Gyűlölködjünk

37 feliratkozó

több mint 4 éve
YoungZeeZee 9 496
Pedig az ember azt gondolna, ha a havi 1,5-3 millios fizetesbol a nemzetkozi trenddel egyezoen nem elvenni akar a munkaltato, hanem meg hozzaad, akkor az boldogsagra adhat okot, nem pedig sztrajkra:

"A Hungaro­Control idén júniusban a havi 1,5–3 millió forintos irányítói jövedelmek mérséklése helyett a 2021 és 2023 közötti időszakra évi ötszázalékos, azaz összesen 15 százalékos béremelést ajánlott a CMLISZ-nek. A szakszervezet azonban ezt a növelést nem tartotta elfogadható mértékűnek, egyúttal jelezte, hogy határozatlan idejű sztrájkba lép."

 24.hu/fn/gazdasag/2021/07/26/ferihegy-sztrajk/#
undisputedly
Jöjjenek el tanárnak vagy péknek oszt pampogjanak......
dande
Mondjuk ha egy tanár vagy pék rossz számot mond véletlenül a telefonba, abba ritkán halnak bele több százan.
Hanni
Egy percig nem sajnálom tőlük és tisztában vagyok a felelősségükkel. Ugyanakkor itt eleve emelésről van szó illetve ilyenkor igenis végig lehetne gondolni a magyar viszonyokat, hogy mikor mihez képest ennyi az annyi....de persze mindenki a magáét nézi és méri.
dande
Lehet gondolkodni a magyar viszonyokon vagy azon h ugyanebben a munkakörben Szlovákiában 42, Csehországban 29, Lengyelországban pedig 13 százalékkal magasabb az átlagbér, kvázi V4-es szintre felzárkóztatást kérnek.
empty taxi
Az egesz cikk apropoja, hogy amig nemzetkozi szinten fizetescsokkentest es leepiteseket irnak, addig itthon fizetesemelest adbak, de ez sem tetszik nekik 😊

Nem pedig az altalanos ar/hozzaadott ertek szam. Pl orvosok szinten eleteket mentenek, de 1/4 ennyi nincs a fizetesuk 😊
undisputedly
Azért ne komolytalankodjunk már.
warr_b
Sokan azt hiszik minden orvos orvosbaroi szinten keres 😊 Erdemes megkerdezni par altatoorvost vagy radiologust mondjuk 😊

Vagy a palyajuk elso szakaszaban levoket minden teruletrol.

Elszornyednel.
undisputedly
Nem kell addig, kérdezzetek aneszteseket vagy sima gyerekorvost. Nem mindenki nőgyógyász, pont emiatt is hozták azt amit tavaly.
davemayer
És azért mert nem jól keresnek a tanárok / orvosok egy része ezért a hungarocontrolosok ne akarjanak annyi pénzt amennyi szerintük jár?
Ha én fizetésemelést kérek akkor érezzem magam rosszul?
Toca
Csak a cikket kellett volna elolvasni vagy az elso par kommentet.

Mig nemzetkozi osszevetesben a legiiranyitok fizetescsokkenest vagy leepitest kellett elszenvedjenek a covid miatti forgalomcsokkenes miatt, addig a szinten hasonlo forgalomcsokkenest benyelo magyar legiiranyitas nem, hogy csokkentene a legiiranyitok fizeteset, de emeli is a beruket, am ilyen korulmenyek kozott sem elegedettek a berrendezessel, es sztrajkolni akarnak.

Nekem pl emiatt pont nem lettek szimpatikusak. Ha mas ezt ugy ertelmezi, hogy a lobbyerejuket kimaxoljak, amit jol csinalnak, az az o dolga. Nekem az a velemenyem, hogy aki egy ilyen vilagjarvany idejen nyereszkedik ilyen szinten, az nem szimpatikus.

(Az orvosok ugy jottek ide, hogy valaki felvetette, milyen fontos a munkajuk es eletek mulnak rajtuk. Erre hoztam peldakent, hogy az orvosok munkavegzesen is eletek mulnak, ok ugyanugy nelkulozhetetlenek, de melle nagysagrendekkel kevesebbet keresnek.)
undisputedly
Szeretném jelezni, hogy a cikk erősen elfogult, kifejezetten arra játszik, hogy ne legyenek szimpatikusak. Ez a "korszerű pihenőszobák, egyszemélyes alvókapszulák, masszázsfotellel és biliárdasztallal felszerelt rekreációs helyiség, fitneszterem, futópadok, napozóterasz, internetsziget és könyvtár is rendelkezésükre áll" érdekes dolog, de hogy a f@szomba fér be a ferihegyi irányítótoronyba? Azt nem kétlem, hogy az Igló utcában akár lehet is hasonló a közel- vagy távolkörzeti irányítóknak, de hogy a reptéren dolgozó klasszikus tornyosoknak nincs, az egészen biztos. Márpedig ha ilyen csúsztatást megenged magának a magyar nemzet, akkor még ki tudja mit.

Egyébként azt hangsúlyozom, hogy korábbi években a teljes forgalom mellett, nem érte el a fizetésük a nyugati irányítók fizetését, az átrepülőkből szerzett bevételeket infrastruktúra (részben talán felesleges) építésre és kormányzati célok támogatására költötték, fizetés fejlesztés helyett.

Nyilván a fizetések magasak a magyar átlaghoz képest, mint mindenhol a világon, de erős érdékérvényesítő képességük is van, amit másokkal ellentétben nem is félnek használni.

Egyébként a forgalom rövidesen visszaépül, ha nem is a LHBP forgalom, de az átrepülő mindenképp. Ha leépítesz, akkor most fel kellene venni új embereket és csilliókért kiképezni őket, két év alatt. Azért nem rúgták ki az állomány egy részét, mert nem tudják pótolni őket az utcáról. És csak ezért...
Klaci79
Persze, hogy nem erte el a fizetesuk a nyugati szintet. Tudod milyen arszint nem eri el meg a nyugatit? A szolgaltatasok, az ingatlan, stb.stb. Ne tegyunk ugy, hogy itthon eppen annyiba kerul az elet, mint "nyugaton".

