Gyűlölködjünk

37 feliratkozó

több mint 4 éve
gyeek LSU Tigers 8 638 — Grady Judd fan
akkor most pörögjön: 2 év felfüggesztett!
NB2
Nem jogerős, az ügyész már fellebbezett súlyosbításért.
Illetve ha a Kuna ügyben 4 éven belül jogerősen letöltendőre ítélik, akkor ezt a 2 évet is le kell ülnie.
Sobri Jóska
Nem, mert a Kuna ügyben szereplő vádbeli cselekményeket a felfüggesztett kiszabása előtt követte el, nem pedig a próbaidő alatt.

Ha végrehajtandót kap a másik ügyben, akkor a próbaideje párhuzamosan telik.
Willie Parker
Értem.
Vagyis ha mondjuk '22 január eljsején bevonul 1 évre, akkor '23 elejére letelik már egy év a négyből is, amennyi időre felfüggesztették?
És ha bent elkövet valamit, akkor meg 3 vagy 3+ évet tölt bent?
Sobri Jóska
Szodómia.

blikk.hu : Sajnos ki vagy tiltva 9999-12-31 23:59:00-ig, mert •
Káromkodás, csúnya szavak használata, alapvető beszélgetési normák be nem tartása.

"ALL IN" refers to the proximity of Jerry's head to his ass
több mint 4 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 36 037 — #NoStress
akkor most pörögjön: 2 év felfüggesztett!
NB2
Nem jogerős, az ügyész már fellebbezett súlyosbításért.
Illetve ha a Kuna ügyben 4 éven belül jogerősen letöltendőre ítélik, akkor ezt a 2 évet is le kell ülnie.
Sobri Jóska
Nem, mert a Kuna ügyben szereplő vádbeli cselekményeket a felfüggesztett kiszabása előtt követte el, nem pedig a próbaidő alatt.

Ha végrehajtandót kap a másik ügyben, akkor a próbaideje párhuzamosan telik.
Willie Parker
Értem.
Vagyis ha mondjuk '22 január eljsején bevonul 1 évre, akkor '23 elejére letelik már egy év a négyből is, amennyi időre felfüggesztették?
És ha bent elkövet valamit, akkor meg 3 vagy 3+ évet tölt bent?

több mint 4 éve
Willie Parker Pittsburgh Steelers Notre Dame Fighting Irish 17 128
akkor most pörögjön: 2 év felfüggesztett!
NB2
Nem jogerős, az ügyész már fellebbezett súlyosbításért.
Illetve ha a Kuna ügyben 4 éven belül jogerősen letöltendőre ítélik, akkor ezt a 2 évet is le kell ülnie.
Sobri Jóska
Nem, mert a Kuna ügyben szereplő vádbeli cselekményeket a felfüggesztett kiszabása előtt követte el, nem pedig a próbaidő alatt.

Ha végrehajtandót kap a másik ügyben, akkor a próbaideje párhuzamosan telik.
több mint 4 éve
warr_b Washington Commanders 28 944 — Ő álla halála vérmosta fokán, Diadallal várta be végét.
akkor most pörögjön: 2 év felfüggesztett!
NB2
Amilyen pöcs, úgysem bír nyugton ülni a seggén, és csinál ezalatt a két (négy?) év alatt valami újabb ordas faszságot 😊

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
"I don't break the horizon
I erase it when I'm born"
több mint 4 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 36 037 — #NoStress
akkor most pörögjön: 2 év felfüggesztett!
NB2
Nem jogerős, az ügyész már fellebbezett súlyosbításért.
Illetve ha a Kuna ügyben 4 éven belül jogerősen letöltendőre ítélik, akkor ezt a 2 évet is le kell ülnie.

több mint 4 éve
NB2 New England Patriots 28 114 — nabege2@yahoo.com
akkor most pörögjön: 2 év felfüggesztett!
több mint 4 éve
csi77 Chicago Bears Illinois Fighting Illini 9 257 — Bears & Illinois fan
Lol...

 telex.hu/belfold/2021/07/12/berki-krisztian-buntetofekezes-targyalas
warr_b
Kérni kérni a hivatalos Bentley márkakereskedéstől vagy magától a Bentleytől egy állásfoglalást, hogy miért is gyártanak veszélyes járműveket...

