Pittsburgh Steelers
73 feliratkozó
több mint 13 éve
Nekem mindegy hogy marad vagy megy, mind a kettőbe van igazság. Egy dolog a fontos, hogyha a csapaton belül is ennyire megosztó téma ez, és az utolsó forduló után nem kezelik tényként hogy marad akkor menjen.
A legkevésbé sem bízna benne senki sem a játékosok közül. Mindenki megcsinálná amit kér, de senki sem bízna benne és ez itt a kulcs.
A játékos tisztelje, ismerje el és bízzon az edzőjébe.
Ez ugyebár nehézkes úgy hogy kirúgás határán van valaki.
Aztán lehet hogy maradni fog, és csapaton belül ezt mindenki tudja már az elejétől fogva akkor nincs ellenemre a plusz egy esély.
több mint 13 éve
Kérjük BB-t a mikrofonhoz a 28/8-as TD/INT ratiojával és Millert is 😉Najó. mára elég volt. Holnap új nap lesz, TH nélkül, heppy lesz mindenki, Bendzsi is, Wallace mehet a phaszba a nagy pénzért, ahol 100 yardos elkapásai lehetnek, Brown újra szárnyalni fog ST-ben, Sanders 2. sz. elkapó lesz.
Bár a depot szerint nem megy Haley...
"Lehetséges lenne mindent tudományosan leírni, de nem lenne értelme. Ugyanolyan értelmetlen lenne, mint Beethoven egyik szimfoníáját -egy hullám változásai a nyomás függvényében- ábrázolni."
több mint 13 éve
Nomost kiteszi el a lekvárt? A nagyi, neme? Nohát akkor tartsuk a Lőcsöt a gatyában, érdekes Mindenholt megbüntette a csapat...

Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 13 éve
Nincs más infóm, mint itt bárki másnak. De azt nem is kell senkinek nyilvánosan lenyilatkoznia, hogy tele a töke azzal, hogy olyan sémában kell játszania, amiben idegenül mozog, kevésbé eredményes mint egy korábbi szisztémában. Aztán ha azt látja az adott játékos, hogy ez ráadásul csapatszinten is csúfos bukást eredményez, akkor az első adandó alkalommal lelép. Még rosszabb ha marad, mert akkor egy idő után teljesen belefásul, hogy folyton beleütközik az edzői korlátoltságba és úgy elszürkül, hogy egy idő után már akkor sem tudna kimagaslóan teljesíteni, ha abban a sémában foglalkoztatnák amiben korábban sikeres volt.

Aki másnak vermet ás, az sírásó.
több mint 13 éve
Haley a múlt héten mondta,hogy nem akar elmenni,a legjobb helyen van,mindíg is ide tartozott,bla,bla,bla..Ha megy nem bánkódom.
Viszont kíváncsi vagyok,hogy akkor valóban Wilson lesz-e az OC.
több mint 13 éve
Azt gondolom, GONDOLOM, hogy az, hogy ilyen könnyen adtak engedélyt a tárgyalásokra azért mutat valami kritikát. Bár lehet a szerződésben benne volt, hogy engedni kell. BA-t egyébként a szeles városba hívnák, de Pagano azt mondta, nem engedik el, mert egy nagyszerű ember és nagyszerű edző.
több mint 13 éve
Ezzel csak egy baj van RS: olyan dolgot írsz le, amit nem tudhatunk. Ki tudja, hogy rossz a viszony a fél csapat és Th között? Honnan az info?😊
"Lehetséges lenne mindent tudományosan leírni, de nem lenne értelme. Ugyanolyan értelmetlen lenne, mint Beethoven egyik szimfoníáját -egy hullám változásai a nyomás függvényében- ábrázolni."
