul.
Megvolt a lehetoseg igen - valoszinuleg SuperBowl szereplest buktunk el igen.
Rettenetesen szomoru vagyok.

több mint 7 éve
Gyurma Pappa New Orleans Saints Tulane Green Wave 15 260 — zászló zászló szív
Én kb most őt sajnálom a legjobban, nélküle nem lettünk volna meccsben, se a playoffban.

 twitter.com/Alex_Flanagan/status/952716602998366208
EasyGhost
Ezt majd feldolgozza a csapat agyturkászokkal, minden bizonnyal soha többet nem fog majd ilyen helyzetben kéz nélkül tackle-t adni.

Nem szabad rákenni ezt a vereséget, minden esélyünk meg volt 3&1-nél hogy megnyerjük a meccset, vissza sem szabadott volna adni. Vagy Breesnek nem kellett volna tripe coverage-be dobni egy hosszúlabdát, vagy Payton dobhatott volna pirosat az első Vikes drive-ban, amikor egyértelműen nem volt meg a 1st. 1000 ilyen dolog van, de nyilván erre emlékszik mindenki, mert ez volt a leglátványosabb. Lényeg, hogy tanuljon belőle.

Nyilván tegnap én is ideges voltam, de ilyen ez a sportág. 2010-ben mi voltunk az egyéni hiba jó oldalán, most a Vikes.

 www.youtube.com/watch?v=0UUeqvquXZI

több mint 7 éve
ackrisz17 New Orleans Saints LSU Tigers 390 — ackrisz17@hotmail.hu
Egészen elképesztő meccs volt, gyakorlatilag már megnyertük, erre egy ilyen szerelési kisérlet 9 mp-el a vége előtt hát elképesztő, nem is értem mit csinált szegény Williams...na mindegy még nagyon fiatal majd tanul belőle, de ezt azért nehéz megemészteni, ilyen vereséget beszopni hát kb mint anno a 49-ers ellen csak ott mi vezettünk sokáig.
ackrisz17
Rosszul emlékszel, 6 eladott labdánk volt, és a végén adtuk-vettük az előnyt.
Gyurma Pappa
Igazad van! De érzelmekben az a meccs váltott ki belőlem hasonlót... :/