Masreszt nekem pont ezzel a dogmadar mentalitassal van bajom. Nyugaton csokkent a fizetes a pandemia miatt, itthon nem, sot meg meg is probaljak a sztrajkot igy, hogy kenszerhelyzetben van az orszag.

Utoljara irom le, ez az en velemenyem, nem kell vele egyeterteni, de nekem ez qrvara nem szimpatikus.
undisputedly
Több fizetés sem éri el a nyugati szintet, ez így igaz. Jelen esetben viszont a bevételek elérik. Ugyanazt a pénzt kapjuk, mint amit a német/osztrák/francia és ebből jut kevesebb a dolgozóknak. Ez engem idegesítene egy olyan pozícióban, amiben a szakszolgálati engedélyemmel dolgozhatnék akár Brüsszelben is az eurocontrol-nál kétszer ennyiért.
Hozzáteszem egyébként, semmi konkrét információt nem hallottam arról, hogy a nyugati légiirányítók bármiről is lemondtak volna a kisebb forgalom miatt. Úgy sejtem ez egy igazi gumicsont, amit bedobtak a kormányzat részéről. De persze cáfolni sem tudom.

Egyébként pedig az ország baromira nincs kényszerhelyzetben, a légiforgalom szépen épül vissza. Az ország folyamatosan kapja az eurót az átrepülő gépek után is, elég csak megnézni a  www.flightradar24.com/46.58,18.62/6 oldalt, hogy milyen forgalom van.
Klaci79
Este ha lesz idom, talan rakeresek a lentieken tul meg mas orszagok helyzetere is, talan van public info rola.

Akkor miert nem megy el az illeto Brusszelbe? Kivancsi lennek, hogy a relativ eletszinvonal azonos feladatot ellato legiiranyitokent hol jobb, mondjuk Londonban vagy itthon. Van egy gyanum, hogy itthon, mondjuk nem ertek hozza, csak a londoni arszinvonalakat ismerem.

Kenyszerhelyzet van szerintem, hiszen pont a covid bukta utan nem engedheti meg maganak az orszag, hogy az atrepulo forgalmat felere csokkentse egy sztrajk miatt, mert ez komolyan sertene az orszag gazdasagi erdeket.
undisputedly
jo helynek tartja es szereti MO-t?de induljunk onnan lehet pesten mar van egy lakasa, vagy talan meg hiteles..tehat kimennel brusszelbe ahol albit kene fizetni ami azert eleg nagy koltseg stb... az emberek ilyen dolgokat is merlegelnek, nem csak azt nezik, hogy tobb a penz hanem a tobb penzbol h tudsz megelni.
több mint 4 éve
undisputedly Seattle Seahawks 12 840 — SuperBowl Champions 2013/2014

Klaci79 Pittsburgh Steelers Indiana Hoosiers 23 881

Kúrfürst briareos Miami Dolphins Miami Hurricanes 18 655 — StuG Life
Így megy ez orbanisztánban:
 24.hu/fn/gazdasag/2021/07/27/orban-viktor-ferihegy-sztrajk-veszelyhelyzet/?fbclid=IwAR3KYxLe6FHdqW_lKosd2qZBxxXp1PwYlhuRwMaC5A5ZIqCRliuv8InoAUU#
Klaci79
Ha ez nem figyelmeztető jel minden jóérzésű ember számára, hogy ebből a rendszerből mielőbb menekülni kell, amíg lehet, akkor semmi.
r.baggio
jj, nem kötekedésből tényleg de:
legalább 2 éve van valami hír amire beirod h aki normális az meneküljön innen. Te hogy-hogy nem mész? Dolgoztál már külföldön, beszélsz angolul, gyerek kicsi ilyenkor ideális menni.

több mint 4 éve
undisputedly Seattle Seahawks 12 840 — SuperBowl Champions 2013/2014
Alitalia már nincs is, és de, ijesztő, mert mint tegnap írtam a sztrájk mértéke eddig is jogszabályilag korlátozva volt, tehát nemzetbiztonsági szempontból semmiképp se történhetett volna kritikus mértékű leállás.
r.baggio
E szerint van. Ok adtak a hirt. Azt felreertettem, hogy nem a sajat legiiranyitoik, hanem a relevans olasz legiiranyitok sztrajkolnak:

 www.alitalia.com/en_en/fly-alitalia/news-and-activities/news/info-strike-26-july-2021.html

Szerintem meg az (annak minosul). De a legfontosabb, hogy a jogszabaly szerint is az, igy tilos a munkabeszuntetes. Helyesen:

1. § A sztrájkról szóló 1989. évi VII. törvény 3. § (2) bekezdésében meghatározott szervezeteken túl honvédelmi és nemzetbiztonsági érdekből nincs helye sztrájknak a honvédelmi rendszerek és létesítmények ágazati kijelölő
hatósága által a honvédelmi érdekből nemzeti létfontosságú rendszerelemmé kijelölt rendszerelemet üzemeltető légiforgalmi irányító szolgálat ellátásáért felelős szervezetnél.

Szerk: A lent betett link az 1981-es amerikai sztrajkrol erdekes. Ott ugye tilos volt nekik sztrajkolni (szovetsegi alkalmazott legiiranyitoknak), de megis sztrajkoltak, az eskujukkel es jogszabalyokkal ellentetesen, birosag is ellenuk itelt, az elnok is kerte, menjenek vissza, de a 13 ezerbol csak 1300-an alltak munkaba, igy fogtak es kirugtak a maradek 10+ ezer legiiranyitot es egesz eletukre eltiltottak oket szovetsegi allasoktol. 10 evbe telt mire helyreallt a letszam.

Szerkesztette: undisputedly
több mint 4 éve
r.baggio Miami Dolphins Indiana Hoosiers 64 797 — no es importante
Alitalia már nincs is, és de, ijesztő, mert mint tegnap írtam a sztrájk mértéke eddig is jogszabályilag korlátozva volt, tehát nemzetbiztonsági szempontból semmiképp se történhetett volna kritikus mértékű leállás.