több mint 13 éve
Én nem lennék boldog attól ha Arians visszatérne. Ha korábban sem tudta megváltani a világot Pittsburghben, most sem tudná. Ettől azért még tény, hogy regnálása idején bajnokok voltunk, ami minden más statisztikát felülír. Azt viszont már szinte komikus olvasni, hogy pro és kontra etalonnak tekintitek. Arians és Haley munkáját természetesen össze lehet hasonlítani, csak éppen teljesen értelmetlen ha Arians munkáját gyökeresen eltérően ítélik meg a vitapartnerek. Haszi azt írta, hogy Arians sémája nem volt jó, mert BB-nek éppen emiatt kellett sokszor képtelen kockázatokat vállalva megtartani a labdát, hogy találjon végre egy célpontot. Nekem az alapszakasz utolsó meccseiből egyetlen igazán emlékezetes offense villanás volt. Amikor Ben Dallasban talán 8-10 másodpecig is dajkálta a labdát, míg végre kioszthatott egy TD paszt. Mert Haley sémája olyan remek, hogy 2 másodpercen belül el lehet passzolni a labdát. Sok minden elhangzott itt, de ezek többnyire csak részigazságok. Viszont döntő többségük ugyanarra vezethető vissza, az elhibázott stratégiára. Az teljesen jogos, hogy az edző és a játékosok közötti viszony megromlásáért pl Big Ben alighanem felelősebb mint Haley, viszont egy nagypofájú irányító még nem ok arra, hogy olyan stratégiát honosítsunk meg, amelyik maximálisan figyelmen kívül hagyja a játékosok erényeit. Haleynek mennie kell. Nem azért, mert nem jutottunk a PO-ba, mégcsak a teljesen kilátástalan játék sem indokolná ezt feltétlenül, ám a csapat és az edző között megromlott viszony, a bizalom hiánya aligha orvosolható az egyik fél távozása nélkül. Vagyis vagy Haley megy, vagy a fél offense.

Aki másnak vermet ás, az sírásó.
több mint 13 éve
Azért szép a gömb mert ahányan vagyunk annyiféleképpen látjuk és a világ gömbölyű. 😀 Egyébként közben úgynézki Kansas és Reid megállapodnak így TH esélyei egy sivatagi kirándulásra erősen megnőttek.
több mint 13 éve
Na de 1 év után? BA kapott sok esélyt, amivel hosszú távon nem tudott pluszt hozzáadni- TH 1 esélyt kapott, ami sok okból nem lett olyan, amilyen. Amiket te így látsz, én meg süti máshogy. Nálam csak a mérleg az, ami egyensúlyra vágyik.-Én nem látom az azonnali váltásban a megváltást, mint ahogy a Steelers sem. Többek között ezért is maradhatott BA is, mert idő közben azért voltak szép eredményei, de nem azonnal azért...
Ha most elküldjük TH-t, és jön más, aki eredményesebb lesz - hovatovább megtaláljuk benne a következő O-arcot, "A Steelers O-Arcát" hidd el, én leszek a legboldogabb, és elmondom, hogy "dejó, hogy Colberték nem kishaszi benyomásaira hallgattak"
"Lehetséges lenne mindent tudományosan leírni, de nem lenne értelme. Ugyanolyan értelmetlen lenne, mint Beethoven egyik szimfoníáját -egy hullám változásai a nyomás függvényében- ábrázolni."
több mint 13 éve
Soldi Arians ugye egy év szigorított után lett kilapátolva, ha nem csal a memóriám, tehát nem voltak elégedettek vele, többek közt Kolber se, mer ugy ő is csak azt fogja megugrani, amit Roo enged neki, s itt stabilitásra van berendezkedve minden, nem brainstorminrga.

Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 13 éve
Soldi, befejeztem, mert romantikusan bele vagy zúgva Arians offenzébe, de kb. minden harmadik érved alapszik jelenleg tényeken, a többi szubjektív benyomásaidon, amik nélkülözik a kép összes részletének vizsgálatát-Továbbra is azt mondom, hogy egyrészt totálisan félreértesz (olyan dolgokat adsz a számba, amit egyáltalán nem írtam, pl BA visszahívása), másrészt alapvető dolgokban nem értünk egyet a témát illetően (TH és BA O-jának eredményessége és azok okai).
