San Francisco 49ers

58 feliratkozó

több mint 3 éve
Niner Empire San Francisco 49ers 603
Nem hasonlítanám Mahomes-hoz, ahhoz még sokat le kellene tennie az asztalra, de messze nem egy robotról van szó. Egyetértek abban, hogy általában jól érzékeli a nyomást a zsebben, jól mozog ki, és találja meg az elkapókat az elnyújtott játékok során. Engem emiatt összességében inkább Zsákos Wilsonra emlékeztet, ha már hasonlítgatni akarunk. Szerintem lábon több yardot tudna termelni, ha jobban megiramodna időnként, de hiányzik a f*sznak, hogy ő is lesérüljön. Ugyanakkor sokszor gyakran rosszak az első olvasásai, nem látja a tisztára mozgó elkapókat, ezért improvizál kimozgásokkal. És ami fontos, hogy használja a fejét, próbál tanulni.
Belőle még bármi lehet, itt a PO, jönnek az igazi megmérettetések. De egy rosszabb meccs (->esetleges kiesés) után nyilván majd felerősödik a kritikusok hangja, de ez mindig így van, attól még ő nem lesz szarabb játékos.
több mint 3 éve
gerappa Green Bay Packers 162
nézem meccs meccs után Purdyt és arra jutottam, hogy ez a gyerek Mahomes óta a legnagyobb tehetség QB poszton, aki a ligába érkezett.

Ebből gyűrű lesz.
Amadeus von Dollárbaloldal
🤣🤣🤣🤣🤣🤣
playmaker90
vállalom.
Amadeus von Dollárbaloldal
Hát ez így kicsit erős. 😀

Tény a rendszer nagyon jó, ami "javítja a képet" + Shani egy állat...

Nekem egyenlőre Purdy egy "robot" de majd meglátjuk. 😊
gerappa
Nem hiszem, hogy túl sok meccsét láttad ez alapján. Ugyan ebbe a rendszerbe volt már pár irányító köztük Garoppolo aki azért nem a legrosszabbak közé tartozik, mégse tündökölt senki ennyire. Amióta ő kezd konkrétan a legjobb lett az O# a ligában.
Messze többet nyújt mint a kötelező. Nagyon jól érzi a nyomást és hosszabbítja meg a játékokat. Messze van ő a robottól.
Tarsi
Vagy tökéletesen kivitelezi azt, amit Shani kér. Nyilván nem vitatom, precizitas, idozites, stb. , meg ugye oda kell dobni..
De egyenlőre kicsi a kép. A jövő eldönti.😊
Kívánom , én felültem a bandwagonra.
Így legyen, nagy story lenne. 😊 ,
Illetve talán minden játékos is beállt mögé, segítik. Nekem ez tűnt fel nagyon is.
Garoppolot meg inkább hagyjuk,... 😊
több mint 3 éve
Tarsi San Francisco 49ers 1 701
nézem meccs meccs után Purdyt és arra jutottam, hogy ez a gyerek Mahomes óta a legnagyobb tehetség QB poszton, aki a ligába érkezett.

Ebből gyűrű lesz.
Amadeus von Dollárbaloldal
🤣🤣🤣🤣🤣🤣
playmaker90
vállalom.
Amadeus von Dollárbaloldal
Hát ez így kicsit erős. 😀

Tény a rendszer nagyon jó, ami "javítja a képet" + Shani egy állat...

Nekem egyenlőre Purdy egy "robot" de majd meglátjuk. 😊
gerappa
Nem hiszem, hogy túl sok meccsét láttad ez alapján. Ugyan ebbe a rendszerbe volt már pár irányító köztük Garoppolo aki azért nem a legrosszabbak közé tartozik, mégse tündökölt senki ennyire. Amióta ő kezd konkrétan a legjobb lett az O# a ligában.
Messze többet nyújt mint a kötelező. Nagyon jól érzi a nyomást és hosszabbítja meg a játékokat. Messze van ő a robottól.