Ha már világhírre vágyik ez a bohóc, legalább bepereltetném hírnév/márka vagy mi rontásáért...
Solymi
"buszt a középső visszapillantó tükörben nem látta közeledni, valószínűleg „a sportautó kialakítása miatt”.

ezzel sehogy sem menti magát, mert kresz szabály, hogy a közlekedésben olyan járművel szabad részt venni, amelynek műszaki és biztonsági jellemzői megfelelőek. ha netán a Bentley tényleg szarul lenne kialakítva ami a tükröket illeti (nyilván nem, de ha még így is lenne) akkor is Berki a hibás, hogy ilyen gépjárművel részt vett a közlekedésben, és ezzel további kresz szabályt szegett meg. legjobb lett volna ha meg sem szólal, mert ezzel tovább vágja a fát maga alatt.
deyell
meg hagyjuk már. megelőzte majd 2 mp múlva meglepődik, hogy mögötte van?
csebi
rövidtávú memória zavarok

Hajrá Bad Bones!
A lányos apukáknak a legjobb!!
http://orig08.deviantart.net/fa61/f/2015/248/f/d/matt_forte_by_anyegin-d98fqaw.png
több mint 4 éve
csebi New York Giants Notre Dame Fighting Irish 26 616 — Lucas Scott
Lol...

 telex.hu/belfold/2021/07/12/berki-krisztian-buntetofekezes-targyalas
warr_b
Kérni kérni a hivatalos Bentley márkakereskedéstől vagy magától a Bentleytől egy állásfoglalást, hogy miért is gyártanak veszélyes járműveket...

Ha már világhírre vágyik ez a bohóc, legalább bepereltetném hírnév/márka vagy mi rontásáért...
Solymi
"buszt a középső visszapillantó tükörben nem látta közeledni, valószínűleg „a sportautó kialakítása miatt”.

ezzel sehogy sem menti magát, mert kresz szabály, hogy a közlekedésben olyan járművel szabad részt venni, amelynek műszaki és biztonsági jellemzői megfelelőek. ha netán a Bentley tényleg szarul lenne kialakítva ami a tükröket illeti (nyilván nem, de ha még így is lenne) akkor is Berki a hibás, hogy ilyen gépjárművel részt vett a közlekedésben, és ezzel további kresz szabályt szegett meg. legjobb lett volna ha meg sem szólal, mert ezzel tovább vágja a fát maga alatt.
deyell
meg hagyjuk már. megelőzte majd 2 mp múlva meglepődik, hogy mögötte van?

Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 4 éve
slowmotion Dallas Cowboys 27 221 — Cowboys fan
Lol...

 telex.hu/belfold/2021/07/12/berki-krisztian-buntetofekezes-targyalas
warr_b
Kérni kérni a hivatalos Bentley márkakereskedéstől vagy magától a Bentleytől egy állásfoglalást, hogy miért is gyártanak veszélyes járműveket...

Ha már világhírre vágyik ez a bohóc, legalább bepereltetném hírnév/márka vagy mi rontásáért...
Solymi
"buszt a középső visszapillantó tükörben nem látta közeledni, valószínűleg „a sportautó kialakítása miatt”.

ezzel sehogy sem menti magát, mert kresz szabály, hogy a közlekedésben olyan járművel szabad részt venni, amelynek műszaki és biztonsági jellemzői megfelelőek. ha netán a Bentley tényleg szarul lenne kialakítva ami a tükröket illeti (nyilván nem, de ha még így is lenne) akkor is Berki a hibás, hogy ilyen gépjárművel részt vett a közlekedésben, és ezzel további kresz szabályt szegett meg. legjobb lett volna ha meg sem szólal, mert ezzel tovább vágja a fát maga alatt.
deyell
Nekem anno az oktató nemes egyszerűséggel felcsapta a plafon felé a középsőt, amikor állandóan azt néztem, merthogy azért vannak a külsők, hogy abban nézzem a forgalmat
több mint 4 éve
deyell Las Vegas Raiders 12 329 — buhloone mindstate
Lol...

 telex.hu/belfold/2021/07/12/berki-krisztian-buntetofekezes-targyalas
warr_b
Kérni kérni a hivatalos Bentley márkakereskedéstől vagy magától a Bentleytől egy állásfoglalást, hogy miért is gyártanak veszélyes járműveket...

