Pittsburgh Steelers

73 feliratkozó

több mint 5 éve
gedam 6 476
azok a dolgok jöttek ki most, amit szezon előtt sejtettem vagy szezon közben látszott (nem egy örömködök, megmondtam poszt)
-bennek nem szabad egy meccsen 35-nél többet dobni (oké tudom, a meccs elején jöttek az int.-ek) ha nem lesz egy értelmezhető futójáték és marad ben (márpedig a cap miatt adni kell neki egy évet), akkor jövőre 8-8. a qb-kat kiveszik előletek, rb-t húznék első körben, bármennyire is luxusnak tűnik. legnagyobb need (a qb után. mondjuk ha juju is elmegy akkor wr is kell, tartok tőle azt húztok). qb-t nektek a kukából kell intézni, kellett volna már tavaly, de legkésőbb szezon közben. hozzátok el rosent, ben mögött legyen egy évet, az a gyerek jól menedzselve jó lesz.
gedam
Köszi a "jó tanácsokat": rb az első körben, meg Rosen Ben mögé😊. Tetszene neked ez a forgatókönyv mi😊?
pfefe8
rosent eddig két tankoló csapat “menedzselte”. tipikus pocket qb, a ti rendszeretekbe való. ha nem akartok rebuildet és ben marad, akkor muszáj többet és jobban futnotok. hogy ez most rb húzás vagy ol kérdés, azt nem tudom.
több mint 5 éve
pfefe8 Pittsburgh Steelers 1 283
azok a dolgok jöttek ki most, amit szezon előtt sejtettem vagy szezon közben látszott (nem egy örömködök, megmondtam poszt)
-bennek nem szabad egy meccsen 35-nél többet dobni (oké tudom, a meccs elején jöttek az int.-ek) ha nem lesz egy értelmezhető futójáték és marad ben (márpedig a cap miatt adni kell neki egy évet), akkor jövőre 8-8. a qb-kat kiveszik előletek, rb-t húznék első körben, bármennyire is luxusnak tűnik. legnagyobb need (a qb után. mondjuk ha juju is elmegy akkor wr is kell, tartok tőle azt húztok). qb-t nektek a kukából kell intézni, kellett volna már tavaly, de legkésőbb szezon közben. hozzátok el rosent, ben mögött legyen egy évet, az a gyerek jól menedzselve jó lesz.
gedam
Köszi a "jó tanácsokat": rb az első körben, meg Rosen Ben mögé😊. Tetszene neked ez a forgatókönyv mi😊?

Steelers fan
több mint 5 éve
pfefe8 Pittsburgh Steelers 1 283
A szezon végére a mi támadó alakulatunk volt a legrosszabb a ligában. A barnák a helyünkre tettek minket, úgy hogy rengeteg problémával küzdöttek és simán nyertek. itt az idő a ballasztokat kidobni a hajóból, gondolok itt jujura mindenképpen, Benre, Conner,Puncira, stb. A teljes stábot (Tomlin és a két fő koordinátorokat) lecserélni. Marad bőven anyag még így is a csapatan ,egy új stáb a maradék csapatból is szépen tudna építkezni a jövőben.

Steelers fan
több mint 5 éve
gedam 6 476
azok a dolgok jöttek ki most, amit szezon előtt sejtettem vagy szezon közben látszott (nem egy örömködök, megmondtam poszt)
-bennek nem szabad egy meccsen 35-nél többet dobni (oké tudom, a meccs elején jöttek az int.-ek) ha nem lesz egy értelmezhető futójáték és marad ben (márpedig a cap miatt adni kell neki egy évet), akkor jövőre 8-8. a qb-kat kiveszik előletek, rb-t húznék első körben, bármennyire is luxusnak tűnik. legnagyobb need (a qb után. mondjuk ha juju is elmegy akkor wr is kell, tartok tőle azt húztok). qb-t nektek a kukából kell intézni, kellett volna már tavaly, de legkésőbb szezon közben. hozzátok el rosent, ben mögött legyen egy évet, az a gyerek jól menedzselve jó lesz.