Szerkesztette: Tarsi
több mint 3 éve
KeyG Baltimore Ravens 13 683
nézem meccs meccs után Purdyt és arra jutottam, hogy ez a gyerek Mahomes óta a legnagyobb tehetség QB poszton, aki a ligába érkezett.

Ebből gyűrű lesz.
Amadeus von Dollárbaloldal
🤣🤣🤣🤣🤣🤣
playmaker90
vállalom.
Amadeus von Dollárbaloldal
Hát ez így kicsit erős. 😀

Tény a rendszer nagyon jó, ami "javítja a képet" + Shani egy állat...

Nekem egyenlőre Purdy egy "robot" de majd meglátjuk. 😊
gerappa
Hát miért ne lehetne.... Rodgers barátunknak is összejött egy.... 😀
Tapsi Hapsi
Nem a gyűrű esélyre célzott, hanem Purdyra.

Real Madrid & Boston Celtics & Los Angeles Dodgers

We are just the Ravens!
több mint 3 éve
Tapsi Hapsi San Francisco 49ers Notre Dame Fighting Irish 952

Na hàt ezért nem tippmixelek ... amihez azt hiszem, hogy értek azért nem, amihez nem, értek azért nem! A Tampára számítottam, a Dallas fanok is annyit sírtak, hogy már elhittem lehet itt még a Brady faktor fog dönteni, de itt az is kevés lett volna, ha lett volna ..

több mint 3 éve
Steve Ribbed San Francisco 49ers 408
Na hát akkor Dallas vs 49ers
 twitter.com/49ers/status/1615212335530115072?t=09RLQysYNPf1nY6XgJi94w&s=09

“Hogy mindenki értse őket, ők az NFL Liverpool szurkolói. A 49ers bagázs egy kibírhatatlan népség, főleg mikor megy nekik a szekér.” (Chester)
több mint 3 éve
resistance is futile Las Vegas Raiders Michigan Wolverines 34 432
nézem meccs meccs után Purdyt és arra jutottam, hogy ez a gyerek Mahomes óta a legnagyobb tehetség QB poszton, aki a ligába érkezett.

Ebből gyűrű lesz.
Amadeus von Dollárbaloldal
🤣🤣🤣🤣🤣🤣
playmaker90
vállalom.
több mint 3 éve
playmaker90 San Francisco 49ers 215
nézem meccs meccs után Purdyt és arra jutottam, hogy ez a gyerek Mahomes óta a legnagyobb tehetség QB poszton, aki a ligába érkezett.

Ebből gyűrű lesz.
Amadeus von Dollárbaloldal
🤣🤣🤣🤣🤣🤣
több mint 3 éve
petey San Francisco 49ers Iowa State Cyclones 21 071 — Csodabogár

legyen így, de azért van előtte még egy JA, JB is 😊

több mint 3 éve
Tapsi Hapsi San Francisco 49ers Notre Dame Fighting Irish 952
Tomiékat kb egy hónapja már bucira vertük Purdy-vel. Azóta mi nem gyengültünk, nem tudom, hogy a Tampával mi a helyzet.
Niner Empire
A Tampára szavazol? A Dallas.-t meg tavaly a rájátszásban.... mondjuk Brady ide- oda a Dallas nekünk csípősebb lenne.... Az elszármazott 12.-eseknek ellenünk nem megy!
Tapsi Hapsi
Valójában csak behaluztam, hogy a Tampa nyert. Nem alszom eleget mostanában. 😀
Elég 50-50% a Dallas-Tampa, de szerintem a félszemű falábúak jönnek majd hozzánk.
Niner Empire
Osztom a véleményedet, bár mindkettő párosításnak van pikantériája. Jó pihenést.... csak nem rájátszást néztél 😀