Ha már világhírre vágyik ez a bohóc, legalább bepereltetném hírnév/márka vagy mi rontásáért...
Solymi
"buszt a középső visszapillantó tükörben nem látta közeledni, valószínűleg „a sportautó kialakítása miatt”.

ezzel sehogy sem menti magát, mert kresz szabály, hogy a közlekedésben olyan járművel szabad részt venni, amelynek műszaki és biztonsági jellemzői megfelelőek. ha netán a Bentley tényleg szarul lenne kialakítva ami a tükröket illeti (nyilván nem, de ha még így is lenne) akkor is Berki a hibás, hogy ilyen gépjárművel részt vett a közlekedésben, és ezzel további kresz szabályt szegett meg. legjobb lett volna ha meg sem szólal, mert ezzel tovább vágja a fát maga alatt.

chemicals keep me under control

több mint 4 éve
Lúdas Solymi New England Patriots 8 976
Lol...

 telex.hu/belfold/2021/07/12/berki-krisztian-buntetofekezes-targyalas
warr_b
Kérni kérni a hivatalos Bentley márkakereskedéstől vagy magától a Bentleytől egy állásfoglalást, hogy miért is gyártanak veszélyes járműveket...

Ha már világhírre vágyik ez a bohóc, legalább bepereltetném hírnév/márka vagy mi rontásáért...
több mint 4 éve
warr_b Washington Commanders 28 944 — Ő álla halála vérmosta fokán, Diadallal várta be végét.
Lol...

 telex.hu/belfold/2021/07/12/berki-krisztian-buntetofekezes-targyalas

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
"I don't break the horizon
I erase it when I'm born"
több mint 4 éve
Heisman nádor Denver Broncos Oregon Ducks 27 665 — "Montoya por favor!"
El kell utaznom Németországba, és mivel ott járok gondoltam kilátogatok pár barátságos meccsre scoutingolni. Igen ám, de a belépéshez alkalmazásban kell igazolni az EU-s oltási igazolványt, de köszönhetően Viktor urunknak a magyarországi EESZT-s oldalon letölthető EU-s igazolványt nem scanneli be, pedig már a második oltás után bőven eltelt 14 nap. Ezt nem sikerült megoldani, de legalább a melegeket tudják baszogatni.

U.i. : ha valaki tudja hogy lehet a Corona-warn vagy Luca app ban ezt megoldani koszonom a válaszát
Heisman
Pont elozo heten jartam ott, autoval (azt nem irtad mivel mesz), az osztak/nemet hataron semmilyen ellenorzes nem volt ott ahol mi atleptunk.0
undisputedly
Németországba csak légi úton történő belépéshez kell teszt/oltási igazolás

Dehogy kell alkalmazásban igazolni, a kétnyelvű papírfecni is bőven elég
r.baggio
Arról már le tudjak olvasni a qr kódot?
csebi
Arról felesleges leolvasni, mert ha leolvassák, ugyanazokat az infókat fogják látni, amik amúgy ott vannak a papíron.

Horváto, Bosznia és Montenegro belépéshez biztosan elég az "EU digital COVID Certificate" kinyomtatva. A héten kérdeztem meg. Ha meg mindenáron qr kód kell, a plasztikkártyáról le lehet olvasni.
Jan
A plasztikkártyán levő qr kódot nem fogja neked senki leolvasni, Montenegróban vagy pl Törökországban azért fogadják el, mert velük kétoldali megállapodást kötöttünk.
r.baggio
Vicc. Autoval ezek szerint nem lehet bevinni a virust 😀
undisputedly
Az app ahhoz kell hogy különböző helyekre/eseményekre beengedjenek, szabadidőben, gondoltam ennyi idő után beoltva megtehetem. Autóval simán be lehet menni igen.

