Gasztrokultúra
13 feliratkozó
több mint 13 éve
Jól hangzik. Aki nagyon tutit akar csinálni, az előtte egy jobb hentesnél szerezzen be marhavesefaggyút, ami nem viszi el a hús ízét, viszont baromira jól összefogja a darált húst, nem fog egyáltalán "szétperegni" sütés alatt.Én vágóhídról szerzem be, illetve kötöttem egy dealt az egyik haverral, akinek étterme van, és ha akarok csinálni hamburgert, egy héttel korábban szólok neki, és a bélszín "nyesedékét" megkapom darálva (persze nem ingyen sajnos 😀), amit feltuningolok hol sertés hússal (sima dagadót szoktam használni, némi combbal), hol marhával (általában hátszín, nagyon ritkán, ha grillezéssel kombinálom a hamburgersütést, akkor rostélyos), attól függ milyen kedvem van. A zsemlét is magam csinálom.
atapapa
Fűszer a pogácsában: csak só és bors. Hagyma, saláta, paradicsom, házi chili paprika kerül bele a zsemlébe, illetve bacon, de azt okosan kell csinálni, mert hajlamos kiszáradni.
Szószválaszték: szokásos ketchup, mustár, majonéz, a "hagyományos" ízek kedvelőinek, és van egy titkos BBQ receptem (igazából nem a sajátom, haverom tanulta egy bp-i nevesebb étteremben 😊 ), illetve egy őrülten csípős szószom, amit nagyon ritkán csinálok, mert otthoni paprikából van, ami éves szinten 5-8 darabot hoz, és minden évben magamnak kell újjáültetnem, külföldről kaptam az eredeti magokat.
Imádom a hamburgert, ha nem tűnt volna fel, 2,5 éve tökéletesítem, tavaly nyáron hetente többször is csináltam, hogy javuljon a technikám, egyébként 1-1,5 havonta van "rendezvény", ahol csinálom 😊

több mint 13 éve
Déli part: legliotto.hu/Balaton körül tud ajánlani valaki pincészetet, kocsmát korrekt helyi borokkal?catattackCsopak - Söptei Pincészet! 5*adyno12
Északi: www.laposabadacsony.hu/
Mindkettő inkább magasabb kategória, de egyik sem vészes. Léglinek a testvére fazekas, és nála lehet több napos szállást is kérni, folyamatos zabálások keretében. A Laposa pincében nem ajánlom a hotelben megszállást (elég drága), viszont annyira korrekt boraik vannak, nem drágán, hogy csuda.
Szerk: közben olvastam, hogy más a cél, akkor ez most "egyébként ajánlom" rovat 😀

több mint 13 éve
Balaton körül tud ajánlani valaki pincészetet, kocsmát korrekt helyi borokkal?catattackCsopak - Söptei Pincészet! 5*
több mint 13 éve
catattack
3 520
Próbáltam intellectuel lenni!Körbetekerjük. Balaton parti téma játszik!catattackakkor menjetek be mindenhova. ugy egyaltalan videken kinek nincs vagy ki nem tud 10 percen belul franko hazibort szerezni ?Fake
Ez volt az A tervem.
több mint 13 éve
Pedig tökéletes így is 😊igen, csak a ciabatta elég kicsi. én azt a sötétbarna nagyobb bucit szoktam venni, abba lehet tenni anyagot 😊lehet kicsit bátrabban fűszerezni, de fontos, hogy a hagymt jó apróra vágjuk fel. akár le is darálhatjuk.Jól hangzik. Aki nagyon tutit akar csinálni, az előtte egy jobb hentesnél szerezzen be marhavesefaggyút, ami nem viszi el a hús ízét, viszont baromira jól összefogja a darált húst, nem fog egyáltalán "szétperegni" sütés alatt.
érdemes jól szétlapítani, mivel ugye összeugrik kicsit. első pár próbánál szétesett nekem, aztán ráéreztem a kellő hőre, meg olajmennyiségre illetve, hogy mediumra kell ezt is megsütni. az elkészítésnél a titok a gyorsaság, zsemle be sütőbe fél percre és kb akkor kivenni amikor a húst le..brk
Hozzáteszem, ez nem csak zsömlével, bucival működik, pl. ciabatta kettévágva, a belseje egy nagyon picit vajas serpenyőben lepirítva is nagyot tud alkotni.