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 4 éve
undisputedly Seattle Seahawks 12 840 — SuperBowl Champions 2013/2014
Így megy ez orbanisztánban:
 24.hu/fn/gazdasag/2021/07/27/orban-viktor-ferihegy-sztrajk-veszelyhelyzet/?fbclid=IwAR3KYxLe6FHdqW_lKosd2qZBxxXp1PwYlhuRwMaC5A5ZIqCRliuv8InoAUU#
Klaci79
Ha ez nem figyelmeztető jel minden jóérzésű ember számára, hogy ebből a rendszerből mielőbb menekülni kell, amíg lehet, akkor semmi.
r.baggio
Szvsz ez kifejezetten nem ijeszto. Itt volt egy qrva nagy gap a jogszabalyban, hogy egy nemzetbiztonsagi/nemzetgazdasagi szempontbol kritikus szektorban eddig engedelyezett vol a sztrajk.

Erdemes lenne megnezni, hogy kulfoldon hogyan alakulnak ezek a jogszabalyok. Itthon pl ha jol tudom, a rendoroknek, tuzoltoknak stb szinten tilos sztrajkolni. 100%-ig egyetertek ezzel a rendelettel. Pont azrt, mivel esszencialis szolgaltatas, igy aranytalan lobbyerot biztosit, amit el kell tuntenti.

Akit erdekel par kapcsolodo sztori:

 en.wikipedia.org/wiki/Professional_Air_Traffic_Controllers_Organization_(1968)#August_1981_strike

 www.encyclopedia.com/history/encyclopedias-almanacs-transcripts-and-maps/air-traffic-controller-strike

Ha jol olvasom, az Alitaliasok is most sztrajkolnak.

Szerkesztette: undisputedly
több mint 4 éve
undisputedly Seattle Seahawks 12 840 — SuperBowl Champions 2013/2014
Pedig az ember azt gondolna, ha a havi 1,5-3 millios fizetesbol a nemzetkozi trenddel egyezoen nem elvenni akar a munkaltato, hanem meg hozzaad, akkor az boldogsagra adhat okot, nem pedig sztrajkra:

"A Hungaro­Control idén júniusban a havi 1,5–3 millió forintos irányítói jövedelmek mérséklése helyett a 2021 és 2023 közötti időszakra évi ötszázalékos, azaz összesen 15 százalékos béremelést ajánlott a CMLISZ-nek. A szakszervezet azonban ezt a növelést nem tartotta elfogadható mértékűnek, egyúttal jelezte, hogy határozatlan idejű sztrájkba lép."

 24.hu/fn/gazdasag/2021/07/26/ferihegy-sztrajk/#
undisputedly
Jöjjenek el tanárnak vagy péknek oszt pampogjanak......
dande
Mondjuk ha egy tanár vagy pék rossz számot mond véletlenül a telefonba, abba ritkán halnak bele több százan.
Hanni
Egy percig nem sajnálom tőlük és tisztában vagyok a felelősségükkel. Ugyanakkor itt eleve emelésről van szó illetve ilyenkor igenis végig lehetne gondolni a magyar viszonyokat, hogy mikor mihez képest ennyi az annyi....de persze mindenki a magáét nézi és méri.
dande
Lehet gondolkodni a magyar viszonyokon vagy azon h ugyanebben a munkakörben Szlovákiában 42, Csehországban 29, Lengyelországban pedig 13 százalékkal magasabb az átlagbér, kvázi V4-es szintre felzárkóztatást kérnek.
empty taxi
Az egesz cikk apropoja, hogy amig nemzetkozi szinten fizetescsokkentest es leepiteseket irnak, addig itthon fizetesemelest adbak, de ez sem tetszik nekik 😊

Nem pedig az altalanos ar/hozzaadott ertek szam. Pl orvosok szinten eleteket mentenek, de 1/4 ennyi nincs a fizetesuk 😊
undisputedly
Azért ne komolytalankodjunk már.
warr_b
Sokan azt hiszik minden orvos orvosbaroi szinten keres 😊 Erdemes megkerdezni par altatoorvost vagy radiologust mondjuk 😊

Vagy a palyajuk elso szakaszaban levoket minden teruletrol.

Elszornyednel.
undisputedly
Nem kell addig, kérdezzetek aneszteseket vagy sima gyerekorvost. Nem mindenki nőgyógyász, pont emiatt is hozták azt amit tavaly.
davemayer
És azért mert nem jól keresnek a tanárok / orvosok egy része ezért a hungarocontrolosok ne akarjanak annyi pénzt amennyi szerintük jár?
Ha én fizetésemelést kérek akkor érezzem magam rosszul?
Toca
Csak a cikket kellett volna elolvasni vagy az elso par kommentet.

Mig nemzetkozi osszevetesben a legiiranyitok fizetescsokkenest vagy leepitest kellett elszenvedjenek a covid miatti forgalomcsokkenes miatt, addig a szinten hasonlo forgalomcsokkenest benyelo magyar legiiranyitas nem, hogy csokkentene a legiiranyitok fizeteset, de emeli is a beruket, am ilyen korulmenyek kozott sem elegedettek a berrendezessel, es sztrajkolni akarnak.

Nekem pl emiatt pont nem lettek szimpatikusak. Ha mas ezt ugy ertelmezi, hogy a lobbyerejuket kimaxoljak, amit jol csinalnak, az az o dolga. Nekem az a velemenyem, hogy aki egy ilyen vilagjarvany idejen nyereszkedik ilyen szinten, az nem szimpatikus.