NFL : Denver Broncos / NCAA : Oregon Ducks, BYU, Penn State, Iowa / Peyton Manning, Marcus Mariota
Soccer : Arsenal, Levante, Lazio, Millwall, Stuttgart / National Teams : HUN, ESP
NBA : Mavericks [Doncic] / NHL : Ducks, Maple Leafs / MLB : Twins, Astros
F1 : Lewis Hamilton / MotoGP : Marc & Alex Marquez, Pedro Acosta (és igazából mindenki más) / NASCAR : #22 Joey Logano
Cycling : Pogacar, Meintjes, Valter, Quintana, Contador, Cras, Juan Ayuso
Darts : Nathan Aspinall, Chris Dobey, Gerwyn Price
UFC : Justin Gaethje, Cody Garbrandt, Nate Diaz, Brandon Moreno
Euroleague : Valencia Basket / Tennis : Federer, Alcaraz
több mint 4 éve
csebi New York Giants Notre Dame Fighting Irish 26 616 — Lucas Scott
Valaki biztos, de ha a részleteket is mutatod, akkor az telefonon vagy papíron is elég
r.baggio
Köszi majd meg lehet h zargatlak ősszel priviben ha megyek vissza h biztos legyek.

Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 4 éve
Jan Pittsburgh Steelers 5 535 — Steelers fan
Németországba csak légi úton történő belépéshez kell teszt/oltási igazolás

Dehogy kell alkalmazásban igazolni, a kétnyelvű papírfecni is bőven elég
r.baggio
Arról már le tudjak olvasni a qr kódot?
csebi
Arról felesleges leolvasni, mert ha leolvassák, ugyanazokat az infókat fogják látni, amik amúgy ott vannak a papíron.

Horváto, Bosznia és Montenegro belépéshez biztosan elég az "EU digital COVID Certificate" kinyomtatva. A héten kérdeztem meg. Ha meg mindenáron qr kód kell, a plasztikkártyáról le lehet olvasni.
Jan
A plasztikkártyán levő qr kódot nem fogja neked senki leolvasni, Montenegróban vagy pl Törökországban azért fogadják el, mert velük kétoldali megállapodást kötöttünk.
r.baggio
Világos, de ezeken a helyeken nem is kérik a qr kódot, elég a kinyomtatott igazolás. Belépéshez legalábbis.

Csak most jött le nekem is, hogy nem a határon belépésre vonatkozott a kérdés, hanem rendezvényre. Az más téma, ha ott qr kódot kérnek, akkor az kell, nyilván.
több mint 4 éve
empty taxi Atlanta Falcons Georgia Bulldogs 37 226 — NFL bracket champion '26
Jövő 7végén repülök vissza Svájcba miután felvettem a 2. oltást, nekem is annyit mondtak h legyen angol nyelvű az igazolás (tök mind1 h papíron/telefonon van) és legyen rajta a vakcina típusa, ennyi a lényeg.

Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
több mint 4 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 36 037 — #NoStress
El kell utaznom Németországba, és mivel ott járok gondoltam kilátogatok pár barátságos meccsre scoutingolni. Igen ám, de a belépéshez alkalmazásban kell igazolni az EU-s oltási igazolványt, de köszönhetően Viktor urunknak a magyarországi EESZT-s oldalon letölthető EU-s igazolványt nem scanneli be, pedig már a második oltás után bőven eltelt 14 nap. Ezt nem sikerült megoldani, de legalább a melegeket tudják baszogatni.

U.i. : ha valaki tudja hogy lehet a Corona-warn vagy Luca app ban ezt megoldani koszonom a válaszát
Heisman
Pont elozo heten jartam ott, autoval (azt nem irtad mivel mesz), az osztak/nemet hataron semmilyen ellenorzes nem volt ott ahol mi atleptunk.0
undisputedly
Németországba csak légi úton történő belépéshez kell teszt/oltási igazolás

Dehogy kell alkalmazásban igazolni, a kétnyelvű papírfecni is bőven elég
r.baggio
Arról már le tudjak olvasni a qr kódot?
csebi
Arról felesleges leolvasni, mert ha leolvassák, ugyanazokat az infókat fogják látni, amik amúgy ott vannak a papíron.