Ha érdekelne, leírnám külön csak Neked, de valszeg nem is érdekel😊, meg nem is akarod meghallgatni.
Menjen TH, de nem az a téma, hanem az, hogy csak azért ragaszkodni BA-hoz, illetve visszahívni - teoretikusan persze, mert mennyire szerették a játékosok az egy negédes misztérium, amire építed az érvelésed elemeit, sajnos. Egy profi sportban kell, hogy a játékosok összhangban legyenek az edzővel, ez kétségtelen, de a profizmustól messze áll, hogy csak erre építsünk.- Az meg marha érdekes, hogy ha annyira szar ez az O, akkor miért lett BB egyik legjobb éve, Miller legjobb éve magasan, a dropokról továbbra sem TH tehet, hiába próbáljátok bemagyarázni, de mindegy. Legyen ez a végszó azzal, hogy ha TH megy és feltéve: Arians jönne vissza;
1) örülnék, mert csíptem
2) de csodálkoznék, ha meg tudná valósítani azt, ami 6 év alatt nem sikerült. Saját magunk árnyékát átlépni a támadás eredményességében és a kreativitásban- (lenne rá fogadásom, hogy RZ-ban szenvedés lenne, goal line szitunál szenvedés lenne, a runrunpass ugyanúgy előkerülne akkor is, ha nem azt kéne játszani és ugyanúgy nem tudna 22 pontnál többet termelni az O átlagban. Ha mégsem így történne akkor több az lenne a vége, hogy a) örülnék, b) valszeg SB-t nyernénk)
kishaszi
Próbáld csak a lecsupaszított összegzést elolvasni, akkor talán jobban megérted miről beszélek és nem fogsz félreérteni. Én mindössze az elmúlt egy év O-t érintő változásait írtam le és értékeltem azokat, mindenféle negédes illúzió, illetve túlzott elfogodottság nélkül az egyik vagy másik irányába.
BA-t nem küldtem volna el, nem volt rá ok, főleg nem a tavalyi év után, ha már így alakult, TH jó ötletnek tűnt számomra is, de sajnos nem vált be, mennie kell, mert az eredménytelenségének okai nem teszik lehetővé, hogy reálisan javulás legyen várható a következő évre. Én mindössze ennyit mondok, a többi inkább csak háttér, amely tartalmaz tényeket, adatokat, konkrétumokat és teljesen természetes módon szubjektív elemeket is.

The best franchise in the National Football League! Six-pack in SIXburgh! Thank you, Chief!
több mint 13 éve
Soldi, befejeztem, mert romantikusan bele vagy zúgva Arians offenzébe, de kb. minden harmadik érved alapszik jelenleg tényeken, a többi szubjektív benyomásaidon, amik nélkülözik a kép összes részletének vizsgálatát-Ha érdekelne, leírnám külön csak Neked, de valszeg nem is érdekel😊, meg nem is akarod meghallgatni.
Menjen TH, de nem az a téma, hanem az, hogy csak azért ragaszkodni BA-hoz, illetve visszahívni - teoretikusan persze, mert mennyire szerették a játékosok az egy negédes misztérium, amire építed az érvelésed elemeit, sajnos. Egy profi sportban kell, hogy a játékosok összhangban legyenek az edzővel, ez kétségtelen, de a profizmustól messze áll, hogy csak erre építsünk.- Az meg marha érdekes, hogy ha annyira szar ez az O, akkor miért lett BB egyik legjobb éve, Miller legjobb éve magasan, a dropokról továbbra sem TH tehet, hiába próbáljátok bemagyarázni, de mindegy. Legyen ez a végszó azzal, hogy ha TH megy és feltéve: Arians jönne vissza;
1) örülnék, mert csíptem
2) de csodálkoznék, ha meg tudná valósítani azt, ami 6 év alatt nem sikerült. Saját magunk árnyékát átlépni a támadás eredményességében és a kreativitásban- (lenne rá fogadásom, hogy RZ-ban szenvedés lenne, goal line szitunál szenvedés lenne, a runrunpass ugyanúgy előkerülne akkor is, ha nem azt kéne játszani és ugyanúgy nem tudna 22 pontnál többet termelni az O átlagban. Ha mégsem így történne akkor több az lenne a vége, hogy a) örülnék, b) valszeg SB-t nyernénk)
"Lehetséges lenne mindent tudományosan leírni, de nem lenne értelme. Ugyanolyan értelmetlen lenne, mint Beethoven egyik szimfoníáját -egy hullám változásai a nyomás függvényében- ábrázolni."