(Az orvosok ugy jottek ide, hogy valaki felvetette, milyen fontos a munkajuk es eletek mulnak rajtuk. Erre hoztam peldakent, hogy az orvosok munkavegzesen is eletek mulnak, ok ugyanugy nelkulozhetetlenek, de melle nagysagrendekkel kevesebbet keresnek.)
undisputedly
Szeretném jelezni, hogy a cikk erősen elfogult, kifejezetten arra játszik, hogy ne legyenek szimpatikusak. Ez a "korszerű pihenőszobák, egyszemélyes alvókapszulák, masszázsfotellel és biliárdasztallal felszerelt rekreációs helyiség, fitneszterem, futópadok, napozóterasz, internetsziget és könyvtár is rendelkezésükre áll" érdekes dolog, de hogy a f@szomba fér be a ferihegyi irányítótoronyba? Azt nem kétlem, hogy az Igló utcában akár lehet is hasonló a közel- vagy távolkörzeti irányítóknak, de hogy a reptéren dolgozó klasszikus tornyosoknak nincs, az egészen biztos. Márpedig ha ilyen csúsztatást megenged magának a magyar nemzet, akkor még ki tudja mit.

Egyébként azt hangsúlyozom, hogy korábbi években a teljes forgalom mellett, nem érte el a fizetésük a nyugati irányítók fizetését, az átrepülőkből szerzett bevételeket infrastruktúra (részben talán felesleges) építésre és kormányzati célok támogatására költötték, fizetés fejlesztés helyett.

Nyilván a fizetések magasak a magyar átlaghoz képest, mint mindenhol a világon, de erős érdékérvényesítő képességük is van, amit másokkal ellentétben nem is félnek használni.

Egyébként a forgalom rövidesen visszaépül, ha nem is a LHBP forgalom, de az átrepülő mindenképp. Ha leépítesz, akkor most fel kellene venni új embereket és csilliókért kiképezni őket, két év alatt. Azért nem rúgták ki az állomány egy részét, mert nem tudják pótolni őket az utcáról. És csak ezért...
Klaci79
Persze, hogy nem erte el a fizetesuk a nyugati szintet. Tudod milyen arszint nem eri el meg a nyugatit? A szolgaltatasok, az ingatlan, stb.stb. Ne tegyunk ugy, hogy itthon eppen annyiba kerul az elet, mint "nyugaton".

Masreszt nekem pont ezzel a dogmadar mentalitassal van bajom. Nyugaton csokkent a fizetes a pandemia miatt, itthon nem, sot meg meg is probaljak a sztrajkot igy, hogy kenszerhelyzetben van az orszag.

Utoljara irom le, ez az en velemenyem, nem kell vele egyeterteni, de nekem ez qrvara nem szimpatikus.
több mint 4 éve
eaglesmcnabb Baltimore Ravens Virginia Tech Hokies 23 096 — je suis poloska
Japánban 125 millióan laknak, nálunk csak 10 millióan, ennek ellenére 5 góllal vertük őket.
Óriási gratula!!!
eaglesmcnabb
Ezt a Make Loveba akartad 😛 😉
dande
hát nem ide az tény 😀

No 1. Kyle Pitts, Jordan Mailata, Myles Garrett, Jerry Jeudy, Tre Harris, Jayden Higgins és Nick Chubb fan!!!
több mint 4 éve
dande2 Philadelphia Eagles Penn State Nittany Lions 47 260 — Így remélem megfelelek nektek.....
Japánban 125 millióan laknak, nálunk csak 10 millióan, ennek ellenére 5 góllal vertük őket.
Óriási gratula!!!
eaglesmcnabb
Ezt a Make Loveba akartad 😛 😉

Szerkesztette: dande2
több mint 4 éve
eaglesmcnabb Baltimore Ravens Virginia Tech Hokies 23 096 — je suis poloska
Japánban 125 millióan laknak, nálunk csak 10 millióan, ennek ellenére 5 góllal vertük őket.
Óriási gratula!!!

No 1. Kyle Pitts, Jordan Mailata, Myles Garrett, Jerry Jeudy, Tre Harris, Jayden Higgins és Nick Chubb fan!!!
több mint 4 éve
Klaci79 Pittsburgh Steelers Indiana Hoosiers 23 881
Pedig az ember azt gondolna, ha a havi 1,5-3 millios fizetesbol a nemzetkozi trenddel egyezoen nem elvenni akar a munkaltato, hanem meg hozzaad, akkor az boldogsagra adhat okot, nem pedig sztrajkra:

"A Hungaro­Control idén júniusban a havi 1,5–3 millió forintos irányítói jövedelmek mérséklése helyett a 2021 és 2023 közötti időszakra évi ötszázalékos, azaz összesen 15 százalékos béremelést ajánlott a CMLISZ-nek. A szakszervezet azonban ezt a növelést nem tartotta elfogadható mértékűnek, egyúttal jelezte, hogy határozatlan idejű sztrájkba lép."

 24.hu/fn/gazdasag/2021/07/26/ferihegy-sztrajk/#
undisputedly
Jöjjenek el tanárnak vagy péknek oszt pampogjanak......
dande
Mondjuk ha egy tanár vagy pék rossz számot mond véletlenül a telefonba, abba ritkán halnak bele több százan.
Hanni
Egy percig nem sajnálom tőlük és tisztában vagyok a felelősségükkel. Ugyanakkor itt eleve emelésről van szó illetve ilyenkor igenis végig lehetne gondolni a magyar viszonyokat, hogy mikor mihez képest ennyi az annyi....de persze mindenki a magáét nézi és méri.
dande
Lehet gondolkodni a magyar viszonyokon vagy azon h ugyanebben a munkakörben Szlovákiában 42, Csehországban 29, Lengyelországban pedig 13 százalékkal magasabb az átlagbér, kvázi V4-es szintre felzárkóztatást kérnek.
empty taxi
Az egesz cikk apropoja, hogy amig nemzetkozi szinten fizetescsokkentest es leepiteseket irnak, addig itthon fizetesemelest adbak, de ez sem tetszik nekik 😊

Nem pedig az altalanos ar/hozzaadott ertek szam. Pl orvosok szinten eleteket mentenek, de 1/4 ennyi nincs a fizetesuk 😊
undisputedly
Azért ne komolytalankodjunk már.
warr_b
Sokan azt hiszik minden orvos orvosbaroi szinten keres 😊 Erdemes megkerdezni par altatoorvost vagy radiologust mondjuk 😊

Vagy a palyajuk elso szakaszaban levoket minden teruletrol.