több mint 3 éve
Niner Empire San Francisco 49ers 603
Tomiékat kb egy hónapja már bucira vertük Purdy-vel. Azóta mi nem gyengültünk, nem tudom, hogy a Tampával mi a helyzet.
Niner Empire
A Tampára szavazol? A Dallas.-t meg tavaly a rájátszásban.... mondjuk Brady ide- oda a Dallas nekünk csípősebb lenne.... Az elszármazott 12.-eseknek ellenünk nem megy!
Tapsi Hapsi
Valójában csak behaluztam, hogy a Tampa nyert. Nem alszom eleget mostanában. 😀
Elég 50-50% a Dallas-Tampa, de szerintem a félszemű falábúak jönnek majd hozzánk.
több mint 3 éve
resistance is futile Las Vegas Raiders Michigan Wolverines 34 432
nézem meccs meccs után Purdyt és arra jutottam, hogy ez a gyerek Mahomes óta a legnagyobb tehetség QB poszton, aki a ligába érkezett.

Ebből gyűrű lesz.
több mint 3 éve
Tapsi Hapsi San Francisco 49ers Notre Dame Fighting Irish 952
Tomiékat kb egy hónapja már bucira vertük Purdy-vel. Azóta mi nem gyengültünk, nem tudom, hogy a Tampával mi a helyzet.
Niner Empire
A Tampára szavazol? A Dallas.-t meg tavaly a rájátszásban.... mondjuk Brady ide- oda a Dallas nekünk csípősebb lenne.... Az elszármazott 12.-eseknek ellenünk nem megy!

több mint 3 éve
Niner Empire San Francisco 49ers 603
Tomiékat kb egy hónapja már bucira vertük Purdy-vel. Azóta mi nem gyengültünk, nem tudom, hogy a Tampával mi a helyzet.
több mint 3 éve
Kohonen Pittsburgh Steelers 60
Félelmetes ez a csapat, és ráadásul olyan focit játszik, amit a Steelersnél is szeretek látni.
Purdy hihetetlen, várom, hogy kipukkanjon a lufi, mert úgy játszik, mint egy veterán. Ilyen teljesítmény egy top5ben elvitt QBtól is kimagasló lenne, nem hogy egy 7. köröstől.

Én már a bandwagonon vagyok, hajrá 😊
tenorx
Én is 😉
több mint 3 éve
Tapsi Hapsi San Francisco 49ers Notre Dame Fighting Irish 952

KeyG
Na persze, hogy vasárnap hajnali meccs, jó lesz hétfőn dolgozni .... persze ha nyerünk!

több mint 3 éve
KeyG Baltimore Ravens 13 683

Real Madrid & Boston Celtics & Los Angeles Dodgers

We are just the Ravens!
több mint 3 éve
Toto21 Chicago Bears 7 786
Péter..... Petey bocs, de a magyar helyesíràs szerint Péter vagy! 😀
Tapsi Hapsi
Ez volt az utolso eve szerzodes alatt nalatok. Van egy no Tag Clause a szerzodesben, igy jovore nem tagelhetitek. Mondjuk minek tennetek.
több mint 3 éve
Tapsi Hapsi San Francisco 49ers Notre Dame Fighting Irish 952
Péter..... Petey bocs, de a magyar helyesíràs szerint Péter vagy! 😀

több mint 3 éve
Tapsi Hapsi San Francisco 49ers Notre Dame Fighting Irish 952
Lesz rajta nyomás rendesen, mert a játékosok is beálltak Purdy mögé szerintem. Shanny-nek fel van adva a lecke.
Toto21
Szerintem a Niners kényelmes helyzetben van. Lance felé kereslet lenne. Mégiscsak 1/3 volt, akiről ugyan nem derült ki, hogy jó, de igazából nem derült ki semmi sem, tehát rossz sem. Ha ezek után azt mondják, hogy előre Purdyvel a lenini úton, akkor bárki belekötne? Nyilván ott van, hogy kisminta meg stb, de a másik kettőnél még több a kétely, illetve Garoppoloról tudjuk, hogy ki is ő. Első rangú szitu.
tüsi91
azzal az 1 egyetemi szezonjaval,
ma orulhetnenk ha kapnank egy 2. kort
gaborik
Lance nem megy sehova. nem is értem ezeket a felvetéseket. ha Purdy lesz a QB1 az csak motiválja Lance-t is, és mind a ketten ziziért vannak. win-win.
[/quote