Emlékszem hogy meglepődtem, amikor tőlünk nyugatra egy Mekiben a csaj megkérdezte a rendelésem után, hogy a hambihoz használt "zsömle" teljes kiőrlésű legyen-e 😀atapapa
tenorx: ja igen, az a különbség, hogy ez hús az meg egy fasírt. nagyon nem hiányzik belőle sem a zsemlemorzsa, sem a tojás. emlékszem amikor először megcsináltam ezt, nizzai deja vú-m volt, ahol életem legjobb hamburgerét ettem egy amerikaiak által üzemeltetett helyen. ott kérdezték meg tőlem, hogy mennyire kérem a húst átsütve.
jut is eszembe bacon is kurvajó még bele, de ezek már mind ízlés kérdése, amit leírtam az alaphambi.brk
több mint 13 éve
Balaton körül tud ajánlani valaki pincészetet, kocsmát korrekt helyi borokkal?catattackA Balatontól észak-kelet* (baszki), úgy 300km-re tudok 1-t Egerben.
több mint 13 éve
Törölt felhasználó
Körbetekerjük. Balaton parti téma játszik!catattackakkor menjetek be mindenhova. ugy egyaltalan videken kinek nincs vagy ki nem tud 10 percen belul franko hazibort szerezni ?
több mint 13 éve
catattack
3 520
Körbetekerjük. Balaton parti téma játszik!
több mint 13 éve
Balaton körül tud ajánlani valaki pincészetet, kocsmát korrekt helyi borokkal?catattackelég tág fogalom 😀
No 1. Kyle Pitts, Jordan Mailata, Myles Garrett, Jerry Jeudy, Tre Harris, Jayden Higgins és Nick Chubb fan!!!
több mint 13 éve
catattack
3 520
Balaton körül tud ajánlani valaki pincészetet, kocsmát korrekt helyi borokkal?
több mint 13 éve
Emlékszem hogy meglepődtem, amikor tőlünk nyugatra egy Mekiben a csaj megkérdezte a rendelésem után, hogy a hambihoz használt "zsömle" teljes kiőrlésű legyen-e 😀atapapaIgen, ilyen alkalmaknál először én is csak pilláztam. Aztán miután a 3. hamburgerezőben voltunk (na nem egymás után of course) és minden alkalommal megkérdezték, akkor kezdtem hozzászokni.
több mint 13 éve
prima cba-kban (a ráday végénél lévőben tuti) méretesebb ciabattat is kapni és igen jó.
ami nem hajlik, az törik!
több mint 13 éve
igen, csak a ciabatta elég kicsi. én azt a sötétbarna nagyobb bucit szoktam venni, abba lehet tenni anyagot 😊lehet kicsit bátrabban fűszerezni, de fontos, hogy a hagymt jó apróra vágjuk fel. akár le is darálhatjuk.Jól hangzik. Aki nagyon tutit akar csinálni, az előtte egy jobb hentesnél szerezzen be marhavesefaggyút, ami nem viszi el a hús ízét, viszont baromira jól összefogja a darált húst, nem fog egyáltalán "szétperegni" sütés alatt.
érdemes jól szétlapítani, mivel ugye összeugrik kicsit. első pár próbánál szétesett nekem, aztán ráéreztem a kellő hőre, meg olajmennyiségre illetve, hogy mediumra kell ezt is megsütni. az elkészítésnél a titok a gyorsaság, zsemle be sütőbe fél percre és kb akkor kivenni amikor a húst le..brk
Hozzáteszem, ez nem csak zsömlével, bucival működik, pl. ciabatta kettévágva, a belseje egy nagyon picit vajas serpenyőben lepirítva is nagyot tud alkotni.