Elszornyednel.
undisputedly
Nem kell addig, kérdezzetek aneszteseket vagy sima gyerekorvost. Nem mindenki nőgyógyász, pont emiatt is hozták azt amit tavaly.
davemayer
És azért mert nem jól keresnek a tanárok / orvosok egy része ezért a hungarocontrolosok ne akarjanak annyi pénzt amennyi szerintük jár?
Ha én fizetésemelést kérek akkor érezzem magam rosszul?
Toca
Csak a cikket kellett volna elolvasni vagy az elso par kommentet.

Mig nemzetkozi osszevetesben a legiiranyitok fizetescsokkenest vagy leepitest kellett elszenvedjenek a covid miatti forgalomcsokkenes miatt, addig a szinten hasonlo forgalomcsokkenest benyelo magyar legiiranyitas nem, hogy csokkentene a legiiranyitok fizeteset, de emeli is a beruket, am ilyen korulmenyek kozott sem elegedettek a berrendezessel, es sztrajkolni akarnak.

Nekem pl emiatt pont nem lettek szimpatikusak. Ha mas ezt ugy ertelmezi, hogy a lobbyerejuket kimaxoljak, amit jol csinalnak, az az o dolga. Nekem az a velemenyem, hogy aki egy ilyen vilagjarvany idejen nyereszkedik ilyen szinten, az nem szimpatikus.

(Az orvosok ugy jottek ide, hogy valaki felvetette, milyen fontos a munkajuk es eletek mulnak rajtuk. Erre hoztam peldakent, hogy az orvosok munkavegzesen is eletek mulnak, ok ugyanugy nelkulozhetetlenek, de melle nagysagrendekkel kevesebbet keresnek.)
undisputedly
Szeretném jelezni, hogy a cikk erősen elfogult, kifejezetten arra játszik, hogy ne legyenek szimpatikusak. Ez a "korszerű pihenőszobák, egyszemélyes alvókapszulák, masszázsfotellel és biliárdasztallal felszerelt rekreációs helyiség, fitneszterem, futópadok, napozóterasz, internetsziget és könyvtár is rendelkezésükre áll" érdekes dolog, de hogy a f@szomba fér be a ferihegyi irányítótoronyba? Azt nem kétlem, hogy az Igló utcában akár lehet is hasonló a közel- vagy távolkörzeti irányítóknak, de hogy a reptéren dolgozó klasszikus tornyosoknak nincs, az egészen biztos. Márpedig ha ilyen csúsztatást megenged magának a magyar nemzet, akkor még ki tudja mit.

Egyébként azt hangsúlyozom, hogy korábbi években a teljes forgalom mellett, nem érte el a fizetésük a nyugati irányítók fizetését, az átrepülőkből szerzett bevételeket infrastruktúra (részben talán felesleges) építésre és kormányzati célok támogatására költötték, fizetés fejlesztés helyett.

Nyilván a fizetések magasak a magyar átlaghoz képest, mint mindenhol a világon, de erős érdékérvényesítő képességük is van, amit másokkal ellentétben nem is félnek használni.

Egyébként a forgalom rövidesen visszaépül, ha nem is a LHBP forgalom, de az átrepülő mindenképp. Ha leépítesz, akkor most fel kellene venni új embereket és csilliókért kiképezni őket, két év alatt. Azért nem rúgták ki az állomány egy részét, mert nem tudják pótolni őket az utcáról. És csak ezért...
több mint 4 éve
warr_b Washington Commanders 28 943 — Ő álla halála vérmosta fokán, Diadallal várta be végét.
Így megy ez orbanisztánban:
 24.hu/fn/gazdasag/2021/07/27/orban-viktor-ferihegy-sztrajk-veszelyhelyzet/?fbclid=IwAR3KYxLe6FHdqW_lKosd2qZBxxXp1PwYlhuRwMaC5A5ZIqCRliuv8InoAUU#
Klaci79
Ha ez nem figyelmeztető jel minden jóérzésű ember számára, hogy ebből a rendszerből mielőbb menekülni kell, amíg lehet, akkor semmi.
r.baggio
Marad az, hogy hirtelen egyszerre betegeknek le mind.

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
"I don't break the horizon
I erase it when I'm born"
több mint 4 éve
r.baggio Miami Dolphins Indiana Hoosiers 64 797 — no es importante
Így megy ez orbanisztánban:
 24.hu/fn/gazdasag/2021/07/27/orban-viktor-ferihegy-sztrajk-veszelyhelyzet/?fbclid=IwAR3KYxLe6FHdqW_lKosd2qZBxxXp1PwYlhuRwMaC5A5ZIqCRliuv8InoAUU#
Klaci79
Ha ez nem figyelmeztető jel minden jóérzésű ember számára, hogy ebből a rendszerből mielőbb menekülni kell, amíg lehet, akkor semmi.

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 4 éve
undisputedly Seattle Seahawks 12 840 — SuperBowl Champions 2013/2014
Pedig az ember azt gondolna, ha a havi 1,5-3 millios fizetesbol a nemzetkozi trenddel egyezoen nem elvenni akar a munkaltato, hanem meg hozzaad, akkor az boldogsagra adhat okot, nem pedig sztrajkra:

"A Hungaro­Control idén júniusban a havi 1,5–3 millió forintos irányítói jövedelmek mérséklése helyett a 2021 és 2023 közötti időszakra évi ötszázalékos, azaz összesen 15 százalékos béremelést ajánlott a CMLISZ-nek. A szakszervezet azonban ezt a növelést nem tartotta elfogadható mértékűnek, egyúttal jelezte, hogy határozatlan idejű sztrájkba lép."