Szerkesztette: gedam
több mint 5 éve
JoeyPorter Pittsburgh Steelers 2 649 — Volt egy kis zápor
Ez a hajnali nem playoff defense volt,ugyan úgy ahogy a Brownsé sem.
0 pressure,0 sack,0 turnover egy szedett-vedett csapat ellen.Csinálunk majd 40 pontot és nincs esélyünk sem nyerni???Egynémely D csomagtól meg a frász kerülget,empty backfielddel áll fel az ellen és bent van Vince Williams meg Watt coveragebe?Kit akarunk levédekezni velük?Esetleg ha Mayfield állna fel slotban akkor lenne esély,de sajnos Landry meg Hooper volt...
A 4&1-es punt meg kb olyan volt,mint ha hosszabbításban puntoltunk volna 1&10-re.
Az 5 turnover volt a különbség,remélem lesznek ennek a meccsnek következményei minden szinten.

több mint 5 éve
gedam 6 476
"Ez csak átlagos csapat"....szóval nálam JuJu karrierje fejeződött be nálunk.

Ben azt siratta, hogy lehet utolsó PO meccse és rajta ment el. Nekem ez nagyon emberi volt, más, mint az a Ben, aki azt nyilatkozza, hogy "nem voltam igazán jó".

Hozzáteszem rögtön, hogy ez nem csak Benen múlt és nem csak az O-n. Az első megyedben a D sem volt a pályán és sajnos Highsmith kiválásával nagyjából az is odalett, hogy összeszorítsuk a zsebet, ugyanis Marsch nem PO kategória.

Az pedig, hogy 4-1-re az utolsó negyedben 10x pont hátrányban 50 yard környékéről puntol a csapat az edzői stáb csődje. Nem, nem puntolsz és még akkor sem, ha kevésbé mennek a rövid yardok. Megjegyzem itt és most, hogy Dobbs csomag nem volt, vagyis beszariak voltunk.
Klemó
több mint 5 éve
Reggio1914 Pittsburgh Steelers 1 450
Nekem már a Juju nyilatkozat után rossz érzésem volt, hogy fejben nem lesznek ott, ahol egy PO meccsen lenni kell. Elhitték, hogy ez szolid teljesítménnyel is meglesz, mert első meccsen agyonvertük őket, mert a másodikon tartalékosan álltunk, most meg ugye ők voltak nehéz helyzetben a covid miatt.
Az, hogy a védelem is így leolvadt az meglepő, de nem lehet őket elítélni, most nekik is borzalmas meccsük volt.
Sajnos így utólag azt mondom, hogy a necces meccseket megnyertük, azokkal a vereségekkel talán jobban koncentrál mindenki végig és nem szezon végére tudatosul, hogy bizony vannak hiányosságok (habár azért ezeket reálisan mindenki látta, csak ugye az eredmények meg jöttek).

Grat a Brownsnak, megérdemelték!
több mint 5 éve
Razi Pittsburgh Steelers Minnesota Golden Gophers 756
A védelem eddig nem engedett 30 pont felett, most 5 TD (???) Heyward egyik leggyengébb meccse volt, de senkinél nem láttam a tüzet. Nekem ez jobban fájt mint a 4 BB INT.
astroid
Nekem az a bajom ezzel (minden tiszteletem mellé), hogy amig Ben itt van addig rendszer szinten van megbaszva minden. Addig marad minden koordinator a helyén mert Ben miatt nem lehet csere etc...
több mint 5 éve
astroid Pittsburgh Steelers 689
A védelem eddig nem engedett 30 pont felett, most 5 TD (???) Heyward egyik leggyengébb meccse volt, de senkinél nem láttam a tüzet. Nekem ez jobban fájt mint a 4 BB INT.
több mint 5 éve
Razi Pittsburgh Steelers Minnesota Golden Gophers 756
Remélem jön aminek jönnie kell emberiesség ide vagy oda 4 INT el nehéz lenne megmagyarázni, hogy ez nem rajta ment el... sajnos DE és remélem viszi magával Pouncey -t is. 1 év mehet Rudival aztán meg a top 5 pick QB ért.

Szerkesztette: Razi
több mint 5 éve
Klemó Pittsburgh Steelers 6 862
"Ez csak átlagos csapat"....szóval nálam JuJu karrierje fejeződött be nálunk.

Ben azt siratta, hogy lehet utolsó PO meccse és rajta ment el. Nekem ez nagyon emberi volt, más, mint az a Ben, aki azt nyilatkozza, hogy "nem voltam igazán jó".

Hozzáteszem rögtön, hogy ez nem csak Benen múlt és nem csak az O-n. Az első megyedben a D sem volt a pályán és sajnos Highsmith kiválásával nagyjából az is odalett, hogy összeszorítsuk a zsebet, ugyanis Marsch nem PO kategória.