több mint 13 éve
Ki Tomlin és TH főnöke is?? Ha valamit elszúr a beosztottad, akkor te, mint főnök, nem vagy hibás??? Ha Colbert nem akkor Tomlin sem és akkor csak TH, szerintem sokan hibáztak, a vezetésben. Lehet egyébként, hogy inkább a pezsgőt kéne hűteni hátha wiz visszajön 😀Colbertet akkor gondolom hibásnak, ha köze volt BA elküldéséhez. 😊 TH jó választásnak tűnt, csak nem jött be, van ilyen. Év közben pedig teljes stratégiát váltani nem lehet, az még nagyobb katasztrófát idézhetett volna elő. Neki és Tomlinnak ilyenkor inkább szépen év végén (azaz most 😀) kell levonni a megfelelő következtetéseket.
polamalu
Tomlint hibásnak gondolom, de nem feltétlen TH ügyében, hanem a sok rossz callja miatt (2 FG-rugatás és hasonlók)

The best franchise in the National Football League! Six-pack in SIXburgh! Thank you, Chief!
több mint 13 éve
Jó. Igazából abbahagyom, úgyse győzzük meg egymást, úgyhogy ez az uccsó HSZ-em a témában, elfogadom, hogy másként látod. BA O-ja működött, ahogy most is egy névleg nálunkénál gyengébb O élén, TH-é nálunk nem működött. Előbbi éppúgy meccset tud nyerni kulcspillanatokban, ahogy a mienk tudott éveken át, és amire most a mienk nem képes. Én nem hiszek a véletlenekben. És ezek csak a szikár tények voltak most.A depot gúnyos szövege, jól ki is fejezi, hogy miért kell mennie TH-nak. Ha feltennénk a kérdést a játékosainknak, hogy BA visszajöjjön-e, sztem 95%-ban igen lenne a válasz. Mert szerették, tisztelték és az erősségükre épített, így szinte mindenki a legtöbbet hozhatta ki magából. Most meg mindenki csak szenved és ennek megfelelően puffog, ki ezért, ki azért, de legfőképpen azért, mert senki nem a számára optimális módon van használva. Ennek pedig láttuk a csodás eredményét.
És TH-nak, illetve BA-nak igenis van köze az X-faktorhoz és annak eltűnéséhez. Az egyik O-jaban kb tilos kifutkorászni, a másik erősen épített rá, mert tudta, hogy ezzel nyerünk meccseket. Nem a véletlen műve volt a BB-AB páros eredményessége tavaly. De hát ugye ez idén meg lett tiltva.
Az valóban igaz, hogy ez valószínűleg elvárás volt. De ez egy missdirection. Ez egy kurva nagy tévedés. (akárkitől is származik) Bármilyen sportban azt vallom, hogy csak egy idény fontos, a jelenlegi. Ben inkább játszon 12 évet, de bajnokesélyesként, mint 18-at, hogy nem nyer semmit. Márpedig azzal, hogy elvesszük a sikerességének kilcsát, nem leszünk bajnokesélyesek, amit az idei évünk is bizonyít. Az pedig már csak a sors fura fintora, hogy épp idén szenvedte el eddigi legsúlyosabb sérülését.