Emlékszem hogy meglepődtem, amikor tőlünk nyugatra egy Mekiben a csaj megkérdezte a rendelésem után, hogy a hambihoz használt "zsömle" teljes kiőrlésű legyen-e 😀atapapa
tenorx: ja igen, az a különbség, hogy ez hús az meg egy fasírt. nagyon nem hiányzik belőle sem a zsemlemorzsa, sem a tojás. emlékszem amikor először megcsináltam ezt, nizzai deja vú-m volt, ahol életem legjobb hamburgerét ettem egy amerikaiak által üzemeltetett helyen. ott kérdezték meg tőlem, hogy mennyire kérem a húst átsütve.
jut is eszembe bacon is kurvajó még bele, de ezek már mind ízlés kérdése, amit leírtam az alaphambi
több mint 13 éve
Mi is kb. így csináljuk a hamburgert a Schönherzben, mondjuk Worcester nincs benne, csak van benne zsemle is meg ha nagyon esne szét a cucc a hot panen, akkor tojás.kb 4 adag húshoz:....brkegyetértek abszolút. a receptet meg várom kíváncsian 😊Szobi22
- 30 dkg darált marhahús
- 30 dkg darált sertéshús
- 1 vöröshagyma
- 4 teáskanál Worcester-szósz
- 2 teáskanál mustár
- 2 teáskanál ketchup
- 1/2 teáskanál őrölt bors
- só
lehet kicsit bátrabban fűszerezni, de fontos, hogy a hagymt jó apróra vágjuk fel. akár le is darálhatjuk.
érdemes jól szétlapítani, mivel ugye összeugrik kicsit. első pár próbánál szétesett nekem, aztán ráéreztem a kellő hőre, meg olajmennyiségre illetve, hogy mediumra kell ezt is megsütni. az elkészítésnél a titok a gyorsaság, zsemle be sütőbe fél percre és kb akkor kivenni amikor a húst le. ja, húson olvasztjuk a cheddar sajtot a sütés kb utolsó egy percében. nálam így szokott kinézni a hamburger:
zsemle
majonéz + mustár + kechup (ha úgy érzem, tabascot vagy pepperonit is ide teszem)
kovászos uborka
sajt
hús
sült hagyma
paradicsom
saláta
zsemle
az evés titka meg a vízszintes tartás és úgy nem esik szét a cucc.
igazából ennél is teljesül a jó minőségű alapanyagból jó kaját lehet csinálni elv, ha valaki elkészíti, annak jó étvágyat!
gabtsi: ha arra járok kipróbálom ez biztos 😊.brk
több mint 13 éve
lehet kicsit bátrabban fűszerezni, de fontos, hogy a hagymt jó apróra vágjuk fel. akár le is darálhatjuk.Jól hangzik. Aki nagyon tutit akar csinálni, az előtte egy jobb hentesnél szerezzen be marhavesefaggyút, ami nem viszi el a hús ízét, viszont baromira jól összefogja a darált húst, nem fog egyáltalán "szétperegni" sütés alatt.
érdemes jól szétlapítani, mivel ugye összeugrik kicsit. első pár próbánál szétesett nekem, aztán ráéreztem a kellő hőre, meg olajmennyiségre illetve, hogy mediumra kell ezt is megsütni. az elkészítésnél a titok a gyorsaság, zsemle be sütőbe fél percre és kb akkor kivenni amikor a húst le..brk
Hozzáteszem, ez nem csak zsömlével, bucival működik, pl. ciabatta kettévágva, a belseje egy nagyon picit vajas serpenyőben lepirítva is nagyot tud alkotni.
Emlékszem hogy meglepődtem, amikor tőlünk nyugatra egy Mekiben a csaj megkérdezte a rendelésem után, hogy a hambihoz használt "zsömle" teljes kiőrlésű legyen-e 😀
több mint 13 éve
4 adag hús 4 pogácsát jelent. szerintem kettő hambi kell minimum, hogy jól lakjon az ember.kb 4 adag húshoz.brkköszi, a közeljövőben mindenképpen rápróbálok.
a 4 adag hús 4 embernyit jelent? illetve a sült hagyma elkészítésére van valami külön metódusod?Szobi22
a zsemlébe csak sima karikára vágott hagymát teszek olajban kisütve. ha azt az ikeás vagy utcai hot dogos sült hagymát akarod, akkor az apróra vágott hagymát forgasd bele lisztbe és azt süsd meg.