 24.hu/fn/gazdasag/2021/07/26/ferihegy-sztrajk/#
undisputedly
Jöjjenek el tanárnak vagy péknek oszt pampogjanak......
dande
Mondjuk ha egy tanár vagy pék rossz számot mond véletlenül a telefonba, abba ritkán halnak bele több százan.
Hanni
Egy percig nem sajnálom tőlük és tisztában vagyok a felelősségükkel. Ugyanakkor itt eleve emelésről van szó illetve ilyenkor igenis végig lehetne gondolni a magyar viszonyokat, hogy mikor mihez képest ennyi az annyi....de persze mindenki a magáét nézi és méri.
dande
Lehet gondolkodni a magyar viszonyokon vagy azon h ugyanebben a munkakörben Szlovákiában 42, Csehországban 29, Lengyelországban pedig 13 százalékkal magasabb az átlagbér, kvázi V4-es szintre felzárkóztatást kérnek.
empty taxi
Az egesz cikk apropoja, hogy amig nemzetkozi szinten fizetescsokkentest es leepiteseket irnak, addig itthon fizetesemelest adbak, de ez sem tetszik nekik 😊

Nem pedig az altalanos ar/hozzaadott ertek szam. Pl orvosok szinten eleteket mentenek, de 1/4 ennyi nincs a fizetesuk 😊
undisputedly
Azért ne komolytalankodjunk már.
warr_b
Sokan azt hiszik minden orvos orvosbaroi szinten keres 😊 Erdemes megkerdezni par altatoorvost vagy radiologust mondjuk 😊

Vagy a palyajuk elso szakaszaban levoket minden teruletrol.

Elszornyednel.
undisputedly
Nem kell addig, kérdezzetek aneszteseket vagy sima gyerekorvost. Nem mindenki nőgyógyász, pont emiatt is hozták azt amit tavaly.
davemayer
És azért mert nem jól keresnek a tanárok / orvosok egy része ezért a hungarocontrolosok ne akarjanak annyi pénzt amennyi szerintük jár?
Ha én fizetésemelést kérek akkor érezzem magam rosszul?
Toca
Csak a cikket kellett volna elolvasni vagy az elso par kommentet.

Mig nemzetkozi osszevetesben a legiiranyitok fizetescsokkenest vagy leepitest kellett elszenvedjenek a covid miatti forgalomcsokkenes miatt, addig a szinten hasonlo forgalomcsokkenest benyelo magyar legiiranyitas nem, hogy csokkentene a legiiranyitok fizeteset, de emeli is a beruket, am ilyen korulmenyek kozott sem elegedettek a berrendezessel, es sztrajkolni akarnak.

Nekem pl emiatt pont nem lettek szimpatikusak. Ha mas ezt ugy ertelmezi, hogy a lobbyerejuket kimaxoljak, amit jol csinalnak, az az o dolga. Nekem az a velemenyem, hogy aki egy ilyen vilagjarvany idejen nyereszkedik ilyen szinten, az nem szimpatikus.

(Az orvosok ugy jottek ide, hogy valaki felvetette, milyen fontos a munkajuk es eletek mulnak rajtuk. Erre hoztam peldakent, hogy az orvosok munkavegzesen is eletek mulnak, ok ugyanugy nelkulozhetetlenek, de melle nagysagrendekkel kevesebbet keresnek.)
több mint 4 éve
Klaci79 Pittsburgh Steelers Indiana Hoosiers 23 881
Így megy ez orbanisztánban:
 24.hu/fn/gazdasag/2021/07/27/orban-viktor-ferihegy-sztrajk-veszelyhelyzet/?fbclid=IwAR3KYxLe6FHdqW_lKosd2qZBxxXp1PwYlhuRwMaC5A5ZIqCRliuv8InoAUU#

Egyébként a HC bevételeit az átrepülő és ide közlekedő gépek adják euróban.
Mindig egy kiemelt bérezésű munka volt, a két éves képzés miatt ráadásul az utánpótlásképzés is nehézkes.
Ezek a bevételek ráadásul ugyanannyiak, mintha mondjuk Belgium feletti légteret használnák a gépek, de ott nyilván nagyobb része megy személyi kiadásokra.
Ezt a pénzt nem lehet az államkasszába befizetni, ezért az utóbbi 10-20 évben a megnövekedett bevételekből orrba-szájba építkezett a HC, ma már például a nap felében nem is a klasszikus irányítótoronyból látják el az irányítási feladatokat, (legalábbis a tornyos és a ferihegyi irányítók, mert a közel és a távolkörzet már eddig is egy központi helységből történt) hanem egy ultramodern irányítóhelységből.
Mellette a HC az utóbbi időben rengeteget költ olyan dolgokra, ami kedves a kormányunknak. Fideszes szervezetek, előadók kapnak pénzeket, gondolom valami reklámbevételnek álcázva.

Szóval a bevételek európaiak, a fizetések meg messze nem. Ettől még persze egy magyar átlagot vagy átlag alatt kereső embert zavar, a 1,5 milliós fizetés, de nekik a hosszú képzési idő és a kevés alkalmas ember miatt erős érdekérvényesítő képességük van.
több mint 4 éve
Toca Minnesota Vikings 20 248 — Vikings fan
Pedig az ember azt gondolna, ha a havi 1,5-3 millios fizetesbol a nemzetkozi trenddel egyezoen nem elvenni akar a munkaltato, hanem meg hozzaad, akkor az boldogsagra adhat okot, nem pedig sztrajkra:

"A Hungaro­Control idén júniusban a havi 1,5–3 millió forintos irányítói jövedelmek mérséklése helyett a 2021 és 2023 közötti időszakra évi ötszázalékos, azaz összesen 15 százalékos béremelést ajánlott a CMLISZ-nek. A szakszervezet azonban ezt a növelést nem tartotta elfogadható mértékűnek, egyúttal jelezte, hogy határozatlan idejű sztrájkba lép."