De összegzek, hogy tényleg lezárjam a magam részéről a dolgokat:
1. Nagy hiba volt BA-t elküldeni tavaly. (ahogy ezt akkor is mondtam, főleg egy olyan év után amikor 12-4-gyel zártunk és 10 éve nem látott magasságokban voltunk yd/carryben, ami szintén tulajdonosi elvárás volt)
2. TH jó választásnak tűnt. (ettől még ugyanúgy hibának gondoltam BA elküldését)
3. TH nem vált be.
4. Mennie kell.
5. Nem feltétlen azért, mert nem volt meg a PO és az első éve nem sikerült jól, hanem annak okai miatt kell távoznia
6. Két oka van, hogy mennie kell: 1, az a legfontosabb, hogy az egész O-val és legfőképpen a franchise QB-val nincs összhangban, így képtelenség eredményt elérni, akárhány évig is maradna. 2, a futás a 10 éve nem látott magasságokból hasonló mélységekbe zuhant, amire nem nagyon lehet magyarázatot találni. 3, az egy dolog, hogy első évében nem ért el komolyabb eredményt, vagy javulást, tehát az benyelhető, hogy nem volt előrelépés, de olyan mértékű visszaesés megmagyarázhatatlan, ami történt. És itt visszatértünk az okok 1. és 2. pontjához.
+1 Nem azt mondom, hogy BA > TH, hanem azt, hogy a Steelersnél BA > TH (Ez kb olyan, hogy TB valszeg jobb QB, mint BB, de a Steelers számára valszeg BB jobb, mint TB)

The best franchise in the National Football League! Six-pack in SIXburgh! Thank you, Chief!
több mint 13 éve
Friss ropogós Dulac-ék értékelésewww.post-gazette.com/video/?v=2065786405001
Hú de igazuk van sok mindenben..
több mint 13 éve
Ki Tomlin és TH főnöke is?? Ha valamit elszúr a beosztottad, akkor te, mint főnök, nem vagy hibás??? Ha Colbert nem akkor Tomlin sem és akkor csak TH, szerintem sokan hibáztak, a vezetésben. Lehet egyébként, hogy inkább a pezsgőt kéne hűteni hátha wiz visszajön 😀
több mint 13 éve
Colbert szerintem sem.Igazából én azt mondom, hogy ha menni akar menjen, ha nem küldjük el maradjon, de akkor bizony bizonyítania kell, mondjuk egy SB részvétellel, minimum. Igen Tomlin is ludas, meg Colbert mint GM is. Ez igaz.polamaluColbert miben ludas? Baszott jó keretet rakott össze idénre (is).
TH választása nem bizonyult jónak, de éppen akkor mindenkinek jó ötletnek tűnt. Csak nem vált be. Van ez így.Soldados
"Lehetséges lenne mindent tudományosan leírni, de nem lenne értelme. Ugyanolyan értelmetlen lenne, mint Beethoven egyik szimfoníáját -egy hullám változásai a nyomás függvényében- ábrázolni."
több mint 13 éve
Igazából én azt mondom, hogy ha menni akar menjen, ha nem küldjük el maradjon, de akkor bizony bizonyítania kell, mondjuk egy SB részvétellel, minimum. Igen Tomlin is ludas, meg Colbert mint GM is. Ez igaz.polamaluColbert miben ludas? Baszott jó keretet rakott össze idénre (is).
TH választása nem bizonyult jónak, de éppen akkor mindenkinek jó ötletnek tűnt. Csak nem vált be. Van ez így.

The best franchise in the National Football League! Six-pack in SIXburgh! Thank you, Chief!
több mint 13 éve
Igazából én azt mondom, hogy ha menni akar menjen, ha nem küldjük el maradjon, de akkor bizony bizonyítania kell, mondjuk egy SB részvétellel, minimum. Igen Tomlin is ludas, meg Colbert mint GM is. Ez igaz.
több mint 13 éve
..és egy kötsögduda:Steelers Depot @Steelersdepot
There is no truth to the rumor that Ben offered to drive to the airport if Haley interviews
😀😛
"Lehetséges lenne mindent tudományosan leírni, de nem lenne értelme. Ugyanolyan értelmetlen lenne, mint Beethoven egyik szimfoníáját -egy hullám változásai a nyomás függvényében- ábrázolni."
több mint 13 éve
Vita lezárva, most olvastam, hogy az Arizona engedélyt kér egy TH interjúhoz. Vagyis ha megy mindenki nyert, mi adtunk volna esélyt de megy, igazából nem rúgtuk ki, de megy.polamaluA vita nem azon van, hogy megy-e TH, csak szólok 😉
Szerintem Soldi súgott Rooney bácsinak.