Az pedig, hogy 4-1-re az utolsó negyedben 10x pont hátrányban 50 yard környékéről puntol a csapat az edzői stáb csődje. Nem, nem puntolsz és még akkor sem, ha kevésbé mennek a rövid yardok. Megjegyzem itt és most, hogy Dobbs csomag nem volt, vagyis beszariak voltunk.
több mint 5 éve
zidane99 Pittsburgh Steelers 180
Nem vágom a szabályt, megtudná mondani valaki, hogy akkor is marad halott pénz, ha visszavonul egy játékos?
zidane99
Igen
21 millió mindenképp
Ha maradna 41 millio
Klaci79
Köszönöm.
több mint 5 éve
Tibi76 Pittsburgh Steelers 743 — Steelers fan
5-12 a mérleg decemberben-januárban az elmúlt 17 meccsen.

"És cselekszem rajtok nagy bosszúállásokat fenyítő haragomban, hogy megtudják, hogy én vagyok az Úr, ha bosszúmat állom rajtok."
több mint 5 éve
Szokol Pittsburgh Steelers 7 380 — Steelers fan
Tebow baszod, Tebow! 😁

A Browns helyett most mi voltunk a Browns..
több mint 5 éve
Spy Pittsburgh Steelers 2 346
Nem vágom a szabályt, megtudná mondani valaki, hogy akkor is marad halott pénz, ha visszavonul egy játékos?
zidane99
Igen
21 millió mindenképp
Ha maradna 41 millio
Klaci79
Halott Pénz és Ismerős Arcok és Kelemen Kabátban.
több mint 5 éve
Klaci79 Pittsburgh Steelers Indiana Hoosiers 23 880
Nem vágom a szabályt, megtudná mondani valaki, hogy akkor is marad halott pénz, ha visszavonul egy játékos?
zidane99
Igen
21 millió mindenképp
Ha maradna 41 millio
több mint 5 éve
Klaci79 Pittsburgh Steelers Indiana Hoosiers 23 880
Most kellene megereszteni par telefont Houstonba!
Strabo
Azt hittem egy ilyen pofon után több józanságot tapasztalok...
Maradjunk a realitások talaján
több mint 5 éve
steelwolf Pittsburgh Steelers 10 564 — 2013 óta Pittsburgh Steelers fotelszurkoló!
Most kellene megereszteni par telefont Houstonba!
Strabo
Én is szívesen látnám Wattot!
több mint 5 éve
Gabor81 803
Big Ben azt mondta a meccs utani riportban, hogy hianyolja a fanokat. De meg elvezi a focit. Es kerdeztek h o es pouncey beszeltek e mar arrol hogy mi lesz a jovojuk ott, vagy ez a vereseg meg tul korai...

erre azt mondta, hogy igy van a vereseg tul korai. es igy nem ezt beszeltek meg... meg nincs itt ennek az ideje errol beszelni.

hogy visszavonul e ezt istennel es a csaladjaval kell megbeszelnie. de remeli h a steelersnel lesz meg szukseg ra.

Szerkesztette: Gabor81
több mint 5 éve
Gabor81 803
ben 10 percig maradt a meccs vegen a padon es konnyezett. mostani riportbol tettem fel...

 photos.app.goo.gl/JzyMjaRXso7Lg8kY7

Szerkesztette: Gabor81
több mint 5 éve
gedam 6 476
Most kellene megereszteni par telefont Houstonba!
Strabo
az még jót tenne a capeteknek.
több mint 5 éve
Gabor81 803
28
Mondjatok vmit, hogy ebren maradjak
xtaki
valami.
több mint 5 éve
Gabor81 803
ben nek potyogtak a konnyei. a meccs utan. stb. meg nem lattam ennyire elkeseredettnek.

lehet nem jon vissza jovore? vagy csak az ujabb gyurut siratta?

gyanus. hm.
több mint 5 éve
bcsarli, Udvari Főkóstoló Pittsburgh Steelers 9 388 — A Heinz Field-en soha sem járt, hozzá nem értő lelkes amatőr
Majd jövőre 😒
steelwolf
Szerintem most kezdödik a 7 szűk esztendő. Visztlát tomlin és köszi a halakat,,,
vontod
Ez a 7 szűk esztendő már annyiszor meg volt jósolva. És ha nyerünk akkor nem kezdődne el jövőre?

több mint 5 éve
Strabo 6
Most kellene megereszteni par telefont Houstonba!