 24.hu/fn/gazdasag/2021/07/26/ferihegy-sztrajk/#
undisputedly
Jöjjenek el tanárnak vagy péknek oszt pampogjanak......
dande
Mondjuk ha egy tanár vagy pék rossz számot mond véletlenül a telefonba, abba ritkán halnak bele több százan.
Hanni
Egy percig nem sajnálom tőlük és tisztában vagyok a felelősségükkel. Ugyanakkor itt eleve emelésről van szó illetve ilyenkor igenis végig lehetne gondolni a magyar viszonyokat, hogy mikor mihez képest ennyi az annyi....de persze mindenki a magáét nézi és méri.
dande
Lehet gondolkodni a magyar viszonyokon vagy azon h ugyanebben a munkakörben Szlovákiában 42, Csehországban 29, Lengyelországban pedig 13 százalékkal magasabb az átlagbér, kvázi V4-es szintre felzárkóztatást kérnek.
empty taxi
Az egesz cikk apropoja, hogy amig nemzetkozi szinten fizetescsokkentest es leepiteseket irnak, addig itthon fizetesemelest adbak, de ez sem tetszik nekik 😊

Nem pedig az altalanos ar/hozzaadott ertek szam. Pl orvosok szinten eleteket mentenek, de 1/4 ennyi nincs a fizetesuk 😊
undisputedly
Azért ne komolytalankodjunk már.
warr_b
Sokan azt hiszik minden orvos orvosbaroi szinten keres 😊 Erdemes megkerdezni par altatoorvost vagy radiologust mondjuk 😊

Vagy a palyajuk elso szakaszaban levoket minden teruletrol.

Elszornyednel.
undisputedly
Nem kell addig, kérdezzetek aneszteseket vagy sima gyerekorvost. Nem mindenki nőgyógyász, pont emiatt is hozták azt amit tavaly.
davemayer
És azért mert nem jól keresnek a tanárok / orvosok egy része ezért a hungarocontrolosok ne akarjanak annyi pénzt amennyi szerintük jár?
Ha én fizetésemelést kérek akkor érezzem magam rosszul?
több mint 4 éve
davemayer Chicago Bears 15 470 — "Grammar maci"
Pedig az ember azt gondolna, ha a havi 1,5-3 millios fizetesbol a nemzetkozi trenddel egyezoen nem elvenni akar a munkaltato, hanem meg hozzaad, akkor az boldogsagra adhat okot, nem pedig sztrajkra:

"A Hungaro­Control idén júniusban a havi 1,5–3 millió forintos irányítói jövedelmek mérséklése helyett a 2021 és 2023 közötti időszakra évi ötszázalékos, azaz összesen 15 százalékos béremelést ajánlott a CMLISZ-nek. A szakszervezet azonban ezt a növelést nem tartotta elfogadható mértékűnek, egyúttal jelezte, hogy határozatlan idejű sztrájkba lép."

 24.hu/fn/gazdasag/2021/07/26/ferihegy-sztrajk/#
undisputedly
Jöjjenek el tanárnak vagy péknek oszt pampogjanak......
dande
Mondjuk ha egy tanár vagy pék rossz számot mond véletlenül a telefonba, abba ritkán halnak bele több százan.
Hanni
Egy percig nem sajnálom tőlük és tisztában vagyok a felelősségükkel. Ugyanakkor itt eleve emelésről van szó illetve ilyenkor igenis végig lehetne gondolni a magyar viszonyokat, hogy mikor mihez képest ennyi az annyi....de persze mindenki a magáét nézi és méri.
dande
Lehet gondolkodni a magyar viszonyokon vagy azon h ugyanebben a munkakörben Szlovákiában 42, Csehországban 29, Lengyelországban pedig 13 százalékkal magasabb az átlagbér, kvázi V4-es szintre felzárkóztatást kérnek.
empty taxi
Az egesz cikk apropoja, hogy amig nemzetkozi szinten fizetescsokkentest es leepiteseket irnak, addig itthon fizetesemelest adbak, de ez sem tetszik nekik 😊

Nem pedig az altalanos ar/hozzaadott ertek szam. Pl orvosok szinten eleteket mentenek, de 1/4 ennyi nincs a fizetesuk 😊
undisputedly
Azért ne komolytalankodjunk már.
warr_b
Sokan azt hiszik minden orvos orvosbaroi szinten keres 😊 Erdemes megkerdezni par altatoorvost vagy radiologust mondjuk 😊

Vagy a palyajuk elso szakaszaban levoket minden teruletrol.

Elszornyednel.
undisputedly
Nem kell addig, kérdezzetek aneszteseket vagy sima gyerekorvost. Nem mindenki nőgyógyász, pont emiatt is hozták azt amit tavaly.

BEARS BABY!

Sir Alex immortal
több mint 4 éve
YoungZeeZee 9 496
Pedig az ember azt gondolna, ha a havi 1,5-3 millios fizetesbol a nemzetkozi trenddel egyezoen nem elvenni akar a munkaltato, hanem meg hozzaad, akkor az boldogsagra adhat okot, nem pedig sztrajkra:

"A Hungaro­Control idén júniusban a havi 1,5–3 millió forintos irányítói jövedelmek mérséklése helyett a 2021 és 2023 közötti időszakra évi ötszázalékos, azaz összesen 15 százalékos béremelést ajánlott a CMLISZ-nek. A szakszervezet azonban ezt a növelést nem tartotta elfogadható mértékűnek, egyúttal jelezte, hogy határozatlan idejű sztrájkba lép."

 24.hu/fn/gazdasag/2021/07/26/ferihegy-sztrajk/#
undisputedly
Jöjjenek el tanárnak vagy péknek oszt pampogjanak......
dande
Mondjuk ha egy tanár vagy pék rossz számot mond véletlenül a telefonba, abba ritkán halnak bele több százan.
Hanni
Egy percig nem sajnálom tőlük és tisztában vagyok a felelősségükkel. Ugyanakkor itt eleve emelésről van szó illetve ilyenkor igenis végig lehetne gondolni a magyar viszonyokat, hogy mikor mihez képest ennyi az annyi....de persze mindenki a magáét nézi és méri.
dande
Na, pont itt van a probléma...
Mik a magyar viszonyok, mihez akarjuk mérni a fizetést?
Minimálbérhez? KSH adatokhoz? Inflációhoz?
Vagy inkább nézzük meg, hogy mennyibe kerül a hús meg a kenyér ára, aztán ahhoz súlyozzuk?
A magyar viszonyok egyre gyatrábbak és pont az ilyen érvek azok, amelyek nem engedik azt, hogy megfelelő módon nőjenek a fizetések.