Jah, meg ebből egyelőre csak annyi következik, hogy ha menni akar, mehet. Azért én 1-2 kérdést fel tudnék tenni Tomlinnak a témában, mert saras rendesen ő is.
"Lehetséges lenne mindent tudományosan leírni, de nem lenne értelme. Ugyanolyan értelmetlen lenne, mint Beethoven egyik szimfoníáját -egy hullám változásai a nyomás függvényében- ábrázolni."
több mint 13 éve
Nem rágjukMásik nézőpont: a fal azért nyújtott jobb teljesítményt, már ha a 40 körüli sack/év átlagot sokkal jobbnak lehet mondani a 45+-nál... -, mert TH tök más rendszert játszatott, mint BA. Ez is volt a cél, hogy ne verjék agyba-főbe Bent. Ezt többnyire be is jött, kivétel, ha szar volt a fal, vagy ha az elkapók nem tudták tisztára játszani magukat. Ez utóbbi lehet O-séma-hiba (TH), de az előbbi nem, és az megint nem TH hibája. A rövid, gyors passzok eredményezhetik és eredményezik sokszor azt, hogy a pass-rushnak esélye sincs odaérni az irányítóhoz. Ezt ki ne tudná jobban, mint a Steelers játékosok, vagy szurkolók? Lásd Dalton és a 1,5 másodpercnél rövidebb passzai- Harrison fénykorában se tudott volna odaérni hozzá ilyen dobások után.
X-faktor:
Mi is volt a Steelers X-faktora? Az, hogy Ben tartja a labdát, amíg nincs elkapó. Miből is következett ez?? Az O-sémából, amit BA épített fel. Abból voltak a zseniális játékok valóban, hogy Ben az utolsó utáni pillanatokon túl is várt még 3-at, kilépett, ellépett, elbújt, továbbment stb. permutációja, MERT NEM VOLT ELKAPÓJA - Esetleges volt az Offense.
Jó rendszer ez? Nem! De működhet egészséges Bennel, amíg mobilis, és nincs szétgyalulva a feje. Na ez a kor, idő előrehaladtával egyre rosszabb lesz, nem véletlenül akart TH rövid passzos játékot csinálni, ez kimondatlanul is elvárás volt, hogy Ben épségben maradjon. Attól még BA sémája nem volt jó, mert "Ben úgyis kibírja, meg amíg nem sérül meg, addig ne fikázzunk, mert úgy nem lehet gondolkodni, hogy mi lesz, ha megsérül".
Az, hogy nincs lapon a játékosokkal az adódhat abból is, hogy Ben már előre fikázta - amiért amúgy én kb. pénzbüntire ítéltem volna a Steelers helyében (Igen, jól halljátok: ebben a bizniszben is kurva fontos a kommunikáció és én olyan kódexet állítanék össze, amiben nincs megengedve, hogy fikázzuk az OC-t, mikor még se érkezett, és annak stílusát, habitusát, de év közben sem.
Van, ami a sajtóra tartozik, meg van, ami a csapatra, meg olyan, ami csak 1-1 emberre, egy kisebb kompániára stb-), Wallace holdoutolt . . .
Maradjunk annyiban, hogy a játékosoknak ebben nagyobb sara van, mint Haleynek, pláne azok után, hogy TH bőven visszavett az "arcából" (?), nem anyázta Bent, nem mászott az arcába, nem alázta meg, mint ahogy várták és cikkeztek róla. Ő megtette az első lépést a normális kapcsolat felé, Ben ehhez képest visszaélt ezzel a szituval, ha az év közbeni fejleményeket nézzük.