Ámen! Azért Gerappa maradjon ziziért 3. qb.- nek, hàtha a két jatagán.... illetve, nincs olyan év, hogy egy vagy két qb megne sérülne év közben.... persze mondhatjátok, TI mondhatjátok, hogy menjek a fenébe..... vagy adjanak érte vmit! Nem is tudom Purdy első év, Lance ez a 2., gondolom új szerződés, Gerappa engedett vmit a szerződéséből, de meddig van papír szerint nàlunk!? Péter nyilatkozzál mert elindul a gyík háború! 😀petey

több mint 3 éve
petey San Francisco 49ers Iowa State Cyclones 21 071 — Csodabogár
Lesz rajta nyomás rendesen, mert a játékosok is beálltak Purdy mögé szerintem. Shanny-nek fel van adva a lecke.
Toto21
Szerintem a Niners kényelmes helyzetben van. Lance felé kereslet lenne. Mégiscsak 1/3 volt, akiről ugyan nem derült ki, hogy jó, de igazából nem derült ki semmi sem, tehát rossz sem. Ha ezek után azt mondják, hogy előre Purdyvel a lenini úton, akkor bárki belekötne? Nyilván ott van, hogy kisminta meg stb, de a másik kettőnél még több a kétely, illetve Garoppoloról tudjuk, hogy ki is ő. Első rangú szitu.
tüsi91
azzal az 1 egyetemi szezonjaval, orulhetnenk ha kapnank egy 2. kort
gaborik
Lance nem megy sehova. nem is értem ezeket a felvetéseket. ha Purdy lesz a QB1 az csak motiválja Lance-t is, és mind a ketten ziziért vannak. win-win.

több mint 3 éve
iktriad Jacksonville Jaguars 84 451 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
Lesz rajta nyomás rendesen, mert a játékosok is beálltak Purdy mögé szerintem. Shanny-nek fel van adva a lecke.
Toto21
Szerintem a Niners kényelmes helyzetben van. Lance felé kereslet lenne. Mégiscsak 1/3 volt, akiről ugyan nem derült ki, hogy jó, de igazából nem derült ki semmi sem, tehát rossz sem. Ha ezek után azt mondják, hogy előre Purdyvel a lenini úton, akkor bárki belekötne? Nyilván ott van, hogy kisminta meg stb, de a másik kettőnél még több a kétely, illetve Garoppoloról tudjuk, hogy ki is ő. Első rangú szitu.
tüsi91
azzal az 1 egyetemi szezonjaval, orulhetnenk ha kapnank egy 2. kort
gaborik
2 szezon volt az, csak a 2.-ban 1 meccset játszott. 😀
több mint 3 éve
gaborik San Francisco 49ers 514
Lesz rajta nyomás rendesen, mert a játékosok is beálltak Purdy mögé szerintem. Shanny-nek fel van adva a lecke.
Toto21
Szerintem a Niners kényelmes helyzetben van. Lance felé kereslet lenne. Mégiscsak 1/3 volt, akiről ugyan nem derült ki, hogy jó, de igazából nem derült ki semmi sem, tehát rossz sem. Ha ezek után azt mondják, hogy előre Purdyvel a lenini úton, akkor bárki belekötne? Nyilván ott van, hogy kisminta meg stb, de a másik kettőnél még több a kétely, illetve Garoppoloról tudjuk, hogy ki is ő. Első rangú szitu.
tüsi91
azzal az 1 egyetemi szezonjaval, orulhetnenk ha kapnank egy 2. kort

| nincs itt semmi beszoptad |