Meg lehet, hogy ez az 1,5-3 milla jól hangzik, csak nem tudjuk, hogy miből tevődik össze. Alapfizu vagy mindennel együtt? Mennyit kell dolgozniuk, milyen leterheltség alatt, stb.

Az a probléma, hogy ma Magyarországon ki van alakítva az, hogy nem tudod ki mennyit keres, csak tippelgetsz, aztán ha meglátsz egy náladnál magasabb számot, akkor azt már megkövezik az emberek.

Én anno a HR vezetőt kérdeztem, hogy ha már multinál dolgozunk, miért nincsenek feltüntetve a bérsávok? A probléma, hogy nem lehet, mert kevesen dolgoznak a cégnél és könnyen behatárolható, hogy ki mennyit keres, azt meg asszem a törvény tiltja (GDPR, stb., de majd kijavítanak) meg bérfeszültséget szülne.
Utóbbi mondjuk tény, de nem is lenne hosszútávon probléma, mert akkor kialakulna legalább egy megfelelő fizetési struktúra, mert ami most itthon megy az röhej...

Bemész interjúra és tippelgetni kell, hogy mennyi az elfogadható, még úgy is, hogy a multiknál bérsáv van. De azt nem tudod, hogy a saját bérsávod micsoda és hogy te azon belül hova esel és miért, csak reménykedsz, hogy a közepe/teteje fele vagy.
Solymi
Kulfoldon mar eleve ugy hirdetik h ennyi es annyi kozott varhatoc a fizu tapasztalatol fuggen .
több mint 4 éve
Toca Minnesota Vikings 20 248 — Vikings fan
Azért eleg szomorú, hogy azon megy a lamentálás, hogy hogyan mernek nagyobb bért kérni emberek a munkájukért.
több mint 4 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 36 037 — #NoStress
Amit meg írsz a kollegák infóiról: én mindig mindenkitől akivel, személyesen beszélek gátlástalanul bekérdezek a fizetésére, hisz az nem titok. Alapvetően egy normális ember még büszke is rá, ha meg szégyelli, akkor dühös, és azért mondja el "csak ennyit" kiegészítésel.
Szóval ha nem kérdezed, akkor valóban nem kapsz infó.
De az tény, multinak is csak cégként dolgoztam, klasszikus alkalmazottként nem.
Sobri Jóska
De, a legtöbb helyen titok az alkalmazottak fizuja. Általában bele is van írva a szerződésbe vagy munkaköri leírásba.
warr_b
Tudok titkot tartani. 😊
Sobri Jóska
Lehet akkor akikkel beszélgetsz, azok nem 😆
warr_b
Meg miért ne mondanák el? Nem vagyok a főnökük, nem akarok nekik rosszat, meg sok embernek nincs kommunikációs skillsetje a direkt, egyenes, illetve az állítást megfogalmazó kérdésekkel szemben. Egyszerűbb válaszolni. 😊

több mint 4 éve
warr_b Washington Commanders 28 943 — Ő álla halála vérmosta fokán, Diadallal várta be végét.
de azért az vicc, hogy kutakodni kell a neten (profession.hu, stb.), hogy adott munkakörre mit dob ki a gép, aztán hogy az mennyire igaz azt a fene se tudja.
Solymi
Hm.
Nekem az a fura, ha nem tudod, hogy az adott meló mennyit ér. Én sokféle dolgot csináltam életemben, de ha nem évente váltasz egy teljesen más közegre, akkor csak tudod, hogy mennyi az annyi. Kollegáktól, ismerősöktől, netről, is erve a munkakört, stb.
Sobri Jóska
Kollégáktól nagyon-nagyon ritkán kapsz ilyen infót.
Meg őszintén szólva tényleg nem tudom...feltúrom a netet, hogy kb. mennyi az annyi, megkérdezek ismerősöket, HR-est, esetleg toborzót ha tudok, aztán abból kigondolom, hogy mennyit akarok kérni, amit még okésnak gondolok. Általában belövöm h mi a min. amit szeretnék és arra még rádobok br. 50k-t vagy akörül.
De még ha ezt el is fogadják, azt nem tudod, hogy az adott cégnél a bérsáv melyik részén helyezkedik el, tehát simán benne lehet, hogy kérhettél volna többet is (vagy nem), csak az információ hiánya miatt nem rizikóztál.
És ez az ami nem jó, mert ettől azért kihasználva érezheti magát az ember, hogy rajta spórol a cég.

Miközben simán benne van az is, hogyha újonnan vettek fel, többet keresel mint a régebb óta ott dolgozó, mert ezt diktálja a piac és ez problémákat szülhet oda-vissza...

Szóval mivel nincs konkrét infód, így akár gondolhatod azt is, hogy jól jártál és értékeden vagy, miközben lehet az az igazság, hogy mégse.
Solymi
Mondom én, hogy rosszul nézed.
Nem az a lényeg a cégnek mennyit érsz, mennyi hasznot hajtasz, hanem az, hogy neked megfelel e a pénz, amit kapsz.
Én őszintén megmondva, ha valaki megkérne, hogy vigyem ki Bécsbe egy tárgyalásra, mert beszart az autója 1400-re, majd 2000-ra érjünk vissza Pestre, vagyis ez nekem egy kb. 8-10 órás meló, akkor kiszámolnám, hogy ez nekem mennyit ér meg, és annyiért szívesen kivinném, bár nem vagyok sofőr.
Ha ez az összeg irreálisan sok, akkor keresen mást, ha meg alapvetően kevés, akkor leszarom, hisz nekem megéri.
Ha alkalmazotti munkát keresnék, és amit találok az tetszik, és megkapom a kért pénzt, akkor leszarnám, hogy duplaannyit is "megér" a cégnek, ez egyszerűen egy plusz szempont, ami csak frusztrálni tud, hasznot nem hoz.
Nyilván tájékozódnék a konkrét meló "értékéről" előtte.