Jah és még valami: ha valakinek nincs rendben az önbizalma, akkor az tegyen róla, hogy helyre jöjjön és ne az edzőt kritizálja! Aki játszott igazoltan csapat sportban évekig az tudja a dörgést: nem a játékos fingja a passzát szelet. Tudnék róla mesélni milyen az ÉVEKIG ÚGY játszani, hogy a maxot hozod, mégsem kapsz esélyt, még sincs "fentről" elég bizalom.
U.i: Colts: mint már többször is írtam a topikban: oltári nagy hülyeség a jelenlegi Colts-ot összehasonlítani a jelenlegi Steelers-szel, vagy a mindenkorival, mivel semmilyen korreláció nincs a két sztori között. Adott Colts állományból csinált valamit Arians, meg adott Steelersből. A kettő nem összehasonlítható - ezért se tudta Haley kihozni a Chiefsből azt, amit Warnerral és a Cardinalssal tudott. Ugyanaz a sztori, nem összehasonlítható a két csapat ebben a kontextusban.
Aki azt hiszi, hogy ha most visszatérne BA, akkor BB 400 yardokat dobálna, lenne 45 TD-je, meg milyen marhajó lenne az O, az tegye fel a kezét, de marhára téved. EZ NEM GY MŰKÖDIK!
1 kérdés maradt: ki lesz a Messiás?
"Lehetséges lenne mindent tudományosan leírni, de nem lenne értelme. Ugyanolyan értelmetlen lenne, mint Beethoven egyik szimfoníáját -egy hullám változásai a nyomás függvényében- ábrázolni."
több mint 13 éve
Vita lezárva, most olvastam, hogy az Arizona engedélyt kér egy TH interjúhoz. Vagyis ha megy mindenki nyert, mi adtunk volna esélyt de megy, igazából nem rúgtuk ki, de megy.
több mint 13 éve
Ok, Soldi, értem is ezeket.Teljesen nem értünk egyet, de ezt századszor is lerághatjuk. Maga az, hogy eggyel kevesebb a különböző felállás, jól hangzik, de rohadtul nem mindegy, hogy kik kerültek az alapkezdők helyére. Pont azért mert az elmúlt évek draftján korai körös pickeket áldoztunk az OL-re, sokkal mélyebb volt a fal. Tehát nem Jonathan Scottok ugráltak be, hanem első és második körös tehetségek. És ez rohadtul nem mindegy. A fal ennek megfelelően jobb teljesítményt nyújtott, mint az elmúlt években bármikor, mégis szarabb eredményeket ért el az O.
Azért nem értünk csak egyet, mert BA eredményei ellenére nem tudott előrelépni. Akármit csinált, nem tudta, az O nem tudta átlépni azt a bizonyos eredményességbeli határt. Akkor se ha 70%-ban passzoltunk, akkor se, ha kiegyenlített playhívás volt (55% passz, akkor se, ha 50+ futás volt). Én ezért voltam az mellett, és vagyok most is, hogy váltani kellett sok év után.
Neki aztán volt ideje összecsiszolni a dolgokat, egy ponton túl nem ment neki. Van ilyen, hogy csak bizonyos szintig megy. Akkor kell lépni valamit!
Az, hogy most épp Haleynek nem ment elsőre, értem, hogy veri a kis automatát egyeseknél, de azért a bizalmat illik megadni mindenkinek. Továbbá arról sem vagyok meggyőződve, hogy belülről jött OC-val eredményese
Azért a 9 formáció a tavalyi 10-hez képest elég beszédes, ami markáns különbség az Starks egészséges szezonja, de ez a fal max átlagos, túlértékelt Pounceyval, Adams, meg meg rookie, meg sérülések. Korántsem volt ez olyan hejdehajj sokkal jobb szitu. SZerintem, de mint mondtam a fanyalgást elfogadom, csak az okokat nem ebben látom.