több mint 13 éve
kb 4 adag húshoz.brkköszi, a közeljövőben mindenképpen rápróbálok.
a 4 adag hús 4 embernyit jelent? illetve a sült hagyma elkészítésére van valami külön metódusod?
több mint 13 éve
kb 4 adag húshoz:....brkegyetértek abszolút. a receptet meg várom kíváncsian 😊Szobi22
- 30 dkg darált marhahús
- 30 dkg darált sertéshús
- 1 vöröshagyma
- 4 teáskanál Worcester-szósz
- 2 teáskanál mustár
- 2 teáskanál ketchup
- 1/2 teáskanál őrölt bors
- só
lehet kicsit bátrabban fűszerezni, de fontos, hogy a hagymt jó apróra vágjuk fel. akár le is darálhatjuk.
érdemes jól szétlapítani, mivel ugye összeugrik kicsit. első pár próbánál szétesett nekem, aztán ráéreztem a kellő hőre, meg olajmennyiségre illetve, hogy mediumra kell ezt is megsütni. az elkészítésnél a titok a gyorsaság, zsemle be sütőbe fél percre és kb akkor kivenni amikor a húst le. ja, húson olvasztjuk a cheddar sajtot a sütés kb utolsó egy percében. nálam így szokott kinézni a hamburger:
zsemle
majonéz + mustár + kechup (ha úgy érzem, tabascot vagy pepperonit is ide teszem)
kovászos uborka
sajt
hús
sült hagyma
paradicsom
saláta
zsemle
az evés titka meg a vízszintes tartás és úgy nem esik szét a cucc.
igazából ennél is teljesül a jó minőségű alapanyagból jó kaját lehet csinálni elv, ha valaki elkészíti, annak jó étvágyat!
gabtsi: ha arra járok kipróbálom ez biztos 😊
több mint 13 éve
borzalmasan szar íze van Marika néni hamburgerének, az a tipikus mindenből a legolcsóbb alapanyag, de való igaz, hogy 800 (bár mintha drágul volna) forintért nem lakom jól ennyire sehol. majd egyszer leírom, hogy én milyen hamburgertt szoktam csinálni magamnak, szerénytelenül állítom, hogy eddig csak a ring ütötte pedig nagyon sokat kipróbáltam.kicsit lehet kieső, de ha a flórián felé jársz, érdemes kicsit tovább sétálni:
.brk
magicburger.hu/page/2/
ebédre egy óriás dupla, és már nem nagyon akarsz enni aznap, és igazi zorál marhahús.
ami nem hajlik, az törik!
több mint 13 éve
ne csináljunk az eddig gourmand gasztronómia topicból gourmet eredménykövetőt, kérlek

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 13 éve
na főzzünk pacalt!
több mint 13 éve
mindent főztem/sütöttem saját kezűleg!Két Terrellowensezés között elkészült a vacsi. Mit gondoltok? (magam csináltam)Amadeus91A sültkrumplit is Te gyártottad vagy arra csak rákakkantottál? 😛 Egyébként szép nagy, ránézésre akár T.O. is szarhatta volna 😊
Jó étvágyat 😉Rataxes
több mint 13 éve
Két Terrellowensezés között elkészült a vacsi. Mit gondoltok? (magam csináltam)Amadeus91A sültkrumplit is Te gyártottad vagy arra csak rákakkantottál? 😛 Egyébként szép nagy, ránézésre akár T.O. is szarhatta volna 😊
Jó étvágyat 😉
GM game champion 2015 (Vikings)
GM game champion 2024 (Eagles)
Ex-Rataxes
több mint 13 éve

Két Terrellowensezés között elkészült a vacsi. Mit gondoltok? (magam csináltam)
több mint 13 éve
Helyileg hol kell megkárosítani az alanyt? catattackNewman jól emlékezett, Debrecenben teheted meg.
Viszont van Budapesten is egy étterem ahol vannak hetente ilyen "étel kihívások". Csak azt a linket már elgórtam...