Horváto, Bosznia és Montenegro belépéshez biztosan elég az "EU digital COVID Certificate" kinyomtatva. A héten kérdeztem meg. Ha meg mindenáron qr kód kell, a plasztikkártyáról le lehet olvasni.
Jan
A plasztikkártyán levő qr kódot nem fogja neked senki leolvasni, Montenegróban vagy pl Törökországban azért fogadják el, mert velük kétoldali megállapodást kötöttünk.
r.baggio
Vicc. Autoval ezek szerint nem lehet bevinni a virust 😀
undisputedly
Kevés autó légterében ül egyszerre 60-80-100 ember.
Illetve kevesen érkeznek Dél-Amerikából, Dél-Afrikából, Indiából, stb., kevesen érkeznek autóval.
Ettől függetlenül logikusabb lenne egy egységes protokoll.
De mit csinált Európa logikusan a pandémiával kapcsolatosan?
Elég kevés dolgot.
Ez az utazgatás nincs köztük.

több mint 4 éve
Jughead Dallas Cowboys 6 325
Dehogy kell alkalmazásban igazolni, a kétnyelvű papírfecni is bőven elég
r.baggio
Ezt amúgy honnan tudod? Csak mert ő személyes tapasztalatból mondja és meglep, hogy Te ennyire az ellenkezőjét állítod.
Jughead
A repülőtéren dolgozok check-inesként
r.baggio
Már értem, akkor félreértetted, mert ő nem a repülőtérről beszélt, hanem a meccsekre nem engedik be. (azt nem is tudom milyen meccsekre akart menni) 😊
több mint 4 éve
undisputedly Seattle Seahawks 12 840 — SuperBowl Champions 2013/2014
El kell utaznom Németországba, és mivel ott járok gondoltam kilátogatok pár barátságos meccsre scoutingolni. Igen ám, de a belépéshez alkalmazásban kell igazolni az EU-s oltási igazolványt, de köszönhetően Viktor urunknak a magyarországi EESZT-s oldalon letölthető EU-s igazolványt nem scanneli be, pedig már a második oltás után bőven eltelt 14 nap. Ezt nem sikerült megoldani, de legalább a melegeket tudják baszogatni.

U.i. : ha valaki tudja hogy lehet a Corona-warn vagy Luca app ban ezt megoldani koszonom a válaszát
Heisman
Pont elozo heten jartam ott, autoval (azt nem irtad mivel mesz), az osztak/nemet hataron semmilyen ellenorzes nem volt ott ahol mi atleptunk.0
undisputedly
Németországba csak légi úton történő belépéshez kell teszt/oltási igazolás

Dehogy kell alkalmazásban igazolni, a kétnyelvű papírfecni is bőven elég
r.baggio
Arról már le tudjak olvasni a qr kódot?
csebi
Arról felesleges leolvasni, mert ha leolvassák, ugyanazokat az infókat fogják látni, amik amúgy ott vannak a papíron.

Horváto, Bosznia és Montenegro belépéshez biztosan elég az "EU digital COVID Certificate" kinyomtatva. A héten kérdeztem meg. Ha meg mindenáron qr kód kell, a plasztikkártyáról le lehet olvasni.
Jan
A plasztikkártyán levő qr kódot nem fogja neked senki leolvasni, Montenegróban vagy pl Törökországban azért fogadják el, mert velük kétoldali megállapodást kötöttünk.
r.baggio
Vicc. Autoval ezek szerint nem lehet bevinni a virust 😀

Szerkesztette: r.baggio
több mint 4 éve
r.baggio Miami Dolphins Indiana Hoosiers 64 797 — no es importante

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 4 éve
undisputedly Seattle Seahawks 12 840 — SuperBowl Champions 2013/2014
El kell utaznom Németországba, és mivel ott járok gondoltam kilátogatok pár barátságos meccsre scoutingolni. Igen ám, de a belépéshez alkalmazásban kell igazolni az EU-s oltási igazolványt, de köszönhetően Viktor urunknak a magyarországi EESZT-s oldalon letölthető EU-s igazolványt nem scanneli be, pedig már a második oltás után bőven eltelt 14 nap. Ezt nem sikerült megoldani, de legalább a melegeket tudják baszogatni.

U.i. : ha valaki tudja hogy lehet a Corona-warn vagy Luca app ban ezt megoldani koszonom a válaszát
Heisman
Pont elozo heten jartam ott, autoval (azt nem irtad mivel mesz), az osztak/nemet hataron semmilyen ellenorzes nem volt ott ahol mi atleptunk.

Szerk: Szloven-Osztrak hataron meg raneztek az EU-s igazolasra amit a telefonon mutattam, de nem scanneltek semmit.

Szerkesztette: undisputedly