//Zárójelben, mert ezt nem akartam ide, inkább Ben felé kritika:
Jah, meg ez az összhangos dolog is sántít nekem. NEm oviban vagyunk, hanem egy sportbizniszben. Ha fent úgy döntenek, hogy xy lesz az edző, akkor a játékos fogadja el, és kussoljon. FŐleg BENI FIÚ! Aki 2x is olyan pengeélen táncolt, hogy az másnak a lapockáját is felvágta volna, nemhogy a bréjét, nem úgy LŐcs úrfinak... Mivel Rooneyék voltak olyan kegyesek és bizalmat adtak neki két erőszakolós vád után is - fogalmam sincs mennyi igazság van a dologban -, meg mennyi volt a mosdatás részükről..., de ugye nem zörög a haraszt.
Ehhez képest nyilatkozgat, szúrkálgat, odamondogat, kritizál. Álljon már meg a nászmenet! Ha kérhetem, akkor egy franchise, amelyik annyira nagyra van magával, akkor ne a QB kegyét keresse, a QB meg hajtson fejet és tegye a dolgát! Nem pedig előre siránkozni, hogy jajj mi lesz, ha leüvöltik szegény felnőtt fejét---
Ha gondja van, üljön le Tomlinnal és Haleyvel egy irodában, beszéljék át, vagy az öltözőben. Meg lehet ezt oldani úgy is, hogy a firkászok kimaradjanak ebből és akkor nem lesz kártékony írogatás meg susmusolás sem.//kishaszi
BA-tól milyen eredményt akarsz? Egy határt nem tudott ugyan átlépni, tehát nem tudott végig domináló O-t építeni, de ahhoz mondjuk kellett volna egy fal, ami nem volt adott. Ennek ellenére az O-ja megnyerte a fontos meccseket. Az ugye nem elvárható, hogy mindig megnyerje, de sokszor megnyerte. Ez az, amit nagyon tudott BA O-ja. És nyilván az az O azért tudott nyerni, mert megvolt az összhang a játékosok és közte. Olyan O-t épített, ami a játékosok erősségeire épített. (Mindig is ezt szerettem benne, hogy nem egy alapstratégiában hisz és abban nagykirály, hanem ő pont olyan OC, aki a kerethez tudja igazítani a stratégiát) Érdemes megnézni, hogy mit hozott ki a Colts O-ból... 😕
TH nem fekszik ennek az állománynak. Nincs összhang közte és a játékosok között. És ő egyféle rendszert játszat. Csak az nálunk láthatóan nem válik be. Itt nemcsak BB-nek volt gondja, Tóninak és Wallace-nak is. Előbbi ugyan nem szólalt meg a témában, de Wallace azért jelezte, hogy nagyon más feladatkörben mozog, mint eddig. Mi tűnt el az O-ból? Az X-faktor, ami az improvizatív elemekből fakadt, ami BB erőssége, ami AB erőssége (érdemes lenne megnézni tavaly hány improvizatív 3rd down elkapása volt és idén hány), plusz Wallace speedstersége. Összességében semmi meglepő nincs abban, hogy nincs összhang. Visszaesett produkciók pedig frusztráltságot, önbizalomhiányt szülnek, ezek pedig dropokat, INT-ek eredményeznek.
Nem történt semmi különös amúgy. Nincs baj Haleyvel, jó OC ő, de nem ehhez a kerethez. Annyi az egész, hogy nem bizonyult jó választásnak a kerethez. Ezt a hibát kellene most helyrehozni.
De egyet hangsúlyozok. TH-nak nemcsak az eredménytelenség miatt kell mennie. Hanem egy érthetetlen visszaesés miatt. Továbbá épp azért mert nincs egy lapon a játékosokkal és így racionálisan nézve, nem valószínű, hogy jövőre ez jobb lenne. A javuláshoz összhang kéne, de az nincs, és ezzel a rendszerrel nem is lesz, ez nyilvánvaló.

The best franchise in the National Football League! Six-pack in SIXburgh! Thank you, Chief!